Bebbó a réten szaladgált, ha éppen nem sütkérezett a napon. Nem volt ebben semmi különös. Az viszont már szokatlan volt, hogy festékes dobozokra bukkant egy fűcsomó mellett. A dobozok porosak, rozsdásak voltak, régen felejthette ott valaki, talán a tojásfestő nyúl. Bebbó nem sokáig tűnődött ezen, óriási kíváncsiság nyugtalanította. Keresett egy botot, és kinyitotta az egyik dobozt. A kiszabadult festék azonnal a nadrágjára fröccsent:
- Ó, de szép! - örült neki Bebbó.
- Persze, hogy szép vagyok, én vagyok a piros szín!

 A gyíkocska azonnal kibújt a nadrágjából, és belemártotta a festékbe. Kitette a napra
száradni, és máris a két másik festékhez sietett.
- Kár, hogy nincs több nadrágom, mert ti is nagyon szépek vagytok - mondta Bebbó, amint
kinyitotta a dobozokat.
- Én a kék vagyok!
- Én meg a sárga - mutatkoztak be a színek.
- Fesd be magadat kékre!
- Inkább sárgára!
Ezen csúnyán összevesztek a színek.

Hadakoztak, kiabáltak, izegtek-mozogtak. Bebbó szóhoz sem jutott mellettük. A kék hirtelen
meglökte mérgében a sárgát. Akkor bezzeg döbbent csend lett. Amint a két szín összefolyt,
új szín keletkezett.
- Én vagyok a zöld!
Bebbó nagyot nevetett:
- Miért festeném be magam veletek, amikor én amúgy is zöld vagyok?
Faképnél hagyta a festékeket, felkapta a szép piros nadrágját, és elszaladt.

A kő azóta is zölden heverészik. Alatta hangya bujkál, felette kismadár repül, rajta olykor egy
gyíkocska sütkérezik. Ha nem hiszed, keresd meg!

Madár Eszter