Bruno Bettelheim könyvéből megérthetjük, hogy egyes ijesztőnek tűnő mesék miként segítenek a gyereknek legyőzni az élet olykor valóban ijesztő konfliktusait.

Az alábbiakban egy idézetet közlünk Bruno Bettelheim: A mese bűvölete című könyvéből, ahol a szerző egy vándormotívumot idéz az Ezeregyéjszaka egyik meséjéből. Ez a más kultúrákban is megtalálható mese a halász és a palackba zárt szellem (az ifrit) küzdelme. A bezárt dzsin és a magára hagyott kisgyerek hasonló reakciójáról szól az idézet:

A felnőtt logika szerint minél hosszabb a rabság, annál nagyobb hálával tartozik a fogoly a szabadítójának. Az ifrit azonban ezt máshogy látja: "Száz évig feküdtem a tenger fenekén, és ez alatt az idő alatt szüntelenül ezt gondoltam: Aki engem innen kiszabadít, örök életére gazdaggá teszem. De eltelt száz esztendő, és nem jött senki, hogy kimentsen. Aztán újabb száz esztendő szállt el fölöttem, miközben azt mondogattam ma-gamban: Aki engem innen kiszabadít, annak föltárom a föld valamennyi kincsét - de senki sem szabadított ki. Amikor meg további négyszáz év vonult el felettem, így szóltam: Aki engem kiszabadít a palackból, an-nak teljesítem három kívánságát - de nem szabadított ki senki. Ekkor nagy haragra gerjedtem, és eltökéltem magamban, hogy aki most kiszabadít, azt megölöm..."

Pontosan ezt éli át a kisgyermek is, amikor "elhagyják". Először arra gondol, milyen boldog lesz, amikor anyja hazajön; vagy ha büntetésül szobájába küldték, hogy fog örülni, ha kijöhet, és hogy fogja anyja kedvét keresni. De ahogy múlik az idő, egyre dühösebb lesz, és képzeletben szörnyű bosszút akar állni azokon, akik megbüntették. Lehet, hogy a valóságban nagyon boldog lesz, amikor anyja visszatér vagy a büntetést feloldják, de ez nem változtat azon, hogy gondolatban ő is jutalmaz és büntet. Ezért az ifrit fogadalmainak változása a gyermek számára átélhető pszichológiai igazság.