A BEFŐTTESÜVEG NAGYANYÁINK LEKVÁRJAI ÓTA KALANDOS PÁLYÁT JÁRT BE. MÁRMINT A BOLTOKBAN BESZEREZHETŐ, "HÁZI" JELLEGŰ EDÉNY... AZTÁN JÖTTEK A MULTIK , A KÜLÖNBÖZŐ LEKVÁROKAT, DZSEMEKET POTOM 200-300 FORINTOS ÁRON BE LEHET SZEREZNI: ÜVEGESTŐL. INNENTŐL KEZDVE KÉRDÉSESSÉ VÁLT KEDVELT EDÉNYÜNK SORSA....
Nem csak ez okozta persze a gazdasági csőd következményeit, kis visszatekintésünk egy egykor nagy múltú gyár szomorú sorsára hegyezve ki, következzen az alábbiakban:
Parádi rémálom
1710-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem állíttatta fel az első üveghutát, a mai üveggyár elődjét Parádóhután. A parádsasvári üveggyár a 20. századra nemzetközileg is ismertté és elismertté vált, 1960-tól termékei eljutottak az Egyesült Államokba és Kanadába is. A rendszerváltás után a hazai gyárak tipikus sorsa jutott ki neki is. Először Bajnai Gordon – jelenlegi gazdasági miniszter – cégcsoportja szerezte meg, s a Wallis szinte tökéletesen kizsigerelte a gyárat, eladott és vitt mindent, ami mozdítható volt. A milliárdos üzletember után MSZP-s politikusok, Suchmann Tamás egykori főprivatizátor – ma a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke – és Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés jelenlegi elnöke szálltak be a „játékba”. Számos tulajdonoscsere után állami cégek vették meg a gyárat, s így jutottak központi támogatásokhoz. Magának a gyárnak ebből persze semmi nem jutott. Végül esetükben is a Bajnai-féle forgatókönyv játszódott le. A totális kifosztás nyomán 2005-re a gyár végleg menthetetlenné vált.
Az üveggyár egykor a település leglátogatottabb nevezetessége volt. Mára jól látszik: az idő nem állt meg felette. Bár megállt volna! A málladozó tető, a rendezetlen udvar, a betört üvegek elszomorító látványt nyújtanak, hirdetik a többszáz üveggyári dolgozó, a munkanélkülivé vált emberek nyomorát. Szép a falu elején álló felújított kastély: onnan azonban már egyetlen úr sem ad se munkát, se kenyeret.
Fejlesztő mérnökeinket azonban nem kell félteni. A privatizáció ragyogó lehetőségeit kihasználva több teherautónyi gépet, felszerelést sikerült megmentenünk, és egy Pest környéki kis tanya területén elkezdte működését a Magyar Nemzeti Befőttesüveg-gyártó Kft. Többen elmebetegnek tekintették kis csapatunkat, de fejlesztő-mérnökünk egyben ragyogó üzletember is, kis testi hányosságától eltekintve (erről természetesen az akkori éjszakai ügyeletes sakter tehet) kiváló érzéke van az üzleti élet feltérképezéséhez. Hála neki, egy igen jelentős és napjainkra egyre inkább teret nyerő felhasználásra terjedt ki figyelme, aminek kapcsán kis üzleti vállalkozásunk mára lassan beérkezik a termékenység fázisába, egyetlen jelentős termékünkkel, melynek neve:
Lehetőség van promóciós reklámhordozóként is megrendelni a BEFŐTTESÜVEGET!
A befőttesüveg külső részénél saját, egyedi cégnevet, szlogent lehet elhelyezni.
Továbbá lehetőség van egyedi színek gyártására is.
Az ár *** Ft/db + ÁFA
Próbáld ki hogyan lehet tökéletes záróegyenleget készíteni, darabonként egy óra alatt!
Pártok, szervezetek égisze mögé bújt üzletembereknek mi sem egyszerűbb, mint hogy egy ízléses, vagy formatervezett aktuális cimkével ellássanak egy-egy ilyen edényt, cégünk széles választékából...
HIGYJE EL: MEGÉRI!!!! NE HABOZZON! HÍVJON MOST! ÍRJON MOST!
Néhány ötlettel járulnánk most hozzá reménybeli üzletfeleink kreativitásához, bemutatva eddigi üzletfeleink felhasználási módszereit:
Itt ugyan termékünk nem volt épp kizéve, de
valami ilyesmi alkalom kiváló a "bevetésére"
Felhasználási minta No.1. katt' a képre...
Egyáltalán nem javasolt kéztartás vagy eszköz-tartás, mert a népek szeretik látni az adomány megbecsülését.....
Helyes kéztartás: tessék dédelgetni...
Id. Huffnagel József ugyanis megfontolja, hogy adjon-e vagy egyen másnap?....
Természetesen, nyugalom! Mindig az előbbi győz: hiszen ha már a remény rabja a jónép... És mint tudjuk, legutoljára a lepényhal.....
HIGYJE EL: MEGÉRI!!!! NE HABOZZON! HÍVJON MOST! ÍRJON MOST!
Hiszen szemmel láthatja, csak az nem aki nem akarja: a Remény Rabjai bizakodnak, dobálgatják majd beléje kicsi vagy nagyobb pénzüket. Hogy "majd jobb lesz talán, érdemes bízni, ezek a fiúk, lányok majd TESZIK A JÓT értünk..." Na persze... Dr az már legyen az ő bajuk, nekünk magunkat kell eladni bármi áron, illetve termékeinket. Amire most igyekszünk Önöket is rábírni, hogy :
HIGYJE EL: MEGÉRI!!!! NE HABOZZON! HÍVJON MOST! ÍRJON MOST!
Vannak ugyan kilengések, egyéni variációk, de a lenti képsor megmutatja: higyjék el, a BEFŐTTES az igazi!
Mi sem ékesebb bizonyíték arra, hogy termékeink méltók a becsületre. A kedves felhasználók féltő gonddal vigyáznak rájuk. Mint legutóbbi képünkön is látható (katt' rá) a befőttesek véletlenül sem kerültek a mellettük sorakozó gyümölcsös-dobozok közé, a parlamenti "piramisépítési" akció során. Hiszen összetörtek volna....
Kiegészítésül még pár gyakorlati tanács: 1. Mindenképpen ajánlatos fiatal lánykák, vagy üde és friss gyermekek kezében "járatni körbe" az eszközt... Maga a látvány igy még jobban fokozza a kooperációs kedvet a célszemélyeknél. 2. Feltétlenül ajánlott tetővel együtt megrendelni az edényt. Abba egy hosszanti rést vágva, sokkal stílusosabb a művelet. (És persze biztonságosabb is... Még majd gondol egyet a beste kölke és egy óvatlan pillanatban valamelyik bokor alá húzódik vele kis időre. Akkor pedig a befektetőt érné kár...( Ha a rés szó képe nem ugrana be rögtön, akkor gondoljunk Demjén Rózsira... Tudják, "Rés a tetőn!" A réssel kapcsolatos ergyéb gondolatmenetet most nem vetítenénk a cserkész köszöntésre, mert ugye a "légy résen..." egyéb képzetekre is terelné a gyanútlanokat)
Tehát:
HIGYJE EL: MEGÉRI!!!! NE HABOZZON! HÍVJON MOST! ÍRJON MOST!
Hiszen szemmel láthatja, csak az nem aki nem akarja: a Remény Rabjai bizakodnak, dobálgatják majd beléje kisebb vagy nagyobb pénzüket. Hogy "majd jobb lesz talán, hogy érdemes bízni, ezek a fiúk, lányok majd TESZIK A JÓT értünk..." Na persze... DE az már legyen sz ő bajuk, nekünk magunkat kell eladni bármi áron, illetve termékeinket. Amire most igyekszünk Önöket is rábírni, hogy :
HIGYJE EL: MEGÉRI!!!! NE HABOZZON! HÍVJON MOST! ÍRJON MOST!
Érdeklődés a termékkel kapcsolatban, mint cég, vagy viszonteladó.
Az Ön e-mail címe:
Üzenet:
Amennyiben a link nem működne, elérhetőségünk: befottesuveg@atw.hu
VÁRJUK HÍVÁSÁT!
Ha hirdetésünk eléri a kívánt indokoltsági szintet, befőttesüveg-összeállításunkkal hamarosan jelentkezünk.
Copyright: 2011 befottesuveg.hu
Kiegészítő megjegyzés:
Termékeink előállítására és felhasználása tekintetében
tervezzük fővédnökként felkérni az Európai Unió kép-
viselőcsoportját is. Ez még folyamatban, mert amint látható,
az érzelmek jelenleg vegyesek ezen tekintetben:
(Pedig ha értünk is szót emelnének ott Bruxellesben....)