Az „Oroszország 7 csodája” projekt 2008-ban indult, hogy szavazással összeállítsák Oroszország 7 legjelentősebb látványosságának listáját. A verseny három szakaszban került megrendezésre az „Izvestia” újság, az „Oroszország” TV-csatorna és a „Majak” rádió együttműködésében. A szavazás az Interneten keresztül és SMS-ben történt. Ennek eredményeként a következő igazán csodálatos helyek kerültek megjelölésre, melyre egész Oroszország büszke lehet és valóban egyedülállóak a maga nemében az egész világon.
A Bajkál-tó Dél-Szibériában, Oroszországban található. A kora körülbelül 25-30 millió év, amivel a Föld egyik legöregebb tava. A 636 km hosszú és 25–79 km széles tó a legnagyobb édesvizű tó a Földön (31 722 km²), és a Föld legmélyebb tava. Mélysége 1641 méter. A tó vízszintje a tengerszint felett 455 m-rel fekszik. A tó feneke 1186 méterrel a tengerszint alatt található, és ezzel ez a Föld legmélyebb kontinentális hasadéka. A tó űrtartalma 23 615 km³, ami 20%-át adja a Föld teljes édesvíz-készletének. A tó fenekén 7 kilométer mély üledék van.
A tavat és a környező területet egyedi ökoszisztémájára tekintettel 1996-ban felvették a világörökségek közé.
A tavat végig hegyek veszik körül. A tóban 27 sziget található. A tavat több mint 300 folyó táplálja, viszont a tó egyetlen lefolyása az Angara folyó.
A tó vizének jellegzetessége, hogy nagyjából 40 m-ig átlátszó. A vize rendkívül jó minőségű, magas az oxigéntartalma, alacsony az ásványianyag-tartalma. A tó januárban befagy és csak májusban enged fel. Augusztusban a víz hőmérséklete 12 °C, de a partoknál előfordul, hogy a 20 °C-ot is eléri. A szél által keltett hullámok 5 m magasak is lehetnek.
Ez a világ egyik legnagyobb működő gejzírmezeje, egyben az egyetlen Eurázsiában. A Gejzírek-völgye a Kamcsatkai Kronockij Állami Bioszféra Természetvédelmi Területen található.
A gejzírmezőn, egy kanyonon folyik át a Gejzír nevű folyó, melynek meredek partjain 6 km2 területen számtalan gejzír, hőforrás, fortyogó sárkatlan tör fel a mélyből, valamint hőforrások táplálta tavak és vízesések találhatók. Ezen a behatárolható területen rendkívül élesen eltérő, igen gazdag bioszféra található, amit a hely mikroklímája okoz.
A Mamajev kurgán Sztálingrádban, mai nevén Volgográdban található. A sztálingrádi csata volt a második világháború legnagyobb csatája 1942-43-ban.
Ma monumentális emlékkomplexum emelkedik a Mamajev kurgán Volgára néző, keleti oldalán. A Mamajev kurgán tetején magaslik a „Szülőhaza” emlékmű.
A szobor 5500 tonna beton és 2400 tonna vasszerkezet felhasználásával készült. (Az alapzat nélkül.)
A szobor magassága 85 m. Az alapzat 18 m magas, melyből 2 m látszik ki a földből. A női alak 52 m magas, kb. 8000 tonna. A kard 33 m hosszú és 14 tonna súlyú volt a megalkotáskor. Később átalakításra szorult a hatalmas mérete és súlya miatt, mert erős szelek idején nagy volt a kilengése és a szobor stabilitását is veszélyeztette.
Az emlékkomplexum területén 35000 elesett katona földi maradványait helyezték nyugalomra.
Az orosz uralkodók Szentpétervár körüli nyári rezidenciái közül minden tekintetben első Peterhof, amelyet még I. (Nagy) Péter építtetett.
I. (Nagy) Péter az új főváros, Szentpétervár megalapítása után azt tervezte, hogy a királyi paloták olyan fejedelmi koronáját fogja megalkotni ehelyütt, mint amilyeneket Franciaországban látott. Peterhof el is nyerte az „orosz Versailles" címét, ám ennek a tengerparti rezidenciának jól meghatározató sajátos arculata van, és csak kismértékben emlékeztet a Napkirály Palotájára. A terület erdős volt, de 1714-ben az uralkodó elrendelte, hogy építsenek ide egy palotát, amelyet 1723-ban felavattak, azonban a cár sohasem lakott falai közt; jobban szerette a parkban álló legegyszerűbb pavilonokat.
A legkiválóbb külföldi építészek tervezték a barokk stílusú, az Alsó és a Felső park közötti 16 m magas természetes teraszra emelt Nagy Palotát. Ez a fantasztikus és összetéveszthetetlen épület a Nagy vízlépcső fölött emelkedik.
A palota jelenlegi arculata Francesco Rastrellinek köszönhető, aki 1745-55 között emeletet épített a központi épületre, valamint szárnyira két alacsony galériát húzott, amelyet két pavilonnal zárt le. A palota kifinomult ízlésű homlokzata a tenger felé fordul, sárgás színben tündököl, 270 méternyi hosszában fehér oszlopok, oszloptalpak és ablaknyílások tagolják.
A galériák nyugodt horizontális ritmusa jól köti össze a főépület tömegét, amelyet manzárdtetőzet fed, a pavilonok vertikális vonalaival.
Az épület másik oldala hasonlóan elegáns arculatot mutat, és magához öleli a francia mintát követő Felső parkot, amelynek középpontjában a látványos, lovakkal, tengeri paripákkal és delfinekkel körülvett Netpun-kút áll.
Rastrelli részt vett a Nagy Palota belső kiképzésében is: az ő műve a különleges faragványokkal és aranyozott szobrokkal fényessé tett díszlépcső, a trónterem, a bálterem a lakószobák, mindaz, ami a kor teátrális ízlésének megfelelően elengedhetetlen volt az uralkodó híres belépői számára.
A XVIII. sz. 70-es éveiben Jurij Felten alakított át sok termet, köztük a tróntermet és a fehér színű ebédlőt. A trónteremben II. Katalint lovon ülve ábrázoló nagy festményt helyezetetett el.
A Fehér ebédlőt stukkókkal díszítette, amelyek virágokat és gyümölcsöket, vadásztrófeákat és tegezeket, táncoló puttókat ábrázoltak. A palota egyik leghatásosabb helyisége az Arcképek terme: 386 festmény fedi be a falat, minden festmény egy-egy nőt ábrázol, akik az 50 orosz kormányzóság különböző viseleteit hordják.
Peterhof nagyszerű épületegyüttesét természetesen szökőkutak is díszítik, szerepük alapvető az egyedülálló arculat megteremtésében. A svédek fölött 1709-ben Poltava mellett aratott győzelemre emlékeztet a legszebb, leglátványosabb vízlépcső, amely immár Peterhof szimbóluma lett. Elhelyezése is jelentős, a Felső park közepén van, felette a Nagy Palota áll és a tengerrel csatorna köti össze, amely a víz számára eszményi levezető utat biztosít.
64 szökőkút együttesében szerepel a Sámson-kút is, ahol az oroszlánok torkából a víz 20 m magasra lövell.
Bár az alapítás I. (Nagy) Péter cár nevéhez fűződik, fénykorát mégis I. Miklós cárnak köszönheti.
A Boldog Vazul-székesegyház, Istenanya oltalma templom vagy Vaszilij Blazsennij-székesegyház szerepel az UNESCO világörökségeinek oroszországi listáján, valamint a moszkvai Vörös tér egyik leghíresebb épülete. Az idők során a hatalmas város – és az Orosz Föderáció – szimbólumává vált.
A tündérmesébe illő tarka ortodox székesegyház 1555 és 1561 között épült fel Rettegett Iván parancsára. A cár Isten iránti háláját akarta kifejezni a monumentális székesegyház felépítésével, ugyanis az oroszok 1552-ben győzelmet arattak a kazányi tatár kánság felett. A templom eredetileg az Istenanya oltalma (oroszul Pokrovszkij) nevet kapta, mivel a cár ezen az ünnepen, október 2-án indította a háború döntő csatáját.
A templom mai nevét a 16. század végén kapta, amikor itt helyezték örök nyugalomra a Dosztojevszkij-regényhősökre emlékeztető Boldog Vazult. Az uralkodó kívánsága volt, hogy a hadjárat minden győztes csatájának emlékére egy-egy templomot kell felépíteni, összesen kilencet. A feladatot az építész, Posztnyik Jakovlev találékonyan oldotta meg, egyetlen épületegyüttest épített kilenc szorosan egymáshoz tapadó templomból, mindegyiken önálló toronnyal.
A Manpupuner sziklaalakzatok, vagy más néven a hét Erős Ember Sziklaalakzat (oszlop) egy 7 gigantikus, rendellenes alakú, kőoszlop együttes, mely az Urál hegységtől nyugatra található a Troicko-pecsorszki járásban, a Komi Köztársaságban. Ezek a monolitok mintegy 30-42 méter magasak és egy dombos fennsík tetején állnak egymás mellett. Kialakulásuk a jég, a szél és az időjárás hatásainak következménye.
200 millió évvel ezelőtt a sziklaalakzatok helyén magas hegyek álltak. Az eső, a hó, a szél, a fagy és a forróság fokozatosan lepusztították a hegyeket, első sorban a lágyabb kőzeteket. A kemény szericit-kvarcit palák, melyekből a kőalakzatok állnak kevésbé pusztultak le és napjainkig is megmaradtak. Alakjukat a szél is formázta az idők folyamán.
A helyi manysi legenda szerint a törzsük jó viszonyban volt a szent hegyen lakó jólelkekkel, akik segítették a törzs életét. Egykor óriások támadtak népükre, hogy a törzsfő legszebb lányát elrabolják, aki kinevette őket, mikor feleségül követelték őt. Az egésznapos harc és az éjszakai menekülés után hajnalban a felkelő nap sugarai a törzs legnagyobb harcosának pajzsáról a szemükbe tükröződve kővé változtatta az óriásokat. A pajzsot a szent hegyen lakó jólelkek adták a harcosnak, hogy meg tudja védeni népét.
Az Elbrusz a földrajzi Európa legmagasabb hegye a Kaukázus hegységben, az Oroszországhoz tartozó Kabard- és Balkárföld, valamint a Karacsáj- és Cserkeszföld köztársaságok területén, a grúz határ közelében.
Nyugati csúcsának magassága 5642 méter, és így mintegy 1500 m-rel magasodik a Kaukázus fő gerince fölé. Ezzel nemcsak Európa, hanem az Ázsia északi részére is kiterjedő Oroszország legmagasabb pontja. A keleti csúcs valamivel alacsonyabb, 5621 méter. A két csúcs között, 5200 m magasan van az Elbrusz-nyereg.
Az Elbrusz rétegvulkán, amely már mintegy kétezer éve alszik. A vulkáni felépítmény kb. 3000 m magasan kezdődik; ez alatt – a hegység gerincvonulatánál megszokott módon – kristályos kőzetek települnek. Állandó jégsapkája 22 gleccsert táplál; ezekből ered a Bakszan, a Kubány és a Malka folyó.
A vulkán működését négy ciklusra tagolják; a legidősebb mintegy 2–3 millió évvel ezelőtt volt. A keleti csúcs még 1500 éve is működhetett, amint erre az egészen fiatal lávafolyásokból és a kénes gőzszivárgásból következtethetünk.
Az ókoriak Strobilus néven ismerték (latinul: fenyőtoboz). A görög mítosz szerint Zeusz itt láncolta meg Prométheuszt, aki a tüzet ellopta és az embereknek adta.
