Békéssámson község honlapja (Nem hivatalos)
¤ Induló oldal ¤ A település története ¤ Információk ¤ Fórum ¤ Szavazás ¤ Galéria (új) ¤
2017-08-22 | Ma Menyhért napja van.
Felhasználónév:


Jelszó:



Regisztráció

Firefox-ra
optimalizálva



Látogatók száma:
52392
  Gesztenye Galopp 2012  

Tizenhét csapatnak húsz állomást kellett teljesítenie pénteken az immáron nyolcadik alkalommal megrendezett békéssámsoni Gesztenyegalopp Honvédelmi Akadályversenyen.

Az erőpróbán a diákokra gránáthajítás, íjászat, tájékozódási feladatok, fegyverszétszerelések- és összerakások vártak, valamint a programok közé szerveztek még lovaglást is, de élvezetes volt a lovaskocsi húzás is.

Nagy hagyományokra tekint vissza a Gesztenyegalopp Honvédelmi Akadályverseny, melyet 8. alkalommal rendeztek meg szeptember 21-én Békéssámsonon – tudtuk meg Virág Zoltán pedagógustól, aki hozzátette, hogy idén 17 csapat adta le a nevezését és indult az erőpróbán.

Az ország különböző pontjairól érkeztek a gárdák, akik közül a legmesszebbről a Komárom- Esztergom megyeiek jöttek, ráadásul még a címvédők is ők voltak a verseny előtt.

 

 

A gárdákat 13-14 éves fiatalok alkották. Rájuk nem egyszerű feladat várt pénteken, ugyanis a nyolc kilométeres távban húsz állomás szerepelt, melyeket időre teljesítettek, sőt még pontokat is kaptak.

Az ötórányi komoly erőpróbán a diákokra gránáthajítás, íjászat, tájékozódási feladatok, különböző fegyverszétszerelések- és összerakások vártak, valamint a programok közé szerveztek még lovaglást is. A feladatokat nehezek, de nem lehetetlen teljesíteni azokat – zárta a pedagógus.

Békéssámson Községi általános Iskola által megrendezett Gesztenye Galopp honvédelmi verseny végeredménye:

 

Eredmények:

I. hely "Sámson City" Békéssámson

II. ely "Tavaszi Hérics" Sárisáp

III. hely  Szupercsapat" Csongrád

Három különdíj került kiosztásra.

Leggyorsabb fegyverszerelő: Nagy Zsolt Nagyszénás 17 másodperccel

Tótkomlósi Tűzoltó egyesület különdíja a legjobban teljesített tűzoltós feladatért: "Fekete Sereg" Békéssámson

Légpuska lövés állomáson legjobb csapat díját a Gyöngy Söröző ajánlotta fel és a békéssámsoni "Idegenlégió" csapat nyerte.

17 csapat versenyzett

Forrás: http://promenad.hu/cikk/granatot-dobtak-es-fegyvert-szereltek-a-fiatalok-fotokkal-es-eredmenyekkel-118975

2012-09-23 19:34:33
Látogatók száma eddig: 52392
Oldalgenerálási idő: 0.962 ms
Firefox-ra optimalizálva