Reinkarnációs hipnózis, Előző élet és ezzel kapcsolatos élmények:
A reinkarnációs a hipnózis azon fajtája, mellyel visszajuttat a hipnotizőr a mi, vagy más személy előző életébe. Ez tőlünk is függ, mivel ha problémáink vannak, az ott érzékelt dolgok, szorosan összefüggnek jelen életünkkel. Ha pusztán a kíváncsiság vezérel, egyszerűen útmutatást adhat , merre induljunk, hogy jó legyen.
Mivel bizonytalan voltam egy kérdésben, vállaltam, hogy kipróbálom, ha van előző élet, kapok e választ kérdésemre, és én ki is voltam valójában, van e értelme a körülöttem zajló eseményeknek. Ezt megelőzte, hogy Reiki gyógyítónál - látónál jártam, (
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=reiki&source=web&cd=1&ved=0CFgQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.reiki.hu%2F&ei=p2m1TucExMiyBoi72LsD&usg=AFQjCNFjo63Mt7TOKE7iXKP26gr5WUt5hQ&cad=rja csak tájékoztató a link)aki állította, hogy milyen események fognak következni az életemben, és ez sokkal mélyebbre nyúlik, mint azt ép ésszel fel bírnám fogni. A "látásairól" ne is beszéljek, melyek 99% bejöttek és jönnek is folyamatosan.
Igazolta végül is a hipnotizőr azt, amit éreztem. Lefektetett egy kanapéra, de előtte ülve szuggerált. Majd egy biztonságos helyről, lila tűzön át egy lifthez sétáltunk képzeletben, amivel egyre messzebb kerültem ettől a világtól. Először egy vadasparki sétán figyeltem magamat, mint a moziban, messziről, hátulról. Aztán gyerekkoromból tűntek fel olyan képek amiket azt hittem elvesztek. De messzebb vitt a hipnotizőr. A Temetőhegyen lévő fánál lyukadtam ki, 100 évvel ezelőtt. Hatalmas fa volt akkor is, méregettem, éreztem fával foglalkozom és éreztem ott történt valami. Valami nagyon fontos. Aztán gyerekként ültem bajuszos vékony pipás apám ölében a verandán és azt magyarázta, mennyire szeretnek engem és nem számít mennyire szegények vagyunk, ha szeretjük egymást. Fehér sár tapasztott ház volt, gémeskúttal , jószágokkal, és furcsa fonott kerítéssel. De Nyírbélteken volt, nem volt aszfaltút sehol és a régi iskola padjában palatáblára próbáltam kanyarítani a betűket valamivel, ami nem ceruza volt, inkább kréta. Féltem a tanártól, hogy körmöst kapok, nem mertem tőle az évszámot megkérdezni. A feleségem a mezőn ismertem meg legénykoromban véletlenül. Az apjával jöttek ki a mezőre szekérrel, én pakoltam nekik a gabonakévét a szekérre, de valami csetlésem miatt kinevetett. Aztán összekerültünk. A római templomban volt a szegényes menyegző, de a boldogság ami köztünk volt, mindent elfeledtetett. Dolgoztam éjjel nappal, hogy ne szegénységben kelljen élnünk, de sehogyan sem tudtunk haladni. Minden nap olyan szeretettel várt, hogy az egész napi robotolást elfeledtette, mert tudta, hogy érte küzdök, hogy a szegénységünket elhagyjuk már végre. Nem nagyon volt mit enni, de elfeleztük egymással az az egy tányér levest is ami volt. Egymás tányérjába pakolgattuk az utolsó falatokat. Nagyon soványak voltunk, mivel nem volt mit enni. Tarisznyába egy kis hagyma szalonnával is lakoma volt. Minden nap olyan szeretettel várt haza "Édes Uram", mintha először látna és ez az egész napi szenvedést, az éhezést, a szegénységet és azt, hogy nem lett gyerekünk, mindent feledtetett. Soha nem veszekedtünk, sem nem vitáztunk, mert csak egymásnak voltunk, egymásba kapaszkodtunk minden nap, és bármilyen fájdalmas is voltak napjaink, mégis boldog volt minden együtt töltött perc. Láttam, a takaros portánk, tele virággal, ahogy vár a feleségem mosolyogva az udvaron, régi varrott szoknyában fejkendővel a fején. Nem volt baromfi az udvaron, valamiért zavarta és én nem akartam azt amit ő sem. Aztán 40éves korában, lefeküdtünk aludni, mint minden nap, mellkasomon aludt el, azt mondta ő nem is tudna ha nem hallaná a szívverésem, ez ad neki erőt a másnapi kapáláshoz, ténykedéshez a kertben, a porta rendben tartásához és, hogy nem lehet gyerekünk. Reggel pedig nem kelt fel. Magamra hagyott. Minden reményemmel és boldogságommal és mindennel ami számított az életemben. Aztán keserű lett minden, míg éltem, de más asszonyt nem vittem a portára.
Míg ezek a képek peregtek a szemem előtt, és éreztem az akkori érzéseimet, sírtam. Sírtam örömömben az esküvőn, sírtam, mikor láttam az akkori apám, és sírtam fájdalmamban, hogy egyedül hagyott. Bocsánatot kellett kérjek a hipnoterapeutától, aki szerint ez minden napos dolog a praxisában. A végén átvitt még az ajtón, és a tűzön, hogy megtisztítson a fájdalomtól, és elköszönjek a feleségemtől. Aki csak mosolygott, de nem köszönt el tőlem.
Vannak akik ebben az egészben kételkednek, és megmondom őszintén 2 hónappal ezelőttig én is kételkedtem mindenben. De hogy már tudom, kiket ismertem akkor, megmagyarázza a mostani tetteimet, mit miért teszek. Hiszek a tudatalattiban, és, hogy sok minden azért történik, mert félek a szegénységtől, és a boldogtalanságtól. Nincs okom hazudni 1 sort sem, sem őrült sem vagyok. Csak egyszerűen megértek dolgokat, melyek mindig is léteztek, csak nem hagyták, vagy nem akarták, hogy az emberek tudják, hogy van.
Hogy mi értelme volt mind ezeknek? Az ember keresi a magyarázatot, a miérteket, de sokszor nem lát a szemétől. Én csak a dolgaimra megoldást kerestem, és ez kellett hozzá, hogy a jó irányba tendálódjak. Befolyásolja az ember életét attól a perctől, hogy ezen át esik, mert egy jobb önmagunkat látni fájdalmas ott ahol még nem az internet határozta meg hogy kik is vagyunk.
Mindenesetre én több ilyet nem vállalok, de aki kíváncsi, ki is volt előző életében, vagy egy személy töltött e be nála szerepet illetve elveszettnek érzi magát annak ajánlom az alábbi Úriembert aki ezt végrehajtotta rajtam. Nálam a feleségem volt a központi szereplő, de ismerek olyat aki előző életében bálna volt és a párja a bálnavadász, aki levadászta.
http://eletfolyam.blogspot.com/