LAN_THEME_7
Szeretettel köszöntöm Önöket a Benedek Elek Óvoda honlapján!Remélem, hogy a honlap segítségével több információt és átfogóbb képet kaphatnak intézményünk életéről. Minden erőnkkel arra törekszünk , hogy óvodánkban magas színvonalon családias, derűs környezetben neveljük a hozzánk járó kisgyermekeket.
A Nevelőtestület nevében tisztelettel: Szabó Mária megbízott intézményvezető
10/10 : Benedek Elek nap

Benedek Elek, óvodánk névadója szeptember 30-án született, így minden évben ezen a napon emlékezünk meg a nagy meseíróról.
Koszorúzással kezdtük a délelőttöt, mint máskor, de most a körte és alma csoport jelét helyeztük el a koszorún. Felidéztük a sok mesét, amelyeket az óvodásaink már jól ismernek. Tudják, hogy az író Erdélyben lakott, meséket is gyűjtött, s természetesen vannak kedvenc mesék, mint Az aranyszőrű bárány, A kerek kő és még jó néhány. Ezekből a mesékből készítettek az óvónők rajzos formában épülő mesejeleneteket, s a középső, nagycsoportosoknak a mese tartalma szerint kellett sorrendbe rakni az adott meséket, csapatonként váltva. Nagyon élvezték ezt a gyermekek, jó kis versengés alakult ki, s természetesen jutalmat is kaptak, idén „varázstollakat”, s gumicukorkát. A cukorka a kicsiknek is járt, s bizony közöttük is akadtak, akiknek sikerült a mesék sorba rendezése.
A megemlékezés havában folyamatosan a Benedek Elek mesékből készült rajzokat készítettek a gyermekek, főleg a nagyobbak, s az első három legtöbb rajzot készített gyermek külön jutalmat (nyakláncot) is kapott.
A sok szép, sikeres rajzot kiállítottuk.
10/10 : Állatkerti kirándulás

Az állatok világnapja október 4-én van, melyre megemlékezünk, s egész október hónapban különböző tevékenységi formákban az állatok témakört dolgozzuk fel kicsikkel, nagyokkal egyaránt életkoruknak megfelelően.
E tevékenységsor részét képezte az Állatkerti kirándulás is október 6-án. Nagyon jó időpontot választottunk, hiszen kellemes, napsütésben csodálhattuk meg az állatokat. Két csoportra váltunk, hiszen a nagyobbak kitartóbbak, gyorsabbak, de a kisebbekkel is igyekeztünk megnézni minden jellegzetesebb, érdekesebb, ritkább állatot. Láttuk a napokban született kis bivalyt, a tüneményes kis gorillát, miközben keltegette anyukáját, a kis tigriseket. A nagyok az állatsimogatóba is bemerészkedtek a gyermekek nagy örömére, a Madagaszkár területen, szabadon figyelhették az ott elő állatokat, hallgatták a rikácsoló madarakat, de minden gyermeket az akvárium töltött el csodálkozással. A séta végén fotót készítettek rólunk, megvásároltuk, s minden gyermek kapott a saját csoportképéből.
Mindannyian kellemesen elfáradtunk, de élmény gazdagon tértünk haza, s még sokszor, sokféle formában felidézzük az Állatkertben látottakat.
07/10 : Évnyitó ovi buli

Az évnyitó buli ötlete a szülőkben fogalmazódott meg júniusban az Apák napi rendezvényen. A szülői értekezleten mindenki egyetértett a felvetéssel, s szeptember 23-ra az időpontot is kitűztük.
Szülők, gyermekek, iskolás testvérek együtt játszhattak az évnyitó bulin a verőfényes péntek délutánon. Szinte minden Szülő eljött, s aktívan részt vettek az óvónők által vezetett játékokban, megmutathatták ügyességüket, játékos kedvüket, és ismét gyermekké válhattak. Izgalom és lelkes szurkolás kísért minden játékot. A Denevér, lepke játék nagy sikert aratott, a tervezettnél több fordulót játszottunk. Az óvodás gyermekek számára versenyt hirdettünk, s az egy-egy játékban elsőként teljesítőket Melinda néni jegyezte írásban, s a délután végén az első három helyezett külön díjat kapott, de minden gyermeknek jutott meglepetés befejezésül. A pihenő időkben a szülők által hozott sütemények, üdítők frissítették fel a jelenlévőket, sőt a megmaradt süteményekből másnapra és az Állatkertbe is maradt. A kisebb testvérek, illetve akik éppen nem versenyeztek az udvaron játszottak.
Kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagodva köszöntünk el egymástól.
Örömmel tölt el bennünket, hogy örömet szerezhettünk gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt ezzel az új óvodai programmal.
Nevelőtestület