Én is tudok fényképezni, és a fiam sem piskóta!

	A  kép címe: Rózsika mackó a virágok között. Ezzel a fotóval két szívemhez közel álló dolgot örökítettem meg. A mackókat azért szeretem, mert kedvesek, puhák, jó megölelni őket és mert nem beszélnek vissza mint a kamaszkorban levő fiam. A virágokat pedig azért, mert meghálálják a gondoskodást. A háttérben látható bársonyvirág (büdöske)  különlegessége számomra, hogy magról neveltem.
	Ezt a mini napraforgót szintén magról neveltem. Egy-két éve a Ráma margarinos dobozhoz mellékeltek ajándékba három mini napraforgómagot, amit elültettem, öntöztem és ez lett belőle. Azóta évről-évre egyre több magról nevelt napraforgó virít az erkélyünkön. Ezen a képen mégsem "ö" a főszereplő, hanem a közepén pihenő darázs.(?)
	Ez a bársonyvirágról készült kép volt az első amit a páromtól kapott fényképezőgép "makro" funkciójával készítettem.
	Az erkélyünk korlátján három nagy ládában egész tavasztól késő őszig muskátlik üldögélnek, amik körül nyaranta igen nagy a nyüzsgés. Apró szárnyhangyáktól a lódarázsig mindenféle népség előfordul a szirmok között. Itt épp egy méhecskét sikerült lencsevégre kapnom, ami nem is volt olyan könnyű, mert ahogy közelítettem rá a kis "szégyenlős" mindig átrepült egy másik virágra.
	Ha időm engedi szeretem bámulni az eget s a méltóságteljesen "úszó" csodaszép felhőket, legyenek azok békés bari vagy épp rohanó haragos viharfelhők. Ilyenkor aztán valamiféle "kényszert" érzek arra, hogy ha megérinteni nem is tudom őket, legalább képet készítsek róluk. Ilyenkor csak kattintgatok,
	és kattintgatok,
	és kattintgatok.
	A másik ami -azt hiszem mindenkit- rabul ejt, az a naplemente. Ha pedig ezt a kettőt-felhők és naplemente- együtt látom az ablakunkból, már dobom is el ami épp a kezem ügyében van és már rohanok is a fényképezőgépért.
	Katicák ritkán fordulnak meg nálunk, így mikor megláttam a muskátli szirmán ezt a kis pettyest, gondoltam az ilyen ritka alkalmat meg kell örökíteni.
	Két éve hatalmas fába vágtam a fejszémet, mikor szobafal festésre adtam a fejem. Sejtettem én, hogy nem könnyű munka, de hogy ennyire nehéz leszedni a régi tapétát és lemosni a betonfalat, azt nem gondoltam! A fal temérdek hibájának eltüntetésénél, az ajtókeretekből hiányzó beton pótlása közben úgy éreztem "Végem van! Feladom! Még egyszer falat festeni? Soha!" Aztán az alapozás már könnyen ment, a sárga festék felvitelét meg már élveztem is. Este mikor megláttam a lemenő nap fényében milyen szép a fal, megragadtam a fényképezőgépet és lefotóztam, miközben úsztam a boldogságban, hogy ez az én művem! Valószínűleg anyukám ennek az érzésnek köszönheti, hogy a következő évben az ő szobáját is kifestettem.
	A szobánk kifestése után új padlószőnyeg került a régi helyére, de ebbe én már nem mertem belefogni. Rábíztam hát a páromra, aki rendesen megkínlódott vele. Mivel a szőnyeg széltét kellett hosszába letenni (anyagtakarékossági okokból)  az egész padlószőnyeget ki kellett görgetni, majd kilencven fokkal elfordítani. Mikor a fénykép készült a küzdelem kimenetele a párom és a szőnyeg közt, még ugyancsak kétesélyes volt.
	Párom kínjait látva még az ég is elsírta magát. Mit elsírta! Zokogott! Úgy záporoztak a "könnyei" mint a zivatar! Ilyen özönvíz szerű esőt még nem láttam, ezért megpróbáltam megörökíteni a fényképezőgéppel. Sajnos az elkészült kép meg sem közelíti a látványt!
	Míg új volt a fényképezőgép próbálgattam mit tud. Arra, hogy viszonylag kis megvilágítás mellett is tud a gép fényképezni, a párom hívta fel a figyelmem. (A csuda sem értette azt a sok apró jelet az állítógombján!) Első próbálkozásaim egyike ez a kép.
	Tényleg vissza tudja adni a kép az adventi gyertyák fényének meghitt hangulatát is, de azért kell hozzá pár kattintgatás, hogy a megfelelő beállítást és távolságot eltalálja az ember.
	A késő nyári nap lemenő fénye besüti a szobát, megvilágítva anyukám fotelját, és a mögötte levő virágállványt, csodaszép fény-árnyék hatást keltve.
	Ezek a beérőben lévő chili paprikák akár a kertészkedés "rovatba" is kerülhettek volna, mivel magról nevelgettem őket, s a fényképet is mint a termésére büszke "kertész" készítettem.
	Már biztos említettem, hogy az ősz az egyik kedvenc évszakom. Szeretem begyűjteni őszi séták alkalmával, a különböző színű faleveleket, és az ősz legjellemzőbb termését, a gesztenyét. Egy ilyen sétából hazaérve egyszerűen csak letettem az asztalra amit begyűjtöttem, s később vettem csak észre, hogy milyen szép a véletlenszerű elrendezésük. Már hoztam is a fényképezőgépet, s kattintottam is.
	Itt már én rendezgettem vödörbe a gyűjteményt, s mivel tetszett amit látok, lefényképeztem.
	Ez a legyecske ősszel repült be párom ablakán és "tanyát vert" a konyhában. Épp kávét készítettem, s közben kiszóródott az asztalra egy kis cukor. A legyecske áhítattal vette rá magát. Annyira el volt foglalva az evéssel, az sem érdekelte, hogy a fényképezőgép szinte a szárnyait súrolja ahogy közelítettem felé. Ezután a "lakoma" után egy napig nem találtam a "lakónkat", majd ráleltem az ablakban élettelenül. Lehet hogy cukorbetegségben múlt ki?  :)
	A kép helyszíne: párom asztala A kép főszereplői: Maflicsek a medve, és Háztartási Győri A kép rendezője: félig meddig a véletlen, és ennek segítettem be egy kicsit én A maci és a kekszes zacskó egymással szemben ültek az asztalon. Nekem csak egy kicsit előbbre kellett billentenem, az amúgy is kíváncsian szemlélődő mackó kobakját, s már meg is volt a kép témája.
	Időről-időre szeretek a párommal lemenni a pincébe, mert temérdek érdekes kacatot tart odalenn. Mikor megemlítette milyen szép régi lemezjátszós rádiót talált, s hogy lemennék-e vele a pincébe pár képet készíteni erről a "szépségről" már vettem is a cipőm. A pincében aztán mindketten készítettünk fényképeket, s nagyképűség nélkül mondhatom, az én fotóm sikerült jobban.
	A hanyag eleganciával félrecsapott füllel rendelkező modell, a Fickó névre hallgat. Bizony nem volt könnyű ezt az örökmozgó jószágot úgy lefényképezni, hogy ne mozduljon be folyton. Nehezen, de sikerült. Ő egyébként édesapám kedvenc kutyája volt.
	Egy szép nyári nap délelőttjén, az erkélyen ücsörögvén ez a látvány tárult elém. Ugye szép?
	Ha már forgószélre nem telik, legalább az esti felhők szépek a naplemente fényében.
	Zizi párom szerint ez valami zümm-zümm brrr-mrrr állatka.
	Olyan hősiesen viselte a fotózás fáradalmait, csakis egy hőscincér lehet!
	Sokakkal ellentétben kedvenc évszakom a tél. Szeretem a friss csípős levegőt és a havat. Ennek oka talán az, hogy januári születésű vagyok... Ezeket a csodaszép jégvirágokat a beépített erkélyünk ablakaira a fagy rajzolta. A kép pár évvel ezelőtt készült.
	Az idei tél már nem volt valami művészi hangulatban, de a hótakaróval borított fák látványa is szemet gyönyörködtető.
	A fotózás fő célja az volt, hogy a jégcsapokban megbúvó apró légbuborékok is látszódjanak.
	Párom szerint ezek óriások megkövesedett könnycseppjei, de hát ő kicsit zizi, szerintem ezek csak óriási vízcseppek.
	Ezek viszont már tényleg csak vízcseppek az ablakon...
	Egy hatalmas zuhi után az utcára kinézve ezeket a szép olajfoltokat pillantottam meg. Ha közelről megnézed akkor szivárványos lepkékre hasonlítanak.
	Ezt a szép foltos szivárványt a szobában kaptam lencsevégre. A jelenség oka az általam készített csilláron csüngő üvegkristály díszeken átsütő napfény.