|
Hópihe lázban égek! A karácsonyfadísz-hópihék elkészítése csak első látásra.
vagy inkább első fűzésre tűnik nehéznek. Ugyanis ha az elsőt sikerül
elkészíteni
a többi már szinte magától megy, a harmadik után pedig már a rajzot sem kell
folyton figyelni. Annyira belejöttem hogy csak fűztem, fűztem, és fűztem. |
|
És fűztem... |
|
És fűztem... |
|
És fűztem... |
|
És fűztem. |
|
A páromtól kaptam egy könyvet, aminek a címe: Varázslatos gyöngyfűzés,
és a Praktika könyvek sorozatban jelent meg. Ott láttam meg ezt a díszgömbre
készített gyöngyhálót. A régi piros üveggömbjein úgy is kopottak voltak már,
így rögtön tudtam, nekem ilyet fűznöm kell. Bevallom megkínlódtam vele,
de megérte! |
|
Ez a flitteres gömb "a jeges" karácsonyfadísz-kollekcióba
készült és úgy szórja szét a karácsonyfaizzók fehér fényét, mint egy diszkó
gömb. A hobbiboltokban kapható styroport gömböt először átszúrtam
saslikpálcával, a pálcát pedig egy tetővel rendelkező kavicsokkal megtöltött
pohárba állítottam. Így könnyebb volt vele dolgozni. Univerzális ragasztóval
a méterben kapható flittert csigavonalban kis ráfedéssel egyszerűen
felragasztottam. Az akasztónak és a bojtnak vékony drótot szúrtam át a
gömbön, és a drótra gyöngyöket fűztem. |
|
Volt egy hosszú láncom barna közepű átlátszó gyöngyökből,
meg egy karkötőm érme nagyságú barna lapos gyöngyökből és volt még egy barna
tunikám, ami elég semmitmondó kinézetű volt. Ezen összetevőket varrótű
segítségével hoztam össze. Ez lett a végeredménye. |
|
Ennek a tunikának az ezüst díszítő elemeit egy kék
cigánykendőről vagdostam le, amit az Örs vezér téren egy lomokat áruló
bácsitól vett a párom kétszáz forintért. Nem kellett mást tennem, mint
felvarrnom a gyöngyöket és érméket. Szerintem mutatós lett. |
|
Mikor a párom szétszed valami "kütyüt", s meglátom ezt a
sokféle színes alkatrészt, mindig az jut eszembe milyen divatos láncot,
karkötőt, vagy fülbevalót lehetne belőlük összeforrasztani. Ezzel az
asztalára sebtében kirakosgatott "lánccal" már majdnem sikerült meggyőznöm.
Sajnos csak majdnem! Tetszett neki, le is fényképezte, majd elrakosgatta a
sok színes mütyürt mondván, "ezek nem arra valók, maradj te csak a
gyöngyöcskéidnél!". |
|
A pulóver bordás kötése adta az ötletet, a napsugaras
mintához. |
|
|