Kerámia

	Ez a kedves kerámia eredetileg a párom főnökéé volt, aki miután a manó eltört, ki akarta dobni, de a párom megmentette. Hazahozta, és összeragasztotta a festetlen kerámiát, én pedig mikor megláttam, már tudtam, hogy az ősz színeivel fogom kifesteni. Nem kellett hozzá más, csak egy kevés tempera festék, két réteg lakk, a kalapját pedig szárított termés díszíti.
	Ez a mécses tartó pumpkin, életem első saját készítésű kerámiája, amit a párom fatüzelésű kályhájában égettünk ki. Szegénynek a kifestésre majd egy évet várnia kellett. De szerintem megérte a várakozás. Elkészült.
	Ez a csöpp kerámia cicus natúr állapotában a bolhapiacon a földről nézett fel rám. Látszott rajta többször érte már baleset, mert hiányzott a fülecskéjéből, a farkincájából, ráadásul a testén hosszú törésvonal futott körbe. Otthon a fürdetés után gyurmából - ami olyan tulajdonságokkal rendelkezik mint az agyag - pótoltam a hiányzó részeket, és a rossz összeragasztásnak köszönhető törésvonalat is eltüntettem. Ezután már csak ki kellett pingálni, majd lelakkozni.
	Itt megnézheted hogyan készült a szellemecske. Ez a Casper névre hallgató szellem, és miniatűr mása volt az "első fecske" amelyik nyarat ugyan nem csinált -lévén ősz volt mikor készült- de kedvet ahhoz igen, hogy újabb és újabb kerámia mécses tartókat formázzak. Anyagában eltér társaitól. Ez az érdekes anyag formázás közben ugyanúgy viselkedik mint az agyag, kiégetéséhez azonban elég a konyhai sütő hőmérséklete. Az itt ott szakadt ruháján a pókhálók drótból készültek.
	Kiégetésre várakozva. A képen türelmesen várakozó kisebb nagyobb figurák az ősz agyagtermései. A nagyokat mécses tartónak míg a kicsiket "csak" dísznek készítettem. S hogy mire várakoznak? A tűzkeresztségre.
	Teljes díszben pompázom. A hóember mécses tartó már igazi agyagból készült, s a pároméknál lévő nagy cserépkályha izzó parazsán lett kiégetve. Az égetés műveletét mindig a párom végzi, úgy hogy a már teljesen kiszáradt figurát vastagon betekeri alufóliába, s így bebugyolálva teszi a parázsba. Másnap reggel aztán kész a cserép, lehet kicsomagolni, s festeni. Kiégetés után szegény Répaorr egyik fele inkább hasonlított egy szenes mint egy hóemberre, vessző de félig lefestett állapotában ez már nem volt olyan feltűnő.
	Eredetileg egy dagi mikulást szerettem volna formázni, de -tudom ez furán hangzik- a kezem mást akart. Így készült el ez a régies oroszos téli ruhát viselő copfos kislány. Ezek után mi más lehetne a neve, mint Másenyka.
	Íme Apa és fia: Fakezű és ifj. Fakezű. A két hóember családi összetartozását erősítendő azonos kalapot sálat, és ágkezet kapott. A különbség annyi, hogy a "gyerek" ágkezei nem agyagból készültek mint apjáé, hanem papírral bevont drótból, amit barna festékkel befestettem és utólag ragasztottam be a helyére.

Festődik a hóember, legyen neki színe,
Az ecset serényen jár, az alkotó kezibe.
A hóember fehér és unalmas,
A szép színektől lesz tartalmas.

Angyalka-bangyalkát volt a legmacerásabb elkészíteni az összes mécses tartó közül, mivel őt fehérre égethető agyagból formáztam. Hihetetlen ez az anyag! Formázni könnyebb mint a vörösre égő agyagot, ezzel szemben viszont a kiszáradt figura sokkal sérülékenyebb. Kiégetve is porlik, és a legkisebb nedvességtől szétmállik! Rendesen kiégetni pedig tüzesen izzó parázs ide vagy oda, otthoni körülmények között nem lehet, senki ne is próbálkozzon vele. Az égetési hőfoka ugyanis 1.100 Celsius fok. Nem csoda hát, hogy egy kicsit megkésve húsvétra készült el. Karácsonykor még itt ült bánatosan és fehéren...