| |
Liliomfi a vándorszínészi
nyomorúságot választotta a biztos polgári egzisztencia helyett. Don
Quijote alakjában elmosódik a határ szerep és élet között. A
beregszásziak két közelmúltbeli produkciója színházi életformájukról
és világlátásukról (is) mesél. Az Ahogy tetszik erdeje pedig maga
Beregszász, a társulat, a közösség metaforája. Mivel július 2-án este
a gyulai Várszínházban tartott premier utolsó perceit elmosta a vihar,
a darab végével kezdtük a beszélgetést.
- Shakespeare-nél az elűzött Herceg visszatérhet a száműzetéséből.
Vidnyánszky Attila Ahogy tetszikje mivel ér véget?
- A szerelmesek egymásra találnak, a gonosz testvérek megjavulnak. A
férfiak indulni készülnek, vissza a megszokott életbe, a hatalomba, a
helyre állt rend világába. De a nők visszarántják őket, és a színpadot
ölelő fehér tüll mögött tűnik el az egész, immár hófehérbe öltözött
társaság.
- A Herceg a darab szerint, ha jól emlékszem, csak egyszer mondja
száműzetése színhelyére, az ardennes-i erdőre: „Nekem tetszik itt." Az
ön rendezésében viszont sokszor megismétli ezt a mondatot.
- Hát igen, nem nagyon akarjuk elhagyni az erdőt! A világ tele van
ellentmondással, görccsel. Az erdő, persze, illúzió. De mégsem az.
Minden normális ember el akar jutni a maga ardennes-i erdejébe. Aki
belegondol az életébe, tudja, hogy át kell mentenie magát ebből a
világból valahová. Csakhogy sokszor már késő. El kell tartani a
családot, meg kell felelni, sikeresnek kell lenni...
- Debreceni színházigazgatás, politikai ügyek, színházi törvény,
fesztiválszervezés: egy év taposómalma után irány az „erdő"?
 -
A rendezés és Beregszász - ez az én erdőm. A beregszászi társulattal
dolgozni: a létezés különleges formája. A színházak többségében
polgári életet élő vagy azt élni szándékozók munkája révén jönnek
létre előadások. És ez rendben is van így. De ahogy mi, beregszásziak
dolgozunk, amellett képtelenség polgári életet élni. Aki ezt nem tudta
megszokni, elment, ha hozzátartozók nem bírják, házasságok bomlanak
fel. Az előadások úgy születnek, mint egy új családtag. Nem azért
szüljük meg őket, hogy legyen egy évadra elfoglaltságunk. Ha például
valaki azt mondaná, hogy holnaputánra kell neki a Godot-ra várva,
tudjuk játszani, mert bár ritkán vesszük elő, de '94 óta velünk él,
mint a gyerek a családban. A beregszászi közeg védettséget nyújt:
egyikünknek sem egyedül kell őriznie a lelkében az igaznak tartott
értékrendet. Mind rokonok vagyunk - én amolyan apaféle. Rokont, apát,
testvért persze nem választ az ember, de erős köztük a kötelék.
Feszültségek, ahogyan egy rendes családban, folyamatosan vannak,
gerjesztem is tudatosan a kisüléseket. Olyanok vagyunk, mint egy
vándorcirkusz - szabadságban, kiszolgáltatottságban,
egymásrautaltságban, biztonságban. Próbálunk, játszunk, utána mindenki
pakol, és megyünk tovább. Három vagy négy éve mindenki egyforma
fizetést kap. Trill Zsolti jutalma az, hogy övé a főszerep. Ez így
fair. Azt hiszem, már a Csokonai Színházban is kezdik érezni, hogy ez
a fajta lét sokkal igazabb.
- Beszéljünk egy kicsit Shakespeare-ről...
- Nem tudok rajta kívül még valakit, aki így szerette, értette, érezte
volna a színházat. Zseniális például a lazasága. Nem agyalta túl a
dolgokat. Az Ahogy tetszik két testvér közötti harccal indul, ám ez a
központi konfliktus jó időre elfelejtődik... Ha valaki kiment a
Globe-ban sörért, nem veszítette el a fonalat. Ez a darab is tele van
számokkal, mint a cirkuszban. A mai színházi esztétika követelményei
szerint azonban sokkal megalapozottabb, rendszerbe szedettebb előadást
kell csinálni, mint amilyenek Shakespeare darabjai. Csehov óta el kell
varrni a szálakat, végig kell vinni egy figurát. Úgy kell tehát
szövögetnem, tisztogatnom Shakespeare-t, hogy közben megmaradjon a
felszabadult játék, a költőiség és a féktelen marháskodás.
- A shakespeare-i lazaság ad lehetőséget arra, hogy Jaques-ot, aki a
„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő" kezdetű
monológot mondja, nő, Vass Magdolna alakítsa?
- A szabadság egészen tág értelmezéséből fakad ez a megoldás: mindegy,
hogy férfi vagy nő vagy. A végén persze a rend helyre áll: „Az Ég is
akkor boldog, / Midőn a földi dolgok / Jó véget érnek". De vannak
egyéb okok is. A beregszászi társulat Debrecenbe szerződött tagjaiban
(Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Varga József, Tóth László, Kristán Attila -
a szerk.) erős a vágy, hogy együtt csináljunk valami újat, de meg kell
értenünk, hogy az otthoniaknak is szükségük van önállóan működtethető
előadásra, mint amilyen a Liliomfi. Egészen világosan fogalmazva: két
évig az Ahogy tetszikből fognak élni. Eljátsszák százszor, aztán
őrizzük, elő-elővesszük. Ha meg nem veszik meg a szervezők, és nem
kell a közönségnek, másik darabot kell csinálni.
Az Ahogy tetszik szereposztása Trillékkel volna tökéletes, de direkt
„eltoltam". Jaques-ot azért osztottam Magdira, mert ő már lírai
hősnők, naivák sorát alakította. Eljött az idő, hogy eddzem kicsit, és
tágítsam a lehetőségeit, mert a naivák katasztrófája, ha nem tudnak
karakterszínésszé válni. A fiatal Tarpai Viktóriát, aki a magánéletben
is szinte áttetsző, tiszta lény, bedobtam a mély vízbe, hiszen
Rosalinda főszerep. Ferenczi Attila remek parasztfiút alakított a
Liliomfiban, most azt akartam, hogy elindulhasson egy másfajta
indulat, pátosz megformálása felé. A színészek persze zsiványok, mert
nem hagyják ám magukat, hanem magukra húzzák, alakítják a szerepet. De
ez így jó.
- Miért Szabó Lőrinc fordítását használják, miért nem Nádasdy Ádámét?
- Nádasdy megoldásai számos helyen szellemesebbek, sokkal színházibb,
mondhatóbb a szövege, dialógusai a mai fülnek könnyebben követhetők.
De nekem Szabó Lőrinc Shakespeare-je szebb. Mert költőibb. Így
költőibb az a világ is, amit belőle a színpadon építhetek.
2009. július 8.
|
|
