|
|
|
Pajzán históriák a halál árnyékában |
|
Giovanni Boccaccio Dekameronjából készült válogatást láthatott hétfőn este a Gyulai Várszínház közönsége. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában bemutatott Sólyompecsenye című darab szellemesen leplezi le a középkori társadalom polgárainak bigott hitét, kapzsiságát, a korabeli egyházi élet visszásságait. A több, egymástól különálló elbeszélésnek valós esemény ad keretet: a Firenzében tomboló pestis. A pusztító kór elől két fiatal nő és öt férfi vidéken keres menedéket, ahol unalmukban és kétségbeesésükben kitalált történetekkel múlatják az időt. A kezdő jelenet, amely bemutatja a firenzei társadalom fokozatos szétesését, igen hatásosra sikeredett. A korabeli leírások szerint Boccaccio az 1348-as nagy pestisjárvány idején éppen e városban élt, így elbeszélés-gyűjteményében pontosan érzékeltetni tudta a pusztító betegség következményeit. A vad színpadi mozgásnak, zenének és a suttogó, baljóslatú hangoknak nagyszerű keretet adott a hétfői időjárás. A vadul cikázó villámok és a mennydörgés csak fokozták a téma keretéhez illő, hátborzongató hangulatot. A több kis történetből álló darabban felváltva követték egymást a vidám és a komor, gondolkodásra ösztönző jelenetek. Ez utóbbiak közül némelyik már-már unalmasnak tűnt a pajzán, ám mindenkor a jó ízlés határán belül maradó fejezetek mellett. Az időjárás - múló nyári zivatar formájában - a tervezettnél hamarabb rendelt szünetet. A közönség a várban kapott menedéket az eső elől. Sajnálhatják azok, akik nem tértek vissza az előadás folytatására, mert a színészeket mintha felélénkítette volna a hidegzuhany, kétszeres erőbedobással dolgoztak. Különösen nagyot alakított Trill Zsolt, a csapat frontembere. Ösztönös, „mindent bele” játékával valamennyi jelenetben magának követelte a nézők rokonszenvét. Vidnyánszky Attila rendező jó érzékkel osztotta a szerepeket. Szűcs Nelli kerekded bájához illett a szűz lányból lett fehérmájú nő alakja, aki csaknem rokkanttá tette az őt megrontó szerzetest. E minőségében Tóth László nagyszerűen játszotta az önmagával harcoló, végül mégis az ördögnek engedő papot. Csakúgy, mint a ravasz firenzei barátot, aki Gábriel arkangyal képében élvezi a test örömeit egy gőgös asszonnyal. Kátya Alikina legjobban e szerepében bontakozik ki. Kissé merev játéka a vidám jelenetekben nem tudott igazán feloldódni. Érződött erőfeszítése, ahogyan a darab végéhez közeledve egyre észrevehetőbb akcentusát igyekezett legyőzni. Jelena Bogatirjeva ötletes jelmezein sokat rontott azok látható elhasználtsága. Baracsi Magdolna |