3.

Egy hónap leforgása alatt Budapesten ez volt a második Beckett-vendégjáték. A franciák Godot-ját igen nagy érdeklődés kísérte, méltán. S most a beregszásziakét? Sajnálhatja, aki nem látta.

A Godot-ra várva interpretálásához az egyik kulcs: két clochard a társadalom margóján (vagy a világmindenség margóján?) megteremti a maga öntörvényű és megejtően emberi világát. A másik kulcs: egy clown és egy Dummeraugust csinálja ugyanezt, cirkuszi porondon. Ahogy a darab legelső rendezője, Roger Blin mondta: „Godot rendezői közül százból 95 beleesik abba a csapdába, hogy cirkuszra rendezi”. (Ő maga is csak a főpróba előtt ejtette el ezt a koncepciót.)

A kárpátukrajnai Magyar Nemzeti Színház egy harmadik kulcsot hozott, amely éppúgy beleillik a zárba, mint az említettek.

Nevezzük ezt most közép-európai kulcsnak. Szerintem már E. M. Cioran (huszadik századi rossz létünk legillúziótlanabb kritikusa) is ezzel próbálkozott, amikor nagyon rokonlelkű megértéssel barátja lelkének a nyitját kereste. „Megfejteni ezt a Beckett nevezetű szeparált embert” - kezdi tanulmányát, azt állítja, hogy a Godot-ra várva szerzője „nem az időben él, hanem az idővel párhuzamosan” és még azt is mondja, hogy „Beckett egyike azoknak a lényeknek, akik megértetik velünk, hogy a történelem dimenzióján túlteheti magát az ember”.

Közép-Európa tele van olyan népekkel és néptöredékekkel, amelyek a történelmüktől megfosztottnak - és a történelemből kiszorultnak - érzik magukat. A román Cioran olyasmire mutat itt fogékonyságot, ami csakugyan nem lehet idegen az ír Beckett-től. Bár az eredet impulzusait helyes bölcs ambivalenciával kezelni, ahogy Cioran maga is tanácsolja: „Fontos és egyáltalán nem fontos, hogy Beckett írországi”.

A Szovjetunió legnyugatibb hódoltatásában negyvenöt évig élő kisebbségnek bőven meglehet a maga Godot-ra váró tapasztalata, reménysége és sajátos akasztófahumora.

Vladimir és Estragon mint a történelemből kisemmizett lények volnának?

A „kijeviek” szívszorító előadása után e kérdésre hadd feleljek kérdéssel, akár becketti hangsúllyaI: miért ne?

Csináljunk ellenpróbát.

Vegyünk a nemzetközi élet sűrűjéből két „etnikai tisztogatásai” révén elhíresült államfőt és - ha cirkusz, legyen cirkusz - egy nagyvonalú televíziós társaság léptesse őket föl a szilveszteri kabaréban, mint Vladimirt és Estragont. Így ahelyett, hogy ismert jókívánságaikat mondanák el az 1995-ös esztendőre, adják elő ezt a szép dialógust. Ki mit tud? Fogadni mernék, legyenek bár a közélet porondján egyébként akármilyen jó színészek: csikorogna szájukban a becketti szöveg és nemigen sikerülne mély hatást tenniök a világ televíziós közönségére.

Ezzel szemben képzeljük el, hogy két bennszülött ácsorog egy lelombozódott fa mellett valahol az elterelt Amazonas száraz partján (ahol ősi népdalaik szürrealista humorával „döglött béka kuruttyol”), s hiába várják Godot úr eljövetelét és fájuk kizöldülését. Vladimir és Estragon párbeszéde e bennszülöttek szájából hitelesen fog csengeni. Elterelt Amazonasuk tekinthető a történelem metaforájának, amely (mint Cioran mondja) megszökött a becketti hősök világából. Bennük bizonyára meglesz az a megrendültség és megváltás-váró remény, amely nélkül Beckett szövege alig több valami két hangra írt kerge monomániánál.

Grica Ernő és Trill Zsolt is valahogy ilyenformán voltak megrázóak a kárpátaljai magyar színház pesti bemutatóján.

Amikor Párizsban, jó negyven éve már, a Godot-ra várva kéziratát elolvasta a rendező, aki végre hajlandó volt kötélnek állni és színpadra vinni Beckett darabját, első kérdése az volt a szerzőhöz: kik ezek? ki ez az Estragon? ki ez a Vladimir?

Samuel Beckett annyit mondott: - Keménykalapot viselnek.

A beregszászi Estragon fejfödője mégse pincsi-kalap volt, hanem az az agyonázott, konya sityak, amelyet Szőnyi István képein láthatunk a zsellérek fején, vagy szociográfiai fotókon a vidéki városok emberpiacairól. Ez volt a mezőgazdasági munkanélküliek viselete is.

„Csámpás sityak a fejökön” - ahogy József Attila mondta azokról, akiknek „új nap lángol jobbkezükben”.

Magyarországon ennek a mindig csáléra álló karimájú sityaknak olyan történelmi presztízse van, akár a kuruc generálisok veresbársony süvegének vagy Kossuth Lajos nótában halhatatlanult kalapjának. Költészet ragyogja be őket. Grica Ernő játékában Estragon „aurája” azért főként a lélekből jött... Rója a végtelen utakat, fáj is a lába, de nem „vándor”, hanem „bújdosó” - bár személy szerint nem üldözi senki. Milyen mélységeket takarhat egy lyukas tetejű kalap.

Így kaphat új csengést az a mondat Estragon és Vladimir dialógusában, amelyet a címben kiemeltünk: „Itt és most az emberiség mi vagyunk, akár tetszik, akár nem. Használjuk is ki, mielőtt késő lesz.”

Ez a nagyon fiatal Estragon és még nála is fiatalabbnak látszó Vladimir Kárpátaljáról életkoránál fogva más hangsúlyt ad a becketti dialógusoknak. Élesebb és fájóbb hangsúlyt. Az élet még előttük van - vagy lehetne. Emlékezzünk csak arra a döbbenetes hatásra, amelyet Jeles András ért el, amikor feledhetetlen filmjében a tinédzser Ádámnak kellett végigcsinálnia a „szigorúan felnőtteknek” való világtörténelmet! Vladimir csapongó asszociációi, csillapíthatatlan szórakészsége („képtelenek vagyunk hallgatni”) a világot ölelő fogékony fiatal szellem megnyilatkozása, jobb híján való pótcselekvése. Még egyikük sem lépte át azt a küszöböt - csak a dráma során fogják átlépni -, amely után az elfásultság következik. Hogy Godot-ra várnak, az még jóvaI inkább naiv remény, mintsem paranoia. Kiválasztottak, s így lesznek halálraítéltek. Ezt a justizmordot egy fiatalkorúak bírósága mondja ki fejükre. A fiatalkorúak önbíráskodása: „és ha megöljük magunkat?” A kamaszöngyilkosság lelki mechanizmusa más, mint az, amely a felnőttekkel nyittatja ki a gázcsapot. Névre szóló üzenet szokott lenni: Horger Antalnak, a szülőnek, az Istennek, hogy többé ne legyen nyugodt álma. Ezúttal válasz Godot-nak, aki nem jön, csak üzenget. A talányos cím - ebben az előadásban - a cselekmény logikus láncszemeként csillan föl.

Trill Zsolt Vladimirjéből József Attila arca néz reánk. Mintha a darab címét ő így magyarázta volna magának: Godot azaz emberarcú, akinek a hiányával neki farkasszemet kell nézni. Illik hozzá a háttérből végig szóló gregorián zene.

Lucky szerepében - monológjában! - Korolovics Gusztáv a helyzet csúcsán volt.

A csupa fiatal színésszel egyívású rendezőjük, Vidnyánszky Attila - ha színháza talpon marad - ott lesz a számontartott fiatal európai mesterek között. E két rendezése már feltűnt a kelet-európai fesztiválokon. A Szentivánéji álom a szevasztopoli Chersonesos Játékokon a zsűri különdíját nyerte el, a Godot-ra várva a lembergi Arany Oroszlán Fesztiválon részesült hasonló elismerésben.

A maroknyi társulat most Az ember tragédiájára készül. Mikor lesz a bemutató? Minden darabjukat hosszú hónapokig (évekig?) próbálják. A római színt három éve már láttam is tőlük, felvázoltan, a pesti főiskolán. Az akkor legfrissebb történelmi élményüket mondták el benne.

Hogy berobban a világukba az örömhír, a régi bálványok lehullását jelentve és vidám szeretet-himnuszok szavával. „Az egyén szabad!” - ezt úgy kiáltotta egy tejfelesképű Péter apostol, mint a fiatalok forradalmának győzelmét.

 Hubay Miklós

 << vissza