|
Kárpátalján hivatásos színházi társulat sohasem létezett. Hogy az itteni
színházszerető közönség mégis láthatott színházi előadásokat az a Beregszászi
Népszínház lelkes művészeinek köszönhető. A Schóber Ottó vezette amatőr társulat
1952-ben alakult, s egészen az 1980-as évek végéig tevékenykedett.
1989 nyarán a helyi újságok hírül adták, hogy a "kárpátaljai magyar nemzetiség
színházi életének fejlesztése érdekében" a kijevi Karpenko-Karij Film-és
Színművészeti Főiskolán önálló magyar csoport oktatását kezdik meg a hamarosan
kezdődő új tanévben. A színjátszás iránt vonzalmat és tehetséget érző fiatalok
kiválasztására a napokban tehetségkutató versenyt tartottak. Négy év múlva ebből
a kijevi főiskolán létesített magyar tagozaton végző 16 fős osztályból kerültek
ki Kárpátalja hivatásos magyar színházának alapítói.
A színházalapításig vezető út azonban nem volt ilyen egyszerű. Kiderült, hogy a
kijevi főiskolán egyáltalán nincs magyarul tudó előadó, márpedig a Kárpátaljáról
ide került diákok többsége ekkor csak ezen a nyelven beszélt. A színi
tanulmányait oroszul illetve ukránul elkezdő fiatalok abban bízhattak, hogy majd
a budapesti főiskola biztosítja a megfelelő vendégtanárokat, illetve, hogy
magyarországi részképzéssel anyanyelvi környezetben kapják meg a megfelelő
szintű szakmai tudást.
A leendő társulathoz jövendőbeli rendezőket is vártak. A másoddiplomás
Vidnyánszky Attila 1987-ben került a főiskolára, s eleve a harmadévre vették
fel. Így találkozott már a kezdetek kezdetén a leendő színház színészeinek és
jövendőbeli rendezőjének az útja.
Az első előadás
A leendő beregszászi színészgárda az ukrán-magyar kulturális tárcaközi
megállapodás értelmében három szemesztert töltött Budapesten, itt került sor
vizsgaelőadásukra is. Illyés Gyula Bál a pusztán című művét Vidnyánszky Attila
állította színpadra. A darabválasztás szimbolikus jelentéssel bírt, mivel a
jövendőbeli színházat Illyés Gyuláról akarták elnevezni. A magyar színészosztály
tagjai 1993 nyarán a kijevi Karpenko-Karij Film-és Színművészeti Főiskolán
átveszik diplomájukat. A társulat létrejöttének hivatalos dátuma 1993. augusztus
2. igazgatója ettől az időtől kezdve Balázsi József. Kész az állandó
repertoárjuk is: Illyés Gyula Bál a pusztán, Shakespeare: Szentivánéji Álom,
Brecht Koldusopera, Beckett Godot-ra várva. A beregszászi közönség előtt 1994
márciusában debütált a társulat Shakespeare Szentivánéji álom című művével.
Társulat színházi épület nélkül
Már a kezdetek kezdetén számos terv született arra nézve, hogy Beregszászban hol
is lesz a társulat otthona. Az első grandiózus elképzelések még arról szóltak,
hogy a város központjában álló zsinagógát - melyet a hetvenes években művelődési
házzá építettek át - alakítják át sínházzá. Csakhamar kiderült, hogy egy ilyen
hatalmas munka elvégzéséhez sem a társulat támogatására létrejött Illyés Gyula
Baráti Kör, sem az ukrán állam nem rendelkezik elegendő pénzzel. Végül is az
egykori Oroszlán Szálló épületét jelölték ki a színház ideiglenes, majd végleges
otthonául. Az ukrán állam az épület tatarozását a színészlakások kialakítását,
míg Magyarország az épület belső terének kialakítását, a fény-és hangtechnika
beszerzésének és beszerelésének teljes finanszírozását vállalta magára. Lassan,
vontatottan haladt a munka, volt úgy, hogy egész éven át nem mozdult előre
semmit az építkezés. Több mint 13 év telt el a színház megalakulása óta, s
elmondhatjuk, hogy bár az új színházterem az elmúlt három esztendő során számos
nagy sikerű előadásnak adott helyet, a színházépület rendbetételéhez még mindig
igen sok munka maradt hátra. Rengeteg az elvégzésre váró tennivaló, a pénz pedig
kevés, sokszor a társulat fizetésére sem elegendő.
Mégiscsak sikertörténet
Az ungvári közönség Brecht Koldusoperájában láthatta először a társulatot 1993
novemberében az Ukrán Zenés-drámai Színház alig fűtött épületében. A fiatal
színészgárda ekkor kezdte meg a tájolást, járta Kárpátalja falvait, Magyarország
különböző településeit. Ám a sok megoldatlan probléma - színházépület, a beígért
színészlakások hiánya - miatt egyesek feladni kényszerültek az éppen hogy
megkezdett színészi pályát. 1994 tavaszán a 15 színészből csak 11 maradt. Van
azért örvendetes hír is: Kijevben újraindult a színészszak a magyaroknak, s a
Budapesti főiskola továbbra is fogadja a kárpátaljai színi növendékeket. A
szinte kilátástalan körülmények ellenére megszülettek az első elismerések: a
társulat a Szentivánéji álommal a szevasztopoli Chersonessos Játékokon a zsűri
különdíját nyerte el a Beckett darab pedig a Lembergi Arany Oroszlán fesztiválon
1995 márciusában bemutatásra kerül Prevert Éjjeli látogatók című darabja (Dmitrij
Lazorko rendezése) majd a következő év májusában megtartják Oscar Wilde A boldog
herceg című mesejátékának premierjét. Hamarosan láthatja a közönség Boccaccio
Dekameronjából adoptált Sólyompecsenyét, mely rövidesen a társulat egyik
sikerdarabja lesz. Nyáron a Godot-ra várva elnyeri a Kijevi világtalálkozó
nagydíját.
Érvágás és vérfrissítés
Közben egy hatalmas érvágás: a folyamatosan anyagi nehézségekkel küszködő
társulat hét tagja benyújtja felmondó levelét. 1996 júliusában a Budapesti
Színművészeti Főiskolán Kazimir Károly újabb kárpátaljai osztálya vizsgázott. A
kilenc fiú és hat lány ének és tánctudásával és az anyanyelv gyönyörű
használatával tanár és újságíró egyaránt elégedett.
1997
január:
T. S. Eliott Gyilkosság a székesegyházban című darabjának
bemutatója
(Vidnyánszky Attila rendezése)
május 28.:
Lengyelország, Torun,
Kontakt '97 Fesztivál, a helyi középkori székesegyházban nagy sikerrel mutatják be az Eliott-darabot, Vidnyánszky főrendező elnyerte az "Ifjú alkotó díjat".
Ugyanebben az évben Grúziában a beregszászi együttes három előadásával magyar
napokat rendeznek a Tbilisziben megtartott nemzetközi színházi fesztiválon (a
Dekameron, az A boldog herceg, és az Éjféli látogatók kerülnek bemutatásra.)
Kedvező a
kritikai visszhangja a belorusziai és a szebeni fellépésüknek.
Az 1997-es mérleg: 48 előadás Kárpátalján, 19 előadás Magyarországon. 1997
novembere: bemutatják Csehov a medve című egyfelvonásosát. Madách Imre Az ember
tragédiájának bemutatója 1998 január 23-án.
13 év mérlege: a társulat repertoárján 13 különböző darab szerepel, sikerült
gyümölcsöző együttműködést kialakítani más, színházi kollektívákkal,
rendszeressé válnak a nemzetközi fesztiválokon való részvételek. A társulat
állandó résztvevője a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának. Az együttes
megalakulása óta 14 ország közönsége előtt lépett fel. 2005-ben Beregszász adott
otthont a Stalker Nemzetközi Fesztiválnak. 2005 februárjában a Beregszászi
Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, és a Kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Magyar
főiskola között megkötött szerződés értelmében a diákok bérletet
válthattak, a bérlet tulajdonosok négy-öt előadásból álló sorozatot
tekinthetnek meg. Az akcióhoz csatlakozik Beregszász és a környék
színházkedvelő közönsége.
|
|