 2003 őszén a nálam született 4 hónapos Bereki-Tarisznyás Ihaj-Csuhaj fakó mudi kölyök újdonsült gazdájával Lori Pichurskival felszállt a repülőre és elindult új élete, a kanadai Calgary felé.
Lori a Swerve nevet adta kedvencének. A kiskutya hamar beilleszkedett új családjába, nagy szeretetben nevelkedett és Lori sokat foglalkozott vele hogy tervei szerint majd eredményesen szerepeljen fly-ball és agility versenyeken is. Lori a magyar mudi fajta szerelmese, a kanadai agility válogatott edzője, nagy becsben tartotta a játékos jó természetű fiatal kutyát. 2005 őszén egy terelőösztön-próbán a bírálat szerint maximálisan teljesített Sewerve, 14 kutya közül a legmagasabb pontszámot kapta. Pár nappal később, 2005. szeptember 17-én Lori Európába utazott a spanyolországi Agility Világkupára. Itt kapta a hírt telefonon, hogy Swerve megszökött a családtól, ahol a kutyát megőrzésre hagyta. Lori úgy gondolta a kutya őt akarta megtalálni, talán ezért csavargott el.
Hazatérve heroikus küzdelem kezdődött, hogy megtalálja az elveszett kutyáját. Minden médiát, TV-t, rádiót, újságokat bevont a keresésbe. Szabad idejében folyton járta a várost a lehetséges helyeken, parkokban hívogatva a kutyáját, illetve a járókelőket, kutyasétáltatókat kérdezgetve, a fénykép alapján nem látta-e valaki Swerve-t? Hetek múltak el, de semmi használható nyomot sem sikerült találnia. Kanadában idén enyhe volt a tél. Lori néha tudatta barátaival, hogy bízik a megérzéseiben és biztosan hiszi, hogy Swerve él és valahol vár rá. Ismerősei minden segítséget felajánlottak a világ minden tájáról, és bíztatták, hogy ne adja fel a kutatást, de az idő múlásával egyre kevesebb volt az esélye, hogy a kutya épségben előkerül.
Lori pedig nem adta fel! Nem múlt el nap, hogy ne gondolt volna rá és folyamatosan próbált találni valakit, aki bármit tudhat a kutya hollétéről.
Pár héttel ezelőtt a fényképek alapján néhányan felismerni vélték Swerve-t. 2006. március 3-án eljött a nagy pillanat. A Calgary folyó mentén egy coyote (prérifarkas) falkában Lori végre megpillantotta kedvencét. Saját bevallása szerint szinte sokkos állapotban várta a pillanatot, vajon a kutya felismeri-e, hajlandó-e odajönni hozzá, vagy esetleg hosszabb időre lesz szüksége, hogy visszaszelidítse a már 6 hónapja vadon élő kutyát? A környékbeli idős házaspár, aki már december óta tett ki élelmet Swerve-nek, elmondta, hogy a kutya nem jött oda hozzájuk, nem tudták megfogni.
Lori hívni kezdte Swerve-t, letérdelt és a kutya kedvenc teniszlabdáját dobálgatta a levegőbe. Swerve felismerte a hangját, közeledni kezdett, majd amikor már biztos volt a dolgában, azonnal odarohant szeretett gazdájához, az ölébe bújt és boldogan nyalogatni kezdte. Lori alig akarta elhinni hogy sikerült, majd mikor kinyitotta az autó ajtaját, Swerve a legnagyobb természetességgel ugrott be a helyére, jelezve, hogy most már mehetnek is haza...
 Aznap éjjel, majd másnap a kutyaiskolában már nyoma sem volt annak, hogy Swerve akár csak egy napot is távol töltött volna családjától. Mind az emberekkel, mind a többi kutyával barátságosan viselkedett, játszott velük. Lori szerint pompás fizikai kondícíóban van, nem sovány és úgy tűnik pszichikailag sem viselték meg az elmúlt hónapok.
Köszönöm Lorinak, hogy nem adta fel a reményt és kitartóan kereste a kutyáját, nem hagyta magára és végig szilárdan hitte, hogy sikerrel járhat. Büszke vagyok Swerve-re, hogy képes volt több hónapig túlélni a vadonban és megvárni azt az egy embert, akihez igazán tartozik...
Balatonfenyves, 2006 03. 06.
|
