Informatika és
ügyvitelszervezés
Hálózati alapismeretek, Internet
Bevezetés
- Az internetet
nem technokrata gondolkodásmód hozta létre
- Nagyon is emberi célkitűzés eredménye
- A tömegkommunikációban az emberek kizárólag
passzív résztvevői az eseményeknek
- A telefon csak egy-egy személy között közvetít
információt
- A digitális kommunikáció azonban több ember aktív
kapcsolattartását teszi lehetővé
Bevezetés
- Az elektronikus
médiát először katonai szervezetek használták
- Majd tudósok és diákok
- Rövid idő alatt a társadalom szinte minden rétege
számára elérhetővé vált
- Az internet legfőbb erényei:
- Közelebb hozza egymáshoz az embereket
- Átlépi az országhatárokat
- Eltünteti a távolságokat
- Éppúgy írhatunk levelet az USA elnökének, mint
a szomszéd épületben dolgozó kollégánknak
Szerverek, munkaállomások
- A klasszikus hálózat
egy központi számítógépből (szerver) és
a hozzá kapcsolódó munkaállomásokból áll
- Szerver
- A számítógép-hálózat központi
számítógépe
- Funkciója a hálózaton lévő számítógépek
kiszolgálása
- Adatok központi tárolása
- Különféle szolgáltatások nyújtása
- Munkaállomás
- Személyi számítógép
- A programok futtatása és az adatok
feldolgozása a saját gépünk feladata
- A szervert többnyire csak adattárolás
céljából használjuk
- Terminál
- Csak képernyőből és billentyűzetből
áll
- Lehetővé teszi, hogy a szerverrel
kommunikáljunk
- Alapestben nincs benne saját háttértár, sem
CPU
- Önálló munkavégzésre alkalmatlan
- Csak utasítások továbbítására és eredmények
megjelenítésére használható
- A programok futtatása és az adatok
feldolgozása a szerveren történik
- Személyi számítógép is használható
terminálként terminálemulációs program segítségével
Hálózatok méretei
- Helyi hálózatok (LAN)
- Local Area Network
- Általában egy iroda vagy épület falain belül
helyezkednek el
- Legelterjedtebb változata az Ethernet
- Városi hálózatok (MAN)
- Metropolitan Area Network
- Általában egy település határain belül
működnek
- Pl.: kábeltévés hálózat, vagy egy helyi
közlekedési vállalat információs rendszere
- Kiterjedt hálózatok (WAN)
- Wide Area Network
- Túlnyúlnak egy település határain
- Egy országra, kontinensre vagy akár az egész
világra kiterjedhetnek
- Pl.: Internet
Hálózati topológia
- Egy hálózati topológia a
számítógép-hálózatok esetén a hálózathoz tartozó csomópontok közötti kapcsolatokat határozza meg
- Egy adott csomópont
- vagy egy másik csomóponthoz
- vagy több másik csomóponthoz kapcsolódhat,
különböző minták szerint.
- A legegyszerűbb kapcsolat két csomópont között az
egyirányú kapcsolat.
- Egy újabb kapcsolat hozzáadásával már kétirányú
kapcsolat valósítható meg a csomópontok között.
- A hálózati topológia
esetében a csomópontok közötti összeköttetések ténye érdekes mindössze
- a hálózati topológia a
gráfelmélet
eszközeivel tárgyalható
Síntopológia
- Az 1990-es végén
az egyik legelterjedtebb kábelezési mód volt
- A számítógépek összekötése sorosan történik
- A rendszer karácsonyfaizzókhoz hasonlóan
működik
- Kábelszakadáskor az egész hálózat
működésképtelenné válik
- Régebbi 10 Mbps-os hálózati kártyáknál
- 50 ohmos koaxkábelen keresztül
Gyűrűtopológia
- A síntopológiához
hasonló módon működik
- A kábel megszakítás nélküli körbe van kötve
- Nincs szükség 50 ohmos lezáróra a kábel két
végére
Csillagtopológia
- Minden számítógép
külön kábellel kapcsolódik a kiszolgáló
géphez
- Jóval üzembiztosabb mint a síntopológia
- Drágább is
- Egy esetleges kábelszakadás csak egyetlen gép
leállását eredményezi
- Hub vagy switch segítségével
- UTP kábelen keresztül
Fatopológia
- A csillag- és
síntopológiák kombinációja
- A szerver több közvetítő számítógéppel áll
közvetlen kapcsolatban
- A kliensek a közvetítő gépekhez
kapcsolódnak
- A kliensek a közvetítő gépeken keresztül
kommunikálnak a szerverrel és egymással
- Minden számítógép egy és csakis egy útvonalon
érhető el
- A hálózat bármely pontján bekövetkezett hiba az
érintett hálózatrészhez kapcsolódó alhálózatokat is megbénítja
Számítógépek kapcsolódása
a hálózaton belül
- Pont-pont (point to point) kapcsolatú
hálózat
- Egy számítógép egy másikkal közvetlen
összeköttetésben áll
- Pl.: csillag, gyűrű, fa kiépítésű
hálózat
- Üzenetszórásos (broadcast) hálózat
- Valamennyi számítógép egyetlen adatátviteli
csatornára kapcsolódik
- Az információ minden számítógéphez egyformán
eljut
- Minden számítógép maga dönti el, hogy neki
szól-e az adott információ
Hálózati modellek
- A hálózati modelleket
a hardver- és szoftverelemek együttesen határozzák
meg.
- Kliens-szerver modell
- Host-terminal modell
- Peer to peer modell
I. Kliens-szerver modell
- Ügyfél kiszolgáló (client-server)
- Két számítógépes program közötti kapcsolat
- Az egyik program valamilyen szolgáltatást kér a
másiktól, amely eleget tesz a kérésnek
- A szolgáltatást kérő program a
kliens
- A szolgáltatást nyújtó program a szerver
- Hálózati környezetben
jelentős, ahol a programok egymástól fizikailag távol, különböző
számítógépeken futnak
- Pl.: egy böngésző, amely szolgáltatásokat kér egy
webszervertől
II. Host-terminal modell
- Vendéglátó-terminál
- Két számítógép közötti kapcsolat
- Az elérhető adatokat tároló számítógép a
host
- Az információt lekérő gép a távoli
terminál
III. Peer to peer
modell
- to be sy’s peer =
egyenrangú vkivel/vmivel
- A hálózatot egyenrangú gépek alkotják
- Mindenki szerver és munkaállomás egyszerre
- Az egyes perifériák minden felhasználó számára
hozzáférhetőek
- Az adatok több helyen tárolhatóak
- Windows XP Home Edition operációs rendszerrel
telepített számítógépekből ilyen hálózatot alakíthatunk ki
Hálózati protokoll
- A protokoll a hálózati kommunikációt
leíró szabályok rendszere
- A hálózatban egymással kommunikáló számítógépek és
programok ezeket a protokollokat használják
- A legelterjedtebb hálózati protokoll a
TCP/IP
TCP/IP
- Transmission Control Protocol
/ Internet Protocol
- Átviteli vezérlő protokoll / internet
protokoll
- Az internetet felépítő
protokollstruktúrát takarja
- Nevét két legfontosabb protokolljáról kapta, a TCP-ről és az IP-ről
- A TCP/IP felépítése a rétegződési elven
alapul
- Minden egyes réteg egy jól definiált feladatot
végez el
- A rétegek egymás között szolgálatelérési pontokon
keresztül kommunikálnak
- Minden réteg csak a vele szomszédos réteggel képes
kommunikálni, mivel ezek egymásra épülnek
- Alapvetően négy réteg alkotta, melyet ötre
bővítettek
A TCP/IP protokollhierarchia
felépítése
- Alkalmazási
réteg
- Az alkalmazási réteg a felhasználó által
indított program és a szállítási
réteg között teremt kapcsolatot. Ha egy program hálózaton keresztül adatot szeretne küldeni, az alkalmazási réteg továbbküldi azt a
szállítási rétegnek.
- Szállítási réteg
- Az alkalmazási rétegtől kapott adat elejére egy
úgynevezett headert csatol, mely jelzi hogy melyik szállítási rétegbeli
protokollal (leggyakrabban TCP) küldik az adatot.
- Hálózati (Internet)
réteg
- A szállítási rétegtől kapott header-adat
pároshoz hozzáteszi a saját headerjét, amely arról tartalmaz információt
hogy az adatot melyik számítógép kapja majd meg.
- Adatkapcsolati réteg
- Az adatkapcsolati réteg szintén hozzárakja a
kapott adathoz a saját headerjét, és az adatot keretekre bontja. Ha a
kapott adat túl nagy ahhoz hogy egy keretbe kerüljön, feldarabolja és az
utolsó keret végére egy úgynevezett tail-t kapcsol, hogy a fogadó oldalon
vissza lehessen állítani az eredeti adatot.
- Fizikai réteg
- A fizikai réteg továbbítja az
adatkapcsolati rétegtől kapott kereteket a hálózaton
- A fogadó oldalon ugyanez a folyamat játszódik le
visszafelé, míg az adat a fogadó gép alkalmazásához nem ér
- Eredetileg a fizikai és az adatkapcsolati réteg
egy réteg volt, neve „Hoszt és hálózat közötti réteg”
A TCP/IP protokollhierarchia
leggyakrabban használt internetalkalmazási protokolljai
- SMTP
- POP3
- FTP
- HTTP
- IRC
- SSH
I. SMTP
- Simple
Mail Transfer Protocol
- Kommunikációs protokoll az e-mailek Interneten történő
továbbítására
- Az SMTP szolgáltatás a TCP (Transmission Control
Protocol) 25-ös portját
használja
- Az SMTP-t igazán széles körben 1980-tól
használjuk
- Ekkor egészítették ki az úgynevezett UUCP-vel, ami alkalmassá tette ezt az egész rendszert arra, hogy képes
legyen az üzeneteket úgy kezelni, hogy a fogadó számítógépek csak időszakosan
vannak internet kapcsolatban
- Az SMTP a legalkalmasabb két számítógép közötti
levél küldés-fogadás lebonyolítására.
- Az SMTP protokoll az indításkor sima szöveg alapú
(ASCII karakterek)
volt
- Mára már kifejlesztették a MIME kódolást, ahol
bináris fájlok formájában "utaznak" a levelek
- Ma már minden SMTP kiszolgáló támogatja a 8-bites,
azaz a 8BITMIME kiterjesztésű leveleket, ami bináris formában tárolja / küldi az
üzeneteket.
II. POP3
- Post
Office Protocol version 3 (POP3)
- Alkalmazás szintű protokoll
- Segítségével az e-mail kliensek egy meglévő
TCP/IP kapcsolaton
keresztül letölthetik az elektronikus leveleket a kiszolgálóról
- Napjainkban ez a legelterjedtebb protokoll az
elektronikus levelek lekéréséhez
- A protokollra az időszakosan létrejövő TCP/IP
kapcsolatok (pl. dial-up) miatt volt
szükség
- Lehetővé teszi a kapcsolódás korlátozott ideje
alatt a levelek letöltését a felhasználó gépére
- A leveleket azután helyben lehet olvasni,
szerkeszteni, tárolni stb.
- A POP3 protokoll kizárólag a levelek letöltésére
alkalmas; küldésükre az SMTP protokoll
szolgál.
III. FTP
- File Transfer Protocol
- TCP/IP hálózatokon (pl.:
internet) történő
állományátvitelre szolgáló szabvány
- Az FTP lehetővé teszi a különböző operációs rendszerű gépek között is az információcserét
- A hozzáférési jog alapján kétféle kapcsolattípus
létezik:
- letöltés, vagy feltöltés nyilvánosan
hozzáférhető állományokból vagy állományokba
- letöltés, vagy feltöltés olyan gépről, ahol
azonosítóval rendelkezünk
- Azt a folyamatot, amikor egy távoli számítógépről
fájlt mentünk a saját számítógépünk háttértárára, letöltésnek
(download) nevezzük
- Feltöltésnek (upload) nevezzük, ha mi
töltünk fájlt mások gépére
- Az FTP kapcsolat ügyfél/kiszolgáló alapú,
vagyis szükség van egy kiszolgáló- (=szerver) és egy ügyfélprogramra
(=kliens)
- Elterjedt protokoll, a legtöbb modern operációs
rendszerhez létezik FTP-szerver és kliens program, sok webböngésző is képes FTP-kliensként működni
- Az FTP protokoll nem támogat titkosított autentikációt (felhasználó-azonosítást), így nem megbízható hálózaton való
használata veszélyes lehet
IV. HTTP
- HyperText Transfer
Protocol
- egy információátviteli protokoll a világhálón
- Az eredeti célja a HTML lapok publikálása és
fogadása volt
- A HTTP egy kérés-válasz alapú protokoll kliensek és szerverek között
- A kommunikációt mindig a kliens
kezdeményezi
- A HTTP klienseket gyűjtőnéven user agent-nek is nevezik (pl.: egy webböngésző (browser))
V. IRC
- Internet Relay Chat
- Kliens–szerver alapú kommunikációt
lehetővé tevő csevegőprotokoll
- Segítségével emberek tíz- vagy akár százezrei is
cseveghetnek egyidőben
- Az IRC egy nyílt protokoll
- TCP/IP-re épül
- Egy IRC-szerver más szerverekkel össze tud
kapcsolódni és így alakul ki egy IRC-hálózat
- A felhasználók a kliensekkel tudnak csatlakozni
egy szerverre (pl.: mIRC)
VI. SSH
- Secure Shell
- Olyan protokoll, amit egy helyi és egy távoli számítógép közötti biztonságos csatorna kiépítésére fejlesztettek ki
- Nyilvános kulcsú
titkosítást használ a távoli számítógép
hitelesítésére, és opcionálisan a távoli számítógép is hitelesítheti a
felhasználót
- Az SSH-t leggyakrabban arra használják, hogy egy
távoli gépre belépjenek vele és parancsokat adjanak ki
- Az SSH szerverek alapértelmezésben a 22-es TCP
portot használják
Az Internet kialakulása
- Az internet az
egész világot behálózó számítógép-hálózat
- A mai internet elődjét az 1960-as években az
Egyesült Államok hadseregének megbízásából fejlesztették ki (ARPANET)
- Kifejlesztésének célja olyan katonai kommunikációs
hálózat létrehozása volt, mely egyes elemeinek üzemképtelenné válása esetén is
képes a további működésre
- Csomagkapcsolt-elven működő hálózati
technológia
- Két egymással kommunikáló számítógépnek nem
szükséges közvetlen fizikai kapcsolatban lennie egymással
- A gépek közötti kommunikáció kisméretű
adatcsomagok formájában valósul meg
- A csomagok tartalmazzák
- A feladó adatait
- A címzett adatait
- De NEM tartalmazzák az útvonalat (ez
terheltségtől függően az egyes hálózati
csomópontoknál dől el)
Útvonalirányítás az
interneten
Az Internet kialakulása
- Az 1970-es évekig
több, egymástól elszigetelt csomagkapcsolt-hálózat
működött
- Hamarosan felmerült az igény, hogy ezeket
egymáshoz kapcsolják
- Ennek az volt a feltétele, hogy egységesítsék az
adatátviteli módszereket
- Ekkor alakult ki a ma is használt
internetprotokoll
- Az 1980-as években százával csatlakoztak a
hálózathoz az egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek, állami hivatalok
- Az első magyar WWW szerver 1993-ban indult
(www.fsz.bme.hu )
- Az 1990-es években jelentek meg a
magánfelhasználók is, ekkor indult be az internet robbanásszerű
növekedése
- Napjainkban az internet-hálózat mérete már
exponenciális ütemben nő
Számítógépek azonosítása
az interneten
- Az internetre kötött
számítógépek mindegyike rendelkezik egy egyedi
azonosítóval, IP címmel
- Az IP cím négy, egymástól ponttal elválasztott 8
bites (0-255) számból áll
- Mivel az interneten több százezer szerver működik,
ezek IP cím alapján történő azonosítása szinte lehetetlen lenne a felhasználó
számára
- A könnyebb eligazodás érdekében fejlesztették ki a
DNS (Domain Name System) szolgáltatást
- A DNS segítségével „nevükön szólíthatjuk” a
szervereket
- A nevekhez tartozó IP címek kikeresése
(névfeloldás) az internetszolgáltatók (ISP) által fenntartott DNS szerverek
feladata
- Pl.: 193.224.106.188
- A 193.224.106.188 IP címen található szervert
egyszerűbben a www.nyf.hu domain név használatával azonosíthatjuk
A DNS rendszer
- A DNS rendszerben
a számítógépek körzetenként kerülnek csoportosításra
- A körzetek nevének kialakítása eleinte az egyes
szervezetek tevékenységének figyelembevételével történt
- Amikor az internet átlépte az USA határait, a
külföldről csatlakozó szerverek azonosítására egyszerűen országok szerinti
körzeteket hoztak létre
DNS
- A domain név
egyes részeit ponttal választjuk el egymástól
- Ezeket az elemeket jobbról balra célszerű
értelmezni
- Jobbról az első tag a szervert
birtokló szervezet tevékenységére vagy területi elhelyezkedésére utal
- A következő tag általában a
szervezet köztudatban lévő neve vagy annak rövidítése
- Ezt követően az adott szervezeten
belüli újabb körzetek neve következhet (opcionális)
- a legutolsó (bal oldali) név mindig
magát a szervert azonosítja
Címzés az interneten,
az URL
- A webes dokumentumokat
csak úgy érhetjük el, ha ismerjük
azok címét
- Az internetes erőforrások helyét meghatározó címet
(útvonalat) URL-nek (Universal Resource Locator) nevezzük
- protokoll://szerver.szervezetneve.körzet/könyvtár/fájlnév
- http://www.fw.hu/englishonline/index.html
Internetszolgáltatók
- Az interneten elérhető
szogáltatásokat különböző internetszolgáltatókon
keresztül érhetjük el
- ISP (Internet Service Provider)
- Elsődleges feladatuk a TCP/IP kapcsolat
kialakítása és fenntartása az előfizetők számára
- Ezenkívül számos kiegészítő szolgáltatást
nyújthatnak
- Tárhely
- Email postafiók biztosítás
World Wide Web (WWW)
- Az internet egyik
legnépszerűbb szolgáltatása
- A WWW szervereken HTML-oldalakon találhatjuk meg
az információkat
- A HTML (HyperText Markup Language) egy
dokumentumleíró nyelv
- Segítségével írják le a világháló dokumentumainak
szerkezetét, amelyet böngészőprogramok jelenítenek meg
- A HTML-oldalak ma már nem csak szöveges
állományokat, hanem multimédiás elemeket is tartalmazhatnak
- A világháló HTML állományainak továbbítására
szolgáló protokoll a HTTP (HyperText Transfer Protocol)
- Mivel ma már bárki rendelkezhet weboldallal, a
világháló óriási mennyiségű adatot tartalmaz minden témakörben
- A nagyobb cégek és intézmények szinte mindegyike
rendelkezik saját domain név alatt elérhető weboldalakkal
- A WWW oldalak lapozgatását böngészésnek vagy
szörfözésnek is nevezzük
E-mail / Email
- Az e-mail az
internet elektronikus levelezési rendszere
- Ma minden internetfelhasználó rendelkezik egy
email címmel és egy levelezőszerveren tárolt elektronikus postafiókkal
- Az emailek interneten keresztüli továbbítását a
levelezőszerverek végzik
- A hálózatban lévő felhasználók egyedi azonosítóval
rendelkeznek
- Egy email cím a felhasználónévből és az
elektronikus postaládát tartalmazó domain névből tevődik össze. E két elemet a
@ karakter köti össze (hivatalos neve: at)
- Az emailek továbbításáért különböző protokollok
felelősek
- Az SMTP (Simple Mail Transfer Protocol)
egyszerű levéltovábbítási protokoll
- A POP (Post Office Protocol) a hálózat
központi levelesládájába beérkező üzeneteknek a helyi felhasználók címére
történő szétosztásáért felelős protokoll
- A mailto protokoll megnyitja az
alapértelmezett levelezőszoftver ablakát, hogy üzenetet küldhessünk egy
megadott email címre
Gopher
- A Gopher olyan
digitális könyvtár, melyet az interneten
elérhető adatbankokban (pl.: könyvtárakban)
szöveges menük segítségével használhatunk
- Az internet széles körben való elterjedését
megelőzően az egyetemek és tudományos intézmények főleg Gopher szervereket
üzemeltettek
- A Gopher ma is elsősorban tudományos jellegű
szöveges információkat tárol
- A helyi háttértárainkról ismert hierarchikus
mappastruktúrához hasonló módon működik
- Pl.: gopher://gopher.mek.iif.hu
UseNet
- Világméretű hirdetőtábla
- Bárki üzeneteket küldhet rá, azokat bárki
olvashatja
- Ezeket az üzeneteket témakörök szerint,
hírcsoportokra bontva találhatjuk a szervereken
- A hírcsoportok tartalmát a mappastruktúrához
hasonló hierarchikus rendszerben érhetjük el
- A hírcsoportok elérésére a UseNeten a news
protokollt használjuk
- Pl.: hun.lists.hix.moka
- A hírcsoportok nevét balról jobbra haladva
értelmezhetjük
Kliensprogramok
- Az internetes szolgáltatások
igénybevételéhez különféle kliensprogramokra van
szükségünk
- Vannak speciálisan egy célra kifejlesztett,
illetve többfunkciós kliensprogramok
- Böngészők
- Letöltés-vezérlők
- Levelezőprogramok
- Hírolvasó-programok
- FTP-kliensek
Böngészők (browser)
- A böngészők segítségével
weboldalakat érhetünk el vagy tölthetünk le
- A weboldalak üzemeltetői a visszatérő felhasználók
azonosítására cookie-kat használnak
- A cookie a webszerver által a böngészőnek
küldött üzenet, melyet a felhasználó saját számítógépének háttértárán egy
fájlban tárol
- Az üzenet tartalmát az üzenetet küldő szerver
bármikor lekérdezheti a böngészőtől
- A korábban meglátogatott weboldalak
megjelenítésének gyorsítására a böngészők átmeneti tárolókat (cache)
használnak
- A cache-ben az utoljára látogatott néhány oldal és
azok tartalma tárolódik
- A legismertebb böngészők:
- Microsoft Internet Explorer
- Netscape Navigator (tulajdonképpen már a
Firefox-ra épül)
- Opera
- Mozilla Firefox
Letöltés-vezérlők
- Download Manager
- Nagy mennyiségű adatok letöltését könnyítik meg
számunkra
- A letöltést teljes mértékben
automatizálhatjuk
- Megadhatjuk, hogy mikor kezdjen el letölteni,
mikor hagyja abba, ha kész kikapcsolja-e a számítógépet
- Egyszerre több állomány letöltésére is van
lehetőség
- A letöltés során megszakadt kapcsolatot újra
felépíti, és onnan folytatja a letöltést, ahol korábban abbahagyta
- A legismertebb letöltés-vezérlők:
- Go!Zilla
- GetRight
- FlashGet
Levelezőprogramok
- A levelezőprogramok
az eletronikus postafiókban található leveleket
töltik le POP3 protokollon keresztül a
felhasználó számítógépére
- A levélküldés az SMTP protokollon keresztül
történik
- Mozilla Thunderbird
- Outlook Express
- Pegazus Mail
- Eudora
- The Bat
Hírolvasó-programok
- Az interneten hírkiszolgáló
szerverekkel (news server) is találkozhatunk
- A szerverek által tárolt információkat
hírolvasó-programok segítségével érhetjük el
- A hírcsoportoknál a levelek a news serveren
tárolódnak, onnan bárki elolvashatja őket
- Ha valaki ír egy levelet, azt nem egy központi
címre küldi el, hanem a news serverre tölti fel, és a továbbiakban a szerver
foglalkozik a terjesztéssel
FTP-kliensek
- Segítségükkel az
adatok letöltési/feltöltési folyamata egyszerűbb,
könnyebben kezelhető
- Lehetővé teszik, hogy a fájlszerverekről le
lehessen tölteni a számunkra szükséges állományokat
- Illetve feltölthessük a másokkal megosztani kívánt
állományainkat
- Pl.: CuteFTP, FlashFXP, CuffecupDirect FTP