A tetejére

Kalaznó településszerkezeti vizsgálata

Kalaznó Tolna megye középső részén, a Kapos és a Sió völgye közé zárt löszös dombvidéken, a Hegyháton fekszik. Már középkori történetére vonatkozóan is rendelkezünk adatokkal, a török hódoltság végére azonban teljesen elnéptelenedett, s csak a 18. század elején telepítették újjá, felső-hesszeni németekkel.(1) Az így kialakuló Kalaznó sem lakóiban, sem települési területében nem kontinuus a korábbival, így a 18. század előtti település bemutatásával jelen tanulmány nem foglalkozik.

Utcahálózat

A németek Kalaznón való letelepítése 1722-ben kezdődött, s a település 1730-as összeírásakor már 42 ház állt a faluban, és 6 házas zsellér mellett 36 telepes család lakta azt.(2) A 18. század közepén a falu népessége újabb telepesekkel gyarapodott, s az 1767-es úrbéri összeírásban már 113 család(3) szerepel, tehát az épületek száma is körülbelül ennyire tehető ebben az időszakban. Ez a nagyságrend megfelel annak, amennyi a 15-20 évvel később készült I. katonai felmérés vonatkozó térképlapján szerepel.(4) A térképen látható településszerkezet tehát minden valószínűség szerint már a 18. század közepére kialakult, s már ekkor a rögzültek a falu településformájának alapvonásai. A Donát-patak mentén fekvő ‘Kalásznónak’ két párhuzamos utcája van, a környező eróziós völgyekbe nyúló kisebb oldalágakkal.(5) A falu központi utcája a Hőgyészről Varsádra vezető út mentén helyezkedik el, s mindkét oldalán házak találhatók. Feltehetően ez a volt a falu magja, a telepítéskori első utca, s a korai település tisztán patak menti, völgyi falu formáját mutatta.(6) Az ezzel párhuzamos utcában csak a patakkal átellenes oldalon álltak házak.
A Hőgyészi Uradalomról 1791-ben készült térképen Kalaznó már a völgyekbe futó hosszabb oldalágakkal szerepel.(7) Egyed Antal összeírása szerint 1829-ben 111 ház állt a településen,(8) tehát a 19. század első feléig az épületszám nem változott jelentősen a 18. századi adatokhoz képest.
A II. katonai felmérés Kalaznót ábrázoló térképlapja 1858-ban készült,(9) ebből az időszakból (1859) részletes kataszteri térkép is megörökítette a települést.(10) A térképhez mellékelt leírás szerint a II. katonai felmérés idején 150 ház állt a faluban, az 1859-ben készült kataszteri térképen pedig 181 lakóház látható, tehát a 19. század első felében jelentősen megnövekedett az épületek száma, ami a település szerkezetén is nyomon követhető. A két párhuzamos, patak menti utca ekkor már jelentős oldalágakkal rendelkezett, amelyek a dombságot szabdaló eróziós völgyekbe futnak. A falu magját és az oldalágak indításának helyét a Donát-patakot átszelő két híd jelöli ki. A fő utcában tulajdonképpen csak e két híd között állnak házak, míg az azzal párhuzamos utca nyugati irányú terjeszkedés következtében jóval a fő utca kezdete elé nyúlik. A fő utca két, délre vezető, völgyi oldalága közül a nyugati fekvésű mindkét oldalon teljes épületsorral rendelkezik, a keleti fekvésű csak az egyik oldalon teljes, a másik oldal végén azonban egy területrendezés következtében két sorban állnak a házak. A statisztikai adatok a 19. század végi évtizedekben mind a lélekszám, mind az épületszám terén újabb gyarapodást mutatnak: a népesség 878-ről 1033-ra, az épületszám pedig 181-ről 200-ra nőtt.(11) A föllendülés a 19. század végén meginduló, tejelő szarvasmarha tartásán alapuló gazdasági konjunktúra következménye volt.(12) Az új épületeknek a központi területeken telekaprózódással, a falu szélein pedig az utcák, elsősorban a fő utca keleti végének nyúlványszerű meghosszabbításával alakítottak ki helyet.
A Kalaznó belterületét ábrázoló, 1928-ban készült térkép korában már csak 190 lakóépület állt a településen és a lélekszám is visszaesett a 19. század közepi szintre.(13) A népesség fogyatkozása elsősorban a meggazdagodó családok vagyonmegtartó stratégiája, az egykézés jelenségével magyarázható.(14)
Kalaznó a 20. század közepéig megőrizte a 18. századi telepítés során kialakult nemzetiségi szerkezetét, s szinte teljes lakossága német nemzetiségű volt.(15) A második világháborút követően kitelepítették a német lakosságot, s helyükre bukovinai székelyeket, valamint néhány felvidéki magyar családot telepítettek, s ezzel a település lakosságának kontinuitása ismét megszakadt.(16) A lakosságcsere után az épületállomány rohamos pusztulásnak indult, 50 év alatt 54 ház, az épületek közel egyharmada semmisült meg.(17) Ez azonban nem elsősorban a népesség kicserélődésével, hanem a falvakat sújtó körzetesítési programmal magyarázható.(18) A Kalaznót sorvadásra ítélő körzetesítési program alapján nem adtak ki építési engedélyt, s így a második világháborút követő 50 év alatt mindössze egyetlen új épületet emeltek a településen. A régi épületek pusztulásával párhuzamosan a falu településszerkezete, településképe is megbomlott. Az egykor szabályos beépítésű utcasorokat sok foghíj töri meg, és az utcasarkok több helyen térré alakultak.
A településszerkezetben jelentős változás az is, hogy Kalaznó a 20. század második felére egyetlen bekötőúttal rendelkező zsákfalu lett, noha századokon át gazdag úthálózat kötötte össze a környező településekkel. A korábbi térképek tanúsága szerint Kalaznó valamennyi utcája a szomszédos településre vezető útban folytatódott, mára ez a falut elevenné tevő hálózat megszakadt, az összekötő utak használaton kívül rekedtek. A falut egyedül a Siófok-Szekszárd főútvonalról leágazó, a Fő utcába torkolló, 1965-ben lebetonozott bekötőút köti össze a külvilággal. A település többi utcája esetenként mezőgazdasági céllal használt „holtág”.
Mindezek alapján elmondható, hogy Kalaznó többutcás település, a patak mentén húzódó két párhuzamos utcával és a környező völgyekbe futó oldalágakkal, s hogy ez a szerkezete már a 18. század közepére kialakult.

Falurészek

Kalaznó központi utcája az egykori és jelenlegi fő forgalmi út két oldalán, a Donát-patak mentén húzódik, s mindkét oldalán állnak lakóházak. Az utca németek által használt neve Mittelsgas (Mittëlszkássz), Középső utca volt, a szocializmusban Sztálin utca, jelenleg hivatalosan és a köznapi használatban is Fő utca a neve.(19) Az utcában emelkedő dombra épült a település temploma,(20) a domb lábánál a paplakás, a tanítói lak és az iskola. Ebben az utcában volt a posta, a bolt, a kocsma, a községháza, itt lakott a bíró is. Az utcában a legvagyonosabb, 20-40 kat. hold közötti birtokkal rendelkező gazdák éltek.(21) A jómódot és a polgárosulást tükrözik az utcafrontos, L-alakú épületek, melyekből az 1940-es évek közepén kilenc, s a 20. század utolsó éveiben is még hét állt ebben az utcában.
A Fő utcával párhuzamosan húzódik a jelenleg Petőfi Sándor nevét viselő Túlsó, vagy Hátsó utca, egykori német nevén Tribergas (Trivvekássz). Ennek az utcának csak az egyik, a patakkal átellenes oldala épült be házakkal, a szemközti oldalon a telkekhez tartozó kertek találhatók. Itt középparaszti, 10-20 kat. holdas gazdák laktak, illetve 5 vagyonosabb, 30 és 40 kat. hold közötti földdel rendelkező birtokos telke is itt feküdt. A jómódról tanúskodnak az utcában álló, a 20. század első évtizedeiben épült, nagyméretű, díszes lakó- és gazdasági épületek is. A Petőfi utca nyugati irányú nyúlványa szintén csak a patakkal átellenes oldalon épült be, s itt is 10-20 kat. hold közötti birtokkal rendelkező földművesek laktak. Ezt a részt a 20. század második felében az ott lakó gazdag felvidéki telepes után, Holec-féle utcának nevezték.
A Fő utca keleti meghosszabbításából, a Donát-patak mentén indult a Varsádra vezető út, a Varsadereck. A kezdetén fekvő utcát Libafaroknak (Knénc’svánc) is hívták, itt hajtották ugyanis a libákat a libalegelőre. Az utcának csak az egyik, a patakkal átellenes oldalán állnak házak. A településnek ezen a részén szegényebb, 10 hold alatti birtokosok és falusi mesterek (borbély, suszter) laktak.
A település nyugati szélét érinti egy út, ami egykor déli irányba Murga felé vezetett. Ennek mentén fekszik a Berngas (Bernkassz), mai nevén Kossuth Lajos utca. A faluközponthoz közel, az utca elején 30-50 holddal rendelkező földművesek, az utca fölső szakaszán 10-20 kat. hold közötti birtokkal rendelkezők és falusi iparosok laktak. E terület mellett fekszik a temető, amibe az utca kezdeti szakaszán leágazó kis utacska vezet.
Az út északi irányban Szakadát felé vezetett. Az ennek kezdőpontján fekvő rövid utcát a Schindler család nagy, utcafrontos házáról Schindlersecknek hívták. A székelyek Iskola utcának nevezték, hiszen az 1950-es évek végétől megszűntetéséig, 1973-ig itt működött az iskola. Ebben a településrészben is jómódú, 10-30 kat. holdas gazdák laktak.
A Fő utca keleti szélén dél felé ágazik egy út, ami szintén Murga felé vezetett, illetve ezen hajtották a borjakat a legelőre, ezért az utca a Kelbergrund (Borjú utca) nevet viselte. Mai neve Béke utca. A Borjú utca elején a század első felében megvagyonosodott, 20-25 kat. holdas gazdák és falusi iparosok laktak. Az utca második szakaszában a falu szegény, 5 hold alatti földterülettel rendelkező, napszámos lakossága élt. Ezen a területen csak az utca egyik oldala épült be, a házakkal szemközti oldalon a kertek találhatók. Az utca végső szakaszán, a meredeken emelkedő löszfal fölött egy, a lentivel párhuzamos utcaszakasz húzódik.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a település központi és vagyonosak által lakott része a két párhuzamos utca, valamint a déli oldalágak kezdeti szakaszai voltak. A település nyugati oldalán fekvő oldalágak a középparaszti, míg a keleti szélén húzódó nyúlványok az iparos és szegényparaszti rétegeknek adtak otthont.

Telekrend(22)

Kalaznón a kezdetektől fogva a szalagtelek az uralkodó telekforma, melynek részei: az épületeket magába foglaló udvar, a szérűskert és a gyümölcsös kert.(23)
A legtöbb udvar négyzetes elrendezésű, amelyben az utcavonalra merőleges lakóházhoz az utcával párhuzamosan fekvő komplex gazdasági épület (istállóspajta)(24) csatlakozik, és az udvar harmadik oldalát a telekhatárra emelt szomszédos lakóépület zárja. Ez a telekrend már a 19. század közepi térképeken is megfigyelhető. Az udvar végén keresztbeforduló gazdasági épület az istállózó szarvasmarhatartáson alapuló gazdasági konjunktúra hatására még meghatározóbbá vált, s a 20. század közepén készült légifelvétel a települést szinte zártan körülölelő istállóspajta-sort mutat.(25) A 20. század elejétől kezdve az istállóspajták növekedése mellett azok korszerűsödése is megfigyelhető. A lakóépülethez nagyméretű, tégla falazatú istálló csatlakozott, amit szárnyas nagykapu helyett immáron tolókapuval ellátott kocsiszín kötött össze a korábbi gerendavázas pajtákat(26) felváltó téglapilléres(27) pajtával. Számban és méretben is gyarapodtak a kukoricagórék, és a korábbi földszintes építmények helyett téglalábazatos kukoricaszárítók épültek az udvar harmadik oldalán, a lakóházzal párhuzamos elhelyezkedésben. Ennek következtében az udvarok U-alakúvá, vagyis sokkal zártabb elrendezésűvé váltak.
A Béke utca végén fekvő szegényparaszti udvarok nem négyzetes, hanem -mivel a telkek igen keskenyek- soros elrendezésűek, vagyis a lakóépület mögé sorban kapcsolódik az istálló.
A szérűskert az istállóspajta mögött, illetve a Béke utcában az utca beépítetlen túloldalán helyezkedett el. A szérűskertben végezték a cséplést, valamint itt tartották a fát, és sok esetben ólak is álltak e területen.(28)
A szérűskertek mögött a veteményes illetve gyümölcsös kert feküdt, ami azonban csak a Fő utca patak felé eső oldalán helyezkedett el közvetlenül a szérű mögött. A település többi részén a telket meredek emelkedésben elvágó löszfal fölötti területen, illetve az utca beépítetlen túloldalán helyezkedtek el a kertek. A szérűskertet - illetve a Béke utca második szakaszában már az udvart - határoló löszfalba pincéket vájtak, és azokat terménytárolásra és ólként használták.

Utcakép

Kalaznó utcabeépítésében több típus figyelhető meg. A 19. században és a 20. század elején az előkertes beépítési mód volt a meghatározó, sem az 1859-es, sem az 1928-as térkép nem mutat más formát. Kivételt képez ez alól a Fő utcában álló, L-alakú épületek sora, amelyek fordított házas beépítést alkotnak.(29) Az 1930-as évek végén, 40-es évek elején emelt házak, a városi építkezési mód hatására, utcavonalas beépítésűek.
A jelenleg álló 111 épület utcaképi megjelenésében az építés, illetve bővítés kora alapján három alapvető típus határozható meg.(30)
A Béke utca és Kossuth utca végein álló házak a 19. század folyamán épültek, és napjainkig őrzik a 19. századra jellemző, szegény- és középparaszti építési hagyományokat. A házak szoba-konyha-(kamra), szoba-konyha-szoba-(kamra) alaprajzi elrendezésűek.(31) Külső megjelenésükben meghatározó a csúcsos oromfalas nyeregtető, a kisméretű, egyrétegű ablakok, amit fatábla, vagy ahhoz hasonló, enyhén osztott zsalugáter véd, a felezett ajtó és a díszítetlen homlokzat.
A jelenlegi épületállomány zöme a 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben épült. Ekkor vált általánossá a szoba-konyha-szoba-konyha-kamra alaprajzú, kétkonyhás hosszúház.(32) Az épületek külső megjelenésére a díszesedés jellemző ezekben az évtizedekben. Igen jellegzetes utcaképet eredményez a csonkakontyos tetőformával keretezett, erőteljes vízvető párkánnyal tagolt, lizénákkal díszített, zsalugáteres ablakkal és a tornác utcai végén tympanonos ajtóval ellátott homlokzatok sora.(33)
Az 1930-as évek végén, 40-es évek elején, amikor az átmeneti megtorpanás után a gazdaság újabb lendületet vett,(34) mintegy 15 új lakóházat építettek. Ezekre az épületekre a polgárosuló paraszti építkezés vonásai jellemzőek. Gyarapodott a szobák száma, és az utcai szobákban nőtt a belmagasság is, a még monumentálisabb hatás érdekében pedig az épületeket az utcafronton magas lábazattal emelték meg. Az utcai homlokzatot a városi mintákhoz igazították, s a kétsoros alaprajzi elrendezés látszatát keltve a tornácvég elfalazása révén egy harmadik ablakot helyeztek el a homlokzaton. Az ablakok igen nagyméretűek, gerébtokosak, és beépített redőny valamint spaletta található rajtuk. A homlokzatokon megjelentek az íves párkányok és a virágmotívumok, valamint az építés idejére és építtető személyére utaló feliratok.

Összegzés

A 18. században újjátelepített és azt követően egyenletesen gyarapodó, s a 19. század második felétől virágzásnak, majd polgárosulásnak induló település sem domborzathoz igazodó településformájában, sem gazdag épületállományában nem különül el a Tolna megyei német falvaktól. Jelenkori kiemelkedő néprajzi és építészeti értékét az adja, hogy a tájegységre jellemző építési hagyományokat viszonylagos egységben őrizte meg, a történelem fintoraként éppen az azt pusztulásra ítélő szándék következtében. Az pedig már az integrált műemlékvédelem kérdése is, hogy a kényszerű szendergésből felébredő településre milyen jövő vár.

(Etűdök. Tanulmányok Granasztóiné Győrffy Katalin tiszteletére. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2004. 331-340)

Jékely Berta

1. A németek 18. századi Tolna megyei letelepítésére és Kalaznó településtörténetére vonatkozóan ld.: Schmidt János: Német telepesek bevándorlása Hesszenből Tolna-Baranya-Somogyba a XVIII. század első felében. Győr, 1939. Szita László: A lutheránus németség bevándorlása és településtörténete Tolna megyében a XVIII. században. Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Szekszárd, 1996. 5-163. Várnagy Antal: Hőgyész - Községtörténeti monográfia I-II. Hőgyész, 1990, 1998. Vissza
2. TMÖL. Ö. 292. Extractus Völgysegiensis 1730/31. Közli: SZITA 1996. 76. Vissza
3. TMÖL. Acta Urbariala. Kalaznó. Közli: SZITA 1996. 76. Vissza
4. Első katonai felmérés 1782-1785, Coll XI, Sect. 28. Vissza
5. A Tolna megyei német falvak jelentős része Kalaznóhoz hasonlóan völgyi település. A Tolna megyei településformákról ld.: Tóth Ferenc: A németség elterjedése és településformái a Dunántúlon. Szigetvár, 1931.Vissza
6. Bárth János: Település. In: Magyar Néprajz IV. Életmód. (Szerk.: Balassa Iván) Budapest, 1997. 7-88. (BÁRTH 1997.) 41. patak menti falunak, Barabás Jenő - Gilyén Nándor: Vezérfonal népi építészetünk kutatásához. Budapest, 1979. (BARABÁS-GILYÉN 1979.) 24, völgyi falunak nevezi ezt a formát. Vissza
7. A Hőgyészi Uradalom Térképe 1791. TMÖL. T. 72/II. Vissza
8. Cserna Antal - Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna vármegyéről. Szekszárd, 1986. 117. Vissza
9. Második katonai felmérés 1829-1866 (1858), Coll X20. Sect. 59. Vissza
10. Kataszteri térkép 1859. TMÖL. K. 54. Vissza
11. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára I. Budapest, 1851. 166. (1851-ben 878 fő) A Magyar Szent Korona országainak 1900. évi népszámlálása I. Budapest, 1902. 254 (1890-ben 1033 fő) és 129. (1900-ban 200 épület) Vissza
12. Jelen tanulmány terjedelmi keretei nem teszik lehetővé, hogy részletesen foglalkozzunk a Kalaznón a 19. század végén meginduló, az I. világháborúban megtorpanó, majd a II. világháború előtt és alatt ismét meginduló, a tejgazdaságon alapuló gazdasági föllendüléssel. A gazdasági folyamatok Tolna megye több településéhez hasonlóan zajlottak, amire vonatkozóan ld: Ettig László: A Völgység szarvasmarha-tenyésztése a századfordulótól 1945-ig. In: A Völgység két évszázada. Bonyhád, 1991. (ETTIG 1991) 217-224. Illés Ferenc: Adalékok a mezőgazdasági termelés történetéhez Tolna megyében. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből X. Szekszárd, 1983. 407-461. (ILLÉS 1983.) Vissza
13. Az 1920. évi népszámlálás I. Budapest, 1923. 41. és 262. Az 1930. évi népszámlálás I. Budapest, 1932. 113. és 23. Vissza
14. „A környéken a legegykésebb gyülekezet Kalaznó volt” Magyarországi Evangélikus Egyház Levéltára. TBS 121/c. A kalaznói evangélikus gyülekezet története 1900-1950. 1. Erre vonatkozóan ld. még: Kogutowitz Károly: Dunántúl és Kisalföld írásban és képben II. Szeged, 1936. 156. Vissza
15. Az 1941. évi népszámláláskor a kalaznóiak 95%a- vallotta magát német nemzetiségűnek. Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok. Budapest, 1947. 637. Vissza
16. A németség kitelepítésére és a bukovinai székelyek letelepítésére vonatkozó fontosabb irodalom: Komanovics József: A hazai németség helyzetét szabályozó rendelkezések és ezek végrehajtása a felszabadulást követő években 1945-1950. In: Baranyai Helytörténetírás 1978. A Baranyai Levéltár Évkönyve. Pécs, 1979. Bodor György: A székely honfoglalás 1945-ben I-II. In: Forrás 3. sz. 70-83. Forrás 4. sz. 59-68. 1975. Zielbauer György: Együttélés és asszimiláció az őslakos németség, a bukovinai székelyek és a felvidéki magyarok között (1945-1980). In: A Dunántúl településtörténete VIII. Pécs, 1990. 123-134. Földi István: Mádéfalvától a Dunántúlig. Szekszárd, 1987. Vissza
17. 1990-ben már csak 135 lakóépület állt a településen. Az 1990. évi népszámlálás 19. Budapest, 1992. 388. Vissza
18. A Kalaznóra telepített székelyek az 50-es évekre alkalmazkodtak az itteni gazdasági körülményekhez, és a település gazdasági élete kiegyensúlyozott volt, a tsz jól működött. A gazdasági mutatók romlása és népesség tömeges elvándorlása az 1970-es években, a körzetesítési porgram megindításával vette kezdetét. Erre vonatkozóan ld.: Andrásfalvy Bertalan: A bukovinai székelyek kultúrájáról. In: Népi Kultúra-Népi Társadalom VII. 1973. 7-23. Ősy-Oberding József: A bukovinai székelyek letelepítése a Dunántúlon. In: Agrártörténeti Szemle 9. 1967. 183-194. Hajdú Zoltán: Közigazgatási és ellátási körzetesítések a Dél-Dunántúl falusi településhálózatában. In: Zalai Gyűjtemény 27. Zalaegerszeg, 1987. 145-68. Vissza
19. Valamennyi szerepeltetett történeti utcanév forrása: Végh József, Ördög Ferenc, Papp László (szerk.): Tolna Megye Földrajzi Nevei. Budapest, 1981. 285. Vissza
20. A templom 1787-1790 közt épült. Krähling János: Evangélikus templomépítészet a Dél-Dunántúlon - egy hagyományos templomforma kialakulása a XVIII. század végén. Kandidátusi disszertáció (kézirat) 1993. XXX. Vissza
21. Az egyes településrészekben lakók vagyoni helyzetére vonatkozó megállapítások a 20. század közepén fennálló viszonyokat tükrözik. Az adatok forrásai a németek kitelepítése során, 1946-ban és 1947-ben felvett kitelepítési leltárak, melyek 1.b. pontjában a beltelek nagyságát és rendeltetését is rögzítették. Kitelepítettek vagyonleltárai, Kalaznó. Tolna Megyei Földhivatal XXIV/201/b. Vissza
22. A fogalmakat BARABÁS-GILYÉN 1979. meghatározásai alapján használom. Vissza
23. BÁRTH 1997. 59. Vissza
24. Az istállóspajta többfunkciójú pajta, amiben sosem végeztek cséplést, s melynek egyik fiókjában a tároló funkció érvényesült, a másikban pedig az istálló kapott helyet. A két épületrész között elől-hátul nagykapuval ellátott, fedett kocsiszín helyezkedett el. Barabás Jenő: Csűrök. In: Magyar Néprajz IV. Életmód. 194-199. Budapest, 1997. (BARABÁS 1997) 198. Vissza
25. Légifelvétel 1952. Hadtörténeti Intézet Térképtára, 43461/L-34-49-D-b Vissza
26. A hazánkba települő németek elszakadtak eredeti lakóhelyük építkezési hagyományaitól, s több kutató szerint csak egy elemet, a fachwerk oromzatot őrizték meg. Kalaznón nem lelhető föl fachwerk oromzatú lakóépület, viszont annak egy sajátos változata, a gerendavázas pajtaépület igen. Ehhez ld. Balassa M. Iván: A magyarországi németek népi építkezéséről. In: Ház és Ember 5. 1989. 31-49. Lantosné Imre Mária: Hagyomány és kölcsönhatások a magyarországi németek népi építkezésében. In: A III. Békéscsabai Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia előadásai 2. Budapest-Békéscsaba, 1986. 507-516. Vissza
27. A téglapilléres pajták a dunántúli lábaspajta építési hagyományait követik. BARABÁS 1997. 198. Vissza
28. Az út két oldalán elterülő, de összetartozó féltelek alkotta telekrendet Hofer Tamás páros udvarnak nevezi. BÁRTH 1997. 63. Vissza
29. BÁRTH 1997. 66-67. Az építészetben és a korábbi szakirodalomban használt „sorházas beépítés” helyett a népi építkezés sajátosságaihoz jobban illő „fordított házas beépítés” kifejezést javasolja. Vissza
30. Az épülettípusok meghatározásához a helyszíni vizsgálatokon túl a település 15 épület műszaki felmérését tartalmazó dokumentációja szolgáltatta az alapot. KÖH Népi Építészeti Archívum. BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék: Kalaznó. 1998. Vissza
31. A 19. században a dél-dunántúli házak körében is ez a két típus volt a legelterjedtebb. Zentai Tünde: A parasztház története a Dél-Dunántúlon. Pécs, 1991. (ZENTAI 1991.) 155. Vissza
32. A kétkonyhás hosszúház a 20. század első felében általános volt a dél-dunántúli németek körében. Ez a háztípus úgy alakult ki, hogy a konyha zárt kéményt kapott, és ún. melegkonyhát alakítottak ki belőle, a hátsó szoba mögé pedig szabadkéménnyel és katlannal ellátott, ún. hideg konyha került. ZENTAI 1991. 161. Vissza
33. Az épületek tájegységre jellemző külső megjelenéséhez ld. K. Csilléry Klára: Stíluskorszakok a Dél-Dunántúl népi építészetében. In: A Dél-Dunántúl népi építészete. Szerk.: Cseri Miklós-L. Imre Mária. Szentendre-Pécs. 1991. 65-76. Zentai Tünde: A parasztházak díszítése a Dél-Dunántúlon. In: Kultúra és Tradíció II. Miskolc, 1992. 653-665. Vissza
34. Az ekkor ismét meginduló gazdasági fejlődés alapja az Olasz- és Németországba irányuló export, valamint a Németországban és Amerikában vállalt vendégmunka volt. A külkereskedelemre vonatkozóan ld.: ILLÉS 1983. 443-453. A vendégmunkára és a kivándorlásra vonatkozóan az elsőrendű forrás a nem-kitelepített kalaznói németek adatközlése (Gutermuth Erzsébet, sz. 1915 és Lux Henrik, sz. 1920). Vissza

A tetejére

A tetejére

Kalaznó evangélikus temploma

Krähling János - Evangélikus templomok a mai Magyarországon

Az elpusztult középkori települést hesseni német evangélikusokkal telepítették be a XVIII. század húszas éveiben. A gyülekezet kezdettől fogva Varsád filiája volt, csak 1784. május 25-én lett anyagyülekezet. A telepesek megérkezésekor még álltak a középkori templom romjai. Első imaházukat hamarosan felépítették, s haranglábuk is lehetett, hiszen 1725-ben harangot vásároltak. Az oratórium berendezésével kapcsolatban érdekes adat maradt fönn. A somogydöröcskei evangélikus gyülekezet 1794-ben felszentelt fatemplomában Kalaznóról vásárolt szószék volt. Pénztárkönyveik szerint az imaház tatarozására is többször fordítottak nagyobb összeget, többek között 1770-ben. Korábbi oratóriumuk helyett épült föl 1787-90 között a ma még álló, 13 öl hosszú és 6 öl széles templom.
A homlokzat előtti tornyos, félgúlával kontyolt nyeregtetős templom telekbelsőben, domboldalra épült a falu főutcájától feljebb.

Homlokzatai lizéniás tagolásúak, köztük oldalt, két sorban félköríves, vakolatkeretes ablakok. A főhomlokzaton négykaréjos és ovális ablakok, fönt a két szélén kővázák. A főhomlokzat dísze a négyszintes torony. A szegmensíves, füles, barokk kőkeretű főbejárat az oldalbejárat formájával azonos. Felette íves koronázótagozattal lezárt kőtábla német-római császári kétfejű sassal és császári koronával, középen magyar kis-címerrel, oldalt 1789-1889, illetve átfestve 1779-1879-es évszámokkal. Az ajtókeret szegmensívének felirata: 'IHR ENKEL PREISET IOSEPHS RUHM DURCH SEINE HULD ZU GOTTES EHRE / ERBAUTEN VIR DIES HEILIGTHUM, DAMIT MAN HIER DIE TUGENT LEHRE'. Az északnyugati oldalhomlokzaton szegmensíves, füles keretű oldalbejárat, a szentély oldalfalain egy-egy hatalmas lantablak látható.
A síkmennyezetű belső legértékesebb berendezési tárgya az U alakú oldalkarzat festett mellvédje. Festője ismeretlen, de talán ő festette a keszőhidegkúti templom karzatának képeit is. Az oltárhoz legközelebbi táblákon kétoldalt az evangélisták, majd az apostolok, az orgona felé eső oldalkarzatrészeken Jézus élete látható. A templomba belépve a sorozat az orgonakarzattól a bal oldali karzat közepéig, majd a jobb oldali karzat közepétől az orgonakarzatig tart, hét-hét táblából áll, s a templom 'terébe' érve egy állásból körbeolvasható. Képeinek témái - feliratai: 'Die Menschwerdung Jesu wird von einem Ehgel der Maria Angekündigt. Luc.1.v.31.' 'Christi Geburt zu Bethlehem. Luc.2.v.67.' 'Jesu Beschneidung Luc.2.v.21.' 'Joseph wird mit Traum von dem Engel ermahnt nach Egüpten zu fliehen. Math.2.v.31.' 'Jesus sitzet im zwölften Jahre im Tempel zu Jerusalem. Luc.2.v.26.' Jesus läßt sich vom Johanne am Jordan Taufen. Luc.3.v.31.' 'Verklärung Christi auf Thabor. Math.17.v.2.' 'Christi Leiden vor dem Hohen Priester. Math.26.v.67. Marc.14.v.63.' 'Christi Leiden vor Pilatus. Johan.19.v.1'
'Christi Aufführung zur Schädelstatte. Joh.19.v.14.'
'Christi Kreuzigung. Luc.23.v.33' 'Christi Grab. Joh.19.v.40.42' ' Christi Auferstehung. Marc.16.v.6'
'Christi Himmelfahrt. Marc.16.v.19'
Az orgona hátpozitívja mellett az orgonakarzaton Náthán próféta és Salamon király látható.
A szószékoltár a hozzá csatlakozó papi paddal és sekrestyefülkével a hagyományos kialakítást követi: korinthizáló oszlopok és pilaszterek fogják közre a szegmensívvel emelkedő párkányzatú oltárretablót, a párkányon egy-egy copf váza mellett Mózes és Áron látható. Az oltárképen Getsemáne-jelenet. A festmény a múlt század végén készülhetett. A szószék csúcsán császári korona. Az oltarrekesztő korláton konzolt alakítottak ki a keresztelőtál és -kancsó részére.
Az oltár előtt talapzaton majdnem életnagyságú, fehérre meszelt Luther-szobor ismeretlen szobrásztól.
Eredeti barokk orgonája helyett a gyülekezet a század elején neobarokk formájú Angster-orgonát vásárolt, ezt az 1980-as évek közepén az orosházi gyülekezet vette meg.
1945 után szinte a teljes gyülekezetet kitelepítették. A falu szórvány katolikus lakossága templom-gondokkal küszködik, így a templom ökumenikus használata esetén az épület megmaradhatna.

A gyülekezet létszáma:	1903:	955	(1014)
	1949:	90	(799)
	2001:	4	(209)

Minősítés:

állapota kielégítő, használata megszűnt, veszélyeztetett!

Javaslat:

állagmegóvó karbantartása, berendezés szakszerű restaurálása, használat: templom.

Irodalom:

GENTHON 1959. 146. oldal. KEMÉNY-GYIMESI 1944. 607. oldal. SCHMIDT-TOMKA 1976. 8-9., 16. oldal. WEIDLEIN 1937. 30., 40., 43. oldal KRÄHLING 1993. Függelék XXX.

A tetejére

Kalaznó, német falu, Tolna v.-megyében, 850 ágostai, 8 kath., 20 zsidó lakossal, ágostai anyatemplommal. Van szőlőhegye, patakmalmai, dohány-termesztése. Birja gr. Apponyi, s ut. p. Nagy-Dorog.

(Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, I. kötet, 1851, 166. o.)

Kalázn(y)ó. (Kaláznya. Kaloznya.) Kaloznya. (1340: gr. Zichy cs. okmt. I. 589.) Kalazna. (1344: U. o. II. 139.) Kalaznya. (1345: U. o. II. 158., 1406: Fejérvári keresztesek konv. házi lltára, lad. 2 fasc. 9. num. 88.) Kalaznyow. (1419: U. o. lad. 3. fasc. 4. num. 17. és Fejér. X. 6. 234.) Kalazno. (1453: Kismart. llt. 35. H. 184.) Kalaznyo. (1464: U. o. 35. C. 5., 1478: Muz. llt.) Ma Kaláznó, Kölesd közelében nyd.

(Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, III. kötet, 1897, 432. o.)

Kalaznó, nagyk. Tolna vm. simontornyai j.-ban, (1910) 903 német és magyar lak.; u. p. és u. t. Hőgyész.

(Révai nagy lexikona, XI. kötet,1914, 135. o.)

Kalaznó 'helység Tolna megyében Szekszárdtól északnyugatra' [1332-7: Kalasno: Ortvay: EgyhFöldl. l: 255, 1340: Kaloznya: Csánki 3: 432]. Talán szláv eredetű; vö. or. Кадузцна hn. (WbRussGn. 2: 208). (Csánki 3: 432; Stanislav: SlovJuh. 2: 248.) – Vö. Kenézlő.

(Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára, I. kötet, 1988, 671. o.)

Kalaznó: község Tolna m.-ben, a Tolnai-dombságban, a Donát-patak mellett, Szekszárdtól 24 km-re ÉNy-ra. L: 903 (német, magyar; 1910), 263 (1990). Első írásos említése: 1332-37 (Kalasno). A török hódoltság alatt elnéptelenedett. 1722-ben németekkel (svábok) telepítették újra. A 18-19. sz.-ban a gr. Apponyi család birtoka volt. A II. vh. után a kitelepített német családok helyére bukovinai székelyek és felvidéki magyarok érkeztek. Ev. templom (barokk, 1787-90).

(Magyar Nagylexikon, tizedik kötet, 2000, 432. o.)

A tetejére