Hurokban kínlódott

Tavaly október végén,a Somogy

megyei Hunor Vadásztársaság

balatonszentgyörgyi területrészén

ejtette el, a hurok álltal megnyomorított

spíszer gímbikát Sz. Zoltán ORVVADÁSZ.

A bika 76 kg volt zsigerelt állapotban.Táplálkozását is meglehetõsen nehezítette

az orvvadászok által kihelyezett hurok.(N. Péter vadászmester)

Szerencsére ismét a sors kegyes az állatokkal.Meg persze N. János szarvasfarmja.Itt  esélyük nyílik az eltévett szarvas és õz borjúknak az újra kezdésre!

Itt nem csak szarvas és õz van veszélyben hanem az egész vadállomány!

sak szarvas és õz van veszélyben hanem az egész vadállomány!

Jegyei: testhossza 165-250 cm, farokhossza 12-14 cm, marmagassága 100-150 cm, tömege 100-350 kg. A tehén negyedével vagy harmadával
könnyebb, mint a bika. Eltekintve a borjak pettyezésétõl, a gímszarvason nincs mintázat, szõrzete télen szürkésbarna, nyáron vörhenyesbarna. A bikák koruknak és kondíciójuknak megfelelõen fejlett, ágas-bogas agancsot viselnek, a bõgés idején és télen nyakukon jól látható sörény van. A viszonylag hosszú farok elfedi a combok hátulsó felét, a sötéten szegett világos foltot, amelyet a vadásznyelv tükörnek nevez. A gímszarvas alkata erõteljes, oldalról nézve csaknem négyzetes. Hosszú Iába és egyenesen kecses csülke alapján testét könnyebbnek gondolnánk, mint amilyen a valóságban. A félhold alakú csülköket szarutok alkotja, ez védi az utolsó ujjpercet, segíti a járást és a futást, emellett jó hõszigetelõ.
Az agancs fejlõdése: néhány nappal azután, hogy a bika levetette agancsát, a rózsatõn máris növekedésnek indul új koronája: a fejlõdõ agancsot vérerekben gazdag bõr, úgynevezett háncs borítja, növekedése kb.100 napig tart. A legjobb éveiben és ereje teljében lévõ bika sokágú, erõs agancsot fejleszt. Az elsõ évben csak egy-egy szár fejlõdik (nyársak), a következõ évben azonban már a közbeesõ fokozatokat (villásak) átugorva, akár hatos agancs is fejlõdhet. Az öreg bikák fejdísze akár huszonnégyes, kivételesen még ennél is többágú lehet. A legfelsõk alkotják az ún. koronát. Az agancs röviddel a háncs levetése elõtt kelti a leghatásosabb benyomást. A bikák nagyon érzékenyen reagálnak minden, a háncsot ért sérülésre, és ez alatt az idõ alatt nagyon óvják, például az ágaktól is. Ha az agancs kb. 5 hónap után végre teljesen kifejlõdött, az állat néhány hét alatt megtisztítja, azaz megszabadítja a háncstól.
Az agancs fejlõdéséhez sok mész szükséges, amit az állatnak viszonylag rövid idõ alatt elõ kell teremtenie. Ez részben úgy történik, hogy más csontjaiból "átcsoportosítja" a meszet. A kész agancs igazi csontképzõdmény, minden belsõ erezettség vagy csontvelõ nélkül. A hormonháztartásban beállott változás hatására februárban leválik az agancscsapról, a visszamaradó seb pedig gyorsan behámosodik, meggyógyul. Miután igen szoros összefüggés van a bika agancsfejlõdése és kondíciója között, ha az állat ereje csökken, vagy esetleg táplálkozása nem kielégítõ, az agancs visszafejlõdik. A vadászok úgy mondják, a bika visszarak, ami azt jelenti, hogy az állat túljutott élete delelõjén, és õ maga, valamint agancsa is leszálló ágba került.
A bika agancsa a riválisok elleni fegyver a tehenek birtoklásáért folytatott harcban. A közeledõ trónkövetelõ az agancsot látva meg tudja ítélni esélyeit, ezért nagyon eltérõ erejû bikák csak ritkán keverednek harcba egymással. Az agancs ágai megakadályozzák, hogy az ellenfelek komoly sérüléseket okozzanak egymásnak, mivel összeakadva felfogják a másik csapásait. 

Élõhelye: a gímszarvas valódi életterét a tisztásokkal és rétekkel tarkáit lombos- és elegyes erdõk jelentik. A legjobb körülményeket valaha bizonyára a folyóárterekben találta meg. De kedveli a hegyi erdõket is, és ma Közép-Európa nyugati felén éppen itt találhatók a legerõsebb agancsosok. Igaz, télen etetni kell õket, mert eredeti életformájuk, ti. hogy télire lehúzódnak a völgyekbe, ma már nem tehetséges. A táj mai elterjedési képe inkább azt mutatja, hol lehet egy ilyen nagy testû vadat gondozni úgy, hogy ne támadjanak súlyos konfliktusok az erdõ és mezõgazdasággal. A természetes élõhelyekrõl a gímszarvas már szinte teljesen kiszorult.
Ha télen nem etetnének rendszeresen és bõségesen, ha az állatok nem kapnának kiegészítõ abrakot és ásványi anyagokat is, az agancsok minõsége pontosan mutatná, mennyire alkalmasak a területek a gímszarvas számára. Ezek közül néhány elégtelenül gyengének bizonyulna, vagy egyáltalán nem is tudna többé szarvasokat fenntartani. A mai szarvas-elõfordulási helyek nagy részén ezért szigorúan ellenõrzik a feltételeket. A szigetszerûen szétforgácsolódott kis élõhelyeknek semmiféle kapcsolata nincs egymással. Hazánkban a Dunántúl déli felén van a legjobb állomány, ahol mintegy 30000 szarvas, a hazai populáció fele él. A minõséget jelzi az ott évente elejtett 150-180 aranyérmes bika is.

Életmódja: a gímszarvasok napközben rendszerint védett helyen pihennek, és csak este indulnak táplálkozni. Többnyire ún. rudlikban élnek, amelyek a bõgési idõszakon kívül vagy csak tehenekbõl vagy csak bikákból állnak. Ellés elõtt a tehenek kissé elkülönülnek a többiektõl, de késõbb ismét laza csoportokba verõdnek. Az õzekkel ellentétben a szarvasok szívesen dagonyáznak az iszapos tócsákban. Nem kötõdnek annyira egy meghatározott territóriumhoz. Ha sarokba szorítják õket, elülsõ lábuk szapora csapásaival védekeznek, és rendkívül éles csülkük hatásos fegyvert jelent. A tehenek ily módon jól meg tudják védeni borjaikat.

Tápláléka: a szarvasok csakis növényeket esznek, nagy gyomrukban a nyers rostokban gazdag táplálékot is megemésztik. A kérõdzéshez hosszú pihenõre van szükségük. Elsõsorban a lágyszárúakat legelik, tavasszal a bokrokról és fákról rügyeket is csipegetnek. Télen helyenként nagy károkat okoznak, amikor a fák kérgét lehántják, és leharapják a hajtások csúcsát. A nyár végén és õsszel, gazdag tölgy- és bükkmakktermés idején, rengeteget esznek, és bõrük alatt szalonnaréteget (zsírt) fejlesztenek a szûkös téli idõszakra. A jól táplált szarvasok bírják a hideget és a nagy havazásokat is. 

Szaporodása: a szarvasok nyáron oly nyugodtan és rejtetten zajló élete õsszel egy csapásra megváltozik. Amikor üzekedni kezdenek szeptemberben és október elején, különösen az alkonyati és esti órákban az erdõkben messzire hangzik a zengõ szarvasbõgés. A háremüket õrzõ bikákhoz riválisok érkeznek, és megpróbálják a küzdelemben kifárasztani és elûzni azokat a területrõl. A tehenek alig vesznek tudomást minderrõl, a harc kevéssé érdekli õket. A csapatbika lehetõleg szorosan együtt tartja a teheneket, és ha valamelyikük eltávolodik, agancsának ütéseivel kergeti vissza. Ha viszont külsõ veszély fenyegeti, a bika egyáltalán nem törõdik háremével. A megfolyatott tehenek bár vemhesek, de a csíra télen pihen, így a borjak csak májusban vagy júniusban jönnek a világra. A szarvastehén évente többnyire csak egy borjút ellik, de kivételesen ikerellés is elõfordul. Maga az ellés gyorsan megy végbe, ritkán tart tovább 10 percnél. A borjú rejtekhelyen fekszik, anyja eleinte csak szoptatáskor látogatja. 3-4 hónapig van teje. A borjú a legközelebbi ellésig anyjával marad, és többnyire utána is annak a rutilinak a tagja marad, ha tehén lesz belõle. A fiatal bikák a bikacsapatokhoz csatlakoznak.

Ellenségei: ma már a gímszarvasnak nincs természetes ellensége Közép-Európában. Valaha a farkas és a hiúz pusztította, különösen a fiatal állatokat. Az állományszabályozásokat sok év óta már csak a vadászok végzik.