A videózás alapjai 5 - Számítógép grafika és a videó grafika

Teljes képernyő, akció-biztonsági terület és felirat-biztonsági terület

    Amikor az előnézeti ablakunkra nézünk, akkor általában 3 téglalapot látunk a kép körül. Ezek az egyes programokban ki-és bekapcsolhatók. Egy, a képnek teljesen a legszélén, a második egy kicsit bentebb, a harmadik pedig még ezen belül helyezkedik el. Az első, a "Full-screen", vagyis a teljes képernyő jelző, ami tulajdonképpen maga a kép. A második és harmadig téglalapok pedig az „Action safe” vagyis az Akció-biztonsági terület, illetve a „Title Safe”, azaz a Felirat-biztonsági terület. Nézzünk egy példát: A külső téglalap a teljes képernyős nézetet mutatja. 

    A probléma, hogy leszámítva a számítógép monitorát, sehol sem láthatjuk a teljes képet. A TV-készülékek ránagyítanak a képre, hogy ne maradjanak a széleken fekete részek és a kép minél nagyobb, részletesebb legyen. De a Televíziók nem egyformán nagyítanak. Van, amelyik a bal vagy a jobb szél felé esik kissé közelebb, némelyiknél a felső szélhez esik közelebb, néhány készüléknél pedig pont középre esik a nagyítás. 
    Ezek miatt az elcsúszások miatt a videó készítőjének gondoskodnia kell arról, hogy a lényegi részek, az „akció”, mindig jól látható legyen és ezen az action-safe területen belül maradjon; aminek a szélei 5%-al vannak beljebb a képernyő széleihez képest. Ez azt jelenti, hogy a képünk 10%-a elveszik a TV-k nagyítása miatt, ezért fontos, hogy minden lényegesebb rész ezen a második téglalapon belül maradjon, hogy látható legyen a TV-képernyőn is.
    A harmadik téglalap, az Action-safe -en belül, az úgynevezett Title-safe, vagyis a Felirat-biztonsági terület. A title-safe 10%-al van bentebb a szélektől, így a képünk 20%-a elveszik. Azonban, ha ezen belül maradunk a feliratokkal, akkor garantált, hogy a telefonszámunk, vagy a szponzorunk logója, vagy bármi más; bármilyen TV-készüléken jól látható lesz. Alapvetően az Action-safe is elegendő lenne, de ahogy egy TV egyre öregebb lesz, egyre jobban ránagyít a kép közepére, ezért van szükség a Title-safe-re, hogy 100%-os biztonsággal láthassunk mindent. Ez az első lényeges különbség: A videón sajnos nem látunk mindent széltől-szélig.

Fixed resolution – Állandó felbontás

    A második téma a számítógép és a videó közti különbségek terén az állandó felbontás. A videó felbontása állandó. Ez azt jelenti, hogy nagyobb képernyőn nézve, nem látunk több információt, csupán a pixelek, a képpontok lesznek nagyobbak. Nem úgy, ahogy például egy film-kivetítőn ahol a nagyobb vásznon több információt látunk. Vagy egy 30’-os monitoron több információt látunk, mint egy 24’-oson. A videónál sajnos nem ez a helyzet. Itt nem látunk több információt. Esetleg a kép lesz rondább, ha nagyon sokat nagyítunk rajta, olyan nagyok lesznek már a pixelek.
    A videók ajánlott felbontása 72dpi. A dpi jelentése „dots per inch”, azaz az egy inchre jutó pontok száma. Ettől persze eltérhetünk, de ez az általánosan használt felbontás. De, ha ebben a felbontásban készítjük, akkor az összes, az adott videóhoz tartozó grafikánkat is 72dpi-ben kell elkészítenünk. Tehát a legegyszerűbb, ha minden grafikánkat 72dpi-re választjuk és megnézzük a pixelek számát a kép szélességében és magasságában. De nem muszáj mindezzel foglalkozni, elég megjegyeznünk a lényeget: Hogy hány(szor)hány pixel felbontású a videónk, és hogy ez a képernyő méretétől függetlenül nem változik.

Progresszív az Interlace-el szemben

    Egy másik kulcsfontosságú rész a videónál, hogy a számítógép egy teljes képet egyszerre jelenít meg a képernyő tetejétől az aljáig. Ez a progresszív. Amikor a kép páros és páratlan keresősorok egymás utáni megjelenítéséből áll össze a kép (először a páratlan, majd a páros sorok), ez az interlace-es megjelenítés. A PAL és az NTSC is interlace-es. Az interlace következtében nem tudjuk ugyanazt a minőséget biztosítani a televízióra, mint a számítógépre. Ugyanis, egyszerre csak az egyik, majd a másik „félkép” jelenik meg. Emiatt a „váltogatás” miatt a kép olyan, mintha remegne egy kicsit. Ha húzok egy csíkot a videón, ami 1 pixel magas, akkor a páratlan soroknál látható, de a páratlanoknál nem, mert kiesik a tartományból. Gyakorlatilag ez a „flicker” jelenség, az előbb említett remegés. Ha ez a csík 2 pixel magas, akkor ugyan látható mind a két félképen, de egyszerre ez is csak az egyiken és ráadásul még pozíciót is vált.
    A páratlan sorokon fentebb lesz, a párosokon lentebb. Ha 3 pixel magas csíkot húzok, akkor pedig a vastagságát változtatja. A páros sorokon vékonyabb, a páratlanokon vastagabb. Ez a „thicker” jelenség. Emiatt a videómban vastagabbra kell vennem a feliratokat, grafikákat, hogy ezen zavaró tényezők mellett is élvezhető maradjon.

Tehát, ha betűképeket használunk, ügyeljünk rá, hogy a betűk legalább 24pont szélesek legyenek, a vonalak pedig legalább 4pont vastagok. Kerülnünk kell az olyan vonalakat, amelyek közel vízszintesek, vagy amelyek közel függőlegesek.

Kerüljük a nagyon díszes betűtípusokat, amikben sok a kis hajlat, vagy amelyek nagyon vékonyak; mert a görbék és a vékony vonalkák rosszul kivehetők.

Tehát itt a probléma: Kevés pixellel dolgozhatunk, hiszen a felbontásunk adott; és ezen pixeleknek is egyszerre csak a fele látható. Ez alapjaiban befolyásolja a szükséges alakzatok alkalmazását, a betűtípusokat, vonalméreteket és a videónk felépítésének egészét.

Colors Space – Színpaletta

    A színpaletták meghatározzák a megjeleníthető színtartományokat. A számítógép RGB színpalettát használ a színek meghatározásához. Ez jelöli az RGB színpalettát (alsó kép).     A Televízió a YUV-ot, illetve digitális környezetben a Y’CrCb-t használ (felső kép). Nézzük meg a két tartományt egymás mellett egy vectorscope-on és rögtön láthatjuk a szembetűnő különbséget. A YUV sokkal behatároltabb az RGB-hez képest. Jól látható, hogy könnyen készíthetünk olyan színeket a számítógépen - különösen az erősen telített sárga, vagy kék színek- amelyek kiesnek a TV színtartományából és nem jelennek meg megfelelően. Például egy nagyon élénk, kék ruhát viselő hölgy besétál a képbe, de a TV-ben nézve sokkal halványabbnak hat, mivel ez az erős árnyalat kiesik a YUV színtartományából. Ez a probléma áll fenn akkor is, ha számítógépen szerkesztjük a videót. Nagyon könnyen előállíthatunk olyan színeket, amelyeknek egyszerűen nincs megfelelőjük YUV környezetben. Így ezeket meg kell változtatnunk. Itt lesz létfontosságú a vectorscope.
    Mikor grafikákat készítünk a számítógépen, nézzük meg őket mindenképpen a vectorscope-on is, hogy alkalmas-e szélessávú közvetítésre, Televízióra. Ez nem csak egy átviteli probléma, hanem a TV-készülék egyszerűen nem képes visszaadni egyes színeket. Egyszerűen megtörik, vagy zavart okoz a hangállományban, vagy bármi más is megeshet. De ez egy olyan probléma, ami rontja a minőséget és mindenféleképpen ki kell küszöbölnünk. De szerencsénkre a számítógép sokkal rugalmasabb a színek generálásában és kezelésében, mint a videó.

Szuperfehér

    Az analóg időkben sok minden egyszerűbb volt. A fekete valahol a 0 és 7.5 érték között volt, attól függően, hogy a világ mely részén néztük a videót; a fehér pedig nem ment 100% fölé. Nos, amikor megjelentek a digitális eszközök, a dolgok megváltoztak. Mivel egy DV kamera a feketét 0-n veszi, de a fehéret 109%-on. Digitális környezetben a feketét mindig nullára kell állítanunk. Ez egy szerkesztőprogramban nem okozhat gondot. De a fehér és a szuperfehér komoly fejfájást okozhat. A 100%-os fehér, vagy az alatti, közvetítésre alkalmas.
    A 100% feletti fehéret szuperfehérnek (superwhite) nevezzük és ez nem közvetítés-biztos. De ez nem feltétlenül rossz. Ha DV-ben veszünk fel, DV-ben szerkesztünk és DV kazetta a végcél, akkor nem muszáj hozzányúlnunk a fekete és fehér értékekhez, a DV megbirkózik vele. Azonban, ha a végcél egy analóg kimenet vagy kazettaforma, akkor a 100% feletti fehér nem megengedhető. Ellenkező esetben például egy Master kazettát visszautasíthatnak, mert nem megy át a minőségellenőrzésen.
    Ismét egy kis probléma: Ha a számítógépen hozunk létre valamilyen grafikát, azt digitális formában tesszük, így az eleve 109%-os fehér értéken lesz. Szóval óvatosnak kell lennünk, amikor ezeket bevisszük a vágóprogramunkba, különben túl világos lesz. A szuperfehér jelenségre különösen figyelnünk kell, ha DV-nél jobb minőséget szeretnénk elérni. Vagyis használnunk kell a radarernyőinket, hogy megbizonyosodhassunk róla, hogy a fehér színnel minden rendben van-e. Amikor közvetítésre kerül egy szuperfehér grafika, a fehér szín megtörik, nem lesz tiszta, gyakran zörejt, zúgást okos a hangban. Lehetőségünk van a már kazettára vitt anyagból is levenni a szuperfehéret, de könnyebb dolgunk van, ha ezt már a szerkesztőprogramunkban megtesszük.

Tehát DV-nél ez a téma nem életbevágó, de ha például a kimenetünk BetaCam, vagy BetaCam SP, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha Photoshopban dolgozunk, a varázsszám a 92%. Ha a fehér szintet 92, vagy az alá vesszük, akkor közvetítés-biztosak vagyunk. Néhány videós alkalmazásban pedig vannak különféle szűrők is, hogy a fehér érték ne mehessen 100% fölé.

Pixel aspect – Képpont formák

    A TV és a számítógép közti különbségek közül talán a képarány az egyik legzavaróbb. A számítógép négyzet alakú képpontokkal dolgozik, míg a Televízió téglalap alakú pixelekkel. A számítógépnek egy pixel 1 egység magas és 1 egység széles. Az NTSC videó 1 egység magas és 0.906 egység széles. A PAL szintén téglalap alakú képpontokat használ, DE, a téglalap értékei mások. A PAL képpontjai 1 egység magasak és 1.06 egység szélesek. Az egyetlen jó hír amit mondhatok, hogy a HD a számítógéphez hasonlóan 1:1 aránnyal dolgozik. Így, amikor egy SD formátumot HD-vá alakítunk át, a téglalap alakú pixelek már nem okoznak nagy gondot.

    De vágjunk bele a közepébe, hiszen a többi formátumnál a probléma még fennáll. Nézzük csak meg a képméreteinket. A PAL egy 4:3-as forma. Emlékezzünk csak vissza a képméretére: 720x576; ez egy fix, állandó érték, ettől nem tér el. De ha a számítógépen készítünk grafikát, akkor 768x576-os (TIFF) méretűre kell készítenünk, hogy kompenzáljuk az eltérő képpont-méretet; mert a PAL pixelek szélesebbek a számítógép négyzet alakú pixeleinél. Az anamorf PAL pedig 1024x576 méretű. Mivel a pixelarányok eltérőek a PAL-tól az NTSC-nél, ezért a 4:3-as arányú DV képmérete is más, mint a PAL-é: 720x480. Ha olyan képet akarunk készíteni, amivel kompenzálhatjuk a négyzet és téglalap alakú pixelek közti eltérést, akkor egy (TIFF) 720x540-es képek kell készítenünk. Ha anamorf NTSC-t szeretnénk, akkor a képméretet 853x480-ra kell választanunk. A DV és az SD különböző képméreteket alkalmaz. Szóval, ha például Betacam SX vagy Betacam SP-hez készítünk képeket, akkor megint csak más képméretekkel kell dolgoznunk. BetaCam –el 720x486, ha kompenzálni akarjuk a képpont-méretet, (TIFF) akkor 720x547, ha pedig anamorf képméretet szeretnénk elérni, akkor 853x486-osra kell vennünk a képünket.

Fontos észben tartanunk, hogy a különböző szerkesztőprogramok különbözőképpen kompenzálják a különbséget a négyzet és a téglalap alakú pixelek közt. Ezért, erre nem árt, ha utánajárunk, hogy ismerjük ezeket a számokat, amikor grafikákat készítünk a számítógépen. Hogy ami a számítógépen egy körnek látszik, az a videón is körnek látszódjon.