Ezen az oldalon a csomagban fellelhető oszlopok lesznek áttekinthetők; magáról a felhasználásuk módjáról az "Alkalmazás" menüpontban tájékozódhatsz.

Az oszlopok 4 féle alap textúrával készültek.  Van beton oszlop és rácsos (F11 F13, MKR) is. Fajtájuk szerint van T10; T12; T16, T20, F11, F13,MKR . A T10 az amit általában használnak. A T12, T16-os oszlopokat súlyfeszítésre és kapcsolók tartására; a T20-at két kar megtartására vágányok között; az F11, F13, MKR (rácsos) oszlopokat pedig a hosszláncoknál és fázishatároknál alkalmazzák. Előfordul, hogy feszítősúlyokat is aggatnak rájuk.

Választék van bőven.

Hogy az építkezést és a keresgélést megkönnyítsük kulcsszavakat rendeltünk az oszlopokhoz, melyekkel jelentősen egyszerűbben megkereshetjük a kívánt oszlopot. A kulcsszavakat az adott témánál kiemeljük, de a KUID listánál is megtalálhatóak.
Ha csak egy féle oszlopból építkezel akkor az összes többit kizárva  - vagy éppen csak azt az egyet alkalmazva - szintén lehet jelentősen csökkenteni az elemszámot. A következő kulcsszavakkal tudod szűrni az elemeket:

 

A kulcsszavak alkalmazásáról és kombinálásukról a tippek trükkök részben tájékozódhatsz.

Az oszlopok nevei a következőképpen épülnek fel:

Pl: PTS Pylon T10 n01YB1 BT10 I

A színkódok a következők:

Értelemszerűen ahol YB van a szám mögött az sárga fekete festést jelent az oszlop tövében.

Újabb festések megjelenésével a színkódok végén a szám fog változni.

Alapvető oszlopok - F11 F13 MKR (rácsos) oszlopok - T20-as oszlopok - Alagutak - További színvariációk
 

 


Függőségek

Ezekre az elemekre szüksége van minden oszlopnak. Feltétlen telepítsd fel.

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
dependency Oszlop függőségek.

 

Az alapvető oszlopokat a kígyózás biztosítására használjuk a nyílt vonalon. Az F11, F13, MKR (rácsos) oszlopokból is megtalálhatóak ezek a fajták, de ezeket egy karral szerelve nyílt vonalon nem alkalmazzuk. Külön fejezet foglalkozik alkalmazásukkal.
Kulcsszavas kereséshez a "PTS-nyilt" kulcsszót kell alkalmazni. Ha még ekkor is soknak tűnik az elemszám, akkor használjuk a:

 

 

Ezekből az egymagában álló oszlopokból készült bárhová lerakható "Scenery" változat is.  (T10; T12; T16; Concrete)

Valamennyi oszlopból a csíkos verzió is megtalálható.
 

2T oszlopok
Az építkezést megkönnyítendő a kétvágányú pályán ha lerakunk egy oszlopot vele szemben is lesz egy. Így jelentősen csökkenthető a munkavégzésre fordított idő és a trackside objektunok száma. Négy féle vágánytengely távolságra készültek:
4 méteres
4.5 méteres
4.75 méteres
5 méteres
 

Itt jegyezném meg, hogy 2 vágányú pályánál mindkét vágányon egy irányba húzzák a tartókarok a vezetéket. Ha I vel kezdünk vele szemben O lesz és így fordítva.

Mindegyikből 2 féle készült. ( I-O és O-I)  Lényege hogy kevesebb trackside objektummal terheljük a vágányokat. Egyik vágányra lerakjuk az egyiket 75 méterre a másik vágányra a másikat.

 

Kulcsszavas kereséshez a "PTS-2T" kulcsszót alkalmazzuk.

Egyéb oszlopok

Hidaknál általában a híd magassága miatt a felsővezeték összelapul. Ennek az elkészítéséhez adnak segítséget a következő oszlopok.

Ennek az oszlopnak a segítségével "összelapítható" a vezeték. Ennél a típusnál a munkavezeték és a tartósodrony között 1 méterre; 0.5 méterre vagy 0.2 méterre szűkül a távolság. Létezik "I" és "O" típusa, de csak a nevében és formájukban olyanok. Valójában "C" típusúak, hogy minél kevesebb vezetékből kelljen válogatni. Azon a kis távolságon míg egy felüljáró alatt átmegy a vágány nem gond, hogy középen van a vezeték. Persze ha egyenes szakaszról beszélünk. Ívben akkor is kígyózni fog.

Kulcsszavashoz kereséshez a "PTS-BT" kulcsszót alkalmazzuk.

Pylon BT10 O
1 méteres távolság a munkavezeték és a tartósodrony között. Az oszloptól elfelé áll a kar. T10; T12; T16, Concrete)

         

         

          

          

            

            

 

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
pylon_t10_u01 T10-es oszlop, használt festés 01 széria
pylon_t10_n01 T10-es oszlop, új festés 01 széria
pylon_t10_r01 T10-es oszlop, rozsdás festés 01 széria
pylon_t10_o01 T10-es oszlop, régi festés 01 széria
pylon_t10_u01yb1 T10-es oszlop, használt csíkos festés 01 széria
pylon_t10_n01yb1 T10-es oszlop, új csíkos festés 01 széria
pylon_t10_r01yb1 T10-es oszlop, csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t10_o01yb1 T10-es oszlop, csíkos régi festés 01 széria
pylon_t12_u01 T12-es oszlop, használt festés 01 széria
pylon_t12_n01 T12-es oszlop, új festés 01 széria
pylon_t12_r01 T12-es oszlop, rozsdás festés 01 széria
pylon_t12_o01 T12-es oszlop, régi festés 01 széria
pylon_t12_u01yb1 T12-es oszlop, használt csíkos festés 01 széria
pylon_t12_n01yb1 T12-es oszlop, új csíkos festés 01 széria
pylon_t12_r01yb1 T12-es oszlop, csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t12_o01yb1 T12-es oszlop, csíkos régi festés 01 széria
pylon_t16_u01 T16-os oszlop, használt festés 01 széria
pylon_t16_n01 T16-os oszlop, új festés 01 széria
pylon_t16_r01 T16-os oszlop, rozsdás festés 01 széria
pylon_t16_o01 T16-os oszlop, régi festés 01 széria
pylon_t16_u01yb1 T16-os oszlop, használt csíkos festés 01 széria
pylon_t16_n01yb1 T16-os oszlop, új csíkos festés 01 széria
pylon_t16_r01yb1 T16-os oszlop, csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t16_o01yb1 T16-os oszlop, csíkos régi festés 01 széria
pylon_bm11n_n01n Beton oszlop, alacsony verzió új. A földelés az oszlopban.
pylon_bm11n_u01n Beton oszlop, alacsony verzió használt. A földelés az oszlopban.
pylon_bm11b_n01n Beton oszlop, alacsony verzió új. A földelés az oszlop oldalán fut.
pylon_bm11b_u01n Beton oszlop, alacsony verzió használt. A földelés az oszlop oldalán fut.
pylon_bm14n_n01n Beton oszlop, magas verzió új. A földelés az oszlopban.
pylon_bm14n_u01n Beton oszlop, magas verzió használt. A földelés az oszlopban.
pylon_bm14b_n01n Beton oszlop, magas verzió új. A földelés az oszlop oldalán fut.
pylon_bm14b_u01n Beton oszlop, magas verzió használt. A földelés az oszlop oldalán fut.

A betonoszlopok n01-es színváltozataihoz a textúrafotókat Zolinymusz bocsájtotta rendelkezésünkre, amiért ezúton szeretnénk kifejezni a köszönetünket.

A betonoszlopok csak TS2009 SP2-től (build 40040) felfelé működnek.

 

 

 


 

 

F11, F13, MKR oszlopok

Ezekből az oszlopokból karokkal összeszerelve nem készült el a csíkos verzió. Ha valaki sárga-fekete csíkosat akar elhelyezni; az talál trackside verziót amelyhez hozzáillesztheti a kívánt oldalkart. (PTS Arm MKR ...)

Ezeket az oszlopokat alkalmazzuk a hosszláncoknál és fázishatároknál, mert két kart kell tartaniuk. Valamint az egykaros verziókat váltókörzetekben súlyfeszítésre.

Minden kétkaros típusból megtalálható olyan verzió ahol a karok fordítva vannak rajta. pl. U-O karú és van O-U karú. A hosszlánc és fázishatár be és kivezetésénél van szerepük, hogy melyiket alkalmazzuk. Itt csak felhasználásuk szerint kerülnek felsorolásra; részletes leírás az "Alkalmazás" menüben.

Kulcsszavas kereséshez a "PTS-F11", "PTS-F13","PTS-MKR" kulcsszót alkalmazzuk.

 

Mivel az összes kombináció elkészült a karokból ezért lehetetlen mindről érdemi képeket készíteni.

Az MKR oszlopról és karokról készültek a képek, de az F11 és F13-as oszlopok ugyan ezeket az elemeket és színeket tartalmazzák.

A 4 alapszínből az összes verzió elkészült karral szerelve:

Ezek a karok magában foglalják az összes létező típust. Úgy mint egyes és dupla kivitelben is.

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
pylon_mkr_u01 MKR oszlop, használt festés 01 széria
pylon_mkr_u01yb1 MKR oszlop, használt csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_n01 MKR oszlop, új festés 01 széria
pylon_mkr_n01yb1 MKR oszlop, új csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_r01 MKR oszlop, rozsdás festés 01 széria
pylon_mkr_r01yb1 MKR oszlop, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_o01 MKR oszlop, régi festés 01 széria
pylon_mkr_o01yb1 MKR oszlop, régi csíkos festés 01 széria
pylon_f11_u01 F11-es oszlop, használt festés 01 széria
pylon_f11_u01yb1 F11-es oszlop, használt csíkos festés 01 széria
pylon_f11_n01 F11-es oszlop, új festés 01 széria
pylon_f11_n01yb1 F11-es oszlop, új csíkos festés 01 széria
pylon_f11_r01 F11-es oszlop, rozsdás festés 01 széria
pylon_f11_r01yb1 F11-es oszlop, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_f11_o01 F11-es oszlop, régi festés 01 széria
pylon_f11_o01yb1 F11-es oszlop, régi csíkos festés 01 széria
pylon_f13_u01 F13-es oszlop, használt festés 01 széria
pylon_f13_u01yb1 F13es oszlop, használt csíkos festés 01 széria
pylon_f13_n01 F13-es oszlop, új festés 01 széria
pylon_f13_n01yb1 F13es oszlop, új csíkos festés 01 széria
pylon_f13_r01 F13-es oszlop, rozsdás festés 01 széria
pylon_f13_r01yb1 F13-es oszlop, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_f13_o01 F13-es oszlop, régi festés 01 széria
pylon_f13_o01yb1 F13-es oszlop, régi csíkos festés 01 széria

5000-es verzióban az "old" karos oszlopok nem készültek el. A többi viszont minden kombinációban.

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
pylon_mkr_5_u01 MKR oszlop 5 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_mkr_5_u01yb1 MKR oszlop 5 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_5_n01 MKR oszlop 5 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_mkr_5_n01yb1 MKR oszlop 5 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_5_r01 MKR oszlop 5 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_mkr_5_r01yb1 MKR oszlop 5 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_5_o01 MKR oszlop 5 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_mkr_5_o01yb1 MKR oszlop 5 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria
pylon_f11_5_u01 F11 oszlop 5 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_f11_5_u01yb1 F11 oszlop 5 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_f11_5_n01 F11 oszlop 5 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_f11_5_n01yb1 F11 oszlop 5 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_f11_5_r01 F11 oszlop 5 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_f11_5_r01yb1 F11 oszlop 5 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_f11_5_o01 F11 oszlop 5 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_f11_5_o01yb1 F11 oszlop 5 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria
pylon_f13_5_u01 F13 oszlop 5 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_f13_5_u01yb1 F13 oszlop 5 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_f13_5_n01 F13 oszlop 5 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_f13_5_n01yb1 F13 oszlop 5 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_f13_5_r01 F13 oszlop 5 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_f13_5_r01yb1 F13 oszlop 5 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_f13_5_o01 F13 oszlop 5 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_f13_5_o01yb1 F13 oszlop 5 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria

6000 és 7000-es verzióban csak a C,I,O,H,U karosak és ezek kombinációi készültek el.

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
pylon_mkr_6_u01 MKR oszlop 6 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_mkr_6_u01yb1 MKR oszlop 6 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_6_n01 MKR oszlop 6 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_mkr_6_n01yb1 MKR oszlop 6 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_6_r01 MKR oszlop 6 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_mkr_6_r01yb1 MKR oszlop 6 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_6_o01 MKR oszlop 6 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_mkr_6_o01yb1 MKR oszlop 6 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria
pylon_f11_6_u01 F11 oszlop 6 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_f11_6_u01yb1 F11 oszlop 6 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_f11_6_n01 F11 oszlop 6 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_f11_6_n01yb1 F11 oszlop 6 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_f11_6_r01 F11 oszlop 6 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_f11_6_r01yb1 F11 oszlop 6 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_f11_6_o01 F11 oszlop 6 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_f11_6_o01yb1 F11 oszlop 6 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria
pylon_f13_6_u01 F13 oszlop 6 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_f13_6_u01yb1 F13 oszlop 6 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_f13_6_n01 F13 oszlop 6 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_f13_6_n01yb1 F13 oszlop 6 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_f13_6_r01 F13 oszlop 6 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_f13_6_r01yb1 F13 oszlop 6 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_f13_6_o01 F13 oszlop 6 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_f13_6_o01yb1 F13 oszlop 6 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_7_u01 MKR oszlop 7 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_mkr_7_u01yb1 MKR oszlop 7 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_7_n01 MKR oszlop 7 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_mkr_7_n01yb1 MKR oszlop 7 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_7_r01 MKR oszlop 7 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_mkr_7_r01yb1 MKR oszlop 7 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_mkr_7_o01 MKR oszlop 7 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_mkr_7_o01yb1 MKR oszlop 7 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria
pylon_f11_7_u01 F11 oszlop 7 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_f11_7_u01yb1 F11 oszlop 7 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_f11_7_n01 F11 oszlop 7 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_f11_7_n01yb1 F11 oszlop 7 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_f11_7_r01 F11 oszlop 7 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_f11_7_r01yb1 F11 oszlop 7 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_f11_7_o01 F11 oszlop 7 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_f11_7_o01yb1 F11 oszlop 7 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria
pylon_f13_7_u01 F13 oszlop 7 méteres karral, használt festés 01 széria
pylon_f13_7_u01yb1 F13 oszlop 7 méteres karral, használt csíkos festés 01 széria
pylon_f13_7_n01 F13 oszlop 7 méteres karral, új festés 01 széria
pylon_f13_7_n01yb1 F13 oszlop 7 méteres karral, új csíkos festés 01 széria
pylon_f13_7_r01 F13 oszlop 7 méteres karral, rozsdás festés 01 széria
pylon_f13_7_r01yb1 F13 oszlop 7 méteres karral, rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_f13_7_o01 F13 oszlop 7 méteres karral, régi festés 01 széria
pylon_f13_7_o01yb1 F13 oszlop 7 méteres karral, régi csíkos festés 01 széria

A karok a normál és 5méteres távolsághoz 4 féle színben minden verzióban elkészültek.

A 4 féle szín a "new", "used", "rusty", "dirty".
pl.: "PTS Arm MKR new BT00"

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
arm_mkr_o MKR kar, használt festés
arm_mkr_n MKR kar, új festés
arm_mkr_r MKR kar, rozsdás festés
arm_mkr_u MKR kar, koszos festés
arm_f11-13_u F11-F13-as kar, használt festés
arm_f11-13_n F11-F13-as kar, új festés
arm_f11-13_r F11-F13-as kar, rozsdás festés
arm_f11-13_d F11-F13-as kar, koszos festés

pl.: "PTS Arm MKR-5000 dirty BT00"

6000 és 7000-es verzióban csak a C,I,O,H,U karok és ezek kombinációi készültek el.

pl.: "PTS Arm MKR-6000 new C"

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
arm_mkr_567_u MKR kar 5, 6 és 7 méteres oszloptávolsághoz, használt festés
arm_mkr_567_n MKR kar 5, 6 és 7 méteres oszloptávolsághoz, új festés
arm_mkr_567_r MKR kar 5, 6 és 7 méteres oszloptávolsághoz, rozsdás festés
arm_mkr_567_d MKR kar 5, 6 és 7 méteres oszloptávolsághoz, koszos festés
arm_f11-13_567_u F11-F13-as kar 5, 6 és 7 méteres oszloptávolsághoz, használt festés
arm_f11-13_567_n F11-F13-as kar 5, 6 és 7 méteres oszloptávolsághoz, új festés
arm_f11-13_567_r F11-F13-as kar 5, 6 és 7 méteres oszloptávolsághoz, rozsdás festés
arm_f11-13_567_d F11-F13-as kar 5, 6 és 7 méteres oszloptávolsághoz, koszos festés

Önmagában álló és emelt talpazatú változatok. Ezekre külön kell felhelyezni az oldalkart. +30 +60 +90 cm emelt magasságban készültek el.

Normál távolsághoz trackside és scenery:

5000, 6000, 7000 távolsághoz 0,+30,+60,+90cm emelt magasság:


 

pl.: "PTS Pylon MKR-5000 o01N (tside) +30"


 

Pylon 5000 C;C(L);I;O;H;U;C(i),C(O)
Beton oszlopokból készült 5 méteres vágánytengely távolságú. Amit megállóhelyeken lehet alkalmazni, vagy ha kitérő felett kell esetleg vezetéket megfogni.
A H és U típusút értelemszerűen hosszláncnál és fázishatárnál, kapcsolóknál alkalmazzuk.



Kulcsszavas kereséshez a "PTS-allomas" kulcsszót alkalmazzuk.

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
pylon_bm11n-5000_n01n Beton oszlop, 5 méteres karral alacsony verzió új. A földelés az oszlopban.
pylon_bm11n-5000_u01n Beton oszlop, 5 méteres karral alacsony verzió használt. A földelés az oszlopban.
pylon_bm11b-5000_n01n Beton oszlop, 5 méteres karral alacsony verzió új. A földelés az oszlop oldalán fut.
pylon_bm11b-5000_u01n Beton oszlop, 5 méteres karral alacsony verzió használt. A földelés az oszlop oldalán fut.
pylon_bm14n-5000_n01n Beton oszlop, 5 méteres karral magas verzió új. A földelés az oszlopban.
pylon_bm14n-5000_u01n Beton oszlop, 5 méteres karral magas verzió használt. A földelés az oszlopban.
pylon_bm14b-5000_n01n Beton oszlop, 5 méteres karral magas verzió új. A földelés az oszlop oldalán fut.
pylon_bm14b-5000_u01n Beton oszlop, 5 méteres karral magas verzió használt. A földelés az oszlop oldalán fut.

A betonoszlopok n01-es színváltozataihoz a textúrafotókat Zolinymusz bocsájtotta rendelkezésünkre, amiért ezúton szeretnénk kifejezni a köszönetünket.

A betonoszlopok csak TS2009 SP2-től (build 40040) felfelé működnek.

 

 


 

 

T20-as oszlopok

Ennek a fajta oszlopnak a keresztbe fordított fajtáját vágányok közé is be lehet tenni. Ennek megfelelően 4 fajtája készült:

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
pylon_t20h_u01 T20-as oszlop magas,  használt festés 01 széria
pylon_t20h_n01 T20-as oszlop magas,  új festés 01 széria
pylon_t20h_r01 T20-as oszlop magas,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20h_o01 T20-as oszlop magas,  régi festés 01 széria
pylon_t20h_u01yb1 T20-as oszlop magas,  használt csíkos festés 01 széria
pylon_t20h_n01yb1 T20-as oszlop magas,  új csíkos festés 01 széria
pylon_t20h_r01yb1 T20-as oszlop magas,  rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_t20h_o01yb1 T20-as oszlop magas,  régi csíkos festés 01 széria
pylon_t20l_u01 T20-as oszlop alacsony,  használt festés 01 széria
pylon_t20l_n01 T20-as oszlop alacsony,  új festés 01 széria
pylon_t20l_r01 T20-as oszlop alacsony,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20l_o01 T20-as oszlop alacsony,  régi festés 01 széria
pylon_t20l_u01yb1 T20-as oszlop alacsony,  használt csíkos festés 01 széria
pylon_t20l_n01yb1 T20-as oszlop alacsony,  új csíkos festés 01 széria
pylon_t20l_r01yb1 T20-as oszlop alacsony,  rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_t20l_o01yb1 T20-as oszlop alacsony,  régi csíkos festés 01 széria
pylon_t20th_u01 T20-as oszlop magas keresztbe fordított,  használt festés 01 széria
pylon_t20th_n01 T20-as oszlop magas keresztbe fordított,  új festés 01 széria
pylon_t20th_r01 T20-as oszlop magas keresztbe fordított,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20th_o01 T20-as oszlop magas keresztbe fordított,  régi festés 01 széria
pylon_t20th_u01yb1 T20-as oszlop magas keresztbe fordított,  használt csíkos festés 01 széria
pylon_t20th_n01yb1 T20-as oszlop magas keresztbe fordított,  új csíkos festés 01 széria
pylon_t20th_r01yb1 T20-as oszlop magas keresztbe fordított,  rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_t20th_o01yb1 T20-as oszlop magas keresztbe fordított,  régi csíkos festés 01 széria
pylon_t20tl_u01 T20-as oszlop alacsony keresztbe fordított,  használt festés 01 széria
pylon_t20tl_n01 T20-as oszlop alacsony keresztbe fordított,  új festés 01 széria
pylon_t20tl_r01 T20-as oszlop alacsony keresztbe fordított,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20tl_o01 T20-as oszlop alacsony keresztbe fordított,  régi festés 01 széria
pylon_t20tl_u01yb1 T20-as oszlop alacsony keresztbe fordított,  használt csíkos festés 01 széria
pylon_t20tl_n01yb1 T20-as oszlop alacsony keresztbe fordított,  új csíkos festés 01 széria
pylon_t20tl_r01yb1 T20-as oszlop alacsony keresztbe fordított,  rozsdás csíkos festés 01 széria
pylon_t20tl_o01yb1 T20-as oszlop alacsony keresztbe fordított,  régi csíkos festés 01 széria

Az egyik oldalkart külön fel lehet rá tenni. Melyet a "PTS-T20-ARM" kulcsszóval külön is elérhetünk. Ezek kétféle verzióban készültek.
A normál karokat a másik vágányra kell helyezni:

pl: PTS Arm T20T-A dirty BT00

A fordított karokat pedig ugyanarra a vágányra ahol az oszlop is van:

pl: PTS Arm T20T-B dirty BT00

Ennek az az értelme, hogy megkönnyítse a kar bepozícionálását, ha a másik vágány nem pontosan öt méterre van tőle és a töréspontok sem ugyanott vannak rajta.

A felső a fordított kar (B), melynek mozgatását egy mesh is elősegíti. Az alsó a normál kar. (A)

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
arm_T20T_2500_A-B_o01_used T20-as kar normál (A-B),  használt festés
arm_T20T_2500_A-B_n01_new T20-as kar normál (A-B),  új festés
arm_T20T_2500_A-B_r01_rusty T20-as kar normál (A-B),  rozsdás festés
arm_T20T_2500_A-B_u01_dirty T20-as kar normál (A-B),  régi festés

Készült 5, 6, és 7 méteres karokkal főleg megállóhelyekhez rakodókhoz igazodva. De ezek egybe szerelve csak I, O, C, C(L) típusúak.

 

Önmagában álló és emelt talpazatú változatok 5,6,7000-es vágánytengely távolsághoz. Ezekre külön kell felhelyezni az oldalkart.
Minden színből 4 féle magasság készült.
0, +30, +60, +90 cm-el emelt lábazat.

Kulcsszavas kereséshez a "PTS-T20" kulcsszót alkalmazzuk.

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
pylon_t20h-5000_u01N T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  használt festés 01 széria
pylon_t20h-5000_n01N T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  új festés 01 széria
pylon_t20h-5000_r01N T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20h-5000_o01N T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  régi festés 01 széria
pylon_t20h-5000_u01YB1 T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  csíkos használt festés 01 széria
pylon_t20h-5000_n01YB1 T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  csíkos új festés 01 széria
pylon_t20h-5000_r01YB1 T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t20h-5000_o01YB1 T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  csíkos régi festés 01 széria
pylon_t20h-6000_u01N T20-as oszlop magas 5 méteres karral,  használt festés 01 széria
pylon_t20h-6000_n01N T20-as oszlop magas 6 méteres karral,  új festés 01 széria
pylon_t20h-6000_r01N T20-as oszlop magas 6 méteres karral,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20h-6000_o01N T20-as oszlop magas 6 méteres karral,  régi festés 01 széria
pylon_t20h-6000_u01YB1 T20-as oszlop magas 6 méteres karral,  csíkos használt festés 01 széria
pylon_t20h-6000_n01YB1 T20-as oszlop magas 6 méteres karral,  csíkos új festés 01 széria
pylon_t20h-6000_r01YB1 T20-as oszlop magas 6 méteres karral,  csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t20h-6000_o01YB1 T20-as oszlop magas 6 méteres karral,  csíkos régi festés 01 széria
pylon_t20h-7000_u01N T20-as oszlop magas 7 méteres karral,  használt festés 01 széria
pylon_t20h-7000_n01N T20-as oszlop magas 7 méteres karral,  új festés 01 széria
pylon_t20h-7000_r01N T20-as oszlop magas 7 méteres karral,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20h-7000_o01N T20-as oszlop magas 7 méteres karral,  régi festés 01 széria
pylon_t20h-7000_u01YB1 T20-as oszlop magas 7 méteres karral,  csíkos használt festés 01 széria
pylon_t20h-7000_n01YB1 T20-as oszlop magas 7 méteres karral,  csíkos új festés 01 széria
pylon_t20h-7000_r01YB1 T20-as oszlop magas 7 méteres karral,  csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t20h-7000_o01YB1 T20-as oszlop magas 7 méteres karral,  csíkos régi festés 01 széria
pylon_t20l-5000_u01N T20-as oszlop alacsony 5 méteres karral,  használt festés 01 széria
pylon_t20l-5000_n01N T20-as oszlop alacsony 5 méteres karral,  új festés 01 széria
pylon_t20l-5000_r01N T20-as oszlop alacsony 5 méteres karral,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20l-5000_o01N T20-as oszlop alacsony 5 méteres karral,  régi festés 01 széria
pylon_t20l-5000_u01YB1 T20-as oszlop alacsony 5 méteres karral,  csíkos használt festés 01 széria
pylon_t20l-5000_n01YB1 T20-as oszlop alacsony 5 méteres karral,  csíkos új festés 01 széria
pylon_t20l-5000_r01YB1 T20-as oszlop alacsony 5 méteres karral,  csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t20l-5000_o01YB1 T20-as oszlop alacsony 5 méteres karral,  csíkos régi festés 01 széria
pylon_t20l-6000_u01N T20-as oszlop alacsony 6 méteres karral,  használt festés 01 széria
pylon_t20l-6000_n01N T20-as oszlop alacsony 6 méteres karral,  új festés 01 széria
pylon_t20l-6000_r01N T20-as oszlop alacsony 6 méteres karral,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20l-6000_o01N T20-as oszlop alacsony 6 méteres karral,  régi festés 01 széria
pylon_t20l-6000_u01YB1 T20-as oszlop alacsony 6 méteres karral,  csíkos használt festés 01 széria
pylon_t20l-6000_n01YB1 T20-as oszlop alacsony 6 méteres karral,  csíkos új festés 01 széria
pylon_t20l-6000_r01YB1 T20-as oszlop alacsony 6 méteres karral,  csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t20l-6000_o01YB1 T20-as oszlop alacsony 6 méteres karral,  csíkos régi festés 01 széria
pylon_t20l-7000_u01N T20-as oszlop alacsony 7 méteres karral,  használt festés 01 széria
pylon_t20l-7000_n01N T20-as oszlop alacsony 7 méteres karral,  új festés 01 széria
pylon_t20l-7000_r01N T20-as oszlop alacsony 7 méteres karral,  rozsdás festés 01 széria
pylon_t20l-7000_o01N T20-as oszlop alacsony 7 méteres karral,  régi festés 01 széria
pylon_t20l-7000_u01YB1 T20-as oszlop alacsony 7 méteres karral,  csíkos használt festés 01 széria
pylon_t20l-7000_n01YB1 T20-as oszlop alacsony 7 méteres karral,  csíkos új festés 01 széria
pylon_t20l-7000_r01YB1 T20-as oszlop alacsony 7 méteres karral,  csíkos rozsdás festés 01 széria
pylon_t20l-7000_o01YB1 T20-as oszlop alacsony 7 méteres karral,  csíkos régi festés 01 széria

Az ezekhez tartozó karok pedig a következők:

5000-es verzióban a összes fajta kar megtalálható.
6- és 7000-es verzióban csak a I, O, C, C(L)

5000-es karok:

6-, 7000-es karok:

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
arm_T20H-T20L_5000-6000-7000_u01_dirty T20-as kar 5,6,7 méteres oszloptávolsághoz,  koszos festés
arm_T20H-T20L_5000-6000-7000_n01_new T20-as kar 5,6,7 méteres oszloptávolsághoz,  új festés
arm_T20H-T20L_5000-6000-7000_r01_rusty T20-as kar 5,6,7 méteres oszloptávolsághoz,  rozsdás festés
arm_T20H-T20L_5000-6000-7000_o01_used T20-as kar 5,6,7 méteres oszloptávolsághoz,  régi festés

 

T10, T12 és T16 oszlopokra is készültek külön oldalkarok. Ezeket trackside elemként lehet külön felrögzíteni.
Arm flat ..... az összes karral és négy féle színnel.

Kulcsszavas kereséshez a "PTS-ARM-T10", "PTS-ARM-T12" és  "PTS-ARM-T16" kulcsszót alkalmazzuk.

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
arm_T10-T12-T16-T20H-T20L_u01_dirty T oszlopra kar,  koszos festés
arm_T10-T12-T16-T20H-T20L_n01_new T oszlopra kar,  új festés
arm_T10-T12-T16-T20H-T20L_r01_rusty T oszlopra kar,  rozsdás festés
arm_T10-T12-T16-T20H-T20L_o01_used T oszlopra kar,  régi festés

 

 


 

 

Alagutak oszlopai

Alagutak plafonjáról lógnak le BT-s karok. Minél kevesebb a hely annál kisebbet lehet lerakni. Tunnel néven lehet rájuk keresni.

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
arm_tunnel Alagút karok.

 

 


 

 

További festések is készültek/nek az oszlopokhoz.

Ezek azonban kizárólag csak magában álló oszlopok. Az oldalkart/okat minden esetben külön kell ráhelyezni. Az összes oszlop megtalálható ebben a formában. (MKR, F11, F13,T10, T12, T16, T20H, T20L, T20TH, T20TL, az összes emelt és az 5-, 6-,7000-es oszlopok.)

V1. - Új YB2-es festés.
A keresztpántok nincsenek befestve.

Letöltés YB2 festésű oszlopok:

CDP megnevezése/
letöltése
CDP tartalmának leírása
pylon_old_yb2 YB2-es oszlopok, régi festéssel
pylon_new_yb2 YB2-es oszlopok, új festéssel
pylon_rusty_yb2 YB2-es oszlopok, rozsdás festéssel
pylon_used_yb2 YB2-es oszlopok, használt festéssel