Kunsziget

Kunsziget a Mosoni-Duna jobb partján fekszik, Győr és Mosonmagyaróvár között. Lakóinak száma 1230 fő. Itt húzódott egykor a római birodalom határa, a Limes, melynek darabja, egy római őrtorony, ma is látható a folyó partján. A néphit úgy tartja, a kőhalom helyén egykor tündérek lakta vár állt.

A Mosoni-Duna faluhoz tartozó partszakasza a Fertő ­ Hanság Nemzeti Park része. Kunsziget első templomát Szécsényi Lőrinc építtette az 1670-es évek környékén. A ma is látható templom 1843-44-ben épült Szinger György építőmester vezetésével, késő klasszicista stílusban. Védőszentje Szent Lőrinc. Vallási hagyományokban gazdag falunk egyik legfontosabb ünnepe a húsvét vasárnap hajnali Krisztuskeresés.
A kunszigeti temetői kápolnát a Nagy család építtette 1932-ben. A síremlékek mellett egy kopjafa is áll a temetőben, a Donnál elesett kunszigetiek emlékére, melyet a falu lakossága állíttatott 2000-ben.
Kunsziget neve egykor egyet jelentett a minőségi zöldség­termesztéssel, és az igazi petrezsirommal. A faluból lóvontatta vasúton szállították a zöldségeket az öttevényi vasútállomásra. A lórivasút hídja, a Bolgányi-híd ma közúti hídként jelent összeköttetést a Szigetköz felé. Zöldmezős beruházásként megvalósult ipari üzemek biztosítják a térség, a régió lakosai részére a munkalehetőséget.
Néhány ház még ma is hordozza Kunsziget helyi építészeti értékeit. Láthatók még nyitott tornácos házak, valamint egy kalapos szín is, amelyet táncpajtaként használtak.
A gyermekek rendelkezésére áll egy modernjátszótér, mely EU szabványnak megfelelő játékokkal is rendelkezik. Mára a falu egyik legfontosabb közösségi helyévé vált, elkészült az IKSZT, ahol biztosított a kultúra, a közművelődés. A községben 12 civil szervezet működik, nagyban segítve a falu életét.
Az oktatás 1910 őszén kezdődön meg a kétszintes iskolaépületben, amely 1978 óta a helyi óvodának is helyet ad. 1990-es években átépítették az épületet, hogy jobban megfeleljen a modern követelményeknek. Az átalakításkor szaktantermeket (rajz, informatika, természettudomány), könyvtárt is kialakítottak, a tetőtér beépítésével immár háromszintesre bővült iskolában.
Községünkben 2011. augusztus 1.-vel új alapítású általános iskola kezdte meg működését. A kéttannyelvű általános iskola 1-8. osztályban biztosítja az alapfokú oktatást. Célunk továbbá, hogy különböző kultúrák értékein keresztül növeljük a gyermekek türelemre, megértésre, nyitottságra való fogékonyságát.
Az oktatási rendszert kiegészítve jönne létre Kunsziget, és a Jövő és Valóság Közhasznú Egyesület által létrehozandó autonóm gyermekközpont. Itt egy működő rendszeren keresztül elsősorban a környezettudatos élet és gazdálkodás formáit, lehetőségeit tapasztalhatják meg és sajátíthatják el az ide látogató gyermekek.

* -al jelölt mezők kitöltése kötelező