Szabályok

Kérünk mindenkit, hogy ésszerűen vezessen, ügyeljen másokra is, főleg ha csoportosan gurulunk. Igyekezzünk a KRESZ-t betartani amennyire csak lehet!!

A túrákon próbáljunk szellősen, NEM egymás mögött és mellett haladni. EZ nem poénból és hülyeségből lett kitalálva!!! Sose tudhatjuk, hogy az előttünk haladónak mikor kell hirtelen korrigálnia valamilyen váratlan esemény miatt. Ha kanyargós útszakaszhoz érünk, még annyira se másszunk rá az előttünk haladóra mint eddig, ki tudhatja mi lesz a következő kanyarban.
Az eszement száguldozást tegyük el olyan útszakaszokra amik nagyon hosszúak, egyenesek, beláthatóak. És mindig legyünk körültekintőek, nem egyedül vagyunk az utakon!

Videó (ajánlott)

Túra:

Indulás: Igyekezzünk nem késni, senki nem szeret várni! Ha tudjuk, hogy az indulás előtt szeretnénk még ezt azt elintézni, akkor úgy időzítsünk. FONTOS!! Ha valaki szeretne  túrázni jönni, de az indulásra nem érne a TP-hez, kérjük jelezze mobilon, mert különben nem áll módunkban megvárni. (hiszen nem is tudjuk hogy az illető jönne). Aki 10percnél többet késne, annak ajánlatos az útvonalat fejben tartania, mert idéntől (2010) 10percnél többet nem várunk senkire.
Benzin: A túrák folyamán mindig lesz alkalmunk tankolni minimum egyszer. Ha tudjátok hogy hamarosan kifogyhat a benzin, akkor ne halasszátok a következő benzinkútig, amíg kiszárad a tank. Inkább tankold tele, így biztosabb. A TP-k is mindig benzinkutaknál vannak, így a túra előtt már megtöltheted a motorod bendőjét.
Étel, ital: Ha lehet hozzatok vagy vegyetek szendvicset, innivalót. Étterembe max nagy ritkán fogunk betérni, mert nem mindenki engedheti meg magának.
Időjárás: Érdemes esőkabátot hozni, ha nem szeretsz gatyáig ázni. Ha útközben elkezd esni, megállunk és megvárjuk míg mindenki beöltözik, aztán indulunk tovább, feltéve hogy nem most lesz özönvíz.
Tájékozódás: Jó ha van térkép nálad a biztonság kedvéért. De ha úgy gondolod nincs rá szükséged, akkor csak arra figyelj hogy ne maradj le! Ha mégis sikerült lemaradni (amire biztos nem lesz lehetőséged) arra az esetre legyen nálad mobil és szólj! Igyekszem majd útvonalat felrakni az oldalra, azt lehet majd tanulmányozni, kinyomtatni. Kérünk minden klubtagot, hogy az útvonalat tanulmányozzák, tanulják meg, hogy ne mindig egy ember menjen elől, elég fárasztó dolog...