látogatók: látogató
online látogatók: online


IRÁNY HAZA!
Vegyes felvágott
Hát a mostani friss elég vegyes és ha jól megnézem elég kevés is, de most csak ennyi telik tőlem. Először is mindenkinek köszönöm, aki felköszöntött meg annak is aki nem.
Először is még minidg nem estem ki a dreamworld versenyéből (ami lehet, hogy ma megváltozik) szóval gondoltam megmutatom eddig miket alkottam. A színezést már láthattátok korábban de aki érdekel megnézheti itt. Utána kelltt csinálni egy montázst. Legutóbb pedig egy mozi plakátot. Ennek nagyon örültem mert egy másik versenyre már kellett csinálni mozi plakátot és most csak annyit csináltam, hogy felturbóztam a régit. A :régi és a feltúrbózott. Nekem nagyon tetszik az új. Sokat nem akarok beszélni róla csak annyit, hogy az elsőnél még nem éreztem rá hogy lehet mindenkit olyan szépen beolvasztani a sötét háttérbe, de aztán csak sikerült. Eddig amúgy elég jól szerepeltem a versenyen. Kezdjük ott, hogy bejutottam aztán első lettem az egyik "döntőn" majd második. Na de ennyi elég volt a versenyről.
Van még a tarsolyomban 2 db rendelés. Most már nincs kérés mert mióta kiraktam a SZIGORÚ, KEGYETLEN szabályaimat senki nem rendel tőlem. ne baj, legalább nem kell ezek miatt aggódnom. Remélem mindenkinek tetszik a layout és a fejléc.



Névnapomra:
Nagyon jó ajándékokat kaptam, szóval mindenki megnyugodhat! Kaptam egy gyönyörű felsőt, amiben úgy nézek ki mint a terhes sátor. Nem vicc! Mostanában beleszerettem az olyan felsőkbe amik hasonlítanak a kismama ruhákhoz. És ez a felső egyszerűen meseszép csak kicsit "sátras". Meg is bizonyodhattok róla . Kaptam még egy tök jó nadrágot és egy gyönyörűséges nyakláncot! Meg persz sok csokit, egy DVD-t. És még nincs vége az ajándékosztásnak hisz a rokonság nagy részével nem találkoztam! Tegnap befestettük a hajamat, pontosabban anya bemelírozta. Vörösre. Nagyon jó lett. Nem túl feltűnő (bár napfényben elég brutális) , de elég jó! Gondoltam megosztom veletek csak hogy mindenki örüljön! Azt hiszem mostanra ennyi. És itt vannak a képek:
felső
nadrág
nyaklánc
fénykép
15 Hozzászólás
Írta 01 Aug 2008 Flora
by Manami @ 01 Aug 2008 05:21 pm
Jaj ne haragudj, hogy nem köszöntöttelek fel! Így utólag is boldog névnapot! ^^
A munkáid meg egyszerűen gyönyörűek! :D Ügyi vagy! Biztos helyezett leszel a versenyen!
És még valami! Benne lennél egy partnerségben? Belinkeltem az oldalt a nevem alá.
by Flóra @ 01 Aug 2008 05:27 pm
Nem baj, hogy nem köszöntöttél! wink Szóval nem haragszom. Köszi, örülök, hogy tetszenek a munkáim. Benne vagyok a partnerségben! :smile:
by Blanka @ 02 Aug 2008 11:03 am
Nagyon fantasztikusak lettek a munkáid! :smile: Én gondolkoztam rajta h majd rendelek, de egyenlőre még nem. tongue
Mert most nem kell dizi! :laughing: Nah ügyi vagy. pusziik (:
by Manami @ 02 Aug 2008 12:35 pm
Kitettelek! :)
by Flóra @ 02 Aug 2008 12:38 pm
Blanka: Köszönöm! Már alig várom, hogy rendelj! tongue

Manami: Még a mai napon én is kiraklak (ígérem) csak most még nem vagyok otthon! wink
by Blanka @ 02 Aug 2008 12:47 pm
Hát hamarosan rendelek is :)
Ingyen van, ugye?
pussz
by Flóra @ 02 Aug 2008 01:10 pm
Abszolút ingyen van! wink Bár gondoltam már rá, hogy kéne kérni cserébe valamit, nem is tudom, mondjuk egy óriás tábla milka csokit, de ez egyenlőre még csak terv. Szóval nem kell aggódni! tongue
by Blanka @ 03 Aug 2008 10:20 am
tongue
by Kinga @ 03 Aug 2008 11:13 am
A lay jobban tetszik! :smile:
by Mithril @ 03 Aug 2008 03:33 pm
Boldog névnapot utólag is :) Nekem az új plakát jön be nagyon - jól megcsináltad, grat :D
by Flóra @ 03 Aug 2008 03:38 pm
Mindenkinek nagyon köszönöm! tongue Örülök, hogy írtatok.
by Jana @ 03 Aug 2008 06:23 pm
Nem változott meg, mostmár biztos, hogy az első kettőben benne vagy :) Gratula, ja és sok szerencsét a mindent eldöntő döntőre! :)
by Flóra @ 03 Aug 2008 07:41 pm
Köszönöm, már nagyon izgulok wink
by Roxy @ 06 Aug 2008 05:01 pm
Szia!nagyon szépek a munkáid,nagyon ügyes vgay.és sztem jól áll neked a vörös haj,és az arcod is szép :smile:
by Flóra @ 06 Aug 2008 08:58 pm
Nagyon köszönöm! Aranyos vagy, de be kell vallanom ez egy nagyon jól sikerült kép, a valóságban kicsit lepukkantabb vagyok wink
Name:
E-mail: (optional)
Smile: annoyed biggrin blah blank blush bored bounce confused cool cry cute evil frustrated grin grr heart hmph huh kissy laugh lmao lol love mad no ouch rofl sad secret shocked sleepy smileb spin sweatdrop sweatdrop2 thinking tongue whoa wink woohoo woot yes yum 

| Forget Me
Content Management Powered by CuteNews