látogatók: látogató
online látogatók: online


IRÁNY HAZA!
már csak 40 tanítási nap . . .
Annyira várom már a nyári szünetet (gondolom ezzel mindenki így van)! És szerencsére már nincs sok, szóval még nyugodtan ronthatok a jegyeimen!
Múltkor újságoltam, hogy franciából ötösre állok, hát ez a helyzet azóta már változott, de én nem vagyok elkeseredve. Írtunk egy szódolgozatot és nem tanultam rá rendesen így arra kaptam egy hármast (megmondom őszintén én rosszabbra számítottam) és szerintem a hármasok közül, ez jónak számít, mert a 12 pontos dolgozatból 8,5-et értem el. Ha egy kicsit jobban tanultam volna. . . na, de kár utólag keseregni. Most így állok: 5, 5, 5, 4, 3, 5
Teljesen elégedett vagyok! Az az igazság, hogy nem akarok franciából ötös lenni. Ez elég hülyén hangozhat, de ez van. Én az a fajta ember vagyok, aki alapjában véve "becsületes". (kicsit megremegett a plafon a fejem felett) Persze én is írtam már puskát, meg lestem a padtársamról, de ha felelés közben nem tudok valamit, akkor megmondom, hogy nem tudom és kész. Utálom, amikor a körülöttem levők hangosan súgják a választ, mert azt nem csak én hallom, hanem a tanár is és (bármilyen hihetetlen) a tanárok nem hülyék. És nem szeretek úgy tenni mintha teljesen hülyének nézném a tanárt. Én is tudom, ő is tudja, hogy nem tudom a kérdésére a választ, szóval ennyivel szeretem is lezárni a dolgot. És ezért nem akarok ötös lenni franciából. Tudom, hogy a tudásom nem annyi és kész. Igyekszem, tanulgatok meg minden, de ez még nem 100-as. Amúgy az átlagom 4, 5 szóval ebből még bármi lehet.
Most úgy áll a helyzet, hogy elég jó lesz az év végi bizonyítványom. Persze erről még korai beszélni, de a jelenlegi állás szerint semmiből nem rontok, sőt 1-2 tantárgyból javítok is.

Jövőre fogok érettségizni. Nem mondhatnám, hogy alig várom, mert egyáltalán nem várom. Nem csak az érettségi miatt lesz sűrű az év, hanem a szalagavatós meg ballagási marhaságoktól. Nem mondom, hogy nem várom őket, de mégis.
Nem vágyom a felhajtásra, csak pénzkidobás az egész és mivel nekünk nincs mivel dobálózni, ki is maradok az egészből. Ez csak onnan jutott az eszembe, hogy jövő héten lesz szülői értekezlet, ahol elkezdik megvitatni a teendőket.

Van egy könyv, az a címe, hogy Komfortos mennyország. Szerintem ez a világ legjobb könyve! Néhány éve már kiolvastam, de most újra nekikezdtem és egyszerűen nem bírom letenni, annyira szeretem.
Irodalom fakultációra házi dolgozatot kellett írnunk és ezt a könyvet választottam, mert eddig akárkit kérdeztem, senki nem hallott erről a könyvről és én szeretném mindenkivel megismertetni. Persze, aztán lehet, hogy másnak nem jön be, de szerintem egy próbát megér.
Nem akarom leírni miről szól, mert itt elolvashatjátok: http://moly.hu/konyvek/alice-sebold-komfortos-mennyorszag .

Megint nem csináltam semmi frissítést, de érzem, hogy nemsokára megint bele fogok lendülni. Rendületlenül támadják a „híreimet” ezek a számítógépes szemetek és egyszerűen nem tudok ellenük mit tenni. Hiába törlöm ki őket, nem állnak le. Most is van 1100 hozzászólás, amit valahogy ki kéne törölni, na mindegy ez az én gondom.
Mára azt hiszem ennyi. Remélem nem unjátok még nagyon az oldalt, meg azt, hogy csak időnként frissítek, de végül is ha utáljátok is ezt a lustaságok, akkor sem tudok mit csinálni! Majd a holnap megoldja!
0 Hozzászólás
Írta 18 Apr 2009 Flora
Name:
E-mail: (optional)
Smile: annoyed biggrin blah blank blush bored bounce confused cool cry cute evil frustrated grin grr heart hmph huh kissy laugh lmao lol love mad no ouch rofl sad secret shocked sleepy smileb spin sweatdrop sweatdrop2 thinking tongue whoa wink woohoo woot yes yum 

| Forget Me
Content Management Powered by CuteNews