Hailé Szelasszié genfi beszéde
2004.10.31. 13:01

Etiopia Hungarica oldalról

I. HAILÉ SZELASSZIÉ BESZÉDE A NÉPSZÖVETSÉG KÖZGYULÉSE ELOTT 1936. JÚNIUS 30. ELOSZÓ Az alábbi beszéd elso ízben jelenik meg magyar nyelven teljes egészében. Forrásként az etióp császár beszédeinek angol nyelven összegyujtött kiadása szolgált. A beszéd 1936 június 30-án hangzott el Genfben, eredetileg amhara nyelven, vagyis az uralkodó anyanyelvén. A beszédet tolmács fordította a jelenlévo küldötteknek franciára, amelyet a gyorsírók lejegyeztek, és ez a szöveg jelent meg a Népszövetség hivatalos kiadványaiban. Az általunk használt angol nyelvu kiadás mellett létezik még egy, mégpedig az, amelyet az uralkodó saját önéletrajzában közölt. Ez az írás (bár csak 1976-ban került sor elso kiadására) valójában 1936— 37 folyamán született, a császár angliai emigrációja idején, majd Edward Ullendorff fordította angolra. Ez a fordítás némiképpen különbözik az általunk alapul vett szövegtol, ezért a lényegesebb eltéréseket lábjegyzetben közöltük. I. Hailé Szelasszié 1892-ben született. 1916-tól régens (koronaherceg) Zauditu császárno mellett, 1928-ban királlyá, majd 1930-ban császárrá koronázták. Elkötelezettje volt Etiópia modernizációjának: 1923-ban beléptette birodalmát a Népszövetségbe, 1928-ban baráti kezet nyújtott annak az Olaszországnak, amely harminckét évvel azelott gyarmatosítani akarta. Mussolini Olaszországa azonban 1934 decemberében határincidenst provokált az etiópiai Wal Wal oázisnál. Az ezt követo háromnegyed év alatt az etióp császár minden erofeszítése arra irányult, hogy elkerülje a fegyveres „megoldást". Erre kényszerítette nemcsak az olasz— etióp barátsági szerzodés, a Népszövetség alapokmánya, békeszeretete, de az is, hogy modern fegyverek terén Etiópia kétségbeejto helyzetben volt. 1935 október 3-án kitört a háború. Pár nappal késobb a Népszövetség (másképpen Nemzetek Szövetsége) gazdasági szankciókat mondott ki Olaszország ellen, amelyek azonban nem voltak elégségesek. Mussolini villámháborúra készült, azonban De Bono tábornok képtelen volt az eredetileg tervezett pár hónap alatt befejezni a háborút, sot 1935 késo oszére Hailé Szelasszié hadserege több fronton ellentámadásba ment át. December elején ezért De Bonót Pietro Badoglio váltotta fel, aki nem habozott a tiltott mérges gázokat bevetni. A háború gyakorlatilag ezzel dolt el, ettol kezdve az etióp hadsereg hátrálni kényszerült és demoralizálódott — hiába harcolt maga a császár is a fronton. 1936 április végére a fováros, Addisz Ababa is kétségbeejto helyzetbe került. Bár az etióp uralkodó maradni akart, környezete rábírta arra, hogy hagyja el birodalmát, mert emigrációban tovább folytathatja az ország védelmének irányítását. Május elején ezért elhagyta Etiópiát és Angliába utazott családjával együtt. Ma nyilvánvalónak tunik, hogy az olasz— etióp háborúban Etiópia volt az áldozat, Olaszország az agresszor, a tétlenül szemlélo világ nagy része pedig akarva-akaratlanul Mussolini cinkosává vált. Akkor, 1935— 36 folyamán mindez nem volt ennyire nyilvánvaló: még messze volt Albánia, Csehország vagy Ausztria megszállása. Olaszország sikerrel hitette el a világ jelentos részével, hogy jogosan cselekszik, és erre egy egész érvrendszert állítottak fel. E rendszerben a legfontosabb elem az volt, hogy meg kell védenie afrikai gyarmatait (Eritreát és Olasz-Szomáliát), amelyeket Etiópia azért fenyeget, mert kijáratot akar szerezni a tengerhez. Másodszor az „osi római civilizáció" eszméjére hivatkozva azt hangoztatták, hogy a „barbár" Etiópiának csak hasznára válik, ha egy európai ország gyarmatává válik. Mussolini számtalanszor hangoztatta, hogy nem tesz mást, mint amit a britek tettek Dél-Afrikában, vagy a franciák Guineában — és ebben kétség kívül volt is némi igazság. Egy további érv volt, hogy Olaszország túlnépesedett és területre van szüksége. Ezzel az érvvel Mussolini sikerrel zsarolta meg Franciaországot, mondván, ha azok nem járulnak hozzá Etiópia megszállásához, kénytelen lesz Európában (a Földközi-tengeri szigeteken és a Balkánon) kárpótolni magát. A zsarolás sikerrel járt: ez volt a hírhedt Laval— Mussolini titkos szerzodés 1935 januárjában. Ezek mellett — bármilyen megleponek tunik is utólag — szerepet játszott az is, hogy Olaszországnak „meg kell eloznie" Afrikában a japán terjeszkedést, mivel a japánok olcsó áruikkal megjelentek a kontinensen. Az igazi lélektani ok mégis az 1896-ban Aduánál elszenvedett vereségért való visszavágás volt. Abban a korban, amelyben számos európai országban legfeljebb újságokban, vagy amerikai filmek cipopucolóiként láttak „négereket", túlzás nélkül állítható, hogy a „revans Aduáért" megfelelo indok volt: egy fekete birodalomnak nem lehetett igaza egy fehér birodalommal szemben. Amikor Hailé Szelasszié 1936 június 30-án, Genfben kiállt a Népszövetség emelvényére, mindezzel szembe kellett néznie. Addigra már elesett az etióp fováros, Etiópia az „Olasz Birodalom" része lett, Badoglio pedig „Addisz Ababa hercege" címmel pózolt, az olasz diplomaták pedig hangosan követelték, hogy szüntessék meg Etiópia képviseletét a Népszövetségben. Így amikor a császár és kísérete belépett a terembe, az olasz delegáció tiltakozásképpen kivonult, az ott maradó olasz újságírók pedig hangosan fütyülni kezdtek, és az orségnek kellett eroszakkal kivezetnie oket. Az itt közölt beszédbol szinte az egész konfliktus addigi története kirajzolódik. A részletek iránt érdeklodo olvasó azonban magyar nyelven haszonnal forgathatja Ormos Mária „Háború Etiópia földjén" c. könyvét (Bp., 1970.). FELHÍVÁS A NEMZETEK SZÖVETSÉGÉHEZ Én, I. Hailé Szelasszié, Etiópia Császára, azért vagyok ma itt, hogy követeljem a népemnek járó igazságot, és azt a támogatást, amelyet nyolc hónappal ezelott ígértek meg, amikor ötven nemzet jelentette ki, hogy ez az agresszió megsértette a nemzetközi szerzodéseket. Nincs rá precedens, hogy egy államfo maga szólaljon fel e gyulés elott. Azonban nincs precedens arra sem, hogy egy nép ilyen igazságtalanság áldozatává váljék és az fenyegesse, hogy magára hagyják agresszorával. Ugyanígy nincs példa arra sem, hogy egy állam ki legyen téve barbár szándékok szisztematikus megsemmisítésének, megsértve minden ünnepélyes ígéretet, amelyet a föld nemzetei tettek, hogy ártatlan emberi lények ellen nem alkalmazzák a szörnyu gázok iszonyatos mérgét. Az Etióp Birodalom feje azért jött Genfbe, hogy védelmébe vegye szenvedo népét, amely osi függetlenségét védi, hogy eleget tegyen e legfobb kötelességének, miután hadserege élén maga is kivette részét a harcból. Imádkozom a Mindenható Istenhez, hogy kímélje meg a nemzeteket az olyan iszonyatos szenvedésektol, mint amilyet népemnek okoztak, és amelynek a társaságomban lévo urak szemtanui voltak. Mivel a Genfben összegyult államok férfiak, nok és gyermekek millióinak az életéért felelosek, kötelességem tudomásukra hozni, milyen veszély fenyegeti oket, ezért felvázolom azt a sorsot, amelyet Etiópia elszenvedett. Az olasz kormány nemcsak katonák ellen folytat háborút. Mindenek elott az ellenségeskedésektol távolabb eso lakosságot támadták meg azért, hogy terrorizálják és megsemmisítsék oket. Kezdetben, 1935 vége felé, az olasz légiero könnygáz-bombákat dobott hadseregemre. Ezek hatása azonban csekély volt. A katonák megtanultak szétszóródni, és megvárni, amíg a szél gyorsan szétszórja a mérgezo gázokat. Az olasz légiero ezután mustárgázt kezdett használni. Folyadékkal teli hordókat dobtak a fegyveres csoportokra. Azonban ezzel sem érték el céljaikat, mert a folyadék csak néhány katonát ért el, és maguk a földön hevero hordók figyelmeztették a csapatokat és a lakosságot a veszélyre. A vereségtol félve, egyidoben a Makallé bekerítését célzó hadmuveletekkel érkezett meg az olasz parancs, amely bevezette azt az eljárást, amelyet kötelességem a világ elé tárni. Különleges szórófejeket szereltek a repülogépek alvázára, amelyek a terület széles sávjai felett porlasztották szét a lágy, halált hozó esot. Kilenc, tizenöt, tizennyolc repülogépbol álló csoportok követték egymást, így az általuk kibocsátott pára összefüggo leplet képezett. Így történhetett, hogy 1936 januárjának végétol katonákat, noket, gyermekeket, háziállatokat, folyókat, tavakat és legeloket áztatott folyamatosan a halálos eso. Azért, hogy szisztematikusan meggyilkoljanak minden élo teremtményt, azért, hogy biztosan megmérgezzék a vizeket és a mezoket, az olasz parancs újra meg újra föléjük rendelte a repülogépeket. Ez volt hadviselésük legfobb módja. Pusztítás és terror Ez a kifinomult barbarizmus pusztulást és terrort hozott a terület legsurubben lakott részeire, éppen azokra, akik a legtávolabb költöztek az ellenségeskedések színhelyétol. A cél az volt, hogy elhintsék a félelmet és a halált Etiópia területének nagy részén. A félelmetes taktika sikerrel járt. Az emberek és az állatok megadták magukat. Bárki, akit megérintett a repülogépekbol aláhulló halálos eso, sikoltott fájdalmában. Mindenki, aki ivott a mérgezett vízbol vagy evett a fertozött ételbol, átadta magát a szörnyu szenvedésnek. Tízezrek estek el, akik az olasz mustárgáz áldozatává váltak. Azért döntöttem úgy, hogy eljövök Genfbe, hogy feltárjam a civilizált világ elott azokat a szörnyuségeket, amelyeket Etiópia népe ellen elkövettek. Rajtam és bátor fegyvertársaimon kívül senki más nem hozhat letagadhatatlan bizonyítékot. A küldötteim által a Nemzetek Szövetségéhez intézett felhívások minden válasz nélkül maradtak — mert küldötteim nem voltak szemtanuk. Ez az, amiért úgy döntöttem, hogy eljövök és magam teszek tanúbizonyságot a népem ellen elkövetett bunök ellen, és figyelmeztetem Európát arra a sorsra, amely reá vár, ha fejet hajt a kész tények elott. Vajon szükséges-e emlékeztetni a Közgyulést az etióp dráma különbözo állomásaira? Húsz év óta, trónörökösként, a birodalom régenseként, csakúgy mint császárként, soha nem szunt meg igyekezetem, hogy elhozzam országomba a civilizáció eredményeit, és különösen, hogy jószomszédi kapcsolatokat alakítsak ki a szomszédos hatalmakkal. Ennek különösen nagy sikere volt az 1928-ban Olaszországgal megkötött barátsági szerzodés, amely kifejezetten megtiltja a fegyveres ero alkalmazását bármilyen kifogással, az ero és a nyomásgyakorlás helyébe a békéltetést és a választott döntobíróságot helyezve, amelyekre a civilizált nemzetek a nemzetközi rendet alapozták. Még egységesebb ország A Tizenhármas Bizottság 1935 október 5-én kelt beszámolójában elismerte erofeszítéseimet és eredményeimet, amelyeket elértem. A kormányok azt gondolták, hogy Etiópia belépése a Szövetségbe új garanciát ad területi integritásának és függetlenségének megorzéséhez, egyúttal pedig segít elérni a civilizáció egy magasabb fokát. Egyáltalán nem úgy tunik, mintha ma Etiópiában nagyobb zurzavar és bizonytalanság lenne, mint 1923-ban. Éppen ellenkezoleg, az ország még egységesebb és a központi hatalom erosebb.* Még ennél is nagyobb eredményeket érhettem volna el népem számára, ha az olasz kormány, amely lázadásokat szított és felfegyverezte a lázadókat, nem gördített volna mindenféle akadályt ennek útjába. Valóban, a római kormány, mint azt ma nyíltan vallja, sohasem szunt meg Etiópia meghódítására készülni. A barátsági szerzodés, amelyet velem aláírtak, nem volt oszinte — egyedüli céljuk az volt, hogy eltitkolják elolem valódi szándékukat. Az olasz kormány kijelentette, hogy tizennégy éven át készült a jelenlegi hódításra. Ezzel elismerik, hogy amikor 1923-ban támogatták Etiópia felvételét a Nemzetek Szövetségébe, amikor 1928-ban megkötötték a barátsági szerzodést, és amikor aláírták a háborút törvényen kívül helyezo párizsi paktumot, akkor becsapták az egész világot. Az etióp kormány ezen ünnepélyes szerzodésekkel további biztonsági garanciákat adott, amelyek által lehetové vált, hogy tovább haladjon a reformok különleges útján, amelyen elindult, és amelyhez minden erejébol és szívébol ragaszkodott. A Wal-Wal-ügy A Wal-Wal-i incidens 1934 decemberében villámcsapásként ért. Az olasz provokáció nyilvánvaló volt, így nem haboztam a Nemzetek Szövetségéhez fordulni. Az 1928-as szerzodésre hivatkoztam és az Egyezségokmány alapelveire — vagyis békéltetési és döntobírósági eljárást szorgalmaztam. Azonban Etiópia számára sajnálatos módon éppen ebben az idoben döntött úgy egy bizonyos kormány, hogy az európai helyzet miatt minden áron meg kell nyernie Olaszország barátságát. Az ár, amit ezért fizetett, az volt, hogy átengedte Etiópia függetlenségét az olasz kormány étvágyának. Ez a titkos megállapodás, az Egyezségokmány tilalma ellenére, nagy befolyást gyakorolt az események láncolatára. Etiópia és az egész világ ennek a végzetes következményeitol szenvedett és szenved ma is. Az Egyezségokmány elso megsértését számtalan másik követte. A római kormány, amely magát az Etiópia elleni politikára felbátorítva érezte, lázas háborús elokészületekbe kezdett, azt gondolva, hogy az összpontosított nyomás, amelyet az etióp kormányra kifejtettek, úgysem lesz képes legyozni népem ellenkezését az olasz uralommal szemben. Az ido eljött, és mindenféle bonyodalmat támasztottak, hogy feltartsák a békélteto és döntobírósági eljárást. Akadályok egész sorát gördítették az eljárás útjába. Az államok megkísérelték elejét venni, nehogy az o soraikból találjon bírákat az etióp kormány, és amikor végre felállt a bíróság, nyomást gyakoroltak rá, hogy Olaszországnak kedvezo döntést hozzon. Mindez hiába való volt: a bírák, akik között két olasz tisztviselo is volt, arra kényszerültek, hogy egyhangúan kijelentsék, a Wal Wal incidensben, csakúgy mint a késobbi incidensekben, Etiópiát nem terheli nemzetközi felelosség. Erofeszítések a békéért E döntést követoen az etióp kormány oszintén azt gondolta, hogy a békés kapcsolatok korszaka kezdodhet el Olaszországgal. Barátilag nyújtottam kezemet a római kormány felé. A közgyulést a Tizenhármas Bizottság tájékoztatta 1935 október 5-én, az 1934 decembere és 1935 október 3-a közötti eseményekrol. Elegendo, ha e beszámolóból csak néhányat, a 24., 25., és 26. számú részeket idézem. „Az olasz memorandum (amely az olasz sérelmeket tartalmazza) 1935 szeptember 4-én került a Tanács asztalára, míg Etiópia elso felhívása 1934 december 14-én kelt. E két dátum közötti idoszakban az olasz kormány ellenezte, hogy a Tanács foglalkozzon a kérdéssel, azon az alapon, hogy az egyetlen elfogadható eljárásról az 1928-as olasz— etióp szerzodés gondoskodik. Továbbá az egész periódus alatt folyt az olasz csapatok Kelet-Afrikába való szállítása. Ezeket a behajózott csapatokat az olasz kormány azzal indokolta a Tanács elott, hogy gyarmatait meg kell védenie a fenyegeto etióp készülodés miatt. Éppen ellenkezoleg, Etiópia felhívta a figyelmet Olaszország hivatalos nyilatkozataira, amelyek véleménye szerint nem hagynak kétséget „az olasz kormány ellenséges szándékai felol." Az etióp kormánynak a vita kezdetétol a békés megállapodás volt a célja. Ezért az Egyezségokmány eljárásához folyamodott. Az olasz kormány azonban mereven ragaszkodott az 1928-as olasz— etióp szerzodés eloírásaihoz, így az etióp kormány ezt elfogadta. Változatlanul azt mondtuk, hogy elfogadjuk a döntobíróság határozatát, még akkor is, ha az ellenünk irányul. Elfogadtuk, hogy Wal-Wal hovatartozásának kérdésével a döntobíróság nem foglalkozhat, mert az olasz kormány ebbe nem egyezett bele. Kértük a Tanácsot, hogy küldjön ki semleges megfigyeloket, és felajánlottuk, hogy elküldünk bármilyen anyagot, amely a Tanács döntéséhez szükséges. A Wal-Wal vita végül döntobíróság elé került, azonban az olasz kormány részletes memorandumot nyújtott be a Tanácshoz, hogy kinyilvánítsa cselekvési szabadáságát. Ebben kijelentették, hogy Etiópia nem az Egyezségokmány szellemében járt el. Azt állították, hogy „mivel ez a kérdés érinti az olasz biztonságot és civilizációt,... ezért elmulasztaná legalapvetobb kötelességét, [mert] Etiópia iránt egyszer s mindenkorra elvesztette minden bizalmát, [ezért] fenntartja magának a teljes szabadságot, hogy bármilyen eszközt igénybe vegyen, amely szükséges lehet ahhoz, hogy szavatolja gyarmatai védelmét és megorizze érdekeit." A megszegett Egyezségokmány Ezek a mondatok tehát a Tizenhármas Bizottság beszámolójából származnak, amelynek nyomán a Tanács és a Közgyulés egyhangúan elfogadta azt a döntést, hogy az olasz kormány megszegte az Egyezségokmányt, azaz agresszor. Nem késlekedtem kijelenteni, hogy nem kívántam a háborút, amelyet rám kényszerítettek, és kizárólag népem függetlenségéért és integritásáért fogok küzdeni, és hogy ebben a küzdelemben minden olyan kis állam ügyét védelmeztem, amely egy hatalmas szomszéd fenyegetésének van kitéve. 1935 októberében az az ötvenkét nemzet, amely ma engem hallgat, arról biztosított, hogy az agresszor nem gyozhet, és az Egyezségokmány eszközeit fogják alkalmazni, hogy biztosítsák a jog uralmát és az eroszak bukását. Arra kérem az ötvenkét nemzetet, hogy ma sem feledkezzen el arról a politikáról, amely mellett nyolc hónappal ezelott elkötelezték magukat, és amelyben bízva népem ellenállását irányítottam az ellen az agresszor ellen, amelyik oket vádolta a világ elott. Fegyvereim, a tüzérség, a muníció, az egészségügyi szolgálat kis száma, a légiero teljes hiánya ellenére a végsokig bíztam a Szövetségben. Azt gondoltam, lehetetlen, hogy egy magányos agresszor sikeresen dacolhat ötvenkét nemzettel, beleértve a világ leghatalmasabbjait. Magamat huen a szerzodésekhez tartva nem tettem háborús elokészületeket, bizonyos európai kisállamok példáját tartva szemem elott. Amikor a veszély egyre nagyobb lett, a népemnek kijáró felelosség miatt 1935 elso hat hónapjában megkíséreltem fegyvereket vásárolni. Számos kormány embargót léptetett életbe, hogy ezt megakadályozza, mialatt az olasz kormány minden segítséget megkapott, hogy a Szuezi-csatornán át folyamatosan és ellenvetés nélkül szállítson csapatokat, fegyvereket és loszert. Mozgósításra kényszerítve 1935 október 3-án az olasz csapatok behatoltak területemre. Néhány órával késobb általános mozgósítást rendeltem el. A béke megorzése iránti vágyam miatt, egy nagy európai államnak a Világháború eloestéjén mutatott példáját követve, csapataimat harminc kilóméterre visszavontam, hogy elejét vegyem minden provokációnak. A háború mégis kitört, és azon a módon folyt, amelyet korábban ismertettem a Közgyulés elott. Ebben az egyenlotlen küzdelemben az egyik kormány több, mint negyvenkét millió lakosának parancsol, különféle gazdasági, ipari és technikai lehetoségekkel rendelkezik, amelyek lehetové teszik, hogy halálos fegyverek korlátlan mennyiségét állítsák elo, míg a másik oldalon egy húszmillió lakosú kis nép, amelynek az oldalán nincsenek fegyverek, lehetoségek, csak ügyének igaza, és a Nemzetek Szövetségének ígérete. Milyen valódi segítséget adott Etiópiának az az ötvenkét nemzet, amely kijelentette, hogy a római kormány súlyosan megsértette az Egyezségokmányt, és vállalta, hogy megakadályozza az agresszor gyozelmét? Vajon minden tagállam úgy tekintette-e az agresszorra, mintha a háború ellene irányulna, miként azt az Egyezségokmány 15. cikkelye értelmében vállalták? Minden reményemet e kötelezettségvállalások végrehajtásába helyeztem. Bizalmamat megerosítették a Tanács ismételt nyilatkozatai, hogy nem ismerik el az agressziót, és az eroszak kénytelen lesz maghajolni a jog elott. 1935 decemberében a Tanács egészen világossá tette, hogy érzései összhangban vannak azoknak a népeknek a millióival, akik a világ minden részén tiltakoztak az Etiópia feldarabolására irányuló eloterjesztés ellen. Folyamatosan ismételték, hogy a konfliktus nem csupán az olasz kormány és a Nemzetek Szövetsége között áll fenn, és ez az, amiért személyesen utasítottam vissza minden olyan javaslatot, amelyet az olasz kormány terjesztett elo, és amelyek személy szerint engem elonyökhöz juttattak volna, mert ezzel elárultam volna népemet és a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányát. Minden olyan kis nép ügyét védtem, amelyet agresszió fenyeget. Mi lett az ígéretekbol? Mi lett azokból az ígéretekbol, amelyeket nekem tettek még 1935 októberében? Fájdalommal, de meglepetés nélkül állapítottam meg, hogy három hatalom teljesen semmibe veszi az Egyezségokmány alapján vállalt kötelezettségeit. Olaszországgal fennálló kapcsolataik arra késztették oket, hogy visszautasítsanak minden olyan eszközt, amely megállíthatja az olasz agressziót. Sot, mélyen kiábrándító volt számomra tapasztalni egy bizonyos kormány hozzáállását, amely folyamatosan hangoztatta az Egyezségokmány következetes betartását, ugyanakkor fáradhatatlanul azon ügyködött, hogy megakadályozza annak alkalmazását. Amint bármilyen olyan intézkedés lehetosége merült fel, amely gyors hatást érhetett volna el, azonnal különféle eloterjesztések születtek abból a célból, hogy megcsorbítsák az intézkedés hatékonyságát. Vajon az 1935 januári titkos szerzodés a magyarázat e fáradhatatlan obstrukcióra? Az etióp kormány soha nem várta el más államoktól, hogy katonáik vérét ontsák az Egyezségokmány védelmében, amikor saját érdekeik nem forognak kockán. Az etióp harcosok csak anyagi támogatást kértek, hogy megvédjék önmagukat. Számos alkalommal kértem pénzügyi támogatást hadi felszerelések vásárlásához. Ezt folyamatosan megtagadták tolem. Akkor hát valójában mi értelme van az Egyezségokmány 16. cikkelyének és a kollektív biztonságnak? Az etióp kormány kénytelen volt titokban igénybe venni a Dzsibuti— Addisz Ababa vasútvonalat, hogy ellássa az etióp eroket. Jelen pillanatban ez a fo, ha nem az egyetlen utánpótlási lehetoség az olasz megszálló hadsereg számára. A semlegesség szabályai alapján meg kellene tiltani az olasz erok számára történo szállításokat, azonban itt többrol van szó, mint semlegességrol, mert ugyan a 16. cikkely alapján a Szövetség minden tagállamának kötelessége a semlegesség, de nem azért, hogy ezzel az agresszort, hanem hogy az agresszió áldozatát segítsék. Figyelembe vették az Egyezségokmányt? Ma figyelembe veszik? Bizonyos Hatalmak kormányai, köztük a Nemzetek Szövetségének legbefolyásosabb tagjai, végül olyan helyzetet idéztek elo parlamentjeikben, hogy amióta az agresszor sikeresen elfoglalta az etióp terület nagy részét, azóta nem szándékoznak folytatni semmiféle gazdasági és anyagi eljárás alkalmazását, amelyet az olasz kormány ellen bevezettek. Ezek azok a körülmények, amelyek miatt az argentín kormány kérésére a Nemzetek Szövetségének Közgyulése megállapította, hogy a helyzetet az olasz agresszió idézte elo. Kijelentem, hogy a probléma, amely ma a Közgyulés elott fekszik, sokkal nagyobb. Nem csupán az olasz agresszió rendezésérol van szó. A fenyegetett szövetség A kollektív biztonságról és magáról a Nemzetek Szövetségének a létérol van szó. Ez az a bizalom, amelyet minden állam a nemzetközi szerzodésekbe fektetett. Ez azoknak az ígéreteknek az értéke, amelyeket a kis államoknak tettek, hogy elismerik és megvédik integritásukat és függetlenségüket. Ez az államok egyenloségének az elve, máskülönben a kis államok vazallusi kötelékbe kényszerülnek. Egyszóval, a nemzetközi erkölcsrol van szó. Egy szerzodés alá kanyarított aláírás csak addig van érvényben, ameddig az aláíró hatalom saját, közvetlen és azonnali érdekeit szolgálja? Sem fanyalgással, sem a vita alóli kibúvással nem oldódik meg a probléma. Ezt nyíltan a Közgyulés figyelmébe ajánlom. Akkor, amikor népemet a megsemmisülés fenyegeti, amikor a Szövetség támogatása egycsapásra megszunhet, szabad-e teljesen oszintén, elhallgatás nélkül beszélnem, oly közvetlenséggel, amelyet a Szövetség tagállamai között az egyenloség szabálya megkövetel? Az Úr Kiráyságán kívül, nincs e földön olyan nemzet, amely felette állna a másiknak. Megtörténhet, hogy egy eros kormány úgy gondolja, büntetlenül elpusztíthat egy gyenge népet, aztán amikor üt az óra, ez a gyenge nép a Nemzetek Szövetségéhez fordul, hogy az teljes szabadságával ítélkezzen. Isten és a történelem emlékezni fog az Önök ítéletére. A visszavont segítség Hallottam, hogy kijelentették, az alkalmazott szankciók elégtelenek voltak, nem érték el céljukat. Nincs az az ido és körülmény, amelyek mellett a szándékosan hatástalan és szándékosan rosszul alkalmazott szankciók megállíthatták volna az agresszort. Ez nem az az eset, amikor lehetetlen lett volna megállítani az agresszort, hanem az, amikor visszautasították, hogy megállítsák az agresszort. Amikor Etiópia azt kérte és kéri, hogy adjanak neki gazdasági segítséget, ezt lehetetlen lett volna teljesíteni két ország, pontosabban két olyan ország részérol, amelyek megtagadták, hogy szankciókat alkalmazzanak az agresszor ellen, hiszen a Szövetség garantálja a gazdasági segítséget még békeidoben is? Szembesülve azzal, hogy az olasz kormány számos alkalommal megszegett minden nemzetközi szerzodést, amelyek tiltják a fegyveres megoldást, és szembesülve a hadviselés módjával, fájdalmas tudomásul vennem, hogy a mai eloterjesztés arra irányul, hogy megszüntessék a szankciókat. Ez az eloterjesztés valójában nem azt jelenti-e, hogy Etiópiát odavetik az agresszornak? Annak a napnak az eloestéjén, amikor minden erommel megkíséreltem megvédeni népemet e Közgyulés elott, ez az eloterjesztés nem fosztja-e meg Etiópiát az utolsó esélytol is, hogy támogatást és garanciát kapjon a tagállamoktól? Ez-e az az irány, amelyet a Nemzetek Szövetsége és minden tagállama jogosan vár el a Nagyhatalmaktól, amikor kijelentik, hogy joguk és kötelességük a Szövetség akcióját vezetni? Szembesítették-e az agresszort kész tényekkel, helyrehozták-e az államok az eroszak elotti megalázkodás szörnyu precedensét? Az Önök Közgyulésének minden bizonnyal javaslatokkal kell majd élnie, hogy megreformálják az Egyezségokmányt és hogy még hatásosabb garanciát nyerjenek a kollektív biztonság érdekében. De vajon az Egyezségokmány-e az, amely reformokra szorul? Milyen célkituzésnek lehet bármilyen értéke, ha maga a megvalósításra vonatkozó szándék hiányzik? A nemzetközi erkölcsrol van szó, és nem az Egyezségokmány cikkelyeirol. Az etióp nép részérol, amely tagja a Nemzetek Szövetségének, kérem a Közgyulést, hogy vessen be minden eszközt, amely alkalmas arra, hogy biztosítsa az Egyezségokmány tiszteletben tartását. Ismételten tiltakozom a szerzodések megsértése ellen, amelyeknek az etióp nép áldozatul esett. Az egész világ színe elott kijelentem, hogy Etiópia császára, kormánya és népe nem fog meghajolni az eroszak elott és hogy fenntartják igényüket arra, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt alkalmazzanak a jog gyozelmének és az Egyezségokmány tiszteletben tartásának biztosítása érdekében. Kérdem azt az ötvenkét nemzetet, amelyek ígéretet tettek az etióp népnek, hogy segítik az agresszor elleni ellenállásban, mit szándékoznak tenni Etiópia érdekében? És a Nagyhatalmak, amelyek a kollektív biztonság ígéretét tették a kis népeknek, amelyekre annak a fenyegetésnek a súlya nehezedik, hogy egy napon Etiópia sorsát szenvedik el, milyen eszközöket szándékoznak igénybe venni? Világ küldöttei! Azért jöttem Genfbe, hogy lerójam köztetek egy állam fejének legfájdalmasabb kötelességét. Milyen választ vigyek népemnek?