A BOCSA

(forrás: bocsa.sport.hu)

A játék lényege emlékeztet más ősi népi játékokra, pl. a snúrra. Az ellenfelek igyekeznek a bocsát (nagy golyót) minél közelebb juttatni a pallinóhoz (kis golyóhoz). Ez legtöbbször gurítással történik.

Játszhatja egy-egy játékos egymás ellen, vagy párosok illetve három fős csapatok, a mérkőzéseket rendszerint választott vagy kijelölt játékvezető vezeti a lenti ábra szerinti, igen egyenes, kemény burkolatú pályán.

A játék menete


A játékvezető közreműködésével sorsolással eldöntik melyik fél kezd és a pályán mely irányból kezdik a játékot. Ezután elhelyezik a pallinót az ábrán jelölt kezdőpontra, majd a kezdő játékos az alapvonal (A) mögül igyekszik bocsáját minél közelebb gurítani a pallinóhoz (punto).

Amennyiben a gurítás nem érvénytelen (pl. nem ér palánkot) az ellenfél következik, próbálja a pallinót jobban megközelíteni bocsájával, mint az ellenfél. Mindaddig próbálkozhat, míg közelebb gurít, mint ellenfele, ill. ennek hiányában amíg el nem fogynak a bocsái. Majd ismét a kezdő játékos következik. Ha elfogytak bocsáik a játékvezető megállapítja melyik bocsa van a pallinóhoz a legközelebb ill. a jobb pozíciót gurított versenyzőnek hány bocsája van közelebb, mint az ellenfél legközelebbi bocsája. Ennyi pontot ír. A játék 12 vagy 15 pontig folytatódik.

Abban az esetben ha a játékos úgy gondolja, hogy túl nagy feladat lenne az ellenfélénél jobbat gurítania, akkor megpróbálhatja kidobni annak bocsáját. Ezt azonban csak úgy teheti, ha előre bejelenti melyik golyót akarja eltalálni. Ennek két módja lehetséges - kétféle dobással. Az egyik a raffa dobás.

Ez akkor lehetséges, ha a célgolyó túl van a szembenlévő 'C' vonalon vagy a bárhol elhelyezkedő pallinóhoz közelebb van, mint 13 cm. A dobást nekifutásból célszerű végezni az 'A' alapvonalig előrefutva. A bocsa először csak a 'C' vonal mögött eshet le és elsőként mindenképpen a célgolyóval kell ütköznie. Az eredményes dobást követően a golyók állásától függően folytatják a játékot.

A másik dobásforma a repülő dobás, azaz voló.

Ezzel a dobással a pálya bármely részén álló golyóra lehet dobni mégpedig úgy, hogy a játékos a 'B' vonalig előrefuthat, dobott golyója azonban csak a célgolyó 40 cm-es körzetén belül eshet le először vagy éppen a célgolyóra rá. Érvénytelen a dobás ha a fenti feltételeknek nem felel meg. Ezesetben a dobott golyót kiveszik a játékból, a dobás előtti állást pedig visszaállítják. Ha a kialakult eredmény a másik fél számára kedvezőbb lenne, ő élhet az "előnyszabállyal" és "elfogadhatja" a rossz dobást követően kialakult állást. A következő golyómenetet a pallinó kigurításával az a fél kezdi, aki előzőleg a pontot írta. A pallinónak legalább a félpályán túl kell haladnia, de a túlsó alapvonal előtt kell megállnia és nem érintheti a palánkot. Ha érvénytelen a kigurítás az ellenfél is megkísérelheti, ha netán az is érvénytelen, akkor a játékvezető a kezdőpontra helyezi. A játék az előzőleg pontot elért fél gurításával folytatódik. Győztes az, aki előbb éri el a 12 vagy 15 pontot.

Egyéni játék esetén 4-4 bocsával játszanak, párosban és trióban játékosonként 2-2 golyóval, azaz összesen 4-4 illetve 6-6 golyóval.

A pálya

Talaja szilárd, lehetőleg minél egyenesebb és egyenletesebb. Lehet döngölt föld, salak, beton, szintetikus vagy szőnyeg borítású. Két hosszanti oldalán 25 cm magas fa vagy beton palánk, rövidebb oldalain kismértékű elmozdulásra (lengésre) képes, gumiborítású fa gerenda határolja. Fedett pálya esetén a pálya területe fölötti belmagasság min. 3 méter.

A golyók

A bocsák 920 g súlyú, 107 mm átmérőjű, színes műanyag vagy csont golyók, a pallinó 80g súlyú, 4 cm átmérőjű műanyag golyó.

Csapatversenyeken egy csapatmérkőzés egy trió, egy egyéni és egy páros játékból áll. Rendszerint a trióval kezdenek, ezt követően egyidőben játszák az egyéni és páros mérkőzést két egymás melletti pályán.

Készítette: Kiss Attila Csongor • +36-30-539-4454 • info[kukac]kissattilacsongor[pont]com