| |
| |
Pedro Armendariz
1912. május 9 - 1963. június 18. | | A mexikói forradalom idején született Pedro Armendáriz már kiskorában Texasba került szüleivel. Édesapját és édesanyját kilenc éves korában veszítette el, Francisco nagybátyja egy kaliforniai politechnikumba adta tanulni. 19 évesen visszatért Mexikóba, ahol idegenvezetőként dolgozott. Egy napi túrája során fedezte fel Miguel Zacarías rendező, mikor Armendáriz egy amerikai turista kérésére spanyolul szavalta a Hamlet-monológot. Tevékenysége a mexikói mozi aranykorára esett, és sikeres karriert futott be Amerikában is, ez okozta végzetét.
Szerepet kapott a Hódító című filmben, melyben John Wayne játszotta Dzsingisz kánt. A stáb egy nevadai sivatagban forgatta a filmet, melyet korábban atombomba tesztelésre használtak, majd a folyamatosság kedvéért a radioaktív porból a stúdióba is szállítottak. A stáb 90 másik tagjához hasonlóan Armendárizon is a rák jelei mutatkoztak, utolsó filmszerepe volt az Oroszországból szeretettel volt. A film forgatásakor már súlyos beteg volt, a jeleneteit előbb forgatták le, felvették az összes szövegét. Jelenetei befejezése után búcsúestélyt rendeztek a tiszteletére, négy nappal később Armendáriz egy Los Angelesi klinikán végzett magával. Fia, ifj. Pedro Armendáriz szerepelt a Magányos ügynökben, ő játszotta Hector Lopez elnököt. |
|
[ Vissza a kategória listájához ] [ Vissza ] |
|
|