KETTŐS LÓCSICS – vagyis a magyar nemzet egy nemzet?

KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG BÉGYÚLÁSA

Egyszer Ungarischen Landb-e valaki gondolt egy nagyot, s ez volt a kettős állampolgárság. Határon túl már gyűjtögették is a zsebkendőket. Volt aki abroszméretűbe temette arcocskáját és úgy bőgött, mint egy állat. Hiszen az anyaországi politikusaink azt akarják, hogy egyesüljön ez a csodanemzet. Ugye Trianon meg miegymás. Most újra mindenki egy nemzetbe olvadhat. Meghatódottságtól fellelkesedve, minden magyar várta a jó hírt, mikor végre jóváteszik, amit ellőttek az Első Világháború után. A várakozás örömmámorában az emberek nagyon jól érezték magukat. Egy két aljas csirkefogónak ez csak ráadás volt, itt gondolok azokra, akik élve a magyar törvények ingatag mivoltából, már a kettős állampolgárság előtt kiélték azoknak lehetőségét. A határon túli magyarok zömének pedig lelki megbékélést ígért. Határontúli magyar

POLITIKAI CSATÁROZÁS

Jobb és baloldali anyaországi politikusok hőzöngtek az igazságukért. Csak az a kár, hogy nem létezik középoldali banda, mert azok lecsitították volna a másik két oldalt. Volt is nemulass, nagy buli a magyar apartamentben. Szinte hajba kaptak a honatyák. A kérdés kötelezte őket. Mire kell nyomni a pecsétet? Hát a nemre! Nem es inkább az igenre! Mikor már minden javába kezdett fortyogni a magyar miniszterelnök még jobban meggyőzte az alföldi matyarokat a nagy veszélyről. A mocsok határontúliak békőtenek Magyariába és mindent elfoglalnak, felfalnak. Magyarországnak egy óriási veszély. Talán az sem túlzás toldalékként, hogy a szegény ott lakók hajléktalanná válnak a gátlástalan betelepedők végett. Lassan hisztériás hangulattá vált apartamentre a teljes megosztottság, a káosz, a bütürmec fejetlenség és az elharapodzódó bolondéria volt jellemző. Semmi sem állíthatta meg a két oldalt, egészen a kampánycsendig és még tovább is azt kiabálták egyik felől: határozott nem, a másik felől határozott igen. Na most ebből az értetlenségből a választópolgár veszélyt vélt felfedezni. Amúgy sem tud sokat a határon túli „testvérekről”. Mikor már minden a legnagyobb rendjén semmi sem volt a helyén megeresztették a népszavazást, azt viszont egyöntetűen határozottan, annyira keményen, akár mint a szibériai tél. Zsögöd

A NAGY SZAVAZÁS ÉS EREDMÉNYE

Decemberbe mindenki a Mikulásra készült. Közben boldogan megejtették a népszavazást. Biztos, voltak atyafiak, akik tüzesen szaladtak szavazni, de legtöbb része csoda, hogy elért a szavazóhelyiségbe. Sokan kóvályogva érkeztek be és akárhova nyomták a pecsétet. Mások pedig megfélemlítve a magyar vezető párttól és kormányától határozott Nemmel szavaztak. Voltak szittya magyarok is, akik még az ingükért is Igennel erősítették meg magyarságukat és hovatartozásukat. Valljuk be, ők az igazi magyarok, akik tudják, hogy hová tartoznak. Nos, Magyarország lakosságának alig egyharmadánál többje szavazott, annak is majdnem fele nemet rittyentett rá a papírra. Íme a hebehurgya kampányolás eredménye. Az csak természetes, hogy a kormánypárt és hívei tudták, hogy az összlakosság negyede nem fog igennel szavazni. Jópofa játék volt…

Erdélyi Magyar Polgár

HOVÁ IS TARTOZOM?

Az ember nem lehet elég hülye, esetleg magyar. Jómagam is magyar vagyok ezen a kemény Földön. Keményfejűnek is mondható székely, s ezen belül is zsögödi. Hovatartozásommal eddig nem vala problémám, hisz a magyar nemzethez vágódtam oda, akkor is ha van némi más nemzetiség gübülése bennem. Magyarországi származásomra is pont olyan büszke vagyok, mint a székely felére. A büszkeségemet lelombozta ez a hatalmas cirkusz, ami a kettős állampolgárság körül forgott. Nem tudtam eldönteni, hogy miért kellett szavazni. Miért ne? Sok okos tojás válasza. Most már csak az a kitét, hogy mennyiben vagyok magyarországi magyar és mennyibe határokon túli magyar. Mivel rokonságom egy része magyar földön született és a másik része kivándorolt, de magyar állampolgár, lehet némi közöm Magyarországhoz, még akkor is, ha nem tetszik a politikai bolondériának. Most csak az a kérdés vetődik fel, hogy magyar rokonaim egyáltalán szavaztak-e vagy sem. Ha szavaztak vajon igennel szavaztak-e vagy nemmel. Jogom nem volt szavazni, de a bennem lévő sokszínű nemzetiség és magyar tájegységek szerint sokféleképpen szavazhattam volna. Az a felem, aki Erdélyből kanyarodott ki, de magyar állampolgár az nem ment volna el szavazni hiszen mások kereszttűzében elég nehéz megúszni a mocskolódást, hogy csak úgy gyűjtöm be az embereket saját malmomra. Az a részem, aki anyaországi és hazafi igennel, aki a kommunista nemmel válaszolt volna. A bennem lévő választás szerint rég kinyíródtam volna. Nos magammal veszekedhetnék a végtelenségig, seggbe rúghatom dédelgethetem, magam, de az eredmény ugyanaz. Ki is vagyok én voltaképpen? Hová tartozom? Ki nem ütne agyon, mert ez is meg az is, sőt amaz is vagyok. Ha ilyen széleskörű rokonsága lett volna a választóknak gond nélkül igennel szavaztak volna. A szerkesztő úr beköpése

Szilági Domokos

MAGYAROK

… ez őrült sár, ez istenarcú lény

(Vörösmarty)

Isten, küldd e helóta népre

Földed legszörnyűbb zsarnokát,

Hadd kapjon érdeme díjába’

Jármot, hátára kancsukát!

(Petőfi)

Cigány egy nép. Nem hogy tudatlan

Nem az a baj: nem is akar

Tanulni! – Bárgyú zsibbadatban,

Másfélezer éve, míg vihar

Zúgott körülötte (tudniillik

A szellemé), ül bávatag;

Igricei – míg múlton múlik

Az idő – fölvonítanak

olykor; a jobb nép vigad sírva,

hogy „hajh, a régi szép idők!”!

s hogy aszongya: „így volt megírva”,

s hogy aszongya: „hajh, azelőtt!” –

és így tovább. –

Melyik úristen

Írta meg így? Mikor? hova?

Hisz tohonyságában térdiglen

Caplatott már Árpád lova;

Eszik, iszik, ölel és alszik

„az istenadta nép” rogyásig

s robotol nyögve (égre hallszik)

- mit néki más, mit néki másik - ,

méri magát a sárga földdel;

az okosabbja is azért járt

tanulni külországokon,

hogy vettessék Gyulafehérvárt

le a toronyból! Fű se zöldell

sírján, mert sírja sincs: a hon

ennyi – vagy volt csak; a modernje

kimegy, kitanul és kitűnik

és szétszóródik, mint a pernye,

és anyanyelvének betűit

mintha balkézzel írná már; a

nyelve hánytató makaróni,

és a haza emléke pára

(isten, ki tudná fölsorolni

a sok miért – miért-nemet!) –

nagynéha, talán, meglehet,

hogy ízzón szívébe hasít:

élnek – ha élnek – rokonok

a Kárpátoktól le Vasig;

s itt benn és odakünn konok

dühvel marják egymást: mint elvet

az egyik, az a jó ellen-

félnek; s egy-gyöngyünket, anyelvet

disznók elé szórjuk, a szellem

őrét hátulról ütjük főbe,

mit se tatár, török, se német

nem bírta, és „tejfoggal kőbe…”

s szánk a másik száját enné meg - -

cigány egy nép, nem tesz, csak jajgat,

hogy ez s az eladta magát,

és az s ez el fogja előbb-

utóbb.

Feleim, vigasztalhat,

Hogy becsapja a vevőt.

Véres porond. Korlát, se gát.

Önkéntes gladiátorok:

Egyik a másra acsarog

És támad újra, újra, újra,

S az öregisten hüvelykujja

Lefelé bők – rajt, hejjehujja!

Nyomunk a szél porral befújja!

Hát ezek vagyunk, magyarok.

Kolozsvár, 1974.július 12.

Első megjelenése e versnek a világhálón

VÉGKIFEJLET

Jött a hír Budapest városából,

Budapest városának tévés csatornáitól…

Jött jött! Nem is akárhogy! Mint a szélvész ki letépte láncát, úgy vágtatott a határon túli magyarokon át. Nem szavaztak elegen a kettős állampolgárság érdekében. Nem is akartak. Az agyonvacskolt magyar ugaron a gondolat nem áll meg. A pusztán nincs ami kifogja a gondolatot csak egy-egy dombocska. Így a gondolat is átsiklik akár a csóré csupasz szél. Viszont a határon túl bizony megáll minden és időzik is. Van ami ki nem megy, mert bent reked – úgy gondolat , mint más egyéb is. Ott bizony nemcsak dombok-gondok, de hegyek is vannak szép számmal. Ki is gyűlt a jó nép elkeseredésüket kifejezni ország-világ, de főleg a többségi nemzet előtt. Szlovákiában fekete zászlót lengettek. Kárpátalján örvendtek, hogy legalább néhányan gondoltak rájuk, végül is a szavazók többsége tette ezt. Vajdaságban felszólító parancsként kiadták feladatnak a kettős állampolgárság mielőbbi megadását. Erdélyben a fekete zászlólengetés mellett fekete karszalagot tűztek fel a polgárok főleg az egyházatyák kezdeményezésére, de voltak egyéni hőzöngések is. Székelyudvarhelyen kiírták egyik vendéglő ajtajára „MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRT NEM SZOLGÁLUNK KI!” – E mán döfi! Micsa jó ötlet, csak így tovább! Sőt zászló meggyújtás is lett volna a buliba, de aztán mégsem jött össze. Nagyon felhergelődött a Magyarország határain kívül eső magyar néptömeg. A hiszti aztán napról napra csillapodott. Mindenki megírta az újságokban a magáét… Jól megírták. Közben a nagy hőzöngésben senkinek sem jutott eszébe az az egyszerű mondás „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”, mondjuk a kenyér eppeg lehet kőkemény is ugye, amitől az ember feje behasad. A helyzet reménytelen, de nem súlyos. Hogy is lenne az, hiszen a bükkfejet nagyon nehéz átalakítani csonttá húsvérré. Szilágyi verse sem semmi, lehet böngészni.

Szittya Székely Vitéz Pacák

HONLAPCÍM: www.geocities.com/borbelevente