I S K O L A I      K Ö N Y V T Á R  - A Hargita Megyei Iskolai Könyvtárosok éves beszámolója -

2017. tizenharmadik száma

A könyvtárak szerepe a helyi információszolgáltatásban

2016. szeptember 22-23. között tartották meg a romániai magyar könyvtárosok szakmai rendezvényüket Gyimesközéplokon, amelynek témája: A könyvtárak szerepe a helyi információszolgáltatásban.

     A vándorgyűlés könyvbemutatókkal kezdődött.  Tankó Gyula és Mihók Edit, Gyimesközéplok monográfiáját, valamint Salamon József a gyimesbükki plébános a Gyimesekről szóló helytörténeti és néprajzi kötetét ajánlotta a jelenlévőknek. Halász Péter a Honismeret folyóirat szerkesztője pedig a Gyimesek történetéről és gazdag néprajzáról beszélt.

A csángóvilág bemutatását szakmai előadások követték. Minden egyes előadás a könyvtárosok eredményes munkáját igazolta, amelyek a helyi értékek ápolását tűzte ki célul. Lehetett az egy nagyobb régió története-néprajza, vagy egy településé, iskoláé, kiemelkedő személyiségé. A munkák, kutatások többrétűek, és figyelemfelkeltőek voltak. Ezzel is igazolván, hogy a helyismereti tevékenységek egyáltalán nem ismeretlen fogalom a könyvtárosok számára, sőt, otthonosan mozognak benne. Lehetett az hagyományos úton megteremtett, vagy éppen a legmodernebb eszközökkel készített foglalkozás, teendő.

  A közel 60 résztvevő között voltak iskolai könyvtárosok is.

 

A 2016-os vándorgyűlés az iskolai könyvtárosok résztvevői:

Borbé Levente – Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda – Hargita Megye, Forreiter Csilla – Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy – Kovászna megye, Galaczi Mária – Dani Gergely Általános Iskola, Gyimesbükk – Bákó megye, Gábor Tünde-Anikó – Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum, Gyimesfelsőlok – Hargita megye, Kiss László – Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy – Kovászna megye, Török Julia – Puskás Tivadar Szakközépiskola, Sepsiszentgyörgy, Kovászna megye .

Két iskolai könyvtáros előadást is vállalt: Borbé Levente a Múltunk nagyra becsült alapkövei, és Kiss László Az iskolai könyvtár címmel.B.L.

2017 januárjától megszűnt  egy Hargita megyei

iskolai könyvtárosi poszt

   A 2016-os nagy leépítési hajrában a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont könyvtárosa is félnormára került. A félposztját helyi büdzséből fizették, hanem még az se maradt volna meg. Sajnos az a pénz is elfogyott, s a részére szánt félnormás összeget tovább nincs miből kifizetni.

Fekete Erzsébet január elsejétől válik meg a könyvtártól. 10 esztendeje teljesített könyvtárosi szolgálatot az iskolában. Az intézményen belüli tevékenysége, a könyvtárosi munka mellett, eléggé sokrétű. Bármire megkérhették teljesítette. Aktív résztvevője volt az iskolai könyvtárosoknak szervezett tapasztalatcseréken. Ott volt a szakmai továbbképzők, programok java részén, mint például: a Bolyai Nyári Akadémia. Nagyon szerette a könyvtárosi szakmát, hiszen folyamatosan képezte magát. Mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy néhány esztendővel ezelőtt elvégezte a brassói filológia egyetem könyvtár és információtudomány szakát.

 A hazai oktatási rendszer újabb áldozata lett. Nem tudni miért, de kevésbé értik a könyvtáros fontosságát egy iskolán belül.

Pedig nem is olyan régen úgy fogalmaztak, hogy a könyvtár az „iskola szíve”. Úgy látom ez a szív nagyon beteg, mert ha nincs aki életet pumpáljon bele, akár tiszavirág életű lehet.

  Úgy vélem könyvtárosokra, akik most már az információdzsungelében képesek eligazítani a diákokat, nagyobb szükség van rájuk, mint eddig még soha. Azt hiszem, hogy egy könyvtáros leépítésekor megszűnik a könyvtár is, s a felépített kultúránk bástyájából ilyenkor kivesznek egy téglát, csak az a kérdés meddig bírja magát egy többször   megcsonkított épület talpon maradni...             Borbé Levente

Játsszunk játékot, színházat!

   A székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium lelkes csapatja a Balassi Intézet pályázati kiírására adta be projektjét 2015 nyarán, melynek témája az identitástudat erősítése volt. A tevékenységsorozat célcsoportja 20 tanuló volt, de a nagy érdeklődésre való tekintettel 28 III-VI osztályos diákkal dolgoztak a 2015-2016-os tanév folyamán. A 18 tervezett tevékenységet koordinálta Péter Hajnal-Ildikó és Szávuly Emese tanítónők, valamint Hatos Melinda könyvtáros. Céljaik az olvasóvá nevelés mellett a gondolatok, információk, érzelmek egyszerű és érthető közlése írásban és szóban, valamint a tanulók szókincsének aktivizálása mesedramatizálással, mozgáskultúra fejlesztésével, játékkal, zenével volt. Azonban a legfőbb cél az identitástudat, a magyarságtudat erősítése volt, ezért a tevékenységek tervezését a helyi hagyományokhoz, ünnepekhez kötötték. A megnyert 300.000 forint támogatásból bővítették az iskola gyermekkönyvtárát, ritmushangszereket és érdekes játékokat vásároltak, amelyeket már a tevékenységek alatt tudtak használni. A díszletekhez - amelyet közösen készítettetek a gyerekekkel - sikerült alapanyagot beszerezni és nem utolsó sorban biztosítani tudták a 28 tanuló számára a színházjegyeket és a szállítást. A 18 tevékenységen kívül sok időt töltöttek a projektzáróra szánt színdarabok próbálásával.  H.M. nyomán

Csíkszék Könyvtárosainak Módszertani Gyűlése

   2016. november 10-én délelőtt 10 órakor vette kezdetét a Márton Áron Főgimnázium Tudásközpontjában Csíkszék könyvtárosainak módszertani gyűlése, amelyen az iskolai könyvtárakban is megvalósítható programokról szóló témát fejtették ki. Elsőnek a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum diákjai, akik kedvenc olvasmányaikat mutatták be Egyed Daniela könyvtáros irányításával.

  A második előadás a helyi értékeink megőrzésével foglalkozott. Borbé Levente, a csíkszeredai Márton Áron főgimnázium könyvtárosa elmondta, hogy a helyismereti értékek feltárása a diákok számára egyik fontos alapja annak, hogy eme kincsek megőrződjenek az elkövetkezendő generációnak. Mindezt néhány témával, tematikával illusztrálta, amelyeket a közelmúltban együttműködve a pedagógusokkal megvalósított, és ezáltal különböző tanórákhoz lehet kötni.     Ezek közül kiválasztotta és bemutatta az utóbbi hetek legnépszerűbb előadását: a népi gyógyászatot.

Az előadás jobb kimenetelében Gyarmati Dénes informatikus, és Molnár Gyula könyvtáros segédkezett.  A MÁG könyvtárosa

Méltó helyre került könyvadomány 2016 márciusába értesítették Borbé Leventét a brassói 8-as számú Általános Iskola könyvtárosnője, Iliena Cibucă, hogy iskolájukban gyereklétszám híján a magyar szekció megfog szűnni. Mindez attól lett jelentős, hogy a könyvtárban található több, mint 2500 magyar nyelvű kötet sorsáról kellett dönteni. Ileana tanácsot kért, hogy miként lehetne a könyveket továbbadni, megmenteni. Levente rákérdezett jó néhány Hargita és Kovászna megyei iskolai könyvtárosnál, míg végül sikerült partnert találjon az ügy lebonyolítására, a volt könyvtárosi szakon végzett egyetemi társa, Orbán Irénke személyében. Orbán Irénke a székelyderzsi János Zsigmond Általános Iskola vezetőségével beszélt, akik örömmel fogadták a felkínált lehetőséget. Ileanaval lebeszélve 2016 október elején az Iskolai Könyvtári Világhónap idejére esvén, Székelyderzsre költözött a brassói 8. Számú Általános Iskola könyvtárának magyar nyelvű kötetei. Ileana azt is megtehette volna, hogy csak egyszerűen leírja ezeket a könyveket, hiszen már törvényesen is lett volna rá joga...

 

 

Tíz esztendős a Hargita Megyei Iskolai Könyvtárosok blogja!          Vallomás

 2007. a  Sepsiszentgyörgyön, a Kárpát-medencei iskolai könyvtárosok számára megrendezett Mikes Konferencia alatt jött létre a Hargita Megyei Iskolai Könyvtárosok blogja, amelyet hasznosságára hivatkozva egy félesztendő múltán létrehoztam román nyelvű párját is. Ezért köszönet illeti Kiss Lászlót és lelkes háromszéki csapatát. A lehetőségeket, amit rejtett magában a blog, túllépte a saját elképzeléseimet. Hamar rájöttem, hogy egy blog igen előnyös és hasznavehető lehet, ha kellő információkkal látjuk el, ha megosztjuk rajta egymás tudását, ötleteit, megfűszerezve rendezvényeinkkel és elmélkedéseinkkel. Mindehhez hozzájárultak elsősorban a Hargita megyei könyvtárosok, majd kiterjedt Székelyföldre és némiképp Erdélyre is. Hirtelen kinyílt a világ, megnőttek a lehetőségek. A virtuális közösségi terek lelkesebbé tették a könyvtárosi mesterségben dolgozó embereket. A jobb kommunikációt segítette az Erdélyi Iskolai Könyvtárosok elektronikus körlevele, amelyet szintén jómagam hoztam létre, és amelynek jelenleg több, mint száz tagja van. Itt lebeszéljük mindazokat a fontos híreket, tudnivalókat, amikre másként kevésbé tudnánk időt szakítani. A körlevél megfelel egyfajta szűrőnek is, hogy mi kerül majd ki a blogra.  A blogon lévő szakmai tippek, tanácsok, elképzelések valóságos ötletbörzévé nőtték ki magukat. Előnye, hogy könnyen visszakereshető és felhasználható. Bizony az sem utolsó szempont, hogy problémáinkat, és munkánk gyümölcsét megtudjuk osztani a nagy könyvtáros világgal. A kerek 10 esztendő során a blog közösségkovácsoló szerepe főleg a folyton változó, és nem mindig építő jellegű tanügyi reformok alatt is egyre nőtt.  A blog eredményességének egyik alappillére a szakmai továbbképzők hírverése, és annak terjesztése. Érdemes megemlíteni az esztendős, és havi évfordulók könnyen hasznosítható, tényeket közlő információit. Szerkesztésével sokat bíbelődök, viszont célirányossága és alkalmazhatósága a könyvtárosi rendezvényeken nem szorul magyarázatra.               Borbé Levente

Felolvasómaraton 2017

Tovább folytatódott a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezésében elindított felolvasómaraton. A rendezvény időpontja ezúttal 2017. február 21. volt.

 

Néhány iskolai könyvtár rövid beszámolója, akik csatlakoztak ehhez a programhoz

 

   2017 Február 21-én a csíkszeredai „Nagy Imre” Általános Iskola diákjai és tanárai is csatlakoztak a Kájoni János megyei könyvtár által meghirdetett felolvasómaratonhoz. Idén is, akár az elmúlt években is, a diákok és pedagógusok komolyan vették a felhívást és 256-on vettünk részt a közös olvasáson.  Voltak akik az iskola könyvtárát és voltak akik az osztálytermekben kapcsolódtak a programhoz reggel 8-14 óra között. A könyvtárban a diákok egy minikiállítást tekinthettek meg az itt megtalálható Szabó Magda művekből.  Bölöni Melinda

   Mint előző esztendőkben, 2017-ben sem maradt el a hangulatemelő kiállítás a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban, amely az olvasómaraton résztvevőit célozta meg. A felolvasást a könyvtáros beszéde előzte meg, amely Szabó Magda életének, és írói munkásságának rövid ismertetését foglalta magába. A diákok, Szabó Magdától elsősorban regényrészleteket, és a kevésbé ismert verseiből olvastak fel, mindezek különböző műveiből származó idézetekkel voltak tarkítva.  Borbé Levente

  A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum 120 tanulója vett részt február 21-én a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett felolvasó maratonon. A felolvasás helyszíne elsősorban a líceum dokumentációs terme volt, de párhuzamosan osztálytermekben is zajlott a tevékenység. Gábor Tünde-Anikó

  A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói is részt vettek a felolvasásban, az alsó tagozatosok a tanítónők vezetésével, az 5-8. osztályosok számára pedig Dánél Hajnalka iskolakönyvtáros szervezte meg a felolvasást. A több mint 150 felső tagozatos diák Szabó Magda ifjúsági regényeiből olvashatott-hallhatott.

 Tankönyvrendelés kálváriája A 2016-2017-es tanév sem volt másabb tankönyvrendelés szempontjából, mint az előző tanévek. Sajnos a kért könyvcsomagok nem érkeztek meg idejébe. Az I-IV osztály esetében még rosszabb a helyzet, mert azt a bizonyos új módszer szerinti oktatásnak megfelelő könyveket sehogy sem sikerül révbe juttatni. A III-IV. osztály egészen katasztrofális helyzetben van.  Legalább mintapéldányokat kapnának a tanítók. De erről szó sincs. Az már igazi csúcs lenne. Még nem volt szó ejtve a tankönyvek magyar nyelvre való fordításáról... Az aztán az igazi érdekesség. Egy dolog, hogy késik,  nem lehet tudni pontosan mennyit, de ha az ezt követő licit nem éri meg a kiadóknak akkor nem lesz kinyomtatva. A a tanítók és tanárok meg várhatnak a tankönyvekre, hogy mit is fognak adni a diákok kezébe. Hát mit csináljon a pedagógus az adott helyzetben. Kiosztja a régi tankönyveket, s közben igyekszik az új program szerint haladni. Ehhez viszonyítva a pedagógusok ellenőrzései gördülékenyen folynak. A tankönyvfelelősök pedig folytonosan résen állnak.

 

Helyismereti képzés erdélyi magyar könyvtárosoknak

2017. június 20-21. között a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete karöltve a budapesti Könyvtári Intézettel helyismerettel kapcsolatos képzést tartott Csíkszeredában. Az előadások a csíkszeredai Kájoni János Megyei könyvtár előadótermében zajlottak. Az oktatók Sándor Tibor, a Fővárosi Szabó Ervin könyvtártól és Takács Béla, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézménytől voltak.

   A képzés alatt bemutatott gyakorlati eljárások nagyban segítik a digitalizálási munkálatokat, az interneten található helyismereti anyagok gyűjtését, elkészítését, feltárást, valamint azok megőrzését. A résztvevők általános képet tudnak alkotni a dokumentumok szakszerű gyűjtéséről, a világhálós forrásanyagok módszeres kiválasztásáról.

   Örvendetes tény, habár a közkönyvtárakra vetődött inkább a hangsúly, hogy az érdeklődők között, iskolai könyvtárosokból hárman is képviseltették magukat: Forreiter Csilla, Török Júlia Sepsiszentgyörgyről, és jómagam Csíkszeredából.

Érdemfokozat a legjobb Hargita megyei könyvtárosoknak

Az érdemfokozatot azok a könyvtárosok kaphatják meg, akik a Tanügyminisztérium által közzétett feltételeknek megfelelnek.
Az érdemfokozatot 5 évre lehet megkapni, ami a havi alapfizetésnek a 25% -át jelenti.

A 2016-2017-es tanévben érdemfokozattal kitüntetett Hargita megyei kollégák a következők:

1. Barabás Zója a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolától

2. Kovács Edit a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolából

3. Szász Annamária a maroshévízi Szent Illés Általános Iskolától

Az előző években, Hargita megyében a következő könyvtárosok részesültek ebben a kitüntetésben:

- Crăciun Mariana a baláni Liviu Rebreanu Általános iskolától

- Borbé Levente a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból

- Hatos Melinda a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Gimnáziumból

- Egyed Daniela a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumból

 

Könyvtárosi témával kapcsolatos anyagot megjelentetés céljából be lehet küldeni a borbelevi@yahoo.fr címre.

 

A Hargita megyei iskolai könyvtárosok összegző lapja a 2017-es esztendőben.    Szerkesztette: Borbé Levente

 

Az elmúlt tanévben több rendezvénnyel rukkoltak elő az iskolai könyvtárosok, amelynek beszámolóit a Hargita Megyei Iskolai Könyvtárosok Blogján olvashatják (olvashatjátok) a Rendezvények, Iskolai Könyvtári világhónap, Könyvtár, olvasás stb. linkek alatt.

Blogcím: www.hriskkonyvtaros.blogspot.com 

 

Nekünk és rólunk, könyvtárainkról szóló olvasmány a ReMeK-e hírlevél. Megjelenik havonta. Olvasható a világhálón. Megrendelést Bákai Magdolnánál lehet kérni a bakai.magdolna@gmail.com címen vagy jelezze (jelezzétek) a ReMeK-e-hirlevel-subscribe@yahoogroups.comon