|
Tanügyeskedés járvány üdején Hogy van-e járván, vagy nincs járván minálunk, az itt a kérdés. Szerencsére erre a témára es sikerült homályt deríteni. Január 23-án délután a Tanügyminisztérium tekintettel a csütörtökre eső román nemzeti ünnepre, kijelentette, hogy pénteken nem lesz tanítás, mert járván van. A leküldött irományba úgy közölték, hogy nem lesz tanítás. Tanítás nem lett! Viszont egyes helyeken az alkalmazottak, másutt a tanári testület is az intézményekbe kuksolt. Ki hogy értelmezte. Nem es vitás, van akit megtalál a Járvány bácsi, másokot meg nem. Ezétt es nyugodtan eregelhet (mehet) munkába. Ügyesen válogatta az embereket ez a Járvány bácsi. Úgy nez ki, hogy inkább a gyerekekre utazott, de néhol a tanárokat sem kímélte. Az alkalmazottakra, itt műfelénk az iskolába, reájuk se nézett. Elég baja volt úgy is a drágának, met a szemére volt vetve feketén-fehére, hogy hetfőtől mindenki mehet iskolába. Ennyi eléges-elég vót védekezésből. Szegénke Járvány bácsi, vette a kufferját, s ereszkedett a szomszédos országok felé, met az iskolákba járványmentes övezet lett. Mit csinálj, nekik se fenékig teljfől... Szerencsére sok visszakodás után január végére az Egésségügyi Miniszter béjelentette, hogy mán tiszta sor, méges van járvány, sö, nem vicc!!! De ezúttal szabadnap nuku. Igaz, hogy közbe esett a félévközi vakáció, lehet azétt, de az es lehet, hogy ki tuggya? Észveszejtő Járvánka |
Te Feri! Szerencsére jó kapcsolatom van a Fennvalóval, met hézaszólva a járdákról ténylegesen eltakarodott a hó. |
|
|
ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK Csíkzsögödi Szentháromság Egyházi Kórus – Mosoly Tibor kántor foglalkozása után a létszám 29-re duzzadt. Férfiúk és nők majdnem fele-fele arányban vesznek részt benne. A kórus rendszeresen próbál, és fellép minden egyes zsögödi egyházi ünnepen. A zsögödi buszmegállós szemét – Valahogy nem akarják elvinni a zsögödi kultúrház melletti szemetet. Pedig ez a hely már elég látványos. Vagy esetleg van, aki nem penget le pénzt a szemétszállításért? Maciknak téli álom nuku – Drágaságos vadjaink koronázatlan helyi királyai ügyet se vetnek az alvásra. Még nem is szundikálnak. Tél kellős közepén, s most es látták őket vígan futkorászni a Nagy Laji dombján. Vigyázat kutyuli veszély – Január 12-én egy hölgyet támadott meg egy pórázos kutya a zsögödi Fortuna lakópark felé eregelvén. Szerencse a kabátjának, mert a kutyuli azt tépte szét. A Buksi névre hallgató kutyuli fiatal gazdája és a mellette sétáló másik kutyás hölgy nem drukkoltak az ebnek, inkább unottan végignézték a meccset. Kátyus utak – Még mindig léteznek üreges utak Zsögöd környékén. Höhööö, nagy öröm volt, mikor leesett a hó és tartott a hideg, mert a likakot bétömte a reafagyott jég… * * * 90 éve, 1929. február huszonnyolcadikán született Gál Elemér székely-magyar író, újságíró, szerkesztő és pedagógiai szakíró. 75 éve, 1944 februárjában a Csíkszereda város melletti, Suta-fenyves körüli síterepen rendezték meg az Országos Magyar Idegenforgalmi hivatal a „Csaba serleg” vándordíjas(ifjúsági) síversenyét. Én |
Hol volt, hol nem volt… Téli sportolás béindulása Szereda környékén Csíkország télen a légy se zümmög. Béfagy a lika annak, aki nem öltözik fel becsületesen. A hideggben biza megtudsz gémberedni. De azért az emberek ebbe a hidegbe is teszik dolgukat. Nemcsak a disznyóőlés meg a szent ünnepek, hanem a szórakozás, és a sportolás üdeje es. Mű most nem másszunk belé az ünneplésbe, csak a sportolásba. Ejsze a leghiresebb a hoki, de a sízés se semmi. Persze még volt korcsolya, szánkázás, s miegymás. Marha (nagyon) régen, úgy a XIX-ik századba már glicsoztak az emberek. Fából készítették, olyanszerűt mint a korcsolyát, azt kenderkötéllel felbogozták a bakancsukra s tekerték! Inkább havon, mert a jégbe ragadt belé, mint a hajba a gömbrágcsi. Későbbecske marha vagy ló szárcsontjával eresztették, főleg a gyerekek. Bükkfából tákolt menettel es korcsováztak, amíg meg nem jelent az acélgilics, amit szintén a lábbelire bogoztak fel. Mán 1882-ben működött a Csíkszeredai Korcsolyázó Egylet. A rákövetkező évekbe kinti jégpályát is fabrikálnak szétszedhető pihenőkkel s öltözőkkel. 1928-ban már megrendezik a csíki korcsolya versenyt. Megkezdődik a versenykorcsolyázás. Domokos Jakabné 1930-ban a Csíkszeredai Atlétikai Klubtól országos első helyet zsebelt bé. Osztán a műkorcsolyás férfik közül egy páran átnyergeltek a hokira. Az első hokimeccs itthon 1931. január 24 játszódott le a bukaresti csapat eleln. A menet döntetlen lett. 1932-től Szereda békapcsolódott az országos bajnokságba. Az 1940-es évek elején a csíkiak a magyar ligában hokiztak, ahol megnyerték a vidéki bajnokságot. 1944-ben III-ik helyezést érnek el (Magyarország). Első bajnoki címet 1949 decemberében szerzik meg. Ezt követően már egyre többször fordul elé. A sorozatos siker bételjesítette álmukat. 1970 decemberében műjégpályát kaptak. Na azon ereszthették. 1999-ben nagy hokisunk, Vákár Lajos nevét vette fel. Ott már más korcsolyás tevékenységet is folytattak. Azóta a mű hokisaink keményen eresztik még a nemzetközi mérkőzéseken is. Sízni se volt kutya mifelénk. A környéken az első komolyabb sípályája a Csíksomlyoi Kis-Somlyón volt. Bónis Ferenc még sícsapatot hozott essze 1969-be. Márkos András meg Silló Géza a somlyói tetőtől a Nyeregig csináltak sípályát. 1985-ben 280 méteres pályát hoztak össze. Azért Zsögödfürdő se maradt le. Oda is rittyentettek egy 200 méteres kispályát. Nem messze a dák vár romjaitól, a “Tavasz a Hargitán” meg az Augusztus 23-i ünnepségek dombján épült fel. Az egyes sutába is felhúztak egy sípályát szöktetővel együtt. Sajnos az is szarrá ment. Most a Kis-somlyói meg a Hargitafürdeiek fungálnak. Az utóbbinál még a kicsi magyar időben 1940-1944 között készítették el az első pályákot. Sajnos a háború után csak 1970-es években csinálták újra. Azok most es elég jók. BorbáthÁgoston nevéhez fűződik a “Relé alatti pálya”, amit 1971-ben gyújtottak bé. A Kossuth pályát a hasonló elnevezésű szikla mellett György Antal irányításával csinálták meg. A Miklós pálya nem messze a Kossuth pályától készült el felvonóval és világítással 1987 januárjában. Na de lehet sízni a Nagy Laji dombján, sőt valaglapátolni (popsi-tepsizni), szánkázni es. Korcsolyázni pedig a néhány esztendeje elkészült paplanpályán. Helyek vannak, most hó is van. Ki kell használni. Forrás: Boda Jenő : Hoki a Hargita alján, A csíkszeredai jégkorongozás hetvenöt esztendeje. Csíki Sportegylet, Csíkszereda, 2004; Nagy Benedek, Székedi Ferenc: 50 de ani de hockey în Miercurea-Ciuc, 50 éves a csíkszeredai jégkorong. Csíkszeredai Sportclub jégkorong szakosztálya, Csíkszereda, 1979; PálPál Előd: A csíki síiskola története 1934-2010. Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2010. |
|
|
– Egy darabig gyalogosan – Érdekes történetek 2. Azt el kell mongyam, hogy itt a hegyek közt mü es elkényelmesedtünk rendesen. Valjuk bé elfojtunk mind a lágypuliszka az edénből való kiterítés után. Ijenné változtatott a blokkos élet. Felül naponta jó komótosan laci a nyakunkra. Ne szépiccsük a dógokot, eccerűen utolér a hitvány hánkolódás, semmittevés, a dögösködés. Mán nem erőst füllik a fogunk egy csepp gyaloglásra, ha nem muszáj. Há persze, inkább az a nyavajás lift! A kell! Burongérozni véle! Há persze! Há hogyne! Csakhogy nem es olyan rég a liftünk úgy langallt belölről, mind aki ivászat után aszongya: hogyha nagyot szuszogna s azt meggyújtanák, sárkány tudna lenni, annyi benne a szesz. Néztem es mán egy jó üdeje, hogy annyira ikrándozik minha epilepsziás rohama lenne. Kieszeskedtem, hogy a kötelekkel eshetett meg valami. Nem es csuda, hogy annyira döböcskölősen ment, met az egész szerketa (szerkezet) még nem es a múltévszázadból, hanem egyenesen a múltévezredből hozták fel Bukurestiből. Na nem, a madzagokott, azokot ha kell hanem, cserélgették. De ott ne, a dobozát, azt a kotecet, ahova bé kell állni, azt nem erőst. Azt es egy párszor meg-megheggesztették. A tükrét ha eppeg bé nem törték, akkor állandóson letöpték valakik. Vajon azétt-e met az iparosok nem tudták elviselni a saját pufájuknak a csúfságát? Bévallom, ha az emlékezetem nem csal, akkó amikor előbbször bégyúlt a szerketánk még eléges újacskának nezett ki. A nép mindennek használta, ami egyszer béfért ebbe a likba. Samit nem lehetett bépréselni, avval gyalogosan felcihelődtek. Emeletenként a pihenőkbe pedig egyet-egyet kárinkodtak. Volt es becsületes névsorolvasás a szenteknél... Mondogatták es felgerbuncásodva, hogy nem duvadna meg mán eccer, mét nem lehetett egyből egy cseppet nagyobbot csinálni! Há igen, telik múlik az üdő, s másra fordul az esztendő, s egy szemperc alatt a lift es 40 esztendős lett. Isten éltesse!!! S mind tuggyuk, a sok tódozgatás-fódozgatás nem sokáig tart ki. Biztos a nagyobbak közül sokan tuggyák, mikó az anyukája gyerekkorába megstoppolta a zoknit mi lett a vége. A stoppolás mellé úgyes született még egy lik. Na a lift esete se vót különb. Azé évtizedek alatt nagy baja imigyen se esett, met a hibákra odaügyelgettek, s üdejébe megóperációzták. De ahogy szokás mondani, eccer mindennek eljönn az üdeje. El es jött. Váratlanul ért mind a házalók kedveskedése. Hazatérvén a szervicsből a liftben mán éreztem es valami furcsa fingszagot, de ejsze valami egyébb lehetett, minha benzinszaggal keveredett vóna... Egy cseppet pislogott a lámpi. A büdösséggel együttvéve ojan régi diszkós hangulatot csinált. Hazaérkezvén, perpillanat mindez ki es ment az eszemből. Egy cseppet később érkezett meg az oldaldeszkám a kicsi fijúnkkal. Ők mán csak a szagot érezhették, mongyuk erősebben mind én, met a lámpi mán nem fungált. Ecceriben akkora füst és büdösség lett künnt a lépcsőházba, hogy a kamra szelőzőjén béáramolva szinte megnyuvasztott. Egy szó mind száz, vágni lehetett Vót kapkodás a levegő után! Pont akkor szólt fel a leányom a kapucsengőbe, hogy ő es megérkezett. De ahogy eközbe kinyitottuk a vertánajtót, hű azannyaúristenit! Minha egy hatalmas valag rotyogtatott vóna szembe velünk. Vót büdösség és főleg égett szag. A szomszédasszon, látva mi történt, akcióba lépve, abba a szent minutumba eltűnt a füstbe. Szólt a blokkfelelősnek, s pillanatok alatt jött es a tüzöltóság felszerelkezve nagy győztesen, mind valami híres amerikai filmbe. De addig a lift kötele langot vetett. Ha a lámpi mán nem világított, világított egyéb. Úgy nezett ki mind egy falba bészorított tábortűz. Akkor eszünkbe jutott a leánykánk, hogy vajon bészált-e a liftbe, vagy nem. Mán az eszünköt vesztettük vóna el, amikó há nem-e hogy megérkezik. Az biztos a könnyüségtől a földtől legalább tíz centire vótunk. Me, itt a csoda! A nyugudság újra béköltözött a blokk falai közé. Mán csak cúgot kellett csinálni, hogy kivigye a füstöt avval az istenmárjás büdösségel együtt. Az es meglett. A blokkba es kieregették a fenti cuglikon keresztül a füstöt. Azé egy hétig imitt-amott még egyet-egyet nyomokba még szippantottunk az állott koromszagból. Ezek után mán nem bürükölés következett, hanem teljesen új köteleket raktak a liftházba, mongyuk a fülke maradt a régi, de az emberek jeccségét nem erőst lehetett kicserélni. Legalább két hétig merkelve néztek a liftre. Főleg azok, akik a mocsok tűz előtt mentek haza. Egyáltalán nem fogta őköt a zsigora, hogy liftezzenek... Inkább egy darabig csak úgy mászták meg az emeleteket mind a nagy hegymászók a hegyeket! De mit csinálj, az ijen modernizációs dógoknál megesik. Még az a szerencse hogy senkit se „segített” át a túlvilágra. Osztán, hogy lenni szokás, szép csendbe minden visszaterelődött a régi kerékvágásba. Fenyőszegi Úr |
Kommunizmus megidézése 25. rész – Békegalambos blokk – Az 1980-as évek közepére már teljesen kirajzolódott, hogy kik az egyenlőbbek. Azok jobban is vitték a hétköznapokat. A lakosság nagy része gyakran maradt hoppon. Az élelem folyton fogyott az üzletekből. Jöttek az órákig tartó sorbanállások. Hogy az egyenlőbbek ezt megelőzzék kiporciózták a napi adagokat kenyérből, lisztekből, étolajból, húsból stb, amit személyre szóló jeggyel lehetett kiváltani. Ha valamit osztottak, olyan sor lett, mintha katonai sorozó lett volna egy nagy háborúba. A fűtést, vizet és az áramot is adagolták. Azt könnyebb volt, mint a kaját. Elvették és kész. A istenadta nép pedig oly boldog vala, amikor visszakapta néhány órára, hogy csak na. Meleg víz nagyon ritkán fordult elő. A tisztálkodás és a mosás úgy körülbelül valósult meg. Ezért vakaródzott mindenki rendesen, mintha rühös lenne. Napi 2-3 órára csökkentett tévéadást senki se nézte, mert ott folyton győzött a szocializmus. A villanyt először 2-3 órára vették el. Általában este, de ez az időszak folyton nőtt, s meglepetésszerűen csapott le az emberre. Ezért ment olyan rendesen a gyertya biznisz. Gyertyafény mellett romantikuskodva beszélgettek, játszódhattak, tanulthattak és végezhették vármegye robotját az emberek. Valószínű, hogy a ragyogó “Aranykor” fényessége idézte elő a mindennapi rövidzárlatot. A tizen- és huszonévesek barátoknál, haveroknál és osztálytársaknál gyakran össze-összegyűltek. Mi 1985 után, mint frissen végzős diákok, oda mentünk, ahol nem zavartak a szülők. Ezért esett a híres békegalambos blokkra a választás, ahol éppen két iskolatárs s egyben barát is lakott. Azért hívták békegalambos blokknak, mert az oldalára vagy kétemeletnyi fehér galambot mázoltak fel, aki szabadon meredve szállt a nagy magasságos egekbe. Szerettem rajzolgatni, ezért a “műveimmel” dekorálták ki a bérleti lakásukat. Nagy osztálytárs találkozókat is szerveztünk oda. Legtöbbször spontán módon is összejött. Amikor elvették a villanyt gyertyát gyújtva szórakoztunk tovább. Csodásakot ökörködtünk, de azért le tudtunk mászni komolyba is. A békegalambos blokk igazi mentsvárunkká, és egyben találkozóközpontunkká vált évekig. Szerettünk összegyűlni, s elbeszélgetni, villannyal, villany nélkül, vagy éppen gyertya mellett, s ha az sem volt, akkor sötétségben, de egymás dolgaira rákattanva teljesen felvillanyozódva lenni. Egyik alkalommal csak három jóbarát tartózkodott a békegalambos blokk még lakott apartmanjába. Érdekfeszítő beszélgetés folyt a mindennapi dolgokról. Nem is történhetett másként, hiszen akkoriban teljesen lekötöttek saját dolgaink. Váratlanul elvették a villanyt. Igen, mert ez “rendhagyó” módon vala beszúrva. A gyertya is elfogyott. Tehát maradtunk koromsötétségbe. Azért egyáltalán nem voltunk beszarva... Miért is lettünk volna. Ott voltunk egymásnak. Mielőtt párbeszédbe elegyedtünk volna, ha hajdani kedves padtársam semmi bevezető nélkül József Attila Ódáját ne kezdte volna szavalni. A félpercnyi csöndet pillanatok alatt a magyar szerelmi líra csodás költeménye világította be. A lelkünk teljesen kinyílt. Minden egyes szó, ami elhangzott, ringatott. Mert nem az a kínos ej be jól mondom, mindennek megfelelő beskatulyázott szavalás volt ez, hanem egyszerűen és nagyszerűen önkéntelenül jött és vibrált, átjárva testünk-lelkünk titkos álomszerű valóságát. Az anyagit elhagyva új dimenzióba költözve, szinte lebegve voltunk együtt, és külön-külön. Teljesen elvesztve valóságérzetemet, megengedtem magamnak a szavak játékának ölelését. Valahol az időtlen partján kötöttem ki. A gondolatok és érzések fellegvára lett az otthonom. Nem maradt üres hely, teljes porcikámba költözött a csönd. Valamikor ekkor fejeződött be a költemény, és vette kezdetét a némaság félperce, mint a szavalás elején. Aztán megadták a villanyt. Valahonnan az éterből, a lányhangon érkező költemény most is a fülembe cseng. Borbé Levente |
|
T A Hargita és a Csíki hegyek lábánál, ahol rendszerint bészorul a hideg, s a köd leple alatt halad az utazó, a Csíki-medence dereka táján van Csíkszereda. Be- és kitekinthetünk a várost körülölelő havasok bérceiről. A paplanfehérség, az égbolt kékszínjátéka, a nap aranysárga sugaraival, a fenyvesek tündéri országába csöppenti az utazót. Csíki bá |
A postás cetlije Há hogy es mongyam. Kaptam egy cetlit a postás bácsitól, amit az újesztendő január harmadiki napon hozott ki. E be jó gondótam magamba, eppeg egy könyvet vártam Magyarból... Örömömbe még aznap, nagy komótosan béeregeltem a postára. Előbbször a csomagosztályra. Ott egy morcos asszonság aszondta, mennyek fel az emeletre, há nem látom, hogy ez levél, nem ízé, vagy mi! Értettem a szóból, feltápászkodtam a levélosztályra. Mutattam a cetlit. Ott meg aszondták, hogy egy cseppet hamar jöttem. Há, pont harmadikán?! Akkó még nem érkeznek levelek. Jőjjek cag hónap. Na, másnaposon közeleg osonkodóan a levélcsomag, s kész! Eljöttömbe még hallottam, hogy az duruzsolják, hogy ez mit akar harmadikán? Vajon mit es akartam? Mán magamba es kezdtem kételkedni. Gyorsan mégeccer megnéztem a cetlit, hogy hányadikát írtak reja, de harmadikszor es harmadikát láttam. Na, én es tudom, hogy semmi se az, aminek láccik, meg az igasság a túloldalon van. De itt mifelénk a túloldalon nincs posta. Azét csak tanultam valamicskét én es ebből a helyzetből. Ha egy cetlire reja írják, mikor es vedd ki, ne siess vele, hogy aznap kivedd, főleg ha ünnepek után vagy, met nemcsak hétfőn, de akkor se nő a fű. Azét ügyelj arra, nehogy elkéssél nagyon véle, met akkor visszakűdik az eredeti feladóhoz. Legyél borzasztó kedves, s ne mérgesícsd fel őköt, met, ha akarják kiaggyák a csomagodot, s ha nem, akkor mehecc a szemed világába. Csomag nélkül maracc, s nezhecc az ekránnal (a tévéképernyővel) szembe csudálkozva. Célra Törekvő Jövő-Menő |
|
|
Iskolai tanyítás régen és most Bezzeg az én időmbe másképp vót iskolába járni testvér kakas! Szigurúság rend és fegyelem uralkodott! Vótak nagyon gerbuncás tanárok, akik egy cseppet se türték a zajt. Ezért hogyha szertelenkedtél úgy vágtak nyakon, hogy taknyoddal-nyáladdal összekeveredtél, vaj nagy hirtelenjébe vérhabfürdőt vettél. A keménkedő pedagőgös elvtárs még a legyet es lecsapta, ha zümmögni merészelt!!! Betyár menet vót biza. Sazok a diktálások. A kezedbe annyiszor lett ínnyúlásod, ahányszor csak akartad. Egész orán át kellett roppantani. Megesett, hogy szünetbe es. Ott mese nem vót, csak pufa bé, s duma nincs! Hogy mi maradt meg, ezekből a maraton írásokból? Egy csepp csuklóbaj, meg a sok diktálás emléke. Szép es vóót a zakkori tanyítás. Höhöö! Na persze mindig akadt, akik másképpen álltak héza, de azokot ritkán szólítottuk elvtársnak. Le bácsiztuk és néniztük, néhanap észre se véve desnyának, vaj despának (édesanyának vagy édesapának) es szólítottuk. Osztán ezek a magolások. Hű a szencségit! Aki szépecskén szóról-szóra bévette magába mind a verset, na az övé lett a tízes. A tudás azé nem, met oda gondolkojzni es kéne. Gondolkojzunk el most mű azon, hogy az éppen ilyen magolós tantárgyból, egyesek semmit se értve folytatták tanulmányaikot tovább. Valamit, vagy eppeg semmit se értve tekerték szélsebesen a felvételiken, saz egyetemen es. Me buksza, teli lekvárral, edd meg, ha papi... Elképzelhessük micsa szakemberek kerültek ki belőlik. Na ezek közül es zaklattak egy páran, mondván felkészült specialisták a hétköznapi élet procival kihelyezett területén. Most mán más a móka. Átlepcsentünk a ló tulsó oldalára. Mindenki az oktatás mestere lett. Jobban tuggya a szülő, a szomszéd, a postás, sa villanszerelő, hogy miképpen kéne tanyítani! Az ávúné (ovónéni), tanyítóné és a tanárok, fogják csak bé a pufájukot, met ha nem a hőzöngő szakértősködők letépik az álkapcáját (állkapocsát)! A gyereknek meg igaza van még akkor es, ha ő maga se tuggya, hogy mibe es van igaza, mivel nem es érti, ső kevésbé tapasztalta. Bántani nuku, met a gyerek pettyes lelke marhára meg tud sérülni. Kell hagyni, hogy kénye-kedve, vagy ő se tudja milyen állapotba lévő, szerint űzze a zeszét. A hajdani terminátor tanárok emlékeiből táplálkozó szülők, derekasan verik le a zúj pedagógusi nemzedéken a haragjikat. Meg es van a zeredménye. Mindenki ügyes! Még a tökhülye es. Persze ezt senki se hiszi, csak eljáccoggya, met ez a divat. Annyi diplomát kapnak a gyerekek, hogy gátat lehetne emelni vélük. Előttük a zélet, de hátra ne nézzenek, met bécsapták, de rendesen. A színvonal, az nincs, met nem es vót. Aki ügyes, az mindenhol tanul, a másikfélének pedig úgyes a látszat a fontos. De legalább az írást és a négy alapműveletet számolásból nem kéne elfelejteni. Be jó es lenne. Osztán ez a sok elméleti blabla, gyakorlat nélküli szimulálása maga az öngol. Hogy mit kéne csinálni. Eccerű! Olyan embereket odatenni, akik tényleg tanyítanak, sazokkal hozzák létre a zújabb tanyítási alap padlódeszkákot, met a régiek egy szemernyit se jók, úgy ahogy van ki kell cserélni, mielőtt teljesen megduvadna. Tanyítási tavaszt váró ipse |
||
|
Hószálingó, havazás, felhőtlen égbolt és derűs kacagás. Miénk lehetett égen-földön a hűvösség, a benne rejlő pironkodó kicsattanó egészség, a zuzmarán és a jégvirágon túli álombéli kandalóban parázsló üdvösség. Fotó: Én. Kép: Szent Hargita tiszta ködfelhővel Téli napnak alkonyatánál vásároljon akármit, s osztán indul a kemény hajsza a kasszánál... Ezek a fáintos nagyüzletek. Na, ott vásárolni kész élmény. Egyfogytiglan valami bémondóba rötyötölik (itt – mongyák), hogy siess, ne kucurogy le egy helybe, minha pisilned kéne! Ne es gondolkojz, csak fuss és vedd meg azt amit éppeg reklámoznak, met egy szemperc alatt ki fog fogyni! Van es bévásárlás és eszeveszett futkorászás. Fogy es az árú rendesen, de amikor annyira szinte nincsen, mán megént teli lesz minden. Ez varázslat, vaj mi a nyű. Na, én es bé-bé tévedek néhanapján, ha mán útba esik, az ilyen üzletekbe. Mongyuk a reklámozott termék után nem annyira nyargalok, met nem es tudom mi csináljak otthon véle. Inkább azt veszem meg, ami tényleg kell. Osztán ügyesen sorbaállok a kasszához vezető ösvenyen. A sorbaállásba még mindig profi vagyok, mivel gyerekkoromba rendesen kiképeztek! Akár doktorim es lehetne belőle, met vótak idők, amikor egész nap az üzlet előtt dekkoltunk, saz áru, hol megérkezett, hol meg nem. Ha nem, akkor se baj, met meg vót a lehetőség jönni másnap es. Na de tekerőjzek ca vissza a mostani sorra. Szép nagy vót. Rendesen kialakult. Csengettek es, hogy a másik kasszát es nyissák meg. Meg es nyitották, de nem értem oda met az előttem lévő kitört a kosarával hasba vágva, s még kettő a hátam mögül, s mán es túlfelől vótak. Jómagam maradtam helybe. Legalább egyel elébb jutottam. Kasszához érve, rejám köszönt a hölgy. Igaz csak az árú érdekelte, amit ügyesen rejapoakolt az előttem csomagolóra. Én es nagy hévvel, tiszta habba vótam, úgy igyekeztem a kosárba visszarakni a vásárolt dolgaimot, de nem jött össze. Ekkor a táskámba es pakoltam néhány dógot, lerázva róla az előttem lévő áruját. Valahogy kibogzódva ügyekeztem egy üres helyet keresni magamnak. A nagy stresszeléstől az se tudtam fiú vagyok-e vagy leán. Asziszem ki kéne képejzem magamot kassza hajszából es! Vevő |
|
Helybe közmondások – III. „A szerelem a fingra személ (hasonlít), met ha kényszergeted szar lesz belőle ” Lehet egy cseppet büdös egy közmondás, de igaz. Azét nem kell rögtön a rosszabjára gondóni. Lehet mán velünk es megesett, hogy túl nagy durranást, akartunk, de sajnos helyette másba torkollott. Szépen szólva sarkig ért. Egyezünk meg, mán egy cseppet se vált ki senkiből nyugudtságot, elégedettséget. Egy az, hogy teljesen át kell öltöjzni, osztán még a padlóra es juthatott belőle... Lesz utána, amit suvickolni. Sez egyáltalán nem vicces. Pedig a szabadon szálló robbanástól, még egyesek jó kedvre es derülnek. Nagyokot röhögnek. Azomba legtöbbször csak a tulajdonosa, met őtet nem zavarja annyira a saját büdössége. Méges egy szellőztetéssel minden meg tud oldódni. A másik esetbe pedig nem. Hát a szerelemnél es így van. Más nem erőst szeret részt venni benne, csak az a külömbség, hogy itt párban örömöznek a fenn említett állapotnak. Elég furcsaság lenne a szerelem csináld magaddal módszer. Samikor két pár között esszefut a tej, biza, ott nagy a haddelhadd. A bolondéria, sa zűrzavar tetőre hág. Nem kell többet akarni semmiből, mind amennyi önmagába rejlik, met egy szart se fog érni. Közmondóka |
Február, hol a nyár? Az idő biza még havon jár! Talpalatnyi hó se
marad nyom nélkül. A hökkenő havasok kényelmesen szétterülő egyre
folyékonyabb hava még jelzi, hogy az élet még havon jár. De nem sokáig,
hiszen egy-egy lábnyomtócsa kacérkodik a nap trillázó fénycsóváival. A fák
ágairól lecsordogáló fagyosság csöppönként üreget váj magának, majd útnak
indul a lejtőn, mint ér a nagy óceánban. S
emígy lassanként a tél is végéhez ér. Duma és kép: Telelő |
|
|
A Csíkszeredai bazinagy híd. Újra meglikadt a szeredai nagy híd. Millió és plusz egy ötlet született a kialakult kráter betömése kapcsán. A jóindulatú honpolgárok fenyőt helyeztek a likba, de az eltűnt benne, mint a pinty. Néhány napja a likat béstoppolták. De mint tudjuk a toldozgatás-foldozgatás nem sokat ér. A legútóbbi hírek szerint tervbe vették a felújítását. Hát ez nem egy új darabnak syámító felüljáró. 45 esztendős darab, ráadásul nem eppeg erre a forgalomra volt tervezve. Mit számít a múlt, a jelenben kell kerülgetni a híd kátyúit, ami nem is kevés ügyeskedést vesz igénybe az arra utazó soförök számára. Mindenesetre valamit kell tenni, amíg néhány mit sem sejtő honpolgárt, egy-egy darabkája nyakon nem verne. Aggódóka |
Jőjjön-e a PÁPA vagy ne jőjjön? Agyalós Atyafi Szerencsére könnyű a kérdés, met így külön-külön, vaj (vagy) egyszerre, csapatba verődve, szervezetbe, mindenki megaszondja a magáét, úgy, hogy a macska ott helybe kilencet kölykedzik! Meg es kell mondani a magadét! Há hogy nez ki, hogy sunyiccs egy életen át. Persze, az a divat, hogy név nélkül, de névvel es szokták a zinterneten kibelezni a kényes kérdéseket. Van, aki mellette, s van, aki ellene van. Aki mellette van, azok mocskolják azokot, vagy csak úgy símán butácskának nezik őköt. Aki ellene van a sok érv közül tuggyák, hogy mindez csak a migráns hadjáratot idézik elő. Súgye két pápa van, met aki lemondott az es az Isten előtt, vagy mi!? S még sorolhatnék fel itt eleget, de minek. Ez úgyes meg van oldva. A reagálásokon úgyse változtat semmi. Ők es ferde szemmel tekintenek a páparajongókra. Ami lényeges, ha mán jön, aki akar menjen el. Nezze és halgassa cag meg miről beszél. Lehet, hogy rendesen felemelős és feltöltődős lesz nekik. Ilyent errefelé nem gyakran láthat az ember, sőt , egyáltalában eddig. Met hát az egyszer biztos, hogy errefelé még pápa nem tette bé a lábát. Akinek meg nem nagyon teccik, ne idegeskedjék, ez es elmúlik, mind annyi egyeb más idegesítő és hergelődést csináló ügy. Ki lehet bírni egy csepp türelemmel. |
|
|
– ZSÖGÖDI merészkedő megmondóka – Bürük és Bürüköl – Nem es kell ezen sokat rágódni. Seperc alatt elébetek vetem az értelmit. Bürük az az ember, aki, bármennyire es akarja, egy cseppet se tud finomkodni, olyan tenyeres talpas típus. Szokták azt es mondani, hogy amelyik munka nincs rendesen elvégejzve, az elég bürük dolog. Vagyes nem eppeg szemrevaló alkotás. Azok szoktak bürükölni, akik eppeg valamivel foglalkoznak, lekötik magukat. Ott ne, dolgojznak! Inkább a mesterséget tanuló inas gyerekek szoktak bürükölni. Valjuk bé, hogy nem eppeg a legjobb dógot készítik el. A bürükölés, egy cseppett olyan, minha valamint megnagyolnánk. Na de belünk es szokott bürükölni, amikor olyant eszünk, hogy felpuffadunk tőle, s szenvedünk, mind a kivert kutya. Más szavacskával élve burungérozik, amíg nem sikerül bökkedni, vagy fingani egyet igaziból, amitől teljesen megkönnyebbülsz. Bürüköl a villanyos gépezet es (druzsba, cirkula, autónak a motorja satöbbi), amikor csak szőrén-szálán csinálgassa, amit kell. Nem rendesen megy, mind a feledékeny embernek, mikor ki-ki hagy az agya s annyira kell gondolkojzon, miszerint teljesen belé kell vörösödjön, hogy eszébe jusson mit es akar. Még az ügyetlenkedésnek egyik válfaja es idepasszol, amikor az ipse ügyetlenül bibelődik, monyókol valamivel. Bugyurkál, avagy megmocskolja azt, amit jól kellet volna csinálni. Szátyárka |
Jégbezárt kikelet Minden kép és duma: Én Fagyosban cinege énekével játszik a hó meg jég alatti
növényke, és méltóságos szelídséggel születnek újra, hajtásokba és rügyezve. |
|
|
Szerkesztőség – borbelevi@yahoo.fr, Fenyőszegi úr honlapja itt : http://users.atw.hu/borbelevente/ . Örömmel tudatom, hogy még nem döglött bé... |