|
FENYŐSZEGI NYÁR 2019 – 47. szám. Zsögödi hőemelkedés |
|
Úzvölgyi cirkusz Már többen kimondták, hogy egy jól megtervezett cukkoló hadjárat indult el a székelyek ellen. A szokás szerint muszáj, mert nyakig szarban az ország. Gazdaságilag sem tud fejlődni, mert az óriási átláthatatlan ügykezeléses bolondéria megbénítja még azt is, ami igazából tudna működni. Na ennek a leple alatt kellett elé kotorni a semmiből a „magyar kártyát”. A betanított menetrend alapján mindenki végigjátszotta a saját szerepét. Az eredmény se maradt el. A szomszéd moldvai Dormánfalvi (Dărmăneşti) polgármesteri hivatal csak egy vékony nanát kapott tettéért, hogy törvénytelenül kereszteket állíttatott fel nem létező hős román katonák sírhantjai fölé. A csuda járgányokkal Úz völgyébe érkezett felhergelt románokat sem érte baj. Sőt, azt állították, hogy ők teljesen jó nevelten viselkedtek. Mindenesetre furcsa formája a jó neveltségnek az, amikor zászlórúddal döfködjük és püföljük embertársainkat. Nem beszélve a temetőkapu ripityára szaggatását. No, meg az üvöltözésről nem is beszéltem. Az akció alatt az összegyűlt székelyek csendesen imádkoztak. Egyesek filmezték a temetőbe érkezett „civilizált” román testvéreket. A videókon legalábbis ez szerepelt. A végeredmény mégis az lett, hogy megbüntették a Csíkszentmártoni polgármestert bujtogatásért. Sőt, az alpolgármestert jól meghurcolták a rendőrök, azért mert törvénytelenséget véltek felfedezni. Sajnos ilyesmi mindig a politika, ha baj van a honatyák fején. Tereferézőke |
Valahol Európában, egy csíkszeredai orvosi rendelő várótermében...
Ne se törődj kislányom, Ez volt a hetedik rendkívüli eset, soron kijjel, s azután máris mű következünk!!! |
|
|
ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK Virágok kitépése Zsögödbe – Az a helyzet, hogy a sok szép virág, amiket elültettek a mutatóson megcsinált út kialakított ágyásaiba, lopkodják Zsögödbe, de sebesen! Még a temetőből es!!! Ültethetsz bármennyit, ha van olyan kóceráj, aki hajnaltájt, vagy amikor eppeg ráér, „kigyomlálja” az egészet. Cigányok erőssége Zsögödbe – Hiába vannak kevesebben, mert úgy lopnak, mint a szarkák. Főleg az öreg néniktől, de azért másoktól es. Persze az üzletből es vivegettek el ezt-azt. A jómúltkorjába egy biciklit tulajdonítottak el, s mikor a gazdája értük ment, még nekik állt feljebb. Jó megvertek, megrugódták. Senki nem csinál semmit. Szép mondhatom... Ilyenkor hol es vannak a hatóságok? Mélyreható várakozás – 20 percet várta az egyik utas a 2-es zsögödi buszt, felhítta telefonon, hogy mondják csak el, hogy s mint van evvel a dologgal. Aszondták, hogy elromlott, s nem is fog jönni. Legalább 20 gyerek várakozott a megállóba, s még egy annyi felnőtt. Há ez mán nem jó, sajnos a hosszas várakozás nemegyszer esett meg. A Csíki Transz helyi járatú busztársaság, azétt mé nem adott konkrét választ a kérdésekre? Zsögödfürdei kápolna építése – Az utolsó tanácsülésen nem volt éppen központi téma. Pedig ez a zsögödi plébánia régi kérése. Szúnyogirtás – Az esőzések végett Zsögöd környékét felvették a szúnyogok, és nemcsak. A bürokratikus eljárások végett csekély a remény, hogy valami fog lenni belőle. Macik Zsögödferedőn – Egyre bátrabbak, úgy kezdtek sétafikálni akár az emberek... Főleg a csihányosi részen, de most mán Fenyésre es be-be neznek. Valamit helyileg kellene kitalálni, met így sehogy se jó. Hírtelvenke |
Hol volt, hol nem volt… Zsögödfürdei szálloda története Borbé Levente A zsögödfürdei hidat elhagyva ott „díszeleg előttünk”, még a hajdani jobb időket is megért szálloda. Máma már nyírfa nő ki az emeleti terasz mellől, s úgy néz ki hamarosan le fogják bontani. Hogy teljesen-e az később kiderül, mint az es, hogy mi lesz a helyibe. A XIX. század közepétől az Osztrák-Magyar Monarchiában megvolt az igény a fürdőtelepek kiépítésére Székelyföldön. Ugye, a borvíz sok nyavalyára jó dolog. A fürdőhelyek kialakításánál nagy szerep jutott ebben az időben lerakott vasútnak. Így könnyebben utazgathattak a betegek és a pihenni vágyó emberek. 1897-ban Zsögödfürdő megállóhelyet kapott. A környék irtózatos gyorsan fellendült. A jó levegő meg a festői táj mellé szólt a zenebona, s finom magyaros és székelyes ételeket készítettek. 1905-ben Pásztor István vásárolta meg Zsögödferedőt. Rea egy esztendőre mán fel es építtetett egy 16 szobás emeletes téglaépületet. Evvel osztán visszafordíthatatlanul bégyúlt a turizmus. 1919-ben gazdát cserél az épület Zerbes György személyébe. A trianoni döntés sem kedvetlenítette el az embereket az üdüléstől, habár a hajdani törzsvendégek ki-ki cserélődtek. A kicsi magyar világba, pontoson 1942-ben, Csíkszereda vette meg szőröstől-bőröstől Zsögödferedőt. Ez az öröm nem sokáig tartott met jött az államosítás. Attól a perctől (1948 után) a Román Kommunista Párt égisze alatt zajlottak az események. Pusztulásról szó se volt. 1950-ben végeztek a 17 kádas fedett melegferedővel. Még egy szép vendéglőt es nyitottak mellette. A szálloda es feljavítódott. Újra megindult a turista forgalom. 1960-980 között nagy hírnévre tett szert Zsögödfürdő. A szálloda tömtig (zsufolásig) volt vendégekkel, habár egy idő után a Zsögödfürdei vasúti megállót felszámolták. Helyette buszok közlekedtek Szeredából. Legalább nőtt a város idegenforgalma es... Kicsi gyerekecskeként sokat bóklászódtam arrafelé az iskolából hazafelé menet. Az egyik recsepciósnak a kislánya béhívott egy lelkváros kenyérre. Ők ott laktak. A leányka meglátta az ablakból, hogy jön az apja, engem bébútatott az ágy alá. Bé es höngörödtem, s ott ettem meg a lekváros kenyér maradékát. Mikor az apja elment, kihöngörodtem, s osztán tekeretem haza. Az 1990-es évek elejéig még betyáran állt az épület. Eleinte vendégek es érkeztek, de osztán mindezt felváltotta a tulajdoníviszony tisztázásának időszaka. Hogy mondani szokás „közös lónak túrós a háta”. Egy része a városé volt, de elég sok a magánszemélyeké. Az örökösök pedig vissza szerették volna kapni érték ellenébe, legalább a ráeső részüköt. Előbbször egy borvizet palackozó cég kezébe került. 2009-től megént a város kezébe jutott. A sok huzavona végett nem működött benne semmi. Ameddig a közös megegyezés, s a velejáró bürokratikus herce-hurca folyt, az épület szép csendesen omladozni kezdett. 2010-ben bégyújtottak neki kétszer is. Egy része megégett. A faszerkezetet meg kikezdte a gomba. Osztán a tető béomlott. Az ajtókot, ablakokot vagy ki-béverték, vagy pedig ellopkodták. A földszinti padlózat es eltűnt. A kétszintes épület még csuda, hogy áll a lábán. 2018 végére sikerült a birtokviszonyt tisztázni az örökösökkel. Ők ki lettek fizetve, az „épület” nagy része újra a városé lett. Sajnos nincs mit kezdeni véle. Le kell bontani. A gombásodás végett a faszerkezetet pedig elégetni. Ebbe a maradt résztulajdonosok es belé kell dolgozzanak. Infó: A Székelyföld 2019. január. 30. száma ső Jánosi Csaba – Berszán József – Péter Éva: Székelyföld fürdői. Csíkszereda, 2013. könyvük. |
|
|
– Veszélyes gübbenés – Érdekes történetek 4. Nehez volt az úszás Marikának. Nem es foglalkozott véle olyan irtó sokat. Még a borvízferedőbe néhanapján megmártózott. Abba a bazinba, amelyikbe a lába leérte az alját. Tetszett es neki erősen. Mivel a borvíz mifelénk jócskán hideg, hamar kijött mindig belőle. Merem állítani, hogy kijövetelkor legalább öt centivel küsebb leszel úgy összehúz. A szempilláid pedig alul-felől kettőbe esszeragadnak, s hajad es egy bogba gabalyodik essze, mintha csak egy sapka volna. Van amit kifüsülni. Na, de nagyon elkeringőztem a mesétől... Történt az ő esete akkor mikor az Olt még a rendes kanyargós medrébe folyt, s körbe tócsák tarkították, hogy annyi eső esett, hogy ejsze nem es lehetett tudni mikor állt el. De egyszer csak elállt. Hála az Istennek! Igen ám, de akkora árvíz kerekedett, hogy Szeredától egészen Szentkirályig tengerré vált a hely. Az emberek a dombokon járva ügyekeztek célirányoson közlekedni. Voltak, akik halászás céljából tutajt eszkábáltak essze. Egy napig, ha emlékezetem nem csal még az autóbusz se tudott bémenni Zsögödferedőre. Amikor bémerészkedett, már annyira apatgatott a víz, hogy keréken felül érte egy cseppet. Az a busz még aznap el es romlott. Ejsze, egy hétig es tartott az árvíz. Ami visszamaradt utána az a haltól lévő bűz volt. A szentkirályiak, a szögödiek, és a szeredaiak gumicsizmát húzva szedegették essze az iszapba és a tócsákba ragadt halakot. Lehetett es szedni becsülettel, mert akkor még nem volt annyira mocskos az Olt vize se. Azta mencsikáját (azta piculáját)! Már megint kerülőt tettem. Na, a lényeg az, hogy nagy vala a víz. Az Olt vize továbbra es sebesen folyt még akkor es, amikor a tengernyi lütyü visszalöccsent nagyjából a folyóba. Mert azért még megmaradt néhány mellékág, ahol továbbra es vadul kanyargózott a víz. Marika testvérkéivel pont arra ballagott. Ott ne űzték az eszüköt iskolából hazamenet, s megfelejtekztek erről az ideiglenes mellékágról. Nem es csoda, az arra vezető ösveny előtt egy nagy domb volt, ami teljesen eltakarta. Amikor észrevették, hova es vetődtek ki, tanakodni kezdtek. Azon járt az agyuk, hogy kerüljenek-e egy jó nagyot visszafelé vagy nem. Effelé a hazaút sokkal rövidebbnek tetszett. Így hát a kis, de eléggé gyors és helyenként örvénylő mellékág átugrását vállalták fel. Előbbször Pannika ugrott át. Nekiiramodott és szökött. Csudálatos nagyot tudott ugrani. Igaz, a bal lába megcsusszant, egy cseppet meg es tántorodott, de nem adott a huszonegyből, eléhajolva kettőt lépve, kikecmergett a csávából. Marikát nógatta a kisöccse, de az az istennek se akart indulni. Aszondta a végire marad. Úgy es lett. Emrecske es nekiiramodott, hogy szökje át a vizet. Nagyon ügyesen, és merészen törekedett, hogy a túlparton legyen. Valóban sikeredett átugrania neki es, de, ahogy újra partot ért a vizes füvön megcsusszant és akkorát lepcsent mint egy nagykabát. Nagy volt a röhögés. Erre a nyerítezésre vehette a bátorságot Marika, aki testvérei nem kevés noszogatására megpróbált átlendülni a tulsó parta. Hát hogy es mondjam, nem járt sikerrel. Pont a közepibe, ahol örvénylett a víz, oda tottyant belé. Kapálózott a kezeivel, ahogy csak bírt. Nagyokot küllentett a tátva maradt szájával. Amig úgy vergelődött és hápogott, Emrecske testvére a közeli ficzfáról egy nagy ágat feléje tolt. Biztatta, hogy kapja el. Mán le es merült egy rendben, s hallatszott a bugyborékolása es, amikor hirtelen újra a víz felszínére került úgy nyakig. Mivel a víz sodorta, egy cseppet lennebbecske egy másik ficzfa ágát kínálták fel neki. Hogy a vergelődéstől-e vagy mi, de sikerült elkapnia az ágat. A testvérei segítségével Marikát kirakták a partra száradni. Azért a nagy ijedség után volt öröm, és féktelen röhögés. Marika gübbentése után, ha vizet látott százszor es meggondolta merre menjen. Fenyőszegi Úr |
Kommunizmus megidézése 27. rész – Kollektivizálás műfelénk – Székelyföldön a lakosságnak több mint háromnegyedét érintette ez az akció, s tizenkét esztendőbe telt belé. Pártunk és államunk addig vagy négyszer rendezte át a közigazgatási területeket. Az átszervezés alatt igyekeztek ügyes kis szocialista városokot és községközpontokot kialakítani. 1950-ben 28, 1952-ben pedig 18 tartomány volt az országba, köztük a székelyföldi Magyar Autonóm Tartomány is. 1960-ban 16 tartományt hoztak létre. Székelyföld déli részét Brassó tartományhoz vágták oda. A tartományokban kicsi rajonokot hoztak létre. Zsögöd Csíkrajonhoz tartozott. Az 1968-as megyésítéskor pedig Hargita megye része. Sajnos Székelyföld feldarabolódott, nagyjából Hargita, Kovászna (Háromszék) és Maros megyére (Marosszék, úgy fele). Nemcsak ebbe a területi ide-oda tologatásba lehetett belegajdulni, hanem a magán javak kisajátításába is. A kollektivizálás szovjet mintára volt elképzelve. Az egyéni gazdálkodás a megszabott kiskertre zsugorodott össze. A hegyvidékiek, mint a Gyimeeksben is, megúszták. Csak minimális állattartást engedték meg. Az akció a Magyar Autonóm Tartomány ideje alatt zajlott, az akkori „nagyvezírünk” Gheorghe Gheorghiu-Dej parancsára. Az úgynevezett kollektív gazdaságok örökkétig ellenőrzés alatt álltak. Célja: a nagygazdák leszerelése, akiket kulákoknak (harácsoló zsugoriknak) kiáltottak ki, és sok esetben börtönnel járt. A közös vagyonba lévő földek művelését és az állatartást azok az emberek végezték, akik „meggyőzve” átadták azokot. Kötelező volt mindent bészolgáltatni. Aki nem nem így tett azt megbüntették, még börtönbe is dughatták. Szabotázsnak számított. A bészolgátató kótája, hogy mennyit kell leadjon egy gazdaság, az pártalapon megvolt szabva. Ezért a munkáért a kollektívben dolgozók csak morzsányit kaptak belőle. Ezenkívül előszeretettel kötelezték az embereket a közmunkára. A plusz munkák elvégzésére. A közmunkákon minden 18 évet betöltő állampolgár kötelező volt, hogy részt vegyen. A férfiaknál 56, a nőknél 45 év korhatárt szabtak meg. Ez a kegyetlen eljárás kísértetiesen személt a középkori jobbágysorssal... A csíki falvak lakói a Beadási Kötelezvény alapján nemcsak a földjüktől, hanem jószágaiktól is meg kellett váljanak. A kollektív gazdaságok létét 1950-től lehet műfelénk számítani. Csíkban az első ilyen gazdaság 1950 júniusában alakult Csíkverebesen. Akik egyből béálltak, azok nincstelenek és szegényparasztok voltak. Persze az Istenadta nép, akik nem valának annyira szegények, nem adták bé egyből a derekukot. Sokan ellenálltak, de erőszakkal megtörték őköt. Veréssel, bebörtönzéssel, kulákozással, kiközösítéssel, vagy elkergetéssel. A vagyonukot ugyis elvették. Többjüköt kényszermunkára fogták bé, mint az állatokot. Több helyen kollektivizálás elleni lázadás tört ki. Legtöbbször tüntettek, de megesett az is, hogy a hatósági székházakba, s belépési papírjaikot elégették. Persze azt az akkori hatalom seperc alatt elfojtotta. A „felbujtókat” börtönbe vetették, s onnan kényszermunkára vitték. Például a Maros megyei Vadadon Kiss Istvánt, és Udfarfalván lakó Nagy László gazdákat tanúságként, és megfélemlítés céljából ki is végezték. Másokat egy időre, vagy örökre száműztek az ország tulsó részébe. Az egyik ilyen hely Dobrudzsa vala. Voltak akik szó szerint belébolondultak vagyonuk elvesztése végett. Mások meg öngyilkosok lettek. Néhányukot, olyan kulcsember féleségeket pedig a párt emberei gyilkoltak le. Például Gidófalán 1950 szeptemberébe Zsigmond Andrást és Jancsó Vilmost lelőtték. Egyáltalán nem volt rózsás a helyzet. Mégsem csillapodtak a kedélyek még a nők is tüntettek az államosítás ellen 1951 őszén Marosvásárhelyen. A nép nagy része azért, mikor látta, hogy ebből kiút nem vezet muszáj volt beletörődniük. Kisebb ellenállásokba ütközvén 1959-re nagyjából sikerült megvalósítani a kollektivizálást. Akik kommunista kárrierre vágytak, hamar agitátorokká, bésúgokká és seggnyalókká váltak. Sokszor sikerrel eregeltek fel a kommunizmus felé vezető szamárlétrán. Azonban a kilépések bajt okoztak, mert az megvolt engedve. Több százan léptek ki belőle, de asztán vissza is kellett lépni... 1961. végére a Székelyföld majdnem 80%-a vált állami tulajdonná. Innen már visszaút nem igazán volt. Források: Gagyi József: „A szocializmus győzelme falun...”. Székelyföld 2006/1. sz. 175-194.; László Márton: Kollektivizálás a Székelyföldön. Székelyföld 2017/5. sz. ; http://lexikon.adatbank.ro/tematikus/szocikk.php?id=79; Stefano Bottoni: Sztálin A székelyeknél. A magyar Autonom Tartomány története (19521960). Pro-Print, Csíkszereda, 2008. Borbé Levente |
|
Időjárásos bolondéria Megváltozott itt mifelénk es, de rendesen! Az se tuggyuk mikor ér véget a télnek, meddig tart a tavasz, melyik percben köszönt bé a nyár, s az őszről ejsze ne es beszéljünk. Az eccer biztos, hogy az ember kedvit es rendesen béfolyásolja, met pont olyan bolondok kezdtünk lenni mind ő, ahogy kiviseli magát. Há, csak most az idéni változásokot vegyük cag figyelembe. A tél az istennek se akart elmúlni. A tavasz olyan didergősre sikeredett, hogy mán egy csíki embernek es sok kezdett lenni. Na, osztán azok az esőzések, hányszor de hányszor elpakoltak bennünket hazajövet, vagy ment ügyes bajos dógaink elintézése közbe. De mindennek tetejibe seperc alatt béköszöntött a nyár. Olyan, hogy az atyafiról nemcsak a kabát sa csizma került le, hanem a lájbi, s ejsze az ing es. Most elég egy izomingbe futkorászni, vagy hogyeshíjják, olyan pólóba, vagy mi a ráksúlyba. Cipő se kell rendes, csak valamilyen gyengécske lábbeli. Muszáj met reád rothad az egész hóbelebanc. Persze az eső most es csapja keményen. De akkora dérrel-dúrral jön, hogy a nagy szél, amit felkap mán a szemedet veri es ki vele. Ez a szeles eső meg bécsap, ha kell a lábad közibe es. Mocsok, én mondom nektek! Ejsze, ameddig essze-vissza hibáztassuk egymást, valamit tenni es kéne, hogy legyen ami változzék. Idegileges Székelybá |
Gyerekműsorok között a tévében Na mi a ráksúly is lenne, mint egy halom ánkó reklám. Azt kötve hiszem, hogy a kedves gyerek, akinek tekintete a tévé képernyője elé van szegeződve komoly érdeklődést tanúsít néhány „elengedhetetlen” álomfazék és lábas iránt. A depilálást bemutató külön fantáziadús csudafelszerelés bemutatásához fogalmam sincs mi kering a csöppségek fejében. Az biztos, hogy a kis „Mutyuri” hőst felváltva tízpercenként reklámmal, egészen érdekes megvilágításba helyezi a mesét. Most már csak dévédéről lehet bámulászni, egyben a történeteket, mert a világhálón is bevetnek reklámokat. Ott már sokkal merészebbek is elészöknek. Gondolok a saját csoré testyüköt kínálgató fehérnépekre s pacákokra. A csodaszereket, amik nélkül nem lehet élni, ne is ragozzam. Hát csoda-e, ha a gyerek egy idő után a reklámot ugyanúgy adja elé, mint bármelyik mondókát. Az az érzésem, hogy a pártunk és fogyasztói társadalmunk igyekeznek idejében felkészíteni gyerekeinket a portékák kimeríthetetlen tárházának változatosságára. Micsa jó ötlet, ha a leányod tudja, milyen rúzsot vegyen magának, mi áll olyan kurva jól neki, az ő fizimiskájához. Vagy a legényke idejében tud válogatni a kocsimárkák között. Hát nem mondom ez is egy szempont. De ha már hatékonyságról van szó, nem lenne jobb a munkát reklámozni. Mert ahhoz, hogy a portékát megvedd zsozsóra is szükség van. Mégis gyerekként jobb lenne reklámmentes mesét nézni... Mesebámulóka |
|
|
Az erdélyi egyetemek nyelve Na, most én nem a Nagy háború előtti nyelvekre gondlok, hanem a mostaniakra. Ezek a romány politikusok érdekesen űzik az ipart. Előbbször, lassú víz partot mos” módszerivel bételepítik Erdély magyarlakta vidékeire Moldvából sa Román-alföldről az atyafiakot. Persze nekik munkájuk es lesz, a magyarok es más nemzet fijai ellenébe. Osztán jön a konfliktus szítás, és a pufa bé módszer. Ha meg szökdösni mersz, börtön (jobb esetbe)! De véletlenül elgázolhat egy kocsi, vagy egy villamos, ahogy a kommunizmusba bévált módszer volt. A városfoglalás és falu mellett még van a temetőfoglás módszere, meg az iskolák megszüntetése, sa munkehely hiánya. A legjobb csel Európa mézesmadzaga, a jobb megélhetés. Tuggyuk, hogy németek aliges vannak. Rajtunkon és a cigányokon kijjel a többiek mán nagyon megfogyatkoztak. Igen, egyre kevesebben vagyunk, vagy mégse. Legalábbes, ahogy ők mongyák: nemzeti kisebbségek. Azt tuggyuk, hogy a magyar fogyóban, de más nemzet fijaji mégse. Gondoljunk ca belé a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzetibe. Román nevet kapott. Szép csendbe intézték, ügyesen. Ez a módszer már egy jó párszor bévált... Bé biza. Csak ahogy lapozgattam az egyetemek szórólapjait és a világhálón megadott kínálmányait, arra lettem figyelmes, habár a magyar nyelvű helyek csökkennek, de evvel párhuzamoson a más nyelveken felkénált szakok egyre csak nőnek. Elsősorban az angol, de a francia és a német se kutya. Itt-ott elvétve más nyelvek es eléfordulnak, mint a spanyol, olasz, finn satöbbi. Jogosan feltételezhetem, hogy szép hazánkba ezen nemzetiségek száma egyre nő. Például a marosvásárhelyi orvosin román és angol szak van. Úgy láccik ezek a magyarok inkább elangolosodtak, vagy mi a szösz? Asziszem, inkább mia szösz. De más erdélyi egyetemeken es fellehet lelni, eszket a cseleket. Angolosodik, franciásodik és németesedik el Erdély? Mongyuk az utóbbit nem es bánnám. A viccet félretéve, dehogy bubácskáim, állítólag csak erre van igény. Persze érvényesülés szempontjából isteni az idegen nyelv. De az igazi, méges az anyanyelven való tanulás lenne. Annak az esélye pedig egyre küsebb. Az ösztönzés az, hogy végezd csak Budapesten, vagy valamelyik magyar városba, s onnan remélhetőleg ne es térj vissza. Sakkor ha elfogy az értelmiségi, mán ha még láb alatt leszünk még mindig nekik, akkor könnyebben félretudnak vetni, hogy ne álljuk el az úttyúkot. A magyar állam béfektet, szakokot hoz létre, mind a Sapientia egyetemen, de azokot szép sorjába el kellett, hogy ismertesse a hazai törvénykezéssel. Azt se felejtsük, a befektetés az nálunk történt. Ki tuggya egy időcske után mi lesz a sorsuk. Szeretnék, mind más es, derűlátó lenni ezekbe az ügyekbe. Azt es tudom, hogy a békés együttélés az mindig es létezett, ha a békén tudnák hagyni a politikusok a népet. De annak se látom a végit, hogy az mikor es következne az bé. Addig es az erdélyi magyar itthon tanulhat az egyetemeken, románul, angolul, franciául, s egyre ritkábban „anyanyelvül”. Ezétt es választják a frissen végzős érettségizők a magyarországi, és nemcsak, felsőoktatást. Ej be jó lenne itthon mindent lerendezni... Ungarischenke |
||
|
Az újságosbódék hirtelen kiürülése Pletyócska |
|
Helybe közmondások – V. „Addig jár az ember a munkába, amíg ki nem vetik ” Rendesen elkapta a szarva közt a tőgyit, aki egy, finoman szólva: leépítéskor, elbúcsúzhatott a munkahelyétől. Mint tudjuk, hogy sehol sincs szalámiból a kerítés, de meglepetésszerűen az egyik napról a másikra kirittyentik az állásából az elég nagy gáz. Pláné, ha még ráadásként nem mai csürke. Azért mindannyian, ahányan vagyunk tudjuk, hogy az energiánk marhára csökken, s egy beradálatlan munkahelyet szinte nem es lehet megszokni, hát megszeretni. Manapság, amikor a törvények úgy váltakoznak, mint a nadrág feneke, nem éri meglepetésként az embereket, ha nem lesz munkája. Már annyira megijesztgettek mindenkit, hogy valósággal immunis lett az elbocsátás szóra. Mondjuk kirúgás után, nincs szárnyalás, csak pofára esés. Lehetőség főleg egy negyven felettinek szinte vicc kiejteni, hát szűköcskén van. Ha az az illető még nem is nő, aki kifogyókurázta csinossága érdekébe a fél életét, akkor ez a szűköcske remény is pillanatok alatt szertefoszlik. Az biztos, hogy csak addig járhatsz szervicsbe (munkába), ameddig még szóba állnak véled. Szomorka Közmondikás |
Felejthetetlen Oszi Beder Rozália, ahogy jómagam ismertem, az Oszi (szül. Józsa) 1935-ben született a Háromszéken. Életének 84-ik esztendejében, 2019. június 6-án kísértük utolsó útjára a csíktaplocai temetőbe. Osztályunkat népes csoport képviselte. A búcsú után a temetőkert bejáratánál osztálytársakul még egy kicsit elbeszélgettünk. Ez idő alatt sorba jöttek hajdani tanáraink, ők is csatlakoztak hozzánk. Mintha az Oszink akarta volna így. Igazán megható volt újra együtt lenni. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem hagyhatom szó nélkül azt, amit nékünk adott. A hajdani csíkszeredai 2-es számú Ipari Líceum magyar tanáraként ismertem meg. Első emlékezetes találkozásom a XI. osztályba való felvételkor volt, amikor határozottan, de mégis kedvesen, rám kérdezett a vizsga előtt, hogy eddig hol tanultam. Aztán a szeptemberi csengő elhozta az első osztályfőnöki órát. Szigorúsága ellenére volt benne valami megmagyarázhatatlan barátságosság. Biztonságot sugárzó egyenes sallangmentes magatartása teljesen lenyűgözött. Egyenes magatartása, hiteles jelleme tisztelet parancsolt úgy a diákok, mint a tanárok körében. Ez a tulajdonsága bátorított arra, hogy vállaljam tetteimet. A magyar nyelv és irodalomórák alatt folytatásokban valóságos magyar és európai kultúrtörténet rajzolódott ki. Nemcsak egyszerűen a tanmenet szerinti leckét kaptuk meg, hanem tarsolyunkba vihettük haza példaképeinket, népünk-nemzetünk szellemi és kulturális értékeit is. Hangsúlyt fektetett arra, hogy büszkék lehessünk elődeinkre. Igyekezett megértetni, tudatosítani bennünk magyarságunk fontosságát. Mesélése, beszédei erősen hatottak ránk. Érzelmileg nagyon megérintettek. Figyelmet fordított a helyesírásra és szép tiszta beszédre. Osziként elég volt életéből példákat felhoznia. Igyekezett közösséget kovácsolni az osztályból. Ez sikerült is. A mi osztályunk, ha tanulásba nem is, de viselkedés terén az iskolában is az élen járt. Részben tőle sikerült elsajátítanunk az élethez szükséges boldogulás lehetőségét. Természetesen a humorérzéke sem hagyta cserben, ha megvicceltük, tudta venni a lapot, de a komoly dolgoknál nem ismert tréfát. Így csepegtetett belénk egy kis tartást is. Akadtak diákok, akiknek többet jelentett személyisége, mint osztályfőnök, a második édesanyjuknak tekintették. Kultúrtevékenysége igen hatékonyan zajlott. Előszeretettel kínálta a színházjegyeket egy-egy minőségi színdarabra. Meggyőző empatikus jelleme szinte mágnesként vonzotta a diákokat. A színházba járók csapata iskolán belül és kívül is fokozatosan gyarapodott. Hiszen sokan érettségi után is visszajártak jegyet venni tőle. Ezen kívül a romániai magyar folyóiratok lelkes terjesztője volt. Itt többek között gondolok az Igaz Szóra (mostani Látóra) és az Utunkra (a Helikon jogutódjára). 1985-ben középiskolai tanulmányaink befejeztekor, jelezte, hogy a magyar nyelvű oktatás az új tanévtől megfog szűnni, ezért jó lenne, ha tankönyveinket hazavinnénk, legalább számunkra legyen elérhető. 1990 után találkozókon szinte tudta sorsunk alakulását. Nyomon követte mindegyikünk életét. A hétköznapok forgatagában bárhol és bármilyen helyen is találkoztunk hagyott időt arra, hogy meghallgasson. Saját életéről is beszámolt. Büszkeség töltötte el gyerekei iránt, és boldogan mesélt unokáiról. Férjéről tisztelettel és szeretettel beszélt. Minket a párkapcsolatban mindig az egymásra figyelésre, egymás megismerésére és a türelemre intett. Sokunkkal ő szerettette meg az irodalmat, az olvasást. Volt, amit továbbadnunk gyerekeinknek. Szeretett Oszink köszönjük a diákéveket! Emléke legyen áldott!!! B.L. |
|
|
Nem ártana csángóul tanulni Hogy teljesen megértsünk valakit, türelmesen, érdeklődve és kíváncsian kell szemléljük. Egy népcsoport már ennél is komplikáltabb. A moldvai csángók sajátos helyzetét csak úgy lehet megismerni, ha velük képes élni az ember, és azt a sorsot választja. A mindennapokban derül ki, hogy mi történik az élet folyásával. Szinte mindennek megvan a maga jelentősége. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk róluk, nem ártana megtanulni az ők nyelvüköt. Azt a csángó nyelvet, amit már nemigen beszélnek rajtukon kívül másutt magyar nyelvterületen. S persze a nyelvükbe fellelhető összes román szavakot, úgy ahogy ők értelmezik. Ha megtudnánk érteni őköt, akkor talán lenne esély a magyar nyelv értékelésére a szemükbe, s megőrzésére. Hanem lassan minden a feledésbe suppan, s ez tény pediglen nem az ők hibájuk. Inkább magunktól kérjük számon. Bölö |
||
|
– ZSÖGÖDI kistudérozó – Baggat – A lajbimig felgyürkőztem. Jöhet a magyarázat, met ennek es van... Há énnekem lgelőbbször úgy ütte meg a fülemet ez a baggat szócska, minha varrásra mondták vóna. Arra a fehérnépecskére akasszák reja nagy győztesen, aki nagyon belemélyülve, egy cseppet se törődve a körüllévőkkel el van egyfelé, mind a béfőttes üveg teli szilvalekvárral a pócon. Régebbecske legtöbbször megjegyzésként használták, mikó rákérdeztek érdeklődően a varrogató fehérnép ismerősére: „Hé te, micsinál ez a Mári?”. Felelet: „Itt ne, baggatgat”. Ezt egy hosszas öhhö-vel nyugtázva láttamozták. Baggatni csak nyugodtan lehet, ez nem egy gyorsvonat sebességű varrás, hanem olyan tempós megaggyuk a móggyát -féle. Baggat az es, aki zoknit stoppol, de, aki hímez úgyszintén. Igaz, arra már csufandároson mongyák reja, hogy „Még mindig azt a hímzést baggattya...”. Kicsit olyan monyók (bugyuta, ügyetlen) varrásnak, öltögetésnek számít. Baggatást végez az es, aki gombot varrva bogot vet munkája befejeztével a ruha fonákja felére. Na de, van ennek szócskának egyeb értelme es. Például, aki aggat ezt-azt, vagyes felakaszt mongyuk a szegre valamit. A rosszul olvasó (nemcsak betűt, hanem pénzt s egyebet es), betűzgetőre es ezt szokták a szeme közé vágni: „Mit mind baggatsz? Mikor jársz mán a végire?!” A szépecske menyecskére mongyák reja, „Eccer ennek es segítenék baggatni”! Szóváltika |
Gyere te is manócskák nyári kiskertjébe!
|
|
|
Szerkesztőség – borbelevi@yahoo.fr, Fenyőszegi úr honlapja : http://users.atw.hu/borbelevente/ . Valahogy nem akarom abbhagyni |