FENYŐSZEGI TÉL 2020 – 49. szám. Zsögödi hórekkenés

Titkos szavaszáz A tavalyi hazai választások, mindegy, hogy kire-mire vagy hogyan pecsételtek, olyan volt mint általában a többi. Az első a titkos szavazás. Eddig jó es, nincs es benne semmi hiba. De akkor minek a ráksúlynak kell mindenhova kitenni, hogy én elmentem-e szavazni, vagy se. Sőt olyan es van, aki oda írja kire vagy mire es szavazott. Hát ez minden csak nem titkos, s méges annak nevezik. Fejtegetésem során reajöttem egy-két dologra, ha nem es annyira végleges az eszmefutkározásom, úgyes immán megosztom véletek. Mongyuk titkoson bégyömöszölöm a belembe az ételt, akkor titokba felvetem a netre, hadd lássák mivel tőtöttem meg a pockomot? Vagy ha reggelibe felkelek és elmegyek hugyójzni, akkor én es ki írom féjszbukra, s felteszek legalább egy képet az instára es, hogy én hugyójzom, teljesen titkoson...? Igen, ezekbe a titkos gondolatokba mélyedtem teljesen belé. Met akárhogyes vesszük nekem az a titkos, amit csak én tudok, saz se olyan biztos, háha álmomba elkotyogom. Hogy ki tud titkot tartani, ebbe, most nem gyalogolok belé, de az héccencség, hogy az ilyesmi egy dekát se a'! Csak azt nem értem a szavazófülkéből kifelé jövet, hogy a ráksúlyba nem szabad lobogtatni a papírost, amikor ugyes elég sokan elmongyák, még a tévé előtt es, hogy kire aggyák le a voksukot. Úgy lenne eredeti... Titkos Szavazzunk Társaság embere		Divatos menetek az étrendbe - Te Mári! Úgy hallám, hogy a hagyma erőst ártalmas a szervezetre. - Mennyel Berta! Az egy hónapval ezelőtt vót. A hagyma a legegésségesebb zőccség, írta az internyet es! Ne se törőggyé`, csak egészség legyen, a többi nem számíjt...
ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK Petárdások Szilveszterkor s tovább – Marha egy menet zajlott szilveszterkor és az új esztendő első napjain Zsögöd környékin es. Sok állatot megjesztettek véle. Főleg kutyákot, aki fejvesztve menekültek. Lehet, hogy vagány, laza meg lehet soka röhögni rajta, de könnyen szívbajt lehet kapni tőle. Csemeték rongálása – Üsmeretlen tettesek má megint „ügyeskedtek” a tiszta újba húzott zsögödi úton, úgy január dereka felé. Lazán derékba törték ketté az útszélire ültetett csemetéket. Há eccer mondom fáintos egy polgárok lehettek, hogy nem tudtak elférni tőlük. Zsögödi randalírozások – Valakik tényleg meggajdultak, mán egy jó üdeje egymásra csinálják a hitványságokot Zsögödbe. Nappal bétörnek házakhoz, lopnak, elütik mind a taknyot a kutyákot, s ezétt es nem utolsónak említeném az őrült kocsis száguldozásokot. Farsangi láz mindenhol – Mán legtöbb helyen Csíkba megkezdődtek a farsangi hetyetyárék. Hol jól sikerül a spontán menet, hol pedig kötelező öröm. Attól függ, hogy hol tartsák meg. Azétt, aki tiszta szüvéből csinálja, az ünnepeljen, met a jókedv a legjobb orvosság. Gyengécske tél – Még Csík hűvösebb vidékein se dühöngött a tél. Ritkán havazott. Elég maszután (itt - gyengén) adta elé magát nemcsak hóba, hanem hidegbe es. Fenyőszegen alig jött össze egy csepp hó, s az se tartott sokáig. Háha a február emberesebb lesz valamicskét, met osztán visszavonhatatlanul rejánk kopogtat a tavaszi olvadás. Nyakig Megtőtt Hírlevente	Hol volt, hol nem volt… Véderdők és utak Zsögöd környékin Borbé Levente Ha Zsögödferedő felé bónyászódtók (sétakerémbálóztok) rögtön észreveszitek, hogy biza ezek a zutak nem es annyira régiek. Há kicsi koromba, amikó' még Zsögödébe jártam iskolába más vót minden. Azóta nemcsak a zútakot változtatták, de az Olt folyót es szabályozták, sö, véderdőt es rittyentettek a közvetlen közelibe,- hol ide, s hol oda. Kicsi kölyök koromba a zsögödfürdei sorompóval átellembe (szembe) mán vót es rendesen az oldalba az erdő. Erdei fenyőcskéket ültettek oda. Szép fiatal kígyódzó erdőcske bőcsködött (itt – büszkén állt) Zsögödtől kezdve, egészen le az Ördöglikig, s egy kicsit még tovább. Ott ne a fingós borvízküpün túl. A hetvenes évek dereka táján ültették ejsze a Csihányosi részen lévő véderdőcskét, azt az európaji cserekjéket elhullató fenyő fajtát. Tuggyátok, amelyiknek télen az ágai tiszta csórék. Na ugyanakkor repesztették meg Fenyésen es, a Fenyőszegi úttól balra, Csihányos felőli dombokot erdei fenyőcske ligetecskével. Osztán egy szikrával későbbecske a frissen felhúzott csíkszeredai megyei korház hátához es rittyentettek egy véderdőt, szintén erdei fenyőből. De ezek az erdők idővel megvegyesedtek. Most mán kerül bennik rendesen lucfenyő, nyírfa, nyárfa, s bokorféle es. Talán ez a kommunista szokás jó lett volna, ha megmaradna... Ne csak a folytonos örökétig a zerdő nyiszibálás. Az utakot mán a hetvenes évekbe kezdték változtatni. Emlékezek arra, amikor Zsögödferedői országúti buszállomást reparálták essze. Akkor kezdtem az első osztályt Zsögödébe, 1973. őszén. Ej be szép es vót csupa újjon! Most meg a burjány meg a mocsok veszi fel. Mán a vasúti sorompó se működik, ezért es üt el a vonat folyton valakit. De a mostani pufáját (itt – arculatát) az útnak 1975 után alakítgatták ki ilyenre. Ennek a tervbe vétele mán az 1960-as évekbe megtörtént, egybevéve az Olt folyó szabályozásával. Magát az Oltot 1976-ba kezdték térítgetni, kivetni az igazi medréből. A szocialista vívmánynak szúrta az szemit az Olt ártere, egy cseppet se érdekelte az ott élő őshonos növény és állatfajok sorsa. De keményen ment az új mederbe terelés, avval az ürüggyel, hogy ne legyen árvíz. Na de mind tuggyuk attól még lett, s nem es egyszer. Igaz a mezőgazdasági terület a' megnőtt, ha kellett, ha nem. A majnem 60 kilóméteres szakaszból csak Csíkszentkirály és Zsögöd határába marad meg régibe, Csíkszentdomokostól kezdve. A zsögödferedői Fenyőszegi út mellett lévő Olt evégett majnem eltűnt. A holt ágat kicsi erecskék, patakocskák, saz esővizecskék tőtik meg a mai napig es. A Fenyőszegi kocsi és szeker út az 1980-as évekbe sétaúttá alakult át. Helyibe az Olt mellé rittyentettek egy útszakaszt egészen a zsögödferedői kinti bazinig, amelyik esszekötte magát a Szentkirályi úttal. A Fenyőszegi út es megváltozott az 1990-es évekbe, met a künti borvizes feredőt békertelték, s Fenyés pataka környékire, ső árterületire házakot húztak fel, ahol az régi út haladt szinte el egészen az Égígérő vackorfáig. Most egy cseppet kerémbálózva érünk el a célig, de a tündéri látvány még így es megéri a sétát. Szereda felé pedig a Fenyőszegi út beléfut a zsögödi útszakaszba, amelyik szintén az 1980-as évekbe dagadt el, elvéve a zsögödi kertek és szántóterületek Hargita felé eső részit. Viszont városi terelőútnak kiváló. Egyből beléfut a szeredai vasútállomásba. A Zsögöd és a Zsögödferedő közötti út helyenkint négyszeresére dagadt ebbe az üdőbe. Változás változást ért, most pedig aszfaltos a zsögödferedői út es a künti bazinig. Ennek az útrendezésnek a vívmányait a macik es érvezik, a kicsi véderdőköt mongyuk jobban, s nem utolsó az Oltba feredőzés se. Mongyuk az emberek inkább halászgatnak benne. Infó: A visszaetekintgetésem mellett valagászódtam egy cseppet az üsmerőseimnél es. Fenyőszegi Levente

– Amikor felkapott a szél – Érdekes történetek 6. Kicsi és törékeny gyerekkoromban ott laktunk az Égígérő vackorfa alatt, Fenyésen. Hat évesen onnan indultam iskolába, kihagyva az óvodát. Ezt amikor a Gyimesekben tanárkodtam, estibe letettem, azért, mert ha egy újabb törvényt hoznak bé, ki tudja, szabad-e én egyáltalán munkát vállaljak, ha az ovim nincs meg. Emlékszem komoly zsűri alakult körülöttem. Képzeljétek, a kedves óvonénik jóindulatának köszönhetően ki sikerült végeznem az óvodát. A diplomát jómagam írtam meg. Egyet a vizsgáztató ovónéninek is, hogy vállalta a számomra is kemény megmérettetést. Most egyet curuk vissza az első komoly iskolába jutási élményemhez. Ősszel nem volt baj a közlekedés. Több kilométer után testvéreimmel kint is voltunk az országúton és vártuk a zsögödi buszt. De télen ez nem megy olyan könnyen. Ezt tudják azok, akik ingáznak. Pont akkor nem jön a busz, amikor a legnagyobb hideg van, esetleg cudar hófúvás, csípős szél, amitől béfagy a likad. Mi a hideg ellenére ügyesen készülődtünk az iskolába. Korán reggel édesanyám meggyújtotta a petróleumlámpát. Mi kikecmeregtünk hárman az ágyból, amiben öten aludtunk fejtől s lábtól. A két nagyobb az egyik felibe, a három kicsike (azok között voltam jómagam is) a másik felibe. Kiöntöttük az esti mosdótál vizét, a háztól egy cseppet távolabb, ahol nem jártunk. Rendszerint egy féreg (egér) belédöglött, mert a macskánk, Cincili beléhajkurászta... Aztán a fűtő (kályha) tetejére tettük a tálat egy rend friss kútvízzel. Abba mosakodtunk. Egyhamar felőltöztünk a szocialista egyenruháinkba. Jöhetett a cipőpucolás. A bakancsainkot kint a ház előtt kellett pucoljuk. Gyakran odakoppintottam a küszöbhöz hadd hallják milyen ügyesen boxolom bé. Addig édesanyám megfőzte a jó meleg teát, békaptunk egy kis zsíros kenyeret. Felvettük a kabátot, sálat, sapkát, kesztyűt és magunkra öltöttük az iskolás táskát. Hát bizony az az 1974-es januári tél cudarul hideg volt. Rengeteg hó esett. És aznap, amikor vélem megtörtént a különleges eset, bizony kegyetlenül fújt a szél. Bélopódzott volna a kabátunk alá is, de szerencsére a tankönyvekkel és füzetekkel megpakolt táska nem engedte, hogy bébújjon oda. Mély növésem végett néha a hóba hónaljig suppantam belé. A testvéreim derékig. Nem csoda, nem láttuk az utat, csak megszokásból bukdácsoltunk előre. Persze a két bátyám verte az ösvenyt, s én a nyomukba harcoltam veszekedve a széllel. Hol láttam valamit, s hol nem. Hangosan kurjongattunk, s beszéltünk egymáshoz, hogy ne veszítsük el egyikünköt sem szem elől. Főleg engem, töpecset. Nem elég hogy iciripiciri voltam, hanem még soványka is, mint egy gezder (száraz vékonyka, főleg fenyőág teli csereklyével) Ezért is adták nagybátyáim e nemesi nevet, hogy Cérna Peti – Cérna Káplár – Makaróni Cső. Szerencsére a kabát meg a táska, s főleg a sötét szín egy kicsit dobott a gezder alakomon. Jobban lehetett látni. A testvéreim időnként hátrapillantottak, s mondták „Jössz-e Levi?”. Én minden egyes alkalommal, mondtam, hogy „Igen!” Néha amikor hepehupás dombhoz értünk, s kezdődött a lejtő, a szél szinte-szinte felkapott befelé menve-csúszva és bukdácsolva. Attól tartottam, hogy felkap a szél, mint egy tollúseprűt, s elviszi ahová akarja a girnyác testemet. No ez, ha nem is így, de egy kicsit másként bekövetkezett. Mikor egy nagyobbacska (számomra) óriási dombocska tetején álltunk kigondoltuk, hogy szerre bécsúszunk. A bátyáim úgy is tettek. Én egy kicsit jedtét vettem a dolognak, ott álldogáltam, ők meg bátorítottak. Bizony kikapta lábamat a szél, s úgy éreztem repülök. Csak az aljban éreztem a földet. A bátyáim is így látták. Hamar el is terjedt a fenyőszegi esemény a rokonok, ismerősök között, s még Zsögödbe is. Én voltam a minta, hogyha sovány vagy akkor szél tényleg felkap, s viszi amerre csak akarja a deszkavékonyságú testedet. Fenyőszegi Úr

Kommunizmus megidézése 29. rész – Önkritika, leírni a bűneinket, a hatalom ugyes tudja! – A szocialista önkritika egy „szikrát” másabb volt, mint azt általában teszik az emberek. Vagyis nem az az egészséges változat. Az önkritika jó nyersen mondva nem több, mint saját magad bírálata, józan önismeret, és önértékelés. Hát ejsze, már a mai világban is jó ha tudsz a saját dolgaidról, de nem mindig egészséges kimondani, pláné ha nem tudsz védekezni, mert nem is kettőbe, hanem egybe rágják le a fejedet. Ez még a jobbik eset, de felhasználják bármire, főleg, amire nem is gondolsz. Mifelénk az önkritika 1945 után kapta meg a helyit, mint megannyi szocialista-lusta társadalomba. Mert elég sokan ugye munkába jártak, de nem éppen annyian dolgoztak. Azt kötelezően megtették főleg azok, akikre rákényszerítették, és az elítéltek. Egyesek meg esetleg módjával tellegettek-vellegettek. Persze sértődés ne essék, mert mindig vannak olyan egyének, akiknek bármilyen rendszer jöhet-mehet, úgyis lelkiismeretesen elvégzik a munkájukat. Ezekre lehet reatehenkedni, s a vérüköt szívni... Na, de ahogy teljes gőzzel fejlődött a szocializmus (pártunk és államunk szerint) egyre divatosabbá vált ebbe a fáintos társadalomba az önkritika. Azt még jó esetnek lehet elkönyvelni, ha az ipse, önként és dalolva tette meg ezt az új kommunista lelkülettel átítatott közössége előtt. Az ipse ritkán szóban, esetleg lehelyezve írásban adta át nyilatkozatát az „egyenlőbbek” szervei előtt. Az egyenlőbb vezetők, habár megdorgálták, de nagyon értékelték, és ha nem köpött belé a levesükbe (nem érintette a gyenge pontjukat), akkor még meg is dícsérték tettéért. Micsa proletár erény! Ez igen! Csak így lehet hazát építeni, meg ilyesmi!!! Hurrrááááá!!!! Vajon mi a nyavalyát takart ez a bizonyos megnyilatkozás? Hát az állampolgár töredelmesen bévalotta gyengeségeit, hibáit, a rátermettsége hiányát az adott munka elvégzése terén. Úgy mintha szegény fogyatékos lenne, azaz dilló, fetyelló, kók szerelék, nem egészen fiksz (ép elméjű) stb. Ugyanakkor ígéretet tett ennek kijavítására, esetleg a továbbiakban a szocialista társadalomnak előidézett kár elkerülésére szánt ügyekezetével erősítette meg a szóban vagy írásban a vallomását. Persze egy cseppet se volt sétagalopp, mert a szóbeli ígéret elszáll, de ha valami nagy dologról (kényes ügyről) volt szó azt föltétlen jegyzőkönyvbe kellett venni. A kényes ügyek azok voltak, amelyek sehogy se, vagy kevésbé egyeztek a kommunisták által diktált alapelvekkel. Ezt inkább a közélet megannyi terén gyakorolták, a másmilyen nézeteket valló politikai szemléletű „elvtársakon” . Az önkritika ezúttal kötelező házi feladattá vált. Csak az áldozat nem otthon írta meg, hanem legjobb esetben a néptanácsnál, vagy a pártbizottság egyenlően egyengető embereinél. Rosszabb az, amikor az akkori rendőrségnél vala, a milíciánál kellett vallani. Viszont voltak olyan egyének is, akik a szép rendszert alkotó nagyvezírek begyeikbe voltak. Másként szólva, kurvára idegesítették őköt. Ekkor legtöbbször koholt vádak alapján ítélték el, a néha párttagságra kényszerített honpolgárokat. Ilyenkor közszemlére tették az illetőt, és önkritikát kellett folytasson. Nem volt máglya alattuk, mint a középkorban, de sokan közülük azt se bánták volna. A nagy meghurcoltatások után az ember azt is bevallotta, amiről addig egy fikarcnyit se hallott. Ha meg bevallotta jöhetett a koncepciós per (részben vagy egészen kitalált, hamis vádak alapján lezajló per). Ha lélekben nem sikerült összetörni, vagy agymosottá tenni, akkor szép csendbe akár ki is végezték, esetleg elegáns módot alkalmazva, egy „szerencsétlen” baleset áldozatává tették. Hát igen, aki nem velünk, az ellenünk! jelszóval nem nyilt sok lehetőség a választásra. Így legtöbb ember inkább hallgatott, mert az ellenőrzésre épülő rendszer azokat is kiszúrta, akik másokat kellett megfigyeljenek ugyebár. Így már azt se lehetett követni ki kit súg be. Itt az önkritikát a rendszer diktálta, s a hiba gyökere a véle való összeférhetetlenség volt. Könyörtelensége nem ismert alkut. Az egyetlen „párt” pedig arra tanította embereit, hogy eltávolítsák, ha kell erőszakkal az idejemúlt „dogmákat” az elavult eszméket, mint, vallás vagy kapitalizmus, és helyette válasszuk azt az egy lehetőséget a dicsőséges jövő felé. Ezért putyukálták annyira az önkritika szellentését... Ez bizony rányomta a bélyeget úgy a politikára, mint a nevelésre, a gazdaságra és magára az egész kultúrára is. Ezért kellett „megtisztítani” a zavaró elemektől az országot. Sokan megelőzve az egyenlőbbek szándékát, ahogy tudtak úgy menekültek más hazát keresni maguknak. Csak éppen ne hagytak volna senkit hátra, mert azok is megszívták, de rendesen. Források: Tallózás a világhálón, és ismerősökkel való csevej. Borbé Levente

Műkakit szaró kutyus Csuda egy hírverés! Micsa guszta játék! Ajánlom ajándékba mindenkinek! A reklám szerint a kutyus „sok mindent tud”. Szaladgál és lépeget parkinzonos kilengésekkel, vartyogva ugat (attól függ mikor fogy ki az elem), csóválja nyikorogva a farkát, eszik, iszik s beszarik. Ugye de cuki! Csúcs alkotás, hát nem tündéri?! Meg kell habzsolni!!! Persze a reklám a legédesdésebben van béállítva. Csupa móka egy kiskutyus mellett az élet. Hát ugye ha megunod az se baj. Jó drága játék, pár nap múlva félrevetve heverhet a szoba sarkába... Állítólag rászoktat a felelősségérzetre, meg ilyenek. Hát egy nagy büdös francot. Ha az eredeti kiskutyus izgága mozdulatait, nyafogásait, össze-vissza rohangálásait, szőrhullatásait, bebisíléseit, vagy odaszarását kellene végig nézni, volma amit csodálkozzék a „műalkotásos gazda”. Mert a játékkal akkor hótkoroskodsz, amikor eppeg csak akarsz, de egy igazi kutyussal mán nem. Ott habtágba kell állni, s az ő kéréseit lesni, hanem szemperc alatt elkóborolhat. Őt nem lehet játék után visszagyúrni a dobozba, met ott helybe megnyuvad. S nemcsak akkor mókázol véle, amikor reád jön az ötperces, met ő mindig es kérni fogja, amikó' igénye van rá. Nem beszélve arról, hogyha nem foglalkozol véle szeretetvel, amikor szüksége van rea, bánatába es el pusztulhat. S ráadásul a kakija irtó büdös. Játékoska	Szar helyzet reklámfokon A hazai tévé mán ejsze egy féléve duvassza, vagy annál es több asztat a reklámot, amikó' aszongyahogy borzalmas iskolás vécék vannak országszerte. De jó, hogy nagy hirtelenjébe észrevették. Érdekes eddig senkinek nem szúrta a szemit. Pedig annak idején mű es gyerekként, s még a kilencvenes években falun tanárként es ki kellett menni a kerti pottyantóhoz, hogy a kis és nagydolgodot elvégezd. Télen egy cseppett hideg vót, és nyáron döngtek a legyek körülötted, de ezt senkit se zavart. Sőt a vidékiek versikét es kőtöttek melléje nagy bőcsen lenézve a városiakot a benti budi végett: Valahogy így hangzott „ Métt bőcsködnek ezek a blokkosok? Na métt es?! Bent jó bé büdösítenek, sahol szarnak ott es esznek.” Hogy elteltek ezek a szép idők. A büszke bőcsködés üdeje lejárt, met most mán legtöbb helyré bétették a házba a vécét. Drága fajáncot vettek oda. Há hogyes nézne ki a' olajfestékkel letaknyolt falllal a fürdő, s ott lévő buditrónus... Mindenki tuggya, hogy a láccat a fontos! Hadd egye meg az irigység a szomszédot, sa rokonyokot, s a többieket es ott ne, akik látogatóba jönnek, hogy milyen fáintos vécécskénk van a fürdőbe! Na de kanyargózzunk cag vissza a reklámocskára. Az iskolai vécéket úgy mutassák bé, minha legalább egy kilométerre lenne a sulitól. Ráadásul, ha valaki elmegy a kinti vécébe, rögtönjiben feltámad a szél, sa szenvedés és a gürc a gyereké. Huzatos lesz a kicsi lika, netán be es fagy. A borzalmat avval fokozzák, hogy rá es kell ülni! Úristen, tényleg?! Há nem es gondoltuk vóna! Hogy es bírtuk ki mű mai felnőttek a kinti budikot. Talán bikkfából vót a seggünk? Na persze itt pénzről és hírverésről van szó, met, amelyék intézmény megpályaz egy benti vécét, lehet hogy meg es kapja. A reklámfogás pedig népszerűsíti a céget satöbö. Budizó garambonciás
Érdekes megfogalmazások elemzése Varvarától Drága életeim! Há most mán, ha így megöregedtem, többet nem hallgatok! Én bárkinek megmondom a zigazat, ha kell egyenest a szemibe es! A minap kaptam valamilyen papírt a hivatalból, de, hogy a menykő üssön belé egy szavát se értettem. Nem azé, met nem tudok rományul, neeeem... Azétt met azt a nagyok nyelvét nem üsmerem. Írhatnának akár magyarul es, ugyse értenék egy kukkot se belőle. Odaadtam a fijamnak, hogy bogozza ki, mit es ír ezen a ráksúlyos papíron. Ő se tudta, de mivel járt kőtebb mind én, kiderítette. Há én mán nem bírok csak úgy sétafikálni. Nem es csuda, minden porcikámot érzem... De nem panaszkodok, met addig vagyok itt, amíg jajgatni es tudok. Na de tekergődzünk ca vissza a papírosra. A lényeget kiolvasta belőle a fíjjam egyik néptanácsi üsmerőse. Ez elég es. De mét nem írják úgy, ha immán nem titok, a szentségít, hogy értsem én es! Há nekünk írják, vagy nem? A nyavalyás mencsikáját, elkárinkodtam magamot, na, mehetek gyónni evvéget a mocsok papíros végett... Mee, hivatalos írások! Na de ha ennyi buszuságot csináltak nekem, hadd elemezgessem én es őköt egy cseppet. Például vegyük a macskát. Egy hivatalos papírba a macska, az hogyes lenne leírva. Há hogy négy lábú és szőrös élőlény, vagy mi. Na kedvességből odatennék, hogy mozog. Esetleg az ipse merészen felvilágosít, hogy hangot es ad ki, de az istennek se fogja odaírni, hogy nyávog, met azt seperc alatt ki lehet bogozni, írtó könnyű lenne mind a bubának az ágybafosás. Amikor mán gyanítanád, hogy ez egy állat, akkor figyelmeztetnek, hogy lóghat a levegőbe, mind a szárított kapca, vagy a szőrös bunda. Há igen azok es mozognak, igaz négy lábuk nincs, de figyelem elterelésnek isteni. Azután azon eszi magát a zember, vajon vadállat-e, vagy háziállat? A találós kérdés sokaságát lehetne itt felmocskolni, de mirevaló lenne ez az egész. Attól még nem lehetnek bisztosok a zemberek, hogy egy vacak macskáról van szó. Most igen met leírtam, de ha nem, akkor... Ne te ne! A cselszövéses felesleges gondolkozásom kezdett hasonlítani az agyasokéval. Még a végin én es tudok ilyen esszevissza dumát elérittyenteni, mind ahogy a fing kerémbálódzik a feredőbe. Még a végin, ha nem ügyelnek, felvesznek, sén írom a hivatalos papírokot a félfalunak, hihihi! Na ezt jól kifundáltam. Me macska filozofálás. Lett belőle egy cseber nagy semmi. Na de, ha én ezt elmesélem Márinak, hát az a belit es ki fogja röhögni. Micsa tréfás perceket fogunk szellemeskedni pityókaválogatás közbe... Asziszem az a bajuk ezeknek a zembereknek, hogy kevés a kétkezi kemény munkájuk. Ha egy cseppet traktoroznának, zsákokot cipelnének, ganyéznák a fődeket, nem lenne kedvik ennyi hiábavalóságot kitanálni! Hát ezek meg se bírnák úgy elszoktak a kétkezi munkától. Ejsze belé es halnának. Há belényugudtam, nekik es kell foglatosságuk legyen, de azt valahogy úgy kéne megrepejszék, hogy mű es értsük meg rendesen. A macska legyen macska, a marha legyen marha, a fuszulyka es maraggyon annak! Varvara nénétek
	Fenyőszegi tél Fotó: A kedves feleségem férje. Kép: Hallgatag fák Szeretni parancsszóra aligha lehet. Megtanulni még ugysem. Az jön magától, ha jön, s hanem nem. Esetleg rápróbálhatunk, lehetőséget adunk embertársunknak, hátha tévesen ítéltük meg, s nem csak használ, mint a mai világban szokás. Igen, ez a lélekből jövő szeretet nemesíti az embert. Kell legyen legalább egyvalaki körülöttünk, aki minket tud szeretni, s az élet akkor bármilyen is, de véle úgy megy mint a karikacsapás. Nagyanyámra gondolván, csillogó életteli szempárt látok magam előtt, egy kertet teli szilvafákkal, almafákkal, fenyővel, más bokrokkal, nőszirommal és gyöngyvirággal. Tekintetében e kis kert teljesen békés. Pedig tele van madárkákkal, csahol a kutya, nyávog a cica, kotkodácsolnak tyúkok, egyet-egyet kukorékol a kakas, és ráadásul röfögnek a malacok is. A szellő sem hangtalan, közben megerősödvén megcibálja a fák ágait, leveleit. Mégis zavartalanságot sugároz, akár a nap, vagy a lombok alatti hűs árnyék. Átélt tündérmesébe ringatja megélt élményeit a táj. Viszont ez a tél mostanság nem is annyira csípős hideg, de néha fagyos, és hó is hull, igaz kimérten. A lomb nélküli szilvafák fagyosra nyikorognak a szélben meztelenül, a kis ház pedig figyeli nesztelenül. Kisvadon szimfónia ez a léleknek, a lombhullató fenyőnek, az örökzöldek susogásának istápolásával. Hiába a tél hűvössége, a zordon magába burkolódzó táj messzeségbe tekintő elérhetetlen vágya, mert mindezt nagyanyám két megélemedett szempárja felolvasztja, s az otthon melegét hozza el nekem, ami nem egyéb, mint a végtelen szeretet. Fenyési nyugalom

Nézettségre hajtva Fenyőszegi Akármilyen csatornákon lévő filmbéharangozások kíméletlen nézettségvadászásba kezdtek belé. Semmitől se riadva vissza bévetik a legfajábbnak mutatkozó trükköt. Pontosan, hogy milyen díjakot akasztott le élete során az a színész, vagy rendező, s azokból es a legragyogóbbakot. Ha nincs, akkor főleg az Oszkár díj jelőlést priccoló szájjal, szinte ordítva köpik bé, mintha valami csoda történt volna. Há persze, a néző meggyőzése égetően fontos, amit némelyik „kiválasztott” el es hisz, de inkább a film tartalmára lennénk kíváncsiak, úgy hogy a reklámozás alatt ne üssék le a legjobb poénokot. A dolgozó iparos, gazdálkodó és más tevékenységet végző ember ritkán és nehezen ül le tévé elé, s akkor is csak bámul, de nem lát. S hát, amikor ráveszi magát, hogy megnézzen egy ezerszer béharangozott filmet, s az rendesen megvan pakolva reklámokkal. Jó, az ember, hoz rágcsát, budizik egyet, leköt egy sort, kipiszkálja a fogai közül a húsmaradékot satöbbi, felhúzza a lecsúszott pecsétes házimackóját, de minden egyes reklám alatt nem találhat ki valamit. Ahhoz túl fáradt. Esetleg szórakozni szeretne. Ezért elmegy heggeszteni, órát javítani, főzni, vasalni, mert attól is jobban pihen, mint a folytonos várakozástól. A leütött poénok végett lehet émelyegni a cselekménytől, mert azt már szartig lehetett látni a reklámokba. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mire is van a kábeltévé? Mert anélkül nem adják a netet, mint a kommunizmusba, amikor hús mellé halat es duvasztottak? Vagy türelemjátékot játszanak a tévécsatornák a nézőkkel? De bezzeg egy silány díjat, mongyuk egy pixet se adnak ajándékba ezért. Legalább véle bémázolhatnánk nekik a pufájukot, képletesen, a képernyőn. E' még elég bubás hozzáállás, de amikor egy fikarcnyi díj, vagy egyeb elismerés sincs, csak úgy ömlesztik az istenedta népnek a sok szart, mintha valami csoda lenne , na az gáz. S valóságoson reaszoktatják a lükvercségre még asztot es, akinek azelőtt egy csep gatyafiksze se volt. Nezi eszket a külömbőző „zenés megmérettetéseket” s egyeb vetélkedőköt, amitől tényleg e lehet vetélni.	Divathullámok – hol es mi lógjon ki a ruha alul? Rongyrázóka Há biza ez es megér egy cikket. Csak a múltszázad kilencvenes éveitől kezdődően mennyi gyönyörűséges fosztos divat alakulgatottt ki. Az addig nem es baj míg a testecskét tagargassa valami. Asziszem a kényelmetlen fitalalos divat úgy a hippik korszaka előtt kezdődött el, mikor a híres James Dean magára öltötte a szűk farmerét, s a még szűkebb polóját. Hadd lássák mije van neki. Osztán hogy a leányok se maradjanak le, testre szabott rucikot kezdtek hordani, ami egyre kurtább lett. Mán a végin szinte egy jókóra hajdani rongyzsebkendőből es kijött egy szoknyácska. A sajna az, hogy a merészebje télen es ezt hordta, hogy mások csudálhassák a lábait, a fáintos testyét. A probléma csak annyi volt, hogy béfagyhatott a lika, s mégrosszabb esetben a fáintos hölgyemény mehetett az orvoshoz. A szellős trapézgagya divat se volt kutya. Valóban térden alól a nadrágból kijött volna még két szoknya, vagy két rövidgagya, de felül úgy szorított, hogy szinte repedt ketté. A későbbiekben se változott annyira a divathóbort, volt csőnadrág, meg buggyos, de legalább takarta a derakat, akár a blúzok es. Mindez a kilencvenes évek dereka táján vadult bé. Az addig kényelmetlen divat fosztok nagy hirtelenjében egészségtelen mocskokká léptek elé. De mindhiába, met a divatot követni kell, még akkor es, ha kitör a ráksúly! S a divat mániákusoknak ugyan valóst nem lehet megmagyarázni, hogy ne, met bajod esik, ha ezeket a lehetetlen ruhákot használod. Jöttek es az egyre hihetetlenebb darabok. A bokaficamot lehet kapni tőle, mán a hetvenes évekbe es használt magasított talpú cipők. El es terjed rendesen az a vicc, hogy: Miként lesz öngyilkos egy fasza csaj? Úgyhogy kilép a cipőjéből. A ruházat es egyre kíméletlenebb lett. Előbbször a dereka volt csóré a divatos (főleg csajoknak), aztán jőhetett a csípő, később a félsegg, most meg a a boka. Há micsa szenzációs újítások! Legalább nyomon tudjuk követni azt hogy mikor, melyik nemzedék milyen betegséget szedett fel a flancolós egyáltalán nem hagyom ki divat árán. S mindezt a lökkent divatdiktátorok simán megússzák, nemhogy büntetést, hanem kitüntetéseket kapnak érte, s díjakat zsebelnek bé kilószámra. A megbetegedett divatfazonok az idő előrehaladtával pedig élményeiket megbeszélhetik egy tábortűznél, vagy egy nyögdölőzős egészségügyi központba. Kinek a tüdeje, kinek a veséje szakad le, vagy a reuma kínozza keményen, satöbbicske. Hát bizony a télen divatoskodó hóbortoskodó, derekasan megfagy a hideg időszakban. Ezt át azétt kéne gondolni.
	Helybe közmondások – IX. „Idegenbe csak idegen maracc! ” Ehhez a nagy igazsághoz, egy csepp filozófia se kell. Ha te valahova elszegődsz, csak addig néznek ki onnan, amíg ott élsz. A fehérnépeknek ez valamicskével egyszerűbb, met, ha oda megy férjhez, s ugyanannak a népnek a sarja, akkor nem annyira gond, de másképp az es gáz. Vannak népek, akik nagyon édeskén pisolyognak (itt – kedves titokzatossággal mosolyognak) neked, de igazából nem érdekeled őköt, met ha nem vagy odavaló, nehezen tudod elnyerni a bizalmukot. Mifelénk nem kell más néphez kambacsolni azétt megkülönböztessenek, elég egy másik faluba letelepedni. Tanyasi
– ZSÖGÖDI kicsike tudálékoskodás – Dengel – Most lefoglallak tüktököt egy cseppet evvel a dengelőzőssel. Dengel szót sokszor a döngöl testvérinek tekintik. Na tényleg egy szárból szökkentek ki, de van azétt köztük külömbüzőség. Most nektek inkább a dengel szócskát fejtegetem ki. Dengelés megannyi móggyát üsmerjük. Ha valamivel dolgozól, s ott ami kezed ügyébe akad avval dengelsz. Például egy kalapácsval. Vagy dengedheted az ajtót es, ha nem hallják, hogy erejszenek ca bé! Hátba veregetheted azt az ipsét, akit kicsi barátodnak nevezel. Ez es egy fajta dengelés olyan mind az amikor valakit istenesen elversz. Igazság szerint a' mán az erős dengelés kategóriába tartózik. Erősen megszokták dengelni a feleséget es. Ha nem azé, akkor ezé. A feleség es amikor elagyabugyálja a kölykeit, ő es becsületesen megdengeli őköt, akár a finom házikenyérvel, ahogy teszi. Legalább annak láccattya es van. Hogy észre lehet venni, ez a dengelés jobbacskán kötődik a verekedéshez, mind egyebhez. A háborúba es jól eldengelték egymást. De a fődet es megdengelték egyengetés céljából. Millió egy rokonyszavát üsmerjük a dengelésnek. Mind a verekedés, bunyózás, ütés, elgyepálás, elnáspángolás a', sö lehetne a felsorolást folytatni szinte a végtelenségig. Milyen gazdag szókincsünk van ebből a cselekményes szóból, ha valakinek el kell látni a baját, há csudálatra méltó! Vajon métt es? Csak nem vagyunk annyira tüzesek? Hát az biztos hogy a helyben hagyás egy cseppet se áll messzire tőlünk. Szeressük az elfenekelést, csak az nem, aki kapja. Többszörös megdengelt		Zimankós Tündérország regéje A kép a zenyém! – Hargitai fenyves Ritkaság Csíkban télhó idején beleveszni az erdő sűrűjébe. Pedig a zimankós idő ellenére is csalogató. Nagyon hív a titokzatos vadon. Már magad előtt látod a a kérget kaparó szarvasokat, az ágak között előbújó mókusokat, a bokor alatt lapuló nyúlakat, de az erdő felől érkező éhes farkashadat, és a sokat emlegetett tenyeres-talpas medvéket. Érezni lehet, hogy erőteljesen él a rengeteg. BöLö

Szerkesztőség – borbelevi@yahoo.fr, Fenyőszegi úr honlapja : http://users.atw.hu/borbelevente/ . Valahogy nem akarom abbahagyni