|
2021/ decembere A Zsögödi Szó örömteli vertyókolása |
|
Ha mán hülyéskedünk, akkó’ csináljuk jól! A vírus dajeres hulláma bétört hézánk rendesen. Hogy mi a lópikulát erejsztettek el azt nem tudni. Azt igen, hogy másfajta beteg, mint ez a mostani lócsics, azóta aliges léphette ától a kórházak kapuját. Telitömték a kórtermeket, s ejsze a folyosókra es jutott belőlik. S akkor jött az oltásos hisztérikusság. Az embereket fineszességgel egymás nyakának erejsztették. Ki mellette, ki ellene vette fel a harcot. Lényegiben ennek a cirkusznak szinte semmi értelmit nem látni, csak azoknak akik ebből nyerészkednek. Met mé nem lehetett kötelezővé tenni, vagy úgy tálalni, hogy ez jó? Met nem úgy akarták. Há’ nagy baj van a hatalmasságok fején es, ha nem tudták rendesen megmagyarázni a népnek… A mendemondák szerint a korházba kerülő vírusos szenvedők arról es beszéltek, hogy, akik bélövették magukot azokot elébbecske vették, s koketáltak vélik. A másikok pedig ott szenvedhettek, mert jó volt ha az orvosok a szemik sarkából rejik sandítottak. Mostanság az a lénzeg, ha vigyázol magadra. S eppeg beteg ne legyél, met akkor örülj, ha megúszod. Adalbéét bá |
– Karácsonyi disznyón balladája – Disznyolkodó atyafi Mán nem laktunk Fenyőszeg legvégső szegeletében. Nagyanyámékhoz jártunk le. Disznyókot neveletünk télire, hogy kerüljön valami kiadós falat a karácsonyi lakomára. Ezért es jártunk el ősszel a helyi cseápéba (kollektív gazdaság) pityókát szedni, hogy valamivel szaporítsuk a disznyók eledelét. Persze, amíg még süldők voltak, csihányt szedtünk nékik. Szinte naponta zsákoslag. Mondtuk, hogy nem csípi a kezünköt. Dehogynem, úgy csípett, rúgott, szórt és nyesett, mint a nyavalya. Hiába csinálta a csihány az eszit, met münköt egy idő után egy dekát se érdekelt. Ejsze az azutáni viszketése, főleg, ahogy szedés közbe döfődve megsimogatta a karunkot, viszketett, mint a hétszentség. Na, de ne mind sajnáltassam magunkot, mert a végső eredmény méges meghozta a kellő örömöt. Ej be nagy es volt a vigalom, amikor sor került a disznyóölésre! Nagy hirtelenjébe keltünk fel, s mentünk csikorgó hidegben a nagyanyámék háza melletti nádasba. Úgy tűnt, mintha éccaka matatnánk a száraz korókért. Szedtük es rendesen, ki sarlóval, ki szabadkézzel, ki keccsűsön, vagy félkeccsűsön. Abba volt rendesen gyékény es, csak mű arra es refogtuk, hogy nád. Ameddig ott hótkoroskodtunk, jégen csúszkálva, a nádas között, addig nagymama, desanya elékészítették a fűszereket, elsősorba a fokhagymát, met anélköl nem létezett disznyóvágás. Osztán az edényeket, törlőköt. Tüzet raktak, meg miegymás. Desapa, s az egyik erősebb nagybácsim béküllentettek egy két kupica olcsó pálinkát, ejsze Monaport (Monopol?) vagy mit. Amit a fehérnépek kínáltak fel, s nekifogtak az egyik disznyó elévezetéséhez. Azé az egyiket, met kettő volt. Egy darabig rendesen akadékoskodott. Félelmében vísitott, nyüszített, de asztán jól lefogva, belédöfték a kést, oda pont ahova kell. A disznyó mintha futni akart volna, de mán nem ment neki semminek, úgy kidőlt, mint a korhadt kerítés, ha a hideg szél egy cseppet meglegyinti. Na, jöhetett a perzselés. Mű gyerekek megkaptuk a disznyó fülét s a farkát. Azt nyaggattuk bé. Ej be micsa finom es volt! Amikor megperzselték, letisztitották a kormos részt, s a disznyót felrittyentve egy asztalra, és nagy szakértelemmel kezdték szétdarabolni. Előbbször a sonkát választották le, majd a hasára fordítva jöhetett a szalonnás része, és így tovább. Persze Nagymama egyfolytában töltötte a pálinkát. S azok itták es. Benn az esszegyült nagynénik segítkeztek a feldolgozásba. A félretett húsok mellett, lett tepertyű, kolbász, véres, májas, disznyófősajt s minden finomság. Félretették a kocsonyának valót es. Eközbe készítettek egy kicsi frissen sült húst. Köménymagos savanyó káposztával és uborkával isteni volt bébelelni. Ezalatt csomagolták a segítkezőknek járó kóstoló adagokot es. A testvéreimmel ott ne, hülyéskedtünk elég sokáig. Szerettük a nagy felfordulást. Nekem csak a piros hó nem tetszett. Avval es kezdtem már megbékélni, mikor a disznyópajta felől bús röfögések hallatszottak. Egy darabig tátottam a számot egyfelé. Összevissza kambacsoltam az udvaron, amíg oda nem értem a disznyóólhoz. Ott volt a húsvétra tartogatott Manci, lesütött fejjel. Próbáltam vigasztalni, de nem jött közél hézám. Szólítgattam, s amikor felnézett reám, marha nagy fájdalom futott végig rajtam. Szemében láttam azt a szenvedést, amit megélt társa elvesztésekor. Persze tudtam a vertyókolást, hogy ez jószág, meg ehhez hasonló, de a szívem annyira megesett rajta, hogy aznap nem tudtam több disznyóságot enni. Na de az éhjség nagyúr, s már másnap mind a csuka úgy nyeltem el a vérest, májast. Viszont a disznyó végtelenül szomorú tekintete elevenen beleégette magát az emlékezetembe. |
|
|
A természet ünnepi díszbe öltözött
|
||
|
ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK Végre működik a zsögödfürdei sorompó! – Az éveken át számtalan emberi életet követelő sorompó bégyúlt. Jobb később, mint soha! Hó decembereben – Már elsején havazott egy cseppett Zsögöd környékin, még fenyőszegen es látható volt, ahogy megkörmölte a földet. Sajnos mostanra elmúlt. Ejsze Mikulás bácsi meg fogja rázni a szakállát, vagy mi... Zsögödi patak medrének kotrása – Neki es kezdtek Zsögöd patakának mélyitéséhez, kotrásához. A lényeg, hogy nemcsak a híd alatt akarják, hanem végig a lakott területen. Ej be bubba es lesz. Hó decembereben – Már elsején havazott egy cseppett Zsögöd környékin, még fenyőszegen es látható volt a hó. Sajnos a melegre elmúlt. Várjuk a következő rendet, mert a gyerekek erősen szeretik. Új jégpálya Szeredában – Szeredába, a Tapstér közepére rittyentettek egy jégpályát a civil korcsolyázóknak. Mán december negyedikén felavatták! Na lehet a szabadba egy kicsit levegőzni, mozogni, s persze hótkoroskodni. Hírike |
Várakozástól az elcsendesedésig... – Természetes Jankó Amikor hajdanában beköszöntött a december ünnepbe öltözött a lelkünk, mert tudtuk, hogy jön a Mikulás és utána a karácsonyi Angyalka. Bár az egész történetből vajmi keveset ismertünk, mégis átjárt a titokzatosság, az e világon túli lét közelsége, s mindez örömbe csomagolva. Úgy éreztük, a fagy ellenére felmelegíti szívünket a várakozás illata. A levegőbe kerengett az alma, a dió, a mogyoró és a csoki szaga. Mindehhez a fennkölt látomás: a kivikszolt cipők, a belőlük kikandikáló ajándékokkal, amiből nem hiányzott a vessző. A Mikulások nem voltak elszabadulva, mint manapság, mi varázsoltuk elő képzeletünkbe, ahogy az Angyalkát is. A karácsonyi töltötkáposzta felidézése, a kalács csalogató aromája, és a fenyő, mint minden esztendőben, teljes valójában, ott ragyogott a szobában. Átitatva valonkat, üzenetével valami nyugtatót közölt. S mindez amikor megtörtént, utána a helyenként nap sugarak táncától narancsra festett havon, a kék égbolt alatt idéztem fel az ünnep elevenségét. |
|
|
– ZSÖGÖDI szóreaolvasás – megendeledik – Ej, hogy jönnek az ünnepek eléges nagy bajba vannak azok, akik nyakig bépufáznak, főleg édességből… Na erről szól az endeledik duma es. Durcin neki es rittyentem magamot a megfejtéshez. Egyenesbe véve a szót azt jelenti, hogy az iparos kölyke megendeledik a sok édességtől, akkor annak hányás lesz a vége. Az az érzésem nem kéne olyan gyorsan tömje a belit, met a feltételezés szerint általába nem veszik el tőle. Hát ez az endeledés biza megszédít, de nem úgy, mint az imádott párod jelenléte fiatalon, hanem, mintha jó gyorsan bélütyülnél magadba legalább egy feles erős pálinkát. Hát a gyomra olyankor rendesen felszokott fordulni, s úgy okádik, mint sárkány, csak nem tüzet. Szép elegánson úgy es mondják, hogy interjút vesz a budiba, kiterít mindent, vagy semmit sem tart magába. Másképpen úgy es szoktak finomkodni az endeledéssel, hogy háborog a belügyminisztériumja, vagy örvénylik a pocka, esetleg a bélése. Tehát nálunkfelé inkább az édességre mondogassák azt, hogy megendeledik, elendeledik, s főleg ha ismerik már, akkor reamondják, hogy ez endelgős. Fel is endeledhet a köjök, ha mán ismeri a túl édes, vagy rosszul ízesített a nyalánkság. Lehet az kalács, cukorka, vagy miegymás... Az endeledés szónak van egy rokonya az émelygés. Viszont az valamivel többecske, mert valakinek az úgy az ízlésficamától, mint a rossz szagtól, a rossz ételtől es megtud émelyegni. Egyenest felfordul a bele. Viszont ha valaki elgyengül, az éhség vagy a hideg miatt, arra es reaszokták mondani, hogy szegényke egy cseppet elendeledett. Édességzabáló Berci |
VESZÉLYES HÁZSZENTELÉS Házszentelős Ipse Ejsze mán tollasodó suhanc lehettem, mikor nagyanyám, úgy az új esztendő felé ,kissé pityókáson, egy érdekes történetet lepcsentett elém (itt – mondott el nekem). Nem mondta, hogy színigaz, s az se, hogy megtörtént volna, de méges kellett legyen benne valami valóság. Úgy es kezdete el, hogy a rossz nyelvek azt beszélték, hogy egyik házszenteléskor a pap annyi tiszteletet vett magához, hogy túlüdvözült tőle. Nagyanyám inkább azt állította, hogy Isten próbára tette, mert engedett az ördög csábításának. Az esemény a múlt évezred Csíkországában történt, az egyik faluban, mint másutt, amikor elkezdődött a házszentelés. Ilyenkor minden ház ki van fényesítve, lakói hatszögbe vágják magukot (legjobb formájukot hozák) s várják a papot. Előbbször a csengettyűsök masíroztak végig, osztán jött a Pap, a ministránsok és a kántor úr. Hát arrafelé es nagyjából így történe. Ej be szép es volt, mert mindig, amikor megszentelve látták a házat, a lakói es érezték az Úr jelenlétit, a kiáramoló szeretet a családban, a gondviselést, az imádság általi biztos hajlékot, az otthont. A szegénység kezet fogott az irgalommal és az alázattal, és mindez abban a pillanatban erénnyé kovácsolódott essze. Na de, a mű kedves papunkot és követő kántorját sehogy se, és sehol se akarták elengedni egy kis hazai nélkül. Há’ inkább ettek egy cseppet, mint faltak, de mindenhol nem tölthették meg a belügyüköt, mert az minden további nélkül szétrepedt volna. Az italat azt inkább magukhoz vették, mert azt lütty bé, s már es kanyarodhattak ki a házból, s a kapunk keresztül szemperc alatt az utcán találták magikot. Aztán, amikor már kezdtek őszentségik rendesen béállítódni, mán az utolsó házak felé egyre kevesebbet üdőztek. Azért, hogy ne legyen kifogásuk a csengettyűsöknek és a ministránsoknak, gyorsan eleresztették őköt. A pap és a kántor hazaeregelvén, még bétért egy-két házba, ahol jó előre le volt beszélve, s ott bébeszélgettek még néhány kupica pálinkát. Mi tagadás, jól esett annyi kerimbálózás után. Há nem es csuda, ki az egyik utcából, bé a másikba, s mindig friss és üde lenni, sok erő kell héza. Ilyenkor jól jön egy csepp erősítő es. Hát szó köztünk maradjon, azért mán szürkülödés tájékán kezdetek bécsiccsenni. Mármint a pap és a kántor. Eléges kezdett látszani lépteiken, mintha földmérők lennének… A teher lepakolása után, mán mintha megkönnyebbültek volna. Vége volt a munkának, s ezért ejsze a kelleténél jobban elengedték magikot. Persze ahova béhívták, ott ettek es, de vajmi keveset, inkább lütyüztek. Hazafelé eléges eléggé mérték az utat. A kántor valamilyen csuda folytán hazatért. Talán azért mert ketten mentek odáig, de a papnak még volt néhány száz méter. Valljuk bé, nem sikerült hazatérnie. Mán reggeledett, mikor a közeli sáncba reatalált a helyi rendőr. Előbbször a feszületet látta meg, s aztán a papot. Meg es lepődött rendesen. A pap kezdte keresni a keresztjét, nem találva mérgesen morgolódva mondta – „Hol lehet, hova ejtettem el a rézfickómot”. Szerencsére a rendőr régi motoros volt a faluban. Értette a dolgot. Kezébe nyomta Jézust. Na onnantól, kis segítséggel, de mán hamar hazaért. |
|
Székelyekről érdekes megvilágításból – Az őszi falevelek hullásával más es jelentkezett kis hazánkban, nevezetesen a székely nép megelemzése. Tette ezt tudományos munkát, ebbe az eléggé kényes helyzetbe, a Hargita Megyei Egészségügyi igazgatóság fejese. Nagy szakértelmességgel megállapította, hogy a székelyföldi emberek egészség megértése eléggé padlón van. S kifejtette, hogy ez esszefügg a gyenge iskolázottsággal s a jómódúság hiányával. Szerinte a szegénységből következik a butaság. Az igen „tappantatos és körültekintő” doktornéni aprólékossággal kifejtette a székelyföldiek tudatlanságát, ami magával rángatja az itteniek műveltségi szintjét. Magyarázkodását részletekre bontva azt es elénk tárta, hogy pont emiatt nem óccsák bé magukot az emberek. Inkább hisznek az esszevissza beszédeknek… S annyira sincs eszik, hogy az álhíreket külön szedjék a másiktól. Főleg az internetezők zöme es, ej be ügyefogyott egy társaság... S azt es leszegezi, hogy ezétt alakult ki az ilyeneknél az oltásellenesség. Micsoda? Na, ez az... Link a cikkhez: https://maszol.ro/belfold/Tar-Gyongyi-az-oltasellenessegrol-egyertelmu-az-osszefugges-a-rossz-gazdasagi-helyzettel-az-iskolazatlansaggal Most én es elemzek. Oltásellenességet es ki kellett találni, hogy legyen bűnbak. Hogy es nézne ki, ha nem vóna. Ügyesen megcsinálták… De esetleg az okos emberek nem felelősek azért, hogy a „butáknak” úgy magyarázzák el, hogy ők es megértsék azt a sok jót, amit rejik akarnak kényszeríteni. Az a harci helyzet, hogy az összevisszaság miatt hitelét vesztette az egész ügy. Az embereknek érthetetlen, hogy ami nem kötelező, méges miért es az. S osztán, ahány ország, annyi vírusszokás. Nem es beszélve a zavaros hírekről… Mindezek után azt akarják, hogy vakon megbízzanak az emberek? Mibe es kellene hinni? Milyen tapasztalat bizonyította bé, hogy tényleg bévált? Tudjuk, hogy elméletbe minden tökéletes, de a gyakorlat nem ezt mutatja. A kedves hölgy eszmefutkározása eléggé meredek, mint a rövidített út a csíksomlyói nyeregbe. A székelységre rea akasztani, hogy szegény és buta es, nem semmi. Eddig úgy tudtam, hogy az a bugybuta, aki nem fog fel semmit. De ha nem fog fel semmit, akkor es védeni kéne, s nem megalázni. Székely Atyafi |
|
|
Didergő frissesség – ünnep közeli békesség Fotók: Há ÉN |
– Helybe közmondások – Zsögöde Nagy Ember „Véget nem érő, mint a decemberi téli nappal Karácsonyig” Az embert evvel a mondással meglehet dicsérni, vagy eppeg ugyanúgy hergelni, ha nagyon akarják. Há’ mindenki tudja, hogy a decemberi nappalok az egész esztendőbe a legküssebbek. Ha valakinek a megrendezett dolga jól sült el, akkor vállveregetésképpen odamondják neki: „Met olyan hamar eltelt az üdő, hogy észre sem vették.” Na de, ha mégse így történik, hanem az ellenkezője, akkor tényleg csúfandároskodnak velik. Mondjuk egy esszecsapot műsorról van szó, vagy egy félresikerült hennyegésről (szerelmetes együtlétről), egy mihmarabb véget érő segítségről és így tovébb..., akkor valóban kikövetelte ezt a csípkelődős közmondást. Azé tudjuk, milyenek es vagyunk, néhanapján, hogy felbolondítsuk a másik idegeit, kárörvendve meg-megbossyantjuk őtet, hogy röhögjünk rajta egy cseppecskét, akkor es ha nem valós a hablatyolásunk. |
|
Metek elérhetőségek: Az villámpostácska - borbelevi@gmail.com. Honlapocskácska - users.atw.hu/borbelevente. Blogocska - www.fenyoszegi.blogspot.com. |