FENYŐSZEGI CSEREKJÉK  VIRÁGZÁS

 2022 A Zsögödi Szó ötödik évszakának tündöklése

 

 

Választás lehetősége                           Vergálódó Ipse 2 

    Ebben a hétpróbásokkal körülvett világban, amelyet most élünk meg, milyen életképek csússzanthatnak elénk? Há úgy mondjam, nem eppeg valami rózsásak, még akkor sem, ha azt akarják lenyomni a torkodon. Másfelől pedig a folytonos félelmet. Me neked nyugodj meg, ha tudsz... Vajon  egyáltalán adódik lehetőség kiútra? Van lehetőség választani?  Na persze, hogy igen. A nyugalmat szerezheted benne. Olyant hogy csak na. Élvezzétek a reggeli hűs levegőt, a természet változatos szépségét. Az esti szellőt, a Holdat és az égbolt megannyi csillagait. Kapjátok meg a sokszínűségben rejlő csodát, mert nap mint nap ezen dolgoznak a koceráj bandák hadai, hogy felejtsd el a lét megannyi szépségét. A hatalom helyette az egyenember beteges propagandájának ad hangot, hamis hangján keresztül. Ha pedig őket komolyan veszed pillanatok alatt beolvadsz az általuk fabrikált ördögi körbe. Természetesen lehetsz benne, mellette, vagy ellene, de számodra mindez másodlagos legyen, s meglásd a világ mint egy tavaszi virág megnyílik előtted.                     

Amikor a kutyulikák belézavarnak a bulidba Ebadtaságy

  Bisztos tük es szerettek sétálni, pláné ha hagytok üdőt rea, mert mű nagyon! Ezért es bónyásztuk körbe a várost az egyik májusi késő délután, ami  bárhogy is, de az estélybe vájta bele a fel-fel pillanó lámpák fényeit. Hatalmas nyüzsgés közepette fáradt belé a kicsi főnökünk. Még javában folyt a koncert, s az egyéb hétvégi rendezvény, mikor hátat fordítottunk nekije. Úgy mondják, hogyha az emelkedő hangulatba hagyod abba, még visszatérsz a helyszínre, egy következő veteszkedésre.

   Hazafelé kisfiamnak megvalósítottuk az álmát. Az elmaradhatatlan jégkása után vásároltunk egy vattacukrot. Ej, be hogy es szerette. Egyre jobban belémerült a nagy pálcikára csavart ködfoszlányba, s úgy majszolta azt nagyra fújt édes semmiséget mintha az élete függne tőle. Amikor béfejezte a marcangolását, béhúztuk a kéziféket, s megálltunk egy utcai arctisztításra. Ebben segítséget nyújtottunk neki. Elékerültek a semmiből, ahogy általában ilyenkor szokás, a nedves törlők és a hapcis papírok. Bármennyire es furcsa, azt a láthatatlanságot törölte le kezéről és pufikájáról, ami méges cuppanoson ragadt. Főleg akkor hallatszódott, amikor a kacsóját az arcához tapasztotta. Figyelmes részletekben torkolló munka után megszűnt a tépőzárós kapcsolat kezek és arcok között. Tehát ragadványok nélkül haladtunk hazafelé. Persze mü azt hittük, hogy egyben a szebb jövő felé, pedig dehogy. Mondjuk egy darabig agy lepkepurcnyi görcs az nem sok, annyi bajba sem akadtunk fel. Boldogon hallgattuk az egyre halkuló koncertmuzsikát, ami a blokkokba visszaverődve reánk küldték még egy kanyar erejéig, folytatólagoson az élményt.

    A sétafikánk vége felé járva a hajdani Voinţa vagyes „Akarat” épület maradványainál (Gyopár száló és volt) kutyusok kukucskáltak velünk szembe. A jól bézárt romokat körülölelő kerítésnél egy hercseskedő eb reánk támadt. Kicélozta a kisfiam bokáját, abból akart egy darabot estére. Há volt  izgalom, s rendesen le voltunk foglalva. Nem kellett megszólítsanak, mint a tanévvégi diákokat, akik a pad mezején kifeküve uncsizzák az órát, bármi es jöhet nekik. Éberek voltunk, akár a ma született bárány, s fürgébbek, mint a Nagy Laji dombi nyúl. A kiskutyára jó párszor reajesztettünk, még egy fiatalember es bésegített nekünk. Semmi sem használt, csak az autóút. Ott már nem jött utánunk, biztos határzónába esett. Visszafordult, persze hergelődve, jelezve, hogy azon a részen ő az aszfaltkirály.  Lehet azért es, mert elmaradt a bokavacsija, ki tudja… De mü azt megtudtuk, hogy azt a helyet érdemes nagy ívben elkerülni.

   A furcsa csak az, hogy szépséges városunkot nem es egy kutyafalka tarkítsa. Akikre rea támadnak lehet, hogy megússzák, de az is lehet hogy nem. Számtalan esetet üsmerünk, mikor egy harapás híjján, de megmaradt. Ilyenkor méges az izgat, hogy vajon statisztikailag hány embert kell összerágjanak a kóbor kutyák, vagy a kerítésekből előugró ebek, hogy tovább békésen tudjunk eljutni, ahová eppeg szeretünk. A kérdés nem annyira filozófiai, mint egyelőre megoldatlan.

Szirompilinkézés körforgásában                       Kép + duma: Én

 Zsögöd környéke az ötödik évszakban virágba öltözik. A természet ünnepelten ringatózik a kellemes napsütésben, a frissítő záporokban, a csendben és szélben. Olyan ez, mintha Meseország egyik szeletkéje leköltözne hozzánk, azért, hogy sohase feledjük, van még mit megismernünk önmagunkban  és köröttünk. Mindezt  a tüneményt  szirompilinkézés titokzatos bársonysimogatása zárja. Az égen szállingózó virágpillék  beborítják a földet, a vizek tükrét, hogy azt lásd, ami ma fontos.  Jelzi a kibontakozás új lehetőségét.

 

ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK

 Napocska Napköziotthon gyerekei Zsögödfürdőn A Hangyasuli vezetésével május 11-én tették tiszteletüket a Napocska Napköziotthon palántái és kísérői. Üsmerkedtek a zsögödferedői élővilággal. Megvárgálták a fenyőköt, tavaszi virágokot, bogarakot, s még a lejtőhöngörgőzés sem maradt ki.

 Mocskoktól való megszabadulás Zsögödben es A felesleges hacukákot ki kell vetni. Miétt es üljenek a házba, vagy a kert valamelyik sarkába.  Itt a nagy alkalom. Minden Zsögödi lakós május 30-án megteheti. Lehetnek ócska bútorok, elhasznált matracok, kifingott villanyal működő szerketák, s más kókságok, amik mán a szemetesbe belé nem gyömöszölhető darabok: nájlonok, vasak, s más vackok.

 Pünkösdi búcsú 2022 Június 3-án veszi kezdetét az idei Pünkösdi, és június 6-ig tart. A nyeregbe június negyedikén, 12,30 -as kezdettel tartanak szentmisét, amin  a hagyomány szerint részt vesz a Zsögödi Keresztalj es.

 Nyári napforduló 2022 A nyári napforduló, meg a Szent Iván napja továbbra sem változik, viszont az anyatermészet egyre inkább. Jó lenne, ha az idén egyre többen ünnepelnénk meg azt a kincset, aminek részesei vagyunk. Odaügyelve, s gondoskodva tegyük, s ne magunk alól vágjuk ki a fákot , hanem ültessünk es el, amennyit csak tudunk.       Hírszerketálócska

Marhára nagyra szabott katonai gyakorlat Zsögödbe         

   Eppeg, amikor a szomszédba pákpákkoznak jut eszébe a NATO-nak hadgyakorlatot rittyenteni országunkba. Ha már hadgyakorlat, akkor miétt es maradjon ki Székelyföld. Ez pártunk és államunk és a nagy nyugati katonai szövetség bubás ajándéka. Ha kell tudjuk nézni, figyelni, de ejsze távolabbról ildomosabb. Hogy ne fárasszák a Hargita megyei katonaságot, áthítták hézánk a csíkszeredai, azaz zsögödi lőterünkre az egyik bákói katonai egységet. Be jó! Gyakorlatilag Csíkszereda városán vonultak át felszereléssel együtt. A hadi gyakorlat Zsögödbe a májusi hónap első felibe zajlott le. A bákói katonai egység kedvesen megnyugtatott münköt, hogy aggodalomra semmi ok, nem háborúzásról van szó. Összesen tíz ország katonai hadereje gyakorlatozik az országban.

  Hogy milyen az emberek körébe a hír? Változatos, mint a zöldségsaláta összetétele. Ott Marosvásárhely felé beszélték, úgy   visszhangzott a lövésektől s a helikopterek hangjától az erdő-mező, mint a hétszentség. Itt műfelénk sokat nem láttam, s nem es hallottam belőle. Vajon el se jöttek, csak megígérték. Azé’ esténként valami helikopáterek látványoson kerimbálóznak az égen. Ugyanes abba az örömbe részesülhetek, hogy a bálkonról figyelhetem őköt. Gerbuncka

 

 

TEJES ügyek teljes kényelemben       Marhácska Figyelő

  A vastehén nagyon elterjedt Székelyfődön. Abból csorog, csepeg a fincsi tejecske. Ráadásul gombnyomásra, s olcsóbban, mint az üzletekbe, s finomok, sűrűbbek es... Ahhoz, hogy tejecskénk legyen, érdemes magunkkal vinni egy flakonyt (pillepalackot), hogy abba csordolgátassuk belé.  Előnye az, hogy akkorát viszünk, mint amennyit „ki akarunk fejni a tehenyből”. Ez jó dolog es, mert így a megvásárolt flakonyokot többször es fellehet használni, mielőtt végleg kivetnénk.

  Méges mindenhol nem vált ez bé, met vannak vidékek, ahol más szempontok érvényesülnek. Ahol a nagy igazságok 180 fokos fordulatot vesznek. Egyes közeli, s messzebbi településeken az emberek, csak akkor hajlandóak „tejelni”, ha a tulajdonosa flakonyokot helyez a gép mellé. Há’ adjanak legalább flakonyt, vagy mi a ráksúly! Há’ nem-e?! Ha már nyerészkednek rajta… A kölcsönös tisztelet, valamint a megegyetértés magason száll a levegőbe. Most akárhogy es történjen, mindig akad valami baj. Hát most ezért sikerült kötekedni. Máskor egyebért. Viszont a nincsbe elég nehez es lenne belékötni. Vagy az es feltételezhető, hogy vastehen nélkül jobban működne a tejes ügy. Sose  lehet tudni, honnan és hogyan jobb, ha szivárog a tejecske...

Három patika egyvonalban                                  Fotó: A szerző

   Csíkszereda csudás város, ahány utca annyi patikárus! Ez biza így van, bármerre fordulhatsz a patikák felvirágzóban vannak. Hirdetik es a mindenféle reklámok, ha békapsz egy bogyót, ott menten helyrejössz, s eltűnve a bajod, vidáman szökdécselsz a szebb jövő felé. Ezek után érthető, hogy minden egyes kicsi likba nyitnak patikát. Há’ ki ne akarna egyből egészséges lenni. Viszont a gyógyszerek hatása, hol hat, s hol fél-hét. Vajon a betegekkel van baj met nem veszik erősen komolyan a gyógyúlás menetét? Pedig a tévében az illetők a bogyóktól, még ki es sminkelődnek maguktól. Ezt a hatást elérni asziszem teljes hittel lehet...

   Garatyolásom azomba’ a bévezető dumácskám után, nem eppeg erről szól, hanem, hogy a fent mán említett nemes városba nem es egy utcába, hanem egymás mellett három patika van. Jobban mondva kettő, met az egyik még nem nyitotta meg kapuját, de hamaroson valóra válik ez a szinte mesébe illő eset megelevenedése. 

   Amikor csak egyetlen egy patika volt a Testvériség sugárúton, viccesen mondtam, minek nem nyitnak még egyet. S há’ vicc nélkül nyitottak egy cseppet alább a Bulevárd alsóbacska részén. Ott, ahol a sorblokk alatt az egyik felén kenyérüzlet, a másik felén az egészségünköt megmentő gyógyszertár munkatársai végzik vármegye robotját. Na de aztán majnem átelembe nyílt meg, eredetileg a gyerekcukrázda helyett még egy patika. Evvel úgy éreztem, hogy mán ebbe a körzetbe eppeg elég pirulával gyógyító szerketa van, amikor a kenyerüzlett melletti patikától lejjeb, pont a szomszédságába még nyilt egy.

   Ejsze a múlt héten történe, amikor eregéltünk hazafelé, hogy a két gyógyszertár mellett, sorba a harmadik es kész megnyitni kapuját. Azt hittem, hogy a szemem káprázik. Egy nagy rágóráksúlyt! Ez a csóré valóság. Annak üdején még az ezredforduló előtt, ezen annyit heherésztünk volna a földön fetrengve, hogy röhögőgörcs miatt a sürgősségin köttünk volna ki. De most más a helyzet, met bárhol, bármi megeshet mint a ha kell, ha nem gyógyszertárak hosszú sora. Eszembe mocorgott az gondolat, hogy osztán milyen jó egy tömbbe három pirulás megmentő hely. Például, ha az egyikbe nem kapja meg a felírt bogyókot a beteg, milyen jó es, hogy nem kell annyit gyalogoljon egy másik gyógyszertárig. Csak egyel vagy kettővel felébb, esetleg alább megy, attól függ honnan es kezdi, s kész. S ha mán ott sincs a csudatevő inggombhoz hasonló guriga, akkor egy csepp kerülővel átelembe még ott van egy gyógyszertár. S ha az se kielégítő, vehet gyógyteákot pár lépéssel feljebb a biogyógyszerüzletbe. Asziszem egészen védve vagyunk. Eccer jól vigyáznak az egészségünkre. E’ mán döfi!   Gyógyulós Döfi.

 

  Helybe közmondások –            Megfontolós Zsögöde Koma

„Az ígérgetésével gátat lehet rakni”

   Ahogy a régi öregek es mondták: „Az ígéret szép szó, s ha bétartsák úgy jó!”, valami hasonló lenne ütős az ilyen illtőkkel. Met akinek az ígérgetésével gátat lehet rakni, annek a becsülete es rendesen megkopik. S aztán egy üdő után nezheti magát, hogy senki se veszi hitelét szavának. S azt es szokás mondani: „Ki mint vet úgy arat!”. Biza! Hamar terjed a hír, mint a kicsi buba pelenkába rottyantásának szaga, s a szavát bétartó polgár szép ügyesen hoppon marad.

   Azért vigyázni kell az ilyenekvel, met egy cseppet se hagyják alább, ha főleg ebből élnek. A csavaros észjárás irtó éberen kell működjön, met ezek ki tudják beszélni a csürkét a tojásból. Erőst kacifántosok!

   Veszély ide vagy oda, de ők se tudják míg a világ csinálni. Amikor mindenhol béhújzák a féket az efféle „uracskának”, akkor mán mennie kell, hogy tovább játssza az eszit máshol. De, ha az új helyen es eléveszi a bolondja, akkor ne várjon mást, mint azelőtt. Mint tudjuk, hamar kibúvik a szeg a zsákból.  Az ígérgetések es többfélék lehetnek. Met, ha csak valamicskét adni akar, s nem teszi, az még nem akkora baj, mintha péndzbeli, vagy munkás segítséget ígér. De ha valamit kölcsönkér, s azt ígéri megadja, s közbe dehogy, na az az igazi probléma.

 

Kékicék virulnak a mezőn         

 A zsögödkörnyéki kéknefelejcs igézetében lenni maga az ábránd üdvös magasztalása. Apró kis virágcsokorba tömörülve kacéran integet felénk, és néha színt váltva sóhajtanak az erős kéktől az égszínkékik. Ha ráunnak, szirmocskájukat fehéresen, halványlillása vagy rózsaszínbe hajlóan mutogatják szemtelenül. Olyan tőle a mező, mintha ici-pici csöpptavacskák tarkítanák. Pedig csak játszanak a szemünk előtt.

 

 ZSÖGÖDI szókócerájkodás   nyeteró Rég nem használtam ezt a szavat, de ettől eltekintve még hallottam imitt-amott, viszont a – kók – unokatestvérivel mán többször es szembementem.

   A nyeteró semmi finomkodás nélkül egyszerű kók szerelék. Olyan illető, akinek nincs ki a két kereke. A külömbség talán az, hogy az illető csúfulására használtuk inkább, míg a kókot, valakinek a jellemzése közbe es. Az a nyeteró, akitől többet vársz el, s nem tudod, hogy nem tudja, esetleg valameddig képes elvégezni. Elbugyutáskodja a munkát, vagy eppeg amire megkérik. Nem üsmeri az élet rendjét nem érti a törvényeket, de szándékoson képtelen bántani bárkit. Csak attól fél vagy tart, aki folyton egrecíroztatja, jeszgeti vagy fenyegeti. Evvel szemben a kók szerelék, akkor se biztos. Ott elvan a saját világába, csókolom.

    Ezért es a nyeteró nem annyira tökkelütött, csak egy kicsit trálálá, azaz félnótás. Azt persze nem állítom, hogy egy cseppet nem tompa, de, ha reajösz mivel lehet megbízni, azt orrvérzésig csinálja. Olyan ezer telik, s ezer nem típus, vagyes mindegy, hogy felkelt-e a nap vagy sem. A biztos, hogy lökött, de nem agyalágyult, s nem teljesen üresfejű. Inkább olyan süsü, azaz fetyelló, de az se biztos, hogy nem okos...

   Tehát, a nyeterókkal és a kók szerelékekkel es ki lehet jönni, lehet jobban es, mint másokval, de rendesen kell tűrelem hézuk.  Ééén

Metek elérhetőségek: Az villámpostácska -  borbelevi@gmail.com. Honlapocskácska -  users.atw.hu/borbelevente.  Blogocska -  www.fenyoszegi.blogspot.com.