|
2023/61 A Zsögödi Szó enyhe téli kiadása – ÜNNEPI SZÁM |
|
20 esztendős a FENYŐSZEGI CSEREKJÉK 20 esztendővel ezelőtt indult útjára elektronikus kis újságom. Igaz, akkor még MEGÚJULÁS néven, majd kisvártatva ZSÖGÖDI SZÓra váltott. A FENYŐSZEGI CSEREKJÉK (Csereklyék) nevet 2008-ban vette fel. Indoklása egyszerű volt. A lapot az jellemezte a legjobban. Olyan, mint a fenyő. Egyenes, az évszakok változása kevésbé hat rá. Még a színét is megtartja. Cserekjéje kissé szúr, ez a fineszesség. Ha szél meghimbálja hajladozik, akár a csavaros észjárás. Ritkán törik ketté, oda irdatlan putyeró (erő) kell!!! Egy ilyen zordon tájon ez szinte kötelező… A megélhetés sok mindenre megtanítja az embert. Az elektronikus változat előtt létezett a kézzel írott és rajzolt sajtó, amibe néha barátaim is belé-belé írtak, akár az újabb változatba is. Mindent egybevetve, valamikor a hetvenes évek végén kezdődött el a mókázás, kimondottan pajtásaim részére. A legemlékezetesebb neve a TARKA volt, amihez néhány éven át évkönyveket is szerkesztettem, majd később VADKELETI KLUBB néven szaladgált, aztán jöhetett a levélújság (csak barátoknak), és legvégül az említett sajtó. Hosszú utat tett meg, és most örömözünk, ünnepelünk!!! Bevallom nélkületek, akik olvassátok a lapot, és visszajelzést is kapok tőletek, nem ment volna. Hálás köszönet érte! Amíg szusszal bírom, folytatni fogom. Fenyőszegi B. Levente |
Hej de jó volt es az a csúszkálás, de azé’ most se rossz! Kicsi kölyök koromba nagyon ölt a marhulás, mint a többi gyereket es. Ha lehavazott, akkor rögvest künt voltunk, s jókot hógolyóztunk, szánkóztunk. A sok ühőtözéstől (örömöző kiabálásoktól) teljesen kipirosodott a pufalemezünk, akár a fűtőbe rakott fa veres lángja. Persze hóembert es csináltunk, s hóvárat es építettünk. Kilóra ment hülyéskedés. A legjobban azétt a vakációs időszakok jöttek jól nekünk, s mondjuk a hétvégék. Az egyik kedvenc kókságunk a csúszkálás vót. Nem mindig sikerült tükörsimára kiverni a csúszdát. Máskor meg szinte magától sikeredett. Ugye egy cseppecskét meglágyult az idő, s kicsi időre csepegett az eresz es, na akkor! Na, mindegy es met csúzskálás isteni szórakozás tudott lenni. Azomba’ nem, amikor nem mű csináltuk kölykekül… Há a készen kapott csúszkálásnak nem heherésztünk annyira. Há ugye az es megtörténe, hogy amikor mán világodott s felkelt a jó nép, a az utcára érve azt kellett megélje, hogy az egész út egy hatalmas jégpálya. Na ennek a csupa jeges csúszós mencsikának (nyavalyának) nem eppeg örvendezett mindenki. Még mondjuk a tanyán, vagy Zsögödbe hagyjál, de amikor az egész Szereda városa sem volt ez alól kivétel, na ott volt a baj! Nem tudtál egy rendeset lépni. Biza’ elmaradt a móka, met aki, ahogy tudott úgy totyogott, csúszkált, isinkázott, sö, furcsa hirtelen, olyan modernül ikrándozós (rángatózós) balett mozdulatokot tett. Ilyenkor a kölykek könnyebben vették a gátot, met közelebb voltak a fődhöz. Akár seggel es bécsúsztak az utcán. Vagy aki jedtét vette az otthoni fenyítésnek, hogy a gagyája ki ne szakadjon, s emiatt nehogy a pufájukba kapjanak, akkor a táskákon vettették béfelé a lütőn. Há az öregebb polgárok biza’, ha seggreülve erejszkedtek egy kicsit, az jobbnak számított, minha keziket lábikat törték vóna ki. Nem es beszéd, eléges gyakran megesett. Na, az ilyesmi senki örömére nem szolgált. Viszont isteni téma született belőle. Hogy kivel mi történt, „mennyel az úristen megfizeti” sajnálkozó beszélgetések közepette derültek a megfódott-tódott történetek. Ami münköt kölykeket illeti, inkább a saját pályánkon csúszkáltunk, amit mű szerketáltunk essze. Addig csúsztunk, ameddig „fokhagyma szagja lett”. Nekünk kellett a jó hosszú csúszkáló, met azon még versenyeket es írtunk ki. Hogy ki tud még messzébb csúszni, a kivert tükörjég szakaszon. Nemcsak ameddig tartott. Ha dombról lefelé ereszkedve hoztuk essze ott biza haslag és hátlag es tekertük béfelé. Akkor volt igazi, hogyha az akkori olcsóbb füskabátunkot öltöttük magunkra. Na avval lehetett haladni, de rendesen! Úgy tekertük béfelé a hegyoldalon, hogy a szembecsapódó hótól a vonalkára csukódott szemünk gülüre meredt ki! Minha vécén lennénk, s a megsült gyomrunk eredményeként beléveresedve dolgojznánk. Azé’ csak úgy menetközbe es csúszkáltunk, ahol jegesebb volt a főd. Én még most es egyet-egyet csúszva hülyülök, met jókedvre derít. Hajdani Csúszkáló Kölyök |
|
|
Zsögödi februári
táj 2023 Fotó: |
||
|
ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK Végre egyet havazott... – Hideg se vót, de hó se műfelénk, Csíkorzságba. Pedig a vidék arról híres, hogy olyan hideg van, hogy rittyeg belé. Hó nélkül pedig nem es tél a tél. Biza január végin ébredett fel az a nyeteró (lükverc) Télapó, s akkor rázta meg a szakállát. De mindegy es, met mos mán nagy az öröm! S nincs szégyen se, de hideg az olyan tavaszi. Nem valami valódi… Béhavazta Zsögödferedőt a hó! – Most mán nem mondhassuk, hogy nincs hó. Van elég, s úgy nez ki, még lesz. Reaadásul, lehet, hogy csak olyan nosztalgiázásképpen, de még hideg es lesz. Az okosok aszongyák, hogy akár -20 alá es csúszhat a hőmérséklet. Há’ műnekünk ez csak egy csepp edzés... Zsögödkörnyéki farsang 2023 – Az idei Hargita Megyei Farsangbúcsúztatót a Csobotfalvi hagyományőrzők vállalták fel. Ebbe segítségre vót a szeredai Városháza es. A nagy maszkuraságok február 18-án kókoskodnak, persze jó muzsikát es erejsztve melléje. Végigporoznak Csíkszereda utcáin és a héza tartozó településeken, köztük Zsögödön es. SzalonnaFeszt Csíkszeredában – Két napos rendezvénnyel bőcsködözött, de jogosan, a SzalonnaFeszt nálunk. Mi es lett vóna ilyen helyen? Há’ szalonna, de hentes árú es. Még zsűrizték es a helyi finomságokot. Melléje szólt a zene, s folyt a bor, s a pálinka. Ha nem es dézsával, de bé lehetett kóstolgatni egy csepp finom sajtocskát es. Volt mivel megvetni a bendőt. A kézműves termékek között nemcsak tátani lehetett a pufát, hanem venni es belőlik. Ezt biza’ érdemes megismételni. Híresztelőke |
– Csalókás vásárlás most mán bankkártyával es – Egyes bótokba, legalábbes műfelénk eléges divatos, hogy az aprópéndzt nem adják vissza. Még az a legjobb, ha egy szem cukorkával kiszúrják a szemedet. Mongyuk nem olyan irtó nagy csalás, de biza sok kicsi sokra megy… Osztán van sokkal kucifántosabb bécsapás es. A zsidó számoknak becézett csel. Mikor például az illető 42 helyett 74 lejt kér. Ezt es megszokták erejszteni. Ez se’ a legrosszabb csel met jól lehet kaszálni vele. A plusszot a végén pedig a kasszából könnyen szét lehet válajsztani, mint a vagyonba nem egészen egyező szülők a drágaságos szerelmespárt. Azomba’ manapság felütötte fejit egy újdonság. A bankkártyákkal való spekuláció. Vajon béveszi-e a bankkártyát, vagy nem a leolvasó. Állítólag, ha nem, akkor nem. De van, amikor úgy veszi bé, hogy az üzletes gépin nem, de nálad a bank felé igen. Na, egy ilyen keresztűzön esett át az egyik kicsike üzletbe a vásárló. Heába es mondta, hogy a bankkártyáról mán levette az összeget a gép, a zelárúsító mind azt hajtogatta nála biza’ nem jelent meg. A nagy huzavona eredményeként kifizettették péndzbe még egyszer az árút, s mondták, hogy a bankknál kérje vissza azt az összeget. Há’ persze hogy nem lehetett. Úgyhogy a bank és az üzlet között ösvenyt lehetne verni tovább es. A vásárló igyes-úgyes hoppon maradt. Éberke |
|
|
– ZSÖGÖDI szórángatózás – nyeteró – Ezt a szavat többször, mint ahányszor kellene, mondogattuk egymásnak. Vagy megállapítottuk milyen az kiválajsztott illető jelleme (met ugye velünk semmi baj sincs), vagy pedig rosszindulatból, buszúból reamondtuk arra, akire merkeltünk (itt - haragodtunk). Az eccer százas, hogy a nyeteró nem épeszű polgár, vagyes nem százas. Szépen szólva, egy cseppecskét ütődött. Ha nem es mindenki, de elmentek otthonról... Nem más mint a lükverc egyik erősebbecske változata. Há’ ugye a lükvercelés az hátrafelé menés. Olyan mint az egyik fajta ellentétes irányba menés. Mint a tordai malac, amelyik seggel megy enni a vályúnak… A lükverc atyafi se külömb, egy cseppet dérütött, de azé’ néha lehet kejzdeni es véle valamit. Persze, hogyha az ember kitapasztalja miben nem lükverckedik. A nyeterónak azé’ az esze annyira sincs a helyin. Amit rosszul csinál, még annak es örvendejzik. Csak azt nem lehet tudni mire kapja fel a vizet, met arra egy szokványos normális polgár biztos nem. Ezé’ neki még bolond ingje es van. Csak ügyelettel az ilyenekvel. Persze köztük van elég sok együgyű, olyan ezer telik, s ezer nem, illetők es tudnak lenni. Ezekre es rea lehet mondani, hogy nyeteró, de az árnyaltabb változatokot es lehet rejik használni. Mint mondjuk a fetyelló, vagy a tentelló. Férfiba ez jobban es talál, de ha mán itt árnyalgatok a fejérnépnek jó a bebelló kijelentés es. Olyan dabbancs -féle (aki termetes, nehézkesen, inogva megy), csak mindez nem a testyiben, hanem az esziben valósul meg. Okos Tojás |
Milyen es az üdőjárás műfelénk? Varvara Néne Aranyoskáim, én Varvara bévallom, aszittem hogy velem van baj. Há’ van velem es, nem es beszéd, de az időjárásval, na avval hézám képest egy rakás. Azt a kuttya hohá’ (hová) teremtette! Hol es kejzem el? Jó lesz, ha visszamegyek az életem elejéig, met most mindent onnan kejzdnek magyarájzni. Mongyuk kell neked egy kiló murok a szomszédból, akkó’ tisztába leszel a gazdájának életrajzával, a muroktermesztés dógaival, de még az ágyásának történetivel es. De mindegy a hegy, ha mán mászni kell! Meghallgatod a sok kócerjáságot, csak kapd meg amiétt mentél. Tudjátok kicsi puncurka-buncurka bogárkáim az a harci helyzet, hogy cefre koromba tudtam, hogy mi a dörgés. Úgy szó szoros értelmibe es, amikor görgetett... De a lényeg méges a’, hogy tudtuk mikor van tavasz, nyár ősz és tél. Nem volt így esszebolondulva minden. Márciusba itt Csíkba, még javába csattogott a hideg. Legtöbbször áprilisba kejzdett tavaszodni. Valamikor június derektája után köszöntött bé a nyár. Nem vótak borzalmas melegek. Még agusztusba se érte el a 30 fokot. Nyár végin mán őszösre fordult a természet feje. Javarészbe’ mán novemberbe lesuppant az első hó, s télen -20 fok fagy uralkodott. Még -40 foknál es vót alacsonyabb hideg. Recsegett-ropogott a lábbelink alatt a hó. Úgy fáztunk, mint egy úri kutya, ha nem sürgősen végejztük dolgainkot. Ha még dologval es, de sokat üdőztünk odaki, úgy kipirosodtunk, mint egy veres alma. Ezt a körforgásos menetet nem tudtuk, még véletlenül se esszebogzódva látni. Úgy zajlott az élet, mint a karikacsapás. Mindennek megvót a helye. A gólyák, s a fecskék rendesen jelezték a tél végit, vagy eppeg közeledtit. Há’ most aranyos bogárkáim, vajon mi a rágóráksúlyt lehet jelezni. Met eddig vót, ahogy vót. Még igyes az utóbbi évekbe meg kellett gondolkojzak, hogy milyen idő es van. Met ugye az ember nagy álmoson felkel, s a jószágoknak viszi az eleséget, akkó’ mit lát? Há’ azt hogy a ficzfa pimpója mán mindjárt kész. Vagy, hogy nyílik a kékberek. Hirtelen úgy el vagyok tévedve, hogy elég nekem a’ Van amit a kontyom alatti fejembe rendbe szedjek. Ha egyáltalán lehetes-e helyreigazítani valamicskét es?! A’ egyszer százas. Hogy komolyan bé lehet bolondulni tőle. Jó kitalálták ezt a naptárt, met azt követve tudom hol es járunk. Mongyuk hosszabb sötétség még jelzi, hogy mi es van, de mivel ugyse látok rendesen vékon vigasz. A lényeg a’ hogy a kálendárimba tintaceruzával béjegyezgetem a napok előrehaladtát, ha mán az idő amit csinál nem normális. Az az érzésem támada, hogy pont úgy megvannak kergülve az évszakok es, akár a zemberek. Velük es kicsit, s jót, ha egyszer bébolondulnak! Há’ de mi csinálj? E’ van. De ami, most folyik, az mán csúfabb, mint a valahol eresztő vályúból kiszivárgó moslék!!! Úgy tűnik, minha habukálnék (beszélnék) essze-vissza kókul, pedig nem. Az a harci helyzet, hogy az ősz es, olyan lett, mintha tavasz vóna. A decemberbe pedig a csudám ölt meg milyen világ lett. Akkorára nőtt a fű, hogy mondtam a zuramnak, hogy karácsonyig kaszálja le, met mit mondnak a szomszédok, hogy egész nyáron nem vót időnk megtenni? Na, most februárba, farsang idejére valamit mutat magából a tél, de ez se sok. |
|
A téli csönd beszéli tovább... Saját fénykép
|
|
|
– Helybe közmondások – „Amire kibékülsz az egyikkel, szinte akkor, már a másik merkel (puffog, duzzog) ” Mind ügyekszem megérteni ezt a folytonos nyüzsgéses életmódot, amikor a zember szinte elkerüli saját magát, úgy kutyafuttában. Pedig lassítani kéne, met még arra sem marad üdőnk, hogy elmondjuk nyugodtan egymásnak, hogy egyen meg a makka! Másról meg ne es beszéljünk. Akkó’ hogy a csudába jönne az össze, hogy az egyik honpolgár eppeg a másikra miétt es merkel. Sebtiben intéjzkedünk, miközbe, akivel mán kibékültünk rohanva mondja tovább a hírt a saját értelmezésiben. Ha netán abba belévegyítesz egy másik illetőt, az rögtön rosszul értelmezi. Mondjuk, ha nincs amivel kitőccse életét, akkó’ ettől marhára fontossá válhat, s a semmitmondó hétköznapjait le tudja foglalni véle. Nemcsak a sietség a ludas ebbe a dologba’, hanem a folytonos félremagyarázás. Minek es tárgyaljam meg, úgyes tuuudom, hogy miiiilyenn ő... S akkor megy a merkelés ezervel. Ejsze jobb, ha hagyjuk lecsillapodni eszket az illetőköt, met a végin még egy kávét/teát se tudsz nyugudtan meginni. „Ebbe a helybe helyrejövök pacák” |
A dolgozat címe: Madách Imre Az ember tragédiájának komoly elemzése, figyelembe véve a humánum által előállított kultúrát, annak menetét és haladását a szebb jövő felé vezető töretlen úton A dolgozat bevezetője: Mélységes mély gondolatok összegzéseként megpróbált lángelme alkotói szerkezetének feltárása, s egy céltudatos dokumentációs, nem légből kapott, s nemcsak idealizált elképzelés szerint. Sor kerül e komoly gondolatrendszerbe foglalt mű eszmeiségének történelmi vonatkozásairól, valamint az egyén helyzetét mutató társadalomban dolgozó lélek munkálkodásáról. Hiszen tudjuk, hogy a tettek határozzák meg a egyéniségünket, hogy kik vagyunk sötöbö, vagy nem. Hogy mi is az ember tragédiájának mindenen túlmutató problematikája? A dolgozat: A saját hülyesége (szebben kifejtve - ostobasága) |
|
Metek elérhetőségek: Az villámpostácska - borbelevi@gmail.com. Honlapocskácska - users.atw.hu/borbelevente. Blogocska - www.fenyoszegi.blogspot.com. |