HÚSVÉT ÜNNEPI KIADÁSA Zsögödi szó becses melléklete 2005-ben

Húsvét közeledtét a Virágvasárnapon megszentelt pimpó, azaz más néven barka jelzi. Ez másik fontos, szinte elmaradhatatlan jelkép a piros tojás mellett. Az ország egyik nemzeti kisebbsége ilyenkor nagyon ügyesen felkészül a ficzfa fák nyosztására. Szedik keményen a gerezdeket, tele az utca, üzlet, kocsma, s minden. Amelyiken több a pimpó, azt szeretik megvenni a megihletődött misére menő keresztény emberek. Netán, mint most is márciusra esik e ragyogó ünnep, akkor még friss, félig kinyílt barkaágat lehet kapni, ami a vázába szépen mutat még egy darabig. A kinti lengedező barka az ágon imígyen sokáig nem lengedezik. A megcsonkított fa úgy néz ki, mint egy narkós énekes, de mit lehet tenni, barka nélkül milyen is lenne az ünnep. Mondjuk egyes portákon még mai napig sem szabad bevinni a barkát, mert megdöglenek a kis jószágok A kicsi aranyos pipékről meg, csibékről van szó. Máshol pedig a pimpókat lehet cipelni kilószámra, de nem szabad a hóvirágot, amit pontosan olyan tulajdonsággal ruháznak fel. Mivel nem lengethetünk pálmaágakat, mint egykoron a szamárháton Jeruzsálembe beereszkedő Jézusnak, hát lengetünk barkaágakat. Bevonulunk a templomba, hol megünnepeljük a Mester feltámadását. A barkaágak megszentelődnek, s egy idő után kivetődnek a szemétdombra, ami szintén megszentelődik.

Nyosztika

Öhö. Na ez itt a kérdés. A termékenység szimbólumaként ékeskedő piros tojás az évszázadok során átment néhány értelmezésen, volt a megújulás, a szerelem, a tavasz, a szabadság sötöbö helyettesítője. A kereszténység is felkapta, Jézus kiontott vérének mondták, végül húsvét egyik szimbólumává vált, vagyis az örök feltámadásé. Kész öröm, látványuktól szinte újjászületünk. Csakhogy elteltek az évek és a piros tojások egyre színesebbek lettek. Eleinte népi motívumokként ütött be az egyszerű embereknél. A nagy versengés során különböző színekben is kezdték bugyurkálni. A minták egyre bonyolultabbak lettek. Esetenként meg is patkolták a tojásokat. A patkolt tojásokat mesterek készítették és készítik. Ezek egészen művészi rangig emelkedtek. Sokan gyönyörködhettek benne. Gyönyörűségük hírére újabb késztetést éreztek az emberek, a még bonyolultabb és még szebb tojás díszítéséhez. Ahogy karcolást felváltotta a viasszal írás majd a patkolt vagy vasalt és a hímes tojás, úgy változott meg minden. A piros tojás egyre színesebb lett, esetenként kék, zöld, ciklámen, vagy éppen akármilyen színű. A tarkábbakba még fellelhető a piros szín. Csakhogy a festést felváltotta a ragasztás, a tyúktojást pedig strucctojás! Igen főleg ha egy egész történetet meszelnek rá. E technikák mellett, millió és még egy más variáns is létezik. Például lehúzóst (matricát) rittyenteni rea. Még mindig nincs említve az ipari mennyiségbe előállított fatojások és csoki tojások, aminek a belsejében még egy meglepetés is van…, ez az a bizonnyos kinder szurprájz. Most már csak az a kérdés a húsvéti piros tojás, mennyire piros? Válasz: Hát amennyire húsvéti.

Tojáspingáló Ünnepi Zsögödi

Gyimesen mikor március egyet ír a naptár, lengedeznek a lányok kezében a márciuskák. Március első napján, mint a románoknál, bolgároknál és más balkáni népeknél bétankolnak márciuskából. A márciuska sok mindent jelent. Jelentheti a szerelmet, a hűséget vagy egyszerűen a szeretet is a két nem közti kapcsolatban. Erdélyben másutt is divat a magyaroknál, nemcsak gyimesben. A csángó lányok március első napján felbiggyesztik a fiuk sapkájára a márciuskát. Ha nem lehet odatenni, akkor a kabátra. A leányokat viszonzásul megajándékozzák a fiuk. Kis csipi-csuppot, ezt-azt adnak. Ha nagy a szerelem, akkor nagyobb ajándékra is számíthat a márciuska tűzője. Persze addig büszkén és boldogan viselik a fiuk, hadd lássa az egész falu. Az a legnagyobb büszkeség, ha minél több márciuska lóg a kalapon vagy bundasapkán. A fáintos ünnepek összehergelődése még egy okot ad a szerelemre a fiataloknak.

- folytatás az előbbi lapból –

A XVII. Sz. a protestantizmus és katholicizmus közti vallásos és politikai ellentét, mely az akkori időből fennmaradt, különösen az országban a tiszántúli kerületnek később egészen új színezetet adott. A Károlyiak a Tiszántúl lévő nagy nemesi családok közt voltak az elsők s egyideig majdnem az egyedüliek, a kik a protestantizmusról visszahajlottak a katholikus hitre, még pedig olyan időben, midőn ezen vidéken a katholikus vallás politikailag inkább kárral mint előnnyel járt. A két felekezet közti ellentét érdekes világításban tűnik a Károlyi Mihály és Rozsáli Kun István a két leghatalmasabb szatmármegyei család sarjadékainak végrendeletében. Míg K.M. lelkére köti gyermekei gondviselőjének, hogy gyermekeit az igazi rom. kath. religióban – mely kívül nincs idvesség – neveljék; R.K.J. pedig ha felesége pápista emberhez menne férjhez, meghagyja, hogy az minden jószágát s gyermekei tutorságát elveszítse. A XVII sz. e két felekezet áldástalan küzdelmeiben folyt le s országszerte a katholikus félnek diadalával végződött. A nagy- károlyi és szatmárvidéki köznemesség nagyrészben máig is református, valamint a szetmári és károlyi iparosok nagy része is.

A vármegyét a XVII-ik sz. közepéig igen tekintélyes reform. Családok lakták u.m. Bátort a Bethlenek, Erdődöt a Bráyfiak, Ecsedet Bátoriak N-K a Károlyiak. N.K.-ban ezidőben csak is reformátusok lakván, iskolájuk is egyedül ezeknek lehetett, mert Károlyi Gáspár gönczi ref. pap és kassa- völgyi esperes, ki a bibliát magyar nyelvre fordította s ki 1592-ben halt meg, itt N-K. született s itt vetette meg tudományosságának első alapját, ki később a tiszántúli részek püspökévé tétetett.

Károlyi Gáspárról: születésének biztos idejét a letűnt századok viharai kitörölték az írásokból, úgy 1529 körül láthatta meg Istennek szép világát. Tanult az akkori szokás szerint Németországban, Helvecziában, Vürtenbergben. 1566-ban szép hírű tudós emberré lett. A Hernád folyó kies völgyében, a keletre húzodó hegyláncok lejtőjén fekszik Göncz városa, mely őt pápává választotta. E város volt lankadatlan buzgalmának, tudományos buvárlatainak színhelye. Később az egész bibliát az Apokrifus könyvekkel együtt magyarra fordította, s kinyomtatta 1589 és 1590-ben Vizsolyban. Nagy segítségére voltak Károlyinak a kinyomtatásban Rákóczi Zsigmond híres egri kapitány, a ki később erdélyi fejedelem is lett, Bátori István országbíró, Homonnai István, Mágocsi Gáspár stb. Károlyi nyelve többszáz év óta daczol már az idővel és még mindig elég szép zengzetes. Az istenes vén ember, a halhatatlan emlékű nyelvész lélekemésztő munkájának bevégezte után két év múlva 1592 jan. 3-án lehellette ki lelkét, hol merre nyugosznak hamvai, nem tudhatni, csupán annyit jegyzett fel a történelem, hogy megfáradt testét a templom alatti sírboltban helyezték örök nyugalomra. „E nagy férfit adá Károly, nevelé Witeberga, Papszéket s temetőt Göncz fala nyújta neki”.

Tapasztalván III. Ferdinánd, hogy a tiszamelléken mily rohamosan hanyatlik a róm. kath. egyház Károlyi Lászlónak saját kezű levelében a r. kath. hitnek és Jézus társaságbeli papoknak, oltalmát ajánlotta, ösztönül előhozván buzgó elejit, kik az igaz hit mellett serényen viaskodtak. Teljesítette is Károlyi László a császár kívánatát, mert a jezsiutáknak nemcsak szabad menetelt engedett, de bőkezűleg el is látta, a szetmári templomot és lakhelyet az evangélikusoktól elvette és nekik által adta; az 1694 aug. 13-áról kelt okmány értelmében testvére Károlyi Ádám itt Nagy-Károlyban a jezsuitákat meg is telepíté. Ez időben panaszolja Károlyi László, hogy N- Károly városa egészen feldulatott, mert azt Rákoczy György fejedelem tőből kiégette, úgy hogy neki is alig maradt annyi helye, hová fejét lehajthassa, Nem sokára ezután 1688. decz. 11 Károlyi László végrendeletet tesz, melyben elmondja, hogy nejétől Sennyei Erzsébettől 20 gyermeke született, kik igen kicsiny korukban elhalván, három fia közül Mihályt Szatmárnál a nemzet pártűtői levágták, István pedig Szeged alatt vágatott le a Tatárok által: tehát, hogy a család ne deficiálna, harmadik életben levő Sándort Barkóczy Krisztinával egybeházasítatta. Sándornak hagyja Károlyi jószágát, mely leányágat nem illethet, ezen kívül Kaplony, Bobáld, Csalános, Vada, Fény, Csomaköz s más számos falvakban fekvő részjószágokat is. E végrendelet értelmében tehát, Károly városának egyedüli birtokosa Gr. Károlyi Sándor lett.

Azonban a grófot és nejét, e birtokban nagyon megháborította valami kalandor, ki tíz évvel előbb 1697. évben Szeged megvételekor elesett gr. Károlyi Istvánnak adta ki magát Gr. K. Sándor: „Károlyi István bátyánk az pogánuktul elvezettetvén, noha teste nem találtatott mindazonáltal megölettetnek tartatván abbul, hogy hova, minden fegyvere és pecsétes arany- gyűrűje is hólt testéne ujjából vonatott ki, az egész felséges udvart elhitette, hogy ő az igaz K.J., mely noha tőllem meg nem ismertetett sem én tőle, mindazonáltal nagyobb gonosztul tarttván, magam mellé vévén, lehozta, … azonban Isten világosságra hozta, hogy Ugocsa v. megyében lakozó Nagy Mihály nevű nemes embernek fia kit én sok fáradsággal midőn végrehajtottam vólna, maga tolvaji s jobbágyi által megöletett Hezdádon s Isten engemet felszabadítván tőlle… ”

Nagy-Károly városát, hogy e korszakban nemcsak Thököly kuruczai és a császári hadvezér Montecucalli labonczai, hanem az erdélyi hadak is folyvást prédáltak, pusztítottak és sanyargatták, kitetszik Károlyi Sándor Szatmárvármegye főispánjának azon intézkedéséből, miszerint ezen károk megvizsgálására 1693 febr. 17. egy küldöttséget nevez ki. Hogy mennyi – hajdan – virágzó helység pusztul el a XVII-dik században, előszámlája Debreczeni Ember Pál, Debreczen város papja, melyek a nagy-károlyi egyházmegyéhez tartoztak: Kis Ecsed, Fábiánháza, Száldobágy, Terem, Kide, Reszege, Czégény, Etely, Vada, Szodoró, Kőrös, Csomaköt. Eme pusztulásnak indult egyházak közül Csomaköz, Szodoró, Ér-Kőrös, Fábiánháza ismét megépülvén, mai napiig is fennállnak, a többiek földdel egyenlővé tétetvén, végkép elenyésztek. Így pusztult el a városhoz oly közel eső Kide, Bobáld és Vada hajdan oly szépen virágzó népes helység. Tévednénk ha azt állítanánk, hogy ez időszakban egyedül a törökök és tatárok rabolták és pusztították a vidéket és lakósait. A német hadak voltak azok, melyek oly síralmas visszaemlékezést hagytak hátra, 1630 és 1662-ben stb. nem győzött eleget panaszkodni e város az ideszállított német katonaság zaklatásai miatt. Bod Péter: „Mihály Vajdának vérengző pusztítása, Básta György kegyetlensége, Báthori Zsigmond állhatatlansága, annyira kipusztították Erdélyt, hogy az emberek a kik megmaradtak az éhség és döghalál elől kénytelenek voltak Török földre, Magyar- vagy Oláhországba kibujdosmi. Tíz faluban sem lehetett találni egy ökröt vagy tehenet. Az emberek maguk vonták az ekét, a kétszekerű szekeret, melyet akkor találtak fel, elnevezték Básta- szekerének."

Mi most panaszkodunk ?! Válasz: Nem. Vála

Kiadta a Zsögödi Szó becses szerkesztősége 2005 márciusában.

A cím marad a régiben. Ne legyenek mán olyan lusták lapozzanak végig a régi számokban ott rábukkannak!

Címe: AZ ÉGIGÉRŐ VACKORFA.