FENYŐSZEGI TÉL 2016 – 33. szám. A Zsögödi Szó oridzs folytatásának laza műve

Vak a kertben akciók Törvények sokasága cikázik a levegőben erre felé, s mint a cigarettafüst pillanatok alatt elillannak, átváltoznak, és főként akárhogy értelmezhetővé válnak. Nem kell nagy szaktudás egyet kiválasztani a sok közül, s máris rájössz mennyi értelmezést hordoz magában. Olyan, mint egy jól sikerült modern költemény. Na, de nem annyira élvezhető. Hogy most mire lehet gondolni, végtelenül egyszerű. Azt, amit Székelyföldön művelnek (mármint a magyar ajkúak körében) eleve rossz. Egyetlen feladat vár az erre elszánt kiderítősdít játszó, nagy keménységgel felvállalt munkabíró brigádra, s mégpedig minden kisebbségektől származó tettnek az elferdítése. Hiszen elsöprő sikert arat eme „ráfigyelés” és ráadásul beleülteti az agyakba az említett népcsoport (ha nincs is, főleg akkor) „gonoszkodásának veszélyes következményeit”. Éjt nappallá téve figyelik a főleg magyarlakta vidékeken zajló eseményeket igyekezvén előidézni a különböző együtt élő népek közötti feszültséget. E nép békés akaratát tördelik. Minek nekik akarat mikor úgyis van egy felsőbb szerv, aki mindig jobban tudja mit kell cselekedni, hogyan érdemes gondolkozni, és egyáltalán mire van szüksége a népnek. És akkor jöhet bármilyen ügy konkrét meglovaglása többféleképpen értelmezhető cselekedetben. Régi műemlékek „irredenta, fasiszta” ábrázolásainak megsemmisítése, a székely és magyar zászlók, valamint az épületeken szerepelő és más közhasznú feliratok eltüntetése. Mint például a Csíkkozmási „Községháza” felirat törlése, vagy akár a Csíki sör nevével való végeérhetetlen bíbelődés. És lehetne sorolni a végtelenségig. De minek? A belekötünk, mint vak a kertben akciónak nem ez az oka. Mindig is egy elterelési hadművelet az igazi bajokról cél vezérli őket. Mondjuk isteni számukra eme tudatos eltorzított kép megteremtése is, de az igazi lényeg mégiscsak a valami elkendőzése. Emitt nem más mint a maguk számára megnövelt fizetések zökkenőmentes életbe léptetése. Míg a többségi popor (nép) idegeskedik a kisebbségen, nekik ez es el lett intézve! Meglátókácskacska		Farsangnapi utcai bókolás Kedves. Ön telibetalálta a kukázó cigány jelmezt! Köszönöm, de ez nem jelmez. Pedagógus vagyok, és a bank felé még van egy kis törleszteni valóm…
ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK Enyhe tél – Ilyen vacak télre, hogy legalább hideg ne legyen, Hahó!, ha hó nincs nemigen volt példa. Január közepibe még beléhúzott egy kicsit, bizakodunk, hogy a folytatás hidegebb lesz. Ha nem, akkor a zsögödi dombokon barka fog lengeni az ágon, sö (s) mindjárt szedhetjük a tavaszi az ibolyát. Bajos közlekedés Zsögödben – A csatornahálózat elkészítésével nem készültek el rendesen a feltúrt zsögödi mellékutcák. Szerencsére a viszonylagos hideg, meg az útra szórt kavics enyhíti a bajokot. Az utcák közül a prímet mindenképpen a Kőbánya utca viszi. A Kicsi-mező utca es elég ronda. A Nagy Laji dombja alatti részen es van baj. Ott majdnem megcsinálták. Azért a Bérc utcáról es ellehetne csevegni... Drukkolni kell, hogy tavasszal, egy kis gyalogos meg autós sárdagasztás mellett az utak helyreállítása rövidesen megsikeredik. Legelésző állatok – Még ilyent se láttam, hogy legeltessék az Olt partján az állatokot decemberben, s még január elején es, itt Zsögöd meg Szereda környékén. Me buksza!, gyönyörű időköt élünk. Jöhetnek ezek a vándorolók met mán minálunk se kell a kályhába úgy béfüteni mint régen. S nekük se fog béfagyni egyáltalán a hátsófertályuk. Kinyiszibált fák – Zsögöd felől felkanyarodva a város Testvériség Sugárútján lekaszabolták a zöld övezet csíkjában a fákot. Állítólag ki valának száradva... Tavasszal, helyükbe díszalmafákot ültetnek. Téli ünnepekhez kapcsolódó tárgyak gyűjtése – A Csíki Székely Múzeum mindenféle tárgyat összegyűjt, ami a téli ünnepekkel kapcsolatos. Akinek van valami hasonló, itt Szereda környékén, s ki akarja vetni, ne tegye! Vigye cag bé tiszte nyugudtan a Múzeumba. Ott legalább megmaradnak, s belőlük bizony egy kiállítást es meglehet rittyenteni. Hírözönke	Egyszer volt hol nem volt… Vasút Zsögödön keresztül! A székelyföldi vasútépítés kezdeteit 1895-re tehető, mikor Budapesten törvénnyel is láttamozták annak kivitelezését. A Magyar Állami Vasutak nagyobb összeköttetést akartak megvalósítani Erdélyen keresztül Székelyföldön az anyaországgal. Így történe, hogy Brassótól kiindulva, Sepsiszentgyörgyön át Csíkvármegyében is megkezdődött a vasútépítés. 1895. őszén nekigyürkőztek a munkálatoknak. A vasútépítésnél jártak rendesen a kezek, mert 1896. augusztus 5-én már Tusnádfürdőn és túljutott a vonat. 1896 október elején elérték Zsögödfürdőt, Zsögödöt. Hetedikére már bent voltak Csíkszeredába. Az első vonat megbámulására összegyűltek a közeli csíki falvak lakói is. Az a szerelvény becsületesen ki volt rittyentve. Fenyőkoszorúval, virágokkal díszítették, s lobogott rajta a magyar nemzeti zászló. Attól eltekintve, hogy a vasúti forgalom működött, annak átadását 1897. április 4-re tették. A vasúti munkások nagy része horvát volt, mert ők értették a sínlerakó mesterséget. Ez esztendő áprilisában Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda között menetrend szerint pöfögött a vonat. A síneket Diósgyőrön készítették. Ezt még saját két szememmel láttam ifjúként a sepsiszéki bodoki állomáson. A mű (mi) városunk volt az utolsó székely megyeközpont, amin „átsuhant a vonat”. Ettől eltekintve a munkálatok folytatódtak tovább, hogy Csíkszeredát összekössék Gyimessel, és elérjék Moldova (kis Románia része volt) határát. Ekkor készült Magyarország leghosszabb vasúti alagútja a maga 1222 méterével, Lóvész és Gyimesfelsőlok között. Érdekesség, hogy vasút még nem garantálta a székely városok közötti gördülékeny kapcsolatot. 1898-tól indul be a Szászrégen felőli vonal kiépítése Madéfalváig. A hosszú szakasz végett 1905-ben még csak a Gyergyói-medencénél tartottak, 1906. augusztusában már Csíkrákosnál dolgoztak, és 1907 július elsején sikerült befejezniük. A hivatalos átadásra szintén 1907-ben került sor. Ezzel bégyúlt (beindult) a székely körvasút. A vasútvonal nagyrészt a folyók völgyét követte. Nálunk az Oltot és a Marost. Máshol mondjuk elég maceráns (nehézkes, bajos) lett volna. Így is több alagutat kellett fúrni a hegyekbe. Azonban Székelyudvarhelyt az időnként előkerülő tervek ellenére sem sikerült összekötni Madéfalvával és Gyergyószentmiklóssal. Ez a vállalkozás nem is lett volna könnyű... A zsögödfürdei állomás közvetlen a vasútvonal átadása után már fungált. Fürdőhelyiség révén, szépen látogatták a borvizes mofettákat (gyógygázfürdők) és strandot. Korabeli képeslapok beszélnek ezekről az időkről. Édesanyám elmondta, hogy még lánykorában, ahol őrház állt mindenhol megállt a vonat. A vonat megállásakor a kalauz kikukucskált, hogy minden rendben van-e, ha nem volt le- és felszálló, akkor robogott tovább a szerelvény. Városunkban három megálló és egy állomás volt. Megállt a vonat Zsögödfürdőn, Zsögödön, Csíkszeredában és Csíktaplocán is. 1962-ben a megállók megszűntek, helyüket az autóbuszok vették át. A kis cikk megírásához segítségemre szolgált Gidó Csaba történész úr a régi Csíkvármegyei vasútépítésről szóló munkája, valamint Borbé Erzsébet vasútról szóló élményei Borbé Levente

Akik minket szerettek II. rész – PETŐFI SÁNDOR Petőfiről annyit tudunk, hogy csak na, s még többet. Azé méges (mégis) érdemes egy szűköcske összefoglalót iderittyenteni rövid életéről, s megtoldva a róla azóta es (is) kerimbálódzó (keringő) további legendákról. Petőfi Anyukája, Hrúz Mária, mint cselédlány és mosónőként kereste meg a betévő falatot. Osztán (aztán) változott a helyzet, mert feleségül ment Petrovics István mészárosmesterhez, aki kocsmárosi munkával es foglalatoskodott. Petőfi, Petrovicsként látta meg a napvilágot Kiskőrösön. Mindkét szülőnek szlovák felmenői voltak, de a magyar beszédet tudták, és szépen folytatták. Sándort, ahogy módosabbak lettek egyre jobb iskolákba íratták. 1833-1835 között Pesten tanult. Aztán jött Aszód, és a Selmeci gimnázium. Sajnos, apjuk egyik rokonuknak kezességet vállalva elúszott vagyonuk. Sándor 15 éves korában kénytelen volt otthagyni az iskolát. Emígy kezdődött el kalandos élete. Hányódása alatt színházi mindenes, katona lett, majd, amikor annyira sikerült összeszednie magát újra (1841-ben) az iskolát választotta. 1842-ben jelent meg első verse, A borozó, akkor még Petrovics néven írta alá. Ugyanebben az esztendőben változtatta Petőfire a nevét. Ez az év egyben a napfogyatkozás esztendeje is volt. Tisztában volt a napba nézésnek káros hatásával, mégis „bele nézett a közepébe”. Az eredménye az lett, hogy szinte megvakult. Az egyik szemére, a hátralévő életébe félig kancsal maradt. 1843-ban még Kecskeméten a színtársulatnál játszott, majd Pozsonyba ment, s mint másoló dolgozott. Megint Pest következett, s ezt követően újra a színészet Biharban. Debrecenben tartózkodott, amikor betegsége végett ott kellett maradjon egy darabig. Vörösmarty támogatásával Vachott Imréhez kerül, mint a Pesti Divatlap segédszerkesztője. Valahol itt indul el töretlen pályája. Több korabeli jeles költővel, íróval köt barátságot. 1846-ban megszervezi a fiatal haladó szellemű költőkből álló Tízek Társaságát. Ebben az esztendőben ismerkedik meg Szendrey Júliával. 1847-ben Arany Jánossal életre szóló barátságot köt. Ugyanebben az esztendőben veszi feleségül Szendrey Júliát. 1848-ban, mint a nép körében is elismert költő új feladatot talál magának. Forradalmár társaival együtt a nemzet függetlenségét tűzte ki célul. 1848 márciusában születik meg a Nemzeti Dal című verse. Ezt a költeményt többször elszavalja a népnek, lelkesítve a néptömeget. Részt vesz a forradalmi kormány népgyűlésein, a Pest megyei rendre ügyelő választmány tagja lesz. Júniusba képviselőként való jelölése sikertelen. Ekkor születik az Apostol című epikai műve. Szeptemberben a költészet mellett szabadságharcosként teszi a dolgát. 1848 december 15. születik meg Zoltán fia. 1849-ben Bem tábornok erdélyi hadseregéhez szegődik. Bem segédtisztjének nevezi ki. Később lemond tisztségéről, Pestre, majd Mezőberénybe utazik családjával együtt. Bem újra hívja. Családjával megint Erdélybe megy. 1849 július 21. Tordán látja utoljára Júliáját , és a kis Zoltán fiát. Július 31. Fehéregyháza határában, a segesvári csatában veszti életét. Petőfi sohasem rejtette véka alá a székelyek iránt érzett szimpátiáját. Szerette szabadságvágyuk és a haza iránti hűségüket, annak feltétel nélküli megőrzését, és harcias virtusát. A forradalom idején nem is volt kérdés a harc. A függetlenséget kívánó székelyek egyöntetű modora elsőre belopta Petőfi szívébe őket. Külön lenyűgözte őt, hogy ezekbe a nehéz időkben még a közteherviselést is elfogadták, csak egy hazában boldoguljanak magyar társaikkal. Verseket írt a forradalom és szabadságharc székely harcosaihoz. 1848 szeptemberében A székelyekhez versében az összefogást hirdeti, mert magyar közös múltunkat és anyanyelvünket nem feledve, végtére is egy nemzet vagyunk. A kis népcsoport vakmerőségét és bátorságát 1849 áprilisában A Székelyek versében számukra is kitüntető figyelemmel ecseteli. A székelyek is viszont szerették őt. Számtalan településen megszállt a forradalom idején. Mindenhol szeretettel fogadták. Mára azoknak helyét emléktábla őrzi. Az elmúlt több, mint 100 esztendőben, tiszteletére, sok helységben szobrot avattak. Természetesen nem maradnak el a legendák sem. A legismertebbek a Petőfi körtefájához fűződnek, ahol a forradalmár költőnk elmélkedett, vagy éppen verseket írt. 1990 után Erdélyben is több intézmény, utcanév, és különböző társaságok (nemcsak irodalmi) fémjelzik a fiatal költő és szabadságharcos nevét. Hiába na, senki sem vitathatja el azt, hogy egy nép akkor tud megerősödni, ha van önbizalma. Az önbizalmat pedig a példaértékű emberek tettei erősítik. Azoktól kapja erejét, akikre fel tudunk nézni. Ezért fontos a legenda meghagyása, és a mítoszrombolók kiküszöbölése. Hogy a burjátföldi Barguzinban az ő csontjait találták meg vagy sem, ilyenkor szinte mellékes. Lehetséges, hogy fogságba esve oda hurcolták el... A lényeg azonban a népe iránt érzett szeretetén van. Bibliográfia: Dávid Gyula-Mikó Imre: Petőfi Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.1972; Illyés Gyula: Petőfi Sándor, Révai Könyvkiadó, Budapest.1950; Petőfi Sándor: Szabadság szerelem II., Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár.1980. 301-334; Petőfi Sándor: Dicsértessék a nép neve..., Franklin Könyvkiadó, Budapest. ***Úigaz Szó 7 Petőfi-szám. Marosvásárhely, 1969 július Összetákolta: Borbé Levente

Csíki enyhe teles kaparász Fotó: A Szerk úr Néhol a fenyőkön felbukkanó mókuskák és más kisded lények télidei táncukat ropják a fák körében. Aztán kutatnak, kaparásznak, keresgélnek, s találnak. Ha mégsem bukkannak rá a szükséges eleségre, a láthatatlannak tűnő manók almáriumukból kicipekedve átnyújtanak egy-két kis falatkákat az övékből. A kézmeleg segítség könnyedén átrepeszti a fagyosság jégtükrét. Kaparász cimbora

Nehéz idők hami-nyamijai Még a nagyanyám mesélte, hogy az ínséges időkben fakérget őröltek, s azt összevegyítve valamilyen gabonával lapótyát (lepényt) készítettek a kályha lerében (sütőjében). Mesélt az 1947-es szárazságról is, amikor az emberek cikóriát főztek és azt ették. Az élelemhiány végett, az emberek rögtönző „praktikus” eleségeiről szépen beszámol a Magyar Néprajzi Lexikon is. Ugye, mint gondolkozó lényekként, sosem vész el a leleményesség belőlünk, pláné, hogyha az életünk a tét. Az egyik igen kézzelfogható étekpótló a fakéreg vala. Annyira nyűgös helyzetbe került az arra fanyalodó illető, hogy dönthetett a fenyő, bükk és tölgyfa kérgéből készítendő lisztet helyettesítő matériák közül. Micsoda luxus! Még választék is volt. A kiválasztott anyagból kiszedték a kukacokat, bogarakat, lárvákat, s miegymást utána szépen megszárították, majd megőrölték. A ledarált izát összekeverték a különböző gabonalisztekkel. A lisztpotló anyag rendesen megdolgozta a „belügyminisztériumot” (hasat, gyomrot), de sebaj legalább megvolt a hamizó teltségérzete. Praktikusabbnak látszott az a megoldás, amikor a finom mosztot (apró fűrészport) az illető, csak úgy lezserül felszedve belekutyulta a búza, árpa, köles satöbbi lisztekbe. Azonban a tölgymakklisztből készült kenyeret nehéz volt überelni (felülmúlni). Utána sokan megnyalták mind a tíz ujjukat! Persze nemcsak fakérget nyamiztak az emberek, mert tavasztól-őszig azért akadt egy s más is. A tavaszi és nyári eledelek között ott volt ha volt, a csihány (csalán), a gyermekláncfű, a csengő saláta, mogyorórügy (megőrölve friss lisztnek), komlórügy, gombafélék, néhány gyümölcs, a sóska, meg a gyógynövények végtelen sorozata. Éhezős esztendőkben bizony, ahol tél van ott valamelyest tárolni is kellett ezt-azt. Erre alkalmas a cseremakk, a galagonya és csalókamag (fenyőtobozmag) bizonyult. Ahol volt kukorica, ott a csokányát (torzsáját) is beőrölve felhasználták lisztféleségnek. Előszeretettel készítettek gyökerekből, növények kiásott, főleg lisztes gumóiból lapótyákat, s azzal vészelték át a nehéz napokat. De mi vajon mi hogyan élnénk meg, ha az erdőinket mind kivágjuk. A legfőbb ínséges eledel is eltűnik, s túlélésünk csak füstbe ment terv marad? Ejsze (remélhetőleg) csaknem. Evetkéreg

MERENGŐ FENYŐTÜSKÉS TARISZNYA 1. Egy kiváló filozofikus mondat boncolgatásának kapcsán kezdeném e sorozatot. Még annak idején az egyik kedves diákom fogalmazta meg a történelem felmérőjében ezen eszmefutkározást előidéző elgondolást. A frázis így szól: „Franciaország azért volt szegény, mert nem voltak komások az emberek”. A kislány a XVII. századra gondolt. Bevallom eme elképzelés (teória), nem igazán sújtott kemény bárdjával le rám. Hirtelen reakcióként derűt és jó kedvet csalt az arcomra aznapra. Azért kellenek ezek a feldobódott pillanatok, mint a földnek az éltető víz. Későbbi elmélkedéseim során többször visszatért e gondolat, aztán puszta szórakozásból kezdtem elemezgetni, boncolgatni. Későbbiekben pedig folytonosan ott motoszkált a fejemben. Igaz, jómagam a kislány által megállapított időszakot inkább a XVIII. század elejére tettem, úgy XVI Lajos francia király halála utánra, de mit számít egy rövidke száz esztendő a nagy történelem folyamában? Bevallom, elég sovánka (szűk, kis) szakasz... Lehetséges az ő kis kobakjában a XVII. század egyenlő volt az 1700-as évekkel. Az viszont biztos, hogy az életkörülmények akkoriban, és ott, rendesen romlottakká fajultak. Másként szólva, nem eppeg voltak a szemnek tetszetősek. Na most már levegőt véve, itt megállok a történelmi viszályokkal, és a komaságot fogom boncolgatni. A koma, még a mai napig is mifelénk jó barátot jelent, egy társat, aki segít a bajban. Lehet munka, vagy akármi. Úgy lelki, mint anyagi segítséget nyújtva biztosítja a jobb élet lehetőségét a komatársának. Egyfajta bajtársiasságnak es lehet mondani. Azonban, itt nem éppen erről a fajta komaságról van szó. Inkább arról a fajtáról, amikor a kedves rokonok, ismerősök és jó barátok közül megkeresztelik a frissen és üdvösen e világra érkező gyereket. A keresztszülők ilyenkor, úgy egymás között komatársakká lépnek elő, s akinek kereszteltek azzal komások lesznek. Habár manapság kezd formálissá válni ez a „kötelék”, de még mindig vannak, akik komolyan veszik. Ezért hálásnak kéne legyünk. Főleg vidéken, és ez jó. Ennek, és a fenti gondolatok jegyében elmondhatom, hogy a komaság igen fontos kapocs lehet az emberek erkölcsi, szellemi és anyagi fejlődésében. Az egymás segítése (nem jóságos erőszakkal) még nem ártott meg senkinek. Sőt, azért vagyunk a világon, hogy támogassuk útjainkat, ameddig csak tőlünk telik, az örökkévalóság felé. Tehát, valóban szegény lehetett az a Franciaország, ha nem voltak komások az emberek. Így már érthető! A felvázolt idea merészen azt sugallja, hogy bizony sokkal elviselhetetlenebb lehet az élet komasági teória nélkül. Jobb a világrendet egybetartani, mert azt, amit e komaság kínál nem semmi... Vajon Franciahon, mikor jólétre váltott, akkor elkomásodtak? Hát ez korántsem biztos. Mivel az anyagi jólét egy cseppet se garantálja az összetartozást. És mostság ezért kerekedik arra felé annyi cirkusz? Azt hiszem ilyen esetben jobb visszahozni, ha nem is a komaságot, de valami hasonló összetartó kapcsot az emberek között, amitől nemcsak elviselhetőek, hanem jobbak lesznek napjaik. Most jöhet az útóhang nagy kérdése: Lám, a kislánynak igaza volt, vagy igaza volt? Eszmefutkárózóka

Kommunizmus megidézése 13. rész – időszakos állatságok – 1948-as esztendő után, rendesen béütött (beütött) hézánk (hozzánk) a fejlődés. Nem szabadott csak úgy búsulgatni az elmúlt időkről. Helyette bátran, merészen, és büszkén kellett nézni a kommunista jövőbe. A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom első terve a földek parasztkézbe adása, s aztán parasztkézből való kiszedése volt. Az emberek parancsszóra örvendtek, annak, hogy minden állami lett. Aki nem ugrott ki boldogságában a bőréből, azt meggyőzték. Ha nem sikerült meggyőzni, akkor máshogyan, és máshonnan ugrott ki. Sőt, a vezetők annyira beleszerettek a közös vagyon gondolatába, hogy szerénységüket csökkentsék eltulajdonítottak maguknak néhány „jelentéktelen” dolgot. Az együtt, de már most, és haladjunk csak tovább öt éves tervek újra kihívás elő állította a szerénykedő pártvezetőket. Emígyen tört felszínre, akár az ártéri kút az iparosítás csudás gondolata. Ezzel jócskán „borsot törtek a hanyatló sunyi imperialista-kapitalista világrend orra alá”. Falvak százaiból pikk-pakk, terül asztalkám módjára, városok lettek. Kisvárosokból pedig nagyvárosok. A gyárak úgy nőttek ki a földből, mintha tényleg szükségük lenne rájuk. A gyárakba meg emberek kellettek. Az emberek többsége falvakon lakott. Jött a megoldás. Tömbházakat kel felhúzni! Hurááá! Blokkok (panelházak) ezrei nőttek ki rövid időn belül a földből. Főleg a Ceauşescu -féle arany(eres)korszakban. Sajnos az aranykor, a sok nyögéstől aranyeret idézett elő. A viszonylagos jóléttől elkábított emberek örömmel vonultak be a városokba. Százeresével költöztek be boldogan a kaptárokba, onnan indulva mentek a szervicsbe (románból – munkahelyre). Igen, mert mindenkinek kellett munkahely és volt is, de nem mindenki dolgozott... Minek, amikor a tévébe balett táncosok robotolták a semmit, és ezt élesben bárki megtudta játszani. A munkahelyi fokozatok valahogy így estek: munkába járó, munkába járó és dolgozgató, csak dolgozó. A falvak fiatalabb népe a több száz esztendős bevált hagyományt otthagyta lakásával együtt, mert nem akart a mezőgazdasági termelőszövetkezetbe dolgozni, inkább gyári munkássá „avanzsált”. A régi szokásukról mégsem tudtak lemondani, ezért hazajárva állatokat tartottak szüleiknél. Íme a rendszer egyik állatságának príma képe. 1980 után az emberek biztonságukat veszítve, egzisztenciájukat veszélybe érezve a város blokkos külnegyedei mellett állatságokat hoztak létre. Többségében disznókat tartottak, de más házinyaminak valót is tenyésztettek. Mifelénk a Csíkszereda és Zsögöd közti állatságot (magánszemélyek kis „farmját”, azaz kotecvárosát) a Nagy Laji Dombja lábánál, Pork Citynek hívták. Ugye az újonnan létrejött szocialista városok sokaságából a mi városunk miért is marad volna ki. Volt bűz ezrivel. Nemcsak a szargyár eresztette ki a szagát, hanem még ez is. A közelben lakó tömbházak állatokat nem tenyésztő lakói, akár mint Ludas Matyiban, szívtak, de rendesen, legalább háromszorosan. Az időszakosan felhúzott kis pajták, ólak, ketrecek hús hiányában ijesztően időtlenekké nőtték ki magukat. Amit ott tenyésztettek az emberek, azt papilták (falatozták) be később. A szagok továbbra, ha alkalomszerűen bukkantak fel az éterben, de mindig orrot facsaróak maradtak. A bűz közbe-közbe kibírható, s máskor pedig elviselhetetlen volt. Főleg akkor, amikor átvették a ruhák is az állati gőzből felszabadult odort (szagot, „illatot”). Mindezeken kívül még létezett másfajta átmeneti állatság is. Bizony. Mikor a nagy ünnepek előtt a balkonok ideig-óráig megteltek „lakókkal”. Kiváltképpen szárnyasok, de más kisebb házi állatkák is. A lakáskájuk nem éppen voltak időtállóak. Hiába, ottlétük nem nevezhető korszaknak, mert rövidesen bekövetkezett a haddelhadd, a nagy „gyilkosság”. Kivételt képeztek egyes jószágok, akik a balkon egyik oldalában a ketrecekbe tenyésztő szándékkal ott élték le életük nagy részét. Háziasszonyok sokaságának tapadt vér a kezére! A balkonokra rakott baromfik rövidke élete mégis kellemesnek volt mondható. Nem kell nagy képzelet ahogyan a falu beköltözött a városba. Ott gágogtak, kotkodácsoltak, puttyogtak tyúkok, libák, rucák, pulykák, csak a nyuszik intézték csendesen, még a kakilást is. Ritkán megesett egy-egy malacröfögés, vagy főleg húsvét előtt, báránybégetés. Tehát zajlott az élet rendesen. Eme állatok „bukéja” behatóan hánkolódott (hánykolódott) a levegőben. Ez egy másfajta szívás volt. Milyen isteni, ha már szívsz, akkor ne legyen egyhangú. Ebben a megteremtett környezet egy dekát sem hibádzott. Bévenni a testbe az állati bűzből egy néhány slukkot, mondjuk úgy reggeliben, vagy a naplemente csodálatában rendkívüli élményt hagyott hátra. Szűkölködés nélkül érezhette a kedves beszippantó a kaki meg a pisi keverékének aromás gőzölgő párfümjét (parfümét). Természetesen mindezt tökéletesítvén egy kis penész meg rothadás szaggal elegyítve. Hiába na, az ünnepet nem lehetett megülni állatságok nélkül. Így vált meghitté a karácsony, a húsvét, az elsőáldozás, a bérmálkozás, a keresztelő, a kicsengetés és a többi ünnep. Eme kis nemes, nem es (is) betétek szagosították meg a kommunizmus felé vezető út mindennapjait az 1989-es rendszerváltásig. Mostanság már az állatiasságok hangulatbűzét a kedvenceink (főleg kutyák) útszéli kakija idézi fel. Jószágbűzike

Nyugalmas nesztelen pihenő Fotó: Fenyőszegi Csíkország egyik magasztos alkotása, és annak környéke behavazva

Puszikák mágikus gyógyító hatása Kisgyerekek végeérhetetlen hadát éri nap mint nap baleset. Ide-oda lődörgésük során akárhová belekólintják kis kobakjuk, elesnek, ott is kanyart vesznek be, ahol nincs, szóval szépen elrendezik magukat. Az eredmény nem más, mint, itt egy kukó (púp, dudor) a fejecskén, ott egy horzsolás a lábacskán, itt egy bibi az orrocskán, ott egy kék folt a karocskán. Az ütések és ütközések, valamint az esések tárháza sokkal gazdagabb e rövid felsorolásnál. Sőt, a „karambolok” eredményének látványa lehetnek bárhol a testecskéjükön. Ezekhez a koccanásokhoz semmi segítséget nem kérve mindig is ügyesen ki tudják verni a rezet. Viszont a fájdalom észlelése után szaladnak anyához, apához, testvérkéhez, vagy valaki közelihez, aki hirtelen vigaszt nyújt, és egyben gyógyít is. Ez nem más, mint a gyöngéd puszi. Azt tetszés szerint kapja az elszenvedő. Az esetek többségénél azonban egy nem elég. Alkalom szüli mennyit követel a kis főnök. Van amikor egész család puszija szükségeltetik eme lelki és testi gyógymód helyrepattintásához. Csodás és varázslatos gyógyszer a szeretetpuszi, amitől a kisgyerekek hada rögtön az elcuppanásakor már jobban érzik magukat. De vajon, később, hogyan tovább? Nagyon egyszerű a képlet. A gyerekek is többet látnak, s rájönnek, hogy más megoldások is léteznek, „holmi cuppanásoknál”. Azokból kérnek, mert követik a felnőttes szokásokat, mígnem ők is felnőtté nem vállnak. Nos, akkor már elég ritka esetben gyógyít a puszi, mert addigra már közhelyessé, elkorcsulttá tették. Igen, sok kis bajunk van, amire elég lenne egy csubbantás a pofikára, de ehelyett gyógyszerek hadával cseréljük le. Pedig azok nem minden esetben segítenek. Van úgy, amikor lefojtják a bajt, s az újra előtáncikál ha nem szedik bé az úgynevezett dilibogyókat. Pedig egy puszi, s a vele járó ölelés gyógyító hatása legendás, persze, ha mindkét fél benne van. Puszipajtás	Zimankós időben, künn a legjobb a hóvirágpillékben! Kedélyes, de vékony (nem az igazi) télkezdeti segglapátozás (popsitepsizés) a Nagy Laji dombján. Fotó: Kovács Zsuzsa Csíkban csúszás az eredeti nálunk. Természetes kívánság a télidei fagy, s a vastag hóréteg. Na, ezt várjuk, mert ha nem következik be, ahogy a mondás tartja errefelé „kiszarjuk még ezt márciusba”, vagyes akkor fog béütni a mennykő, azaz a csikorgás, és a vacogás... Legyen fagy, hó és jég! Pirosodjon az orcácska, vidámodjon szülőkkel együtt a gyereksereg, mert ez a tél, s nem más fönséges székelyföldi kis hazánkban. Szánkózókázó
– PICURKA ZSÖGÖDI SZÓ MEGASZONDÓ – – zsögödbe kifecsegett szavak egyike, s másika – Bümbürdec – Nem es nehéz, de nem es könnyű fejtegetni. Úgy vagyok vele, hogy ebbe a helybe megleszek, csak oda kell ügyeljek (rá kell figyeljek) gondolkozás közbe. Az a típusú ember, aki ha kell, ha nem, nem izgassa fel magát. Vajmi együgyűség es lakódzik benne. Néha azon kapják magukot a körülötte lévők, hogy olyan minden mindegy, ezer telik s ezer nem érzést sugáródzó egykedvűség. Ugyanakkor méges (mégis) nyugtató hatást gyakorol a környezetére. Mondjuk az idegeskedő hercs fajta (fontoskodó, megaszondó, hirtelenkedő) emberek kerüljék, mert nem nagyon veszi fel, amit más mond, esetleg csak akkor, ha tetszik neki. A bümbürdec egyénből kilátszik összetett jellem. Az igaz, nem eppeg (éppen) versenyszellem. Ha valami nem sikerül, sebaj, úgy es jó, ahogy perpillanat összejött. Nagyjából meglegyen tettek nagy mestere. Nehéz felhergelni (piszkálni, bosszantani), de nem érdemes, mert akkor kő kövön nem marad. Hasonlít a bütürmechez (kemény, vaskos, és néha akár durva ember es), de mégse az, mert nyugodtabb. A melákkal van a legközelebbi rokonságba. Aki testbe bümbürdec az a köpcös, debella satöbbi kinézetelt viseli magán. Aki csak néha bümbürdeckedik tettében, az bürükölő. Fenyőszegre akasztó szófejtegető	Finom eledel az újra felfedezett CSICSÓKA Csíkvármegyében inkább a pityóka (krumpli) viszi a prímet a gumós növények termesztésében. A csicsóka, még a mai napig es, inkább Moldvába divatosabb. Tavaly kezdték el Csíkban kísérleti jelleggel termeszteni. Kettős haszon van belőle. A gumója a napi bétevő falat része lehet, míg az istenes ég felé törő 2-3 méteres szára marhatakarmánynak. Na, hogy es nez ki ez a csicsóka? Mint már említve volt egészen magasra megnő. Szeptemberbe nyíló virágai sárgától a vörösesbarnáig váltakoznak. Amikor az egész nagy kórója virágostul kezd száradni, akkor ki lehet szedni a földből. A csicsókagumó a gyökér környékén a földbe elvan, mint a befőtt. Netán nem szedjük ki, másik évbe is hoz termést, és úgy szaporodik, mint a mocsok. A magas cukortartalmú csicsóka jócskán tartalmaz vasat és kálciumot es. Ezen kívül van benne kálium, magnézium, foszfor, B és C-vitamin es. Hiába tartozik a napraforgók családjába, mert inkább a pityókára személ (hasonlít). Úgy es kell megbürükölni (itt - elkészíteni), mint a pityókát. Jó az sütve, párolva és főzve egyaránt. Vigyázat mert percek alatt elkészül! Hamarabb, mint a csíki pityóka. Hogy mire jó? Ajánlatos a cukorbetegeknek. Nyersen fogyasztva még fogyókúrasoknak se rossz. Dísznövénynek se kutya, főleg olyan helyeken, ahol kidughatja fejét a kerítés tetejére. Egyik téli fincsiség! Egyed te es! Én
Zsögöd környékén is megtalálható hűlés elleni gyógynövények A tél eléggé békavar hülés dolgában nekünk, miközben a hideggel es kiráztat. S akkor ejsze (bisztosabb), jó gyógynövényhez nyúlni. Zsögöd környékén szép számmal vannak megfázás, köhögés és taknyolás elleni gyógyfüvek. Ezekből érdemes egy párat ismertetni. Ha nem szedtél, menj el a bioboltba, met ott biztos kapsz! Szurokfű – inkább köhögést csillapít, de meghozza az étvágyat, az idegeidet megnyugtatja, s a benned lakózó gyulladást amennyire tudja elintézi. Hecserli (Csipkebogyó) – Még nevezik seggvakarónak es, de ezt csendbe árulom el, egy cseppet bele es pirultam... Teája isteni a lázasság ellen, egyenest a földre teperi azt! Jó a megfázásra, karbantartja és megerősíti a szervezet ellenálló képességét. Kakukkfű (vadcsombor) – Megfázásra első osztályú! Köhögésre, torokfájásra boldogan használhatod. Az alacsony vérnyomásúak nyugodtan igyák, me arra es jó. Bodzavirág – Ha megfáztál idd meg, s rendesen kiizzaszt. Ha a teázást egybekötöd egy forró lábfürdővel, akkor seperc (gyorsan) alatt helyrekottyansz tőle. Hárs – A hársfavirágtea legügyesebb tevékenységét a torkodba végzi. Hörghurutot kigyömöszöli onnan, miközbe vadul köptet. Csillapítja a hűléssel járó köhögőrohamokot. Nemcsak izzasztó, hanem bőrtisztító hatása es van. A fenyőszirup hat nyelven beszél! Jó a légutak tisztítására, hűlés és köhögés csillapító Ezeket a teákot csak gyógyulás nélkül es lehet nyakalni béfelé, met finom az ízük. B.L.		2016 újból szökdöső esztendő! Mi es ez a szökdösődő év? Február hónapjának idején, a nagyban folyó farsangi mulatérozások után béköszönő böjtöt követve, s akkor es a hónap utolsó megtoldott napján válik valóra. Met ugye egy esztendő 365 napból, 6 órából áll. Na ezeket a 6 órákot négy évenként összeszámolgatva kihozzák belőle azt az egy napot, amivel február hónapja 28 helyett, 29 napra hízik. Most mán tudni lehet, hogy Esztendő úr azétt (azért) ugrándozik forma négy évente lazán egyet. Abba mán kevésbé vagyok biztos hogy örömében teszi-e, vagy csak csak úgy, senkitől sem kényszerítve, ő es megemeli valahogy a hátsóját. Szerintem szökdössön csak ő es, met farsangkor, amikor telitömjük a pufánkot pánkóval, úgyhogy kiguvad a szemünk, és majdnem megnyuvadunk tőle, s közbe iszunk, egyebeket eszünk, s bolondozunk, eleget szökdösünk mi es. Az a nagy különbség, hogy mi minden esztendőbe csináljuk! Nem es igazság ez, mett minket még meg es megviccelnek, ugratnak, kókoskodnak, ott a nagy mulatság közepibe. Emellett Esztendő úr labdába se rúghat, az igazán semmiség, ahogy 4 évente szép csendbe elintézi. Szökdő Farsangi

Ha valami magára gyünn, pötyögjön ca ide: Szerkesztőség – borbelevi@yahoo.fr, A szerkesztő úr honlapja e, ne : http://users.atw.hu/borbelevente/ .