FENYŐSZEGI ŐSZ 2016 – 36. szám. A Zsögödi lengő-libbenő elmondósdi

Harcz a választások mezején Szerencsémre kezembe vehettem az idei őszi Csíki Kisújságot, ami a Csíki Területi RMDSZ időszakos kiadványának különszáma. Volt benne cikk 1656-ról, munkáról, az oktatásról, pályázatokról, gazdálkodásról, erdővédelemről, a szervezet eddig elért eredményeiről, és a pártban lévő vezető politikus emberek szakácskodásáról. Örömmel tudatom, hogy „Jó ebedhez szól a nóta”! Egy kiváló háromfogásos nyamihoz (délidei kajához) szükséges eleségekből készített recepteket lehetett kiolvasni. A négy politikus-fi kutyául kitett magáért. A meggübült (megfőzött, összeállított), nyálad is elcseppen ételek-italok, amelyeket illusztráció is szemléltetett, politikusi finomsággal a felajánlott recepteknek köszönhetően asztalunkra varázsolhatjuk a nyamit, ha egyáltalán lesz rá pénzünk ennyire kivágni a rezet. Hiába, harczolni kell a végsőkig, még a konyha mezején is, hadd menjenek szavazni a hölgyek is. Szavazni valóban jó lenne, valakire, vagy éppen akárkire, csak az egyre jobban eluralkodó fásultság és a közöny bebújt az emberek inge alá. Bizony, a rendszerváltási időszak után az ígéret, és az ezt követendő kínálat nemigen volt összhangban. Néhány esetben homlokegyenest másról szólt a kimondott szó, mint a megvalósítás. A fiatal generációnak is kellene valami motivációs löttyöt főzzenek, mert többségük, ahogy az elmúlt esztendők eredményei is mutatják, minden mindegy alapon inkább egyet tekeregnek a világhálón, minthogy elsétáljanak a szavazófülke felé. Nos, hogy igazából, mi fő a politikusok nagy üstjébe, azt még nem tudhatjuk. Most egyelőre azzal a ténnyel állunk szembe, hogy mit akarnak megetetni velünk. Vajon a felkínált recept alapján, ha nem is szó szerint, de úgy nagyjából fincsit fogunk zabálni négy esztendőn át, vagy marad a megunt régi recept? Sö		Silány felhozatal a szemetesnél - Te Mári, mi a csudát kaptál olyan sokat? - Ne örvendjél. Néz csak belé! - Há mi a nyavalya, ezek csak dinnyét esznek, sö szőlőt? Dinnyehéjnál, s szőlőgerezdnél egyeb sin benne a pungába (nejlonszatyorba)...
ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK Fenyőszegvégi vendégszeretet – Szokatlan feliratot olvastam a fenyőszegi Tündérvölgyben, ahol gyerekeskedtem. Az egyik kapunál ez volt kiírva: Ha ezt elolvastad, akkor már lőtávolságban vagy! Egy Amerikát megjárt zsögödi újabb otthonáról van szó. Micsoda vendégszeretet! Abból gondolom, hogy vicc, mert eleddig sokszor elvonultam a környéken, s még rám se lőttek. DE mind tudjuk, minden viccnek fele igaz. Havazás a Hargitán – Az idén szeptember után ideig-óráig már többször is befehéredett a Hargita, de néha a Csíki medence is. Zsögödfürdő magasabb emelkedőin, erdőszélein szinte egy napot tartotta magát a hó. Szomorú esetek Zsögöd környékén – A környéken juhait terelő pásztor talált rá a zsögödi erdőbe egy halott férfira. A elhunytat rögtön elszállították a helyszínről. Nem úgy a zsögödfürdei bejárónál napokig ott heverő kutyatetemet. Azóta sem érkezett hír róla. Lehet, hogy most is ott van kinyúlva. Sétáló macik Zsögöd végében – Ősz dereka táján pillantották meg fényes nappal a zsögödvégi véderdő alatt a nagy macit bocsával együtt. Közel az országúthoz vénasszonyoknyari sétájukat élvezték. Lassan Csík lakossága úgy alakul, hogy fele ember és fele maci. Népi kultúra erősítése Zsögödben – Már tíz esztendős munkát tud magáénak a Csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes és a SZÖGISZ Ifjúsági és Kulturális egyesület. A tevékenységüket a régi jó dolgok újjáélesztésében látták. A hagyományőrzésre és a hagyományápolásra egyre nagyobb igényt tartanak. Ezért fogják továbbra is megőrizni őseik szokásait. A fiatal tagok, és nemcsak, nagy része a szentmisére is székely ruhába jelenik meg. Csak így tovább!!! Kínaiul tanulhatnak a diákok Csíkban – Az idei tanévben nagy öröm tört ránk! Jöttek a kínaiak! Boldogan jelenthetjük hogy Székelyföldön is tanulnak majd ezek után kínaiul a gyerekeink. Sokan beiratkoztak, tanórák után pedig ismerkedhetnek eme „mosolygós” nyelvvel.	Hol volt, hol nem volt… A büdös önkiszolgáló alkonya A kommunizmus egyik csodavívmánya volt az önkiszolgáló. Egy ilyen üzletbe eleinte meglehetett találni a szükséges élelmiszereket, néha még annál többet is. Csíkszereda szép városában, Zsögöd irányában, három önkiszolgáló pompázott. A Küsső önki, a Besső önki és a Középső önki. Mi a Középső önkihez tartoztunk. Ennek, annyi jelentősége volt, mint a többinek a városban. A kezdeti jólétet mutogató korszak után 1980-ban már kezdett megbüdösödni a helyzet. Egyre gyakrabban újultak ki az önkik előtti harczok a szükséges élelemért. Az emberek sorban álltak, s ha nem, akkor kijátszódva azt, pult alatt es kaptak valamicskét. Pult alatt csak az jutott hozza finomságokhoz, aki valamilyen meglepetéssel megolajozta az önkiszolgálósok „karocskáinak hajlékait”. Miután megvolt a steksz, mosollyal együtt nyújtották át a procis adagot. Az egyenlőbbek ezzel sem kellett bajlódjanak, hiszen, ők a pártkabinet melletti üzletecskéből válogathattak, az akkoriban hatalmas felhozatalnak számító üzletből. Na de térjünk vissza az önkikhez, ahol néha meg-meg rugdosták, cekkerekkel megpaskolták hátukat, egymásnak estek és hajukat tépve tettek igazságot a sorban álló emberek. A sorban állás barátságokat is hozott össze. A nyugdíjasok meg fontosnak érezhették magukat eladdig, míg be nem köszöntött a jegyrendszer. Az ételadagok szinte véglegesen megszüntették a sorokat. Néhányan másfelé kacsingatva az országba, vagy külföldre menő árukat szereltek be, főleg az ünnepekre. Az önkik csak kongtak az ürességtől. Volt bennük elsősorban: kiszolgálónők, jegyre adott büdös olaj, meg durva cukor, kenyér. A polcokon főleg halkonzerv és ecet, ritkán egyebek, valamint hosszan és nagyon finoman elrendezett, egyenként kiterített szalvéta díszelgett. Közben előfordult magyar só, amelynek származási helye, országunk székelyföldi sóbányájából származott, Parajdról. Néha főtt rizs, zöldborsókonzerv, meg fuszulykakonzerv dobott a polcos hangulaton. Legalább a kínálattól nem lehetett megcsemerelni (megcsömörleni). A Küsső önki, ahogy mi hívtuk gyerekkorunkban, még a rendszerváltás után a többi kettővel együtt is keményen fungált. Először a Besső önki számolódott fel, aztán a Középső. E kettő még az ezredfordulót se érte meg. A Küsső azonban tovább dacolt az idővel. Megőrizve egyre büdösebb légkörét, s tekerte tovább. Az áruk gyarapodtak, s hovatovább visszatért az élet belé. Sajnos szagából egy cseppet se hagyott alább, s a kezdetben olcsóbbacska áruk elérték az egyre szaporodó környékbéli élelmiszer üzletek árszínvonalát. Az épülettér hangulata viszont maradt. Nyáridőben a kasszánál vidáman fogyasztott dinnyét a kásszírnő. Csak amúgy csepegett rajta végig a lé, le a ruháján a kasszapultig. A legyek egyre jobban dongtak szanaszét. Talán nem elvetendő az a tény, hogy jól fogott volna egy szellőztető berendezés... Szerintem mégse, akkor hol marad az az originális alapszag, amely körüllengi és megcirógatja a vásárlók arcát, betérve az orrlyukuba, ahol egyfajta különleges érzést váltva ki, amitől másodpercenként más-más színben „ragyog” az arcocska. Hát bizony eme szocialista üzletes nosztalgiának végképp befellegzett, mert a szomszédos lerakat, majd kis üzlet, most már nagy üzlet, az Amigo (micsoda barát) bekebelezte. Mily tragikum. Lesőke

Akik minket szerettek IV. rész – Szent László királyunk I. László magyar király 1046-ban született Lengyelországban, nem lehet tudni pontosan, hogy mikor és hol. Édesapja I. Béla király, és édesanyja Richeza lengyel hercegnő volt. Édesapjának köszönhetően, Géza testvérével együtt, a száműzetésben hercegfiként cseperedett fel. Már ifjúkorában kivette részét a harcokból. Testvére váratlan halálakor az ország többsége őt támogatta királynak. Miután 1801-ben Salamon lemondott Magyarország trónjáról, megkezdte uralkodását. Salamon azonban, nem hagyott fel a folytonos piszkálódással, terveket szőtt, idegenekkel szövetkezett, többször is, ellene. László az országban mégis biztonságot hozott. 1091-ben Horvátországot, Szlavóniát, Bosznia egy részével Magyarországhoz csatolja, hiszen rokonságban állt az 1089-ben kihalt horvát uralkodócsaláddal. Sokat tett a magántulajdon megszilárdításáért. Nevéhez fűződik István, első magyar királyunk szentté avatása is. Az 1095-ös cseh király elleni hadjáratban vesztette életét. A nagyváradi sírjához kötődő számos csoda, amelyet a nép terjesztett 1192-ben meghallgattatott, mert népszerű királyukat a római katolikus egyház szentté avatta. Szent László életét népi mondák és egyházi legendák sokasága lengi körül. Bátor egyenes jellemét átszőtte a vallásos jámborság. Példás tetteiért Erdély védőszentjévé választották. Kultusza a mai napig fennmaradt. Örökmécsesként ragyog a magyar történelem őrlőmalmában. Erdély templomaiban, de főleg Székelyföldön máig is fennmaradt freskók bizonyítják László királyunk hazát védő hősiességét. Ilyenek a Szent László és kunok közötti harcok megelevenítése Bögöz, Székelyderzs, Sepsikilye, Erdőfüle, Székelykeresztúr, Gelence és Maksa templomfreskoinak képsoraiban megelevenített történetei. A legtöbb legendában szerepelő ellenségként megnevezett népek: a tatárok, a besenyők és a kunok. Szent László egyben a magyarok „új gúnyába bújt” táltosa is. A mondák és legendák történeteiben előkerül a világfa, ami kiszáradva is újból életre tud kelni, vagy a magyarok szent állatai a szarvas és a turul madár. Több helyen is látták megjelenni, mint a tordai hasadéknál, vagy felénk a gyimesi Szellőtetőn, Csíkszentkirályon, Csíkszépvizen, Csíkszentdomokoson stb. Számtalan település is őrzi a nevét, főleg Udvarhelyszéken. * * * A székelyek igazi vitézt láttak benne, akihez érdemes volt fohászkodni a rossz időkben. Egyik idefűződő legenda, amit a Dubnici krónika is megírt, az, mikor Nagy Lajos király idejében, 1345-en a tatárok rátörnek Erdélyre. A székelyek Szent Lászlóhoz fohászkodtak segítségért, aki kikelve sírjából a hadsereg élére állva, rontott neki a tatárseregnek. Fején csak amúgy csillogott a korona. A székelyek felbátorodván, szembeszálltak a túlerővel és győztek! A tatár, aki a székelyek fogságába esett, mind azt hajtogatta,, hogy nem a magyarok, s nem is a székelyek győzték le őt, hanem az a László, akit segítségül hívtak. A csata alatt a nagyváradi templom őre nem találta helyén Szent László koponyáját. Utána pedig, mintha a semmiből került volna elő, egyszer csak ott volt. A csíkszépvízi kápolnát a monda szerint maga Szent László építette a kunok legyőzésének emlékére. A Pogány-havasi kősziklán még most is látszik a lova patájának nyomai. A csata befejeztével a völgy felé irányulva a lovát megsarkantyúzva belegázolt az ottani patakba. A patak megtisztult lova patájának nyomai után. A víz tükrére vetődött napsugarak gyöngyözve csillogtak. Önkéntelenül azt kiáltotta: „szép víz”. A környékbeli székelyek erre a pillanatra emlékezve alapították meg ezen a helyen falujukat, és adták a Csíkszépvíz nevet. Egy másik monda azt meséli el, mikor Csíkban a rossz emberek lepaktáltak az ellenséggel. Mindezt az ördögök segítették. Szent László meghallván ezt rögtön Felcsíkon termett, az ördögök menekülni kezdtek a Gyimesek felé. Szent László a Bagolykőhöz érve sziklába vágta kardját és az ott tátongó mélybe beléhányta az ördögöket. Azok meg kiakartak szabadulni, de László királyunk köveket dobott a repedésbe, s azok úgy szóltak, mint a templomi harangok. Ettől megijedve nem igen volt kedvük újból a világunkra törni. Szent László ahová lepihent most látszik a helye, és lovai patájának nyoma. Moldvai csángó testvéreinknél meg az marad fenn, hogy a Szeret partján Szent László fát ültetett, mikor az idegeneket kihajtotta az országból. Ez a fa mindig kizöldült, mikor csatát nyertek a magyarok, s kiszáradt, mikor az ellenség győzött. * * * Szent László király, hogy éltében mennyi köze volt a székelyekhez, hát nem valami sok, de utána annál több. Ezekből a történetekből is jól látszik, hogy fenn a menyekből is vigyázott ránk. Szerette a székelyeket, de a székelyek is erősen. A székelyek bátorságát, becsületességét és elszántságát a mai napig is segíti. Hivatkozások: Lengyel Dénes: Régi magyar mondák, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 2006, 108 o.; Pálinkás Mihály: Múltunk nagyjai, Junior Kiadó, 1995, Budapest; Magyar néprajzi Lexikon 4, Akadémiai Kiadó, Budapest 1987. S még csipegetés a világhálóról, meg innen-onnan s amonnan . Összehegesztette: Borbé Levente

Fűtésproblémák s egyebek Közel a tél, s ilyenkor mindig előbújnak, a semmiből is, a fűtésgondok. Hiába melegedik az időjárás, de Csíkban korántsem annyit, s nem is úgy, mint másutt. A medence többé-kevésbé, de tartja a téli átlaghőmérsékletet. Ezért a telek bármennyire enyhültek, de hűvösebbek hidegebbek, mint bárhol másutt az országban. Ez az időszak pedig fűtéssel jár... A legérdekesebb az, hogy amikor az emberek a közös távhőszolgáltatót használták kétszer annyit perkáltak le, mint leválva. Pedig ez logikusan fordítottan arányos kellene legyen. Aki csak a főzésre használt gázzal maradt a közműveknél, azt is egyik percről a másikra becsületesen megszívatták. Hirtelen egyik hónapról a másikra annak nyolcszorosát kellett kifizesse. Így legtöbb lakós, aki ily mód használta a gázat (gázt) jó sok pénzért le kellett váljon. Egy pöttynyi értelem sincs az egésznek. Viszont azt is eredménytelen nyomon követni, hogy ki zsebében, honnan, és milyen pénzek vándorolnak Á-ból B-be, és így tovább, de az biztos, hogy az istenadta népet becsületesen kifosszák. Legalább nem kell ügyelni a pénzre, s folyton rettegni ki lopja el, ha ez már hivatalosan is csodásan működik. Persze, ha érdeklődsz, mint mindenre, erre is akad magyarázat. Hogy egyesek vizet melegítenek, fűtésre, főzésre, mosogatásra és fürdésre a kályhán. Ezt is megpiszkálva, úgysem jogosult ekkora emelésre a szolgáltató, főleg nem téli időszak előtt. Most meg arról hallani, hogy a gázárát is fogják egy cseppet emelni, s akkor már a villanyét is. Mondjuk a villanyé mérsékelten emelődik. Mivel legtöbb magánfűtés gázkazánnal történik, hát annak az ára nődögél jobban. A rossznyelvűek szerint állítólag a gázat összekutyulják valami keverékkel, hogy minél több legyen a fogyasztás. Lehet is érezni eddig sosem szimmantott (belélegzett) szagot. A szag hovatartozását sem könnyű minősíteni, akinek hogy tetszik. Lehet bűz, de a szépség illatkéksége is egyaránt. Annyi bizonyos, hogy mint a zsizsibogár, annyira dolgoznak azok a fazonok, akik tudják mi az ami fontos az életben, és abból próbálnak minél többet nyerészkedni a maguk javára. S bizony gáz! Fűtésfélresikerülke

Egyenruhák kimentek divatból? Egyenke Ezelőtt öt esztendeje szinte forgószélként sepert végig az országon, hogy újból behoznák divatba az egyenruhákat. A szülők többsége már a gondolatát is ellenezte, sőt volt, aki hisztérikus rohamot kapott tőle. Mi az, hogy egyforma ruhába bújtatni a drága kis magzatukat! A gyerekek pedig követték a felnőttek eszmefutkározásait. Sőt, azt is hajtogatták a tanárok is vegyék fel a tanulók egyenruháját. Érdekes szemlélet. Akkor, ha kisbabánk van, a szülő és vegyen fel magának egy pelenkát? Na, de mint tudjuk, semmi sem lett az egyenruhás pillanatnyi lázból. Hogy milyen volt az egyenruha? Hát egy kicsit nejlonos anyagból. A fiúk sötétkék nadrágot és kabátot viseltek, a kicsik kockás, a nagyok világoskék inggel flangáltak, amiknek nyakkörül hamar megjelent a gyászcsík. A lányoknál a szoknyaruha sötétkék, az ing hasonló volt a fiúkéhoz, csak egy kicsit nőiesített gallérral. Az alsósoknál ez a kockás ing szoknyaként is fungált egy kis köténykével egyetemben. A lányoknál az egyenruha tartozéka volt a hajpánt is, amit egyenesen gyűlöltek a csajok. Bizony, mert a felturbózott frizurát kegyetlenül le tudta nyomni. Volt az egyenruhába jó is meg rossz is, de az vitathatatlan, hogy messziről is jól látható volt, ki diák és ki tanár. Ha már úgy is egyfajta egyenrendszerben élünk, akkor miért baj, az egyenruha! S ha nem látszik, akkor is egyenruhában jár a többség, a néha beteges divatőrületnek megfelelően. Nemcsak egyenruhát, hanem egyenfrizurát, egyenarcot is viselnek, amihez egyenviselkedés is párosul. Az egyenben jól beleavult „sokszínű” szemlélet, attól változatos, hogy más-más méretben, esetleg más-más színben csillognak az egyenszórakozóhelyeken, a lassan már egyenmunkahelyeken, az egyenüzletekben az emberek. Mindehhez persze párosul a jól bevált és kihagyhatalan egyengondolkozás, miközben a sokszínűség bambul maga elé...

Városkép ősszel Fotó: Odavalósi Bármennyire szépséges településünk arculata, ha nincs benne a természetesség kincse, elenyész az értéke, s eltűnik belőle az életető nyüzsgés élénkítő igézete. Szükségszerű, hogy a falombok napról-napra változó színei megbabonázzanak, s leesve csoszokáljunk (csoszogjunk) benne, van néhányat felkapva, hazavíve néhányat belophatjuk a természetet otthonukba egy rá alkalmatos vázába téve. Az épületek merevségét lekerekíti, az autók zúgását feledteti, a sétálást pedig szinte lengő muzsikaként lebegteti, fagy fellibbenti, mint a lehulló és lehullott levelekkel kacérkodó szél. Ez a tökéletesség, amelyben eszményi derűre tehetünk szert, ha együtt dobban véle a szívünk. Hulló levelekkel táncoló

Kommunizmus megidézése 15. rész – Kerámia Csíkszeredában – Az 1948-as kommunista diktatúra kezdetén az ország szövetkezetei lassan, de biztosan az államosítás sorsára kerültek. Imets László keramikust kuláknak nyilvánításig vezette a Csíkdánfalvi kerámiaműhelyt. Ezt követően Ő ugyancsak kerámiaműhelyt működtetett 1960-ig Zsögöben, ahol akkor még 11 személyt tudott foglalkoztatni. A dánfalvi műhelyt pedig Pálffy Árpád vette át. Imets László az 1960-ban az Olt Szövetkezethez átkerült kerámiarészleg vezetője maradt. 1962-től ott dolgozott Barabás Veronka (későbbi Dávid) néni is, aki elmondása szerint a fent említett csapat minden további nélkül követve került át az Oltul Szövetkezethez. Ahhoz az Oltul Szövetkezethez, ami mellett 1959-ig működött az Ipartestületi könyvtár, amely állományának nagy részét, három szekérrel, leadtak a papírzúzdába. Az új szövetkezetnél állították ki az inasok későbbi okleveleit, ott székelt a kisiparosok társulata is. Oka a szövetkezetbe való átállásnak, egyszerű volt. Ha szakmáját akarta tovább űzni, akkor el kellett fogadja a felsőbb utasítást. Mostani gondolatokkal magyarázva, kötelezték. Az 1960 évek végén a kerámia részlegek 1970 elejére elpárologtak az Oltul Szövetkezettől, ahol a szabászat, a cipészet és a bőrdíszmű maradt. 1969-ben indult be a Vitos László csíksomlyói kerámiaműhely, amihez később Antal Dénes is csatlakozott. Ugyanakkor az 1970 évek elején kettévált, és két körzeti szövetkezet lett belőle. A Vitos kerámia maradt a helyén, míg az Antal Dénesé más utakat keresett. Az új körzeti szövetkezet műhelyének építése, ahogy a kommunizmusba szokás volt, a munkások pénzéből épült fel. 1970-ben megnyitotta kapuját az ARTA szövetkezet. Ez a népi iparművészettel foglalkozó komplexum magába foglalta a kerámia, a varroda és a kézimunkaműhelyt mosodával együtt, ahol hímeztek, szőttek, s baggattak (varrtak) . Még meg kell említeni a bútorfestést, a szép tulipános ládákkal, meg a nagy szőnyegek szövését is. Az ARTA-hoz számos vidéki háziasszony bedolgozott. A kiadott munkát időre otthon készítették el. Vera néni további beszámolójából az is kiderült, hogy rövidebb időszakra színes kerámiával is foglalatoskodtak. Habár 1978-1979 éveket élte meg az ARTA-nál, mint munkás, azután Csíksomlyóra került, elegendő betekintést kapott a szövetkezet életéről. Márton Dénes akkor vezette be a kerámiaműhelybe az emberalakzatokat. Az Antal Dénes kerámia adott új munkalehetőséget Vera néninek is, amelynek 1988-tól 1990-ig Sánta Imre, az azelőtti ARTA-s szekcióvezető volt a főnöke, mivel akkor Antal Dénes Magyarországra menekült. 1990-től Kánya Árpád vette át a stafétát, mert Sánta Imre is Magyarországon kötött ki. Egy esztendő múltán Bocskor Julianna folytatta, de nemsokára megszüntették a kisiparosok tömörülését. Körülbelül akkortájt szűnt meg az ARTA is. Még tovább működött András Miklós korongozó, aki társaival együtt bérbe adott részeken munkálkodtak a volt ARTA épületében. Vera néni közel 30 esztendős pályafutása alatt kitanulta a csíki kerámia titkait. Volt is, akinek továbbadni, de a rendszerváltás utáni évek mást hoztak. Az egész népi és iparművészeti központok felszámolásával, az értékes kerámiaműhelyek sokat vesztettek erejükből, habár a hajdani korongozók és köréjük csoportosult kis létszámú díszítőkből néhányan mostanság munkálkodnak. Igaz, más lett a kereslet irántuk, mint régen. Igen, mert akkor a szövetkezeteknek volt védettségük, az év végi termékkiállítások arra voltak jók, hogy főleg üdülőhelyek, vagy turisztikai érdekeltségű központok, ha kis mennyiségben is, de szinte kötelezően kellett rendeljenek az áruból. Ettől eltekintve az emberek is szívesen vásároltak belőlük ajándék gyanánt, hiszen többségük kézimunka volt, és erre megvala az igény. A kommunista korszakban szinte mindegyik tehetségesebb keramikus legalább csoportvezetői rangig vitte, viszont volt olyan is aki hiába volt tehetséges nem tudta kivitelezni. Ilyen Albert János sorsa, aki az alkohol szenvedélye buktatott el. Szerencsére az ügyesebb keramikusok, amit tudtak, ötleteiből átmentettek az utókornak. Akadtak olyan, főleg külföldi rendelők is, akik figyelmen kívül hagyva a tárgyak népi művészet jellegét sablonszerű munkát követeltek. Kényük-kedvük szerint dolgoztatták az embereket. Egy kicsit a csíkszeredai barna kerámiáról. Elsőként a vázák keltek a legjobban kicsikéktől egészen a padlóvázáig. A vázákat, mint általában minden egyes más agyagtárgyat, korongozták. A vázákat többféleképpen mintázták. Volt karcolóval „berajzolt” és fényezettek, rajzoltak és csipkézettek szintén, de egy sávba díszített száraz vázák. Akkor két vagy több részre osztott rajzolt és csipkézett, teljesen berajzolt és csipkézett vázák. Ezt követte a faragott félnyers vázák, ugyanúgy részeiben vagy teljes egészében faragva-csipkézve. 1979-től divattá vált a pecsétdíszes váza, amely kecskerágó fával készített mintaeszközök segítettek a pontosabb összhatás elérésében. Vázákon kívül, tálak, kulacsok és más palackok, hamutartók, kisebb-nagyobb díszek, perselyek és egyebek is születtek. Ugyanakkor létezett folyékony agyagból készített pipettás díszítés is, amelyet szivacsba mártott agyagsárral bepamacsolt felületre nyomtak ki. Néha kilyukasztott nejlonzacskóval vitték fel a díszt a váza felületére. A füleket meg egyéb különálló kiugrásokat a félszáraz agyagba bekarcolva foccsal (agyagsárral) telítették és úgy ragasztották össze. Jó példa erre az emberalakzatú perselyek, amelyeknek legalább hajukat és kezüket ezzel a módszerrel ragasztották fel. A vázafüleknek, hajnak, kéznek és más tartozéknak volt külön nyomó, amelyet a henger alakú tömör nyers anyagból, a fémből készült sablon segítségével kipréselve kapták meg a kívánt díszítőformát. A vázát és más tárgyakat száradás után kiégették majd pácozták és belakkozták. Köszönet az emlékek visszapörgetésében nyújtott segítségéértt Vera néninek és családjának. Borbé Levente, volt ARTA-s díszítőkeramikus

Hol hordjuk a pénztárcánkat? A kedves olvasót megnyugtatom, bárhol hordhatja, úgyis el tudják lopni. Az ügyes tolvaj előtt teljesen kinyílik a világ összes bukszája, csak úgy kell elcsenje, hogy az örökre kölcsönkért buksza gazdája ne vegye észre. Hanem kezdődik a huzavona, netán erőszakosság, s az már rablásnak minősül! Az az igazi tolvaj, aki megtud maradni abban az észrevétlen tevékenységben, amitől ő boldogabb lesz, attól eltekintve, hogy a későn észbekapó illetőt szomorúsággal tölti el. Hát jómagam is egy ilyen ügyeskedő tolvajnak az áldozata lettem. Nem tudtam még azt sem beazonosítani, hogy ki tette, mert körülöttem csak jól öltözött fazonok flangáltak. Hiába kerestem rögtön azon az útvonalon, amelyen végigsétáltam, többszörösen is, a bukszának hűlt helyét se találtam. Ez egy szép délelőttön esett meg. A bűnöző profi lehetett, hisz észrevétlen emelte ki zsebemből, mert azután sem jöttem rá, hogy azon a rövid útszakaszon, amit hazáig megtettem, hol nem volt már meg. Ugyanakkor a kedves tolvaj egyben gálán is volt, mert, amikor másfél kilométerrel az említett útszakaszon kívül rábukkantak a bukszámra, és rögtön elhozták a lakásomra, megvolt benne az összes akta, nagyon közel, ahhoz a bankhoz, ahová passzolt a bankkártyám. Mi sem bizonyítja nagyvonalúságát, mint az a tény, hogy csak a papírpénzt szedte ki belőle, az aprókat otthagyta. Pedig szinte tizenöt lej körüli zörgőt számoltam össze. Nem beszélve arról, hogy megkerült a bukszám, igaz késő délután, de még aznap! Kicsit torz megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Hogy tudunk örülni annak is, amitől közben falra is tudunk mászni, nagyon különös. Itt az egyre szaporodó folyton magunkkal kell hordani aktákra gondolok. Hát igen, az örömözés sokrétű, de jobb, ha az ilyesfajtából minél kevesebbet kapunk. Azóta még véletlenül sem hordom a zsebembe a pénztárcámat. Igyekszem más „bugyrokba” rejteni e szükségszerű tárgyat. Tegyétek ti is hasonlóan. Bukszakalandi

Kalákaprobléma a szomszédságban Hát igen sok ága boga van a kalákának, de ezt valamilyen módon büntessék, hogy szívességet tesznek egymásnak az emberek, az már vicces. Pedig ez történik Magyarországon. A régi jól bevált recept ellen „küzdenek”. Igen, az állam adóbevételtől esik el, s ez nagy törés, mert ha egy cégtől küldenének embereket, azt bizony vidáman meglehetne adózni. Persze arról már keveset beszélnek, hogy a cégek és a vállalkozók milyen trükkökkel „csökkentik” saját adójukat. Állítólag ezzel trükkel akarják megakadályozni a feketemunkát. Furcsa gondolat, hiszen már a jó öreg kaláka úgy egymagában is háttérbe kezdett szorulni, az ebből befolyó jövedelem az állambácsi felé alig néhány garas. Szegény emberkék, akik csak kalákában tudnak zöld ágra vergődni, mondjuk saját lakuk megépítése kapcsán, hivatalosan, a semmiből kell előteremtsenek egy tetemes összeget, hogy kifizessék az idegen munkásokat. Nem volna szabad problémát eszkábálni ebből, hiszen a jól működő emberi közösségek egyik szikráját oltják ki, az amúgy is egyre elidegenedő világunkban. Vajon az idő előrehaladtával azt is fogják büntetni, ha valaki, akár férjének, feleségének, vagy gyerekének segít a munkájában, ha nem egy cég küldi ki? Kalákázó	Régi idők szép szokásai Hiába telik az idő, ami egyszer jó volt, az úgy es marad. Kicsi gyermekként tapasztaltam meg azt, mikor az ajtó csak este volt bezárva, s akkor is csak azért, ha éjjeli látogató teszi tiszteletét nálunk, inkább az álmos napok hordaléka alatt elnyűtt, kissé guvaszki (kimeredt) szemű orcánkkal találkozzon szembe. Mit is mondhatnék, az éjszakai horkoló gazda, és családjának művészi túlvilágias kontrázó zenebetétje kevésbé szórakoztató a a csillagszálódából betoppanó vendég számára. Nyilvánvalóan, az ajtó akkor is nyílt, ha kopogtattak rajta, igaz, ráérősös késéssel. Na persze, a nappalok virgoncsága semmihez sem volt fogható. Néha megbeszélték az emberek, néha egyáltalán, hogy aznap átugranak egy kis baráti csevejre vagy sem, de a fogadtatás ritkán volt hűvös, még akkor is ha egy-két nem éppen kedvelt egyén, akit legszívesebben kinyuvasztott volna a gazda, megjelent az ajtó előtt. Jöttek a szomszédasszonyok, jöttek a gyerekek barátai, jött néhány levél is, és betoppant közbe a szekuritaté (román titkosszolgálat) is. Akárki is érkezett, kapott minimum egy kávét, teát, kekszet, s ha nem volt semmi, akkor csak úgy üresbe dumáltak az egybegyűltek, amennyi az idejükbe belefért. Mindig volt dolog, nem kevesebb, mint most, de akkor tényleg a szükségeset végezték el. Egy pityókahámozás, vagy mosogatás, esetleg meszelés közben is eltudtak beszélgetni az emberek. Legfeljebb, addig megpihent egy szikrányit az illető. Olykor-olykor az érkező vendég is kedvet kapott a munkához és például együtt pucolták meg a fuszulykát, kért seprűt, vagy egy fejszét fát hasogatni stb. Attól még a szájuk tudott járni.. Igen, ebben a békésebbnek tűnő létben, és csodában, ahol nem kellett föltétlen mindent megmagyarázni, cseperedtem fel. Nyilván ez vala a szép oldala. Barátainkkal, jó ismerőseinkkel együtt könnyebb volt átvészelni az ország ránk rakott időnként csontig hatoló fájdalmas terheit. Szervezkedtünk, beszélgettünk, és ami az agyunkból kipattant próbáltuk megvalósítani. Nem volt nehéz, mert az ajtó nyitva állt. El is vigyorogtuk azt, hogy nyugat Európában, meg Amerikában először be kell jelentkezni, hogyha valaki, akár a szomszéd is, meg akar látogatni. Nálunk csak rendkívüli esetben volt így, akkor ha az illető messze lakott, s a találkát levelezés útján egyeztették, vagy ha a találka kurva fontos volt. S miből lesz a cserebogár, néhány évtized alatt annyira elidegenedtünk egymástól, hogy mindjárt saját magunktól is időt kérünk, ha tükörbe szeretnénk nézni. Mindig a nincs időmre fogva, véges rugalmas állapotunkat imitálva, mint más egyebet is, szembedobva és maszkurát csinálva magunkból, fiatalosan és cuccosan futunk. Ezúttal fejjel neki a falnak. Úgy vélem lassítani kéne, hogy először lássuk, és újra megismerjük önmagunk azáltal, hogy másokra időt szánunk egy kis jól kibeszélősdi erejéig. Nem ártana visszahozni a régi idők szép szokásait. Hajdani
– Kurta ZSÖGÖDI KARATTYOLÓ – Csemer – Na ezt a szavat es jól megfingatjuk! A csemer szó nagyon egyszerűen csömört jelent. De tűk (ti) a bonyolultabbat kedvelitek. Akkor elmondom hát. A csemer lehet az es aki utálatos, vagy olyan csúf, hogy mán a fél utca szégyenkezik miatta. Megesik, akinek ízlésficama van, az is a (az), met (mert) csemerül öltözködik. Mongyuk (mondjuk) ezek nem es annyira nagy bajok, mint az utálatosság, amiről eddig kevés szavat ejtettem. Aki mán szüvében s lelkében csak a bajt szítja, örökéttig (örökké) bajt csinál, na az a csemer ember. De akad olyan es, amikor közbe, egy cseppet valamiétt (valamiért) megvesz az illető, s akkor egy rendet utálatoskodik. Az nem csemer ember, de békapta a gépszíj, s ezért csinálja az eszét. Ennek azt szokták mondani, hogy csemerkedik. A csemer szavunk összefügg a gamattal es. Olyanok, akiktől az Isten es ments meg, büdösek, mocskosok szennyesek, vagyes ócskák. Most mán azt es ércsük (értjük) mét nem jó csemerkedni. .. Megfejtőcske
Szemetesek tündöklése Sokat fejlődött a szemeteskultúra mifelénk es. Vannak általános kukák, és szelektív kukák ugyanazon a helyen, amit aztán egy szemeteskocsi érkeztével kiürítenek. Reapakolják az ömlesztettet és a kiválogatottat egyaránt. Azt nem tudni, hogy milyen szakértelemmel teszik meg, mert nem látni. Lehet vannak szelektív tárolósarkocskák a kocsin. Ki tudja? Én nem láttam. Egyesek szerint, mikor elviszik a szeméttelepre ott újraválogatják. Akkor miért is kell különválogatni? Van is közben amit, mert a szemetesek mellett kutyák helyett emberi csoportok őrzik azt. Na, nem azért, hogy valamit el ne lopjanak, hanem valamit nekik adjanak. Az átadott hulladékot az „őrző-védők” szakszerű hulladék kutukáló (keresgélő) szerszámmal döfögetik, nezegetik. Ami megtetszik félreteszik maguknak. A szétválogatott cuccok is összekutyulódnak, de sebaj, mit számít. Komoly szervics (állás), azoknak akik itt töltik idejük nagy részét. Szinte hihetetlen, de igaz, az itt lévő emberek, ha kell elébed szaladnak és tehermentesítenek pillanatok alatt, ráadásul meg is köszönik. Ilyenkor kimondottan a szemetesünket érdemes magunkkal hurcolni. Tanácsként jő tudni, hogy bratyizni sem szabad, mert rögtön kérnek még valamit. Megállapíthatjuk, hogy a szemetesek a szemétben található mások által haszontalan tárgyaknak vélt kincsestárának a lelőhelye. ÉN		Visszatérő eleven némaság Pihenkert Fényképezte, meg odasuttogta: Őszkedvelő Szerkesztő A trillázó káprázatok között megbúvó nyugalom, a lombok cifrasága. És ahol megpihen az idő, ott nem múlhat el nyomtalanul az örökkévalóság csöndje.
Nyári emlék – zsögödferedői strand A zsögödferedői szabadtéri strand gazdát cserélt. Ki lett pofozva rendesen. Újrafestették és kijavították az öltözőfülkéket, helyrepattintották a teniszpályákat, ültettek virágokat és a többi... A belépő ára is jó lett. A kicsik 3 leje 6 lejre dagadt. A nagyoké is megleve öntözve, az is nőtt, na nem eppeg olyan sokat, beleértve az 1,5 méteres gyerekeket is. Ők fejenként 10 lejt kellett leperkáljanak. Nem babra, hanem centire ment a játék! Mégis a 10 lejes belépőt felnőtt jegynek becézték. Az összkép ennek ellenére tényleg jobb volt, hanem hiányzott az otthonias légkör, hiszen már sokkal kevesebb nyugdíjas engedhette meg magának a napi tíz lejt egy napozásért és pár csobbanásért. Ezért a társaság is kicserélődött, egyre „kevesebb nála nélkül nem is működött a strand” -féle ember maradt. Az okok között más egyéb is szerepelt, s talán az vala legnyomósabb, hogy a borvizet felvegyítették édesvízzel. Ezt már jómagam sem értettem, hiszen a borvíz reumára, szív- és érrendszeri megbetegedésekre, meg más nyavalyákra kitűnő. A feltörő borvíz már csak úgy egymagában is olcsóbb, s még hasznos is, a csapvizet pedig meg kell fizetni. Akkor itt hol a kanyar? Ezzel odalett a hatás, elmarad a kezelés, lett helyette valami egyveleg, ami sem a klóros édesvízre, sem a vasas borvízre nem hasonlított. Legalább lehetett látni a medence alját. Sokan ezért kerestek másutt maguknak pihenőhelyet, s szórakozást. Borvíz Szerető

Közöljön bátran! Küldjön ötleteket! Bíz Isten jól jön! Szerkesztőség – borbelevi@yahoo.fr, Fenyőszegi honlapja itt : http://users.atw.hu/borbelevente/ .

Zsögödkörnyéki őszi összefoglaló képekben
Kilátás a Haromvára felé	Merengő az Oltnál
Zsögöd közelében	Vadvackorfa új ruhája
Hullámzó levélcsokor	Beérett a hecserli (csikebogyó)