FENYŐSZEGI TÉL 2017 – 37. szám. A Zsögödi fagyoskodva suttogó

Mán az elnök urunk es megaszondta..., hogy modellértékű hazánkban a kisebbségvédelem. Ezt mi sem bizonyítja jobban, amit fennkölten hangoztatott Strasbourgban, hogyha ő németként elnök tudott lenni minálunk, akkor minden rendben van e téren. Na, de ezt a kijelentést már a megválasztása pillanatában egy tévébemondós hölgy is elsütötte. Csakhogy a kisebbségek nem éppen a németekből állnak. És helyesebben nem kisebbségek, hanem valamilyen (más, mint a többségi nemzet) náció tagjai, ha még ezen ország állampolgárai is. De egy cseppet menjünk csak vissza az időbe, amikor 1930-ban még 745 421 német lakott az országban (Nagy Romániában). Ez a szám 1977-ben 384 708 lett, és 2011-re pedig 36 884-re csökkent. Vajon, mi is megvárjuk míg hasonlóan elfogyunk, s akkor lesz magyar elnöke Romániának, habár ezt is kétlem. Nincs olyan olyan csudás helyzetben Magyarország, mint Németország. Mégis az elnökünk szerint, akinek annak idején honfitársait jó pénzért eladták, már nincs „kisebbségi kérdés”. Hogy is lenne, ha azt finomkodó kussal (szájbefogással) is meglehet oldani. Egyelőre, ha bár belekezdtek a változtatásba, de a románt még mindig anyanyelvi szinten oktatják, köztéri és főleg községházi táblákban kötnek bele, félreállítják a nem tetsző magyar politikusokat, zászlókat engedélyeznek, és egyben tiltanak be, piszkálják a vállalkozókat is, főleg a magyar többségben lakott megyékben, helységekben. A magyarlakta vidékeken lassan már nincs befektető, sem munkalehetőség. Jól ki van találva. Valóban modellértékű, az hogy a magyar anyanyelvű fiataljainkat, jobb megélhetés reményében hogyan hozzák kényszerhelyzetbe elhagyni az országot. És ez még csak a történet egy kis falatkája. Még vogymuk		Fordított cseppfolyós állapot - Szerussz kicsi barátom! Mi a harci helyzet? - Semmi, csak a ráksúlyba es belé, ez a hideg még ezt taknyot es megolvasztja!
ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK Hideg, az van – Januárban Zsögödbe -30 fokot is mértek, úgy házilag. Persze hivatalosan nem volt ennyi, csak -29 fok. Növekszik a zsögödiek éves adója – S há persze, hogy igen! Az idéntől (ez évtől). Az már csak hab a tortán, hogy az úthálózat még mindig nincs rendben. Az már egy szikrácskát, a valamikor meglesz kategóriába kezd esni... Biztos azért van ez az adóemelgetés, mert hiába göröngyös az út, s nemcsak sötét éjjelen, ha nagy a csendfaktor! Jaj mi lesz ha beindul újból a forgalom! Bicikli út Zsögödbe es – Finomka ötlet, de inkább jobb lenne először egy rendes aszfaltút, s akkor jöhetne az es. Na, hátha nem lesz baj a sorrenddel. A Brassói útra tervezett bicikli út összekötné Zsögödöt a Tudornegyeddel, s erezd tovább a Suta felé, majd a központon keresztül Hargita utca irányába. Ha sikerülne, akkor biciklivel Csíkszereda városát vígan körbe lehetne kerülni. Táborszervező találkozó Zsögödbe – A Katolikus Közösségek Hálózatának, - a HÁLÓnak, ez év januárjában 20-22. között táborszervező találkozójuk volt Csíkzsögödben. Jégkorszak kiállítás a Mikó Várban – A Csíki Székely Múzeum a Jégkorszak című kiállításnak ad otthont, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeumból hoztak el. A kiállítást április elejéig lehet megkukucskálni 9 órától 17 óráig kedd és vasárnap között. Hétfőn a múzeum zárva van. Behavazott táj – Ebben a fagyos télidőben még a megszokott vadállatokat (rókat, őzet, szarvast) is gyatrábban lehetett látni a környéken. A madarak is mintha valamivel fagyosabban csicseregtek volna. S még tart a tél... Fotó és hírek: Zsögödvégi	Hol volt, hol nem volt… Zsögödkörnyéki mesés lények Zsögöd környékét mesés lények sokasága népesíti be. Ők számunkra láthatatlanok. De ha nagyon akarjuk, mi is láthatjuk, csak erősen ki kell meresszük a szemünk, s még jobban a szívünk, s a gondolat szárnyán seperc alatt ott lehetünk az Egyszer volt, hol nem volt mesék birodalmába. Balambér – Höhööö, valamikor, amikor még a Haromvára egybe volt, akkor költözött sárkányfiként családjával a régi csíkszentkirályi kőbánya mellé. Szerelmi bánatába, hogy a Haromvára kisasszonya meglógott tőle azt tűzokádással felperzselte. Saját várát, Sárkányvárat (meseföldön létezik) a földdel tette egyenlővé. Az ő várának romjaiból kerültek elő a csíkszentkirályi ezüstkincsek. Nem érdemes felhergelni, mert, akkor dúl-fúl. Állítólag ő okozza a villámlást és a mennydörgést is. Viszont marhakedves is tus lenni. Boszorkák – Kilencen laknak az Égeresbe, és a Boszorkányköveknél a szentimrei Büdös felé. Szeretnek rosszalkodni. Gonoszkodásukat Agancs szarvas, Szirti sas, valamint a 12 tündér hiúsítja meg. Ha tervük nem sikerül, akkor képesek Bonifácot, az alcsíki ördögök fejét hívni segítségül. Bőcs Adalbéét – mesepolgári nevén Zsögödházi Márkus Pál Adalbert. Likas nadrágba és kalapban jár. A kalap likjába virágot szokott beszúrni. Hetedhéthatár legnyugodtabb és legjobb észjárású bölcse. Van egy levegőben közlekedő varázskapcája. Ha kilyukad Szélítő királykisasszony szokta stoppolni Égígérő vackorfa – Fenyőszeg egyik csodafája, amin a mesebeli lények szoktak közlekedni. A koronája alatt megállva lehet érteni az arra járó állatok beszédét. A közeli Ficzfával és Szilvafákkal alkotják a bűvös ovális négyszöget, ahol az ember lelke megtisztul. Ehhez az angyalok segítségét is kell kérni. Manók – sokan vannak. Fenyésen laknak a huncut fajták: Ábrándka, Bódulatka és Csavargócska, akiknek két verebük is van: Pöfi és Lusti. Bódító fegyverük a lófing. A Nagy Laji Dombi Manótanyaföldön laknak a Csipkebogyóváriak, Akácalattiak, az Északi és Déli manók, valamint Mogyorólaki Bölcs Mogyimanó. A Sutában a kissé kelekótya Zaza és Poplok tanyázik. Az Ördöglik alatti kökény bokrok alatt Kökényes manónéni és népes családja él boldogan. Szélítő királykisasszony – Az emberek úgy tudják, hogy félig boszorka és félig tündér, pedig dehogy, csak szeleburdi. Sietségével nagy szelet tud kavarni. Egyesek gonosz nannyónak (vénasszony) látják. Lehet is, mert szeret alakot váltani, viszont többek között neki köszönhető a nyáresti kellemes hűs szellő. Tündérek – 12-en vannak, és vigyáznak Tündérvölgyre. Közbe segítséget kérnek a vidék védelmére az angyaloktól, Márton macitól, a farkasoktól és a vaddisznóktól. Ügyelik az évszakok zavartalan körforgását. Mesésen suttogó

Akik minket szerettek IV. rész – Vasile Lupu moldvai fejedelem Vasile Lupu (magyarosítva Farkas Vazul) 1595-ben született a bulgáriai Razgrad melletti Arbanasonban. Az apukája Nikolaj Coci, görög neveltetésű albán volt. Anyukája Irina, albán (egyes feltételezések szerint aromán) származású. Ezért Vasile Lupu is görög neveltetésű lesz. Nemcsak a görög nyelvet, hanem a görög kultúrát is elsajátítja. Ógörög műveket olvas. Másként is szerencsés, mert egy gazdag családban cseperedhet fel. Mindene megvolt, ami kellett. Az apja, és később ő is, egyre magasabb pozíciókat foglalnak el Moldva politikai életében. A moldvai bojárok választják fejedelemmé 1634 tavaszán, amelynek többsége görög vagy görög származású. 1639-ben hadjáratot indított Havasalföld ellen, hogy saját fiát odabiggyessze a trónra, azonban Matei Basarab bépallt (leverte) a moldvaiak közé és vissza kellett vonuljon. Ugyanakkor a Lengyelekkel ki tudott egyezni. Ők nem bántották Moldvát. Vasile Lupu egyben a kultúra szerelmese volt. Sokat fektetett az ország állapotának javítására, és főleg az ifjak tanítására, de ez nagy adókkal is járt. Nemcsak a kultúrára, de a hadjárataira és a török portának szánt költségeket is kellett valamiből fedezni. Számos görög nyelvű egyházi iskolát alapított. Nevéhez fűződik az 1646-ban kiadott első moldvai polgári és büntető törvénykönyv. Ebben talán az egyik legdurvább fejezet, amelyet negyven cikkelybe foglal össze (habár a román államokba ez egyértelmű volt akkoriban egészen a XIX. század végéig ) a cigányok rabszolgaságára vonatkozólag. Sőt, ha egy román összeházasodott egy cigánnyal, akkor ő is, pereputtyostól, rabszolga sorsba süllyedt. Törvényeket, ha kellett, kegyetlen módon, de betartatta. Sokan várták elfogásukkor a halálos ítéletet, még néha lopás esetén is... Igyekezett igazságosnak maradni. Jászvásárban (Iaşiban) bégyújtotta az első nyomdát. 1653-ban Rákóczi György erdélyi fejedelem és Matei Basarab havaselvi fejedelem, közös erővel, megfosztották trónjától Luput. Ez nem sokáig maradt úgy, mert segítségére sietett veje Bohdan Hmelnyickij kozák hetmannak. De nem fért a bőrébe ezután újra bétört Havasalföldre. Újabb kísérlete Havasalföld elfoglalására kudarcba fulladt. A havaselvi csapatok Vinţánál móresre tanították a moldvai sereget. A moldvai bojároknak tele lett mindenük a folytonos „fölösleges” pénzkiadásból, meg háborús veszteségből és ki akarták nyírni. A híreket meghalván a krimi tatár kán udvarába menekült, onnan Isztambulba vette az irányt. Ott viszont nem fogadták valami kesztyűs kézzel, a török szultán börtönbe vetette. Kerek nyolc esztendős fogsága után 1661-ben a Török Birodalom kegyetlen börtönében, az Isztambuli Héttoronyban hunyt el. Uralkodását a folytonos ágálás, nagyzolás (pompa, fényűzés) jellemezte. Nagyon adott magára és környezetére is. Sok épületet húzatott fel, köztük a Jászvásári Trei-Ierarhi templomot. A templom melletti kolostorban fungált a híres nyomda és iskola. A nyomdához szükséges felszerelést Kievből hozták. Ebben a nyomdában nyomtatták ki Moldova első könyveit görög nyelven. Pártolta a kulturális megmozdulásokat. Oda volt a művészetért is. Igaz, a görögöt részesítette előnyben. Nagyon odafigyelt a moldvai magyarok sorsára, hiszen a több mint 12000 katolikus hívőnek lelki vezetőt kért Rómától. Erről Halász Péter történész is tesz említést A moldvai magyarok történetének kronológiájában. Bándi vazul A Csíksomlyói róm. kath. főgymnasium története könyvében eléggé világosan beszámol a Vasile Lupu által tett erőfeszítéseket a moldvai magyarok és a közeli székelyek iskoláztatásának javára: „Lupulus Vazul moldvai vajda, görög katolikus létére ős előzékenységgel viseltetett a róm. Katholikusok iránt; jóindulatát az által is iparkodott kitüntetni, hogy Galoczon és Szucsáván, Moldvában és Bukovinában a katholikusoknak templomot emelt, Jassiban pedig gymnasiumot épitett, melyet 1650 körül nyitott meg. Az erdélyi, különösen a székely katholikus ifjúság tömegesen látogatta a latin classicus tanulmányoknak szentelt emez iskolát, azonban II. Rákóczi György, 1654-ben Moldvában betörvén, Vazult méltóságától megfosztotta, és vele Moldvának ezen fényes intézete is megszűnt.” Mint írja tovább Bándi Vazul, ez nagy veszteség volt a székely ifjakra, akik tovább akartak tanulni, különösen Csíkszékre, akik a Milkovi (Milkói) Püspökséggel a ferences szerzeteseken keresztül jó viszonyt ápoltak. Ezt követően a székelyeknek igen nagy kihívás volt otthonról a távolabbi iskolákat felkeresni tanulmányaik folytatása érdekében. Abban az időben többségük Magyarországot és Lengyelországot választotta. * * * Hivatkozások: Bándi Vazul: A csíksomlyói róm. kath. főgymnasium története, Csíkszereda, 1896, 1-3 o.; Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság, Fekete Sas Kiadó, Budapest 2001, 45-55.; Constantin C. Giurescu, Dinu C. Giurescu: Istoria românilor din cele mai vechi timpuri până astăzi, Editura Albatros, Bucureşti, 1975, 423-435 o. A. D. Xenopol, I Vlădescu: Istoria românilor din Dacia Traiană. vol. VII., Editura „Cartea Românească”, Bucureşti, 1925-1930, 15-57. o. Világhálós hivatkozás: http://oroszlanosudvar.hu/2016/05/11/cigany-rabszolgasag/ Összeírta: Borbé Levente

Csusszanások önfeledt káprázatában A hideg tél ellenére nem sok havat kaptunk. Mondjuk a sípályákon, ott összejön, mert, ha nincs, akkor hoznak kilóra. Akik nem kerekedtek ki arrafelé, s főleg nem sízni akartak, azoknak a meglévővel kellett gazdálkodni. Így is tökéletesre sikerült élményt tudott nyújtani a meglévő lehetőség. Ha egyszer így is úgy is csúszik, akkor eresszed ott béfelé (befele). Mert, ahogy Kosztolányi bácsink is megjegyezte a Motorcsónak novellájában – „Az igazi boldogsághoz nem is kell sok: csak egy jó rögeszme és egy motorcsónak...” Az utóbbit most éppen a szánkó és a popsi-tepsi helyettesítette. A gyereknek ráadásul még rögeszme se kell. Hiába, ahogy a kicsi kínai mondaná: Kicike ész olcó. Ezért ússzák meg ők, még ezt is olcsóbban Valaglapátos Fényképezte: Az egyik havon csusszanó, boldog perceket töltő ipse

Farsangi hajcihő Vízkereszttől húshagyókeddig dívik a cirkusz. Régebb ez az időszak volt a párválasztás időszaka, amikor a falvakban a legények bált szerveztek. Az asszonyok pedig farsangvasárnapon mulathattak kedvükre. Húshagyókedden pedig jöhetett a szalmabábú vagy a jelképes koporsó égetés. Mifelénk a fonókban kialakult legény-leány huncutkodások is szokásba valának. Ilyenkor jelentek meg a maszkurások is. Szalmabábú helyett rongybábút is égettek, amit előbb az egész falun végighurcoltak. A farsang jellegzetes nyalánksága a pánkó (fánk). Persze Csíkban, húshagyatkor a sok zsíros disznóság mellé jól jön egy kis köményes, vagy más pálinka is megteszi. A farsangot mulatérozás, bolondkodás, incselkedés, meg megannyi vidám kitalációk jellemezték. Hogy milyen a mostani farsangolás, hát olyan, mint a világ. Egy kicsit modernebb, szabványosabb, vidámságot imitálóbb, olyan amerikaias valami, helyi széllel bélelve. A farsang újraélesztése nem éppen mindenhol sikeres. Na persze vannak kivételek. De kivételekről már sokat tudunk. Hogy a hagyományos farsangot megidéző mulatérozáson kívül milyen fajták is vannak? Intézményekben megtartott „csapaterősítő” mulatságok, bálok. Hogy a jelentőségét egyre jobban elveszítse, bevitték tanintézményekben óvodától egyetemig. A szülő, amúgy egyáltalán nem ráérős, futkorászásra kényszerítős életében jöhet a melegen ajánlott kitűnő hangulat, a többi néhány órára összezárt társaival. De sajnos ezek az úgymond farsangra, és akár más ünnepélyekre összezárt „boldogság”, a hétköznapokba egy köszönés erejétől eltekintve teljesen kifullad. A kedves pedagógusoknak pedig igyekezniük kell szép szóval szülőket toborozni ezekre a kötelező boldogságokra. Egyelőre van tömeg. Hangulat is akad, ha valaki leissza magát, akkor legalább nem érzékeli, azt, ami nagyon hiányzik egy ilyen helyen. Nem beszélve arról, hogy a szülő egyből két helyre is mehet farsangi bálra. A saját munkahelyére, s az otthoni gyerekei létszámától függően még azokra is. Van amit táncikálni! Hűha erezd el a hajamat!!! Csak legyen, aki bírja. Jó lenne visszatérni, ahol jól érzem magam odamenjek életre, mert annak rövidsége végett nem éri meg. Én

Nemcsak Csíkban van tél Végre béköszöntött, ahogy mifelénk mondják, a rendes tél. Már évek óta csak szimmogott (szipogott, tunya volt) és kelletlenkedett. Aztán március felé bolondult bé egy cseppet. Mondjuk meg is látszik az embereken, mert hozzászoktak a finnyás kevés mínuszos téli napokhoz. Sokan dideregnek, bizony. Valahogy feledésbe merültek azok a napok, amikor egy hónapig -10-et, -15-öt mutatott a hőmérő higanyszála, s abból is 5 napig -30, és vagy két hétig -20 alatt tartotta magát a hideg. Volt Zsögödbe, -42 fok is a nyolcvanas években. A csíkszeredai hivatalos adatok -38,4-re értékelték. Az biztos, hogy a mű (a mi) hőmérőnk ennél lejjebb mutatott, met (mert) a saját tulajdon szemünkkel láttuk. Erre mondta az egyik idős bácsi, hogy „ejsze az ütte a -60 es” (lefordítva – Valószínűleg -60 Celsius fokot is elérte ). Az biztos, hogy amikor elsiettünk a közeli üzlethez, úgy ropogott alattunk a hó, mintha kukoricadarát szórtak volna végig az utcára. A pufánk (pofánk) úgy kiveresedett (kivörösödött), mintha mérges pulykák lennénk. Nem beszélve a szájunkról, úgy kiszélesítettük, hogy még egy filmsztár is megirigyelte volna. Mosolygósnak látszottunk, pedig csak a hideggel birkózódtunk. Az otthoni fűtőtesten kimelegített bakancsunk az üzletbe el és visszamenés közben ráfagyott a lábunkra. Feledhetetlen élmény maradt számunkra. Az egy dolog, hogy nálunk rendes a tél, de Magyarországra és más szomszédos országba is „csíki hideg” áramlott. Ez lehetne az egyik export termékünk a nagyvilágba. Igaz, Magyarországot inkább a nem is olyan messzi orosz hideg legyintette meg. Nem is csoda, amióta az ottani vezetés szimpatizál az oroszokkal még az időjárás is hidegebb. Bezzeg, mi abból nem kaptunk olyan fokozott és mélyenszántó adagot, mint ők. Ezért irigyek is vagyunk rájuk! Elhappolták azokat a jó csíki mínuszokat. De úgy látom semmi vész barátaim, mert mifelénk es van belőle becsületesen. Ahogy szokták mondani jut es, marad es. Hidegke

Kommunizmus megidézése 16. rész – „Zárt városok története – Az „Aranykor” egyik nem éppen aranyos húzása volt a zárt városok (románul – oraş închis) kijelölése. Ceauşescu (mifelénk Csáucseszkú) egy esztendős államfői bokros teendői után a többi bennfentessel együtt törvénybe iktatták, azt hogy csak Románia minisztertanácsa fogja szabályozni egyes városok lakosságának nemzetiségi összetételét. Na, itt nem feltétlen azokra a városokra gondoltak, hol kevesen laktak más nemzetiségűek, hanem a többségiben nem román lakta, kimondottan erdélyi poliszokra. Zárt várossá nyilvánítás azt jelentette, hogy a kormány által kinézett romániai településen belül csak a román lakosok költözködhettek szabadon. A magyar, vagy más nemzetiségű lakósok, ha nem vallottak színt, hogy hirtelen románok lettek, csak el tudtak költözni, de vissza nem. Sőt, a románon kívül, de főleg magyar nemzetiségűeknek tilos volt e zárt városokban való beköltözés. A cél nyilvánvaló, nagymértékű románosítás. Habár ezt már a két világháború között is igen jól csinálták... Ha a magyar többségű nagyvárosok elrománosítása sikerrel járt, akkor neki lehetett ugrani a kisebb városoknak, akár községeknek, s falvaknak is. A megvalósításhoz szükséges eszközök eléggé macerásnak és hosszú lejáratúak voltak. De mint tudjuk, lassú víz partot mos. Első csel az iparosítás volt. Ha kellett, ha nem, gyárakat emeltek. Ha gyár volt, akkor új munkahelyek születtek. Na, hamar gyorsan, de most mindjárt, emberek is kellettek a gyárakba. Mivel a jóval kevesebb dolgozó lakosság nem tudta „kielégíteni” a gyárakat, hoztak be ezerszámra az erdélyi román falvakból, a Havaselvéből és Moldovából „tettre kész, a kommunizmus építését pártoló” munkásokat, akiknek már a gyárakkal együtt új blokknegyedeket húztak fel. Ugye, ha gyár van, akkor lakás is kellett... Ez volt a sokoldalúan fejlődő szocialista társadalom egyik „csudálatra” méltó fáintos tette. Na, de térjünk vissza a magyar, szász városok elrománosítására. A szászokkal, meg svábokkal sokkal könnyebben megküzdött a Csáucseszkú hős vezírünk, mert eladta őket, jó pénzért, az akkori Nyugat-Németországnak. A magyarokat viszont nem lehetett eladni, hisz Magyarországon is fejlődött a szocializmus, igaz már nem annyira vadul. Meg az ország a területi megnyirbálása után kevésbé tudott annyit összehozni, hogy még embereket vásároljon. A zárt város gondolata ugyanakkor összefért azzal is, hogy nőtt a magyar lakosság száma Erdély szinten, s azt kellett megakadályozni, ne mind költözzenek be magyarok, az amúgy is „magyarral tele” városokba. A sorrend valahol Kolozsvárral Kezdődött, aztán jöhetett Nagyvárad, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Temesvár, Arad, Brassó, Szeben, Nagybánya és későbbiekben csak előre, és így tovább! Ezekben a városokban etnikai feszültséget is keltett a politikum. Nagyon ügyesen oldotta ezt meg. Az egyedüli 100 000 feletti nagyvárosnak számító, 1990 után, amelyik még többségében magyar volt, az Marosvásárhely. De az 1990 események, Fekete Márciusként is emlegetett hatalom által kiprovokált etnikai összetűzés után, sikerült ezt az arányt pár esztendő alatt a román többségűvé tenni. Az ott lévő magyarság kezdett tartani az esetleges jövőbeni cirkuszoktól, ezért egy nyugodtabb élet reményében Magyarországra, Nyugat-Európába és Amerikába próbált szerencsét. Nem is beszélve azokról, akiket koholt vádak alapján ítéltek el, és ha sikerült, elmenekültek. Néhány adat a nagyvárosok nemzetiségi alakulásáról 1965 után: Kolozsvár – 1966: 185 663 lakos, amelyből 78 520 magyar; 1977: 262 858 lakós, amelyből 86 215 magyar; 2011: 309 136 lakos, amelyből 49 283 magyar. Nagyvárad – 1966: 122 534, amelyből 62 955 magyar; 1977: 75 125 magyar; 2011: 183 123, amelyből 46 444 magyar. Temesvár – 1966: 174 243 lakos, amelyből 31 016 magyar, 25 058 német ; 1977: 269 353 lakos, amelyből 36 724 magyar, 28 429 német ; 2011: 305 621 lakos, amelyből 28 993 magyar, 4 193 német. Szatmárnémeti – 1966: 68 246 lakos, amelyből 34 146 magyar; 1977: amelyből magyar 47 594; 2011: 94 948 amelyből magyar 37 927. Marosvásárhely – 1966; 86 464 lakos, amelyből magyar 59 535; 1977: 130 076 lakos, amelyből magyar 81 789; 2011: 127 849 lakos, amelyből 57 362 magyar. Sepsiszentgyörgy – 1966: 22 058 lakos, amelyből 19405 magyar; 1977 - 40 804 lakos, amelyből magyar 33 975; 2011: 54 651 lakos, amelyből 41 770 magyar Csíkszereda - 1966: 15 329 lakos, amelyből 14 132 magyar; 1977: 30 936 lakos, amelyből 25 822 magyar; 2011: 37 980 lakos, amelyből 31 278 magyar. Jobb szemléltetésként a három részletesen fel nem sorolt zárt várost Aradot, Brassót és Szebent nemzetiségi változásait érdemes bemutatni. Míg Arad lakossága 1910-ben 63 166, ebből 46 085 magyar volt, 2011-ben ez az arány egy „cseppecskét” megváltozott: 159 074 lakosságából 14 986 magyar. A Brassói állapot a szászokkal együtt a következő: 1910-ben 41 056 lakosból 17 831 magyar és 10 841 német volt, - 1977-ben 256 475 lakosból 34 879 magyar és 9 718 német élt, míg 2011-ben 253 200 lakosból 16 172 magyar és 1 079 német. Szebenben 1910-ben a 38061 lakosból 20 015 német és 7294 magyar élt, - 1977-ben 151 137 lakosból 25 414 német (visszaesés 1941-re nézve, amikor 28 ezernél is többen voltak) és 5 114 magyar; viszont a 2011-es állapot jól tükrözi a nemzetpolitikát: 147 227 lakosból 584 német és 3 135 magyar maradt. Továbbá érdemes megfigyelni Nagybányát, ahol 1910-ben a 12 877 lakosból 9 992 magyar volt, míg 2011-ben a 122 660 lakosból 20 459 magyar volt. Székelyudvarhely 1992-ben 39 959 lakosú volt, ebből magyarok: 38 926; 2011-ben sem változott sokat ez az arány a 34 257 lakosból 32 198 magyar. A szerencsés városok közé tartozik. Megjegyzés: A zárt városok többségi román , helyenként magyar lakosokon kívül más nemzetiségűek a németen kívül elenyésző számban fordultak elő. Hivatkozás: Diószegi László-R., Süle Andrea szerk: Hetven év. A romániai magyarság története 1919-1989 ; Budapest,1990. Tallózás a világhálóról Borbé Levente

Csikorgó zimankó Fotó és szösszenet: Én Fagyoskodó hűvösségben áld észrevétlen, kristályjéggel, jégvirággal, dermesztő csillagos éggel, s ezüstpillével, a melegszívű Hótündérke.

Megújult kiflis cselek Egy jó ideje kormányunk eleséget biztosít az I-VIII-as diákoknak. Ez fejenként egy kiflit és tejet, vagy almát jelent, legalábbis mifelénk. Eme kifli és a tej egészséges minőségére borzasztóan törekednek. A tejbe még tej is van, s a kifli sem puffasztó, karcsú lehet maradni. Nem is egy probléma, hiszen ajándék lónak ne nézd a fogát... Nálunk imigyen közelítik meg ezt. Azonban a kiflivel mégis csak akadt néhány deficit. Amióta nem a helyi cégek szállítják le Zsögöd környékén, és nemcsak, a kifliket, azok porlanak, mint a szikla, a tízórais kiflik harcának zajló tengerén. Pont itt nálunk Csíkszereda városában, Hargita megye központjában, ahol a Harmopannál készített péktermékekre egyáltalán nem panaszkodó vevők vannak. Na, a miénk fajta kiflit biztos bérágná a gyerek. Ehelyett Prahova megyéből hozzák. Távolabbi megyét nem tudtak kinézni? Alig van többre csak, mint 200 kilométerre! Ha ez Oroszországba menne végbe, ilyen hozzáállás mellett, akkor Moszkvába a kiflit biztos Kamcsatkából szállítanák. Legalább egyik a másikétól több ezer kilométerre lenne. Igaz, meglehet azt is oldani, ha van az emberbe egy cseppnyi furfang. Repülővel szállítani! Na de félre az elmélkedéssel. A lényeg mégis az, hogy a gyerekek nem papilják (eszik) meg. Nem falom bé, met (mert) nem jó jelszóval gazdagítják az ételmaradékot. Lássuk be a szülők sincs amit kezdjenek véle. Ha találékonysággal vannak megáldva, akkor lesz belőle mákos guba, prézli, galambeledel stb. De a mai futkározó világunkban minden van, csak időnk nincs. Így hát legtöbb esetben a szemétbe landol, ami jobb minőség esetén eltűnne a kis szájakon át a pockokba, mint a szamár a ködben. Kiflit enni próbálgató szülő		Kézbesítő kötelezettségem meglepetései Már egy jó ideje ideje könyvtárosi teendőim között szerepel a napi posta felhozatala a gimnázium melletti szocializmus vasszilárdságát megidéző méretes postaládából. Megesik az is, hogy a kedves vérbeli postás hölgyek/urak szédelegve, támolyogva, lődörögve satöbbi, be teszik a titkárságra, főleg, ha a küldemény túlhaladja a postaláda befogadóképességét. Annak is egy részét eljuttatom az illetékeseknek, ugyanúgy, mint a nemcsak levelesládából. Miért csak egy részét, és miért nemcsak levelesládából? Azért, mert egyéb érdekes küldeményeket tesznek bele az éppen arra kambacsoló (itt – eregelő, járó) diákok. Az „aranyos és jópofa” gyerekek, kivétel nélkül annak szánják a küldeményeiket, aki időnként, az az naponta legalább egyszer kiüríti a postaládát. Tehát, a XXI. századeleji fontos számlákon és reklámokon, valamint néhány hirdetésen, újságokon és folyóiratokon kívül megérkezik a személyemre szóló kis üdvözlégy. A küldemények között gyakran szerepel tízórais zacskó és papír, kifli és egyéb szendvics maradék, almacsutka, radír, taknyos papírzsebkendő, kifogyott golyóstoll, fogpiszkáló, teszt vagy felmérőmaradék, csipszes tasak, külön csipsz és ropi, morzsa és még sok minden szuvenír. De vegyük csak szerre eme általam kiemelt „kedves” ajándékokat. A tízórais zacskó és papír nagyon hasznos, bizonyára a megélhetésemre gondolva előzékenyen, ha használt is, mert biztosítják nekem egy-két tízóraim becsomagolását több napon át, amíg el nem szakad. Ha nejlon tasakról van szó, akkor nagyobb a hurrá, hiszen akármit belehelyezhetek, csak le kell mosni róla azt a vaj, zsír vagy egyéb foltot. A kifli és egyéb szendvics maradék azért lehet, hogy szilfidségemet látván, hogy milyen sovánka (soványka) vagyok igyekeznek egy kicsit felturbózni önzetlen küldeményükkel. Csak egy kicsit le kell porolni, az áporodott részt kihagyni, s máris fogyaszthatóak. Az almacsutkát és csipszet biztos desszertnek szánták. A morzsát gondolom azért ürítették bele, hogy egész nap legyen amit csipegessek. A csömi (az eleség) végeztével még fogpiszkálóm is van, olyan többhasználatos. Ezután nekifoghatok megírni a napi statisztikámat, vagy később, otthon, a memoáromat a kifogyott golyóstollal. Hátha még maradt benne szufla, ha pedig nem, akkor csak belet kell venni, mert az ajándéknak szánt pompázatos külső már rendelkezésemre áll. A taknyos papírzsebkendő sem utolsó meglepi! Még mindig akadhat benne egy kis rekesz, egy vékony szakaszka, vagy egy fülke, (mint a vonatoknál), ahová kitrombitálhatom magam. Ráadásul most télen lefagyasztva és zúzmarásan is kaphatom. A radírnak is örülök, csak még nem kaptam egy ceruzabelet sem, ezért kissé morci (morcos) vagyok. Hogy tudjak radírozni, ha nincs mivel pirkáljak (itt - irkálni)? Mondjuk a ceruzával írt felmérődarabkákat imitt-amott kijavítgathatom. Amúgy is ezek kis felmérőmaradékok csodás kis darabkák, ha túloldalon nincs semmi jegyzet, akkor lehet, akár egy bevásárlási listát készíteni, vagy emlékeztető cetliket. Mily belülről fakadó galamblelkű, segítőkész, jóságos és nemes cselekedet. Ezért köszönet illeti eme aggodalmaskodó diákokat! Könyvtárospostás bácsika
– Arasznyi ZSÖGÖDI SZÓBAHOZÓ – Monyók – Ne se törődjetek, met ezt es kiokoskodom! Monyók az az illető, aki egy cseppet ügyetlen, s olyan fetyelló (félnótás). Hasonlít a bugyutához, de mégsem az. Nem mondható lükének, vagy ostobának se, csak valahogy neki nem jön ki a keze közül valami jó munka. Abba lehet bízni, hogy ő csak megnagyolni tudja azt es, amihez valamit konyít. Viszont vannak olyanok es, akik nem monyókok, de közbe monyókolnak, vagyes ügyetlenül csinálnak meg valamit. Azt es monyókolónak nevezik, aki jobb szerivel csak úgy bíbelődik valamivel. Szegénynek ennyi telik. Monyokólás hasonlít a szöszmötölésre. Közeli rokonok, csak a szöszmötölés még annyi se. Szokták mondani, arról a legényről, aki nem tud szépen szerelmeteskedni a leánnyal, hogy na, ezt eccer (egyszer) jól megmonyókolta. Tanulság: nagyon oda kell ügyelni, hogy mikor mit és mennyit monyókolsz. Fejtegetőcsike
Márton kemény játékcsatái - „Apa gyeje hajcolni!” S akkor Apa megy harcolni. Hogy miért? Mert eljött az ideje. Ki kit lő le? Hát természetesen, aki a közelben van. Férfias dolog ez, s gyökerei a dedóba vezethetők vissza, mert otthon eléggé gyengén adjuk elő a harcot. Biztos ott inkább akad néhány „fenegyerek ”, aki vérengző csatába hívja társait. A lényeg az, hogy már a mindennapi csatározást nehéz elkerülni. Mit tehetnék mást, harcra fel! Ez a harc azért különbözik a megszokottól. Márton szabja meg, hogy mikor kerül sorra Apa, Anya és a testvérei. Természetesen a lövöldözés előjogát magának tartja fenn. Először lelövi a kiszemelt személyt, közben fegyverropogást, meg golyósurranást utánozva végez áldozatával. Az áldozat fel kell legyen készülve! Nem szabad nemes egyszerűséggel összezuhannia. A lövést megvárva, helyet keresve lassan dőlhet el, miközben kobakját, tetszés szerint balra vagy jobbra löttyenti. Az sem árt ha szemei felakadnak, és a nyelvét kiölti. Végtére is ez a módja egy elegáns halálnak. Ezt követően jön a győzedelmes nevetés. Mivel kevés a kilőni való személy, Márton új stratégiát dolgozott ki: az „összejagasztalak”, amit ragasztáshoz hasonló művelet követ, majd ezzel nyugtáz „kész összejagasztottalak!” Minő humánus háború, kár hogy az eredeti egy cseppet sem hasonlít erre. Márton Apukája	Téli Csíki Tündérország A havas napok hidegében suttogó fuvallat lengi át a fenyveseket, megtörve a nesztelenséget, amelyet az arrafelé ballagó észre sem vesz, hiszen elbűvöli a némaság beszélő sziporka fénye. Fényképezte, meg eltrillázta: Téliesen Szerkesztő

Üdvözlöm mindazokat, akik ötletet adnak az újsághoz! Szerkesztőség – borbelevi@yahoo.fr, Fenyőszegi honlapja itt : http://users.atw.hu/borbelevente/ .