FENYŐSZEGI TÉL 2018 – 41. szám. Zsögödködési jól megaszondások

 

Újságunk 15 esztendős lett!

  Kedveseim ezt is megértük. E kis újság elérte a tizenötödik életévét! Hoppá!!! Ez bulira ad okot... A kamaszkori pixel (golyóstollal) írt lapocskák romjain született újjá 2013 telén. Mindezt 2012-ben barátoknak küldött szintén pixel és tollal írott újságok előzték meg. Először Megújulás megannyi változata, később Zsögödi Szó, és most utoljára Fenyőszegi cserekjék (csereklye – azaz tűlevél) néven futkározik. Úgy néz ki még egy darabig fog is rohangálni, amíg a kedves olvasóktól szóbeli és pötyögésbeli visszajelzést kapok. A személyes honlapomon először csak az újság szövege jelent meg, ezt követően 2012 tavaszától képestül-mindenestül böngészhető! Sőt egy ideje PDF formátumban is letölthető.

 Itt a bizonyíték: http://users.atw.hu/borbelevente/news.php

   Ezúttal megköszönöm a támogatásotok, mert olvasó nélkül az újság is csak egy pityókahámozáshoz jó, hogy az asztalt össze ne koszoljuk. Persze ebben az esetben még az sem, hiszen többnyire elektronikusan kapják „kézhez” az emberek. A folytatásról talán annyit, hogy továbbra is hű maradok Zsögödhöz és környékéhez, Csíkhoz és a székelyekhez. Innen leskelődök ki mindenfelé.  Szerkesztő Ú

Farsangfarki félreértelmezett bábú égetés

   - Te, ott a székely zászlokot égetik a hatóságok?

 - Nem te kelekótya! Most van a farsangtemetés és a szalmabábú alá    gyújtottak bé..

 

ZSÖGÖDKÖRNYÉKI HÍREK   

  Szilveszteri buli Fenyőszegen –  Összegyűlt Tündérvölgy apraja -nagyja, s még a vendégek, szilveszter estéjén a fenyési dombon, amelyik éppen Zsögöd felé néz. Ott tábortüzet raktak. Az enyhe idő megengedte nekik, hogy éjjel egyig elbeszélgessék az időt. Ejsze voltak vagy hatvanan.

  Román Kultúra Napja Csíkszeredában –  Mérsékelten gyűltek össze erre az ünnepre. Az előadókon kívül alig akadtak románok. Nagyját a helyi székely-magyar lakosság tette ki. Mégis inkább nekik szólt, de biztos magasztosabb kulturális programokkal voltak elfoglalva. A rendezvény jó volt.

    Hóhiányba szenvedett a környék –  Ebbe a helybe vége a télnek, s még rendesen  nem is olyan rég havazott Csíkvármegyében. Sokáig elmaradt a szánkázás, meg a téli bolondkodás (bolondozás) a gyerekeknek. Most hátha kitart tavaszig, közbe pótolgatva magát ez a hótakaró.

   Farsangi vidámságok –  Részt kell venni a farsangi kókoskodásokon! Lesz Zsögöd környékén épp jó bőven bál, meg másféle hely és hopp!!! Na, ne legyen kötelező, se íratlan szabály a mulatérozáson való részvétel. Inkább önfeledt, vidám, sok pánkóval (fánkkal) borral s ropogtanivalóval. Hogyha elérkezik február 14-én a húshagyat már ne tudjunk egy cseppet se kísértésbe esni.

Hargita havasra kémlelve Fotó: Én

Hol volt, hol nem volt…   A tengerjáró cipellőink   Gyermekkori szösszenet

 

    Télidőben s nemcsak délidőben, amikor sokat kambacsoltunk (itt – felderítő sétafika) haverjainkkal szünidőben a környéken, fedeztük fel a „tengerjárás” misztériumát. Mi szórakozásként olyan kutatósdit választottuk magunknak, mert abban volt valami rejtelmes. Nemigen szerettünk rohadni gyerekként odabent a lakásba, amíg kelés nem nő a seggünkre. A tévéadás is elég uncsi volt, a társasjátékokat hagytuk a nagyon hideg időkre, az olvasást estére, s a szánkózást egy-két órára, az elég volt belőle. Kellett a titokzatos, némi vérpezsdítő.

     Imigyen történe, hogy útnak indultunk a szebb jövő felé. Néhány gyerekkori pajtással keresztbe-hosszába, s körbejártuk Csíkszereda városának számunkra felfedezetlen szegleteit. Az egyszeriben lesuppant (lehuppant) hó, de a kétszeriben sem volt akadály. Mínusz 15 fokig a hideg sem számított annak. Menet közben kémleltük a sárgásvöröses eget, a hószállingózásból tenyerünkre ereszkedett természeti csodát, a hópelyhet. Hát igen, elértük a környékbéli patakokat is. Egészen vagány volt rajta csúszkálni. Főleg akkor ha a kristálytiszta jég alatt ott láttuk a növényzetet, egy-egy kidomborodó ág és fűszál között a csorgadozó (folydogáló) patak szélen felbuggyanó levegőbuborékokat.  Akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy nekünk tengerjáró cipellőink vannak. Azaz bakancsaink és csizmáink. Ez a tengerjárás azt jelentette, hogy a víz tetején istenien haladunk. Haladtunk is. Amikor utolért a görcs, akkor merészen ráfeküdtünk a jégre, s úgy kémleltük az alattunk elhelyezkedő víz fürdette teret. Állíthatom, hogy ruházatunk, ha nem is vala annyira vízbíró, de némi kevés benedvesedéstől eltekintve eléggé száraz maradt. Mi pedig, ahogy lenni szokás egyre bátrabbak lettünk. Annyira, hogy az nem kifejezés. Szaladtunk, csúszkáltunk, sőt szökdöstünk is a patak jegén. Rendesen elkapott a gépszíj. Keveset foglalkoztunk az esetleges következményekkel, hogy beszakad a jég, s a téli poláris feredő nem éppen nem a legalkalmatosabb a vizes felfrissüléshez. Mint tudjuk, bármennyire is melegvérűek vagyunk a hideg nem kímélve eljegesíti a patakból akaratlanul elkölcsönzött folyadékot.

    Mindent összevetve a bátorságból pimasz vakmerőség lett. Fittyet hányva mindennek a „tengerjáró cipelőinket” bedobva űztük a hóbortos eszünket. Mikor meglöttyent az idő, s már nem volt annyira hideg, mi a tengerjáró (inkább patakjáró, meg tó és pocsolyamászkáló) cipellőinkkel ugyanúgy  tekerjed ki a szabadba! Rá a patakra és a nagyobb méretű tócsákra. Imitt-amott kaptunk figyelmeztetést. Recsegett-ropogott alattunk a jég, s már nem is tűnt annyira átlátszónak, de kit érdekelt az ilyesmi. Élveztük a helyzetet. Valóságos kókoskodás  (szertelenkedés) alakult ki. A lényege, melyikünknek sikerül úgy betörni a jeget, hogy a cipője ne vizeződjön meg. Kísérletek végtelen sorozata következett, amikor egyikünk bal lábával egyet gübbentett (akaratlanul merített). Aztán jómagamnak is összejött. Pedig csak sétafikáltam. Egyik lában a térdemig belement a patakba. Kedves barátom látván röhögni kezdett rajtam. Bizony a tengerjáró cipellőm léket kapott... A jégen való bohóckodást befejeztük. Lecsillapodtunk. Kérdezték fázom-e, mert  fokozatosan kezdett lehűlni az idő. Rávágtam, nem, mert melegedik. Pedig nadrágomról jégcsapocskák lógtak. Azért sétáltunk tovább az olvadozó jégen. Kedves kis kacagó pajtásunk pedig, először a jobb lábát, majd két másodpercnyi eltéréssel a bal lábát is akaratlanul a vízbe eresztette. Nehezen tudtuk kihúzni. Ekkor már mi is berezeltünk. Ő viccesen mondta, hogy melegedik. Ezt követően mindenki hazatért otthonába. Két nap múltán kaptuk a hírt, hogy az ágyat nyomja lázasan. Mi pedig a tengerjáró cipellőinket örökre lehúztuk a lábunkról.  Szerkesztúr

 

– Akik minket szerettek VII. rész –

Bem József (Józef Zakhariasz Bem)

 

   Sziléziai cseh eredetű lengyel család sarja, akiből magyar honvéd altábornagy lett. 1794. március 14-én született Lengyelország harmadik felosztása előtti évben, Tarnówban.  Akkoriban ez a terület osztrák fennhatóság alatt volt. Apukája Bem Cozban Andrej, anyukája Goluchowska Agnes. Gyerekkorában is már hetyke legény volt. Felszabadítósdit játszott barátaival. Megesküdött arra, hogy népe ellenségeivel soha nem békül ki. Azért sem csoda, hogy már egészen fiatal korától a katonai pályát választotta. 1807-ben a krakkói tüzériskola hallgatójaként  végezte az iskolát. 1810-ben alhadnagy, s ezt követően 1811-ben már főhadnagy a lovastüzéreknél. 1812-ben részt vett a Napóleon oroszországi hadjáratában. 1815-ben Napóleon bukása után a kongresszusi Lengyelország tüzérosztályában kap helyet. 1817-ben százados rangot kap. Constantin lengyel nagyherceg alatt pedig a tüzériskolában tanár. 1819-ben tüzérségi kísérletezései alatt, a röppentyűk előállítása közben mellette felrobbant egy lőporral teli üst, s csúful megégette magát. Arca jól összeégett, s a látása is alig maradt meg. Hazafias érzelmeit nem tudja féken tartani. Emiatt börtönbe kerül, csak Sándor cár halála után 1827-ben lesz újból szabad.   Ezt követően otthagyta a hadsereget és Galíciába költözik. Ott műszaki tanulmányokkal kötötte le a figyelmét. Közben firkálgatott is. Kis idő múltán Lembergbe (Lvov – ma Ukrajna) megy. 1831-ben csatlakozott az oroszellenes lengyel  szabadságharchoz. A kezdeti sikerek alatt lengyel tábornoki rangot kap. A szabadságharc leverése után Nyugat-Európát járta. Először Poroszországba talál menedékre, majd 1832-be Párizsba utazik. 1833-tól tudományos munkákkal foglalkozik. Belgiumba, Hollandiába és Spanyolországba is felkeresi. Sokat utazgat. Portugáliában lengyel légiót szervezett. 1848-ban Londonban megjelenik a lengyel szabadságharcról szóló könyve. Ugyanebben az esztendőben Lembergbe tér vissza, ahol bekapcsolódik a galíciai szabadságharcba. Ugyanez év októberében  a forradalmi bécsi kormánynak ajánlotta fel szolgálatait. Bécsi forradalom leverése után álruhába Pozsonyba menekült. Itt a magyar szabadságharchoz csatlakozik. Kossuth Lajos 1848 december elsejétől  az erdélyi magyar hadsereg főparancsnokává nevezi ki. Három hónap alatt újraszervezte az Erdélyben állomásozó legyengült hadsereget.   Majd Erdély területéről kiűzte az ellenséges hadakat. Ennek válaszaként 60 000 fős császári hadsereg tört Erdélyre. Marosvásárhelyre vonulásának célja egyben Székelyföld mozgósítása volt.  Kezdetben sikerült csatákat nyerniük. Sajnos a túlerővel szemben már nem tudott győzni, de azért megpróbálta a lehetetlent. A szabadságharc leverése után Törökországba menekült, áttért az iszlám hitre és beállt a török hadseregbe. Reménykedett az újrakezdésbe. Később Murad Devfik pasa néven ő lett Szíria katonai főparancsnoka. Esküjét megtartva, ha vallást is váltott, de továbbra is az oroszok ellen harcolt, ahogy tette az osztrákok ellen is. Itt is halt meg 1850. december 10-én Aleppo városában.

    Erdélyben a szabadságharc alatt igyekezett a nemzetiségek közötti békét megteremteni, hogy együttes erővel lépjenek fel az igazi elnyomók ellen.  Ezért szorgalmazta a magyar-román megbékélést. Sajnos az osztrákok fineszessége végett nem tudta meggátolni a Dél-erdélyi Avram Iancu -féle magyarellenes mészárlást.

   Segédtisztjeivel és más jelentős forradalmi személyiségekkel bensőséges kapcsolatot alakított ki. Személyesen ismerte Petőfi Sándort. Segédtisztjévé nevezte ki, személyes tolmácsa volt, és védte a forró fejű költőt a csatáktól.

    A vakmerő Bem Apót, ahogyan székely katonái valósággal bálványozták. Attól eltekintve, hogy nem tudott magyarul, s a németet is rendesen törte, mégis megtudta értetni magát vélük. Nemhiába, hiszen hihetetlenül jó szervező volt. Semmitől sem hátrált meg. A rajtaütésszerű támadásait a székelyek is szerették. Sok esetben túljártak a számbéli túlerőn. Erőt öntött beléjük. A székelyek hősiességét növelte Bem Apó biztatása. Sem Gál Sándor honvéd vezérőrnagy nem ijedett meg a számbéli fölénytől, sem pedig Gábor Áron tüzérségi parancsnok. Még akkor sem, amikor biztos volt a harcnak a vesztes kimenetele.

    Bem Apónak a vakmerősége egyezett a székelyekével. Nagyon szeretett köztük lenni, mert szavahihető, és gyorsan cselekvő népet kapott. Végül és nem utolsósorban közös érdekük kovácsolta össze egymás iránti tiszteletüket és szeretetüket.

 

   Hivatkozások: Báró Balás György: Bem József 1794-1850. - Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1927; Egyed Ákos: Erdély 1848-1849 II. - Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999; Gaál Mózes: Bem Apó és a székelyek – Singer és Wolfner kiadása, 1901, Budapest;

           Megagyusztálta (itt - elkészítette):  Borbé Levente

Kommunizmus megidézése 21. rész 

– Átlagos házbelsők  –

    A háború utáni években még mindig érződött a régi világ lenyomata. Majd ahogy távolodott az ember a világégéstől, s egyre keményebb lett a kommunizmus, főleg a blokkok (panelházak) szaporodásával újfajta életmód alakult ki. Az emberek azt vásárolták, amit a boltok kínáltak, mivel külföldre kimenni, s onnan behozni valamit, eléggé nehézkes vállalkozás volt. Azért csak lehetett ezt azt hozogatni... Könyvet az 1980-as években már alig. Hogy is nézett ki egy átlagos lakásbelső? Hát jó, ha a falakkal kezdjük... Általában pasztellszíneket használtak a meszelésnél. A fal felső felétől lejjebb pár centire vízszintes vonallal választották el. A nagy alsó felőletre ráhúzták a rolnit (hengermintát, tekercsminta).  Megesett, amikor a plafont is kicsicsásították, főleg a csillár körül.  Voltak is olyan nagy cifra nagy csillárok, amibe, ha nem ügyeltél belérittyentetted a fejed. Ha közel volt az ágyhoz ugyanez történt annak megvetésekor. De mit csinálj, egy-két kukó (búb, dudor) a fejen elfér. Fő az, hogy babba a ház! A szekrények nem néztek ki rosszul. Sokkal masszívabban szerelték össze. Van, akinek még most is az van, s még szinte semmi bajuk. Színe formája pedig megfelelt az akkori elvárásoknak. Néha feltűnt egy-egy örökségi kincs, ami az istennek sem passzolt egyik bútordarabbal sem. Konyhában, fürdőben elterjedten használták a fal alsó részére, derektájig, az olajfestéket. A meszelt felületen szobáktól eltérően más mintákat is használtak (gömb, kocka, virágok és így tovább...). A konyhakredenc elmaradhatatlan kelléke volt annak a térnek, ahol főztek, ettek az emberek. A kevésbé mutatós edények ide kerültek be. A díszes porcelánok pedig a szálonba (nappali), ott mutogatták a vendégeknek.  A nagyszoba rendszerint a nappalit fedte. Ide föltétlen egy nagy marha román perzsaszőnyeg dobta fel az íratlan szabályos megfelelős hangulatot. Néha nem ártott hozzá kisebb mintás szőnyegdarabka sem. A függönyök fehéren virítottak, millió magában a mintadísszel, és sötétítővel. A falakat szentképek és valamilyen idillikus életjelenetet megörökítő falvédők dekorálták.   A tévé tetején általában nippecske díszek villogtak, vagy üveghalak. A nippek néha ellepték a többi szobát is. Attól függ, hogy a háziasszony mennyire rajongott értük. Bizony akadtak lakások, ahol kész gyűjtemény jött össze belőlük. A drágácska porcelán kutyusok, cicák, kiscsibék, pálmafák, balerinák, satöbbik, sok gondot okoztak. De az ügyes háziasszonyok megbirkóztak vélük. Mindig tisztára törölgették, s úgy ügyeltek rájuk, mint a hímes tojásra. A konyhába került az egyházi, vagy az újságok falinaptára.  Elég sűrű koszvakolat képződött rajta. Le lehetett olvasni az egyesztendős ételreceptet, füstöt és takarítást. Ide, vagy az előszobába kerültek a kerámia Jancsika és Juliska figurák. Ügyesen egymással szembe illesztve. A csipkék szinte mindenhol előfordultak. Nippecskék alá is azt raktak. Az ablakpárkánytól elkezdve asztalokig. A szobákba az asztalokat abroszokkal terítették. A konyhába a viaszabrosz dukált rózsákkal, gyümölcsökkel, zöldségekkel, s más egyebekkel kidíszítve. Az előszobát, úgy, mit a konyhát vinilin (viaszos szőnyeg) borította. Tévé a nagyszoba éke volt. A rádió legtöbbször a konyhába szólt, de közbe a szobákba is bömböltették. A nagyszobába tették a piköppöt (lemezjátszót), kazettafont, s más elektronikus kütyüt. Ha a gyerek nagyra nőtt, akkor a gyerekszobából bőgedeztek (hangosan szóltak) ezek a szerkezetek. A gázkályha a konyha tartozékaként ücsörgött egyik sarokba. Az Albalux mosógép és hűtő szintén a konyhában kapott helyet. Ritkán tették ki az előszobába. Az Ileana varrógép közel az ablakhoz került, hogy a háziasszony teljes fénybe pedálozzon rajta batuskákban (puha bundával kibélelt vászonpapucskákban). A fürdőbe mindig készen állt a mosásra a kulcsszappan, a Dero szóda (mosópor) és klór. A gyerekek Ember ne mérgelődjet, Le s felt, Pökölicset (Fekete Péter megfelelőjét) s más társasjátékot birtokoltak. Azért akkoriban könyveket is gyűjtöttek az emberek. Létezett könyvespolc! Igaz nem mindig olvasták, de a divat megkövetelte. Ezért lehet találni manapság vadonatúj múltszázadbeli köteteket.         Haj-Danika

 

 

Sovány teles HÓEMBER, hóról és hidegről álmodik   Fotó: Én

   Ez az időjárás es (is) teljesen megbolondult. Lehetséges, hogy „Ő” kezdte ezt a rettenetes felfordulást. Met (mert) ugye régebbecske azétt (azért) tudtuk, ha Katalin kopog, akkor Karácsony locsog. Ez megsirítve (megfordítva) es igaz volt. Na, most locsogott Katalin, Locsogott Karácsony, de még a Szilveszter es. Micsa (micsoda) menet ez... Ebbe a mű (mi) kezünk es benne van rendesen. Addig iparkodtunk az iparral, hogy me neked, ez lett belőle. Ezen a télen aliges (aligha) tudtunk összehozni egy hóembert. Az es nezett Zsögödön keresztül a hegyek felé, hátha lát egy-két eltévedt hófelhőt. Hideg az még bé-béköszöntött, most már a több havacska van, s a gyerekek es tudnának örvendezni egyfelé. Már, aki a helyi dombokot választja! Mert manapság sokkal divatosabb helyekre járnak. A hajdani zsúfolásig megtelt „buckák” pedig sokkal szelősebbek. Valóban nem annyira mutatósak, már csak ha a háttér felé neznek (néznek) egyet. Csakugyan nem valami dögös látvány, amit elvárnának manapság, de annál kellemesebb, és szebbnek es tűnik. Ezért jobb es, met a műénk. Azétt (azért), ha még marad a hó, érdemes kimenni egy órácskára. Mondjuk tanulás után. Építeni hóembert, szánkázni, hógolyózni, segglapátolni (popsi-tepsizni) stb. A levegőn, pedig ej de jó kipirosodni, mint egy gusztusos, mindjárt beléd harapok alma!  A hóemberrel kell kezdeni, met bármilyen hideg es ő, melegszüve van, mivel a mű emberünk.   Télemberke    

Hogyan lehet megoldani a költségvetés problematikáját az iskolákban

    Mostanság nagyon elharapózódtak a kirúgások a közintézményekből, amit aranyos szavakkal úgy hívnak, hogy leépítés. Nyilván így nem hangzik annyira bántónak, de a végeredmény ugyanaz. Minden fentről kezdődik. A hal is fejétől büdösödik.  2018-as esztendő hazánkban, többek között az iskolák személyzetét és munkásait érinti. A tanárok egyelőre kimaradtak ebből a hisztériából. Rendesen megvan magyarázva, hogy ennyi a költségvetés, és ezen belül ebből kell gazdálkodjon az intézmény. A seggbe rúgottak munkáját valaki át kell vegye, vagy nem? Tehát minőség nuku. Vajon ki a felelős azért, hogy ide jutott az a bizonyos költségvetés?  Csaknem az, aki a nyolc óráját becsületesen ledolgozta? Na de elég a hadakérozásból, térjünk a lényegre. Ha így haladunk, az egyre szűkülő költségvetés  előreláthatóan a következő megoldásokat vetíti széles mozivásznon elénk:

 1. Ha kapust bocsátanak el akkor bezárják az iskolát, s annyi. A Fennvaló majd ügyel az épületre. Ezt most a kormányra értettem.

 2.  Takarítók nélkül is istenien fog működni minden. Majd a maradtak kitakarítanak maguk után.

 3. A laboránsi munkát majd elvégzi a szakos tanár, ha el tudja, hanem ott egye meg a fene.

 4. Könyvtár? Minek is kell. Bárki bé tud rohanni s elvenni könyveket. A rendszerezés úgy is múlté, jó egy kis „művészi rendetlenség”. Ha meg nem kapják, vagy vissza sem hozzák, nem baj, akkor nincs. Hátha valahol megtalálható...

 5. Ó, a titkári munka minek! Ki kell osztani a tanárok között. Egy csapat az érettségit bonyolítja le, a másik az iratkozás, a harmadik  az anyakönyvet, és így tovább. Nem nagy kunszt.

 6. Könyvelő helyett a matek tanárok majd fizetést számolnak. Amit még el kell könyvelni megteszi majd az osztályfőnök, vagy, akire rátartoztatják a könyvelést. Szuper! Ez is megvan. Pipa.

7. Az informatikusok munkájának  neki eshetnek az informatika tanárok. Idővel csak megtanulják, mivel is kell foglalkozzanak.

    Elnézést ha valamilyen állást kihagytam a névsorból.  Ezek a kézzelfoghatóbbak.

   Ha ezzel meglesznek a leépítést kedvelő banda, nos, akkor jöhet a pedagógus gárda.  Óraszámok növelésével meglehet oldani, hogy egy két ember onnan is repüljön. Vagy „humánusabb” megoldással, például az osztályok csökkentésével, s a gyereklétszám növelésével is ellehet érni a célt. Természetesen megfontolandó az is, hogy a tantárgyak eddigi óraszámát is visszavegyék. Végül is mit számít.  A négy-őt órás tantárgyakat két órába intenzíven le kell tekerni, sok házit adni, s meg is vagyunk. Más tantárgyaknál fellehet tenni a kérdést, hogy egyáltalán még szükség van-e rá. Mert ha már megtanult írni olvasni a gyerek, akkor boldogul az interneten. Ott meg azt szed fel, amit akar. Kérem, minek is kell tanítani 1-4 osztály után? A kisdedeket a szülők is megtudják tanítani, vagy nem. Az az érzésem iskola sem kell. Esetleg egy internetes vizsgaközpont, hogy otthonról tudják ereszteni a lurkók. A kérdések olyan ábécés fajták legyenek, aminek az eredményét egyből kidobja a gép.

  Az üresen maradt iskolaépületekben pedig szállodát, kocsmát, valamilyen kitalált kulturális központot érdemes létesíteni, aminek van profitja. A leépített személyek pedig ott dolgozhatnak. Figyelőke                                                  

Most egyáltalán van-e székely kérdés vagy nincs?   Székely atyafi

   Egyik román honatya bátran, akivel sokan egyetértettek, jelentette ki 2017 novemberében, hogy Székelyföld nem létezik, és a székelyek sem Nagyon izgalmas. Nagyjából két és fél jelenlegi megyét felölelő többségi lakosokról állították ezt. Vagyis, hogy mi magyar etnikumú román állampolgárok vagyunk. Ez megint érdekes. Jaj, de jó, hogy helyettünk megmondják kik is vagyunk. Nem kell ezen gondolkozzunk. Hogy  több száz esztendőn át külön régióként tartották számon, az most mellékes. Azonban a kérdés tovább bonyolódott. Miért is ne, ahol nem akarunk igazat mondani, ott csűrni-csavarni kell. Az egyenes beszédnek pedig tájt kell inteni. Tehát lett belőle egy szerfelett összetett és szövevényes kérdés, amikor a nagyhamarjában leköszönő miniszterelnök is megmondta a magáét. Az autonómia törekvésektől feldühödött vezetőnk azt találta mondani, hogyha a székely zászlók felkerülnek a közintézményekre, akkor ők is ott fognak lógni a lobogók mellett. Egyes elemzők szerint a telefonbeszélgetés a helyi hatóságoknak szólt, hogy véletlenül se kerüljön ki székely vagy magyar zászló sehova. Mégis kevésbé hihető, mert saját embereit aligha kötné fel egy ilyen szittya hazafi.

   Ez bizony mégis kemény megfejtést igényel. Mondjuk, ha volna egy tesztlap, amiről a helyest választ le lehet lesni úgy még oké. De ez a kínlódás és szenvedtetés, hogy magunkra hagyatotva (hagyatva) eredményt eszközölnek ki belőlünk, egyenesen felháborító! Úgyis helyettünk elintéznek mindent... Azért nekigyürkőzöm. Jó előre megaszondom (jól megmondom), tőlem ne várjanak megfejtést. Mint tudjuk minden titokra homály derül. Valahogy mégsem értem, ha nem létezik székelyföld, és székelyek sem, akkor kitől és mitől kell félni?  Vajon, akkor kiket kell felakasztani. Ha nem létezünk több százezren, csak úgy képzeljük, akkor minden gond megoldva. Nem kell tartani tőlünk, hiszen a nem létező zászlainkat rakjuk ki. Az is lehet, hogy úgy létezünk, hogy csak székelyeknek képzeljük magunkat? Az is lehet, hogy ki tudja... Lenni székelynek, vagy nem lenni-?, az itt a kérdés!... és nem is kevés. Mi székelyek  létezési mániánk miatt, mégis hiszünk abban, bármilyen furcsa is a dolog, hogy vagyunk.

  Roppantul szokatlan az is, hogy miért annyi vesződés velünk. Ha számukra nem létezünk, hogyan foglalkozhatnak az úgynevezett székely problémával. Látják feleim szümtükkel, hogy mik vogymuk? Sajnos én már nem. Talán, ami a lelkemből fakad, azt tartja bennem e kis népcsoporthoz való ragaszkodásomat. De ha nem létezünk, akkor tényleg ők lógnának? Itt befejezem a filozófiai eszmefutkározásomat, mert most nem ez kéne legyen az elsődleges szempont az országba, hanem a gazdaság helyreállítása.

 

 

PENÉSZEDŐ FALAK

  Akár a reklámokban. Blokkok! Ha itt a tél, akkor penész! Bizony a blokklakások csudásan penészednek. Amikor egyenletesen a hőközpontok biztosították, vagy éppen nem a fűtést, akkor egyáltalán, vagy csak ritkán fordult elő penész a tömbházlakásokban. Ezért a tulajdonosok emberek tömegesen váltak le a rendszerről. Főleg a fent is említett vagy nem fűtés következtében. A leválók saját szakállukra külön felszereltették lakásukba a gázkazánt, vagy elektromos fűtést eszközöltek ki. Sajnálatos módon a privát melegítők egy része, hol fűt, hol nem fűt, akár a mesékben. Azért mert spórol, keveset tartózkodik otthon, vagy esetleg ott sem lakik. Ha az ember hasonló szomszédokat kap ki, főleg két emeltet között, akkor neki garantált a penész, az ingadozó hőmérséklet különbség miatt. Ráadásul az engedékeny betonelemek a meleget csak úgy lazán ontják ki magukból.  Imigyen az a kevés hő sem tartózkodik hosszasan, amit ideiglenesen lehetett állandósítani a lakásba. Szigetelni belülről nem lehet, mert akkor a szigetelés alatt zsírosra eszi magát a penész. A megoldás: fűtést kedvelő szomszédok, esetleg egy külső szigetelés is ráférne a panelházakra, hogy a benne lakók ne az utca környékét fűtsék olyan veszettül.     Blokklaki

Ebéd elfogyasztása Márton Módra

   Az asztalhoz ülésnek is van művészete. Mártonka helyfoglalása komoly szertartások keretein belül zajlik. Először felmászik a székére, szétgyúrja rajta a terítőt. Észrevevén a gyúrást lemászik megigazítja, s mikor látja hogy jó, egyet helyezkedik. Helyezkedése következtében a székterítő legfeljebb lóg, mint egy derékkendő szabadon hagyott, szélbe kapott darabja, avagy a földön landol.  Ezt ő nem észleli, hiszen pár másodperce csudásan megigazította. Jöhet a szalvéta, tál, kanál, villa vizsgálata. A tálalás eme  eszközeivel mindig baj van. Ha kicsi van lerakva, miért nem nagy. Ő már nem kicsi! Most jön a filozófia: „olyan közepes”. Tehát kicsi nem jó! Ha meg nagy, miért olyan nagy. A méret az egyik dolog, de színekben is kell stimmeljen a teríték, hanem pettyes kis lelkének kiborulást okoz. Ha végre sikerül tisztázni, hogy tulajdonképpen mi is passzol neki, csak azután jön a végleges elhelyezkedés. Vagy leül, vagy térden áll, vagy valamilyen akrobata mutatvány keretén belül igyekszik megenni az előtte lévő finomságot. Természetesen azzal is gond van. Miért tettek olyan sokat, vagy keveset. Ő nem szereti, hiszen a levesnek és zöldségeknek, tejtermékeknek nincs  sem csoki, sem cukorka íze. A hús azt nagyon szereti. Ragadozó típus... Végül is beletörődik a sorsába és enni kezd. S hát tetszik! Finom! Nem hiába mondják azt, hogy evés közben jön meg az étvágy. Tud nagyon elegánsan ételt fogyasztani, de ha netán mégsem kedveli, akkor úgy eszik, mintha nem is enne. Ilyenkor a kajaperformansz művészet nagy mesterévé válik. Kicsiket vesz. Felét lecsorgatja magán. Az ebéd receptje pár perc alatt felíródik a blúzára. Kezével belenyúl az eleségbe, s a haját megtúrja véle. Addig izeg-mozog míg ki-ki löttyint az abroszra is egy-egy cseppet.  Hivatalos hamipecsét képződik az asztalterítőn. Ezt csak a könyökével megbökött vizespohár tartalma oldja fel. Akkor már jöhet a kacsaúsztató. A testvérkék és szülök sebes sürgés-forgás eredményeként feltörölik az ideiglenesen kialakított asztali medencét. Nos, ekkor jut eszébe a pisilés. Leszökik a székről, hogy ne maradjon ki semmiből a bilikéjét közel hozza az asztalhoz. Dolga végezte közben viccelődik az asztalnál ülőkkel. A gonosz szülő egyike rászólva csendesíti bohózatát. Persze a pisikélésből kakilás lesz. S lesz nagy büdösség is. De hát egy harcedzett család ezt észre sem veszi. A dolga végeztével, anya seggtörlésével, magára rántja öltözékét, s újból felmászik a székére. Jöhet a további incselkedés. Szerepel, és gübül (utálatoskodik) az étellel. Magára keni, néha kiköpi, de vissza kell szívja, mert szigorú szülői szemek kémlelik. Ezért sírva szokott fakadni. Szegény „angyalka”. A levest fölemelve behörpöli. A másodikot rendszerint szinte szakácsmérnöki szépséggel összeturkálva otthagyja. Nos, természetesen várja a desszertet. Csak azt nem érti, miért nem azzal kezdődik az étkezés, amikor számára az a főfogás. Ebéd után leszállva a kajacsatatere helyéről, a fityegő laskák, murokdarabok és a többi jelzik, hogy itt bizony evés folyt.    Apaka nyomán

Helybe közmondások – I.

„Az a tiéd, amit megeszel, s az sem az egész!”

   Kedveseim, egyből kibújt a szög a zsákból! Egy kedves volt kolléganőm rittyentette gondolatmenetem elé. Hát nem így van? Több mint biztos, hogy igen. Ha ideig óráig birtokoljuk, akkor sem. Semmit sem tudunk magunkkal cipelni, mikor búcsút intünk az árnyékvilágnak. Mondjuk az emlékeinket... De ez is egy marha merész gondolat. Amit meg magadba tömsz valóban a tied, esetleg, ha ki nem kényszerítik ki belőled. De valóban abból sem sok marad meg, mert a felesleg távozik. Ahhoz ragaszkodni az már eléggé különös lenne. Kellékeink, amik körülvesznek lehetnek jók, ha jól használjuk a belső nyugodalmunkra, és a lelki egyensúlyunkra. Ami valóban a miénk, amíg élünk, az ami a belügyminisztériumunkat  működteti.  Én

 

–  Fikarcnyi ZSÖGÖDI Szódaráló – Na, immán (immár) ezt es (is) ki fogom írni: GAMAT

   Elintézzük rendje-módja ezt a szavat (szót) es, ha mán (már) így sebtében nekiláttunk.

 

 Egyáltalán nem valami szép dologról esik szó most. A gamat az egyben ganyé (gané) es meg gübü es (mocskos, büdös akár a moslék). Hogy a gamatság létrejöjjön, azon dolgozni kell. Egy kis piszok még nem lehet az! Fel kell halmozni, mint a ganyét, amit elterítünk a földeken.  Gamat elsősorban az az ember lehet, aki nem mosakodik, egyfolytában olyan szagot áraszt magából, hogy mán szinte okádni (hányni) kell tőle. A gamat egyben gusztustalan es. Ha direkt csinálja a gamatságát, akkor egy undok szemét alak. Az ilyen gyomorforgató dolgokot művel, és szeretik a legyek. Há persze, ebből egyből kiderül, hogy csak bunkó embereknek tér meg, vagy meg se tér az agyába. Mászóval csemerek (ocsmányak), mert csemerkednek, utálatoskodnak, azaz gamatkodnak. A gamatkodást viszont a gyerekek szeretik a legjobban, mikor kipróbálják az étel állagát, sárba tapicskolnak, összegübülik mindennel magukot. Gamat az a fehérnép es, aki úgy készít ételt, hogy nem tisztítja meg a belétett zöldséget, s szeletelés közbe kezével megtörli az orrát. De ebbe nem mászok belé, mert akkor jómagam es megborítom az asztalt, s lehet más es. A lényeg az, ha tiszta akarsz lenni, akkor egyáltalában ne légy ganyé, gübü, gamat! Szófasírtozó

Kedvelt cicamica a Nagy Laji dombja tövében – A macskagyűlölők simogatás helyett seggberúgják. Amelyik cica már kapott egyet, az már óvatosabb. A kóbor cicák pedig egyenesen vadak, mint a rockerek. Nem így a blokkok között lakó ciculik. Néha egy tömbházra jut egy dédelgetni való nyáú. De akad már olyan is, amelyik egy egész utcácska kedvence. Ilyen Játék (fotó), aki sokak szeretett macskusza. Jómagam is találkoztam véle. Mindig finom nyávogással köszön. Ha nem vesz észre valami biztatót, például kézben a kaját, akkor nem hajlandó megmozdulni. A hívogatásra általában feltápászkodik, s ha jónak látja a kitűzött cél felé eregel (andalog). Először bevetve cicasármájt a kiválasztott személy lábához dorombolva hozzádörgölődzik, majd felpillant, és várja az eredményt. Ha kapott valami ízleteset, akkor megengedi, hogy megsimogassák. Néha még azt is, hogy ölbe vegyék. Ez a bájos teremtmény is le szokott vadulni. Verebeket szeret üldözni, és megcsócsálni. Fül és szemtanúja voltam. Egy egész bokrot mozgatott meg. Ezután az egereket sem vet meg...

m

A kedvencek így pihennek... Fényképezte és írta: Játék egyik alászolgálja

 

Üdvözlök, ötletet adnókat és a lelkes olvasókat!  Szerkesztőség – borbelevi@yahoo.fr, Fenyőszegi úr honlapja itt : http://users.atw.hu/borbelevente/ .