A CSÍKSOMLYÓI KÖNYVTÁR ÖRÖKSÉGE

Dolgozatom témájának választásakor számon tartottam a csíki székelység és Székelyföld kultúrájának jobb megismerését. Hangsúlyt fektettem Erdély és a Kárpát-medencei népek kultúrájának fontosságára is. Kiemelkedő kapott Székelyföld és Csíkszék kultúrájának bemutatása, mivel a székely nép kultúrája szorosan összefonódik a kereszténységgel és a ferencesek betelepedésével Csík vármegye vidékén.

Dolgozatommal, egyúttal tisztelgek a ferences rend előtt, akik tevékenységükkel sokat tettek a székelyföldi keresztény kultúra megmaradásáért, akik az idén alapításuk 800 éves évfordulójukat ünneplik.

Nem tudunk beszélni egyetlen régió kultúrájáról sem, anélkül, hogy ne beszélnénk történelmi múltjáról. Ilyen esetben megfelelő kalauznak a szóban forgó szakkönyvek számítanak.

Rövid ismertető a Csíki régióról.

Csíksomlyón létezett egy tanítási központ, amely magával vonzotta az egész környék tanulni vágyó diákjait, kiterjesztvén területét a Kárpátokon túlra is. Mindez a ferencesek munkájának köszönhetően jött létre. A ferencesek egy nyomdát és egy mellette működő könyvkötő műhelyt alapítottak, valamint egy általános iskolát, amely intézmény a XVIII. század végére gimnáziummá nőtte ki magát. Az itt élő emberek a ferenceseknek köszönhetően megtanultak olvasni (a nők is) és néhányan közülük elsajátították az írás mesterségét is*. A Csíki szék kultúrájának alakulásában sokat segített a ferencesek által öszegyűjtött könyvek, a ferences könyvtár. A ferencesek ezzel is hozzájárultak a környék keresztény tanításában-nevelésében.

A könyv maga a középkori Erdélyben egy magasabb szellemi régió megismerését jelentette.

Véleményem szerint a könyv nem más, mint azon csodák egyike, amelyet az ember kreált a maga számára, és amelyből tudunk orientálódni az ismeretek birodalmában, és fel tudjuk tárni a múltat.

Könyvek szerepének fontossága az erdélyi történelem folyamán

Az erdélyi történelem különösen gazdag úgy kulturális, mint történeti szinten is. Elsősorban kiemelendő e vidék multikulturalitása, ahol magyarok (székelyekkel együtt), románok, németek (szászok és svábok) és más nemzetek fiai egy „kis-európai” világot hoztak létre.

Könyvek behozatala és megjelenése szorosan kapcsolódik az Erdély népeinek sokszínűségében. A könyvek nagy része Magyarországi, Moldovai, Havasalföldi és a Német nyelvterületről valók, de akadnak közöttük olasz, francia stb. kiadásúak is.

A nyomda feltalálása előtti időszakból származó könyvek igen nagy értékűnek számítottak (drágának). Nagy többségük jelentős egyházi könyvtárakba kaptak helyet**.

A könyvtárak helyzete a XIII. század vége felé és a XIV. század elején kezdett kikristályosodni. Ez azaz időszak amikor a könyvtárak kezdték kinőni vallási felekezethez tartozó mivoltukat, vagyis létrejöttek laikusok által fenntartott kis könyves intézmények. Természetesen Erdélyben a könyvtárak alakulását nagy részben befolyásolta a Magyar Királyság, amelyhez tartozott Székelyföld is. A kolostorokban működtek a másolóműhelyek*, akik megrendelésre készítették el a kért kötetet.

A könyvtárak fejlődése igazából a nyomda felfedezésével ütemesen fejlődött. Ez a fejlődés a dinamikus könyvkiadás révén előremozdította az újabb könyvtárak létrejöttét országszerte.

A könyv az emberek számára elsődleges tanulási eszközként szolgált. A papok és a szerzetesrendek sorra alapították kolostoraik mellett az iskolákat.

Az olvasás pedig az emberiség tudáserejének és fejlődő gondolkodásának az alapját képezte. Az olvasók szembesültek az írás rejtelmeivel, amelyben egy adott téma univerzumában tudtak betekintést nyerni. Azonban nem volt elégséges egy könyv tartalmának sugallata, hanem érdeklődés övezte az új ismeretek kalauzolásának lehetőségét is.

Az említett századokban megjelent a néma olvasás is. A néma olvasás előtti korszakban az emberek jobb szerettek rendezvények kapcsán felolvasni. A hangos olvasást, vagyis a felolvasást inkább a nemesi udvarokban rendezték meg. A szegényebb társadalmi rétegek nem voltak beavatva a könyvek és az olvasás világába. Az ezt követő századokban ez a helyzet fokozatosan megváltozott. Világi iskolák sorozata jelent meg, ahová már a szegényebb társadalmi rétegekből is sikerült néhány gyereknek felvételt nyernie.

Az erdélyi nyomdaműhelyek létrejötte előtt sok idegen földön tanult diák kapott megbízatást könyvek vásárlására, és hozott haza könyveket

A XVI. századdal kezdődően az erdélyi könyvek, az új nyomdáknak köszönhetően Erdély határain is túljutottak. A könyvek egy része már az erdélyi népek nyelvein íródtak, amely nyelvek valamelyest felcserélték az akkori hivatalos latint. Ez az aspektus hozzásegítette az itt élő nemzetek nyelvének kölcsönös megismerését is.

Figyelemre méltó fejlődést lehet észrevenni a XIX**. században, amikor a nemzeti tudatra való ébredés, valóságos, addig még nem létezett erőként jelentkezett. Könyvek sokasága jelent meg mindegyik nemzet fiainak a nyelvén. A latint továbbra is respektálták, de már letűnt fontos nyelvnek lenni, legtöbb esetben a nemzeti nyelvek (ebben az esetben a magyar, a román, a német stb.) helyettesítették. A könyv eljutott Erdély minden szögletébe. A villamosság feltalálása (felfedezése) után a manuális nyomdagépek sorra kicserélődnek automatikusra, elektromosra váltottak. A könyv pedig az összes társadalmi rétegben egyaránt terjedt. Az emberek szegényebbje már meg tudta engedni magának, hogy könyvet vásároljon olcsóbban. Igaz nem voltak valami mutatós kötetek, de árban annál inkább elérhetőbbek lettek.

A jelen kihívást jelent a könyvek számára is, amikor a számítógép a világháló segítségével egy csodás új világot nyit meg az emberek előtt. A legutóbbi felmérések szerint, de a legtöbb ember észrevétele az, hogy egyelőre a „hagyományos” olvasási módszer előnyösebb, mint az elektronikus. Könnyebb kinyomtatott szöveget olvasni, amit egyelőre az elektronikus könyv sem helyetesíthet.

Az erdélyi keresztény könyvtárak bemutatása és kulturális fontossága

Az erdélyi könyvtárak többsége az itt megjelenő nyomdákkal vannak összeköttetésben. Az első könyvtárakat, mint az egész Kárpát-medencében, a kolostorokban (mellett) alakították ki. Ország szinten a XI. századi könyvtárak a Benedek-rendi szerzetesek tulajdona volt, amelyhez később zárkózott fel a ferences-rendi és a dominikánusi könyvtárak.

A nyomdagép megjelenése előtt a kéziratokat másolták. Ezeknek a könyveknek a gondozása nagy odafigyelést igényelt, ügyeltek arra, hogy ne menjenek tönkre, és csak azok az egyházi személyek olvashatták, akiknek megvolt rá az engedélyük (magas volt vallási kompetenciájuk).

A legjelentősebb erdélyi könyvtárak, amelyek nagy elismerésnek örvendtek a XIV-XVI. századi Európában Gyulafehérváron, Szebenben, Brassóban és Kolozsváron voltak*. A XVII és XVIII. századi Erdélyben jöttek létre az első jelentős és nagy magángyűjtemények. Ezen könyvtárak állománya felbecsülhetetlen értékű, a könyvek többségéből a mai napig lehet dokumentálódni. A legismertebb az utókór számára maradt könyvgyűjtemények az 1719-ben épült gyulafehérvári Biblioteca Batthyaneum, az 1778-1788 között épült szebeni Bruckhental könyvtár és az 1799-1804 között épült marosvásárhelyi Teleki Téka.

Erdélyben több könyvterjesztő központ létezett közülük a legnagyobbak Kolozsvárott és Brassóban működtek. Az Erdélyi könyvkereskedelem azért nem mozgott annyira szabadon, mint Magyarország más részein.

A legismertebb könyvvásárok Szebenben, Brassóban és Kolozsváron voltak. Ezekben, a városokban jelentős neves könyvkereskedők teljesítettek szolgálatot. Érdemes néhányukról említést tenni: a szebeni Johannes Bibliopolja (neve egy 1524-ből való per kapcsán jelenik meg, a brassói Valentinus (aki könyveket vásárolt az iskolai könyvtár számára), Johann Schultz (1562), Georgius Wildt özvegye (akinek 7 esztendőre szóló engedélye volt, hogy külhoni könyveket importáljon), Fiebich (1616, aki mestere volt a könyvkötésnek és egy könyvkötő műhellyel is dicsekedhetett). 1536-ban, az Erdélyi Fejedelemségben csak a brassói Calix Honterusnak (Sixtus), a kolozsvári Johann Schessburgernek és Ambrosius Falknak volt engedélye a külföldi könyvek vásárlására. Néhány fennmaradt irat, utalást tesz Komlós András és Heltai Gáspár özvegyének könyvkereskedői mivoltáról. Heltai Gáspár (egyike a magyar reformátoroknak) ismerte az erdélyi könyvkereskedelmi helyzetet és arra törekedett, hogy minél előbb létrehozzon egy nyomdás a kincses városban. Tudta, hogy a brassói szászoknak, ha nem is sikerül a Johannes Honterus nyomdából megvásárolni a kívánt könyveket, akkor esélyük volt beszerezni a német nyelvterület országaiból. 1550-ben Heltai, Georg Hefgreffellel közösen nyomdát alapítottak Kolozsvárott. 1564-ben a nyomda egy papírmalommal is rendelkezett.

Az idegen földről származó könyvek zöméhez nehéz volt a hozzájutás. E könyvek beszerzése legtöbb esetben a külföldön tanuló diákok által vált lehetségessé, akik nagy írók köteteit és más keresett könyveket hoztak haza Erdélybe*.

Fontos megemlíteni, hogy a XVII. században, 1676-ban alapította Kájoni János (Joannes Kajoni) a csíksomlyói nyomdát. Az itt létező könyvtár állományát az újonnan alapított nyomda helyi szinten is sikeresen tudta gazdagítani.

Könyvkereskedők hiányában, Erdélyben a könyvek megjelentetése a XIX. századig eléggé akadozott. A XIX. században számos erdélyi és magyarországi nyomdák jöttek létre, ezt követően a könyvkereskedelem is felgyorsult, egyre több könyvvásárt rendeztek országszerte. Egyre több könyvkereskedő és könyvesbolt bukkant fel Erdély szerte ebben az időszakban.

A XIX. századig alapított könyvtárak zömét vallásosság jellemezte, mivelhogy az egyház embereinek jutó kulcsfontosságú szerep az említett időszakig nagy befolyással bírt. A helyi nyomdák igyekeztek az ott élő (környékbéli) lakosság könyvigényeit kielégíteni. A legjobban a könyvkereskedők által forgalmazott könyvek voltak eredményesek. Sajnos Erdélyben nagyon kevés akadt és így nem tudtak a kéréseknek eleget tenni-ellátni a szükséges rendeléssel sem. Azonban mindez a XIX. századra teljesen megváltozott, amihez hozzájárult az új nyomdák létrejötte. Az újonnan megjelenő szerzők művei gyökeresen megváltoztatták a keresztény mentalitást. A könyvek nemcsak tanítási eszközként szolgáltak és tartalmilag sem voltak már föltétlen vallásosak.

Az 1848-as forradalom után Erdélyben a magyar és a német ábécéskönyvek mellett megjelenik a román nyelvű ábécéskönyv is, amelyeket Gyulafehérváron nyomtatnak ki. Az akkor kiadott ábécéskönyvekből sajnos két példány maradt az utókór számára, amelyeket Szebeni és a Kolozsvári Múzeumban őriznek. A gyulafehérvári nyomda egyfajta segítségül szolgált az országban lévő románok határokon kívül élő testvéreikkel való kapcsolatteremtésében.

Az erdélyi nyomdák felgyorsították a könyvhöz jutás lehetőségét, segítséget jelentett az együtt élő nemzetek nyelvének megismerésében. Ebben rejlik e vidék multikulturalitásának ereje, amely a mai napig is, ha már nem olyan mértékkel, de még mindig érezhető.

Mindenféleképp a könyvkereskedelem megismerése egy szükségszerű elemként szolgált, hogy jobban meglehessen ismerni a világot, s nemcsak képzeletbeli vallási keresztény utazás volt ez, hanem egyaránt tudományos is.

A kis bevezető után Erdély és a székelység történetét fogom röviden bemutatni, amelyet a ferences keresztényvilág követ és teljességgel átsző kezdetektől napjainkig.

A dolgozat különös figyelmet szentel a ferencesek kulturális tevékenységére s annak fontosságára Erdélyben és e vidék ferences könyvtáraira beleértve a csíksomlyói ferences könyvtárat is.

Első rész – Lapok Erdély Történelméből

1.1. Erdély története röviden

A Krisztus előtti első évezredben Erdély területén az indoeurópai származású trákok és dákok éltek, de az ásatási leletek alapján szkítáknak is hona volt ez a vidék. Az első államalakulat Dácia, Burebista első dák király nevéhez fűződik. Az ország fővárosa pedig Sarmisegetuza (magyarosítva Szármiszegetúza, magyarul Várhely) volt. Sarmisegetuza várának romjai a mai napig is láthatóak a szászvárosi hegyekről. Hajdan a korabeli rezidenciát erősített várfal vette körül. Igazi erődítmény szerepét töltötte be amilyenek a Kosztesdi (Costeşti), a Blidarui, a Piatra Roşiei, a Băniţai stb. voltak. Dácia királyai közül kiemelkedik Decebal (87-106), akinek halálával a dák állam függetlensége is véget ért. A Traianus által indított két hadjárat (101-102 és 105-106 között), amely a rómaiak győzelmével ért véget, vezetett a dák állam végéhez. A leigázott államot, Decebal öngyilkossága után, a rómaiak provinciává alakítottak át. Dácia meghódítását követően Marcus Ulpius Traianus római császár (98-117) megkezdte a már bekebelezett tartomány rómaiasítását. Dácia, mint provincia a Dacia Traiana nevet kapta. Minden azelőtti építészeti elgondolás meg volt tagadva a rómaiaktól. A betelepült római lakosság zöme a városi környezetet választotta. A provincia központjának meghagyták, legalábbis névileg Sarmisegetuzat, negyven kilométerre a volt központtól, ahol most is látszik a város romjai, Hátszegi medencében[1]. A rómaiak által alapított városok többsége Erdély területén volt beleértve Bánátot, Körös vidékét és Máramarost is. A gyarmatosítás idejéből mai napig is fennmaradt fontos települések a következők voltak: Apulum (Gyulafehérvár), Potaissa (egy dák településnek a romjaira építették, jelenleg Torda városát fémjelzi), Napoca (Kolozsvár), Porolissum (a város romjai a Szilágy megyei Nyírsid község mellett vannak). A Provincián belüli városok a Nyugati-Kárpátok gazdag érclelőhelyeinek köszönhetően fokozatos fejlődésnek indultak. A II. századtól kezdődően a Római Birodalomban visszafordíthatatlan válság vette kezdetét. Problémák közül a katonai bizonyult a legnagyobbnak, mivel a birodalom határain megsokszorozódott a barbárok támadása. A birodalom nem tudott szembenézni ezekkel a problémákkal, ezért az erdélyi provinciában lévő városok a IV. századtól kezdődően fokozatosan vidéki településekké degradálódtak. Ezt az időszakot akár az egyik mélypontnak, vagyis „ráadás időszakának” is nevezhetjük, mivel ez időben indul el a vándor népek hulláma Erdély felé is. Elsőként a vizigótok érkeztek, akik nem maradtak sokáig a provinciában. A vizigótok után az V. században hunok tűntek fel, aztán egy sor más vándor nép után a IX. században jöttek a magyarok. A magyarok bejövetele előtti időszakban ideig-óráig sikeresen uralták Erdélyt a gepidák[2], az avarok, a szlávok (az ásatások alapján besenyőknek volt nagyobb jelentőségük) és a bolgárok. A magyar törzsek a IX. században (896) keltek át a Kárpátokon és telepedtek le a Kárpát-medencében, nagyrészt Pannónia síkságán. Az Erdélyben maradt szláv, germán, török népesség beleolvadt az újonnan érkezett magyar népességbe.

Az első magyar krónika (Anonymus Krónikája, a Gesta Hungarorum), beszél egy román vajdaságról Erdély területén, amelyet Gelu* (Gyalu) nevezetű román vajda vezetett.

A magyarok megtelepedésük után birtokba vették a régi római provinciát. Erdély Szent István uralkodása alatt teljesen a magyar állam részévé vált. 1000 után a magyar lakosság felvette a kereszténységet. Erdély területén felbukkanó törzsek Gyula és Kende vezetésével jöttek e vidékre. Az említett törzsek behatoltak a Maros és Szamos völgyeibe. Kende törzse a Tisza síkságán, Gyula pedig Apulum (Gyulafehérvár), környékén vert tanyát, amely település az említett törzs rezidenciája lett. 1003-ban Apulum várát István király vezetésével megtámadták (románok által nevezet Bălgrad), és az addigi független Gyula törzse beleolvadt a Magyar Királyságba, Erdély pedig a Magyar Királyság része lett. Ezt követően 1109-ben létesült Erdélyben, Gyulafehérváron az első katolikus érsekség. A Magyar Királyság határai keleten és dél-keleten összhangba volt (nagyjából) Erdély keleti határaival (természetes demarkációs vonalat a Kárpátok hegylánca biztosította).

A XII. és a XIII. században Erdély délkeleti részén telepedtek le székelyek. A székely nép eredete bizonytalan (egyes kutatók szerint török eredetű népről van szó, mások szerint iráni, és megint egy másik csoport állítása alapján a hunok leszármazottjai). Az említett évszázadok során, II. Géza uralkodása alatt Erdély északi és déli részére szászok** néven ismert németajkú nemzetséget telepítenek be.

A Német Lovagrend, azaz a Teuton Lovagok Barcasági (németül Burzeland románul Ţara Bârsei) betelepülése utáni időszak számukra tiszavirág életű volt. 1211-ben telepedtek le, és 1225-ben kiűzték őket. Erdélyben portyázó kunok (egy iráni származású népcsoport, amely a Kárpát-kanyarnál Moldva déli és Havasalföld északkeleti részén lelt otthonra) elleni invázió véget. II. András Magyar Király befogadta a teuton lovagokat, hogy védjék az ország határait. Önálló államot akartak létrehozni maguknak, s ezért a magyar király száműzte őket. A teuton lovagok az országból való kiűzetése után Erdély határainak védelme ezen a részen nagyon meggyengült és nem tudott ellenállni az 1241. tavaszi mongol inváziónak (tatároknak)[3].

A XII. században, Erdélyben három náció vette át a hatalmat. Ezek volta a magyarok, a szászok és a székelyek. Mindegyikük 7 adminisztrációs területi egységre bontotta le elfoglalt birtokát. Ily módon hét magyar vármegye, hét szászszék és hét székelyszék alakult. A kiváltságos osztályba (három náció tagjai) nem tartoztak bele a jobbágyok, amelynek nagy részét román nemzetiségűek alkották. Kevés román nemzetiségűnek sikerült nemesi címet szereznie, de ők is csak házasság révén nem számítottak tiszta román nemzetiségűnek. A legismertebb román származású nemes Hunyadi János (Iancu de Hunedoara), aki élete során kapitányi tisztséget töltött és Magyarország régense volt, valamint a törökellenes háborúk egyik hőse.

1288. évben jegyezték le először a congregatio generalist*, amelyet a magyar, szász és székely küldöttség tagjai tartottak meg Erdélyben. Románokról Erdélyben az 1291-es congregatio generalis-on tesznek említést.

1368. január 10-én Vladislav Vlaicu Havasalföld uralkodója kereskedelmi engedély kiváltságában részesítette a brassói kereskedőket. Ez a legrégebbi kereskedelmi engedély, amit egy román uralkodó adott valaha.

1376-ban jelennek meg az első céhes szabályrendeletek Erdélyben.

1394-ben történik az első oszmán törökök terjeszkedési kísérlet Erdélyben.

1395. május 17-én Mircea cel Bătrân a Rovinei csata után kénytelen menekülni, Erdélybe sikerül menedéket találnia. Mircea ezek után részt vesz a Luxemburgi Zsigmond magyar király által vezetett keresztes hadjáratban. A cél a törökök visszaszorítása volt, amely hadjárat győzelemmel ért véget

1437-ben volt a Bábolnai parasztfelkelés. A felkelés Észak-Erdélyben tört ki de hamar elterjedt Szatmár és Szabolcs vármegyékben. Erdélyi kisnemesek és a román lakosság, akik fel voltak mentve a tized (dézsma) fizetésétől, a feletteseik szavukat szegve megkövetelték annak három esztendőre visszamenő kifizetését. A fellázadt nép követelte az egyéni szabadságjogot minden ember számára. A felkelés élére egy leszegényedett nemesi család sarját Budai Nagy Antalt nevezték ki.

A bábolnai felkelés elfojtása után az erdélyi jobbágyok sorsa még rosszabb lett. A kiváltságos nemzetek fiai megújították az uniót és még kegyetlenebbül bántak alattvalóikkal. A felkelés leverése után a törökök betörtek Erdélybe, és teljesen feldúlták az országot. Ebben a nehéz szinte kilátástalan helyzetbe a hajdani Szörényi Bánság bánjává lett kinevezve Hunyadi János (1438), aki 1441-től Erdélyi vajda, és 1446-tól a kiskorú V. László királysága alatt Magyarország régense (kormányzója). Az országban zajló belső ellentétek szülte feszültségek végett lemondott a régensi címről, de az országos főkapitánysági tisztséget és a temesi ispánságát továbbra is megtartotta. A törökellenes harcokban vitézsége Magyarország legkiemelkedőbb hadvezérévé tette (1453). E nehéz esztendőkben sikerül legyőzni és kiűzni a török hadat Magyarország területéről, beleértve Erdélyt is. Fia Korvin Mátyás Magyarország királyaként megkezdte az ország központosított hatalmának megerősítését. E törekvése a nemesek körében elégedetlenséget keltett. Halála utáni időszakban a nemesek elérik a kívánt célt, vagyis a jobbágyok terheinek növelését. Ezek problémák vezettek az 1514-es Dózsa György, vezette erdélyi székely és más nációk (nemcsak erdélyi) fiainak parasztfelkeléshez.

Mátyás Király halála után az ország központi hatalma megingott. Az erdélyi kiváltságos nemzet vezetői össze próbálták szedni erejüket. Szapolyai János Erdély trónját szerette volna megszerezni, ehhez a nemes urak segítségére volt szüksége. 1526-ban II. Lajos magyar király hadseregével együtt a mohácsi csatában vereséget szenvedett a törököktől. A Magyar Királyság fennmaradásának esélye egyre jobban súlyosbodott. Az Erdélyi Vajdaság élére került Szapolyai a török Szulejmán támogatását élvezte, ezzel egy időben Magyarország királyának volt választva. A Habsburg pártiak pedig I. Ferdinándot ismerték Magyarország királyának. Ez a kettős királyválasztás még nagyobb zűrt kavart az országban. Habsburg Ferdinánd 1527-ben felkészült Magyarország meghódítására. Az 1538-as (1538, február 24.) Váradi Béke után Szapolyai és Habsburg Ferdinánd között megállapodás születik. Mindkét uralkodó megtarthatta királyi címét, és amit addig sikerült birtokolni. Erdély magyar királyi uralkodói kézen maradt, de halála után az egész királyság a Habsburgoké lesz. Szulejmán, Szapolyai halála után (1541) megszállta Közép-Magyarországot és a „Királyságot”, a királypártiak kérésére felajánlotta Szapolyai újszülött fiának II. Jánosnak és támogatásáról biztosította. Sajnos a további belső viszályok és trónkövetelések, okozta problémák és a törökök jelenléte az ország szívében tovább rontott a helyzeten. Magyarország három részre szakadt. A nyugati és északi országrész Habsburg fennhatóság alá került, az ország közepét és déli részét a törökök hajtották uralmuk alá, míg Erdély török érdekövezetté alakul át, ami majdnem 200 esztendőt tartott. „Erdély részleges autonómiája sok esetben mégis fontos kulcsszerepet játszott a különböző európai koalíciókban, többek között, ami a Habsburg- és törökellenességet illeti[4]”.

1551-1556 között Erdély a Habsburg monarchia „védnöksége” alá került.

1568-as esztendő január 6-13. között tartott Tordai Rendi Országgyűlés kimondta az Erdélyben lévő felekezetek vallásszabadságát. Négy felekezetet ismert el a Tordai Országgyűlés: a katolikust, a reformátust, a lutheránust és az unitáriust. II. Jánost Erdélyben Báthory István uralkodása követte, aki Lengyel király is volt 1575-1586 között.

1539-ben Havasalföldön Mihály (Mihai Viteazul) választották uralkodónak, aki kevés időre Erdély és Moldva uralkodója lett.

1595-ben Mihály vajdának a Călugăreni csatában sikerült legyőznie a törököket és megszereznie Erdély ellenőrzésének jogát. 1599-ben Mihály vajda legyőzte Báthory csapatait Erdély, pedig az ő fennhatósága alá került. 1600. tavaszán elűzte Ieremia Movilă moldvai vajdát és elfoglalta Moldvát. A három vajdaság ahol többségben vagy jelentős számban éltek románok Mihály vajda alatt egyesültek. Ez az unió nagyon rövid időt tartott mivel Mihály vajdát 1601. augusztus 9-én az osztrák hadsereg egyik bérence meggyilkolta.

Az erdélyi nemesség kettős politikát folytatva próbálta megőrizni az ország függetlenségét. Második János halála után a Báthory család vezette Erdélyt török és osztrák fennhatóság alatt egészen 1602-ig, amikor Giorgio Basta német-római császári hadvezér Mihály vajda megöletése után magához ragadva a hatalmat német kolóniává akarta alakítani az országot. Basta katonai rémuralma alatt Erdély a legnagyobb kegyetlenségnek volt kitéve, ami 1605-ben ért véget. Ez idő alatt az osztrák hadsereg berendezkedett Erdélyben.

1604-ben kitör a Bocskay István vezette felkelés, amely szabadságharc az osztrák hatóságok hatalmi berendezkedése ellen tört ki Magyarországon. 1605-ben Erdély, majd később Magyarország választott fejedelme lett. Bocskay halála után (1606) Erdélyben úgynevezett „aranykor” köszöntött be, Bethlen Gábor (1613-1626) és I. Rákóczi György (1623-1648) fejedelemsége alatt. Az Erdélyi Fejedelemség ebben az időben a magyar kultúra és humanizmus központjává, valamint a kelet-európai protestantizmus[5] védőbástyájává vált. Egyetlen európai ország volt, ahol 1568-ban tordai országgyűlésen kihirdetette a vallásszabadságot. Fontos megemlíteni, hogy a vallásszabadság csak a romai-katolikus, kálvinista (református), luterán (evangélikus) és az unitárius vallásokra vonatkozott. Az ortodoxok és a zsidók továbbra is tolerálva voltak és szabadott gyakorolniuk vallásukat, templomokat (ortodoxok), zsinagógákat (zsidók) építhettek Erdély területén. Az első román templomok kőből készültek és Hátszeg (Ţara Haţegului) vidékén és a XV. században épültek fel, mint a demsusi (Densuşi) és a malomvízi (Râu de Mori). A XVII. században épül fel Gyulafehérváron az első erdélyi zsinagóga.

1660-ban, egy törökellenes harcban életét veszti II. Rákóczi György[6]. Ebben az esztendőben kapott Habsburg támogatást az erdélyi trón megszerzésére Kemény János. Erdély, mint a környék országainak politikai ereje megszűnt létezni. 1661-től Apafi Mihály az erdélyi nemesség beleegyezésével és a Török Birodalom védnökségét élvezve vette át a fejedelmi trónt.

A törökök az 1683-as bécsi győzelem után[7], „átadták helyüket” az osztrákoknak, vagyis a török fennhatóságból az osztrákba léptek át. 1690-ben Apafi Mihály halála után Erdély Habsburg provinciává vált. Az 1699-es Karlócai Békében (Karlowitz) a törökök elismerték a Habsburg uralmat Erdély fölött. E békében Ausztria megkapta Magyarország nagy részét, Erdélyt és Szlovéniát. A Temesköz viszont továbbra is török kézen maradt. A XVIII. század végére az osztrákok teljesen átvették Magyarország és Erdély feletti ellenőrzését. Még II. Rákóczi Ferencnek sem sikerült, aki 1703-ban Erdély vajdájává volt választva, az ország függetlenségének kivívásáért harcolt. Az általa vezetett Habsburg ellenes szabadságharc elbukott, és az 1711-es Szatmári béke értelmében Habsburg ház hatalma vissza lett állítva úgy Erdélyben, mint Magyarországon. A szabadságharc leverése után az addigi erdélyi nagyurak behódoltak az új vezetőségnek. 1762-1764 között Erdélyben megszervezték a katonai határőrséget. A Habsburgok pedig saját embereiket nevezték ki gubernátoroknak Erdélyben. Erdély Fejedelemséget 1768-tól kezdődően a Habsburgok „kedves gesztusaként” Erdélyi Nagyfejedelemségnek hívták. A Habsburg bürokratikus hatalom egyre jobban aláásta Erdély függetlenségét. A bécsi kormány kíméletlen nyomást gyakorolt Erdély lakosságának katolicizálására. Az erdélyi román lakosság is ugyanennek a kényszerhelyzetnek voltak kitéve*.

1784-ben kitört az erdélyi Horea Cloşca és Crişan nemzetiségi alapú vezette parasztfelkelés. Az egyik jelentős jobbágyfelkelés volt az országban. A felkelés véres leverését először hatalmi megszorítási intézkedések követték, majd II. József császár különböző engedményeket tett az újabb felkelés megelőzésére. A mócoknak megengedték a szabadlegeltetés jogát, megszüntette a nemesek által jóváhagyott házasságkorlátozást, az örökös jobbágyi állapotot, megtiltotta a jobbágy név használatát és engedélyezte a tanuláshoz való jogot. Ebben a korszakban indult útjára a román felvilágosodás magja, amelyet román intellektuális társaság hozott létre „Şcoala Ardeleană”[8]néven. A mozgalomnak számos központja volt, ezek közül kiemelkedik a balázsfalvi (románul Blaj), a nagyváradi, lugosi és belényesi. A román erdélyi iskola központja a görög katolikus vallás volt. A román ortodox egyház elismerte a pápa fennhatóságát és Bécs nyomására megalakították a görög katolikus egyházat. Ezt követően 1791-ben a román értelmiségiek, mint Samuil Micu Klein, Petru Maior, Gheorghe Şincai és mások a román nép nevében egy memorandumot jutattak el bécsbe, amelynek címe a „Supplex Libellus Valchorum Transilvaniae” volt. II. Jószef Habsburg császárhoz intézett petíciónak a célja elsősorban az volt, hogy a román népet, mint nemzetet és az ortodoxvallást ismerjék el Erdélyben három kiváltságos nációja mellett. Ezt az Erdélyi Országgyűlés elutasította ezt a kérést. Az erdélyi románok az örmények, a zsidók és görögök vallását továbbra is tolerálták, de nem fogadták el egyenjogúként az említettekkel együtt.

A Habsburg uralom berendezkedése Erdélyben magával vont olyan szabályokat, amelyek egyáltalán nem képviselték a helyi lakósok érdekeit. Többek között ezért is tört ki Erdélyben, úgy, mint Magyarországon az 1848-as szabadságharc és forradalom. Ugyanebben az évben tartották meg az erdélyi románok Nagy Nemzeti Gyűlésüket Balázsfalván. A magyar forradalmi kormány kikiáltotta Erdély egyesülését Magyarországgal. A románoknak megígérték a jobbágyság megszüntetését, ha támogatni fogják az osztrák ellenes harcokban. A bécsi kormánynak azonban rövid idő alatt sikerült ellentéteket szítani az erdélyi szászokkal együtt magyarokkal szemben. A románok és szászok elvették a budapesti kormány javaslatát és Magyarország ellen fordultak. 1849-ben megkezdődtek az osztrák-orosz támadások a románok és szászok támogatásával Magyarország ellen. A Kossuth Lajos vezette Magyar Köztársaság elbukott. Erdély függetlensége pedig a Habsburg Birodalom új konstitúciójának elfogása után 1849. február 29-én el lett törölve. A Habsburgok külső segítséggel sikeresen leverték a „Dunai Forradalomnak” nevezett szabadságharcot és Aradon kivégezték Magyarország függetlenségért harcoló 13 parancsnokot. A szabadságharc leverése után egy osztrák katonai neoabszolutista kormányzás vette át a helyet a Habsburg Birodalomban, amelynek uralma 1860-ig tartott.

Ebben a Habsburg abszolutista időszakban az erdélyi románok, ugyanúgy, mint Erdély más nemzetei igyekeztek a kultúra javát szolgálni. 1853-ban az erdélyi Görög Katolikus egyház érsekségi szintre volt emelve és központját Balázsfalvára tették. 1855 után három püspökséget hoztak létre. Ezek a következők: A Szamosújvári, a Lugosi és a Nagyváradi püspökségek. 1864-ben az erdélyi ortodox egyház szintén érsekségi szintre lett emelve. Az 1860-1867 közötti korszak volt a legjobb az erdélyi románoknak, tele reménnyel és várakozással. A szebeni erdélyi országgyűlés kimondta Erdély autonómiájának eltörlését[9] viszont három hivatalos nyelvet vezetett be Erdélyben: a magyart, a németet és a románt. A magyar vármegyei képviselők tiltakozása végett a császár visszavonta korábbi rendeleteit. 1867-ben a Habsburg uralkodóház kiegyezett a magyar politikai vezetőkkel és létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia (németül Österreich-Ungarn). Pontosabban dualista rendszer egy államszövetséget hozott létre Közép-Európában, amelynek részei az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság volt, és amelyet a közös uralkodó, a közös ügyként szolgáló külügy és a hadügy által összekapcsolt független államok voltak.

A dualista időszakban, amely 1867-től 1918-ig tartott Erdélyben felerősödtek a román nemzeti mozgalmak. Elsőként politikai téren törtek elő. Létrehozták az Erdélyi Román Nemzeti Pártot a bánáti Román Nemzeti Párttal együtt. Az 1881-es tavaszi szebeni konferencián a Román Nemzeti Párt tagjai megszavazták és elfogadták programtervezetüket, amely program magába foglalta Erdély autonómiájának kérdését is. Az 1892-ben a Kolozsvárott összegyűlt románság beadja a Ferenc Józsefhez írt Memorandumot[10]. 1905-ben a Román Nemzeti Párt képviselőket küld a budapesti parlamentbe.

Az első világháború közepén, 1916-ban a román csapatok elfoglalják Délkelet-Erdély területét.

Az első világháború után elképzelhetetlen volt az Osztrák-Magyar monarchia további fennmaradása. Az ország a legyőzött hatalmak sorába került. Az Osztrák-Magyar monarchia sorsa a győztes hatalmak kezébe került. Nagy változás ment végbe Erdély történetében is. A románok számára fontos esemény maradt az 1918. december 1. gyulafehérvári nemzeti gyűlés, amely kimondta Erdély egyesülését Romániával. Ezt az egyesülést 1920. június 4-én Trianonban aláírt dokumentum erősítette meg, amelynek értelmében nemzetközileg elismerték a történelmi Erdély egyesülését Romániával, és Romániához csatolták Bánát egy részét, Körösvidékét és Máramarost is.

1922-ben Gyulafehérváron megkoronázták Románia királyának Ferdinándot és feleségét Máriát.

Az egyesülés után Erdély Nagy Románia része lett, ugyanis Románia megkapta Bukovinát és Beszarábiát is. Erdélyben, ahogyan az egész országban folyt a megyésítés, amely területek nagyjából fedték elődeik területi felosztását. Az új ország gyengén fejlett gazdasága elégedetlenséget szült a nép körében. A nemzetiségek sorsa is megpecsételődött, sorozatos megszorításban volt részük. Elkezdődött a románok betelepítése (akik kedvezménybe is részesültek) színmagyar és német vidékekre.

1928-ban a román parlamentből eltávolították liberálisokat, egyetlen párt maradt hatalmon a Nemzeti Paraszt Párt Iuliu Maniuval az élen. 1927-ben alakult vasgárdisták (Garda de Fier)[11], egyre nagyobb teret tudtak hódítani élvezve a Maniu kormány támogatását.

A gazdaság hadilábon állt. Az országban több felkelés és munkássztrájk volt. Erdélyben az egyik ilyen hatalom elleni lázadás az 1933-as Gyimesvölgyi csángók felkelése volt, amelyhez a magyarok mellé románok is csatlakoztak. Ok, a magas adók kivetése az államtól. A felkelést a Tătărescu-féle kormány katonai akciója vérbe fojtotta, ahol sok ember vesztette életét.

Erdély történetébe 1940. szintén egy érdekes szituációt eredményezett. Az 1940-es Bécsi döntés értelmében Erdély egy részét (Észak-Erdélyt) Magyarországhoz csatolták, abból a megfontolásból, hogy zömében ezen a területen magyarok éltek, de ugyanakkor egy jelentős számú románság is volt. Erdély másik része (Dél-Erdély) továbbra is Romániához tartozott, ez a terület inkább románok és németek (szászok, svábok) lakta vidék volt. Erdélyt többszázados területi épsége után kettészakították nem kérdezvén meg az ott lakók véleményét. Az újonnan kialakult helyzet tömérdek problémát vont maga után (lakosságcsere, nyelvhasználat, nacionalista eszmék virágzása stb.).

A második világháború után a Párizsi béke értelmében Románia megkapta az 1940-ben elcsatolt Észak-Erdélyt. 1947-ben kiűzték az országból Mihály királyt és elkezdődött a kommunista rezsim bevezetése Romániában[12]. A kommunista rezsim szovjet kényszerbefolyás alatt jött létre.

Erdély helyzete, ami a kisebbségi kérdést illeti valamelyest visszarendeződött, ahogyan a két világháború között is volt. Habár a Groza kormány kedvezményben részesítette az országban lévő kisebbségeket (jó példa erre a moldvai csángók anyanyelvű oktatása) mégis lassan fokozatosan sérelmek érték úgy a magyarokat, mint a szászokat, svábokat és az országon belül élő többi nemzet fiait is. Az erdélyi nagyobb magyar többségű városok néhány évtized alatt román többségűvé váltak. Felszámoltak magyar iskolákat és egyetemeket vagy egybeolvasztották a román intézményekkel. Az 1952-ben szovjetnyomásra létrejött Magyar Autonóm Tartományt, amely magába foglalta Székelyföld nagy részét, az 1962-es átalakítás után pár évvel (1967-168) a megyésítés eredményeként megszüntették.

1980 után a „Ceauşescu féle Aranykor” a romániai kisebbségeknek még nehezebb éveket hozott. Magyarok és németek százai hagyták el az országot. A szászok és svábok egy részét a kommunista kormány jó pénzért eladta Nyugat-Németországnak. A kisebbségen élő nemzetek fiai nem tanulhattak anyanyelvükön (esetleg, mint fakultatív tantárgy szerepelhetett a tantervben). Energiaspórolás gyanánt korlátozták a közlekedést, a villanyáram- és gáz fogyasztását. Egyre kevesebb élelem volt kapható az üzletekbe. Bevezették az élelmiszeres fejadag jegyrendszert. A jó fizetések mellett a megélhetés mégis a minimális elvárások alá zuhant.

1990-ben a sorfordító rendszerváltás után újból lehetett többpártrendszer az országban. Azonban több esetben felhasználták a kisebbségeket, ha nem ment jól a gazdaság vagy más egyéb dolgok az ország politikai színterén (választások stb.). A legnagyobb kisebbség ellenes megmozdulás az 1990-es márciusi Marosvásárhelyi események voltak.

Utószóként fontosnak tartom, hogy kifejezésre juttassam azt a tényt, hogy Erdély azoké, akik ezt a szép vidéket lakják. Erdély történelme rávilágít mindazokra a pozitív és negatív tényezőkre, amelyek megtörténtek az évszázadok sodrában. A lényeg mégis az, hogy nemcsak a környék népei de a szomszédos országok történelme is összefonódik Erdély kapcsán. Vagyis nem tudunk beszélni Erdély történelméről anélkül, hogy meg ne említenénk főleg Magyarországot, Moldvát és Havasalföldet, de Ausztriát, Törökországot sem hagyva ki.

1.2. Erdélyi kultúra évszámokban

Ezer esztendeje Erdélyben 1009-be létrehozták a Gyulafehérvári Katolikus Érsekséget.

Anonymus „Gesta Hungaroruma”[13] 1196.-1220 között íródott.

1200-1290 között épült a gyulafehérvári gótikus stílusban épített katolikus Szent Mihály nevére felszentelt katedrális.

1202-ben alapították a karcfalvi cisztercita kolostort.

1354-1444 között építették fel gótikus stílusban a kolozsvári Szent Mihály templomot.

1373-ban a Kolozsvári testvérpár Márton és György elkészítették Szent György szobrát, amelynek másolata Kolozsváron van. Az eredetit Prágában a Hradzsin udvarán őrzik. Futaki Demeter váradi püspök kérésére más alkotásuk is született. Ezek a Szent István királyt, fiát, Imre herceget és Szent Lászlót ábrázoló szobrok. Zudar János váradi püspök megrendelésére is készítettek egy Szent László szobrot. Sajnos az 1660-as váradi török ostrom alatt és a vár bevétele után az említett alkotások elpusztultak.

1438-ban fordították le első ízben a Szentírást magyar nyelvre, amely fordítási munka a két huszita szerzetes nevéhez fűződik Tamás és Bálint atyáéhoz. Huszita Biblia néven vált közismertté de „Tatrosi Biblia”* néven is ismeretes.

1452-ben kezdték letenni Hunyadvárán a Hunyadiak kastélyának alapjait.

1510-ben született a mai Szeben megyei Heltauban azaz Nagydisznódban (Cisnădie) Heltai Gáspár (Kaspar Helth) az erdélyi szász családból származó protestáns vallású prédikátor, magyar író és nyomdász. A Wittembergi egyetemi tanulmányok elvégzése után visszatért Erdélybe és a kolozsvári szászok lelkésze lett. Először lutheránus, majd kálvinista és legvégül unitárius hívővé vált. Georg Haffger nyomdásszal együtt egy nyomdát alapítottak 1550-ben Kolozsvárott. Heltai több lelkésztársával együtt lefordítják magyar nyelvre a bibliát és hat kötetben, nagy részeket sikerült kiadni belőle. Több saját és más művet is megjelentetett élete során, többek között: A dialógus (1552), Historia inclyti Matthiae Hunyadis (Antonio Boffini magyar történetének Mátyás királyra vonatkozó részei), A száz fabula (1566). Bonfini hatása alatt írja a Chronica az magyaroknak dolgairól művet azonban nyomtatását nem tudja befejezni mert 1574 őszén pestisben meghal. Nyomdája nagy szerepet játszott a humanista kultúra terjesztésében nemcsak erdélyi és magyarországi viszonylatban.

1512-ben a gyulafehérvári érseki székesegyház északi előcsarnokát a Lázai-kápolnával bővítik. Az épület néhány gótikus stílusjegyet őriz magában, eredetisége mégis az erdélyi reneszánsz stílus méltó műemlékévé tette.

1521. június. 29-30. között volt írva a Câmpulungi Neacşu (Havasalföld) levele Hans (Johannes) Benkernek, Brassó városi tanácsosához. Ez az első román szövegemlék, amely megőrződött a mai napig.

1525-ben született Poznanban (Lengyelország) Hoffhalter Rafael, európai rangú nyomdász és betűmetsző, H. Rudolf tipográfus fia. Ő volt az egyik vándornyomdásza ennek a kornak. Nyolc esztendőn át, 1555-től Bécs városában több mint száz könyvet publikált, néhányat közülük magyar nyelven is. Kiadványaihoz nemcsak a betűket, hanem a fametszeteket is saját maga készítette. Bécs után 1564-1565 között a debreceni nyomdába tevékenykedik. 1565 végén Nagyváradra települ át. János Zsigmond Erdély fejedelme és Magyarország királya hívására élete hátralévő időszakában a gyulafehérvári fejedelmi nyomda („typographus regius”) vezetője volt. Kiadványai felbecsülhetetlen értékűek az utókor számára és európai viszonylatban is a legszebbek közé tartoznak.

1528.-ban megjelent az első nyomda Erdélyben *.

Joannes Honterus brassói származású szász humanista a Brassó környéki lutheránus szászok egyházi szervezője szász 1535-ben nyomdát alapított a Cenk alatti városban. Polihisztor lévén nemcsak nyelvekkel, hanem természettudománnyal, tanítással is foglalkozott, és a kor egyik kiemelkedő jogásza volt ebben a térségben. Nyomdájában többek között tankönyveket adott k latin, görög és német nyelveken. 1541-ben az újjászervezett brassói német nyelvű iskola új épületbe költözött. 1542-ben az iskola falain belül könyvtárat létesített. 1543-ban kidolgozta az iskola új rendszabályzatát („Studium Corense”) és „Coetus” néven diákegyletet szervezett. A szász történetírás alapítójának tekintették. Halála után (1594) Wagner Bálint a brassói iskola igazgatója koordinálta nyolc esztendőn át a nyomdát. E rövid időszak alatt szinte annyi publikáció látott napvilágot, mint amennyit Honterusnak sikerült nyomtatnia. 21 latin nyelven, 8 görög nyelven és 3 német nyelven jelent meg.

1536-ban jelent meg a román eredetű Oláh Miklós (latimul Nicolaus Olahus) „Hungaria”[14] című műve Brüsszelben. Könyvében Olahus írt a románok eredetéről is beleértve a lakósok helyi és területi specifikus jellemzésüket bármely ország provinciáján belül.

Egy kicsit később Brassó városában, 1557-ben megjelent a Coresi által kiadott „Octoihul” deák könyve. A román cirill betűs könyvkiadás első fontos személyisége. A legtöbb cirill betűs, ószláv és román nyelvű könyv kiadása az ő nevéhez fűződik

1559.-ben a brassói Bolgárszegi iskolában (románul –Şcheii Braşovului, németül – Obere Vorstadt) bevezették a román nyelvű tanítást[15].

1565-ban született az erdélyi magyar származású történetíró, Szamosközy István. heidelbergi és pádovai egyetemeken jogot, filozófiát, történelmet és régészetet tanult. Műveiben Erdélyt és Magyarországot, mint különálló országokat tárgyalta. Ő az 1539-ben írt „Anacleta lapidum vetustorum et nonnulorum in Dacia antiquitatem” (A daciai régi feliratos kövek és egynémely régiségek gyűjteménye), és a „Rerum Ungaricarum Libri” (Könyv a magyarok dolgairól), „Rerum Transylvanorum Pentades” (Ötrészes könyv Erdély dolgairól), és a „Hebdomades” (hétrészes könyv, amely Erdély történetét tárgyalja) szerzője. Az utolsó három mű csak részletiben maradt fenn, de így is nagyon értékes információkat tartalmaz a 15 éves háború időszakáról és annak erdélyi vonatkozásairól (1591-1606).

Dávid Ferenc (Francz Hertel, 1566 januárjában Kolozsvárott megtartotta az első unitárius igehirdetését. Az erdélyi szász származású Dávid Ferenc tanításai meghallgatásra találtak II. János magyar királynál*, aki jómaga is az unitárius vallási világszemlélet hatása alá került. Dávid Ferenc ebben az időben lett az unitárius egyház püspöke. Amikor a katolikus vallású Báthory István került Erdély fejedelmi trónjára az addigi helyzet gyökeresen megváltozott. Dávid Ferenc tevékenységét akadályozták, korlátozták. Az 1572-es marosvásárhelyi országgyűlés kimondta a hitújítások tilalmát. Felhasználva ezt Báthori Kristóf fejedelem 1579-ben letartóztatta, és a dévai várbörtönbe zártatta, ahol még abban az esztendőben meghalt.

A gyulafehérvári nyomda története érdekesen alakult. Az első gyulafehérvári nyomdász a már említett Hoffhalter Rafael volt. A XVI. Században 20 könyvet publikált latin és magyar nyelven. 1569.-1570 között a nyomda Wagner Gergely (gyulafehérvári tanító) kezében volt, aki névtelenül kiadott egy magyar és két latin munkát. 1571 után, Báthory István idejében a nyomda szünetelt. 1558-ban Lőrinc (Laurenţiu) román származású diák megbízást kapott Báthori Kristóf fejedelemtől, hogy kinyomtasson egy ószláv énekes könyvet és a román nyelvű evangéliumot, amelyet Báthory-címert ábrázoló fametszettel ékesített.

1581. november 14. és 1582. július 14. között nyomtatták ki a Szászvárosi Ószövetséget (románul – Paliei de la Orăştie) román nyelven, amely öt könyvet tartalmaz az Ótestamentumból.

1590-ben Károli (Károlyi) Gáspár (Eredeti nevén Radics / Radicsics Gáspár) református lelkipásztor magyar nyelvre fordítja a Bibliát**.

1601-ben született Szalárdi János erdélyi krónikás, történetíró. Nevéhez fűződik a „Siralmas magyar krónika” amelyben Erdély történetét eleveníti meg 1526-tól kezdődően 1662-ig.

166-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Gyulafehérváron Akadémiát (kollégiumot, főiskolát) alapított, amelynek könyvtárát is támogatta.

1675-ben Kájoni János (Joannes Kajoni) ferences szerzetes a kor kiemelkedő tudósa, megalapította Székelyföld első nyomdáját és könyvkötő műhelyét Csíksomlyón.

1684-ben Misztótfalusi Kis Miklós Amsterdamban kiadta a Károli Gáspár féle Bibliát. 1690-ben hazatért Kolozsvárra és nyomdát alapított. Misztótfalusi Kis Miklós kiváló nyomdász és betűmetsző hírében állt. Antikva latin betűin kívül más betűtípusok metszésére is megbízást kapott. Megtervezte a héber, görög és örmény nyomtatott betűket és ő készítette el nyomtatott formában az első grúz ábécét is. Régebben Jansonnak tulajdonított reneszánszkori nyomdai betűk változata (Times New Roman) is az ő műve.

1710-ben jelent meg Bethlen Miklós emlékiratai, aki Erdély kancellárja is volt (1691-1704). Önéletírása annak ellenére, hogy irodalmi mű, fontos történeti forrásanyagkényt szolgálhat Erdély akkori időszakáról a kutatók számára.

1721-ben született az erdélyi szász arisztokrata családból származó Samuel von Brukhental (édesapja királybíró volt és magyar nemességet kapott Brukhental néven). Pályafutása során volt titkár, jegyző, Mária Terézia tanácsosa, a nagyszebeni szász egyetem királybírója, 1766 januárjától pedig az erdélyi udvari kancellária elnöke lett. 1768 januárjától belső titkos tanácsos. 1774 júliusától a gubernium elnöke. 1777 nyarától pedig Erdély kormányzója. Birtokán elsőként termesztettek Erdély határain belül krumplit (pityókát) és lóherét. Melegházakban narancsot, citromot, ananászt és másvidékekről összegyűjtött ritkaságszámba menő virágokat termesztett. Feleken (németül Freck, románul Avrig) kastélyt építetett, az lett a nyári rezidenciája. Nagyszebenben pedig egy impozáns barokk palotát építtetett. A bécsi udvari nemesség példájára ő is szenvedélyes műgyűjtővé vált. Többek között gyűjtött könyveket, festményeket, metszeteket, érméket és ásványokat is. A mai szebeni Brukhental Könyvtár a báró könyvgyűjteményét tartalmazza, amely mára 280000 példányt számlál, és amelyből 381 példány felbecsülhetetlen értékű. Ebből a könyvgyűjteményből 1500 példány román nyelvű. Egyik igen értékes kézirat, ami könyvtár tulajdonában van a XVI. századból származó Bruckhental Breviáriuma.

A XVII-XVIII. szászadban újraszervezték a nagyváradi katolikus püspökséget. 1725 után könyvtárat alapítottak a városban. A kor egyik jelentős könyvtárává nőtte ki magát, akár a gyulafehérvári Batthyányi-féle könyvtár. A könyvtár az a XVII. századi erdélyi és magyarországi mecénásadományozóktól sokat volt segítve[16].

1739-ben született az erdélyi magyar származású, könyvgyűjtő és könyvtáralapító Teleki Sámuel. Az általa alapított marosvásárhelyi gyűjtemény már 1816-ban 36000 kötetet számlált. Kollekciója ma 60000 kötetre rúg, amelyet az 1799-ben felépített marosvásárhelyi Teleki téka őrzi. 1791-1822 között Erdély kancellárja volt.

1741ben született Batthyányi Ignácz a németújvári gróf, aki Erdély püspöke volt 1780-1789 között. 1780-ban könyvtárat alapított Gyulafehérváron. Ez a könyvtár több mint 30000 kötettel büszkélkedhetett, amelyek közül kódexek és ősnyomtatványok is voltak (a könyvtár alapítója nevét használja - Batthyáneum)

1762-1770 között építették a nagyváradi érseki palotát, amely Erdély legnagyobb épülete.

1800-ban született Brassai Sámuel, matematikus, filológus, botanikus, közgazdász, történész, geográfus, statisztikás és a kolozsvári „Vasárnapi Újság” alapítója. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, az utolsó erdélyi polihisztornak is hívták.

1802-ben született Kolozsvárott a leghíresebb magyar matematikusunk Bolyai János. Marosvásárhelyen élt és dolgozott. Tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte, és Bécsbe folytatta. A nemeukledeszi geometria megteremtője. Mindezt az Appendix* című művében rögzítette.

1821 alakult Brassó városában az 1821-es Tudor Vladimirescu féle felkelés leverése utáni Havasalföldi menekült kormány tagjaiból verbuválódott nagybojárok szervezete a „Societatea literară” (Irodalmi Egylet). 1827-ben Ion Heliade Rădulescu és Dinicu Golescu újraindították a „Societatea literară-t”. E kulturális társaság hét alapszabályba rögzítette Munténia (Havasalföld) kulturális fejlődésének szükségszerűségét. A legfontosabbak ezek közül minél több román iskola létrejötte, Román Nemzeti Színház létrehozása, román nyelvű kiadványok és román nyelvre fordított művek kiadása.

1845-ben született Teleki Sámuel (a könyvtáralapító gróf Teleki Sámuel dédunokája) erdélyi kancellár, nagy utazó-felfedező. Nevéhez fűződik az afrikai Rudolf- és Stefánia-tavak felfedezése is.

1861-ben alapították az ASTRA kulturális egyesületet Erdélyben. Az egyesület jelentős volt az erdélyi románok kulturális emancipációja szempontjából.

1884-ben Temesváron bevezetik a villanyárammal működő közvilágítást. Az első európai város, ahol először használták a villanyáramot közvilágítás céljára.

Erdély multikulturalitása nagyon változatos világot láttat magából. Olyan, mint egy Kis Európa, ahol több nemzet fiai együtt élnek évszázadokon át. Ezek a nemzetek közreműködtek egymás dolgainak javításában, befolyásolták egymás kultúráját és létrehoztak egy sajátos erdélyi kultúrát.

1.3. Székelyekről és székelyföldről dióhéjban

A székelyek Románia közepén a Keleti-kárpátok déli, délkeleti részét népesítik be. Többségben Hargita és Kovászna (Háromszék) megyékben élnek. Nagy számban vannak Maros megyében, de fellelhetőek kisebb települések-csoportok Brassó, Fehér és Kolozs megyékben is. Ezen kívül léteznek székely települések Bákó (Bacău) és Nyámc (Neamţ) megyékben is, akiket az 1968-megyésítéskor az említett megyékhez anexáltak (csatoltak). A bukovinai székelyek falvainak lakói (Szucsáva megyében, románul Suceava) szinte teljes egészében elhagyta szülőföldjét, akik maradtak beolvadtak az ottani lakosságba.

A jelenlegi székelység számaránya meghaladja a 800000 főt. Többségük a volt történelmi Székelyföld területén él. A székelyföldi, magyarországi és a világban szétszóródott székelység számbéli mivoltát egyesek egy millió főre becsülik.

Fontosabb székely városok a következők: Marosvásárhely (románul Târgu-Mureş, németül Neumarkt am Mieresch), Maros megye központja; Csíkszereda (románul Miercurea Ciuc, németül Sekleburg) Hargita Megye központja; Sepsiszentgyörgy (románul Sfântu-Gheorghe, erdélyi szász nyelven Gergen) Kovászna megye (Háromszék) központja; Székelyudvarhely (románul Odorheiu Secuiesc, németül Odorhellen, szász nyelvjárásban Odderhällen), a volt Udvarhelyszék központja, ma Hargita megye része; Kézdivásárhely (románul Târgu Secuiesc, németül Sekler-Neumark) a hajdani Kézdiszék központja, ma Kovászna megye része; Gyergyószentmiklós (románul Gheorgheni, németül Niklasmarkt) a hajdani Csíkszéken belüli Gyergyószék központja.

A székelyek eredete és etnikai hovatartozása a mai napig is vitatott. Jelenlegi népszámlálás adatai szerint vannak, akik külön nemzetnek, mások a magyarság részének tüntetik fel magukat. Egyes kutatók feltételezései szerint a magyar nép fiai. A sorozatos etnikai elméletgyártás nem mulasztotta el, hogy szkíták, hunok, gepidák, avarok, volgai bolgárok, onogurok, kavar (kabar) kaukázusi balkár stb. eredetűnek titulálják. A történészek többsége török eredetű (türk származású) népnek tartja. Etnikai szempontból mai mércével mérve a székelység egy népcsoport, amely a magyar nyelvet beszéli és a magyar kultúra része.

Czeizel Endre* genetikus által vezetett kutatócsoport kimutatta, hogy a székelyek genetikai térképe egyik magyar népcsoport génállományához sincs közel. Azt is bizonyítja, hogy genetikailag a két népcsoport között (magyar - székely) nincs rokonság. A vizsgálatok során megállapítás nyert, hogy a székelyek genetikai összetétele inkább az iráni népekkel hozható össze. Ez a tény még kérdéssebbé teszi eddigi állásfoglalást a székelyek eredetéről.

A székelyek többsége tehát, Erdély keleti és délkeleti részén él egy tömbben, ahol a lakosság többségét képviselik. A történelem során székekből álló, természetes úton kialakult régió 1967 után megyékre bontva szétszakították. Területének nagy részét Hargita és Kovászna megyékhez, egy része Maros megyéhez és 11 községet Brassó illetve Bákó (románul Bacău) megyéhez csatoltak. A történelmi Székelyföld területén kívül élő székelyek kis csoportokban élnek főleg Erdély területén. A XVII-ik századtól a XIX. századig még léteztek kisebb csoportok Kolozs megyében Pusztakamaráson (románul Cămăraşu), Beszterce-Naszód megyében Magyardécsén (románul Cireşoaia). Az 1764-es madéfalvi veszedelem után székelyek sokasága választotta új hazának Moldvát. 1774-ben Hadik András tábornok összegyűjtve Moldvában szétszóródott székelyeket Bukovinában telepítette le őket. Az általuk alapított falvak (Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva, Andrásfalva) 1941-ig maradtak fenn, aztán nagyrészük Magyarországra és Vajdaságba lett áttelepítve**.

Kálti Márk 1200 körül írt latin nyelvű Képes Krónikája az állítja, hogy a magyarok 896-os érkezésük előtt a Kárpát-medencében már bent voltak a székelyek és bejövetelükkor csatlakoztak hozzájuk. Megjegyezendő, hogy székelyek az említett krónika alapján a hunok leszármazottai, akik a Hun Birodalom szétomlása után a hegyekben találtak menedékre, letelepedve az vlachok (románok) szomszédságába.

Első hiteles dokumentum a székelyekről a XII. századra nyúlik vissza. Ezekben a forrásokban katonanépként tűnnek fel, akik 1116-ban a nyugati határok mentén részt vettek a csehek és az osztrákok elleni csatákban II. István magyar király (1116-1131) vezetésével. A székelyek a besenyőkkel együtt részt vettek Oslavánál (folyó a hajdani magyar-morva határon) volt.

1146-ban újra feltűnnek szintén a besenyőkkel együtt, mint II. Géza magyar király (1141-1162), hadseregének katonáiként, akik II. Henrik osztrák herceg és őrgróf ellen harcoltak és a Lajta folyó melletti ütközetben legyőzték az ellenséges csapatait.

A székelyek a besenyőkkel, románokkal és szászokkal részt vállaltak 1210-be Turje (Türje) Joachim szebeni ispán vezetésével Borill bolgár cár elleni harcokban.

A székelyek részt vettek a II. András magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg vezette V. szentföldi keresztes hadjáratban (1217-1218).

A XII. és XIII. században s székelyek Magyarország különböző területein telepedtek meg. Ilyenek voltak a Pozsonyi és a Mosoni vármegyék. Más vidéki települések nevei is híven bizonyítják hajdani ottlétüket a székelyeknek. Íme néhány belőlük: a Szabolcs vármegyei Székely és Székelyfalu. Fontos székely közösségek voltak Bars, Szerém, Gömör, Abaúj és Baranya megyékben is.

A székelyek jelenléte Biharban (a romániai Bihar és a magyarországi Hajdú-Bihar területén) a XII. századra tehető. Ott éltek a telegdi székelyek, akik nevüket Mezőtelegdről (románosítva Telec) kapták. Kisebb csoportban éltek Szalonta (románul Salonta) és környékén is. Kisebb közösségek léteztek Bánátban és Hunyad környékén is. A XI. és XII században már Székás (Secaş), Sebes (Szászsebeshez közel, románul Sebeş-Alba) és Nagy-Küküllő (románul Târnava Mare) folyók mentén székely kerületek alakultak. A székely közösségek többsége a hajdan szászok által lakott Medgyes (románul Mediaş), Segesvár (románul Sighişoara), Szászkézd (románul Saschiz) és Szászfehéregyháza (románul Viscri) környékén volt fellelhető. Magyarország keleti határainak előrehaladtával székely telepesek jelentek meg a háromszéki Székelypetőfalván (románul Peteni) és Zabolán (románul Zăbala), valamint az Olt bal partján. A székelyek betelepülése délkelet Erdélybe egy másik telepes néptől volt megállítva, a szászoktól (németajkú közösség). A történészek feltételezik, hogy a XII. századi és a XIV századi székely népesség egy része a Keleti-Kárpátoktól még keletebbre Moldvába a Tatros (románul Trotuş) folyó mentén leltek új hazára. E közösség mai leszármazottait csángóknak hívják és többségében római-katolikus vallás hívei. A XII. század végétől a mai Háromszékről délre eső Havasalföldi régióban (a mai Prahova és Buzău –, magyarul Bodza, megyék terültén) is megtelepedtek. Néhány település még mai napig is őrzi a székelyeredet nevét.

A székelyek letelepedése, megszervezve, fokozatosan kitolódott a Magyar Királyságba foglalt Erdély keleti és délkeleti határáig.

A szakadáti (románul Săcădat) székelyek Felek városa mellé (románul Avrig) telepedtek le. Egyes történészek szerint ők inkább elmagyarosított besenyő törzsmaradvány (pecsengek) leszármazottai.

A székelyek a magyaroktól eltérő, más nációnak voltak tekintve a magyarországi középkorban. A legszembeszökőbb bizonyíték az Unio Trio Nationum, ahol a székelyek a magyarokkal és a százsokkal együtt Erdély egyenjogú nemzete, akiket a király kiváltságba részesített. Külön önkormányzattal rendelkezhettek és belső törvényeik érvényesítése szerint élhettek. A történelem azonban azt igazolja, hogy a székelyek elfogadták a magyar kultúrát és asszimilálódtak annak közegében.

A székelyek nyelvéről semmit sem tudunk. Egyesek szerint nem is volt más Kárpát-medencei letelepedésükkor, mint a magyar. Mások türk eredetet próbálnak bizonyítani.

A székelyföldi székely székek kialakulása a XIV-XV. századi időszakra tehető[17]. A székelyek, akár a szászok sajátos önkormányzatisággal és autonómiával rendelkeztek. A székely székek élén a székbíró, később (judex terrestris, judex sedis) és egy kapitány (capitaneaus sedis) állt. A székely székek élén (Székelyföld – Terra Siculorum) pedig a székely főispán, (comes Sicolorum) állt, akit mindig a király nevezett ki (általában magyar származásút), és a középkor elején az erdélyi vajdai méltósággal közösen viselhette e címet. Tehát, a székelység egyenesen a magyar királynak tartozott elszámolással. 1461 után a székely ispáni tisztséget az erdélyi vajda töltötte be. A jogi irányításon kívül a másik fontos feladat Székelyföldön, mivel határőrvidék, a katonai-honvédelmi felkészültségnek folyamatos ellenőrzése volt. Katonáskodásuknak köszönhetően több kiváltságban részesültek. Ilyenek a nemesi jogok megszerzése, az adókedvezmények (csak akkor voltak kötelesek, ha egy király trónra lépett, ha megházasodtak, vagy ha fiúgyermekük megnősült - ököradó), adminisztrációs autonómiával és helyi törvénykezéssel rendelkezhettek.

A XVI. szászadban gyakran fellázadtak kiváltságaik megtartása érdekében, de mégis a török veszély végett királyuk mellett harcoltak.

1475-ös esztendő a székelyek számára egy emlékezetes év marad. Az említett év január 10-én Mátyás király 5000 székely katonát küldött István (Ştefan cel Mare) moldvai vajda megsegítésére, akik a Vaslui melletti törökök elleni csatában tettek tanúbizonyságot hősiességükről. Fényes győzelmet arattak a törökök felett a Bârlad folyó mentén. A székely katonák kitüntetésben részesültek vitézségükért.

1492-ben Báthory István erdélyi vajda a székelyek kiváltságainak megnyirbálásába kezdett. A székelyek panaszlevelet intéztek II. Ulászló királyhoz, aki 1493-ban leváltotta Báthoryt.

1545-ben a székelyek a tordai országgyűlésen elfogadják továbbra is katonai kötelezettségüket, de az adófizetést nem, ezért szembetűzésbe kerültek az erdélyi hatóságokkal. A szabadságjogok megtépázása idézte elő az erdélyi vajdák és nemesség elleni 1562-es, 1571-es és 1596-os felkeléseket. A XVI. században a székelyek autonómiája, önrendelkezési joga teljes veszélyben került.

1595-ben 20000 székely vett részt Havasalföldön a törökök elleni harcokban. A Sellenberk (románul Şelimbări) csata előtt a Habsburg császár ígéretet tett a székelyeknek, hogy visszaállítsa Székelyföld autonómiáját, de ígéretét a későbbiekben nem váltotta be.

A székelyek Mihály Vitéz mellett (románul -, Mihai Viteazul által kiállított hamis kiváltságlevelével elérte, hogy szövetségesei legyenek, úgy, mint Brassó polgárai) Székely Mózes vezetésével a Báthory András erdélyi fejedelem elleni harcokban győzedelmeskedtek. Báthory András Erdély vajdája vesztesként Moldva felé menekült, de útközben elfogták és meggyilkolták (Csíkszentdomokoson történt). A székelyek egyre távolabb kerültek Mihály Vitéz csapataitól. Erdélyben ellenőrizhetetlen káosz alakult ki. Mihály Vajda meggyilkolása után valamennyire lecsillapodtak a kedélyek, a székelyek számára is egy korszak vette kezdetét. Báthory Zsigmond lett újból Erdély fejedelme (aki harmadszorra is sikerült megválasztatnia magát), a megújította székelyek kiváltságos jogait.

A XVII. századi a felsőbb hatalom elleni lázongások és a tatártámadások időszaka is volt. 1657-1661 között és 1694-ben a tatárok többször betörtek és kifosztották Székelyföldet. Falvak sorait tizedelték meg, súlyos kilátástalan helyzetbe taszítva a lakosságot.

A XVII. századi uralkodók elismerték a székelyek kiváltságos jogait, a fejedelemségnek tett szolgálatokért cserében. Ez a helyzet a XVII. század végén, 1690-ben változott meg, amikor Erdély, mint Magyarország egésze is Habsburg kézre került. A székelyek alá kellett vessék magukat az új követelményeknek. Sajnos az új birodalomnak az újonnan megszabott feltételei és az általa előírt kötelezettségek ellentétben álltak az évszázadokon át megőrzött katonáskodási hagyományokkal és kiváltságokkal. A székelyek ellenálltak a besorozásnak (három székely ezred önkényes felállítása) és nem adták fel függetlenségüket. 1764. január 24-én a Madéfalván összesereglő tömeget a Bukov helyébe lépő báró Siskovics József tábornagy csapatai (akárcsak később Nagyenyeden) 400 embert mészároltak le, köztük asszonyokat és gyerekeket is. XX. Század elején ennek a vérengzésnek az emlékére kőoszlopot állítattak Madéfalván, amelyen a SICULICIDIUM olvasható, vagyis római számokként olvasva az 1764-es esztendőt kapjuk

A székelységnek fontos szerep jutott a XVIII. századi szabadságharcban, amit II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem vezetett, amelyben Magyarország teljesen el akart szakadni a Habsburg Birodalomtól, és független államként akart létezni. Ugyanilyen fontosságú volt az 1848-1849 között zajló forradalom és szabadságharc. Idekötődik egy igen jelentős dátum 1848 október 16 és 18 között megtartott székely nagygyűlés Agyagfalván (románul Lutiţa), ahol kimondták több mint 60000 ember előtt Erdély egyesülését Magyarországgal, ugyanakkor a székelység autonómiáját, az önrendelkezési jogot és a többi erdélyi népekkel való békés együttélést támogatták. A Habsburg kormány „közbejárásával” sikerült léket ütni a nemzetiségek közé, oszd meg és uralkodj elv bevált. A románok és szászok ellenezték Erdély egyesülését Magyarországgal. Erdély véres csaták színterévé vált. A forradalom leverése után a székelység is nehéz napok elé nézett. A Habsburgok politikája teljesen átitatta hétköznapjaikat. Az enyhülést csak a kiegyezés időszaka után lehetett érezni.

Az 1867-es kiegyezés után, mikor a Habsburg Birodalomból egy dualista államforma jött létre, az Osztrák-Magyar monarchia, Székelyföld, mint önálló területi egység is feldarabolódott. Felszámolták a több száz esztendős a székely önrendelkezés utolsó formáját, a székely székeket. A székek helyét megyék vették át. Így vált Udvarhelyszék Udvarhely megyévé, Marosszék Maros megyévé (egy darabig Maros-Torda megye), Csíkszék Csík megyévé, Orbai-, Kézdi- Sepsiszékekből (hármat „egyesítve”) Háromszék megye.

Az első világháborúban vesztesre álló Magyarországon a székelyek saját hadosztályt állítottak fel, önvédelmi harcot vívtak 1919 májusáig, amikor letették fegyverüket a román hadsereg előtt.

A trianoni békeszerződés után Erdély hovatartozása is eldőlt. Új szelek jártak Erdélyre, hivatalosan is Románia része lett Bánáttal, Kőrösvidékkel és Máramarossal együtt, s mindez a nélkül történ, hogy megkérdezték volna Erdélyben élő nemzeteket. A székelyek igyekeztek beilleszkedni az újonnan kialakított rendszerben, megtartva identitásukat (ellenállni a románosítás hullámnak) és kultúrájukat. A két világháború közötti székely megyék nagyban megegyezte a Monarchia idejéből valókkal. A vidék szociális és gazdasági felemelkedését a második világháború kirobbanása csorbította meg. A második világháború alatt Székelyföld nagy részét Magyarországhoz csatolták. A világháború után újból Románia része lett. A kommunizmus éveiben az erőszakos iparosítás áldozata lett ez a régió is, nem beszélve a posztkommunista eszméktől átitatott politikát. Természetesen továbbfolyt a második világháború előtti románosítás. Mindehhez hozzásegített a többnyire megőrzött székely megyék feldarabolása-átalakítása is. Mindezek ellenére a székelység több évszázados történelmi viharon át képes volt megőrizni identitását.

SZÉKELY SZÉKEK

A hét székely szék alfabetikus sorrendben: Aranyosszék, Csíkszék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék és Telegdiszék. Telegdi szék a nevét Udvarhelyszékre cserélte fel. Több évszázad után Sepsi-, Kézdi- és Orbai székből Háromszék lett. Ezek a területi és közigazgatási székek a már említett székbíró és a hadnagy voltak, akik az erdélyi vajdával egyenjogúságot élveztek, csak a magyar királyi bíróval tartóztak elszámolással. Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte után a székely székek teljesen eltűnnek, helyettük megjelennek az úgynevezett vármegyék. Megjegyezendő, hogy Aranyosszék (románul Scaunul Secuiesc al Arieşului), a mai Fehér megye területén volt Felvinc (románul Unirea, korábban Vinţu de Sus) központtal. Az említett székely széket 1867-ben felszámolták, és területét beolvasztották Torda-Aranyos vármegyébe.

Egyes feltételezések szerint a Székelykő hegylábánál elhelyezkedő Torockó (Rimetea) a székely székek szerves része volt.

A középkorban Havasalföld északkeleti részében létezet egy megye, amelyet Székelynek (románul Săcuieni) hívtak, Váralatt (románul Urlaţi) központtal. Ez a megye helységneveiben megőrizte a székely lakosság ottlétének névemlékeit. A megyét 1845-ben számolták fel. Területén az újonnan létesült Bodza (Buzó) (románul Buzău) és Prahova megyék osztoztak.

A székelyek „tradicionális fővárosa” Marosvásárhely (románul Târgu-Mureş), amely az egyetlen székelyföldi település, amely szabad királyi város címmel volt kitüntetve. A latin nyelvű középkorban (1332-től) a város a Novum Forum Sicolorum (Székelyújvásárhely) nevet használták. A várost később Székelyvásárhelynek is hívták.

A székelyek a keresztény vallást lassan fogadták el. Magyarország romai-katolikus vallású vidéke lett a középkorban. A vallásújítás után a székely lakosság is „hitében” megoszlott. Csíkszék[18], többségében megmaradt római-katolikusnak, a szomszédos székely székek viszont lakósaiból sokan átkeresztelkedtek reformátusnak és unitárusnak. A 2002-es népszámlálási adatok szerint Hargita, Kovászna és Maros megyékben 335000 római-katolikust, 277000 reformátust és 55000 de unitáriust jegyeztek fel. Ma a római-katolikus vallást zömében Székelyföldön inkább Csíkban és Háromszék északi részén gyakorolják. A reformátusok többségben vannak Maros megyében, Udvarhely környékén és Háromszék délebbi, és nyugati fekvésű településein. Az unitáriusok, akik az Isten egységében hisznek és elutasítják a Szentháromságot, Székelyudvarhelytől délre, Székelykeresztúrig létező településeken dominálnak. Bözödújfaluban és környékén (románul Bezid), Szovátától nem messze a második világháborúig létezett a szombatosok közössége. Ezt a közösséget nem szabad összetéveszteni a szombaistákkal. A szombatosok Jézust elfogadták messiásnak, de nem tekintették Isten fiának, és csak az újszövetséget tekintették szent könyvnek. A székelyek, habár átvették a keresztény vallás megannyi formáját, visszanyúltak a pogány szokások felé. Egyrészűket beépítették az akkoriban felvett vallásba. A mai napig is élnek ezek a szokások, némelyikek újjáélednek. Már újra léteznek táltosok és sámánok. A régi szertartásaikat újból bemutatják. Az etnográfusok is felfigyeltek e rituális tevékenységre.

Az 1867-es kiegyezés után, amikor Erdély és a hozzátartozó Székelyföld is Magyarország része lett a székelyszékek (vármegyékké alakulása idején) autonómiája is megszűnt. Székelyföld a két világháború között Románia, majd a bécsi döntés alapján (1940-1944 között) Magyarország része lett. A tiszavirág-életű időszak után 1944 szeptemberében a szovjet csapatok és román vasgárdisták megszállták Székelyföldet. Ezt követően Székelyföld újból Románia része lett.

Az 1952-es Román Népköztársaság területrendezése értelmében az országot több tartományra osztották fel, egyik közülük a szovjetnyomásra létrehozott Magyar Autonóm Tartomány Marosvásárhely központtal. E tartomány nagyjából magába foglalta a történelmi Székelyföldet. 10 rajonjában több mint 85%-a székely volt. A tartomány a következő megyékből lett összerakva: Maros, Udvarhely, Csík és Háromszék. A tartomány tízéves fennállása után a kormány megváltoztatta területének határait és újonnan adott névre keresztelte. Neve Maros Magyar Autonóm Tartomány lett, területéből lecsípték Háromszék nagy részét Sepsiszentgyörgyel együtt (amit Brassó tartományhoz csatoltak). Az új tartományhoz pedig Kolozs Tartományból „ragasztották” hozzá Ludast és környékét. Tervük bevált, mert egyre több románság került be a tartományban, ami elősegítette a felszámolását. 1968-ban a Maros Magyar Autonóm Tartományt felszámolták*. A régi és új tartomány határain belül megszületett két többségben székely-magyarok lakta megye, és egy félig székely-magyarok lakta megye. A két székely megyének újonnan kitalált neveket adtak. Ezek a mostani Hargita és Kovászna megyék. Maros megye székely-magyar lakosait igyekeztek román vidékek lakosaival egy megyébe rakni. A történelmi Székelyföldből is ügyesen lefaragtak. Egyes kiszakított székely és csángó településeket Nyámc (románul Neamţ), Bákó (románul Bacău) és Brassó (Braşov) megyékhez csatolták. Kisebb területeket Vráncsa (románul Vrancea) és Buzó (románul Buzău) megyéhez csatoltak. Háromszékhez csatolták Bodzafordulót (románul Întorsura Buzăului) és környékét.

Székely hírességek:

· Dózsa György (románul Gheorghe Doja), Az 1514-es parasztháború vezetője volt. 1470-ben született a mai Kovászna megyei Dálnokon (románul Dalnic). Az 1513-as törökök elleni hadjáratban, mint lovaskapitány vesz részt. A keresztes hadjárat katonai vezetőjévé választották, amely hadjárat a nemesek elleni parasztháborúba torkollott. A parasztháború leverése után a tömeg előtt tüzes vassal koronázták meg, Testét négybe vágták és bitófára kifüggesztették.

· Székely Mózes (románul Székely Moise) a mai Hargita megyei Lövétén (románul Lueta) született. 1603-ban Erdély fejedelmévé választották. Az 1500-as évek vége felé Báthory István erdélyi fejedelem oldalán harcolt az oroszok ellen. Részt vett az 1595-ös Havasalföldi török ellenes harcokban. 1599-ben Schellembergnél (románul Şelimbăr) hadserege vereséget szenvedett. Girogio Basta terroruralma idején Erdélyt (1602-1603 telén) sikeresen felszabadította. Basta elűzése után még azon esztendő április 15-i tábori országgyűlésen (1603) III. Mohamed a Török Birodalom szultánja beleegyezésével az erdélyi rendek Erdély fejedelmévé választották. A Habsburg kormány megbízta Radu Şerban havasalföldi fejedelmet, hogy támadja meg a függetlenségpárti erdélyieket. A Habsburg kormánynak sikerült a román vajda oldalára állítani sok székelyt is, akik Székely Mózes ellen harcoltak a Brassó melletti ütközetben, ahol 4000 székely és magyar vesztette életét fejedelmükkel együtt.

· Apáczai Csere János 1625-ben a mai Brassó megyei Apácán (románul Apaţa, erdélyi szász nyelven Gist) született székely család sarjaként. Filozófus, teológus, az erdélyi művelődés, a tudományoság és a nevelésügy úttörője. Tanulmányait Erdélyben, pontosan Koloszvárt és Gyulafehérvárott végezte, majd később Hollandiába Leydenben és Utrechtben folytatta. Utrechtben megismerkedik Ramus és Descartes filozófiájával. A legfontosabb műve, amelyet ránk hagyott a Magyar Enciklopédia (Magyar Encyclopaedia)[19], amit 1653-ban adtak ki Utrechtben. Ez a munkája az első a magyar tudományos munka, amelyet a tanuló ifjúság tanítására és nevelésére szánt. Hollandiai tartózkodása után hazatért Erdélybe, először Gyulafehérváron, majd Kolozsvárott talál munkát. Ő volt a magyar kultúra első embere, aki küzdött az anyanyelvi oktatásért és a szegényebb sorsú gyerekek tanításáért. Kolozsváron helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben.

· 1690. augusztusában született a mai Kovászna megyei Zágonban Mikes Kelemen író, II. Rákóczi Ferenc íródeákja és kamarása. Régi irodalmunk egyik nagy alakja volt. A Törökországi levelek Mikes legnépszerűbb munkája. Ez a mű 207 levélből áll, amelyet Rákóczi fejedelem ösztönzésére kezdett írni. A leveleknek két fontos szereplője van az egyik ő maga és a másik, pedig képzeletbéli nagynénje (P.E. grófné), de írt a száműzött kuruc bajtársairól, Rákóczi fejedelemről, Bercsényiről. 42 esztendős száműzetésben, a márványtengerparti kisvárosban, Rodostóban (Törökül Tekirdağ, görögül: Redesztosz) hal meg 1761. október másodikán.

1739. április 10-én született Baróton (Sepsiszék – Bardóc fiúszék), Háromszéken (ma Kovászna megye) Baróti Szabó Dávid, költő és nyelvújító. Elszegényedett székely nemesi család leszármazottja. Élete során többször választ magának új „hazát”. Tanulmányait Erdélyben és Magyarországon végzi. Iskola végeztével a jezsuita rend tagja, majd paptanárként teljesít szolgálatot Magyarország szerte. 1773-ban írta első klasszikus mértékű verseit. A jezsuita rend feloszlatása után az esztergomi egyházmegye papja lesz. Kassán ismerkedik meg Kazincyval és Batsányival, akikkel közösen szerkesztik a Magyar Museumot. 1799-ben vonul nyugdíjba, Virten telepszik le a Pyber család pedig nyugodt és gondtalan napokat biztosít számára. 1819-ben hunyt el az említett Virten. Vallomása szerint nem költőnek készült, próbálkozását a kíváncsiságával magyarázta, hogy vajon magyar nyelven vagy német nyelven „perdül-e” jobban a klasszikus metrum.

· Körösi Csoma Sándor 1784. március 27-én született a mai Kovászna megye Kovászna város melletti Csomakörösön (románul Chiuruş). A leghíresebb magyar erdélyi keletkutató, nyelvtudós, a tibetológia megalapítója. Tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban kezdte, mint szolgadiák, majd Göttingenben folytatja, ahol 13 nyelvet sikerült elsajátítania. 1819. őszén indul Nagyenyedről a magyarok őshazájának felkutatására. Utazása során több fontos városon haladt át. Ezek a városok: Bukarest, Szófia, Larnaka, Moszul, Bagdad, Teherán, Kabul, Delhi, Lhassza stb. A legfontosabb tartományok, ahol a tibeti nyelvet tanulmányozta Kasmír és Tibet voltak. 1834-ben jelent meg az általa készített első tibeti-angol nyelvszótárt és a tibeti nyelvtant. A szótár 40000 szót tartalmaz nyelvtannal együtt, amely munka megalapozta a tibeti filológiát. 1842. április 11-én hunyt el, a Dardzsilingi temetőben helyezték el örök nyugalomra. 1933. Japánban bodhisattvának[20] nyilvánították. Ő az első európai ember, aki helyet kapott a buddhista „szentek” között.

· Mikó Imre 1805. szeptember 4. született a mai Kovászna megyei Zabolán (románul Zăbala). Erdélyi magyar államférfi, művelődés és gazdaságpolitikus, valamint történész volt. Nevéhez fűződik az Ő elnökölte az 1848. őszi Agyagfalvi Nemzeti gyűlés és az 1854-ben létrehozott Erdélyi Gazdasági Egyesület. 1859-ben megalapította az Erdélyi múzeumi Egyletet. A kiegyezés után (Osztrák-Magyar Monarchiában) 1867-1870 között az Andrássy magyar kormány közmunka- és közlekedésügyi tárca minisztere lett. 1872-ben fontos szerepe volt a kolozsvári egyetem létrehozásában. 1876 szeptemberében hunyt el Kolozsvárott.

· Gábor Áron 1814. november 27-én született Berecken (románul Breţcu) a mai Kovászna megye területén. Az 1848-1849-es szabadságharc tüzértisztje volt. Azonban hírességét elsősorban az ágyúöntésnek köszönheti. 1848 novemberében a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti gyűlésen engedélyt kapott ágyúöntésre. Az ágyukat a Magyarhermán (románul Herculian, németül Hermansdorf) melletti Bodvajon öntötte ki. Sok ágyút sikerült kiöntetnie az összegyűjtött harangokból, ónedényekből és mozsarakból összeolvasztott anyagból. 1849. július másodikán vesztette életét az önvédelmi erők és az orosz cári csapatai közötti csatában Kökösön. Eresztevénybe helyezték örök nyugalomra (románul Eresteghin).

· 1829. február 3-án született Lengyelfalván a mai Háromszék területén (románul Poloniţa) Orbán Balázs író, fotográfus és néprajzi gyűjtő. Hírnevét a Kis-ázsiai és a Székelyföldi utazásainak köszönheti, amelyeknek élményeit-történetét, az ott lévők helyi sajátosságait papírra vetette. Elsősorban a görög kultúra emlékeit tanulmányozta, amelyet a Keleti utazás című könyvében örökített meg. A későbbiekben 1859 után bejárta Székelyföldet, minden településre eljutott, amelyet nagy részletességgel a Székelyföld leírása* munkájában örökített meg. A Székelyföld leírása történelmi egyben régészeti, természetrajzi és népismereti alkotás.

· 1859. szeptember végén született Kisbaconban (románul Băţanii Mici) a legnagyobb erdélyi székely és magyar mesemondó, Benedek Elek. A magyar gyerek és ifjúsági irodalom meghatározó alakja a mai napig is. Írói munkáján kívül foglalkozott újságírással, lapszerkesztéssel (A Cimbora ifjúsági lap főszerkesztője), irodalmi rendezvények támogatója és szervezője volt. 1929. augusztus 17-én hunyt el szülőfalujában.

· Márton Áron 1896. augusztus 28-án látta meg a napvilágot a mostani Hargita megye területén fekvő Csíkszentdomokoson (románul Sândominic) és 1980. szeptember 29-én hunyt el Gyulafehérváron. 1924-ben szentelték pappá. 1938-1980 között az erdélyi katolikus egyház püspöke. 1940-ben mikor Erdélyt kettészakítják továbbra is Gyulafehérváron marad. Kiállt a nemzeti kisebbségek jogai, és a vallásszabadság mellett. 1948-ban tiltakozott az egyházi intézmények (iskolák is) az egyházi vagyon államosítása ellen. Az 1940-es évek végén antikommunista nézetei végett életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. Az 1955-ös szabadulása előtt megjárta a piteşti, a nagyenyedi és a máramarosszigeti börtönöket. Ezt követően1956-1967 között Gyulafehérváron házi őrizetben volt. 1967-től haláláig szabadon mozoghatott az országban, még Rómába is ellátogatott, ahol VI. Pál pápa fogadta.

· A XX. század számos nemzetközi hírű székely képzőművészt, színészt és írót adott a magyar kultúrának. Költők és írók társaságából megemlítendő a Székelyudvarhelyhez tartózó betfalvi születésű (románul Beteşti) Tompa László (1964-ben hunyt el Székelyudvarhelyen) költő, a farkaslakai (románul Lupeni) születésű Tamási Áron (1966-ban hunyt el Budapesten) író (a népszerű Ábel trilógia alkotója), a nagygalambfalvi (románul Porumbenii Mari) Kányádi Sándor. Képzőművészek közül nemzetközi hírnévre tett szert a csíkmintszenti (románul Misentea, Hargita megye) Nagy István (1937-ben hunyt el a magyarországi Baján) festőművészt, a zsögödi (románul Jigodin, Hargita megye) Nagy Imre festőművész (1976-ban hunyt el Csíkszeredában). Van egy híres színész is a zágoni (románul Zagon, Kovászna megye) születésű (1911) Kiss Manyi, aki 1971-ben hunyt el Budapesten.

· Bizonyára sokkal többet fel lehetne sorolni, de ízelítőnek elegendő. Utoljára megemlítendő Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem (1613-1629) és választott magyar király (1620-1621), akinek az anyja (Lázár Fruzsina) gyergyószárhegyi székely lófő család sarja volt.

A székely kultúrának egyéni jellege nagyobbrészt Székelyföldön mutatkozik meg. E régión kívül még ott találhatóak hasonló jelek, ahol új hazát keresve letelepedtek (Moldva, Dél-Magyarország, Vajdaság). Az egyik unikuma a székely kultúrának a székely rovásírás (1. csatolmány). Ez a fajta írás hasonlóságot mutat a türk eredetű rovásírással. A rovásírást már honfoglalás előtt használták és több száz esztendőn át fennmaradt Székelyföldön. Ez a „fára felrótt írástípus” külön ábécével dicsekedhet, amelyet a mai napig is használnak nemcsak a székelyek, hanem Erdély magyarlakta településein, és Magyarországon is. Ez az ábécé Szent István korában a latin ábécével volt hetesítve, 1850-ig csak alkalmanként, néha használták. Manapság újra használják, divatossá vált, azt is lehet mondani, hogy újabbkor reneszánszát éli. A feliratokat leggyakrabban fába vésve használták, de fennmaradtak kőbe karcolt emlékek is. Legtöbb esetben a székely rovásírás szövegsorok jobbról balra haladnak, ritkán balról jobbra is írtak. Az rovásírás ábécéjét fába (botra) vésve, azaz róva használták. A botot balkézben tartva a jobb végén kezdték el a rovást és bal fele haladva folytatták. A sor végén a véséssel nem tértek vissza a következő sor elejére, hanem a botot átfordították és az előző sor végénél folytatták. Az újonnan kezdett oldalon az írásjelek az előző oldalhoz viszonyítva lefele állnak és visszafele vésődnek be. Ez a botforgatás nem egyedi, használták már az ókorban is. Az írásjeleknek egyfajta díszítő jellege is van, sokan, főleg mostanság díszítésként használják. A nemrég felfedezett feliratok, rovásírási emlékek Székelyföldön a XIII. századra vezethetők vissza. Az 1944-ben felfedezett vargyasi (románul Vârghiş) rovásírás lelet a román kori és késő gótikus kori templomok romjaihoz közel a faragott kőtömbökön voltak. Az építmények idejét a XIII. szászadra, illetve a XIV. századra teszik. A XV. és a XVI. században a rovásírás egész Székelyföld területén elterjedt. Nagy jelentősége volt Erdélybe, de főleg Székelyhonban. Első rovásírásról szóló munkát Telegdi János írta 1598-ban. Művének a Rudimenta Priscae Hunnorum Linguae címet adta, amiben a latin szövegek mellett helyenként megjelennek a rovásírásos szövegek is. Sajnos a könyv eredeti formájában nem maradt fenn, az anyag kéziratos másolatokból vált ismertté. Kájoni János csíksomlyói ferences szerzetes is nagy érdeklődést mutatott a székely rovásírás iránt. Saját rovásírásos ábécét alakított ki, amelynek a Telegdi betűi szolgáltak alapul. Kájoni János ábécéjével lezárul a hiteles rovásírás emlékeinek sora. A XVII. században Horváth Benedek piarista szerzetes egy részletes munkát szándékozott kidolgozni a székely rovásírásról. Ennek ellenére a rovásírást és történetét nem lehet nyomon követni. A következő székelyföldi szerzetes, aki felfigyelt a rovásírásra Losteiner Leonárd volt. 1777-ben írt munkájában összefoglalta a rovásírással kapcsolatos összes tudnivalókat. Írását az utókornak szánta örökül, hogy az azon túl előkerülő írásokat könnyebben meg tudják fejteni. A rovásírás-kutatás mai napig is tart.

Székelyföld legspecifikusabb látványossága a székely kapu. A fából készített székely kapuk zöménél a székely rovásírás is jelen van. Elkészítéséhez a legmegfelelőbb faanyagok a tölgyfa és a cserfa. Nagy általánosságban két részből tevődik össze, a kis- és a nagykapuból. A kiskapu az embereknek a nagykapu pedig a járműveknek van fenntartva. Katolikus településeken a székely kapu tetejére, akárcsak a házaknál egy fakereszt kerül. Jellegzetes díszítőelemek az égitestek, mint: Nap, Hold, csillagok, de vidékenként változik, virágmotívumokban is bővelkednek. A kapufeliratok egyik jellegzetessége ennek a vidéknek. Íme néhány példa: „A bejövőnek szállás, a kimenőnek békesség”, „Kimenőhöz csöndességet, béjövőhöz békességet”, „Békesség a béjövőnek, egészség a kimenőnek”, „Isten hozott, ha mész Isten legyen veled”, Szíves vendéglátó e kapu gazdája, ki a fáradt utast tárt karokkal várja”, „A jó ember béjöhet, a rossz ember elmehet”stb. *

A székely népi szokások több szász esztendős múltra tekintenek vissza, amelynek alapját a specifikus székely nyelvjárás, a székely népművészet-népviselet, néptánc és népzene adja. Ezeket a népi szokásokat a mai napig is ápolják. Ilyen szokások: a vidéki lakodalmakon, húshagyatkor, farsangkor, farsangtemetéskor, Húsvétkor, Pünkösdkor és más búcsújáráskor, az ezer székely leány találkozóján, szentek ünneplésekor stb., karácsonykor, a mai napig ápolják. A felsorolt ünnepekkor igazi megtiszteltetés, egy kitüntetés, a népviseletbe való öltözés.

E vidék jelenleg is elismert sajátos népi művészetéről-kézművességéről, ami a fafeldolgozást, szövést-fonást és varrást, és a fazekasságot illeti. Ezek a mesterségek a mai napig is fontos szerepet töltenek be e vidék lakóinak életébe. A kézműves munkák közül a fafeldolgozása az egyik specifikus foglalkozás. Régen a házakat is fából készítették, a módosabbak gyönyörű faragott tornácokkal látták el, manapság az ilyen irányú tevékenység úgy, mint a bútorok, ezek közül is tulipános láda készítése és festése, csak az újjászületett hagyományőrző kézműves táborokban működik. A régi székely házaknál azonban felismerhető az épület díszítésének fontossága, ugyanakkor az épület beolvadása a tájba. A fafaragás és vésés mellett a kosár- és más edények fonása, a szalmakalap-készítés és a kerámia, avagy az agyagedények készítése (főleg Székelyudvarhely környékén**) , mind olyan foglalkozások, amelyek századokon át folyamatosan működtek, ma már a székely népművészet része.

A székely gasztronómia meghatározó élelmiszerei: a krumpli (pityóka), a káposzta. A hagyma, főleg a disznóhús, a túró, a tejföl stb. Az élelmiszerek felsorolásában nyomon követhető a zord hegyi éghajlathoz igazodó időjárási sajátosságok. E tájakon, főleg Csíkban a tél nagyon hideg, sokszor fagypont alá süllyed a hőmérséklet. A disznóból nyert élelmiszerkészítmények, mint a szalonna, májas és véres, füstölt hús, sült hús befőttes üvegbe téve e vidék jellegzetes ételei. A krumpli elterjedése előtt Székelyföld egyik fő eledele a köles és a rozs volt, amelyből kenyeret és más tésztaféléket készítettek. A legnépszerűbb nővények közül említésre méltó a kömény, amelynek magjait leveseknél és köményes pálinka készítésére használják. A vidék gyümölcsei közül az alma, a körte, a szilva a legelterjedtebb, délebbi dombos vidékeken a diót és szőlőt is termesztenek. A legismertebb édesség „desszert” a kürtőskalács. Nevét a kályhacső alakjának formájáról kapta. Sütemények közül e vidék jellegzetes édessége a csörögét (forgácsfánk, a csángóknál is népszerű) és pánkót (kisebb méretű palacsinta) is.

Székelyföldet a „Borvizek hazájának”, azaz az ásványvizek hazájának is szokták emlegetni. A vulkanikus hegyek lábánál rengeteg borvízforrás húzódik meg, amely úgy ivóvízként, mint fürdővízként, valamint a kialakított mofétákban gyógykezelésre is használják[21].

A székelyek több száz esztendőn keresztül együtt éltek Erdély és Moldva népeivel. Az együtt élő és a környező népekkel ugyanolyan jó, bizonyos esetben szoros kapcsolatokat építettek ki. Mindez fellelhető jegyeket hagyott a székely nép kultúrájában. A más népekkel való kölcsönös kulturális hatások tükrözik Székelyföld lakosságának sokszínűségét, de erről majd következő fejezetben.

1.4. A székelyek kulturális kapcsolta a románokkal, szászokkal, örményekkel és más erdélyi nemzetiségekkel

A székelyek mindig is fontos szerepet játszódtak Erdély történetében. Ismeretesek Erdélyben, Moldvában és Havasalföldön élő más nemzet fiaival kialakított gazdasági és kulturális kapcsolatai. A székelyek kapcsolatai a szászokkal, románokkal, örményekkel és más nemzetekkel részben Székelyföld földrajzi fekvésének köszönhető. E kapcsolatok közül legfontosabb a kereskedelem. A magyar-székely, szász és román és később az örmény és zsidó kereskedők igen jó kapcsolatot építettek ki termékük értékesítése révén. Székelyföldön, ahol többségben él a székely nép a fent említett nemzetek soraiból sokan le is telepedtek mikro-gazdasági és kulturális régiókat hozva létre. Ezek a kis régiók inkább a „kereskedelmi útvonalakon” és Székelyföld határán alakultak ki. Ilyenek települések: Bereck (románul Breţcu), Kézdivásárhely (románul Târgu-Secuiesc), Csíkszépvíz (románul Frumoasa), Gyergyószentmiklós (románul Gheorgheni), Maroshévíz (románul Topliţa), Marosvásárhely (románul Târgu-Mureş), Sepsiszentgyörgy (románul Sfântu-Gheorghe) stb.

A történelem folyamán jó kapcsolat alakult ki Ştefan cel Mare moldvai vajda és a székelyek között a XV. században, amikor sok székely harcolt karöltve a moldovai sereggel a törökök ellen. Sok székely atyafi családjával együtt le is telepedett Moldvába az említett időszakban.

Ha gondok gyötörték a székelységet a probléma orvoslására igyekeztek gyógyírt találni. Egy ilyen eset, amikor részt vettek Havasalföldi csatákban, a törökök elleni küzdelmekben. Saját autonómiájuk megőrzése érdekében a székelyek Báthory András erdélyi vajda ellen is harcoltak, amely csatát Mihály Vitéz (románul Mihai Viteazul) havasalföldi vajda vezetett.

Bándi Vazul így ír az 1895-ben kiadott Csíksomlyói Gimnázium évkönyvében (2 oldal): „Lupulus Vazul (románul Vasile Lupu), moldvai vajda, görög khatolikus létére is előzékenységgel viseltetett a róm. Katholikusok iránt; jóindulatát azáltal is iparkodott kitüntetni, hogy Galoczon (roménul Galaţ) és Szucsaván (románul Suceava), Moldovában és Bukovinában a katholikusoknak templomot emelt, Jassiban pedig gymnasiumot épített, melyet 1650 körül nyitottak meg. Az erdélyi, különösen székely katholikus ifjuság tömegesen látogatta a latin elassicus tanulmányoknak szentelt emez iskolát, azonban II. Rákóczi György, 1654-ben Moldovába betörvén, Vazult méltoságától megfosztotta, és vele Moldovának ezen fényes intézete megszünt. Érzékeny veszteség volt ez a tanulmányokra törekvő székely ifjakra, különösen Csikszékre, mely már régibb időben, a milkovai püspökséghez tartozván, élénk viszonyba volt Moldovával, mit még ápoltak a csiksomlyói szent ferenczrendi szerzetesek összeköttetései is az ottani szerzetesekkel”.

A székely-román kapcsolatok őrzője lehet Kájoni János ferences szerzetes is (Joannes Kajoni), aki magáról azt állította, hogy román származású, azonban e kijelentése bizonytalan. Ennek ellenére csak latinul és magyarul írt. Legfontosabb művében a Kájoni Kódexben (Codex Caioni), többek között magyar népdalok mellett román népdalok is vannak. E dalok értéke felbecsülhetetlen.

A székelyek és románok kapcsolata megfelelően alakultak a történelem folyamán. Sok székely átkelve a Kárpátokon szerencsét próbált Moldvába és Havasalföldön. Munkájukkal hitelt nyertek abban a közösségben, ahol éppen ideiglenesen tartózkodtak. A férfiak ösztönösen egymást bíztatva adtak ki kezükből minőségi munkát; a nők vezették a gazdaságot, a házkörüli tennivalókat, háziasszony szerepét töltötték be, nevelték a bojárok és nemesek családjainak gyerekeit (Székelyek Hétköznapjai 1750-1850 Imreh István).

Az erdélyi és moldvai székely-román kereskedelmi kapcsolatok intenzivitása Bereckben mutatkozott meg a legjobban. Gheorghe I. Nica az egyik román kereskedő, akinek szoros kapcsolata volt a berecki lakósokkal. Gheorghe I. Nica a XIX. század első felében az egyetlen román, aki néhány esztendőn át a brassói városi tanács tagja volt. Számos berecki székely fuvaros állt kapcsolatban brassói, vagy Brassóban tartózkodó román kereskedőkkel.

A székelyföldi románok igyekeztek jó kapcsolatot fenntartani a székelységgel. A görög katolikus iskolák létrejötte előtt számos román és vegyes nemzetiségből származó diák tanult a Csíksomlyói Katolikus Gimnáziumban. 1848-as forradalom után néhány román nemzetiségű tanuló a gimnáziumot választotta Alma Materének. Szinte az összes meglévő 1880-1940 közötti gimnáziumi évkönyvben vannak román származású gyerekek felsorolva, ezek közül nagyobb részt görög katolikus és ortodox vallásúak vannak többségben. Ez a tény azt is bizonyítja, hogy a ferencesek által alapított gimnázium nemcsak a katolikus székelyek és magyarok számára nyittatott, hanem mindenkinek, aki vallásos szellemben akart nevelkedni*.

Nicolae Iorga román történész és politikus írásában „Erdélyi román iratok a székelyek és moldovai románok kapcsolatairól„ (Acte româneşti din Ardeal, privitoare în cea mai mare parte la legăturile secuilor cu Moldova), utalást tesz a székelyek és moldvai románok kapcsolatáról, akik többségében kézdivásárhelyiek (románul Târgu Secuiesc vagy „Oşorheiul”. Ezen írás 32 levele a székely kereskedők moldvai tevékenységéről számol be, valamint 23 levél a Moldva határában lévő hegy legeltetésről szól. A fennmaradt levelek többsége a Kárpátok vonulata menti székelyek és románok hétköznapjairól és kapcsolatairól számol be.

1897-ben hozta létre az akkori magyar kormány a Moldva felé vezető, Gyimesi hágón keresztülszelő vasútvonalat. Ez a vasútvonal előmozdította Moldva és Erdély közötti kereskedelmet, s ez által gyarapodtak a kulturális kapcsolatok is.

Nicolae Iorga egyik tanulmányában így ír: „Hét kerek százada annak, hogy a székelyek megtelepedtek Erdély keleti részén, ez idő alatt a székelyek kölcsönös, ugyanakkor intenzív etnolingvisztikai keveredésen mentek át a szomszédos és együtt élő népekkel; a székelyekkel szimbiózisban élünk, vagyis közös életünk van, míg a magyarokkal csak szomszédságban élünk. A különbség pedig lényeges”[22]. Az együttélés velejárója, ami a házkörnyékét illeti, számos az egymástól átvett sajátosságok sorának, a mindennapos tevékenységek-munkák, hagyományok, a folklór, (népviselet, népi szokások és a hit), családi praktikák, a mindennapi élet megszervezése, de a ruházat is fontos kölcsönhatásoknak voltak kitéve. A vidék elvándorlási mozgása Erdély, Moldva és Havasalföld felé szinte folyamatos volt századokon át, és nem számított az etnikai hovatartozás. Ez a költözködési „szokás” magába foglalta a székelyeket, románokat, örményeket, szászokat, cigányokat stb.

A székelyek viszonya a románokkal számos helyen, nyomon követhető, mint a Bukaresti, és nagyobb Moldvai és Havasalföldi városok nyilvántartásaiban. Számos család le is telepedett az említett vidékeken. A székelyeket nagyon kedvelték, mert szorgosak, hozzáértő munkaerők és becsületesek voltak.

Napjainkban is él a kereskedelem a székely és a román parasztemberek között. Cserekereskedelmet folytatnak egymás között. A székelyek inkább fát és krumplit cserélnek a moldovai csángókkal és románokkal, akik főleg szőlőt, bort, kukoricát és zöldséget hoznak cserébe.

A székelyek és románok kapcsolata észrevehető a nyelvben is. Nem lehetne jobb magyarázatot találni rá mint a Pagini din creaţia folclorică a unui sat – Livezi - Harghita (Lapok egy falu népművészeti alkotásaiból – Lóvész – Hagita megye ) Nicolae Bucur C. Costin[23] által írt könyvében: „A románok és a magyar ajkú lakosok kapcsolata a X. századra nyúlik vissza, és belevésődik Erdély specifikus életébe. Úgyhogy mind a románok mind a magyarok szellemi alkotásai hatással vannak egymásra. Az erdélyi beszélt román nyelv több magyar kifejezést elsajátított megszínesítve a román nyel szótárát ”

A székelyek és más népek közötti kapcsolat rávilágít arra, hogy miként lehet békében élni egymás mellett. A történelmi tényekből tapasztalható, hogy a nagyhatalmak ténykedései* gerjesztettek szakadékot a székelyek és a velük együtt élő vagy szomszédos nemzetek fiai között. A legalattomosabb problémakeltő faktor mindig is a politika, ami sokszor nagy káoszt okoz a nemzetek között (példa: Az 1990-es Marosvásárhelyi események).

Második fejezet – A ferences rend

2.1. Rövid ismertető a ferences rendről *

A Ferences Rend Szent Ferenc nevéhez fűződik (igazi nevén Giovanni Bernardone), aki elhatározta, hogy apostoli szegénységben folytatja hátralévő életét. Durva posztó csuhában és mezítláb járt, hirdette az Isten igéjét. Meggyőző érvei, karizmatikus egyéniségének köszönhetően egyre több embert vonzott maga köré, akik vállalták az aszkétikus vallási életformát. Harmadik Ince pápa 1220-ban szóbeli beleegyezését adta az újonnan alakult rend létezéséhez, majd 1223-ban ezt írásban is megerősítette. A rend hivatalossá tétele után Ferenc szerzetesbéli testvéreivel (híveivel) együtt misszióra indultak. A misszió első állomása Itália volt, amelyet Tunézia, Szíria majd később Németország, Franciaország, Spanyolország és Marokkó követett. Damaszkuszi keresztes hadjáratnak veresége után hazatér Itáliába. Az új rend nagy hatással volt a hajdani kor szellemi életére, hamar terjedni kezdett nemcsak Európa szerte, hanem három kontinensen. Ferenc halála után (1226) a ferences rend testvérei továbbfolytatták missziós tevékenységüket egész Európában. Magyarországon az első ferences rendtartomány 1232-ben jött létre.

Szent Ferenc első rendje, akik Szent Ferencet követik 1223 óta létezik.

Ezen belül működnek:

· Kisebb Testvérek Rendje – Ordo Frartum Minorum (OFM),

· Konventuális Kisebb testvérek Rendje, más néven Minoriták (OFM Min.)

· Kapucinus Kisebb Testvére rendje, más néven Kapucinusok (OFM Cap.)

A renden belül fellépő összekülönbözések és viták miatt, főleg ami a szigorú aszkétikus életmódot illeti, a rend idővel több ágra szakadt. Már Ferenc életében, távolléte alatt Cortonai Illés megbízott szeretett volna enyhíteni a szigorú szabályokon, azonban terve nem sikerült. A két rend idővel két nagy ágra szakadt az obszervánsokra és a minoritákra. A továbbtartó viszálykodások során a szigorú fegyelem hívei, vagyis az obszervánsok (a szabályokat megtartók) kerültek többségben, ezért az 1517-es kiegyezés alkalmával X. Leó pápa nekik ítélte oda a rend házait.

Igen jelentős a ferencesek női tagjainak hívei is, akik Assisi Szent Klára és Szent Ferenc kezdeményezésének köszönhetően jött létre. Túl a kezdeményezésen e szerzetesrendet, más néven a klarisszák, 1212-ben maga Klára alapította. Ők Szent Ferenc második rendje. Klára volt az első nő, aki hívei számára, az addigi férfiszerzetesek által írt regulák helyett saját szabályokat fogalmazott meg rendje számára. Szent Klára magyar közösség követőinek neve a Klarissza Remeteség „Szécsény Ágacskája” – Ordo Sanctae Clrae (OSC)

Szent Ferenc Harmadik Rendje a Ferences Világi Rend – Ordos Franciscanus Secularis, vagyis a Reguláris Harmadik Rend. E rend eredetét Szent Ferenctől számítja. Magyarországon az új regula jóváhagyása után (1972) az illegalitásban élő világi csoportok hívei is hivatalosan megkezdhették működésüket.

Szent Ferenc követőit azóta is ferenceseknek hívják. A ferencesek folyamatos misszionárius tevékenységet végeznek. Szent Ferenc életének követése: a ferences papok, a szimpla szerzetesek és a harmadik rendbe tartozók.

- Ferences papok, azok a személyek, akik papnak szenteltetik fel magukat, ugyanakkor követik Szent Ferenc életét, s a ferences rend reguláit.

- Ferences rendi szerzetesek, azok a személyek, akik követik Szent Ferenc reguláit, de nem szándékoznak felvenni a papságot. A szerzetesek kisebb-nagyobb közösségben élnek.

- Ferences világi rend, azok a személyek, akik családi életet élnek, házasok, de Szent Ferenc karizmáját és életszemléletét követik.

A XIII. században a Ferences Rend hívei sikeresen befolyásolva a kor szellemét, életfelfogásukkal befolyásolták az akkori illusztris egyetemek szellemét. A ferencesek tevékenységét az egyetemeken Bonaventura da Bagnoregio filozófiai és teológiai írásaiban is nyomon követhető. Bonaventura da Bagnoregio jol ismerte a Szentírást. Ő volt, aki össze tudta békíteni a filozófiai és a teológiai nézeteket-fogalmakat, ezáltal új alapokra helyezte a Szent Ágostoni, valamint az Arisztotelészi (Platóni) bölcseletet*.

A ferences iskola nem zárta ki a hitéletükből a tudományt sem – a teológus, filozófus Johannes Duns Scotus ferences szerzetes művei még az útókor gondolkodóira és nagy hatást gyakorolt, mint William of Ockhamra vagy G.Bielre. A Tridenti zsinat utáni időszakban F. Suarez merített sokat gondolataiból.

A XIV. századi ferencesség az építészeti művészet remekeit hozták létre. Példaként szolgál az Assisiben felépített Szent Ferenc bazilika (Sacro Convento) és a Szent Kláráról elnevezett templom.

A Ferences Rend folyamatosan teret hódított az egész világon. Mindehhez hozzájárult Amerika felfedezése is. Főleg Latin Amerikában folyt misszionárius tevékenység, de nem marad ki Ázsia és Afrika sem. Az első, de főleg a második világháború utáni korszakban, a kommunizmus alatt Európa szerte komoly aktivitásnak lehettünk tanúi. A kommunizmus utáni időszakban ferencesek igyekeznek megőrizni régi rendtartományukat és esetenként kiszélesíteni azt, valamint próbálják újraszervezni felszámolt (kolostorokat) központjaikat. A jelenlegi ferences rend teljes létszáma közel 18000 főt számlál.

A Ferences Rend számos illusztris személyt adott a római katolikus egyháznak és az egész világnak. Assisi Szent Ferenccel kezdődően megemlíthetjük: Assisi Szent Klárát (1149-1253), Pádovai Szent Antalt (1195-1231), Tommaso da Celanot (1190-1260), Szent Bonaventura da Bagnoregiot, IV-ik Szent Miklós Pápát (született 1227 körül-1292), Jacobo da Todit (1230-1306), Angelo Clarenot (1255 – 1337), Ulbertino da Casalet (1259-1338), Dante Alighierit (1265-1321), Toulousi Szent Lajost– az Anjou királyi család sarja (1274-1297), IV-ik Szixtus pápa (1414-1484), V-ik Szixtus pápa (1521-1590), XIV-ik Kelemen pápa (1705-1774).

A ferencesek munkájának gyümölcse teljesen megmutatkozik az életvitelükben, amelyet az Isten közelsége hatja át. Munkájukban és tettükben az Istenközelség és az emberek iránti szeretet mutatkozik meg. Az Európai kontinens egyik legfontosabb hit és szemléletformáló rendje még napjainkban is.

2.2. Az erdélyi ferencesek rövid története

Első fontos dokumentumok a ferencesek ittlétéről mai országunk területén IX. György pápa küldte be, a Kárpát-kanyarban létezett Kumániába, azaz Kúnországba. 1221-től igyekeztek keresztény hitre téríteni a kunokat. A Milkói püspökség 1228-as létesítése után az országba betörnek a tatárok és az útjukba kerülő Kunországot szétrombolják. Tehát az első dokumentumok a XIII. századból valók. A tatárok kiűzése után a XIV. században újból megjelennek a ferencesek Moldva területén. A XV. században jelenlétük már nem volt folyamatos, de a mai napig is jelen vannak a ferencesek ebben hazánk ezen vidékén. Néhány korabeli dokumentum említést tesz Dnyeszterfehérvárról (románul Cetatea Albă) és Kilijai (Kilia) tartózkodásukról is.

Az első szerzetesek Erdély területére Németországból és Magyarországról érkeztek. Misszionárius tevékenységüket sok probléma befolyásolta. Gyakran az Evangélium hirdetése, (amely tevékenységük megkoronázására szolgált), közben váltak áldozatokká.

A Ferences Szerzetes Rend korán missziós tevékenysége korán elérte Magyarországot. A rend létrejötte után nem sokkal már működésbe lendültek.

A ferencesek már a XII. század végén Erdély területére érkeztek. A rend Szent Ferenc alapító atya reguláit követte. Ezek a törvények meghatározó sajátosságaikkal hatottak az erdélyi keresztény értékek kialakulására. A rend tagjai letették a szegénységi fogadalmat*. A ferences rend ugyanis a kolduló rendek egyike volt, akik alamizsnából Isten létezésének hirdetéséből, azaz prédikációkból próbáltak megélni. Történelmi dokumentumok alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az első ferences kolostorok Erdély területén először a virágzó szász városokban voltak felépítve. 1240 körül telepedhettek meg először ayóz említett vidéken. A ferences rend tagjai elsőként 1268-ban Besztercén (románul Bistriţa, németül Bistritz, korábban Nösen) alapítottak kolostort, majd később 1300-ban Szebenben (románul Sibiu, németül Hermannstadt) és 1302-ben, Szászvárosban (románul Orăştie, németül Broos). A magyar ferencesek inkább magyar többségű városokban igyekeztek megtelepedni, mint például Marosvásárhely (románul Târgu-Mureş) (1316). A XIV. században Marosvásárhely volt Székelyföld legfontosabb központja. Azonban az itt lévő ferences rendi központot a tatárok megsemmisítették. Az akkori ferences kolostorközpontok egy részének sikerült túlélnie ezt a nehéz időszakot. A XIV. század folyamán a ferencesek, renden belül reformokat vezettek be. A XV. században a regula szigorúbb betartása terjedt el a ferencesek életében. Ezt az irányzatot részben Magyarországról, de főleg Boszniából hozták be a testvérek. 1517-ben X. Leó pápa egyesíttette a megreformált ferences csoportokat. Ezek alapján két ág maradt meg: a Konventuálisok (a pápa meghagyta addigi kialakult helyzetükben)** és az Obszervánsok*** ágát.

A ferencesek a XV. század végéig több kolostort és templomot építettek Erdélyben és Erdélyhez közel eső településeken. Ezek a következők: 1427-ben Gyergyóújfaluban (románul Suseni), 1442-ben Csíksomlyón (románul Şumuleu-Ciuc), 1448-ban Tövisen (románul Teiuş), 1448-ban a máramarosi Fejéregyházán (románul Biserica Alba), 1465-ben Vajdahunyadon (románul Hunedoara), 1486-ban Kolozsvárott (románul Cluj), 1500-ban Medgyesen (németül Mediasch, románul Mediaş), 1507-ben, Brassóban (németül Kronstadt, románul Braşov), 1507-ben a havasalföldi Târgovişteben. Megjegyezendő, hogy 1444-ben az akkori Székelyvásárhelyen, ma már Marosvásárhely, újraalapították kolostorukat (románul Târgu-Mureş).

A csíksomlyói ferences kolostor együttest Hunyadi János idejében építették fel. Az 1550 után néhány nehéz évtized követte a ferences rendiek életét. Az első szörnyűség a tatárok és törökök támadásai voltak, akik részben, vagy egészben tönkretették a ferencesek által épített kolostorokat-rendházakat, Csíksomlyó kivételével. A ferences szerzetesek fáradhatatlan missziós tevékenységének köszönhető a moldvai magyarok (csángók) katolikus hitre való nevelése is. A provinciát Szent Józsefnek keresztelték el. A ferences testvérek tíz parókián teljesítettek szolgálatot Moldvában egészen a XX. század elejéig.

Nagy hatást gyakorolt Erdélyre a reformáció. A szájhagyomány és egyes állítások alapján a Csíksomlyó kolostori szerzetesek és a csíki nép komoly áldozatot hozott hitük megtartásáért (1567)[24]. Csíksomlyó megtartotta a régi előírás szerinti regulákat továbbra is.

A XVII. században Somlyó lett az erdélyi missziós területek központja. Ezekben az esztendőkben a rend kiváló gondolkodókat adott az erdélyi és a magyar kultúrának, mint : P. Damokos Kázmér, P. Somlyai Miklós, P. Kájoni János és sokan mások. Az említett században a ferencesek Csíksomlyón Kájoni János irányítása alatt létrehoztak egy iskolát és egy nyomdát könyvkötő műhellyel együtt.

A XVII végétől a XVIII második feléig új kolostorok létesültek Erdély területén, egyeseket belőlük sikerült újraalapítani. Ezek: az 1635-ös mikházi (románul Călugăreni), az 1664-es szárhegyi (románul Lăzarea), az 1684-es eszteleneki (románul Estelnic), az 1706-os székelyudvarhelyi (románul Odorheiu-Secuiesc), az 1712-es dézsi (románul Dej), az 1723-as segesvári (németül Schäßburg, románul Sighişoara), az 1725-ös gyulafehérvári (románul Alba Iulia (1725), az 1731-es szászsebesi (németül Mühlbach, románul Sebeş), az 1735-ös tordai (románul), az 1744-es szamosujvári (örményül Hájákághák, románul Gherla), az 1750-be torockószentgyörgyi (románul Colţeşti), az 1752-es széki (románul Sic), az 1762-es kőhalmi (németül Reps, románul Rupea), az 1769-es hátszegi (románul Haţeg) felépített kolostorok. Újjáalapított rendházak: az 1710-es hunyadvári (románul Hunedoara), az 1716-os Szebeni (németül Hermanstadt, románul), az 1721-es Medgyesi (németül Mediasch, románul Mediaş), az 1724-es Brassói (németül Kronstadt, románul Braşov), az 1725-ös kolozsvári (románul Cluj), az 1728-as szászvárosi (németül Broos, románul Orăştie) és az 1735-ös marosvásárhelyi (románul Târgu-Mureş) kolostorok. E röpke száz esztendő kivételesen építő jellegűnek bizonyult a ferencesek számára. Az Erdélyi Provincia 23 kolostort tartott számon, ahol 354 testvér végezte a munkáját. 1729-ben a Szentszék az erdélyi kusztódiát kivette a Salvatóriánus provincia fennhatósága alól. A kusztódiát a Rómában székelő Generális nevezetű provinciába helyezte át, Szent István király védnöksége alá.

A Maros megyei mikházi kolostor a tradicionális ferences regulákat követte. E kolostor aktivitása kiterjed az egész Marosszékre és a környező megyékre is. A reformáció után sokan a református, lutheránus és unitárius vallásúak közül Marosszéken és környékén élő keresztények újból kérték, hogy felvehessék a római-katolikus keresztséget.

A csíksomlyói ferences kolostort 1733-1779[25] között építették újjá. A kolostor építészeti stílusjegyei magában hordozzák a kor erdélyi ferences építészeti hangulatát. Itt működött a Kájoni János-féle (Joannes Kajoni) ferences nyomda. Ezen időszakban a kolostor nagy szerepet játszott a helyi keresztény szellemiség kialakulásában.

1780 után II. József, az Osztrák Birodalom császára akadályozta a ferences szerzetesek működését. A Szent István Provinciát is leállította ezzel a lépéssel, áthúzta a provincia további fejlődését.

A XIX. századi liberalizmus és a (néha romantikusnak tűnő) szabadság eszméje a ferenceseket komoly feladatok elé állították, egyeseket közülük is teljesen befolyásolták. Sok ferences szerzetes elhagyta kolostorát és a világi életet választotta. Evégett kolostorok sorai váltak néptelenné, s a kialakult helyzet egyúttal előidézte a szabályok gyengítését is. P. Csiszér Elek, P. Dávid Antal és P. László Polikárp 1880-ban újabb reformokat indítottak el a ferences életforma védelme érdekében. Ezek a reformok komoly ellenállásba ütköztek a ferencesek részéről, főleg Székelyföldön. Kitartásuk gyümölcseként a XX. század elejére minden egyes szerzetes elfogadta a reformokat.

A XX. század hozta el a ferencesek számára a legnehezebb időszakot[26]. A Trianoni békeszerződés aláírta után Erdélyt Romániához csatolták. Magyar egyházmegyék kerültek Romániához. Rendházak sokasága került új országba: Ezek között voltak a Kőrösvidéki és a Máramarosi rendházak. Itt megemlítendő a Radnai, a Kaplonyi és a Szatmári rendházak.

Az 1940-es bécsi döntés után az Erdélyi Szent István Provinciát kettéválasztották. Az újonnan létrejött provinciákban (egyik Erdély északi, a másik Erdély déli részén hozták létre) problémák sokasága jelentkezett. Ennek ellenére is megmaradt a kapcsolat Erdély két része között (Márton Áron püspök közbenjárásának is köszönhető). Kolozsváron volt a rendtartományi székhely, Vajdahunyadon pedig a rendtartományi helynökség.

1945-ben, mikor Észak-Erdély újból Románia része lett, a „két tartomány” újból egyesül.

Sajnos az 1945 utáni élet a ferencesek számára is egyre nehezebb. 1947-es „királyűzés” után jöttek az igazi bajok. 1948 után a Szent István Provinciát a kommunista hatalom a 810-es törvénnyel feloszlatta. A szerzeteseket először Máriaradnára küldték (1951), ahol kiéheztették és igyekeztek megfélemlíteni. 1961-ben volt a csíksomlyói szerzetesek összeszedése. A ferenceseknek három kolostort jelölt ki kényszerlakhelyként Erdélyben az akkori hatalom: a dézsit, az esztelnekit és a keresdit (németül Kreisch, románul Criş). A legfontosabb gyűjtőközpont a Dézsi volt. Számos egyházi személyt Márton Áron püspök, köztük ferenceseket is tanulmányaik végeztével, pappá szenteltek (az állami hatalom tilalma ellenére). 1964-ben engedtek ki először csontra fogyott szerzeteseket, akik papi tevékenységet folytathattak a püspökség által kijelölt plébániákon. 1967 után a ferences szerzetesek egy része visszatérhetett az otthont adó kolostoraikba. Néhányan azok közül, akik a dézsi kolostorba voltak deportálva, annyi kínszenvedés megaláztatás után térhettek vissza Csíksomlyóra. Az első, akinek sikerült P. Lukács ferences szerzetes volt. Utána még két szerzetes tudta követni.

1970-től a ferencesek elleni nagyobb hadjárat megszűnt, 1980 után, pedig tovább enyhült.

A kommunista vezetés továbbra is hatást gyakorolt rájuk, de már nem szedték el javaikat, alább hagytak a fenyegetésekkel és az üldöztetéssel. A kommunista vezetés igyekezett teljességében felszámolni az erdélyi Provinciát, de tervük az alattomos aljas manőverek után sem sikerült. A ferenceseknek saját lelki védelmük volt a legnagyobb fegyver. Nem csüggedtek még a legnehezebb helyzetekben sem, inkább segítettek és vigasztalták embertársaikat. Akkor sem csüggedtek ha munkát adtak nekik, az lehetett akár gombaszedés, nádvágás, gabonabegyűjtés, zöldség és gyümölcs szedés, vagy éppen építőtelepi munka stb. Nem számított az egy tömbbe való összegyűjtés, sem az éheztetés, sem a hurcoltatás-megaláztatás a lágerekben, mert a hit ereje megtartotta őket több évtizeden át.

1989 hozta el a ferencesek számára az újabb szabadságot. Addig P. Benedek Fidél vállalta a Provincia irányítását. Azokban a nehéz évtizedekben is képes volt megtartani a rendet és a fegyelmet az egész Provinciában.

1968-1990 közötti időszakban Csíksomlyón csak három szerzetes volt. Név szerint: P. Lukács, P. Romuald şi P. József*

Sajnos a Provincia vezetője a kiváló történész, P. Boros Fortunát 1979-ben éhen halt a Duna deltai fogolytáborban. 31 esztendőn át mély alázattal és szorgalommal vezette a Provinciát. 37 esztendőt töltött kényszerlakhelyeken és a romániai börtönökben-fogolytáborokban, ahol többször lelkileg is megalázták, de verték, éheztették, és minden aljas módszert bevettek kínzására. A 40 esztendei kommunista korszak „aranykor” ténykedése során 56 testvér maradt életben, amelyek közül 2001 után már csak 15-ön éltek.

1990 után sikerült új életet lehelni a megtépázott Provinciában. A régi regulák öröksége mellett új szabályokra is szükség volt a továbblépéshez. Új tagokat választottak meg a tartomány visszaállításának jegyében. Visszaigényelték az állam által elkobozott egyházi javakat. Ezek közül visszakapták a csíksomlyóit, a dézsit, a szárhegyit és az esztelneki kolostorokat.

A Provincia mostanság 70 tagot számlál.

Ferences lakhelyek, parókiák és kolostorok indultak újra Erdély területén, mint Brassóban, Nagykárolyon, Kolozsvárott, Dézsen, Déván, Esztelneken, Gyergyószárhegyen, Székelyudvarhelyen, a Csíkszeredához tartozó Csíksomlyón és Szászsebesen. Az ország más területén is vannak rendházak, akikkel az erdélyi ferencesek szoros kapcsolatot tartanak fel: a Bákó megyei Forrófalván (románul Faraoani), a moldvai Galacon (románul Galaţi), a Iaşi (Jászmegye) megyei Halasfalván (románul Hălăuceşti), a Vaslui (Vászló) megyei Huszvárosban (románul Huşi), a bákói Lujzikalakorban (románul Luizi-Călugăra), a Neamţi (Nyámc) megyei Nisiporeştin, a Bákó megyei Prezsestin (Parázs) (románul Prăjeşti), a Neamţi megyei Romávásáron (románul Roman) és a Bákó megyei Tatroson (Tatrosvásár)Târgu Trotuş.

Az erdélyi ferencesek ugyanakkor jó kapcsolatot ápolnak a magyarországi társaikkal. E kapcsolatnak főleg kulturális vonzata van, ami többek között a régi rendházi könyvtárakat térképezi fel a volt Magyar királyság területén (egészen a Trianoni döntésig**).

A ferencesek nagymértékben befolyásolták az erdélyi keresztény kultúrát, főleg a magyar ajkú nép között. Szerencsére a ferences rendet, annyi megpróbáltatás után sem lehetett megsemmisíteni a történelem során. Valóságos csoda, hogy a hit erejével jöhetett bármilyen korszak képesek voltak újjáéledni, ennek köszönhető eddigi fennállásuk is.

2.3. A ferencesek kulturális tevékenysége a Kárpát-medencében

A ferencesek életében mindig is fontos szerepet töltött be a könyvtár. A ferences könyvtárak a kolostori élet szerves részét képezték. Az első ferences könyvtárak rögtön a rend megalakulása után jöttek létre Itáliában, Németországban, Franciaországban, Magyarországon stb., de még a Közel-Keleten is. Némelyik könyvtár jelentős számú könyvet őrzött. Kelet-Európában a török-tatár betörések végett igen kevés könyvtár élte túl az ezzel járó fosztogatást.

Sajnos nagyon keveset tudunk a törökfennhatóság előtti magyarországi és erdélyi könyvtárakról. A tatárok és törökök inváziója utáni fennmaradt magyarországi könyvtárak nagy jelentőséggel bírnak. Mint például a Gyöngyösön, Szegeden, Szakolcán és Csíksomlyón őrzött bibliotékák[27]. A négy említett ferences könyvtár tükrözi a ferences rend missziós tevékenységének szerepét Magyarországon, Erdélyben és Moldvában. Csodával határos módon megmaradt kolostoroknak sikerült megőrizniük könyvtárukat is.

Más fontosabb ferences könyvtárak Kolozsvárott, Mikházán, Nagybányán és Tordán voltak Erdély területén.

A ferencesek könyvtárában a könyvek mai szemmel nézve nem voltak szakozva tisztán és érthetően. A könyvtárak könyvei nagy részben az alfabetikus sorrendet követte. A ferences szerzetesek, akik a dokumentumok leltárbevételével foglalkoztak, 20 szakterületre „specializálódtak”. Csíksomlyón azok a könyvek is be vannak vételezve, amelyeket a szerzetes testvérek hosszas időn át maguknál tartottak (tartanak) cellájukban. Ez a ferences könyvtár nemcsak a közösség javát szolgálta, hanem magánszemélyek számára is nyitva állt, akár, úgy ahogyan működnek mostani közkönyvtárak. A könyvek bevételekor nem készítették el a teljes leírást, némelyiknek a teljes címe hiányzott, egyeseknek csak a könyv nagysága volt leírva, másoknak a kötési típusa és a példányszáma volt megemlítve. A ferencesek nagyobbrészt vallásos témájú kéziratokat és könyveket gyűjtöttek könyvtáraik számára, mint: egyháztörténet, elmélkedések, katolikus teológia, vallásos nevelés stb. A ferencesek figyelemmel voltak a magyar vonatkozású dokumentumok gyűjtésében. Ha fel szeretnénk tárni más provinciák könyvtárát tanulmányozás céljából, követni tudnánk a meglévő könyvek bejegyzése alapján az összes létező ferences könyvtárat, amely Magyarország és Erdély területén létezett. A könyvtárak használatára belső rendszabályzatot írtak elő. A szabályokról alig maradt fenn dokumentum, de ezek között volt a könyvek megőrzésének védelme is.

Röviden a dévai kolostorról. A dévai kolostor a XVII. Században alapították. 1900-ban a Szent István Provincia kolostorainak egyike. Az 1951-es ferences rend feloszlatása előtt a kolostorban érezvén, hogy mi következik, a ferencesek óvatosságból (és emlékezve az árvizek csinálta károkra is) a templom tornyát választották ki a könyvek védelmére. 1992-ben a kolostor felújítása alatt a toronyból előkerült leletek alapján megállapítható, hogy lakóinak sikerült megőrizni több száz fontos nyomtatványt. A könyvek zöme megrongálódott állapotba volt. Így is köszönettel tartozunk annak a jótevőnek, akinek sikerült elrejtenie a könyveket, és a könyvtáruk nem került a Vajdahunyadi ferences könyvtár sorsára. Ott a szocialista érában a könyvek nagy részét a Marosba dobták, s a megmaradtak a helyi malom tüzelőanyagjául szolgáltak. A dévai leletből származó nyomtatványok a kolostor emeletére voltak szállítva. A könyvek meg lettek számozva, de a bennük lévő témák nem illeszkedtek egymáshoz. Könyvtári katalógus hiányában nem lehet tudni, hogy az összes könyvtári könyvet sikerült- megmenteni[28]. A Domus História 6-7 éves leltározást említ meg, de a kéziratokban nem található egyetlen hivatkozás sem erre vonatkozólag.

Egy statisztikai felmérés alapján, amelyet 1992-1998. között készítettek el, alapjaiban tudjuk rekonstruálni a volt dévai ferences könyvtárat. Nyelvek szerint: nagy része latin nyelven íródott, azonban vannak németül, magyarul, olaszul és lengyelül írt példányok is. Megjelenési év szerint: egyetlen ősnyomtatvány maradt fenn a XVII és XVIII. századból, de néhány példány maradt a XIX szászadból is. Tartalom szerint: nagy részük teológiai tematikájú, amelyek közül megemlítendő a vallásetika, a pasztorizáció, a prédikációk, a Bibliai kommentárok és a szentek életéről szóló kötetek. Legtöbbjük ferences szerzetesek- kapucinusok, vagy más szerzetesrendek (jezsuiták, dominikánusok, pálosok) tagjainak munkái. A szegedi és gyöngyösi ferences könyvtárak gyűjteménye hasonló témájú köteteket tartalmaznak, mint az etikát, a prédikációkat és a vallástörténetet illeti. A dévai ferences könyvtár nem nagy és nincs is említve a könyvtárak speciális bibliográfiájában, de kicsiben is visszatükrözi az erdélyi ferences kultúra egy részét. Tájékozódásképpen Déván létezik a nyomtatványokról egy katalógus. A kutatók 200-2005 közötti időszakban állították össze ezt a katalógust. Ez az első katalógus, amely tartalmazza a meglévő dokumentumok teljes leírását. A katalógus összeállításának céljaként szerepelt e könyvtár megismertetése a világgal, kihozni a névtelenségből, az erdélyi specifikus kultúra jegyében.

A Mikházi kolostor könyvtárát 1636-ban alapították, az 1948-as államosítás után a marosvásárhelyi Teleki Téka adott neki otthont. Körülbelül 15000. dokumentumot számlál. A mikházi volt ferences kolostor könyvtári gyűjteménye több nyomtatványt őriz a XVI, XVII, és a XVIII. századból. Ez a gyűjtemény tartalmaz: vallásos, filozófiai, klasszikus filológiai, történelmi, jogi és orvosi könyveket.

Egy része a szászvárosi ferences könyvtárnak, amely a XVII. században volt alapítva a Kolozsvári Akadémiai Könyvtár részét képezi.

Végezetül még meg tudjuk említeni a kolozsvári templomot és kolostort, amelyet a XII. század végén építettek. A ottani kolostorban volt a ferencesek könyvtára, amely gyűjtemény több mint 1000 könyvet számlált. 1906-1948. között működött a Szent Bonaventura nyomda, ahol vallásos témájú lapokat adtak ki, mint a Szent Ferenc Hírnöke, a Katolikus Világ lapok és a Szent Kereszt folyóirat. 1949. után mikor fokozatosan minden rendet feloszlattak a kolostorban zeneiskolát működtettek. Egy része a ferences könyvtárnak átkerült a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárba és a másik része, pedig a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárba[29].

Egy nép kultúrájának lenyomata a megőrzött dokumentumok alapján követhető. Ezért is a legfontosabb perspektívának számít az emberiség kultúrájában a könyvtárak szerepe. Az erdélyi ferences könyvtárak gyűjteményei felbecsülhetetlen értékűek. Sajnos, a volt ferences könyvtárak töredéke létezik jelenünkben, de szerencsére tudunk következtetni azon könyvtárakra is, a megmaradt, jelenleg is működő dokumentációs könyvtárak anyagaiból. Egyes dokumentációs könyvtárak őriznek gyűjteményeik között olyan kéziratokat, ősnyomtatványokat, nyomtatványokat, amelyeket a ferences könyvtárak birtokoltak, némelyiket belőlük a ferencesek írtak-készítettek.

III. fejezet – A csíksomlyói ferences könyvtár

3.1. Rövid ismertető a csíksomlyói ferences könyvtárról, a nyomdáról és a könyvkötő műhelyről

A csíksomlyói ferences szerzetesek tevékenysége nemcsak Csíkra, hanem az egész Székelyföldre és Moldva egyes részeire is kiterjedt*. Tevékenységük közül kiemelhető a búcsúk és az ehhez köthető zarándoklatok megszervezése, a gyerekek tanítása általuk alapított iskoláikban, és az általuk alapított könyvtár gyűjteményének folyamatos gyarapítása, valamint a Kájoni János által alapított nyomda és könyvkötő műhely.

A Csíksomlyói Ferences Könyvtár már a XV. században működött. Az egyetlen szerzetes könyvtár volt a középkori Erdélyben, amely túlélte a századokat, és létezik a mai napig is. A könyvtár több terjedelmes és értékes középkori vallásos kötetet tudhatott magáénak Erdélyben. A gyűjtemény értéke abban rejlik, míg a többi hasonló erdélyi és magyarországi könyvtár részben vagy teljes egészében tönkrement a csíksomlyói gyűjtemény nagy részét „érintetlenül” megőrizte, valamint folyamatosan gazdagította azt más erdélyi és magyarországi megszüntetett kolostorok gyűjteményeiből.

1668-tól kezdődően számítják a középfokú oktatást Csíkszéken, amelynek egyik fő mozgatórugója a könyvtár volt. Nagy igénnyel állították össze a gyerekek számára nyomtatott könyveket, hogy megfeleljenek az akkori kor követelményeinek.

A Csíksomlyói Ferences Könyvtár az egyedüli Erdélyben, amely a reformációt túlélve magmaradt katolikus könyvtárnak. Gyűjteményét nemcsak sikerült megőriznie, hanem gyarapítania is, ami segítve volt az 1676-ban Kájoni János alapított nyomdától is. A nyomda I. Apafi Mihály erdélyi uralkodó (1661-1690) alatt létesült. Ezekben az esztendőkben az erdélyi fejedelemség területén 8 nyomdaközpont létezett: Sárospatakon, Kolozsvárott, Szebenben, Brassóban, Szászsebesen, Keresden és Debrecenben (egy időben Erdélyhez tartozott). A Bethlen Gábor által alapított Gyulafehérvári nyomdának az 1658-as török-tatár invázió vetett véget. 1670 után a Sárospataki nyomdát Debrecendbe helyezték át. I. Apafi Mihály Mihail Apafi pedig egyesítette a gyulafehérvári nyomdaműhelyt a Nagyváradi Szenci Szenczi Kertész Ábraháméval, vándornyomdászéval. Szenci először Kolozsvárra telepítette át a nyomdát (1660), majd később Szebenbe, ami még halála után két évig működött (1669-ig). Ezek a nyomdák teret adtak a későbbi protestáns nyomdák fejlődésének, mint a nagyenyedi és a kolozsvári nyomdák. A protestáns nyomdák mellett egy ortodox nyomda is működött Erdélyben. Az ortodox felekezetű nyomda története során többször vándorolt más helységben, de ugyanazon a leltár alatt szerepeltek dokumentumai Gyulaheférváron, Szászvárosban és Szebenben. Az említett nyomdák közül az első katolikus nyomda az Erdélyi Fejedelemség területén a Csíksomlyói Ferences Nyomda volt, amelyet a kolostor mellett működtettek. Egyetlen katolikus nyomdaműhely volt, abban a korban, Erdélyben, amit Kájoni Jánosnak köszönhetünk.

Kájoni János Jegenyén (románul Leghia, ma Egrespatakhoz tartozó település, románul Aghireş) született 1629-ben (más források szerint 1630-ban) magyar ajkú, de román származású családban*. Állítólag többször is használta neve mellett a „valachus” jelzőt. A neve ebben a formában a Hortulus Devotionis című munkáján jelenik meg – „Per me... Joannes Kajoni... Valachum”. Nevét többféleképpen jegyezte le, jegyezték le. Nevét a „K” iniciáléval kezdődve gyakrabban használta. Nevének latinosított változata megfelelt a kor szellemének, és inkább ez a változat terjedt el. Manapság nevének változatát a kutatók zöme elfogadja a Kájoni által leírt variánsokat, de van eset, mint a román kutatók némelyike saját nyelvéhez igazítva használja – „Caioni”, „Kájoni János” és latinosítva Joannes Kajoni** stb. Kájoni 1648-ban lépett be a Csíksomlyón működő rendház ferencesei közé. 1655-ben volt pappá szentelve Nagyszombaton, ahol zenei tanulmányokat folytatott, de ebbéli tevékenysége, mint megannyi más is elsősorban Csíksomlyóhoz köti. Csíksomlyói évek alatt 1625-től 1657-ig tevékenykedett orgonistaként és hangszerkészítőként. Számos kolostor felépítése fűződik a nevéhez. Ilyenek a Mikházi és a Gyergyószárhegyi kolostorok építése. Ugyanakkor több orgonát készített Csíksomlyón, Mikházán, Székelyudvarhelyen és Gyergyószárhegyen.

1675-ben kezdik építeni Székelyföld első nyomdáját Csíksomlyón. A nyomdából kijövő első könyv 1676-ban jelenik meg Cantionale Catholicum***címmel. A könyv kéziratokból és a Kájoni által gyűjtött anyagból álló katolikus énekeskönyv, amely attól kezdve több kiadást is megért. A nyomda több évszázadon át működött. Első éveiben a vallásos témájú ima és az énekeskönyvek mellett, már elkezdődött a tankönyvnyomtatás is. A nyomda igen fontos szerepet játszott az iskola újraindításában, ahol már a XVII. század végén, a szerzetestanárokon kívül világi tanítók is dolgoztak. Akkor alapították az iskolai könyvtárat is, amelyben a dokumentumok többsége a ferencesek tulajdona volt és a XVI. század során felszámolt ferences kolostorokból származó könyvek tették ki. A teljes gyűjteményhez hozzájárultak világiak is (papok, tanítók, és a kor kiemelkedő egyéniségei). Székelyföld már a XVII. századtól kezdődően bekapcsolódott a könyvkereskedelem körforgásában, amely nagyrészt a Kájoni János által nyomtatott könyveknek köszönhető. A csíksomlyói nyomdában kiadott könyveknek rendkívüli szerepük van, főleg kulturális és történelmi vonatkozásban. 1669-1675. között Kájoni a gyergyószárhegyi kolostor főnöke lett. Az 1675-ös évek után, egészen az 1678-as esztendőig az erdélyi ferences kusztódia őre volt. 1677-ben Kájonit Kájonit az erdélyi helynökének nevezték ki. 1678. április 25-én hunyt el Gyergyószárhegyen. A sokoldalú és gazdag munkássága mellett újjászervezte a Csíksomlyói Ferences Könyvtárat. A könyvtárat pedig folyamatosan bővítette, némelyikük megőrizve Kájoni bejegyzéseit. Ezeket a nagy értékű könyveket jelenleg a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban őrzik. Kájoni érdemeiről még sokat lehetne beszélni, könyves munkájának legnagyobb gyümölcsének tekintik az első erdélyi vonatkozású egyházi és világi dalgyűjteményét, amely saját nevét viseli a Codex Caionit*. A kötet a XVII. századi zenetörténet egyik legérdekesebb ránk hagyott írása. Orgonatabulatúra-írással szerkesztette több éven át. A könyvben a legkülönbözőbb formájú zenei művek vannak felsorakoztatva. Elsősorban tartalmaz egyházi zenéket, misetételeket, barokk hangszeres tételeket, nyugat-európai barokk tánctételeket, de van bennük magyar, német, latin és más népek világi énekei is (román, cigány stb.). 1993-ban elkészült a Codex Caioni átírt és kottás kiadása, amely a Musicalia Danubiana** sorozatban jelent meg. Több mint húsz kötetcím őrzi munkásságának érdemeit, amelyek között vannak kéziratok, de nyomtatványok is. E kötetek között van az 1648-as erdélyi ferences kusztódia történetéről latin nyelven írt dokumentum is. Kájoni különös érdeklődéssel fordult a székely rovásírás után is. A rovásírással írt szövegei csak halála után a XVIII. században váltak ismerté a világ előtt. Kájoni tevékenysége az erdélyi kulturtönténetben és tudományok terén is jelentős helyet foglal el.

A rendártási munkálatokon kívül Kájonit illusztris személyek támogatták a kézisajtó és annak felszerelésének megszervezésében, és a könyvek kiadásában. Ezen erdélyi katolikus nemesek sora hosszú, a jelentősebbeket érdemes megemlíteni, mint: Kornis Gáspárt, Haller Jánost és feleségét Kornis Katát, Farkas Margitot Banffi Kristóf feleségét, Apor Istvánt, és Torma Istvánt. Az alapítás esztendejében nagy segítsége volt Kájoninak a felvidékről elszármazott Kassai András. Róma engedélyével jutott hozzá a magyarországi Mária Tartományból kapott könyvkötőhöz.

A nyomda publikációi nagyobbrészt latin és magyar nyelvűek. A publikációk nagy része hitbuzgó és ájtatos teológiai írások. A nyomda mélyen befolyásolta a székely katolikusság vallásos és kulturális életét főleg Csíkban. A nyomda tevékenysége szorosan összefüggésben volt az ellenreformációval, a székelység katolikus hitének megőrzésében is.

A csíksomlyói Kájoni könyvtár a XIX. századig nyitva állt az érdeklődők előtt. A könyvtár többször át volt rendezve, többször fel volt újítva. A könyvtári katalógusban nyomon lehet követni a kötetek számának alakulását. 1622-ben 233, 1727-ben 728 és 1734-ben 755 könyvet tartottak számon. A napjainkban is létező kötetek nagy részét a Csíki Székely Múzeumban őrzik. A ferencesek többször változtatták lakhelyüket, ezért találkozunk Csíksomlyón is tevékenykedő testvérek bejegyzéseivel Magyaroszágon a gyöngyösi, szakolcai és szegedi könyvtárak könyveiben.

A XIX század elején Kájoni Cantionale Catholicum című énekeskönyvét újra kinyomtatták, ugyanakkor több tankönyvet is nyomtattak ki latin és magyar nyelven köztük ábécéskönyvet is.

A csíksomlyói ferences nyomda töretlenül folytatta tevékenységét még az 1849-1849-es forradalom idején is. Ez idő alatt a nyomdát a csíki forradalmárok foglalták el. 1849-ben itt adták ki a Hadi Lap című Bíró Sándor által szerkesztett újságot, ami az első folyóirat volt ezen a vidéken. Népszerűségét a forradalmi tudósításoknak köszönhette. A hetente megjelent lap első száma abban az esztendőben Pünkösd első napján 1849. május 27-én, az utolsó szám (kilencedik) pedig 1849. július 16-án látott napvilágot. A hírlapot általában éjszaka szerkesztették. Az újság fontos szerepet játszott a székelyföldi lakosság tájékoztatásában. A lap beszámolt a forradalomban lejátszó eseményekről, nemcsak a harcterekről, hanem a külföldi politikai helyzetről is. Hadi Lap melléklete a Csíki Gyutacs volt. A szabadságharc leverése után a ferenceseket az osztrák hatóságok 5000 forint hadisarcot róttak ki rájuk, s hogy a büntetést fokozzák a sajtónyomdát, pedig elkobozták. A Hadi Lapban megjelent hírek fontos forrásanyagot képez az 1849-es forradalmi eseményekről Nagyon kevés példányszám maradt ránk ebből a hetilapból.

A Csíksomlyói könyvkötő műhely XVII.[30] század első felében kezdte meg aktivitását. Az eddigi legrégebbi ismert kötés 1644-1650 között volt készítve és Marcus Bandidus, marcianopolisi érsek és moldovai apostoli adminisztrátornak készítették el. A csíksomlyói kötések díszítése igen gazdag, több stílust alkalmaztak, köztük van a vaknyomásos és az aranyozási technikák is. A XVII. századi kötések javarészt német típusú, késő reneszánsz díszítésű bőrkötések. 1676-tól kezdődően a XIX. század végéig a könyvkötő műhely a nyomda mellett párhuzamosan folytatta tevékenységét. Csíksomlyón 1676-ban a nyomda által kinyomtatott könyveket a könyvkötő műhelyben állították össze. A könyvek egy részét a ferences kolostor könyvtára is megőrizte, viszont sokat eladtak neves könyvtárak részére, de külföldi rendelésre is dolgoztak. A XVII. századi könyvkötő műhely a késő reneszánszkori, átmeneti díszítés mellett a ferencesek legyezőmintás díszítést is alkalmaznak. A XVIII. századtól kezdődően részben használják a régi stílusjegyeket, de rokokó mintás bélyegzőkkel gazdagítják a meglévő készletet. A XVIII. század végén hanyatlás következik be a könyvkötészetben is, olcsóbb egész és félbőr kötést, valamint papírkötést készítenek

A ferencesek kiválóan felszerelték nyomdájukat és könyvkötő műhelyüket, szintjük egy fokkal sem maradt le a korabeli magyarországi és külföldi műhelyektől. 1778-ban a nyomdának külön épületet emeltek. Nagyszombatról és Nünbergből vásároltak betűtípusokat, a nyomda készletet pedig kétszer is bővítették. A nyomdát kisebb kihagyásokkal működtették egészen 1900-ig. 1901-ben a nyomda végleg leállt. A XX. század elején (1910 júliusában) a nyomdát Kolozsvárra szállítják át, ahol volt már egy 1906-tól működő nyomda, Szent Bonaventura néven fungált. 1910 nyarán a Csíksomlyói Ferences Nyomdát három ökrös szekéren kivitték a Csíkszeredai vasútállomásra, s onnan a kolozsvári zárdába szállították. 1924-ben a nyomda számára épített épületet lebontották. 1926-ban a Ferences Rendtartomány a Szent Bonaventura Nyomda fennállásának 20 évfordulójára rendezett kolostori kiállításon a Csíksomlyói Ferences Nyomda teljes készlete is látható volt.

Annak ellenére, hogy a csíksomlyói könyvtár gyűjteménye több ízben fel volt leltározva, ezek a feljegyzések nem maradtak fenn. Az 1941-es adatok szerint a Csíksomlyói Ferences Könyvtár 124 ősnyomtatványt őrzött, amelyből mára csak 6 példány maradt meg. Az 1951-beni ferences rend feloszlatása után az akkori kollekció egy ideig Csíksomlyón maradt, amelyet 1961-ben a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai épületébe szállítottak át. 1951-1961. között a zárt könyvállományt csak külön engedéllyel lehetett megnézni. 1970-től a Csíki Székely Múzeum otthonául a Mikó vár középkori épülete szolgál.

Már az ötvenes években feltűnt a kutatók számára, hogy a leltárok alapján, számon tartott kéziratok és ősnyomtatványok nagyobb része, a legértékesebb kéziratok hiányoznak. Sokan azt hitték, hogy a világháború során elvesztek, illetve a zalaegerszegi pályaudvaron lévő erdélyi műkincsszállítmánnyal együtt bombatalálat érte. Akkor még magyarázatra szoruló 1940-ben Baráth Béla által lejegyzett 13 ősnyomtatvány-gyűjteményből csak 7 került az új őrzési helyére.

A gyűjtemény elveszetnek hitt példányainak egy részét (Kájoni kéziratok és zenei kódexek) 1980-ban és 1985-ben kerültek elő[31]. 1987-ben született kormányrendelet értelmében az 1830 utáni ferences könyvtár és a gimnáziumi könyvtári kötetek nagy részét a Csíkszeredai Megyei Könyvtár dokumentációs részlegén helyezték el. 1989 után a könyvek egy részét sikerült a Csíki Székely Múzeumnak megszereznie. A Csíki Székely Múzeum azonban többségében az említett könyvtárak köteteiből az 1830 előtti példányait őrzi. Az 1980-as és 1985-ös leleteket 1993-ban a bukaresti, a csíki és a jászvásári (románul Iaşi) restaurátorok együttműködésének köszönhetően vissza tértek Csíkba.

A jelenlegi Csíksomlyói Ferences Könyvtár kötetei jelentős értékekkel rendelkezik. Az 1980-ban előkerült kéziratok, ősnyomtatványok és könyvek a Csíksomlyói Ferences Könyvtár tulajdonát képezik. E könyvtárat több zárdából hozott értékes könyvek gazdagítják a gyűjteményt. A zárda könyvtárát a kommunista években Kovács Dénes (XX. század hatvanas éveiben) rendezte. Kiszelektálta a XIX. század előtti dokumentumokat. A megmaradt dokumentumokat, pedig két részre osztotta, vagyis a XIX. századi és a XX. századi kötetekre. A zárdában maradt könyvtárat egy időre (1975-1995. között) P. János testvér kezelte. Sajnos az általa kialakított rendszer nem maradt úgy. A többszöri könyvtárköltöztetés a kiválogatott és egyféleképpen szakozott könyveket összevegyítette. 1995 után erőfeszítéseket tettek a könyvtár újjászervezéséért és szakozásáért. Az újjászervezésben és szakozásban több specialista munkálkodik. E területen a legelismertebb specialista, aki munkáján kívül dolgozik Muckenhaupt Erzsébet a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum muzeológusa. Az újonnan szerzett könyvek és dokumentumok többsége Székelyudvarhelyről, Mikházáról és Szászvárosból valók. Az anyag még nincs szelektálva*.

A legreprezentatívabb könyvtár, amelynek sikerült saját és más ferences könyvtár köteteit megőrizni erdélyi viszonylatban, a Csíksomlyói ferences könyvtár. Csíksomlyón abban az időben is képes volt megmaradnia a ferences könyvtárnak mikor máshol már megszüntették. A jelenlegi Csíksomlyói Ferences Könyvtár dokumentumainak csak kis részét képezi a volt gyűjtemény kötetei. A könyvtár régi dokumentumainak nagy része a Csíki Székely Múzeum gyűjteményéhez tartozik.

3.2. A Csíksomlyói Gimnázium Könyvtára

Az iskola alapításának idejét a XV. századra teszik, amikor a pálos rendiek mellett megtelepednek az obszerváns ferencesek is. Az iskola közvetlen a kolostor mellett működött. A ferences iskola mellett 1448-ban indult útjára elsősorban gazdag székely nemesek gyerekeinek. Báthory István fejedelem idejében, 1574 körül kezdték meg az elemi oktatás felsőbb szintre való emelését (megjelent az 1925-26-os Gimnáziumi Értesítőben). Az iskola később a Csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium nevét viselte. A ferences szerzetesek mellett működő paptanárok és világi tanítók a kolostor könyveit használták fel tanításaik közben. A szerzetesek oktatását-betanítását 1626-ban kezdték el újból. A nemes és a tehetősebb családok gyerekeinek nevelését 1649-ben kezdték újra és ezúttal túlélte az 1661-es tatárinvázió időszakát is. A gimnáziumnak volt egy elemi tagozata a „Kisiskola”, amely 1847-1848-as tanévig működött. A XX. század elején a Csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium Csíkszeredába költözött. Jelenleg is az akkoriban felépített iskola ad otthont két Líceumnak: a Márton Áron Gimnáziumnak (folytonosságát megőrizte) és a Segítő Mária Római Katolikus Líceumnak (1991-ben újraalakult intézmény). Mindkét intézmény jogos örököse a volt Katolikus Gimnáziumnak.

„Az első írás az iskola könyvtáráról 1630-ban” jelent meg[32]. Feltételezések szerint már korábban is létezett iskolai könyvtár, amely a kolostor könyvtárában kapott helyet, de sajnos nem maradt fenn egyetlen feljegyzés sem erről az időszakról. 1661-es esztendőben az iskolát és a kolostort lerombolták a törökök. Ezért át kellett gondolni egy új iskola alapítását.

A gimnázium alapítása az 1667. és 1669. közötti esztendőre tehető. Alapítói között ott találjuk a híres ferences nyomdászt Kájoni Jánost is. Az iskolai könyvtár új gyűjteményét egyaránt gazdagították egyházi és világi adakozók, valamint különböző egyesületek, mint: az 1727-ben alapított Máriatársulat [33]. A kevés kötettel rendelkező könyvtárat folyamatosan kellett bővíteni. Az iskola lehetőségeihez mérten vásárolt is könyveket. Az iskolai könyvtár könyveinek többsége latin nyelven íródott, a többi magyarul, németül és görögül volt írva.

A kisiskola tankönyveinek nagy része a csíksomlyói ferences nyomdából származott. Sokan a kisiskolából átmenve a gimnáziumban folytatták tanulmányaikat.

A tankönyvek és más könyvek összetétele arról is tanúskodik, milyen szellemi táplálékot nyújtott diákjainak és tanárainak az akkori iskola. Az intézmény mégsem tudta megtartani meglévő állományát.

A jelenlegi iskola könyvtárában fellelhető évkönyvek is tükrözik a hajdani állapotokat. Igaz, évkönyveink az 1870 évek utáni időszakból valók.

1854-ben az Osztrák Birodalom Kultuszminisztériuma 17 példányt küldött a 32 kötetben a gimnázium részére. Ugyanebben az esztendőben jelent meg az első tanulmány a gimnázium tanári könyvtárának alapításáról és tevékenységéről[34]. Ez a dokumentációs anyag Bándiv Vazultól a gimnázium 1891-1900. közötti igazgatójától származnak, amelyet „ A csiksomlyói róm. Kath. Főgymnasium tanári könyvtárának vázlatos története.” Néven adott ki.

Veress Gergely ügyvéd, később az iskola tanára 1856-ban 50 kötettel ajándékozta meg a gimnáziumot[35].

1868-1869-es tanévben Incze János tanár elkészíti a gimnázium tanári könyvtárának első katalógusát[36].

1870 után mikor Imets Fülöp Jákó lett a gimnázium igazgatója a könyvtárat saját védnöksége alá helyezte és 1871-től az iskola értesítőiben, évkönyveiben részletesen beszámol a könyvtár helyzetéről, főleg gyarapodásáról[37].

1873-ban Imets Fülöp Jákó létrehozza a Római Katolikus Tanítóképző Intézet könyvtárát.

1875-ben a könyvtár gyűjteménye 1882 kötetet tesz ki. A szegény diákok segítségére ingyenes kölcsöntankönyveket osztottak ki.

Az 1876. december 23-i tanári tanácskozáson azon indítvány merült fel, hogy válasszák szét az addig egyben lévő tanári könyvtárat az ifjúságitól, a volt közös könyvtár tankönyveit pedig jutányos áron adják el, és a megmaradt ifjúsági könyvtár pedig egyesüljön az önképzőkör könyvtárával. Így a könyvek száma 1975 kötetről 1300-ra csökkent.

1877-1878-as tanév újra változásokat hozott a könyvtár életében. Imets Fülöp Jákó a gimnázium igazgatója buzdítására egy kölcsönkönyvtárat hoznak létre, amelynek anyagi alapjait a tanári kar teremtette elő, azzal a céllal, hogy a szegényebb diákok ingyen tankönyvekhez és segédkönyvekhez jussanak.

1879 és 1880 között az iskolai könyvtár 1190 kötetet bocsátott az olvasók rendelkezésére, amelyből a tanulóifjúságnak 334 kötetet, a tanároknak 1810 kötetet különített el.

„A gimnázium vezetését 1884-től a nagy tudású Glósz Miksa” vette át[38]. Ma tudóstanár és bibliográfusként emlegetik. Ő tovább korszerűsítette a könyvtárat. Az 1885-86-os gimnáziumi értesítőben és egy cikket közölt a gimnáziumi könyvtár történetéről, amelyből fel tudjuk építeni az iskolai könyvtár akkori alakulását.

1900 után a könyvtár állománya folyamatosan nő. Ezek voltak a legkedvezőbb évek. Egyesületekhez fordulva több könyvet tudtak vásárolni, mint a korábbi években. Nemcsak vásárlás útján, hanem adományokból is tekintélyes kötetszámra tettek szert.

„1902-1908. között Balló István tanár lesz a gimnázium tanári könyvtárának őre, aki történészként is tevékeny volt. Tőbb Csíkra vonatkozó tanulmányt írt”[39].

1911-ben a Csíksomlyói Katolikus Gimnázium a jelenlegi helyére költözött. A Csíkszeredában áthelyezett gimnázium hű maradt a XV. században ferencesek által alapított iskola eszméihez. 1911-től kezdődően a gimnázium új épületében lévő könyvtár őre Szlávik Ferenc volt[40]. Szlávik gimnáziumi értesítőiben közölt cikkekben több adatot közölt a tanári-, az iskolai-, valamint a kölcsönkönyvtár helyzetéről. 1911-ben a könyvtár állományának megoszlása a következő: tanári könyvtár 3684 kötettel, az ifjúsági könyvtár 4051 kötettel és a kölcsönkönyvtár 959 kötettel büszkélkedhetett. A könyvtárnak körülbelül 50 folyóirat és lap járt. Tervbe vették a gimnázium könyvtárának nyilvánossá tételét a nagyközönség előtt. Támogatásokat vártak a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége részéről.

A Magyar Minerva (Múzeúmok és Könyvtárak Országos Felügyelősége) 1912-es kiadványa rövid ismertetőt közöl a gimnázium könyvtáráról. A tanári könyvtár alapítását 1854-re, míg a az ifjúsági könyvtár (akkoriban kölcsönkönyvtár is) alapítását 1876-ra teszi, ami a tanári könyvtárból kiszelektált könyvekből jött létre. Az 1912-es esztendőben az ifjúsági könyvtár őreként Pap András tanár van megnevezve.

1918-után az anyaországgal való kapcsolat szinte teljes egészében megszűnt. Budapestről nem érkezett segítség, a könyvek beszerzése pedig egyre nehezebb feladattá vált.

1921-es esztendőben a gimnázium kölcsönkönyvtárát felszámolták a világháború következtében kialakult helyzet miatt. A megmaradt könyvtári gyűjtemény (felére csökkent), főleg a tanári könyvtár a világháború végett nagy károkat szenvedett el. A háború éveiben egy része eltűnt, elkallódott, vagy a hatóságok nyomására állami kézbe került. Néhányat civilek rejtegettek.

Az új állami berendezkedés a 20-as években a román anyanyelvű folyóiratok beszerzésére fektette a hangsúlyt. Ugyanez érvényes volt a könyvekre is.

1923-ban habár még létezett a három elkülönítet könyvtár, a könyvtárállomány szegényes volt. A tanári könyvtár 3558 kötetét tizenhat tanár használta.

Az Erdélyi Iskola* népnevelő folyóiratban egy részletes tanulmányt közöltek a csíkszeredai gimnázium könyvtárának 1919 utáni helyzetéről. 1919-1936. között a könyvtár gyűjteménye 167 könyvvel gyarapodott, amelyből 97 kötet megvéve és 70 példány donációból származott. Ebben a periódusban a felekezeti iskolák könyvtárainak gyarapítása nehézkesen működött. Ennek részben az államhatalom és részben az anyagiak voltak az okai.

1936-ban a könyvtár állománya 4983 kötetből állt és 10 folyóiratra volt előfizetve.

1940-1945. között mikor Észak-Erdély visszakerül az anyaországhoz, újra gyarapodott a könyvtár. A tanári könyvtár 7110 kötetről 7541 kötetre nőtt, míg az ifjúsági könyvtár 4075 kötetről 4874 kötetre nőtt. Összesen 2500 kötetet kapott az iskola tanári és diákkönyvtára a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének Erdélyi Osztályától.

1947-es esztendő radikális változást hozott a gimnázium életében. A könyvtár anyagát az akkori hatalom emberei megtizedelték. Az államhatalom által kiadott tiltott könyvek jegyzéke alapján folyt a selejtezés. A kiselejtezett könyvek és folyóiratok egy részét megsemmisítették.

Az 1870-től kiadott gimnáziumi értesítők és évkönyvek publikálását 1945-ben beszüntették. Így az 1945 utáni esztendőkről, amikor Észak-Erdélyt újból Romániához csatolták, kevés adat maradt fenn az iskola könyvtárát illetőleg.

1948-as romániai tanügyi reform államosította a Csíkszeredai Római Katolikus Gimnáziumot is. A gimnázium régi dokumentumai tiltva voltak a nagyközönség előtt.

1950 utáni esztendőkben a gimnázium 1945 előtti dokumentumait (az állomány nagyobb részét képezte) átszállították az akkori Városi Múzeumba.

1960-ban ingyenes tankönyveket osztottak ki az I-VIII. tanulók számára.

1965-ben IX-XII. tanulók számára is ingyenes tankönyveket osztottak ki.

„1967-ben a könyvtár gyűjteménye 2426 kötettel bővült, és összesen, körülbelül, 7000 kötetet számlált[41]”.

Az 1968-ban és 1969-ben kiadott gimnáziumi évkönyvekben nincs adat a könyvtára vonatkozólag.

1978-ban a nagyjából az 1850 utáni dokumentumokat átszállították a Csíki Székely Múzeumba és a Hargita Megyei Könyvtárba, ahol egy dokumentációs részleget hoztak létre a régi könyvek számára.

1980 után a Csíkszeredai Gimnázium könyvtára túllépte a 25000 kötetet. A nyolcvanas évek elején 33 000 kötet volt a könyvtárban, míg a nyolcvanas évek végén ez a szám körülbelül 27 000-re rúgott. A megszüntetett V.-VIII. osztály végett az ifjúsági könyvek más iskolához kerültek.

Megjegyezendő, hogy az évek során a Gimnázium számos nevet tudhat magáénak, jelenleg az 1990-ben nagy többséggel megszavazott Márton Áron után kapta a nevét. 1990 után a könyvtár állományának nagy része donációként érkezett Magyarországról különböző egyesületektől és magánszemélyektől.

1995-ben az iskola könyvtára 33291 dokumentumot számlált[42]. A könyvtári olvasósarok helyett egy egész olvasótermet hoztak létre.

1991-1992-től folyamatosan megjelenő évkönyvek közül kettőben találunk részletesebb leírást az iskola könyvtáráról és gyűjteményéről, ezek: az 1994-1995-ös és 2003-2004-es.) tanévből valók.

A 2004-ben és 2005-ben kiadott évkönyvekben tanulmányok vannak van a Gimnázium könyvtárának történetéről[43].

2008-ban az olvasóterem és a volt kölcsönzői részt Dokumentációs és Információs Központtá alakították át. A központnak külön tevékenysége van, de a dokumentumok nagy részét (könyvek, cd-k, dvd-k, atlaszok, albumok stb.) a könyvtártól kölcsönzi. A két központnak külön alkalmazottai vannak. Alkalmazottjaik kölcsönösen segítik egymást.

A könyvtár dokumentumai az ETO (Egyetemes Tizedes Osztályozás) szakozás alapján vannak bevételezve. A Dokumentációs és Információs Központban található a kézikönyvek többsége: általános szótárak, enciklopédiák, lexikonok, szakkönyvek, amelyekből kevés példányszám található (filozófia, vallás, társadalomtudományok, természettudományok, alkalmazott tudományok, művészet, nyel, történelem, földrajz stb.) és a keresettebb könyvek. Ezek a könyvek nem kölcsönözhetőek csak a Dokumentációs és Információs Központban lehet használni, esetenként tanórákra bevihetik a tanárok. A központban létezik egy kedvelt olvasmányok és egy újságos sarok is, és 8 számítógép biztosítja a világhálóval való kapcsolatot.

A könyvkölcsönzési rész zárt rendszerrel működik. A könyvtár naponta 8 órát tart nyitva, kérésre meglehet hosszabbítatni ezt az időt. A napi könyvtárlátogatók száma 150 körül van. A régi könyvek, a dedikált könyvek, kéziratok és az írógéppel írt dokumentumok külön helyet kaptak a raktárban.

A jelenlegi gyűjtemény 37,054 dokumentumot számlál. A beiratkozó személyek száma 1152. A könyvtár ebben az esztendőben körülbelül 1200 könyvtárhasználó volt. Több éve az iskolában elkülönítve működik egy nyelvkönyvtár is. Léteznek „mini könyvtárak” a szakkabinetekben is, akiknek vezetői, úgy, mint a nyelvkönyvtárnak is, az iskola tanárai.

Az iskola könyvtárához engedélyük van a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium alkalmazottainak is. A Dokumentációs és Információs központot e két intézményen kívül bárki használhatja, de nem kölcsönözhet ki dokumentumokat.

A világháló megkönnyíti a könyvtáros munkáját, főleg akkor, amikor egy olyan kért anyagról van szó, amit nem lehet fellelni a könyvtárban. Ezek a dokumentumok kinyomtatva a használók segítségére lehetnek.

A 2007-2008-as tanévben az iskola könyvtára a következő újságokat, folyóiratokat tudta megrendelni: Calculatoare şi Automatizări, Erdélyi Napló, Evrica – revista de fizică, Korunk, Közoktatás, Hargita Népe, Limba şi Literatura Română, Luceafărul, Művelődés, PC World, Revista Bibliotecii Naţionale, Tribuna Învăţământului, Romániai Magyar Szó. Donációként érkező lapok: Tiszatáj, Forrás, Hitel, Természet világa és a História.

A tankönyvekkel az iskola könyvtárosa foglalkozik (rendelés, kiadás – tanévközben is, beszedés). A Líceumnak körülbelül 15000 tankönyve van.

Az iskolai könyvtár régi állománya három intézmény osztozik. A régi könyvtár legrégebbi könyvei, főleg az 1830 előttről valók a Csíki Székely Múzeumban vannak, összesen 1100 publikációról van szó. E kéziratok és könyvek között vannak a XV-XVIII. századból valók is. Természetesen ez a múzeumi kollekció képezi mindközül a legnagyobb értéket. A Kájoni János Megyei Könyvtár hozzávetőlegesen 15000 könyvet és folyóiratot tart számon a régi kollekcióból, többségük 1850 utáni kiadás. A megyei könyvtár dokumentációs részlegének a Csíkszeredai Mikó vár ad otthon, ahol a múzeum is van. A dokumentációs részleg egyes kötetei a régi ferences könyvtárból származnak. A két könyvtárból származó dokumentumok elkülönítve vannak egymástól.

A volt csíksomlyói gimnázium könyveinek megmaradt részét a Márton Áron Gimnázium őrzi. Hozzávetőlegesen 15000 példányt számlál, amelyből 2 a XVI-XVII. századból való, 3-at a XIX. század elején adtak ki és zöme a XIX közepéről és XX. század elejéről való*. Az iskola legrégebbi könyvei (1830 előtti) cím szerint: Ciceronis: Oprea Omnia 1594-ből; Franczisco Páriz Pápai (Pápai Páriz Ferenc). Dictionarium Latino-Hungaricum 1789-ből a színes képeskönyvek, amelyek szemléltetőeszközként szolgáltak és kommentárjuk négy nyelven íródtak (latin, magyar, német és francia) a tanuló ifjúság részére voltak kiadva Bécsben 1 példány 1808-ban és 2 példány 1809-ben. E könyvek csak rendkívüli esetben adhatóak ki. Tanári felügyelet mellett a diákok is tanulmányozhatják.

A Csíksomlyói Iskolai Könyvtár a századok során minden nehézséget túlélve fenn tudott maradni napjainkig, a régi könyveit, ha nem is, de tanító jellegét meg tudta őrizni. Ha a régi iskolai könyvtár történetét szeretnénk rekonstruálni, akkor elsősorban a régi csíksomlyói ferences könyvtár dokumentumai között kell keresgélnünk. Ezek a könyvek pedig a Csíki Székely Múzeum kötelékébe tartoznak.

3.3. A csíksomlyói könyvtár régi könyvei

A ferencesek gyűjteménye a régi ferences könyvtárból származik. A régi könyvek egy részét, amelyek a Csíki Székely Múzemba találhatók a hajdani Csíksomlyói Gimnázium Könyvtárának tulajdona volt. Kivételt képeznek az 1980-ban előkerült dokumentumok. Az 1980-ban előkerült dokumentumok a Csíksomlyói Ferences Zárda Könyvtárában őrzik.[44].

Az 1980-as lelet 50 kéziratot és 12 nyomtatványt foglal magába Az említett dokumentumok a jelenlegi ferences könyvtár legnagyobb kincsei, mint a Graduale, a Nocturnale, a Psalterium és a Cantionale. Négy kéziratos mű, pedig Kájoni János munkája: a Kalendarium, a másolatban fennmaradt Herbarium, Hymnarium és az 1683-1684 között Kájoni által írt erdélyi ferences kusztódia története latin nyelven, (Liber niger), amely munka a későbbi ferences történetek forrásául szolgált (magyarul 1991-ben adták ki Fekete könyv címmel). Más jelentős dokumentumok: a csíksomlyói Páter-Pál plébániatemplom első domus kézirata a Domus Historia* , amely a Salvator kápolna capitalis pénzéről szóló registruma a társulati albumokkal együtt. A kéziratok zöme helyi jellegű is, mert mindegyik valamilyen módon kötődik a kolostorhoz. Szűz Mária szobor talapzata alá voltak elrejtve a csíksomlyói iskoladrámák. Itt találták meg szintén Szűz Mária kegyes védelme alatt az 1676-ban alapított nyomda és könyvkötő bevételi és kiadási naplóját „Liber typographie Conventus Csik Somlyoivensis ” címmel. A 12 nyomtatványból 5 példány a ferences nyomdából származik. A paletták két kötet levéltári irat és Kájoni János ferences tudós 185X138 mm. nagyságú 1673-ban pergamenlapra készült festett portréja színesíti.

Az 1985-ös lelet az akkori 16. számú iskola ebédlőjében (a kolostor refektóriumának egyik elfalazott ablakmélyedésében) bukkantak rá. Az 1985-ös lelet az első felmérések alapján 123 kötetet és a csíksomlyói orgona feliratát tartalmazza. Sajnos a könyvekből 33 igen rossz állapotban volt, ezért nem tudták megmenteni. A II. (1985-ös lelet) adattárban 111 művet sikerült regisztrálni, amelyből 84 ősnyomtatvány, 10 példány XVI. századi, 8 példány pedig XVII. századi, 9 pedig kézirat. A kéziratok közül 5 példány a Kájoni János Munkája, a többi a XIX. századból valók. Ezt a felbecsülhetetlen értékű kollekciót a Csíki Székely Múzeum dokumentációs könyvtárában őrzik. Megjegyezendő, hogy a második világháborúig a csíksomlyói ferences kolostor rendelkezett az egyik legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjteménnyel.

A Csíki Székely Múzeumban maradt gyűjtemény (a kollekció kettéosztása után) 1800-1850-es** esztendők előtt valók. Ez a gyűjtemény európai jelentőséggel bír. Itt őrzik a ferences könyvtár dokumentumainak fontos részét, mint a már említett kéziratokat, nyomtatványokat, könyveket, folyóiratokat. Az egyik leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkező könyvtár Erdély szerte. A csíksomlyói ferences könyvtár nem a kötetek számától, hanem a dokumentumok régiségétől neves. Addig ameddig más erdélyi és magyarországi ferences könyvtárak gyűjteménye részben vagy egészben megsemmisültek, a csíksomlyói ferences könyvtár évszázadokon át megőrizte majdnem teljes egészében gyűjteményét, miközben más szerzetesrendek (ferencesek, dominikánusok, pálosok karthauzi) könyvtáraiból is gazdagították kollekciójukat. Ugyanakkor egyetlen katolikus könyvtár, amely megmaradt a reformáció idején is. Értékét az is növeli, hogy ugyanabban az időben (XII században) létrehozott ősi könyvtárak, mint a mikházi és a gyergyószárhegyi egy része megtalálható a csíksomlyói ferences könyvtár gyűjteményében. A könyvtár igazi menedékhelyül szolgált mindazon könyveknek, amelyek Erdély és Moldva katolikus vidékeiről származnak*.

A XVI. és XVII. századi könyvekben egyházi és világi posszesszor bejegyzéseket lehet találni, amelyből nyomon lehet követni a könyvek használatát és esetenként útját egyik személytől a másikig. A tulajdonosi bejegyzések sok érdekes dolgot tartalmaznak. Szólnak a pestisjárványról, különböző peres ügyekről, nyelvemlék értékű glosszákat tartalmaznak, de művészettörténeti vonatkozásúak is vannak köztük stb. Ezek a tények, megkönnyítik a kutatók számára a kiválasztott téma szerinti dokumentumok közötti keresést.

A középkori alapítású könyvtár Székelyföld és ezen belül Csíkszék történelmi-kulturális emléke is egyben, mivel a legrégebbi fennmaradt adatokkal rendelkezik erre a vidékre vonatkozólag.

A gyűjtemény elrendezése elsősorban a ferencesek gyakorlatias munkáját bizonyítja. A könyvek segítségül szolgáltak a ferencesek moldovai székely és csángó-magyar katolikusok közötti missziós tevékenységükben.

A művek többsége tükrözi azt a katolikus vallású nevelést, amelyben a hívők részesültek, ezekre a legjobban a szertartáskönyvek reflektálnak rá. A könyvek többsége latin nyelven van írva, tartalmuk szerint vallásos keresztény témájúak, főleg ókori keresztény szerzők munkáiból. A következő témák fordulnak elő a gyűjteménybe: egyházjog, a szentek élete, szentírás, bibliai értelmezések, jegyzékek, zsolozsmáskönyvek (breviariumok), misekönyvek, antifónák stb. A keresztény (főleg katolikus) témájú könyveken kívül vannak orvosi, asztronómiai, gyógyfüves könyvek, jogi (egyházjog) kötetek, amelyek tankönyvek latinul és németül íródtak.

Természetesen a legértékesebb dokumentumok a XV. és a XVII. századból valók. Ezeknek nagy részük kéziratok, ősnyomtatványok, könyvritkaságok, rendkívüli díszítésű könyvkötések, amelyekben a posszesszorok bejegyzéseivel, vagy más karakterisztikus korabeli bejegyzéssel lehet találkozni. A könyvek eredete alapján nagyobb részük Magyarországról és Erdélyből származnak de, vannak 1800 előtti dokumentumok Kelet-Európából és Nyugat-Európából is.

A Csíki Székely Múzeum a XV.-XX. század közötti dokumentumokból összesen 284 példányt őríz. A kéziratok között akad olyan is, amelyet pergamenre írtak. A legősibb kézirat, amelyik a Csíki Székely Múzeum tulajdonában van az a Tractatus Virum. A mű skolasztikus értekezéseket tartalmaz, 1467-ben másolták Moldva egyik kolostorában. A terjedelmes latin nyelvű papírkódexet a XV. században a moldvabányai (románul Baia) Ferenc vikárius használta, majd később a kiliai (románul Chilia) ferences kolostorba került és ott olvasták.

A XVI. századból két kéziratos könyv maradt ránk. Az egyik egy pergamenkódex, amely antifonálét tartalmaz és nagyon szép kézzel festett monochrom* valamint polichrom** kezdőbetűk díszítik. A kódex Marcus Bandidus*** adminisztrátor moldovai apostoli könyvtárának része volt. A kódex a csíksomlyói könyvkötő műhelyben készült és vaknyomású díszítésű. A XVII. századi fatáblás bőrkötésen pedig az érsek címere látható. Ez a mai napig, a legrégebbi eddig ismert Csíksomlyói nyomdában készített és díszített könyvtábla.

A másik kézirat Székelyföldről és a székelységről szóló akta-oklevél, és egy XVI. századbéli orvosi recept másolatát tartalmazza.

A Csíki Székely Múzeumban Kájoni János kéziratai között találunk olyan zenei műveket is, amelyeket Kájoni gyűjteménye. Ezek a zenei művek (Sacri Concentus, Organo-Missale, Kodex Kajoni), magas színvonalú zenei műveltségéről adnak tanúbizonyságot. Más Kájoni kéziratgyűjteménye a múzeumnak a Hortulus Devotionis imakönyve, kalendáriuma és a Kájoni-féle orgona felirata.

A többi kézirat, amely értéke felbecsülhetetlen elsősorban a székelység számára a XVIII. és a XIX. századiak. A kászoni, csíki és gyergyói parancsolatkönyvekről (hajdani Csíkszék), a csíki, gyergyói, udvarhelyszéki és háromszéki vizitációs jegyzőkönyvekről, valamint a csíkjenőfalvi (Felcsík) falujegyzőkönyvekről van szó, amelyből nyomon tudjuk követni Csíkszék egykori társadalmi és gazdasági életét, és tanulmányként szolgál a rendtartó székely falu törvényeinek megismeréséhez. Csíkszék gazdaságáról szóló fennmaradt forrásdokumentumként szolgál az 1840-ből származó csíkkarcfalva (Felcsík) vásártartási engedélye és a csíkszeredai csizmadia céh jegyzőkönyvei 1854-1874-ből.

A XVIII. és XIX. századi kéziratoknak inkább művelődéstörténeti, művészeti jellegű információkat tartalmaznak. Itt megemlítendő a XVIII. századi ferences kolostor összeírásai, a ferences könyvtár fennmaradt legrégebbi leltárai (1727és 1734-ből) a Nagyboldogasszony és a Szent Antal kápolna albumai.

Továbbá a múzeumban őrzik az 1676-os esztendőben alapított csíksomlyói nyomdának és könyvkötő műhelyének XVIII.-XIX. századi bevételi-kiadási naplóit, amelyek értékes könyv, nyomda- és kötéstörténeti adatokat tartalmaznak, és amelyekből részben rekonstruálni lehet a műhely belső tevékenységét. A Liber Typographiae-kba* a csíksomlyói ferences testvérek bejegyezték (cím szerint is), az eladott vagy bekötött könyvek, a nyomtatáshoz és a könyvkötéshez vásárolt papír és bőr árát, valamint ezen áruk beszerzési helyét és idejét.

A csíksomlyói katolikus gimnázium a virágkorát az 1720-1784. közötti esztendőkben élte. Ebben az időszakban játszották, főleg diákok a híres csíksomlyói misztériumdrámákat, amelyeket évente a tanárok magyar és latin nyelven megújítva vitték színpadra a diákszínészekkel **. Ez az időszak egyben a székelyföldi színjátszás kezdete is. Az előadásokat nagypéntekén és pünkösd nagyszombatján tartották. A csíksomlyói drámák és misztériumjátékok kéziratai a csiksomlyói ferences kolostorban vannak, belőlük csak néhány XVIII. századi példányt őriznek a Csíki Székely Múzeumban. A csíksomlyói színjátszásról szóló első adat 1721-ből származik. A színjátszás emelte az oktatás színvonalát, de kulturális és missziós jellege is volt. Hangsúlyt fektettek a közönség vallás-erkölcsi nevelésére. „ Az 1725-ben Lukács Mihály”[45](1678-1730) csíki esperes, csíkkozmási (Csíkkozmás - Alcsík) plébános, adományából épült Csíksomlyón a bentlakás, amely több csíki gyerek számára megkönnyítette a továbbtanulási lehetőséget. A Múzeum őrzi az esperesenek ez alkalomra készült (1726) albumát két példányszámban, és a Szent Mihály patrocíunuma alatt működő szeminárium XVII. századi törzskönyveit.

Az ősnyomtatványok 1501-es esztendő előtti könyvnyomtatás eredményei. A Csíki Székely Múzeum 120 ősnyomtatványt őriz a hajdani csíksomlyói ferences könyvtárból, ami pedig a gyűjtemény értékét illeti az ország egyik legrangosabb ősnyomtatvány-gyűjteménye van a múzeumban.

A XVI-XVIII. Századi nyomtatványok mintegy 80%-a vallásos és filozófia művek. Az említett témájú művek között találhatunk bibliákat, biblia-magyarázatokat, egyházatyák és skolasztikus szerzők szövegkiadásait, breviáriumokat, törvénykönyv-gyűjteményeket, egyháztörténeti és jogi témájú munkákat. Ugyanakkor meg találhatóak a reformátusok és más vallási irányzatok elleni polemikus irodalom és a reformátorok írásai is, mint a Melanchtoné és az Erasmusé. Kevesebb példányszámban vannak az ókori és középkori történetéről és földrajzáról szóló könyvek, klasszikus szerzők kötetei, a korabeli humanisták munkái, a szépirodalmi, valamint a természettudományi művek.

A XVII. és XVIII. századi nyomtatványok hasonlóak a már említettetekkel. Nagy részük teológiai és filozófiai munkák. A XVIII. századi gimnázium könyvtár könyvállományából jóval több történelmi, földrajzi, klasszika-filológiai jellegű kiadványok vannak, de jelentős számmal akadnak a gyűjteményben tankönyvek és szótárak is. A Csíki Székely Múzeum XV. századi és XVII. századi gyűjteménye 112 kötetet őriz, amelyek Magyarországról és Erdélyből származnak, de néhányuk közülük Közép-Európából és Nyugat-Európából valók. XV. és a XVII. Ezek közül a legjelentősebbek:

- Temesvári Pélbárt és Laksai Osvát XVI. századi kötete, amiben az állandó katolikus ünnepekre és vasárnapokra írt beszédeit lehet olvasni. A könyv nagyszerű forrásanyag a nyelvtudomány, az irodalom- és nyomdatörténet kutatói számára.

- a múzeum nyolc kolozsvári Heltai nyomtatvánnyal is büszkélkedhetik. A nyomtatványok között megtalálható Werbőczi István magyar és latin nyelvű törvénykönyve az 1571-1572es évekből.

- szintén XVI. századi magyar reneszánsz könyvművészet nyomtatványai a Benczédi Székely István 1559-ben, Krakkó városában megjelent Chronicája, az Ordinarium és Agendarius című szertartáskönyvek, amelyeket Telegdi Miklós püspök nyomdájában adtak ki Nagyszombaton az Úr 1850. és 1853-ik esztendejében.
A XVII. századi magyar barokk időszakában kiadott könyvek sorát Pázmány Péter, Káldi György, Illyés András, Illyés István, Landovics István, Otrocski Fóris Ferenc, Lisznyai K. Pál művei képviselik.

- A XVI. és XVII. századból tíz példány könyvritkaságot őriz a múzeumi gyűjtemény. Itt megemlítendő Cicero családi leveli 1581-ből, amelyet a Heltai nyomdában adtak ki; egy latin-magyar nyelvű pálos szerzetesi szabályzat 1537-ből, amely Velencéből származik; valamint egy példány, amelyet Csíksomlyón a ferences nyomdában adtak ki 1699-ben és a ferences regulákat tartalmazza.

Az összes könyv, amelyet az 1676-ban alapított csíksomlyói ferences nyomdában adtak ki egészen a XIX. század végéig művelődéstörténeti szempontból, nemcsak helyi jellegét tekintve különös figyelmet érdemelnek. A ferences nyomdában főleg egyházi jellegű művek jelentek meg. Közöttük vannak énekeskönyvek, kalendáriumok, rendszabályok, prédikációk imádságok is, de nyomtattak kisebb terjedelmű történelmi, jogi, filozófia munkákat is, valamint jelentős mennyiségű latin és magyar nyelvű tankönyvet a csíksomlyói és a vidék katolikus iskolái számára.

A múzeumban található régi kéziratok, nyomtatványok és más dokumentumok gyűjteményének értéke felbecsülhetetlen. Nemcsak régiségük és tartalmuk vagy díszítésük miatt értékesek, hanem egyedi sajátosságaik miatt hasznára válik a kutatók érdeklődési körének. E figyelemre méltó munkákat művészi, és mai szemmel nézve, muzeális könyvkötésekbe foglalták, és amelyekben az egykori tulajdonosi bejegyzések gazdag képet nyújtanak a kor társadalmi és szellemi légköréről, valamint hűen tükrözik a könyvek vándorútját olvasótól olvasóig. A könyvtár köteteinek zöme megőrizte hajdani kötését. A könyveket gótikus, reneszánsz és barokk stílusban, vaknyomásos vagy aranyozási technikával díszítették, amelyek erdélyi és külföldi könyvkötő műhelyek termékei. A XV-XVIII. századi kéziratok és nyomtatványok művészi kötései nemcsak a munkák védelmére vagy szépségére szolgálnak, hanem azoknak történetére, tulajdonosaira, használóira, a használat helyére, valamint idejére vonatkozó fontos adatokat tartalmaznak.

Többségében a Csíki Székely Múzeumban a XVII-XIX. század között a csíksomlyói ferences könyvkötő műhelyben készült kötések vannak. A kötések nagy igénnyel voltak díszítve. Szintén a múzeumban őrzik a könyvkötő műhely díszítőszerszámait is, mint a görgetőket, bélyegzőket, filétákat. E felbecsülhetetlen értékű rézből készült ötvösmunkák a XVII-ik és a XVIII. századiak.

A csíksomlyói Ferences Könyvtár kötéseiben fellelhető kódextöredékek és zenei kódextöredékek jelenleg a Csíki Székely Múzeumban találhatóak. A töredékek többsége (30) egy katalógusban van számon tartva, mint a XV-XVII. századi csíksomlyói ferences könyvtárból származó könyvkötések alkotó eleme. E dokumentumok 1990-től nyitva állnak a kutatók számára. A dokumentumok között is a legfontosabb, hogy nyomon lehet követni a korszak zenei vonatkozású kincseit. A töredékek azonosításához figyelembe vették a külső formát ős a bibliográfiai leírást (adatokat).

Nyomtatvány-töredékeknél igen fontos megemlíteni Nicolaus Clenardus (1495-1542), a leuveni egyetem népszerű professzorának görög nyelvkönyvét, amelyet 1566-ban jelent meg két nyomdász kiadásában, Párizsban. Az egyik a lyoni Joannes Mareschallus nyomdájából a másik a híres nyomdász és kiadó dinasztia nyomdájából Wechelusból (Andreas Wechel) származik. A múzeumban a ferences gyűjtemény állományából Andreas Wechelus-féle kiadás található. E kötet kötéstáblájának megbontásakor 14 különböző nyomtatványtöredéket áztatási módszerrel sikerült kiszedni. A XVI. századi töredékek sok új adattal gazdagítják egyháztörténeti, irodalomtörténeti, történettudományi, művelődéstörténeti valamint a nyelvi ismereteket. A töredékek javarészt a debreceni nyomdából származnak Török Mihály, Komlós András és Hoffhalter Rudolf közreműködésével 1563 és 1580 között voltak kiadva. Egy váradi Mélius kiadást is számon tartanak

A könyvek restaurálását* szakemberek végzik el, akik egy felállított speciális norma keretén belül dolgoznak. A cél az, hogy az adott dokumentumot, amennyiben lehet, eredeti állapotába visszaállítani. Esetenként a mű csonkulásait és egyéb károsodását kipótolni, kijavítani, az adott mű technikai, történeti valamint esztétikai szempontjaira támaszkodva. Az 1980-as és 1985-ös leletek restaurálási folyamatában nagy szerepet játszott a tisztítás és a konzerválás. Elsőként a két XVIII. századi csíksomlyói ferences kolostor egykori könyvtárának állományában lévő hangjelzett liturgikus és kottás kódextöredékeket mutatom be. A töredékanyag XV-XVII. századi könyvek borítójaként maradtak fenn. Az első töredék 1733-ból való a második nincsen datálva. Mindkettőn ki lehet olvasni Szűz Máriának dedikált antifonálékat, amelyek a XVII. és XVIII. században nagy népszerűségnek örvendett a ferencesek körében. A liturgikus kódextöredékek két kasírozott vászonlapból állnak. A kottás liturgikus töredékek szövege vasgallusz tintával íródott kézzel a papírosra, az iniciálékat valószínű, hogy temperával díszítették. Vagyis az ősnyomtatványok lapjai jó minőségű merített papírból készültek, aminek a rostanyaga rongy volt, azaz merített papír. A kódextöredékeket megfelelő környezetben raktározták konzerválás céljából. A restaurálás előtt figyelembe vették a könyvek állapot, hogy milyen mechanikus, kémiai és biológia károknak voltak kitéve. A konzerválási kutatások során a tisztítási és fertőtlenítési munkák következtek, amelyben fontos szerepet játszottak a korróziós anyagok semlegesítése, a lapok enyvezése a szegélyek erősítése (lapszélek), és a hiányzó részek kiegészítése. A restaurátor munkájának egyik fő feladata, hogy amennyire lehet, vissza tudja adni az adott dokumentum történelmi jellegét, esztétikai küllemét stb. Betartva a restaurátorok előtt előírt szabályokat, meg tudták menteni e két kódextöredék kéziratát, amely a XVII. századból származik.

Egy igen nagy problémának számított az 1944-1948 közötti elrejtett dokumentumok megtalálása utáni restaurálása. A könyvekre 1985-ben találtak rá. Az előkerült dokumentumokat kikezdte a korrózió. A falból és a földből szivárgó nedvesség erős biológiai és vegyi károsodást idézett elő. Mivel a Csíki Székely Múzeum nem rendelkezett restauráló műhellyel, és könyvrestaurátoruk sem bolt, a könyveket Bukarestbe szállították. Többségüket ott sikerült restaurálni.

A restaurálás egy hosszú folyamat, ahol több külső tényezőt figyelembe kell venni. A csíksomlyói könyvek esetében a könyvek állapotfelmérése volt az első. A tisztítási és konzerválási műveletek előtt az iratok, könyvek nagy része penészesek, hiányosak és mállottak voltak. Több kötet lapjai egy tömbben ragadtak össze. A könyvek fatábláinak rostjaiban gombásodás okozta elszíneződések voltak észlelhetők. A faanyag víztartalmának változása révén a könyvlelet fatáblái eldeformálódtak. A konzerválásra előkészített könyveknél a korrózió nemcsak a fémvereteken, hanem az alatta lévő bőrön és fán is jelentkezett. Az anyagvizsgálatnál pontosítani tudták a penészfajtákat, a papír savasságát, a temperával festett iniciálék oldódását (levérzési próbák), a bőrcserzés milyenségét, a bőr pH értékét, a bőrfajták szelektálását. A korróziónak áldozatul esett dokumentumokat igyekeztek megmenteni.

A restaurálás során 30 dokumentum helyrehozhatatlannak bizonyult. A kijavított kötetek a restaurálatlan anyaggal együtt 1999-ben visszakerült a Csíki Székely Múzeumba. A múzeumban való konzerválás során a múzeum történésze 26 ősnyomtatvány töredéket fedezett fel. Egy másik kötet, amelyet menteni kellett a XVII. századi magyar katolikus bibliafordítás volt Káldi Györgytől*, amelyet 1626-ban nyomtattak Bécs városában. Sajnos továbbra is, 11 példány a régi dokumentumok közül helyrehozhatatlannak bizonyul. 2 példány közülük szinte teljes egészében tönkrement. A restaurátorok könyvállomány XV, XVI, és XVII. századi egyházi és világi könyvkötő műhelyben készült bőrkötéses gótikus és reneszánsz stílusú köteteit különös figyelemmel kezelték. Az 1985-ös leletből 84 ősnyomtatványt, tíz példány XVI. századi és nyolc példány XVII. századi nyomtatványt, valamint kilencet azonosítottak, amelyek között a híres Kájoni kéziratokat is. Az 1944 utáni befalazatlan (7) és a 26 menthetetlennek látszó töredék (jelenleg azonosított) a csíksomlyói ferences könyvtárából a Csíki Székely Múzeumba került át, amely gyűjtemény egyike a legértékesebb kollekcióknak az országban.

A múzeumban őrzik a ferencesek könyvtárából származó irattárat (levéltárat), de ezek mellett léteznek folyóiratok és gyűjteménytöredékek is. A dokumentációs részleg 800 kötetet számlál a XVI. századtól kezdődően egészen a XX. századig.

A folyóirat-gyűjtemény két részre van osztva. A régebbi számok a Csíki Székely Múzeumba maradtak és a gyűjtemény újabb kori számai a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlegén találhatóak. Összességében 7240 folyóiratról van szó. Az 1848-as Kolozsvárott megjelenő Erdélyi Híradó, az 1874-es marosvásárhelyi Székelyföld, az 1882-1885. közötti csíkszeredai Székelyföld, az 1911, 1914, és 1915. esztendőkben kiadott csíkszeredai Székelység, az 1912-1914. közötti csíkszeredai Csíki Hírlap, az 1931-1944 közötti csíkszeredai Csíki Néplap és az 1889-1944 közötti csíkszeredai Csíki Lapok.

A töredékek gyűjteménye egy megrégült (elavult) és nem használt kézirat és nyomtatványgyűjtemény, amelyet felhasználtak a régi könyvkötő műhelyekben. Itt meg tudjuk említeni a kódextöredékeket, egyes kézirattöredékeket, okleveleket, makalatúrákat (selejtpapírok) stb. A restaurálás során 150 dokumentumtöredéket találtak. A dokumentumtöredékek a volt csíksomlyói ferences könyvtár tulajdonát képezték, amelyre 1985-ben bukkantak rá. Többségében az ősnyomtatványokból sikerült elválasztani.

A legrégebbi román nyelvű cirill betűs könyvek, amelyek a csíksomlyói ferences könyvtár birtokában voltak és most a Csíki Székely Múzeum gyűjteményét gazdagítják a következők:

1. ABC sau Alphavit pentru folosul şi procopsala schoalelor celor normalesci a neamului romanesc, Balázsfalva görög katolikus. 1783. Kétnyelvű román-német kiadás Balázsfalváról

2. Învăţătură adevărate pre scurt a vindeca boala sfranţului (sifilis), Kolozsvár 1803.

A csíksomlyói ferences könyvtári gyűjtemény hűen tükrözi az aktív ferences keresztény kultúra meghonosodását a vidéken. A könyvek felbecsülhetetlen értékűek, amelyből következtetni tudunk a ferences szerzetesek igényességére és felállított követelményeire. A ferences keresztény kultúra egyetemes jellegét az általuk leírt dokumentumok bizonyítják, amelyek gondosan őrizve vannak az utókor számára.

3.4. A csíksomlyói ferences könyvtár könyveinek posszesszori bejegyzései

A könyvek zöme, amelyek az 1980. és 1985. csíksomlyói leletek után voltak bevételezve posszesszori bejegyzéseket is tartalmaznak.

A kéziratokat és nyomtatványokat többféle módon lehet klasszifikálni: tartalom szerint, dekorációjuk szerint, a könyvkötések eredetisége szerint, a posszesszori bejegyzések szerint stb.

Az egykori tulajdonosok bejegyzései egyfajta társadalmi-kulturális és spirituális képet festenek arról a korszakról. A bejegyzések alapján követni lehet a könyvek útját egyik olvasótól a másikig. A kutatok számára igazi csemege, ahogyan követni tudják a dokumentumok használatát térben és időben. Pontosabban, kinél is volt a szóban forgó könyv, és mikor, esetleg meddig őrződött meg nála. Természetesen a bejegyzésekben bővelkedő könyvek zöme a híres ferences könyvtárakból származnak. A posszesszorok és a könyvek használói az adott korszak kiemelkedő szellemi egyéniségei voltak. A restaurálási munkálatoknak köszönhetően egyre több posszesszori bejegyzést sikerült napvilágra hozni.

A Csíksomlyói ferences könyvtár a saját gyűjteményén kívül más rendházak dokumentumait is megőrizte. A könyvek eredete szempontjából elsőként Erdélyt és Magyarországot érdemes megemlíteni. A nyomtatványok bejegyzései a volt ferences kolostorok életéről mesélnek, ahová hajdan tartoztak. Ezek közül érdemes megemlíteni a Veszprém megyei városföldi (a volt karthauzi kolostor) Magyaroszágról származó nyomtatványokat. Az egyik megmaradt impozáns kötete a Antonius Florentinus, Confessionaléja, amelyet 1482-ban adtak Bécsben a de Strata nyomdában és 1685-től a csíksomlyói ferences könyvtár tulajdonába került. Az 1985-ös leletben két XVI. századi brassói Szent Péter és Pál domokosi kolostorból származó ősnyomtatvánnyal is büszkélkedhetett a ferences könyvtár. Az ősnyomtatványok a Johannes Honterus által alapított szász evangélikus gimnázium könyvtárához tartoztak.

A posszesszorok bejegyzései alapján elmondható, hogy az ősnyomtatványok és a későbbi kiadások többsége a csíksomlyói ferences kolostor könyvtárához tartozott. A XVI. századi erdélyi és magyarországi ferences rendházak felszámolása előtt a csíksomlyói ferences könyvtár könyvei más kolostorok könyvtárainak gyűjteményéből származott. Itt megemlítendő az 1512-ben[46] szerzett Guido de Monte Rocherii Manipulus Curatorumát. A hajdani kecskeméti ferences templom tulajdonából került a csíksomlyói ferences könyvtárba.

A csíksomlyói ferences könyvtár más kolostoraiból szerzett könyveinek zömét az 1500-1620-as években szerezték be.

A XVII. századi legjelentősebb ferences könyvgyűjtők Csíksomlyóról: Somlyai Miklós és Kájoni János.

Somlyai 1600 körül született Csíksomlyón. 1615-ben búcsúzott el világi élettől és lépett be a ferences rendbe. 1626-1627 Szegedre kerül, ahol hitszónoki minőségben munkálkodik. Csíksomlyóra kerülve háromszor volt gvárdián 1629-1640, 1644-1648, 1659-1661 között. 1648-1650. között pedig az erdélyi kusztódia vikáriusa, majd definitora lett. Moldva missziós területein is tevékenykedett. 1661 őszén a tatárjárás áldozatául esett. Mint gvárdián restauráltatta a templomot és a kolostort. Brassóban pedig egy kis hordozható orgonát vásárolt. Az orgona vásárlásának lebonyolításáról Kájoni János írt az Organo-Missaleban[47]. Somlyai könyvszerető és tekintélyes zenei műveltséggel rendelkező ferences volt. A Somlyai-féle könyvtárban, a legutóbbi információk alapján 17 kötet volt. Az ősnyomtatványok közül egyetlen egy maradt fenn: Rodericus Zamorensis Speculum vitae humanae[48] című munkája. A XV. századi Somlyai gyűjtemény nyomtatványai közül is egyet sikerült megőrizni, ez pedig a Nicolaus de Lyra: Postilla munkájának negyedik része, amely kötet egy ideig fráter Miklós használatában volt. Sajnos a könyv állapotát tekintve menthetetlennek bizonyult.

Kájoni János* köteteinek nagy része témájuk szerint zenével, vallással és botanikával foglalkozik. Tudatos könyvgyűjtő, aki a kiválasztott könyveket szakterületek szerint szelektálta és csoportosította. Kitűnő könyvgyűjtő hírében állt Erdély szerte, igyekezett lépést tartani a korabeli legjobb posszeszorokkal. A könyvek megőrzése érdekében sokat restauráltatott. Az általa használt műveket a brassói, csíksomlyó, gyulafehérvári és kolozsvári kompaktorokkal (könyvkötőkkel) igyekezett beköttetni. Nagyrészt sikerült is neki. Kájoni a könyvek újraköttetésének idejét és helyét, valamint körülményeit bejegyzéseiben örökítette meg. Ezek a bejegyzések biográfiai jellegűek, amelyek nyomon követik Kájoni munkásságát, ugyanakkor mesél a XVII. századi könyvekről, könyvkötőkről és könyvkötő műhelyekről. Az 1671-es esztendőben írta Gyergyószárhegyen mikor gvárdiáni kötelességét teljesítette a Kalendarium festorum sanctorum Ordinis minorum[49] kéziratát, ezt követően 1673 és 1680-ban elkészítette a Herbáriumot és a Cantionale[50] tartalomjegyzékét. Kájoni halála után az Organo-Missale[51]munkája egy ideig Gyergyószárhegyen maradt és Benedekfi István a szárhegyi plébániatemplom kántora, majd később Gáspár István használta.

Nagy fontossággal bír a székelyföldi posszesszorok kötetei is. A székelyföldi papok számos liturgikus könyvet, bibliákat, a szentek életéről szóló olvasmányokat (nagy általánosságban vallásos témájú köteteket) gyűjtöttek össze. Sok esetben a református és nem katolikus papok is a katolikus papok könyveit használták.

Rétyi Pál, szemerjai református pap 1622-ben Gazda Lukácstól vásárolt egy 1498-ban megjelent Bibliát, amelyet 1633-ban egy másik könyvre cserélt. A cserét Zágoni K. Bálint hajtotta végre.

Benkes János katolikus pap sok éven át Háromszéken és Csíkvármegyében szolgált. Benkes teljes könyvtárát a csíksomlyói ferences könyvtárnak ajándékozta. Benkes nagylelkű adományáról maga Kájoni János ír a Fekete könyvében. A Benkes könyvtár könyveiből 17 kötetet sikerült azonosítatni.

Jelenleg 8 kötet van, amelyek Kászoni Budoly Péter gyergyói esperes és csíki plébános könyvtárából származik. A kötetek mindegyike a XVII. századból származik.

Ebeczki Pál pap, aki csíkszéken tevékenykedett 1697-ben Nagykászon plébánosa lett. Papságának utolsó esztendejében írta a csíksomlyói plébánia domus históriáját[52]. A feltárt kötetek közül csak hármat sikerült azonosítani, ezek: Meffret-prédikációk, Rodericus Zamorensis Speculum vitae humanaeja és a Joannes Balbus szótára a Catholicum[53].

Számos székelyföldi posszesszorok által gyűjtött kötet létezik a volt csíksomlyói ferences könyvtár gyűjteményében, amelyet Munckenhaupt Erzsébet dokumentumai alapján részleteztem a dolgozatom csatolt dokumentumok részében[54].

A csíksomlyói ferences könyvtár kötetei több mint száz pap és más világi bibliofil posszesszor neveit őrzi. A csíksomlyói ferences könyvtárhoz tartózó 1980-as és 1985-ös könyvleletek zömét először az erdélyi ferencesek kolostoraiban használták[55]. Ezek között akad néhány példány, amelyeknek egy része világi személyek adományaiból származik.

A könyvek tulajdonosainak és használóinak bejegyzései segítik a meglévő dokumentumok kutatási munkáját. A posszesszor bejegyzések egy kiindulópont minden egyes kutató számára, aki a több évszázados ferences életről és azoknak tevékenységéről-munkálkodásairól, az erdélyi kereszténységről akar „egész” képet alkotni nemcsak Erdély, hanem az egész Kárpát-medence területéről.

A ferences könyvtárban lévő kötetek bejegyzései útmutatóként szolgál hogy kik voltak a posszesszorok és használóik a szóban forgó kötetnek (köteteknek).

KONKLÚZIÓ

A Csíksomlyói Ferences Könyvtár történetét igyekeztem tudásom szerint bemutatni. Nem tudunk beszélni a ferences könyvtárról anélkül, hogy ne ismernénk az erdélyi világot és a ferences világot a kezdetektől mostanáig. Az európai és erdélyi magyar (regionális) kultúra feltárása egy kiindulópont a csíksomlyói ferences rendház megismerésére. E ferences kolostor tevékenységének hatása nemcsak egész Erdélyben, hanem Moldvában, sőt Magyarországon is érezhető volt.

Több századon át a csíksomlyói kolostor és templom a székelyföldi székelység és a moldvai székelység és csángóság kulturális és vallási központja volt. Az elemi oktatás, később a gimnázium és a mellette felépített szeminárium a fiatal diákok nevelőközpontjává vált. A gimnáziumi oktatás keretén belül iskolai drámákat adtak elő, amely hozzásegített a tanulási színvonal növekedéséhez.

E nevelési központ létrehozása mellett fontos szerepet játszott a könyvtár alapítása. A könyvtár a századok során több ezer kötetet számlált gyűjteményében. A kéziratok, ősnyomtatványok különös figyelemmel gyűjtötték össze és féltő gondoskodással voltak őrizve. A dokumentumok a ferencesek által többszázadon át való megőrzése bizonyítékul szolgál, hogy fontosnak tartották a könyvet, mint értéket. A könyv tisztelete révén sikerült fennmaradnia e kollekciónak a mai napig is.

Tény és való, hogy a gyűjtemény az évszázadok során megtépázódott, de a megmaradt kötetek még így felbecsülhetetlen értéket képviselnek az utókor számára.

A Kájoni János által alapított nyomda igen fontos szerepet játszott a csíksomlyói ferences könyvtár életében. Ugyanolyan fontos szerep tulajdonítható a nyomda mellett működő könyvkötő műhelynek is. Azokban az esztendőkben, Erdélyben nagy részben protestáns nyomdaműhelyek működtek. A csíksomlyói ferences nyomda az Erdélyi Fejedelemség első katolikus nyomdája volt. A nyomda a kolostor közvetlen közelében működött. A nyomda által kiadott könyvek közül a legjelentősebbek a Kájoni János kötetei. Unikumnak számító Kájoni János által 1676-ban elsőnek szerkesztett, írt és kiadott mű címe Cantionale Catholicum. Ez a gyűjtemény a mai napig is nagy népszerűségnek örvend a székely és csángó katolikusok körében úgy Székelyföldön, mint Moldvában. A publikációk zöme magyar és latin nyelven íródott. A nyomda tevékenysége szorosan összekapcsolódott Székelyföld katolikus iskolahálózatának fejlesztésében és formálásában, és szerepe volt a magyar ellenreformációban is, vagyis a katolicizmus megmentésében. Az 1848-1849-es szabadságharc idején a forradalmárok elfoglalták a nyomdát és megjelentették „Hadi Lap” című újságot. Ezekben a nehéz időkben is a nyomda székely népet szolgálta. 1900 után a nyomda a kolozsvári ferences kolostorhoz került. A ferences könyvtár pedig más forrásokból kellett „megéljen”.

A XX. század elején a ferencesek számba veszik múltbéli örökségüket. A régi ferences könyvtárban csak néhány nyomtatvány maradt, amelynek nagy értéke van. 14 XVII. századbéli és 80 XVIII. századbéli. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy a nyomtatványokat különös figyelemmel őrizték. Sajnos a második világégéskor a ferences könyvtár nagy kárt szenvedett, sok addig féltve őrzött kézirat, ősnyomtatvány és nyomtatvány részben vagy égészen tönkrement. Néhányuk pedig el is tűnt. Mégis a ránk maradt régi könyv gyűjtemény, amelynek nagy részét a Csíki Székely Múzeumba és a Csíksomlyói Ferences könyvtárba át lehetett menekíteni. A XIX század derekától keltezett kötetek zöme a Hargita Megyei Könyvtár, - amely intézmény nemrég vette fel Kájoni János nevét, - dokumentációs részlegén találhatóak. Kisebb kötetszámmal rendelkezik a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium is.

Meg kell becsüljük a ferencesek könyvtárának gyűjteményéből ránk maradt örökséget, mert a kötetek „élő legendaként” szólnak hozzánk. A Csíki Székely Múzeum, a hazai és a külföldi (főleg Magyarországi) restaurátorok nagyjai igyekeznek (igyekeztek) megmenteni az összes létező dokumentumot. A régi dokumentumok az erdélyi, magyarországi és közép-európai ferencesek történetéről mesélnek, de nyomon követhető a székelyföldi ember mindennapjai és a szomszédos nációkkal való kapcsolatai. A könyvtár laikus posszeszorai bizonyítják a könyvek mozgását főleg Erdélyben.

A regionális székely-magyar kultúra igazi keresztény-európai értéket kapott a ferencesektől. Ezek az értékek a ferencesek által létrehozott iskola és könyvtár alapítása révén teljesedett ki. A ferencesek fáradhatatlan munkájukkal bebizonyították, hogy miként lehet tanítani-nevelni, intelligensen befolyásolva mentalitásukat és helyes útra téríteni az emberek életét.

Dolgozatom megírásában számos ember volt a segítségemre. Külön köszönet illeti Muckenhaupt Erzsébet és Szőcs János csíkszeredai muzeológusokat és a csíksomlyói Márk József ferences atyát.

A. Székely róvásírás ábécé.

Magyar Adorján-féle ábécé

B. A csíksomlyói nyomdászok és könyvkötők névsora

P. Kassai András (1652-1705). Nyomdász, Magyarországon születet és Csíksomlyón fejezte be élete pályáját. Eredetileg a lutheránusvallás híve volt, amelyet katolikusra cserélt fel. Ezt követően rövid idő leforgása alatt ferences szerzetes majd pap lett. 30 esztendőn át szolgálta a nyomdát.

Fr. Balogh Leó (1665-1729). Háromszéken született. Nyomdász és könyvkötő is volt egy személyben. 48 esztendőt szolgálta a nyomdát. Csíksomlyón hunyt el.

Fr. Dobos Miklós (1681-1753). A hajdani Csíkszéken született Szenttamáson, és Csíksomlyón lelte meg örök nyugodalmát. 45 esztendőt dolgozott a csíksomlyói nyomda és könyvkötő műhelyben.

Fr. Ambrus Paszkál (1697-1776). A hajdani Csíkszéki Kászonba született és Gyergyószárhegyen ragadta el a halál. 46 esztendőt tevékenykedett a csíksomlyói nyomdában és könyvkötő műhelyben.

Fr. Schmidt Adjutusz (1720-1774). Belgiumban született és Csíksomlyón végezte be életét. Szorgalmas nyomdász hírében állt. 26 esztendőn át szolgálta a nyomdát.

Fr. Raab Simon (1726-1756). Styria (Ausztria) városában látta meg a napvilágot és Csíksomlyón búcsúzott el tőle. Könyvkötéssel foglalkozott. 1 esztendőt töltött a nyomda bűvkörében.

Fr. Neinhart Miklós (1735-1801). Svoviában született (Németország) és Csíksomlyón halt meg. 40 esztendőn át a csíksomlyói könyvkötő műhelyben dolgozott.

Fr. Fülöp Egyed (1739-1806). A hajdani Csíkszék Delne falujában született és Csíksomlyón temették el. 46 esztendőn át szolgálta a csíksomlyói nyomdát.

Fr. Mártonffi Demeter (1751-1817). Csíktusnádon született és Szászsebesen (Sebeş) halt meg. 1773-1793 között dolgozott a csíksomlyói nyomdában.

Fr. Klitz Nepomuk. Bamberg városából érkezett. 1777-ben lett szerzetes és 1810-ben hagyta el a kolostort. 13 esztendőt munkálkodott a csíksomlyói nyomdában.

Fr. Kelemen Didák (1773-1836). A háromszéki Kézdialmáson született és Csíksomlyón hunyt el. 1801-1836. között volt nyomdász és könyvkötő.

Fr. Salló Benignusz (1790-1818). Zsögödön született (hajdani Csíkvármegye) és Szamosújváron (Kolozs megye) tért örök nyugalomra. Öt kerek esztendőt dolgozott a csíksomlyói nyomdában.

Fr. Grösszing Humilisz (1792-1849). Hunyadvárán született és ott is halt meg. Öt esztendőn át dolgozott nyomdászként Csíksomlyón.

Fr. Tréfás János (1793-1863). A háromszéki Bereckben született és Székelyudvarhelyen hunyt el. 30 esztendőn át szolgált a csíksomlyói nyomdában. Ezen időszakban tevékenysége akadozott, azaz, nem volt folyamatos.

Fr. Pap Lázár (1797-1850). Születési helye ismeretlen, Szászvárosban hunyt el. A csíksomlyói könyvkötő műhely munkása volt öt esztendőn keresztül.

Fr. Gáll Alajos (1794-1853). A háromszéki Hiliben született és ott is halt meg. 20 esztendőn át szolgálta a nyomdát. Állítólag a csíksomlyói nyomda könyveinek leltárba vétele az ő nevéhez fűződik (Inventarium Typographiae Csíksomlyoviensis).

Fr. Koncz László (1814-1898). A Bihar megye Poklosteleken (Pocluşa de Barcău) látta meg a napvilágot és Csíksomlyon hunyt el. 25 esztendeig dolgozott a csíksomlyói nyomdában.

Fr. Juhász Jeromos (1815-1882). A hajdani Csíkszéken született Madarason, és a Szeben megyei Medgyesen távozott az élők köréből. 23 esztendeig szolgálta a nyomdát. Számos feljegyzés fűződik a nevéhez, amelyet a Inventarium Typographiae Csíksomlyoviensis őrzött meg(1825).

Fr. Benedek Lázár (1826-1907). A hajdani csíkszéki Csíkszentgyörgy községben látta meg a napvilágot és Csíksomlyón tért örök nyugovóra. György József* után ő volt az utolsó csíksomlyói nyomdász, aki a helyi sajtóval is foglalkozott. 44 esztendőt szolgálta a csíksomlyói nyomdát.

Fr. Mánya Leó. Csak a csíksomlyói nyomdában való munkásságáról maradtak fenn adatok. 1841-1844 között szolgálta a nyomdát.

Fr. Czikó Ferenc. A Kolozs megyei Tordán született. 1843-as esztendőben lett a csíksomlyói nyomda munkása, sajnos a rákövetkező esztendőben meghalt.

Fr. Nagy Ferenc (1826-1904). A háromszéki Esztelneken született és a Kolozs megyei Szamosújváron halt meg. Kolozsvárott tanult és a csíksomlyói könyvkötő műhelyben dolgozott 31 esztendőn át. Ő volt az utolsó csíksomlyói könyvkötő.

Fr. Barthó Boldizsár (1827-1905). A háromszéki kézdialmáson született és a Fehér megyei Torockón temették el. 5 esztendőt volt a csíksomlyói nyomdánál, ami után a papi hívatást választotta.

Fr. Madarász Brunó. Az 1886-os Tabulában van megemlítve. Feltételezés szerint 3 esztendőn át szolgálta a csíksomlyói nyomdát.

* Szőcs János muzeológus elbeszélése alapján

** Erdélyben rendkívüli értéket képviselnek a ferences könyvtárak

* Másoló – Az a személy, aki a múltban a nyomda feltalálása előtt szövegek másolásával foglalkozott (leginkább kéziratokat másolt). Dicţionar Enciclopedic Român, Editura politică, Bucureşti 1962, 792 o.

* A fent említett századokban a ferences szerzetesek megalapítják a csíksomlyói ferences könyvtárat.

* Azokról a diákokról van szó, akik többsége Németalföldön és Németországba tanultak.

[1] A legfontosabb dák település. A dák állam Krisztus előtti I századában katonai, politikai, vallási és gazdasági központja volt – Dicţionar de istorie veche a României, Editura ştiinţifică şi enciclopedică, Bucureşti, 1976

[2] A vándor népek közül a gepidák voltak az egyedüliek, akik királyságot alapítottak a mai Erdély területén. – Erdély Története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989, 73-84 o.

* ANONYMUS úgy hívja: „Gelu a román ... románok és szlávok fejedelme” (Blassi et Sclavii). – Din Istoria Transilvaniei I, ediţia a III-a, Editura Academiei R.P.R, 1963

**Szászok (saját nyelvükön Siebenbuerger Saksen) emigrálásának helye – Lorena (Franconia)

3 Két tatár hadsereg rohanta le az erdélyi városokat és falvakat, amely megtizedelte Erdély lakosságát – Erdély Története a kezdetektől 1606-ig, Akadémiai kiadó, Budapest, 1986.

* Erdélyi vajdasági vármegyék kiváltságos nemzeti képviselőinek törvényhozó nagyülése – Erdély rövid története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.

[4] Din Istoria Transilvaniei I., Editura Academiei R.P.R, Bucureşti, 1963, 174-180 o.

[5]Erdélyben a humanizmus minden népnél virágkorát élte. Erdély a magyar kultúra „mentsvárát” jelentette ezekben, az időkben. – Din Istoria Transilvaniei I., Editura Academiei R.P.R, Bucureşti, 1963, 214-227 o.

[6] A török-tatár ellenes Szászfenési csatában (Floreşti – Kolozs megye) Rákóczi György súlyos fejsérülést kapott. Két héttel a vereséges csata után 1660. június 7-én, Váradon halt bele sérülésébe. – Erdély rövid története, Akadémiai Kiadó, Budapest 1989. 315-317 o.

[7] Az első Habsburg-török konfliktus Bécs ostromával ért véget. A török-tatár hadak I. Szulejmán vezetésével vereséget szenvedtek I. Zsigmond lengyel király, Lotharingiai Károly Szent Liga csapatai ellen még abban az esztendőben. – Bertényi Iván-Gyapai Gábor, Magyarország rövid története, Maecenas Könyvkiadó, Budapest, 2001.

* A Román Görög Katolikus az erdélyi Ortodox Mitropolita csatlakozásával jött létre elismerve a pápa fennhatóságát (1697). Azonban egy része az ortodoxhívőknek nem fogadta el ezt az egyesülést.

[8] Az erdélyi románok nemzeti és kulturális mozgalma a XVII. Század második felétől egészen a XIX. századig, amelynek alapját Samuil Miku Klein rakta le. – Istoria poporului român, Editura Ştiinţifică, Bucureşti, 1972, 287-294 o.

[9] „Liberális Rendszer” (1860-1867). – Din Istoria Transilvaniei II., Editura Academiei R.P.R., Bucureşti, 1961, 176-186 o.

[10] A Memorandum az Erdélyi román értelmiségiek által megfogalmazott politikai dokumentum, amelyet az erdélyi Román Nemzeti Bizottság dolgozta ki 1892 márciusában a Szebeni gyűlés után, és öt nyelven volt megszerkesztve. Lényege, hogy megfogalmazott sérelmeiket elküldjék az Osztrák uralkodónak. A dokumentum tartalmazta a Budapesti kormány magyarosítási szándékát is és a románok nemzeti és kulturális jogainak elismerését. Ebből az okból kifolyólag 1892. május 28-án egy tekintélyes delegáció indult Bécsbe a Memorandisták közül, de úgy a meghallgatást, mint a dokumentum vizsgálatát elutasították. A magyar uralkodói ház a Memorandum szerkesztőit hazaárulás címen elítélték. – Ibidem, 259-264 o.

[11] A legionárius mozgalom egy utlranacionalista szervezet volt a korabeli Romániában. 1922-ben alakult és a húszas években erős szervezeté kovácsolódott össze. Létük a kormányok üldöztetése és támogatása között is fenn tudott maradni a második világháború végéig. – Istoria României, Corint, Bucureşti, 2005, 356-358 o.

[12] I. Hohenzollern-Sigmaringen Mihály (1921-) Románia királya volt 1927-1930 és 1940-1947, fia II. Károlynak és Ilona Királynőnek. 1947. december 30-án száműzték az országból, mikor a kommunisták kikiáltották a Román Népköztársaság. Ibidem, 401 o.

[13] Anonymus valószínűleg III. Béla király jegyzője volt a XII. században. Kilétét nem ismervén adta az utókor az Anonymus nevet az első nagy magyar krónikásnak. A Gesta Hungarorumnak nevezett történetírás tartalmazza a magyarok krónikáját nagyjából a honfoglalástól egészen IV László király (1272-1282) uralkodásáig. Ez a mű fontos a románok számára is, mert említést tesz a X. századi román államalakulatokról is. – Dicţionar de istorie veche a României, Editura ştiinţifică şi enciclopedică, Bucureşti, 1976.

* Legrégebbi fennmaradt magyar bibliafordítás (1436-1439 között fordították). Magyar bibliafordítások. http://www.biblia.hu/bevez/magyar.htm

*– Az első nyomda Erdélyben 1528-1530 között Lukas Trapoldner által alapított szebeni tipográfia volt.

[14] Hungaria történelmi fontosságú alkotás, ami Erdély népeinek leírását veszi figyelembe – Al. Piru, Istoria Literaturii Române I. Perioada veche, Editura Didactică şi Pedagogică, Bucureşti, 1970, 50 o.

[15] Istoria României în date, Editura Enciclopedică Română, Bucureşti, 1972, 123 o.

* János Zsigmondról van szó, akit II. János néven választottak Magyarország (1540-1570) királyává és Erdély fejedelmévé (1565-1571).

** Ő fordította le először a Bibliát teljes egészében, amelyet Károli Bibliának is hívnak.

[16] Batthyányi Ignácz lett az újonnan alapított könyvtárnak a legfőbb posszesszora. Ő vásárolta fel a lőcsei (Lőcse – szlovákul Levoča ), könyvtár könyveit és tovább gyarapította Európa más országaiból származó kötetekkel, főleg Itáliából, Magyarországról és Ausztriából (Anton Christoph Migazzi bécsi kardinális kódexei felbecsülhetetlen értékűek) Eva Selecká Mârza, A középkori lőcsei könyvtár, Szeged, 1997.

* Appendix – Kiváló tudományos munka, amelyet Bolyai János 1820-1830 között dolgozott ki, nemeuklidészi geometria alapjait rakta le. Bolyainak sikerült 2000 esztendős geometriai kérdést megoldania, amelyet Euklidész kr. e. a III. században lefektetett vizsgálata során merült fel.

* Nemzetközileg elismert magyar orvos-genetikus

** Ha többet akarunk megtudni a székelyekről és Székelyföldről, akkor Orbán Balázs neve a legfontosabb, aki a Székelyföld leírása munkájával alkotott maradandót az útókor számára.

[17] A középkori Magyarország egyik érdekes színfoltja Székelyföld, amely tartomány emberei kollektív nemesi kiváltságokkal rendelkeztek, főleg ami a jogi, adminisztratív és katonai autonómiát illeti. A székely székek a XIV században alakultak ki a szász székekkel egy időben, amelyeket latinul sedes Sicolorumnak és Sedes Saxorumnak neveztek. – Egyed Ákos, Székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006.

[18] A „legenda” szerint 1567-ben János Zsigmond fejedelem Csík, Gyergyó és Kászonszéket unitárius vallásra akarta téríteni. Csíksomlyón gyülekeztek a római-katolikus keresztény emberek a gyergyóalfalusi István pap vezetésével. A csatába való indulástól kezdődően asszonyok, öregek és gyerekek imádkoztak a Szűzanyához hitük megmaradásáért. A Tolvajos tetői ütközetben János Zsigmond csapatait legyőzik a csíkszékiek. Csíkszék és két lányszéke továbbra is katolikus maradt. Egy esztendővel később a tordai Országgyűlés szabad vallásgyakorlást biztosít a katolikus, református, lutheránus és unitárius felekezeteknek. – Egyed Ákos, Székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006, 102-108 o.

* A Román Népköztársaság (románul Republica Populară Română) tartományait 1968-ban teljesen feloszlatják, helyükbe a kisebb területi egységeket, a megyéket választották. Ezek a megyék nem tükrözték a két világháború közötti területi felosztást, némelyikük közülük más nevet kapott. A megyék zömét toldozták-foldozták. Az ország nevét Románia Szocialista Köztársaságra változtatták (Republica Socialistă România).

[19] Apáczai legfontosabb munkájáról van szó. Hollandiába, Utrechtbe íródott. Az enciklopédia 11 fejezetet foglal magába, ezek a következők: I. Metafizika; II. és III. Logika; IV. Aritmetika; V. Geometria; VI. Asztronómia; VII. Geográfia; fizika, a többi természettudományok; medicina; VIII. Arhitektúra; mezőgazdaságtan, kalendárium; IX. Történelem; X. Etika, jog, politika; XI Teológia. Az enciklopédia 412 oldalt tesz ki. Az említett 11 fejezet után teológiai témájú írások és az egyetemi kollégáinak írt levelei találhatóak. A mű teljes egészében 487 oldalas. – Pukánszky Béla – Németh András, Neveléstörténet, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994, 151-158 o.

[20] Mezey István. Kelet nagy vándorai, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1963, 30 o.

* A Székelyföld leírása a székely Orbán Balázs főműve, Erdély e régiójáról részletes és mindenre kiterjedő figyelmességgel meg írott munkája.

* A székely kapuk jelenlegi „fővárosa” a Hargita megyei Máréfalva (románul Satu Mare) E település több mint 100 székely kapuval büszkélkedhet.

** Korond a székelyföldi kerámia „fővárosa”.

[21] Székelyföldön inkább Hargita és Kovászna megye az ásványvizek „hazája”. Ásványvizek székely elnevezése a borvíz. Ezek az ásványvízforrások kizárólag nemcsak ivóvízként hasznosíthatóak, hanem élményfürdőként, és gyógyhatásuknak köszönhetően jelentős szerepet játszanak az egészség megőrzésében. Az ásványvízforrások zöménél ismertető tábla hirdeti milyen betegségre, javasolják a vizet. Nagyon sok gyógykezelő központ is létesült. Ezek közül a jelentősebbek: A borszéki, a tusnádfürdői, a málnásfürdői a szovátai gyógyfürdők. – Geografia României I., Editura Academiei R.S.R., Bucureşti, 1983 (301-302 o.).

* A Csíksomlyói értesítők diákokra vonatkozó statisztikái nemzetiség, vallás szerint vannak csoportosítva. Az 1918 utáni évkönyvek már feltüntetik azt is, hogy az illető tanuló a magyaron kívül milyen nyelvet ismer.

[22] Iorga, Nicolae. Acte româneşti din Ardeal privitoare în cea mai mare parte la legăturile secuilor cu Moldova, 1914

[23]Nicolae Bucur şi C. Costin, Pagini din creaţia folclorică a unui sat – Livezi – Harghita, pp. 15-16.

* Itt gondolok A Török birodalomra, a Habsburg Birodalomra, a későbbi Ausztria-Magyarországra és más európai nagyhatalmakra, valamint a legújabb hazára is, ahol a székelyek többsége él.

* Ebben az esztendőben ünnepli a Ferences rend fennállásának 800-ik évfordulóját

* Az ellentétes nézetek kibékítésének gyümölcséül született meg az újabb ferences bölcselet.

* A szegénységi fogadalom egyike a három szerzetesi fogadalomnak. A szerzetest teljes vagyonáról és minden tulajdonáról való végleges lemondására kötelezi. Mindezeket a javakat a szerzetesrendnek adja át, vagyis aláveti magát az elöljárónak.

** Ordo FrartrumMinorum Conventualium vagyis a kisebb testvérek rendjét Assisi Szent Feren alapította 1210-ben (egyes adatok szerint 1208-ban). A kolostorhoz kötődő és birtokhoz kötődő rend.

*** 1517-ben a konventuálisok leváltak az akkori obszerváns irányzat és önálló renddé alakultak. Az említett dátum kötődik X. Leó pápa az “Ite et vos in vineam meam” (menjetek ti is a szőlőmbe) bullájával hagyta jóvá a két irányzatot.

[24] A szájhagyomány szerint (saját észrevétel) 1567-ben János Zsigmond Erdélyi fejedelem megkísérelte unitárius hitre téríteni Csíkszéket és beleértve Csíkot, Gyergyót és Kászont. Az erőszakos hittérítés ellenállásba ütközött, mivel a Csíksomlyón gyülekező tömeg sereggé kovácsolódott össze és legyőzték a fejedelem csapatát. Ezen emlékezetes esemény alkalmából minden egyes esztendőben Pünkösd szombatján a székely és a moldvai és más vidékről (mostanság a világ minden tájáról) gyűlnek össze katolikus hívők, és hálát adnak a hitüket védelmező csíksomlyói Szűz Máriának. A búcsút a Kis-Somlyói körmenet és a nyeregben megtartott mise teszik emlékezetessé. Ilyenkor nyírfaágakkal díszített zászlókkal vonulnak fel a nyeregbe. – P. Benedek Fidél. Ferences templomok és kolostorok II., Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008, pp.141-144.

[25] A mostan is látható kolostor együttes épületéről van szó. – Dr. P. Boros Fortunát O.F.M., Csíksomlyó a kegyhely, Pallas-Akadémia, Csíkszereda1994,20-23 o.

[26] Fr. Bartalis János OFM., Halálra ítélve – Az erdélyi ferencesek története 1949-1989, Déva, 2001.

* A kommunista diktatúra alatt elhurcolt csíksomlyói ferencesek közül csak P. József van életben, akivel interjút is készítettem az említett időszakról. P. József jelenleg 80 esztendős. Mesélése alapján betekintést nyerhettem a jelenlegi csíksomlyói ferences könyvtár állapotáról.

** A Trianoni szerződés értelmében Magyarország elvesztette területének 71%-át és lakosságának 66%-át. A magyar lakosság egyharmada került az akkori nagyhatalmak által kikényszeríttet szerződés aláírása utáni létrejött kis Magyarország határain kívül. Magyarok egyharmada került kisebbségbe az akkori újonnan megalakult államokban. (Romániában, a volt Jugoszláviában (Szerb-Horvát-Szlovén királyság), a volt Csehszlovákiában, a volt Szovjetunióban – most Ukrajna része, és Ausztriában).

[27] Zvara Edina, Katolikus Intézményi Könyvtárak Magyarországon, - Ferences könyvtárak 1681-1750, Budapest, 2008

[28] Szabó Henriette. A Dévai Ferences Rendház 1850 előtti könyvei, O.SZ.K., Osiris kiadó, Budapest, 2002

[29] Zvara Edina. Katolikus Intézményi Könyvtárak Magyarországon, - Ferences könyvtárak 1681-1750, Budapest, 2008.

Az információk egy része Muckenhaupt Erzsébet Csíkszeredában élő muzeológustól származnak.

Jakó Zsigmond. Erdélyi Könyvesházak, Scriptum KFT., Szeged,1991, 3, 29,89,116,199 o.

* A ferencesek nagyrészt a moldovai magyar közösségekben tevékenykedtek.

* A feltételezések szerint az édesapja lehetett román származású. – P. József Csíksomlyói ferences atya elbeszélése alapján

** Kájoni János soha nem írta le úgy a nevét, hogy “Ioan Căianu”, összesen három formáról tudunk, ezek: “Joannes Kajoni”, “Joannes Kaioni” és Kájoni János. Első ízben a „Ioan Căianu” változatot 1936 vették papírra. – A Csíki Székely Múzeum évkönyve 2005, Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2006 (Új szelek és reflexek a mai Székelyföldi román történetírásban,384 o.).

*** Az első jelentős és ismert publikáció irodalomtörténeti szempontból is a Cantionale Catholicum. A Kájoni által gyűjtött zsoltárok 1676-ban láttak nyomtatott változatban napvilágot, amelyet ismertek és használták is Erdély és Moldva szerte. – Muckenhaupt Erzsébet Csíkszeredai muzeológus elbeszélése alapján.

* Kájoni tanára Seregély Mátyás adott egy félbehagyott zenegyűjteményt neki jó tanulásáért. Ez a gyűjteményt az idők során Kájoni bővíteni kezdte, és 1761-ben fejezi be Gyergyószárhegyen. Codex Caioni 346 zenedarabot tartalmaz. – P. József Csíksomlyói szerzetes elbeszélése alapján.

** Magyar és román muzeológusok, (Papp Ágnes és Saviana Diamandi) közös munkájának eredményeként 1993-ban Budapesten a “Musicalia Danubiana” sorozatban jelentették meg három kötetben. (egyébiránt e kiadás a régi zenei partitúrák megfejtését vették számba, vagyis kottába való átírást alkalmazva tették érthetőbbé a nagyközönség előtt). A kötetek a következő anyagot tartalmazzák: a kézirat bemutatásával és foglalkozik és annak hasonmásának (fakszimile) bemutatása (I, 14a-nak nevezve), A zenei átírásokat és kommentárokat a második és harmadik kötet tartalmazza (II és III – vagyis 14b* és14b** kötetek). – Muckenhaupt Erzsébet csíkszeredai muzeológus elbeszélése alapján.

[30] A Csíksomlyói Ferences nyomda és könyvkötő műhely. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2007.

[31] Munckenhaupt Erzsébet. A Csíksomlyói Ferences Könyvtár kincsei, Balassi Kiadó, Budapest; Polis Kiadó Kolozsvár, 1999.

A Csíki Székely Múzeum Gyűjteményei. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2004.

[32] A feltételezések szerint 1630 előtt kellett létezzen egy könyvtár, amely segítette a gimnáziumi tanítást. – Csíki Székely Múzeum gyűjteményei. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2004.

[33] Az egyesületekről több információt kapunk a hajdani gimnáziumi értesítőkben. Az egyesületek szabályainak megújított reguláiról az1904-1905-ben kiadót gimnáziumi értesítőben találunk Pál Gábor igazgató kiadásában (43-64 o.)

[34] Csíksomlyói Római Katholikus Főgymasium értesítője az 1885-86-ik tanévről. Közli Imets Fülöp Jákó igazgató, Csíkszereda 1886 (1-7 o.).

[35] Csíksomlyói Római Katholikus Főgymasium értesítője az 1885-86-ik tanévről. Közli Imets Fülöp Jákó igazgató, Csíkszereda 1886 1. o.

[38] Glósz Miska tanár és könyvtáros. A gimnáziumban latin és görög nyelvet tanított. Számos tanulmányt írt a csíksomlyói ferences könyvtárról és a gimnázium tanári könyvtáráról. – Antal Imre. „Tisztesség Adassék”, Pallas-Akadámia, Csíkszereda, 1994 (117 o.)

[39] Balló István történész és tanár az ifjúsági könyvtár őre volt 1904 şi 1908. között. – Antal Imre. „Tisztesség Adassék”, Pallas-Akadámia, Csíkszereda, 1994 (100 o.)

[40] Csíksomlyói Római Katholikus Főgymasium értesítője az 1911-12-ik tanévről. Közli az igazgatóság, Csíkszereda 1912.

* 1933-1944. között Kolozsvárott megjelent folyóirat 1938-1939. 1-2 számában van közölve. A folyóiratot Márton Áron alapította.

[41] A Csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium évkönyve az 1994-95. tanévről. Közreadja az igazgatóság, Csíkszereda, 1995, p. 40.

[42] Az iskolai könyvtár történetéről. - A Csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium évkönyve a 2003-2004. tanévről. Közreadja az igazgatóság, Csíkszereda, 2004, 37-43 o.

[43] Az iskolai könyvtár régi könyveiről. – A Csíkszeredai Márton Áron évkönyve a 2004-2005 tanévről. Közreadja az igazgatóság, Csíkszereda, 2005 42-45 o.

[44] Az 1980-as könyvleletről. – Muckenhaupt Erzsébet. A Csíksomlyói Ferenes könyvtár kincsei; Balassi Kiadó-Pollis Kiadó, Kolozsvár, 1995 (94-129 o.).

* Latin (inkább) és magyar nyelven írt mű. A Domus História az utókor számára írt ház történetét jelenti, vagyis az egyházközösségi életét, jelentős eseményeit, és annak történetét írásban és képekben nyomon követhető munkája.

** Információ: Muckenhaupt Erzsébet muzeológusa Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda.

* Nagyobb részt latin és magyar nyelven íródott. – A Csíki Székely Múzeum Gyűjteményei. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2004, 27-35 o.

* Monochrom: nyomdai használatban - ugyanazon színárnyalattal festett, csak tónusaiban tér el az adott díszítés. – Dicţionar Enciclopedic Român, Vol III K-P, Editura Politică, Bucureşti, 1965.

** Polichrom: jelentése sokszínű. Nyomdai használatban több színt alkalmazó nyomtatás. A polikróm nyomtatást mindegyik színt külön klisékkel (nyomódúc, nyomólemez) készítik. – Dicţionar Enciclopedic Român, Vol III K-P, Editura Politică, Bucureşti, 1965.

*** Marcus Bandidusról és művéről a következő kiadványban lehet olvasni: Năstase: Bibliotheca Moldoviensis, Hargita kiadó, Csíkszereda, 2003 (kétnyelvű kiadás).

* A csíksomlyói nyomda és könyvkötő műhely bevételi-kiadási naplójának teljes neve: Liber Typographiae Conventus Csik Somlyovensis’

** Misztériumdrámákról – Venczel József, Misztériumjáték, Heves város önkormányzata, Heves, 1993

[45] „Tisztesség Adassék”. Antal Imre, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1994, 126 o.

* Információk: Muckenhaupt Erzssébet muzeológusa, Csíki Székely Múzeum.

* Káldi György magyar jezsuita szerzetes, aki elsőnek fordította le magyar nyelvre a katolikus bibliát. A bibliafordítást 1605 Gyulafehérváron kezdte meg, és 1607-ben fejezte be Olmütz városában. Ez a bibliafordítás 200 esztendőn át használták. http://www.biblia.hu

[46] Még többet a régi könyvekről az 1985-ös (II. 52) lelet katalógusban található

[47]Még többet a régi könyvekről az 1985-ös (II. 109) lelet katalógusban található

[48] Még többet a régi könyvekről az 1985-ös (II. 78) lelet katalógusban található

* Kájoni János életéről és munkásságáról bővebben a 3.1. fejezetben található (Rövid ismertető a csíksomlyói ferences könyvtárról, a nyomdáról és a könyvkötő műhelyről).

[49] Még többet a régi könyvekről az 1980. és 1985-ös (I.1, és II. 91.) lelet katalógusban található

[50] Még többet a régi könyvekről az 1980-as (I. 1., 8.) lelet katalógusban található

[51] Még többet a régi könyvekről az 1985-ös (II. 109) lelet katalógusban található

[52] Még többet a régi könyvekről az 1985-ös (I. 10.) lelet katalógusban található

[53] Még többet a régi könyvekről az 1985-ös (I 61., 78., 87.) lelet katalógusban található

[54] Muckenhaupt Erzsébet. A Csíksomlyói Ferences Könyvtár Kincsei; Balassi Kiadó, Budapest-Pollis Kiadó, Kolozsvár, 1995.

* P. György József írta meg A ferencrendiek élete és működése Erdélyben című könyvet. Kolozsvár, Cluj-Kolozsvár, 1930