Barna Borbála művészeti galériája

rajztanár, művészetpedagógus, PHVM művészeti vezetője 

A rajzolás szeretete egész életemet végig kíséri. Az általános iskolában, Pártayné Éber Anna rajztanárnő felfigyelt rám, támogatott, indiai gyermekrajzpályázatra küldte rajzaimat. 1972-ben munka mellett a Csepeli Képzőművész Körben Buna Konstantin festőművész alakrajzra tanított. 1973-ban Baján a Rudnay-kör tagjaként B. Mikli Ferenc festőművésznél portrékat rajzoltam. Kísérletező, önmagam kereső évek következtek az első önálló kiállításig.

 1984-ben szövött gobelin-falikárpit készítést tanultam Benkő Marianna textilművésztől. 1985-ben Alexovics László szobrász és festőművész haláláig a Győri Képzőművészeti Körbe jártam.

 1994-ben a Győri Kálvária úti Általános Iskolában vegyes korosztálynak, gyermek kézműves szakkört vezettem. 1996-ban Tirnován Ari Vid szobrászművésztől Pápán a Képző-és Iparművészeti Népfőiskolán megtanultam a szobrászat, korongozás alapjait. Itt volt az első csoportos kiállításom a pápa öreghegyi iskolában. 1999-ben a Ferenczi József Nemzetközi Alkotó-és Művészeti Táborban Sarródon, Ámon László grafikus művész oktatott. 1994-ben a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban megalakult a Kisalföldi Paletta Megyei Öntevékeny Képző-és Iparművészeti Társaság, melynek alapító tagja vagyok. Szervezésükben több tárlaton, köztük 1999-ben Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly Kulturális Központ Galériájában zsűrizett alkotásaim szerepeltek. 1987-ben Baranyai Zoltánnétól ismertem meg a tűzzománc-készítést. Az első zsűrizett iparművészeti alkotásom (tűzzománc) a Győr-Moson-Sopron Megyei Tehetségkutató- és Gondozó Közművelődési Egyesület 1987. októberi BBMMK pályázatára érkezett csoportos kiállításon volt látható. Győrött 1988. Kisfaludy Színház aulájában a Megyei Tehetségkutató csoportos kiállításán zsűrizett tűzzománcaimból négy volt kiállítva.

 1995-től a Tóvári Tóth István által alapított győri a Vasas Paál László Képzőművészeti Körhöz csatlakoztam Barabás László festőművész vezetése alatt. Később Szalkai Károly és Kovács Gábor festőművész segítette szakmai fejlődésem, mestereimnek tekintem őket. 2000-ben a Csobánka Országos Vasas Alkotótáborban készült zsűritett munkáim az Országos Vasas Művészegyüttes Alapítvány Székházában Budapesten kerültek bemutatásra. (2000, 2003, 2005)

2003 óta Ménfőcsanaki Képzőművészeti Alkotótáborban tanulom nyaranta Dubi Árpád és Patkos László művészeti vezetőktől a rézkarc készítését, a táborzáró kiállítások résztvevőjeként a műhelygyakorlatok során sok új technikát sajátítok el. 

2004-től felkérésre elvállaltam a Paál László kör vezetését 2008-ig. Kezdetektől részt veszek a csoportos bemutatkozásaikon. Több alkalommal köri tagok kiállítását rendeztem és nyitottam meg. 

1999-2002. között főiskolai tanulmányokat folytattam a NyME ACsJ Tanítóképző Főiskola művelődésszervező szakán. 2000. decembertől Kovács Kálmán festőművész, grafikus , litográfiai műhelyében a kőnyomat készítés technikáját tanultam. Kőnyomataim láthatok voltak 2002,2003 Apácai Galéria -ACsJ Főiskolán. Az itt készült munkákból az első önálló kiállításom valósult meg. Érdekelnek az iparművészet különböző ágai: szőtt gobelin, hímzés fafaragás, bőrmunkák. A fotózás, mint társművészet mindig vonzott. Az USA tájai, városai, Győr épületei megörökítve kiállításra kerültek. 2006-ban posztgraduális képzésben Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskola művészetpedagógus szakirányú, rajzszakos tanár oklevelet kaptam. A diplomamunkát Stefanovics Péter grafikus, a Képzőművészeti Egyetem tanára kiváló jeggyel értékelte. 

2006októberében megalapítottam a PALETTA Hétvégi Vizuális Műhelyt. Szombatonként VOKE Arany János Művelődési Ház Hotel Szárnyaskerékben tartok foglalkozást. 

2009-2011. Utazó esszencia- AMATOR ARTIUM országos körút ( Budapest Mezőgazdasági Múzeum, Balatonboglár, Kiskunfélegyháza, Nagykanizsa, Tiszaföldvár, Szolnok, Pécs, Kalocsa, Nyergesújfalu) Részt vettem még számos megyei és országos tárlaton köztük, 2013 Győr Téli Pedagógus Tárlat Napóleon-ház csoportos kiállításán. 

2013. decemberében felkérésre a Győri Alkotók Napóra Egyesületéhez kapcsolódtam, az Esterházy-palota könyvbemutatója óta, több csoportos kiállítás aktív részvevője vagyok. ( Győr Múzeum ház, Pinnyéd, Győrság, stb. ) 

2013. Győrújbarát megyei KI MIT TUD első helyezettként, Pécs országos döntő, Zsolnai Kulturális Negyed E 78 klubjában. 

2013, 2014, 2015 években, Győr Téli tárlat ART 9000 Napóleon-házban. 2015. szeptember. 21.-től október 1-ig a XIII. önálló kiállításom tekinthető meg „ 67 év színei...” címmel az Arany Galériában. 2015 októberében a PHVM XIX. csoportos kiállítása a KÁPTALAN DOMB Hotel Konferencia kiállítótermében tekinthető meg.

Alkotásaim

1. festmény

Festmény leírása itt lesz

2. festmény

Festmény leírása itt lesz

3.

leírása itt lesz

4.

leírása itt lesz

5.

leíráésa itt lesz

6.

leíráésa itt lesz

7.

leírása itt lesz

8.

leírása itt lesz

9.

leíráésa itt lesz

10.

leírása itt lesz

11.

leírása itt lesz

12.

leírása itt lesz

Kapcsolat 

Vegye fel a kapcsolatot velem facebook oldalamon keresztül