Gasparovich László: A rettegés ötven napja

II. világháború. 1944 decemberén beszivárognak az elsõ orosz katonák Budapestre.
Az orosz katonáknak minden új, minden nagy, nem véletlen, ahonnan a legtöbb jött ott még sosem láttak villamost, több emeletes házat, boltokat egymásután. A következõ 50 napban elkezdõdik a rettegés Budapestnek és lakóinak.
A könyv nagyrésze naplókból áll, ami sokkal érdekesebbé teszi az egészet, nem csak puszta számokból. (Az nem túl érdekes számomra, hogy a XVI. hadtest találkozott a XXIV. hadtesttel a nem tudom melyik faluban)
Kiderül, hogy Budapest lakói nem utálták a németeket, együtt éltek velük. Igazi nagyváros volt, amin az elsõ orosz csapat is csodálkozott. Kilométerekre vannak Budapesttõl, de a lakókat nem is érdekli mindez, készülnek a Karácsonyra. A magyarok csak akkor jöttek rá tulajdonképpen, hogy magukra vannak utalva, mikor novemberben a németek véletlenül (?) felrobbantották a Margit-hidat több száz halálos áldozattal.
Az oroszok a következõ napokban heves harcokat vívtak a németekkel, és mind szorították õket vissza. Ahogy fogytak a védõk, és lõszereik annál inkább ki akartak volna törni. Ám erre Hitler nem adott engedélyt, eldöntötte, hogy Budapestrõl élõ német katona nem jöhet ki. A kiskatonákat meg azzal nyugtatták, hogy jön a felmentõ sereg és kiszabadulnak. Persze mindez nem volt igaz... A németek végül a Budai várba és a Citadellára szorultak vissza. Voltak akik csatornán keresztül menekültek volna, de onnan se volt szabadulás.. Az igaz, hogy a németek élelmiszert, lõszert próbáltak ledobni a bent rekedteknek, de orosz légierõ fölény volt, így végére az is elmaradt. Elõtte a Vérmezõre szálltak le a siklórepülõk, általában 17-18 éves fiukkal, akikrõl tudták a feletteseik ,hogy a halálba mennek. Vagy lelövik õket menet közben, vagy lezuhannak. De a rakomány úgy is megérkezik a címzettnek... Vérmezõn rengeteg lezuhant repülõ volt '44-'45-ben.
Az egyik legérdekesebb rész mikor egy tankcsatát mutat be a szerzõ. Történt ugyanis, hogy a német és az orosz katonai is írt naplót ugyanarról a harcról. A németeknek egy vasúti vonalat kellet védeniük. A dombok közül feltûnt az orosz egység, nagyobb erõvel. A német parancsnok támogatást kért, és kapott.
Az oroszok menekülni kezdtek, a 22 tank lassan elfogyott. Üldözõbe vették õket, míg a végén csak egy maradt. De az az egy össze-vissza "ugrált", sehogy se tudták eltalálni, pedig nagyon közel voltak hozzá. Még a számát is letudták olvasni. (467) Végén rákanyarodott a 467-es egy útra és ott tudta a németeket hagyni.

A 467-os tank vezetõje is naplót írt, így tudhatjuk mi történt elõtte, és ott: a 467-os tank a mûhelybõl vitték ki úgy, hogy még nem teljesen javították meg. Kevés tank volt, ezért kellett ezt is bevetni. A legfõbb problémája a hidraulika volt. Nem mûködött rendesen, tehát kissé nehéz volt irányítani. Ez volt a szerencséjük a csatánál. Menekülés közben átment árkon bokron, és a vezetõ össze-vissza pattogott a tankban és ezért rángatta a kormányt. Emiatt "ugrált" a tank és emiatt nem találták el...

Ez annyira hihetetlen számomra...

Azt mindenki tudja, hogy a végén az oroszok felszabadították/megszállták Pestet. Köszönhetõ a kimeríthetetlen emberanyagnak, Hitler makacsságának. A német fõtisztek nem mertek öngyilkosok lenni, (nem mind) úgy mint a német katonák egy része.

A könyvet elsõsorban olyanoknak ajánlanám , akik ismerik Budapestet, mert tele van utcák, terek, szállodák, hidak nevével és aki nem ismeri ezeket néha kicsit el kell gondolkoznia, hogy mi merre. (vagy használj térképet:) )
Taxisok elõnyben