Azok a barátaim, akik fülig szerelmesek Brandon Flowers-be - és úgy tűnik tudnak valamit... - azt mondták nekem, hogy vonzereje a szemeiben lakozik. Ezt csak megerősíteni tudom. Brandon-nak megdöbbentő szemei vannak. Elmélyedtem bennük. Az övé a legkifejezőbb tekintet amelyet valaha láttam, a szemhéjai szélesek, a szemfehérje fényesen ragyog. Az interjú ideje alatt mindvégig néztem őket hol jobbról, hol balról, láttam bennük a vékony hajszálereket is, melyek olyan látszatot keltettek, mintha egy szivárgó vörös golyóstollat hagytak volna a fehér hóban.
Ajtó nyílik mögöttem. A The Killers PR-ja az. Brandon rá néz. Rám viszont már egy pillantást sem vet.
"Azt gondolod, hogy ez furcsa, hogy középen vagyok?" kérdezi hangosan a PR-jától Brandon. Ámulatba ejtettnek tűnik. Engem kissé megzavar a hirtelen kitörése. Brandon megismétli a kérdést. "A politikámban, azt gondolod, hogy ez furcsa, hogy középen vagyok?" Percekkel később a konyhában a menedzser fenyegetően az ujját lengeti Brandon felé és mindenki füle hallatára emlékezteti "Soha nem beszélsz politikáról." A menedzser egy mérges pillantást vet felém. Brandon pedig csak csintalanul mosolyog rám, mint az öcsém, amikor elmondta anyunknak, hogy dohányoztam a hálószobai ablakomban.
Talán el kellene magyaráznom, hogy hogyan is értünk ide...

Megközelítőleg 5 mérföldes taxiút után még 10 perc a kaszinótól, Övék az egyik agyag-épület az üzleti parkban, bár már ez is technikailag sokkal fejlettebb mint az a lemezstúdió, amelybe először költöztek. Az ajtót reteszek zárják és CCTV figyeli csendesen a bejáratot. Miközben útban az ajtó felé füstölgök a cigarettámmal, megpillantok egy biztonsági őrt egy mountain bike-on és elsietni két embert, akik megpróbálnak megrúgdosni egy téglafalat.
"Találkoztál Eazy-vel?" érdeklődik később az újonnan borotvált Brandon. Vállat vonok, Ő nevet. "Miért, nem gondolod, hogy kiköpött úgy néz ki, mint Eazy?"
Az épület belül sokkal inkább hasonlít egy próbateremhez. Még nem lakták be elég ideig ahhoz, hogy sajátjuknak érezzék, de vannak olyan apróságok, melyekről következtetni lehet, hogy kik is a tulajdonosok. A konyhából, ahol a hűtőszekrény bizarr mód körülbelül 100 Red Bull-t rejt magában, kis séta után a nappaliba menet Nevada zászlókat látok, amik a falon és Jézus és tanítványai egy képmásán lógnak, mely képet egy szinte királyi tapétára szegeltek, látok továbbá még egy PlayStation 3-at, egy 6 CD-s sorozatot Csendes-óceáni kutatásokról egy hatalmas Samsung TV alatt heverve.
Brandon-nak 6 hónap alatt ez az első hivatalos beszélgetése. Határozottan ingerlékenynek látszik...
Már egy órával ezelőtt amikor elkészítették fotóját ennek a magazinnak címlapjára, reménytelenül boldogtalannak látszott, szívesen panaszkodott volna, de nem zsörtölődött. Várok az interjúnkra, közben belelapozok a GQ és az Esquire másolataiba a konyhaasztalon. Egyszercsak hallom Brandon-t felkiáltani a teremben "Nem akarom azt a pózt felvenni! Felvettem akkor, amikor 22 éves voltam, de én nem vagyok már 22 éves!". Talán lazábban kellene hozzáállnunk. Amitől Brandon tart, az a negyedik album zökkenőmentes novemberi megjelenéséhez kapcsolódik. A promóció már idén elkezdődik, aztán 2009-ben folytatódik. Azt mondja, a lemez 97%-os, a szöveg 37%-on áll. Idegesen mosolyogva hozzáteszi "Igazán azt hiszem, hogy a világ a The Killers-szel csak jobb."
A beszélgetést Brandon azzal indítja, hogy aggódik, zenei rajongása az ellentétjévé válik. Szereti a zenét, de nem talál olyat, melyet igazán kedvelne, jelenleg csak ELO-t és Lou Reed-et hallgatja. Arról is beszél, hogy mennyire szereti a feleségét és a gyermekét, és hogy mennyire szeretne újra velük lenni. Hosszan beszél arról, hogy mennyire büszke arra, hogy amerikai ("Egy alkalommal igazán megsértődtem Németországban vagy hol, nem tetszik ahogy az amerikaiakkal bánnak külföldön, ez nem jó. Amerika még mindíg az alkalom földje."), azután a hitéről beszélgetünk, hiszen Brandon az embereknek egy nagy közösségének a Mormon közösségnek a tagja. Azt mondja nekem, hogy mindennap imádkozik és megpróbál minden vasárnap templomba menni és hiszi, hogy isten szereti.

Gyakran amikor visszatérek egyes interjúalanyokhoz, arról beszélnek, hogy nagyobbakká akarnak válni. Mi a terved?
Nem a nagyság miatt akarunk nagyok lenni, egyszerűen csak ambíciózusak vagyunk, mindíg vannak új terveink. Azt gondolom, hogy az emberek nagyon jól látják azt, hogy mi albumonként elég jól feltaláljuk magunkat, hiszen mindegyik albummal változtunk, de azt gondolom, hogy minden alkalommal emberekként is változtunk, úgyhogy amikor hazajövünk, nyilvánvaló, hogy több különböző fajta dalt fogunk írni. Törni fogjuk a fejünket azért, hogy az új album határozottan ne egy Sam's Town legyen.

Mit gondolsz, milyen félreértésekkel élnek az emberek Veled és a The Killers-szel kapcsolatban?
Az, hogy végünk van ha már nem éltet minket a magabiztosság. *Nevet* Én egy kedves, törődő, érzelmes emberként látom magamat, de nem tudom, hogy valójában ezt adom-e a külvilág felé.

Azt gondolom, hogy határozottan több emberi van a személyedben, mint ahogyan mutatod magadat...
Azért azt nem szeretném. Az emberek nem akarnak emberiek lenni. Akarják a fantáziát. Én kemény részt veszek ki belőle.

Korábban, amikor fotóztak, úgy tűnt, hogy kényelmetlenül érzed magadat. Mi történt?
Nos, ez ugyanaz a dolog, amelyről már beszéltem. Felnősz rajongóként, akinek habzik a szája a romantikától Depeche Mode képek vagy Bowie albumok fölött, és ebben a pozícióban vagyunk most, hogy tegyünk valami bámulatosat, és nehéz megállni azt, hogy ne ez irányítson mindent. A magazinok nem fogják megengedni neked, hogy kiszedd azokat a képeket, melyeket felhasználnak. Ezért kezdtünk saját fényképészt alkalmazni. Néhány magazin nem fog minket kedvelni emiatt, de ez megéri nekem, tetszik, hogy hatalmam van az egész felett.

Azt gondolod, hogy megszállottan irányítani egészséges?
*Szünet* Engem boldogsággal tölt el, igen.

Egy ugrásnyira a diva-domtól? Mariah Carey-től?
Talán, De ő készített egy nagyszerű képet. Néhány ember csak fotókon mutat jól.

Te igazán jól mutatsz a fényképeken!
Talán az az irányításom miatt van. Komolyan, bár, néhány ember nem készít rossz képeket. A basszus zenészünket ez nem érdekli, mert mindig jól néz ki.

Te bizonytalan vagy a külsőddel kapcsolatosan?
Igen! Arra gondolok néha és úgy is érzem, hogy Oké, megy mindkét út. Néha utálom magamat... *Hosszú szünet* De szeretem is.

Feltehetek néhány személyes kérdést?
*Szünet* Oké...

Ez az USA választási éve, egyszer kijelentetted, hogy szimpatizálsz George Bush-sal.
Igen mondtam, de most nem így gondolom. A hitemmel középen vagyok, mint mindenki más.

Én úgy gondolom, az emberek többége azt hiszi inkább a rock'n rollról, hogy mivel követői sokan vannak, így ők leginkább konzervatívok.
Igen, mindent értek, én sok időt töltöttem kívül megpróbálni mi működik jobban, de mindig visszatérek a középhez. Énekesként tudom, hogy nekem irányt kellene változtatnom a bal oldalra, de nem megy.

Tehát melyik utat fogod választani?
Nem tudom. Mindkét út járható.

Igazán?
Igen.

Mit gondolsz Obamáról?
Szerintem az emberek nem akarják, hogy a The Killers erről beszéljen...

Én megteszem. Egy választási évben és veled miközben amerikai vagyok, azt gondolom, hogy ez az téma elkerülhetetlen.
Tőle kicsit izgatott vagyok... nem tudom. Azt gondolom, hogy túl sok ember ugrik ki a vonatból és nem akarok azok közül az emberek közül az egyik lenni. Kedvelem az ötleteit, kedvelem az elképzeléseit arról, amit képvisel. Sok dologban.

Mit gondolsz McCain-ről?
*Szünet* Mindenkinek vannak jó és rossz dolgai egyaránt...

Hogyan vélekedsz a fegyvertartási politikáról?
Nos nekem nincs fegyverem. De amikor otthon hagyom a feleségemet és a gyermekemet, arra gondolok, hogy nekik adok egy fegyvert. Tudod, hogy mit gondolok? Ez olyan, mint nálatok most a késproblémák.

Igen, de a válaszunkkal erre a problémára sikerült levenni a késeket az utcáról. Nem pedig mégtöbb embert fegyvereztünk fel.
Igen. Nos az eredeti érv az volt az amerikai alkotmányban, hogy ha neked problémád volna a kormánnyal, adott a fegyvered, hogy megvédd magadat attól, hogy irányítsanak téged. Nyilvánvalóan a dolgok 1776-ban kicsit mások voltak. Egy tökéletes világban nem kellenek fegyverek, de neked abban a világban kell élned ami van.


Bono, fehér galambok, NME 2005, Live8?
Nos aznap emlékszem, ő beszélt az Imagine-ről és hogy el akar menni és mit akar tenni és csodálom őt azért - ez nem titok, csodálom Bonót - de azt gondolom, hogy ez így szar, hogy egy olyan helyzetben vagyunk ahol nekem így kell beszélnem. Én áradoznék, ha nem lenne erőszak és ennek az egész anyagnak nem kellene lennie, de...

Rendben, engedd meg, hogy az új albumról még egy keveset beszéljünk.
De ez az anyag hogyan hangzik? Ez azt jelenti, hogy nem akarok megpróbálni dolgokat megváltoztatni? Határozottan hiszem, hogy megpróbálok kezdeményezőbb lenni ahogy öregebbé válok, de...

Az, ami összezavar engem, az az amit az interjú kezdetén mondtál, hogy azt gondolod a The Killers jobbá tette a világot és te mint romantikus, de ez most inkább úgy hangzik nekem, hogy te realista vagy.
Én határozottan optimista vagyok. És én azon vagyok, hogy valaki találjon már egy megoldást.

A lemezről tudunk most beszélgetni?
Egy keveset. Most aggódom, hogy úgy festesz le engem, mint... *Sóhajt* Amikor reggel felébredek, rám mindíg romantikus képzetek törnek, és hogy a világ milyen lehetne így. A lényeg az, hogy mindig ez volt az út. A költők és művészek mindig felálltak ezellen, és mi mindig veszítünk. Még mindig azt gondolom, hogy az, amit teszünk, a világot szebbé teszi. A zene különleges. Ez tény. Ez van.

A nap folyamán korábban a megnyert díjakról beszélgettünk, és hogy Brandon kiket tart "seggfejeknek", de aztán már - miközben jelképesen befogta a száját - a bandák érdemeiről mesél.
Beszélgetünk az utóbbi időről, amikoris felülmúlták a számlát egy angliai fesztiválon - a balvégzetű Glastonbury 2007 fellépésük. Brandon mérlegeli az aranyöltönyét "Vegasból vagyok! Nem tudok segíteni! Nem értem, hogy mások miért nem hordanak ilyet...", de bevallja a performance-ükkel és Avalonnal csalódást okoztak. "Azt feltételeztük, hogy az egy korszakalkotó pillanat lesz" szomorkodik, "És nem ez történt. Nem számított, hogy arany öltönyöm volt, vagy hogyan játszottunk, a hang volt hibás. Elmentem, miközben tudtam, hogy valami hibás, elmentem, és azonnal hallottam leesni a hangot. Tönkretették az éjszakámat." Éppen próbálnék feltenni egy második kérdést, amikor a vezérlőterem-ajtó kinyíik. A beszélgetésünket megszakítják.
Amikor az interjúnak vége, egy terembe vezetnek, hogy 2 új dalt játszanak nekem. Amelyiket nagyon megkedveltem az a Neon Tiger volt. A másik, amit nem kedvelek annyira, a Spaceman. Mindkét dalhoz tartozik egy új nem hivatalos tag - Ray - gitáron, szintin és hegedűn. Brandon rám néz, később csatlakozik hozzám, hogy folytassa az interjúnkat. Azt mondja, hogy most megnyugodott és volt egy kis gondolkodási ideje. "Úgy indítottam, hogy nem akartam erről az anyagról beszélni, de azt gondolom, hogy túl sokat mondtam.", "Zavart vagyok minden által, amit teszek. Attól, hogy milyen ruhákat hordok, és attól, amit az jelent... többször kellene úgy öltözködnöm, mint egy amerikai? De az amerikaiak nem öltöznek nagyon jól mostanában. Ez ami igazán összezavar engem. Zavart vagyok amiatt a zene miatt, melyet kedvelek...", "Szünni nem akaró személyiségválságban vagyok."
Azért a szemei legalább gyönyörűek...

ford.: dincs