Céljaink
Olyan tanulási környezetet szeretnénk biztosítani, melyben minden tanuló megkapja a megfelelő figyelmet és a számára szükséges segítséget, és ami felszínre hozza a bennük rejlő képességeket. Célunk, hogy tanulóink használható nyelvtudás birtokába jussanak, aminek segítségével magabiztosan és eredményesen tudnak kommunikálni, valamint sikeresen helyt tudnak állni a különböző szintű nyelvvizsgákon.
Tanítási elveink
Az óravezetés már a kezdő szinten is angolul folyik. Az órák kommunikáció központúak, de annak érdekében, hogy a nyelvtanulás ne rekedjen meg alapszinten, nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvhelyességre és az olvasás- és íráskészség fejlesztésére is.
Testre szabott oktatás
Minden hallgatónk számára ingyenes nyelvi szintfelmérést végzünk, mellyel pontosan meghatározzuk a tanuló nyelvi tudásának erősségeit és hiányosságait, így teljesen egyénre szabott tanmenetet tudunk biztosítani.
Célorientált képzés
Szituációkon, helyzetgyakorlatokon, életszerű példákon keresztül nem csak beszélni, hanem gondolkodni is megtanítjuk tanulóinkat, az adott nyelven, melynek segítségével magabiztosan tudja kifejezni magát újszerű helyzetekben is.
Rugalmasság
Hallgatóink változó körülményeit maximálisan figyelembe vesszük.
Benkő-Képző Oktatási Kft.
Budapest, VII. kerület Károly körút 1. jobb oldali szárny II/4. az Astoriánál
Nyilvántartási szám: 00689-2009
Telefonszám:
06-30-901 7336
06-30-901 7329
E-mail:
info@ingatlanszakerto.hu
50 órás tanfolyam
8 hetes, heti 2x3 órás nyelvtanfolyam 6 különböző szinten
Tandíj: 29.990,- Ft
100 órás tanfolyam
16 hetes, heti 2x3 órás nyelvtanfolyam 6 különböző
szinten
Tandíj:
43.990,- Ft