Kakasdi Hagyományőrző Együttes
30 év eseményei dióhéjban
1972
1972 ősz:  A KEZDET
a Hagyományőrző Együttes megalakulásának időpontja.

Az előbbi tudósításban megjelölt „…jó gondolatot tett követte, mert 1972 őszén bár nehezen, de mégis sikerült megalakulnia a ma is jól működő együttesnek.”
Azt sem igen veszik észre, hogy megalakultak,
s nem is igen tudják, hogy mibe fogtak! - gondolhatjuk 30 év távlatából.

¥  ¥  ¥
A dolog úgy indult, hogy a községi KISZ-alapszervezet titkára – akit történetesen Sebestyén Ádám Tibornak hívnak és Sebestyén Ádám legkisebb fia – a barátaival megbeszéli, hogy egy szüreti felvonulást szerveznek, ahogyan a környéken más községekben is szokás. Csak annyi különbséggel, hogy székelyes ruhákban tartják a felvonulást és az azt követő bált. A bál elején egy kis műsort terveznek.
Sebestyén Ádám írásában megerősíti: „… Megalakulásunk első szereplői között a KISZ fiataljait kell megemlítenem, akik örömmel vállalták az Andrásfalván ismert népi táncok betanulását. A táncokat a még ma is élő idősebb emberek közreműködésével tanítottuk meg a fiataloknak.”  Magam is emlékszem, hogy esténként – nálunk a konyhában - milyen esetlenül fogództak össze az öregek (pl. Diszke Pál Antiék) a fiatalokkal, hogy a lépéseket tanítsák, tanulják.
Zene nem volt, hát dúdolták, vagy szöveggel énekelték a dalokat, s erre lépkedtek a tánc ritmusa szerint.
Ének és tánc már volt. Az eseményhez illő öltözék is került. „ Az idősebbek tulipános ládáiból előkerültek a 100 éves koronás, tükörvirágos, favirágos, epres rokolyák, a szedett ingek, a derek-bundák, a lájbik és a teveszőr-ruvák /fejkendő – a szerk./. Ugyanakkor, hogy a férfi szereplők megjelenése is szebb, mutatósabb legyen,Molnár Ágoston bácsi tsz-tag, aki nagy mestere a szabás-varrásnak, 16 db zsinóros férfi lájbit (mellényt) varrt, és ugyanannyi fehér posztó harisnyát.”  Molnár Ágoston bácsi éjszakáit feláldozva három hónapig dolgozott az együttesnek készített ruházaton.
„Andrásfalvi Györgyné bokrétát készített a fiúk kalapjára. Kozma Szilveszterné pedig 22 db női lájbit készített azok részére, akik nem tudták azokat az öregektől beszerezni.”
Azt, hogy miből tellett ennyi ruhára, most nem írom le, mert a felhasznált összegek értékben akkor egy gyári munkás 5-6 havi munkabérét, ma egy fiatal forintban számolt havi zsebpénzét tennék ki; akit érdekel, elolvashatja Sebestyén Ádám tudósításában.
A szüreti felvonulás és a bál jól sikerült. Erről így számol be Sebestyén Ádám: „Az együttes Kakasdon mutatkozott be először, 1972. szeptember 18-án. Az egész falu megmozdult: mindenki meg akarta nézni a mintegy 60 főből álló csoportot most már teljes népviseletben. Jóleső érzés volt látni mind a legényeket, mind a férfiakat székelyes fehér harisnyában, fehér ingben és lájbiban, csizmában, és bokrétás árvalányhajas kalappal a fejükön. A lányokat és az asszonyokat pedig színes öltözetükben: koronás, tükörvirágos, favirágos, stb. rokolyákban, szép piros bársony „cánklis” lájbiban és derekbundában, szebbnél-szebb mintájú kivarrt, illetve szedett ingekben. Már magában a látvány is nagy hatással volt a közönségre.”