Sebestyén Ádám: 
Bukovinai székelyek tegnap és ma
(Tolna megyei Könyvtár
Szekszárd - 1989. 99-123. oldal)
NÉPVÁNDORLÁS ÉS KIRAJZÁS
 

Új uralom alatt


    Az 1883-as al-dunai áttelepítés után László István istensegítsi plébános tudósítása szerint 9224 lélek maradt Bukovinában az öt magyar faluban. Az itt maradottak tovább élték nehéz életüket. Míg aztán kitört a világháború.
    1919-ben pedig jött az uralomváltozás. A majdnem 150 éves osztrák uralmat román uralom váltotta fel. Amint a trianoni békediktátum (1919-1920) megfosztotta Magyarországot  Erdélytől, éppenúgy a Saint-Germaini békediktátum (1919-1920) elvette Ausztriától Bukovinát.
Így Bukovina - amelyet az osztrák uralom benépesített és felvirágoztatott - Erdély sorsára jutott. Romániához, a Regáthoz csatolták. A bukovinai magyarság sorsa pedig közös lett az erdélyi magyarok sorsával.

Ekkor a magyar falvak: Andrásfalva, Hadikfalva és Istensegits a Radóc (Radautzi), Fogadjisten és Józseffalva pedig Szucsáva (Szucseva) megyékbe kerültek.
    Amíg Bukovina az osztrák birodalomhoz tartozott, és a bécsi birodalmi kormány joghatósága alatt állott, még lehetett némi reményt táplálni, hogy a haborús kártérítés, a lerombolt házak felépítése fokozott mértékben meg fog történni. Az uralomváltozással az újraépítés és kártalanítás, de meg az ideiglenes támogatás is a bizonytalan jövőbe tolódott el. A vége az lett, hogy Hadikfalva és Istensegits népe elpusztult házait saját erejéből építette fel, és a háborús kártérítésből nem lett semmi.
Az új uralom következménye lett az is, hogy a magyarországi tanítók, akik a Szent LászlóTársulat jóvoltából a bukovinai magyar falvakban működtek, az összeomlás után nem térhettek ide vissza. A földhözragadt néppel csak a bukovinai születésű magyar tanítók és a falvak papjai maradtak. A megmaradt magyar tanítók a maguk részéről amit lehetett, elkövettek.
Magyarul is oktattak legalább titokban. S különösen arra törekedtek. hogy az első osztályos kisgyermekek az ő kezükbe kerüljenek, hogy így az iskolában legalább az első találkozás magyar emberrel történjen.
    Mind az öt magyar faluban voltak szülők, akik látva az iskolai oktatás hasznosságát és kárát, gyermekeikkel maguk foglalkoztak, különösen téli estéken.
    Az osztrák időben, a világháború előtt és háború alatt is élvezett rendszeres kulturális támogatás a Szent László Társulat részéről, most az új helyzetben érthető okokból nem volt megvalósítható.
Az öt falu népének is be kellett látnia, hogy teljesen magára van utalva. Ennek a magára hagyatottságnak lett a következménye, hogy a román uralom alatt élő összes magyarok, erdélyiek és bánátiak, máramarosiak és bukovinaiak valamiképpen egymás sorsára felfigyeltek.

Felelős erdélyiek belátták, hogy nem elegendő az, hogy ha az erdélyiek csupán emlékeikből élnek, és síratják a régi magyar múltat. Hamarosan megszületett a Magyar Párt.
S így az 1926 októberében a gyergyószentmiklósi magyarpárti gyűlésen bukovinaiak is részt vettek, és Sebestyén Antal hadikfalvi esperes-plébános beszédet mondott.
 A román uralom közös haszna volt mind az erdélyi, mind a bukovinai magyarság számára, hogy magyar öntudatban megerősödött, megacélosodott.
    Így aztán a bukovinai magyarok felvették Erdéllyel a szellemi kapcsolatot, s ezt a kapcsolatot az időszaki sajtótermékek, folyóíratok, újságok, naptárak tartották fenn 1941-ig, hazatelepülésünkig.
    Sok családnak járt Kolozsvárról a Magyar Nép hetilap, a Magyar Újság napilap, és a Katolikus Világ. Nagyváradról járt igen sok példányszámban a Néplap, Napilap, (a magyar lapok fíóklapja).
A naptárok közül elterjedtek az Erdélyi Katolikus Népszövetség naptára, a Katolikus naptár, és a Szent család naptára, amely a Magyar lapok kiadásában jelent meg Nagyváradon.
    Andrásfalván a reformátusok és az Erdélyi Magyar Református Naptárt, a Hangya Naptárt, az újságok közül pedig a Református Családot kapták.
Bár szegény volt a nép, de éppen ebben a nehéz időben javíttatta, festette ki . templomait. Hadikfalva háborútól megrongált templomát helyrehozhatta.
Istensegíts kétszer is javíttatta templomát, egyszer Bálint Péter, és utoljára Elekes Dénes lelkipásztorkodása idejében.
Andrásfalva is gyönyörűen kifestette templomát és szép magyar felírású festmények kerültek boltozatára.
Józseffalva temploma szintén új köntösbe öltözött. Németh Kálmán dr. plébános saját kezűleg festett sok mindent.
Ezek a templomjavítások kb. összeesnek azokkal az esztendőkkel, amikor a bukovinai magyar falvak 150 éves letelepülésük emlékünnepét akarták megülni.
    Istensegíts és Fogadjisten születésének 1926-ban lett volna 150. éve, ekkor azonban kimondott jubileumi ünnepség nem volt. E helyett a 160 éves évfordulónak volt szerény templomi megülése 1936 őszén. Hadikfalva és Józseffalva 1935-ben lett 150 éves. Andrásfalva pedig 1936-ban.
    A három község szintén csendben ülte meg jubileumi évét templomában. A román uralom alatt, ha volt is nagy anyagi lerongyolódás, ha nem is volt kulturális szabadság, de a magyar öntudatban a bukovinai magyarság megerősödött, és a közös magyar sors vállalásában határozottabb lett, mint amilyen volt az osztrák időben.

Ezért is a nehéz sors, a hosszú ideig tartó nyelvszigetben való élet, kemény közösséggé formálta az öt bukovinai falu magyarságát, mind történelmük, mind pedig hagyományaik megőrzésében.
    Az öt falu népének az idegen világban mostoha viszonyok között, a megélhetésért, a fennmaradásért folytatott küzdelem mellett volt ereje ahhoz, hogy önálló szellemi életet éljen. Híven megtartották népi hagyományaikat, és híven megőrizték a Székelyföldről áthozott lírai emlékeket.
Népi játékaik, népszokásaik, népmeséik, és gyönyörű népdalaik, ma is híven tükrözik vissza ottani életüket. Igen szerették a társas összejöveteleket, és vidám lelkületük nagyon kedvelte a zenét és a táncot. Ezek nélkül sem az év, sem a családi élet nagyobb ünnepei meg nem eshettek. A családi ünnepek közül kivált a hagyományos keresztelőkön és lakodalmakon ereszkedett ki dalban a nép széles kedve.

Olykor szinte kicsapongó jókedve mellett is igen vallásos volt a bukovinai székelység. Minden munkáját „Isten segíts!"-sel kezdte, és nagy bűnnek tartotta a vasárnapi istentisztelet elmulasztását. E mély vallásos érzületnek egyik jele volt az is, hogy a halottat mindig a pap jelenlétében tették a koporsójába.