Andrásfalva reformátusai

1785 októberében Bádeusz kapitány Moldvában több mint harminc család kálvinista menekültet talált, akik a bajban is összetartva egy csoportban éltek. Ezek szintén elhagyták Moldvát, 1786 tavaszán negyven család Bukovinába jött. Azon kívánságukat, hogy egy helyre telepítsék le őket, az illetékes hatóságok tiszteletben tartották, csak egy kis nehézség gördült kérésük megvalósítása elé. Bukovina belsejében, ahova a többi székelységet telepítették, részükre már nem volt hely. Ezért Bukovina északi részében Hotintól nem messzire Toporoc mellett Naráncsa nevű faluba telepítették őket, bár ragaszkodtak ahhoz, hogy Andrásfalvára települhessenek.³³

Ez a kis református falu nem volt hosszú életű. Az 1787-től 1791-ig tartó török – orosz háború idején sok veszedelem és zaklatás középpontjába került és sok család elpusztult. Ezért innen rövid két évi ottlétük után a viharokat túlélő 29 család a magyar falvakban: Hadikfalván (Fazekas, Bece és Erős nevűek – kb. 5 család), és Istensegítsen (Györfi nevűek – kb. 3 - 4 család), akik e helyeken katolikussá lettek, a legtöbben pedig Andrásfalván, mintegy 21 család telepedett le az alszegi részen. Naráncsán Ajtay Sámuel debreceni diák volt a levitájuk, aki akarata ellenére került a török – orosz háború sodrába. A katonáskodás közben akadt rá a pásztor nélküli kis nyájra. Velük maradt és velük együtt Andrásfalvára is eljött. Bukovina földjén az utolsó telepesek a reformátusok voltak.³⁴

A hidasi (Baranya m.) református egyházközség Andrásfalváról áthozott anyakönyveiben lapozgatva, a Liber Baptisatorum Tom. I. Anno 1801-1852 kötetének első oldalain mint keresztszülőket a következő házaspárok neveit találtam. Valószínűnek tartom, hogy ezek voltak az első református telepesek Andrásfalván.

1.	Varga Mihály – Varga Sára	1801
2.	Lőcsei György – Német Klára	1802
3.	Ömböli Mihály – Buta Mária	1802
4.	Székely József – Felházi Mária	1802
5.	Varga István – Getző Rebeka	1802
6.	Katona Mihály – Kató Júlia	1803
7.	Feér Samu – Sós Ilona	1803
8.	Beréti Sámuel – Beréti Katalin	1803
9.	Nagy István – Varga Ilona	1803
10.	Biszak Pál – Dantz Ilona	1804
11.	Balog Mihály – Balog Borbála	1805
12.	Biszak József – Felházi Mária	1805
13.	Tamás János – Kántor Mária	1805
14.	Ömböli Samu – Györfi Mária	1807
15.	Györfi Ádám – Rátz Mária	1807
16.	Getző József – Getző Éva	1807
17.	Kováts Miklós – Kováts Éva	1808
18.	Simon György – Rátz Éva	1808
19.	Varga Miklós – Varga Júlia	1809
20.	Biszak István – Buta Anna	1810
21.	Buta Márton – Buta Mária	1810

[15]

Ez idő tájt a hivatalosan betelepítettek száma az új magyar falvakban 702 család, 2136 lélek volt.³⁵

Mint már említettem, több ezren menekültek Moldvába, de ezeknek csak egy része jött át Bukovinába.

Erdélybe is többen visszatértek. De a Bukovinába jöttek nagyobb része székelyföldi származású, főleg csíki és háromszéki volt. ³⁶

Ezeken kívül akadtak mások is. Például az Andrásfalván élő Ömböliek Szabolcs megyéből származnak. A Dunántúlról és az Alföldről is áttelepedett néhány család Bukovinába. A jövevények bárhonnan származtak is, letelepedésükkel Bukovina földjébe gyökeret vertek.

Nem számított, hogy egyedül, csoportban, vagy a telepítés után érkeztek is ide – mindnyájan bukovinai magyarok lettek. Ezért tévedésben vannak azok, akik eredetüket nem ismerve most, mikor minden bukovinai székely itthon van a magyar hazában, ma is csángóknak nevezik őket.

Az osztrák megszállás Bukovinában az új élet kezdetét jelentette. Az osztrák uralom jobb életfeltételeket teremtett itt. Mint már említettem II. József császár 1783-ban és 1786-ban is látogatást tett Bukovinában. Besztercén keresztül elkészült az út Bukovina felé, és élénk forgalom indult meg Erdély és Bukovina között. Megindult a postaforgalom, a gazdasági és kulturális vérkeringés. A falvak fejlődésnek indultak. A bukovinai magyar falvak egyenes utcái, egyforma szép házai mindenkinek feltűntek. Kezdték ismerni és becsülni a magyart. Bukovina földje szépen benépesedett. A székelyek után német, román, lengyel, szláv és más telepesek jöttek. Bukovina sűrűn lakott és soknyelvű tartománnyá vált. 1786-ig katonai közigazgatás alatt állott, majd Galíciához kapcsolták. 1881-ben önálló koronatartomány lett.

[16]