A növénytermesztés és segédeszközei – Piacozás

Andrásfalva lakosságának nagy része nem tudott abba belenyugodni, hogy Moldvába járjon el dolgozni. Így több-kevesebb földjéből próbált gazdaságosan éldegélni, és próbálta családját abból eltartani. Olyan növényeket termesztettek, melyek a család ellátását biztosították, a felesleg eladása pedig pénzt hozott a házhoz. A rózsapityóka (burgonya) Szent Péterkor keresett áru volt a radóci piacon. Sok pénzt hozott az igyekvő asszonyok zsebébe.

A korán kiültetett pityókát már június derekán piacra vitték, s ott kupacskával (1 literes faedény) mérték a vevőknek.

A nagyváros zsidó- és úriasszonyai jó árat fizettek érte, hisz újdonság volt. A mi élelmes asszonyaink 1-2 zsák pityóka árából a szentpéteri búcsú ünnepi ebédjének, a vendégeskedésnek a költségeit fedezni tudták. A búcsúi vendégség abból állt, hogy majdnem mindenkinek volt komája, vagy jó barátja más faluban, s ezt meghívták vendégségbe. Így a templomi búcsú mellett „eszem-iszom” napot is rendeztek. Ez így volt rendjén. Eleget dolgozott a székely egész éven át – úgymond –, legalább egy napra jusson a vendégfogadásra és a hadiki, istensegítsi, józseffalvi komákkal való kis elbeszélgetésre is. Ha idegen nem is jött a házhoz, akkor is egy kis jobb falat, kalács, sült tyúk került az asztalra. Ekkor szokták mondani a furfangos székelyek: álljon a lábod koporra (felfelé), mint a szentpéteri sült tyúknak!

A rózsapityóka termesztése mellett igen nagy jelentősége volt a hagyma termesztésének. Minden háznál 20-30 ágyás hagymát ültettek, ami 100-150 négyszögölet tesz ki. Már kora tavasszal elvetették a hagymamagot, és mikor a palánta kifejlődött, a megszántott földet újra átdolgozva ágyásokat vágtak (formáltak). Ebbe a jól előkészített talajba ültették be a jó gyökeres hagymapalántát. Szakszerű kezelés, a többszöri gyomlálás és kapálás mellett igen szépen tudott a hagyma fejlődni, nőni. Ősszel kiszedés után szép formás koszorúkba fonták és úgy vitték a radóci piacra. Sokan nem sajnálták a fáradságot, s hogy még jobb árat kapjanak érte, a Havasokba vitték. Ott a román falvakban és városokban jó pénzen eladták.

A faluba jött hagymakereskedők is jól megfizették az ízlésesen felfont hagymakoszorúkat. Moldovát is beszekerezték a hagymával. Ott kukoricáért és egyéb terményekért cserélték el. Annyi kukoricát hoztak, ami egész évi szükségletüket fedezte. Még a capuj (vastag szárú) hagymát is eladták a piacon vagy a román falvakban.

A nagykereskedelemnek pedig a pálinkafőzéshez igen sok pálinkapityókát termeltek, amiért jó árat kaptak. Erre a célra Andrásfalva és Hadikfalva között egy modern pálinkafőzde épült.

Más mezőgazdasági növények termesztésében és gépesítésében is korszerűen haladtak. Az őszi és tavaszi búza, rozs, árpa, zab, krumpli, kukorica stb. mind jól megtermett. A saját szükségletük kielégítése mellett sok terményből eladásra is jutott. A kukoricát leginkább saját étkezésükre, a zabot pedig jó erőben levő lovaik számára termesztették. Sokszor elmondogatták, főleg a tyiriások (fuvarosok), ha nem kap zabot a ló, úgy a hegy aljában már hiába adnak neki.

Régen a kukoricát kézzel bolondjába vetették. A kukorica között még köztesként faszujkát, répát, és halándort (magkender) termeltek. A köztesek miatt elég nehéz volt a kapálása és egyelése. Második kapálásnál pedig feltöltötték. Később rájöttek arra, hogy igen nehéz. Így a kukorica és krumpli vetésénél saját készítette sorhúzót készítettek 3-4 kapával, amit két lóval húzattak. Ezt az eszközt, amely sekélyebb, vagy mélyebb sorokat húzott markernek nevezték.

A markert taligára szerelve használták. A kapáló ekével is megismerkedtek. A fagerendelyű ekéket pedig felváltották a vasekék. Tért hódítottak a korszerű mezőgazdasági eszközök, és vetőgépek is kerültek a faluba.

Az aratást kézi kaszával végezték. Az újvetett heréről a rozsot az asszonyok sollóval (sarló) aratták le. A learatott gabonát kévekötés után papokba rakták. Hét kévét talpra állítva és egyet a tetejére kalapként rakva készítették a papot. Négy pap, harminckét kéve volt egy kalangya (két kereszt). A kalangyák számából még cséplés előtt megállapították a termény megközelítő mennyiségét. Terményeik eladásánál a korec (1 q), vagy a petráj (25 kg) mértékegységben számoltak. A zabszalma, here-, lucerna- és fűszéna eladásánál mért bugjáról beszéltek. A mért bugja magassága 3 öl, szélessége 3,5 öl – jól megtaposva.

Az aratás és összehordás után régente még a gabonát lótaposással csépelték. Faszitán és szórólapáttal tisztították. A kalászt, s még ami benne maradt, átvizsgálták és kézzel kidörzsölték.

Hárman-négyen összeállva döngölték, ütötték a nagy csűrök padlóján a drága aranykalászt. A későbbi időben már géppel csépeltek. A cséplés befejeztével móriskán (szelelő) kitisztították, majd részüket megkapva továbbmentek, másik háznál megkezdeni a munkát. A búza lisztjéből asszonyaink a jól megépített kuttorokban (kemence) jó ízű kenyeret és finom kalácsot sütöttek. 1910-től már cséplőgépje volt a falunak, amelyet a faluban működő hitelbank vásárolt.

A cséplőgép mellett a kézi cséplést is folytatták.

Később a cséplőgépet a banktól megvették Buta (Feri) Anti, Dávid (Totyozsi Anti) János és Eizehauer Jóska, akik mint társak tovább működtették azt. Zsók (Gyurka) Anti Amerikába ment, ott más munka közben megtanulta a cséplőgép és a traktor kezelését, majd hazajött és itthon megtakarított pénzén ő is cséplőgépet vásárolt. Társaknak maga mellé vette Sebestyén (Geci) Vilmost, Kásler (Szepi) Gyurkát és Fábián (Lukács) Antit. Most már két cséplőgép dolgozott a faluban. Sebestyén Vilmos Hátszegre költözött, így helyébe Mátyás Mátyás (Matyicska) került társnak. Nem sokára még egy cséplőgépet vett, és öccsével Zsók Jóskával társult. Matyicska később kikapcsolódott az üzletből, és vejével Sebestyén (Ferkó Antal) Lázárral egy újabb cséplőgépet vásárolt. Ugyanakkor Ömböli (Miska) Sándor, Fábián (Luka) Marci és Róbert összetársulva még egy cséplőgépet vettek. Így nemcsak Andrásfalva, hanem a közelben lévő román és német falvak lakói is könnyen hozzájutottak a géppel való csépléshez.

Meg kell mondjam azt is, hogy munkásokat a gépekhez nem szerződtettek, hanem a szomszédok barátok, ismerősök vagy komák összejőve, kalákában kisegítették egymást.

A cséplőgépet minden csépeltető gazdának behúzatták az udvarába, vagy csűrjébe, mert leginkább csűrökbe és ráklákba rakták be az összehordott gabonát, mindenki vigyázott a legkisebb szemre is.

A cséplés befejezésekor egy háznál sem maradt el a nagy asztalterítés, a segítők megvendégelése. A finom ételek és rétesek, jó sör és pálinka mellett elbeszélgettek. Utána ki hazament, ki pedig tovább a másik szomszédjának segíteni vagy visszasegíteni.

1941-ben 5 cséplőgép maradt Andrásfalván. Ezekből kettő Galinestiben (román falu) csépelt és ott maradt.

A haladás és közellátás terén Andrásfalva is előrelendült. 1934-ben megalakult „CONCORDIA” EGYETÉRTÉS szövetkezet. A falu gazdái tagként léptek be a szövetkezetbe, amely Bognóczky Géza református lelkész, és Fazekas Ede főtanító irányítása mellett szépen működött. A szövetkezet boltvezetői rövid ideig Elekes Pál istensegítsi, majd Kelemen (Csucsuk) István andrásfalvi lakosok voltak. Ügyes kiárusításukkal gyarapították a szövetkezet vagyonát. A jól működő szövetkezet a lakosság nagy részét el tudta látni a szükséges árucikkekkel. A szövetkezet működése mellett Kálmán, Ábronka, Mikhel és Zálmán zsidó boltosok is szépen megéltek.

[89]