A kender és len hasznos feldolgozása - háziipar

A kender és a len termelésével is foglalkoztak Andrásfalván. Ez a munka főleg az asszonyok hatáskörébe tartozott. A férfiak csak elvetették a kendert vagy a lent, esetleg az áztatásnál és a kivetésnél segédkeztek, a vízből kivetés után pedig hazaszekerezték. A többi munkálat a tilolástól kezdve a szépítés, léhelés, gerebenezés, fonás, szövés és varrás – mind az asszonyok és lányok dolga volt. Nem is akadt egy lány sem, aki ezeket a szép és hasznos műveleteket meg ne tanulta volna.

Miután a kender vagy a len áztatásának, illetve kivetésének ideje elérkezett, kivetés előtt formát, vagyis látószálat vettek belőle. Hazavitték és otthon többen megnézték. Ebből állapították meg, hogy meg van-e ázva, vagy még vesszős. Kivetés után felállogatva megszárították. Kiszáradás után letilolták és leszépítették, majd léhelték, pácolták és legvégül gerebenezték. Így kapták meg a finom vászonnak – lepedőnek – és zsáknak való anyagot.

Mindenszentek után, amikor a mezei munka befejeződött, s az esték hosszabbak voltak, a lányok – külön-külön csoportokban a kisebbek és a nagyobbak – az asszonyok is eljártak guzsalyasba (a fonóba).

A hosszú téli estéken pörgött az orsó a kezükben. Tépték és nyálazták a szép hosszú szálas kendert, lent, vagy a csepűt a guzsalyakról. A lányok fonás közben énekeltek, mesét mondtak s még játszottak is. Hogyne játszottak volna, hisz a hosszú tél minden estéjén erre is jutott idő bőven. A legényeket sokszor megtréfálták, elbújtak előlük, míg azok hosszú keresés után alig találtak rájuk. Ha játszó kedvük kerekedett, akkor szászoztak.

[92]

Ezt a játékot úgy játszották, hogy az erősebb lány vállalta közülük a ló szerepét, a többiek meg egymás után egyenként ráültek, és így futottak körül a szobában. Így folytatták a játékot – közben lovat cserélve –, míg ki nem fáradtak. Mást is játszottak, de ugyanakkor igyekeztek, hogy a két orsó, amit magukkal vittek, megteljen. Mikor a szobában játszottak, akkor az ajtót bezárták, hogy a legények ne tudjanak bemenni. Szokás szerint minden este másik házhoz mentek guzsalyasba. Ugyanakkor nemcsak estenként, hanem nappal is meghívták egymást, de hívás nélkül is elmentek rokonhoz, ismerőshöz, és ez esetben is guzsalyasba mentek. Egyre-másra teltek meg az orsók, és így került a sok fonal a motollára.

A lányok sok asszonynak fonó kalákában megfonták a fonnivalóját. Ezután rendszerint táncolni szoktak. Természetesen a táncot nem ők rendezték, hanem az, akinek kalákáztak. (Kalákatánc).

A motollára felmotollált fonalat igében (1 ige = 3 szál) és pászmában számolták. (1 pászma = 20 ige.) A megfont és felmotollált fonalat általában húshagyat (farsang) után már lúgozták, és örültek, ha szép sárga színűre sikerült a fonal lúgozása és mosása. Húsvét táján már minden asszony s közben a lányok is, az asztavátában ültek és szőtték a vásznat vagy a lepedő- és zsákanyagot. Sietni kellett, mert a tavaszi munkák megkezdése előtt be kellett fejezniük a szövést.

A kendert és a lent is, akárcsak a gyapjút a legtöbb háziasszony a családja szükségletére használta fel. Csak ha pénz dolgában nagyon megszorultak, akkor vittek piacra néhány lepedőt, vagy kendőcskét (törülköző). Olyanok is akadtak, akik csak a szövéssel, fonással foglalkoztak, ezúton próbálták családjuk megélhetését biztosítani. A kender, a len és a gyapjú feldolgozása mellett innapló (ünneplő) alsóneműnek gyapotfonalból (pamut) igen jó minőségű vásznakat szőttek. A vásznak mellett kerekhímes, borshímes, ablakos és pergetett szebbnél-szebb mintájú lepedőket is szőttek. A gyönyörű mintájú magyaros párnafejeket is, a kakastarés, csipkerózsás, kistótos, nagytótos, kistángyéros, nagytángyéros – mind gyapotfonalból és színes fejtőkből szőtték. Mindezek mellett nagy türelemmel és szakértelemmel igen szép, különböző mintájú kendőcskéket is szőttek.

A kender és a gyapotfonal összeszövésével igen jó minőségű "visellő" (hétköznapi) alsóneműt tudtak készíteni.

A szövés, fonás mellett asszonyaink és leányaink a felszedéssel, kötéssel (horgolás) és varrással is foglalkoztak. Minden háznak megvolt a különleges háziipara. A sok szép fejérnépi (női) inget, gyönyörűen felszedték, pávafarkas, s-betűs, tángyéros, tótos, békás, kakastarés, csipkerózsás stb. mintákkal és szépen meg is varrták – ki lerakva, ki pedig tászlison (fodros).

Az előbb említett párnafejeket szövés helyett ugyanarra a mintára kézzel is ki szokták varrni.

Minden asszony és lány kiszabta és meg is varrta a család részére a férfi és női alsóneműt. A férfi és női felsőneműt hozzáértő szabók, vagy varrónők készítették el. A régi öregek igen egyszerűen öltözködtek. Csak 1890 körül kezdték a finomabb posztószövetet használni.

Molnár Ágoston bácsi 56 éves, elmondja, hogy az első posztószövet nadrágot huszárnadrág módra zsinórosan megvarrva Andrásfalván Kerekes (Pál Andris) Gergé viselte. Ezt egy 80 éves öreg szabómestertől hallotta Kerekes, akitől ő is megtanulta a szabóságot 1926-ban. Ugyanígy mondja el Kelemen (Csucsuk) Istvánné Gizi néni is, hisz neki a fent nevezett az édesapja volt. Akkortájt nagy szó volt az, ha valakinek zsinóros posztónadrágja volt, s ezért csak a hetykébb, módosabb legények varrattak ilyen nadrágot.

Az asszonyok is ez idő tájt ismerkedtek meg a főkötővel. Annyira szerették, hogy a hazaji (menyasszony) is csak főkötőben ment a templomba esküdni. Az 1930-as években is viselték még. Azt mondják, elég sokba került. Sokan színes szalagokkal és cánklival (keskeny arany-, vagy ezüstszalag) is cifrázták.

Végül meg kell említenem azt, hogy az andrásfalvi asszonyok és lányok a szebbnél-szebb csipkék és más minták kötését (horgolás) sem hanyagolták el. Az inneplő-lepedők aljára csipkét varrtak, és a németes párnák huzatait is szép kötött mintákkal díszítették. A csipkés aljú lepedők, a festékes, a magyaros és a németes párnák díszítették a szépen vetett székelyes ágyakat.

[93]